Orbán a választásokra játszik

1
2152

Minden határidő lejár egyszer; hiába próbált időt nyerni a magyar kormány az Európai Bíróságnak, a később csatlakozó Szlovákia társaságában beadott perrel, amellyel a belügyminiszterek tanácsának döntését akarta semmissé tenni, szerdán a várt eredmény született. Az EB elutasította a magyar keresetet.

Magyarország és Szlovákia egyébként 2015 decemberében támadta meg az Európai Bíróságon az Európai Tanács döntését, amely menekültek befogadására kötelezte volna. A per menetéről azóta nem sokat tudunk, de Ives Bot főtanácsnok július végén elmondta a véleményét a bíróság előtt. A véleményben Bot  hét pontban írta le és utasította el a magyar és szlovák kormányok vádjait. Már akkor is azt tanácsolta a luxemburgi hivatalnak, hogy utasítsa el a keresetet.
A szakértők, nem csupán az említett főtanácsnok, korábban is ezt jósolták, sőt egyesek szerint az Orbán-kormány is tudhatta, hogy ez a döntés fog születni. Mint ahogy azt is, hogy a reakció mi lesz. Orbán, vagy a külügyminiszterré avanzsált Szijjártó előre jelezték, a kedvezőtlen döntést sem fogják elfogadni. A luxemburgi hírt hallva még erősebben fogalmazott Szijjártó: politikai döntésnek nevezte a határozatot, amellyel Magyarország semmiképp nem érthet egyet, és nem is fogja végrehajtani; ide továbbra se teheti be a lábát egyetlen menekült sem. (A belügyminiszterek 1294 menekült átmeneti elhelyezését írták elő…)

Meglehetősen bárdolatlanul fogalmazott a magyar miniszter – nyilatkozta Szijjártó Péter reagálásáról a Független Hírügynökségnek Valki László nemzetközi jogász.

De megteheti-e a kormány, hogy semmibe vesz egy bírósági a luxemburgi testület döntését?

Tulajdonképpen igen is, meg nem is. Amennyiben ezt az utat járjuk, akkor újabb kötelezettségszegési eljárást indítanak ellenünk. Ennek két fázisa van: az elsőben az Unió azt kéri a bíróságtól, hogy állapítsa meg az uniós jogsértést, és ebben ugye nem lehet kétségünk, hogy – ellenállás esetén – megállapítja, majd a második szakaszban kéri, hogy állapítson meg szankciót.

- Hirdetés -

Meddig tarthat ez a folyamat?

Elhúzódhat a következő választásokig is, ami az Orbán-kormányt egy cseppet sem zavarja, tekintettel arra, hogy ők továbbra is itthonra játszanak.

Lehet persze, hogy csak a választások után, de a végén csak születik egy elmarasztaló döntés, nem?

Nézze, meglehetősen fel vannak most már gerjedve az unióban az ellen, amit a magyarok és a lengyelek csinálnak. Az örök ellenállás, a sorozatos kötelezettség szegés, jogsértés hozhatja el az atombombaként is emlegetett 7. cikkelyt, azaz a szavazati jog felfüggesztését.

Szijjártó Péter politikai döntésként aposztrofálta luxemburgi határozatot…

 

A bíróság egy hatvan oldalas nagyon precíz jogi szöveget alkotott, szó nincs politikai döntésről.

Mint ahogy egyébként a magyar beadvány is jogi szempontból alapos volt, azt akarta elérni, hogy a bíróság mondja ki: a belügyminisztereknek nem volt rá kompetenciájuk, hogy meghozzák a kvóták elosztásáról szóló döntésüket. Még azt is hozzátette a magyar fél a beadványhoz, hogy az elképzelés nem alkalmas a menekültválság megoldására.

Szijjártó Péter és általában a magyar kormány tagjai úgy nyilatkoznak: a szolidaritást ők másként értelmezik, sőt: ők értelmezik helyesen. Mi tagadás, ez egy olyan kifejezés, amit meglehetősen rugalmasan lehet használni…

Nem, ez nincs így. Vannak kifejezések, amelyeket tartalmaz az uniós alapszerződés, így például a szolidaritást is, a szerződés 3. cikkelyének 3. bekezdése. Ez épp olyan, mint a jogállamiság, vagy a demokrácia, amelyeket például a 2. cikkely tartalmaz. Azért vannak a különböző bírósági fórumok, uniós intézmények, hogy ha ezeket az elveket megsérti valaki, akkor arra felhívja a figyelmet, netán büntessen érte.

Említette, vagy hogy is fogalmazott: eléggé fel vannak gerjedve az uniós országok Magyarország ellen. Lehet-e ennek olyan következménye, hogy egyfajta karanténba zárják hazánkat?

 

Az Unió nem azzal a szándékkal jött létre, hogy végsőkig ellen- és szembenálló kormányokat tömörítsen. A szövetség célja épp az együttműködés, a közös célok és hang megtalálása. Éppen ezért a szerződést is az együttműködő országokra találták ki.

Többen úgy vélik, ez a most beindítandó harc is abba az irányba mutat, hogy Orbán ki akarja vezetni az országot az Európai Unióból. Ön szerint?

Nem tudom mi van Orbán fejében. Próbálok pozitívan hozzáállni, és azt gondolni, remélni, hogy ez a harc számára csak eszköz a belpolitikai csaták megnyeréséhez; ezek a szándékai mindig célba értek, az őt áhítattal követők éppen ezt várják tőle. Ő pedig azt akarná, ha béklyók nélkül politizálhatna itthon, de talán az EU-t ő se hagyná ott.

- Hirdetés -

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .