Sokakat foglalkoztatott az elmúlt napokban, hogy Lázár János virágot vitt Horthy Miklós sírjához Kenderesre, és azt találta mondani, hogy Horthy hős katona és igaz magyar hazafi volt.
(A legszebbet erről is TGM írta) Sokunk számára magától értetődik, hogy Horthy sem hős katona nem volt, sem igaz magyar hazafi.
A kérdés az, hogy miért tette ezt Lázár, akivel a kormányból való kiválása óta sokan elkezdtek valamilyen értelemben rokonszenvezni. Lázárról régóta rebesgetik, hogy Orbán utódlását ambicionálja. Igyekszik önálló politikusi profilt építeni, kijelentve például egy ízben, hogy ő nem foglalkozik a focival. Amióta nem kormányzati politikus, Lada Niva Autóval közlekedik Hódmezővásárhely környékén. Ez a profilépítés ugyanakkor markánsan a nacionalista, irredenta irányba megy.
Olyanokat mondott a kormány sajtótájékoztatóján, hogy reméli, hogy nem véglegesek Magyarország mai határai. Arról beszélt, hogy a régió legütőképesebb hadseregét kell létrehozni. Újjá akarta építeni a magyar hadiipart.
Jól illeszkedik a Fidesz hatalomgyakorlásába, hiszen hozzá kapcsolódik a dohánypiac erőszakos újraelosztása és a Norvég Alappal folytatott kötélhúzás. Azzal érvelt akkoriban, hogy ne osszanak itt pénzt a magyar kormány egyetértése nélkül.
Ambícióihoz mindenekelőtt a mai Fidesz mai magja számára kell lehetséges alternatívának lennie. A mai Fidesz mai magja pedig olyanokból jött létre az elmúlt másfél-két évtizedben, akiknek már régen nincs, de nem is volt közük a három évtizeddel ezelőtti, világra nyitott, liberális Fiatal Demokraták Szövetségéhez, hanem egy nacionalista, szegényellenes, a nyugati világgal szemben gyanakvó pártban csináltak karriert és emelkedtek vezető pozícióba. Lázár maga is közéjük tartozik.
Horthyt magasztaló gesztusával az ő szemükben akar elfogadható lenni, ha majd valamikor felmerül az utódlás kérdése. A focihoz való vonzódást kivéve minden tekintetben ugyanazt képviseli, mint Orbán, csak olykor durvábban, szókimondóbban, nem lekerekített, hanem kihegyezett gesztusokkal.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.