Tíz éve történt – Vádemelés Budaházy ellen

0
648

2007. szeptember 7-én arról írt a Független Hírügynökség, hogy vádat emelt a Fővárosi Főügyészség Budaházy György ellen az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatásának előkészülete miatt. Az iratokat a Fővárosi Bíróságnak küldték meg: ha elítélik, Budaházy akár 5 év börtönt is kaphat.

Morvai Attila, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Független Hírügynökség információit megerősítve elmondta, hogy a férfi 2006. szeptember 27-e és 2007. március 15-e között több közleményt tett közzé szélsőséges honlapokon. “Ezekben olyan erőszakos cselekményekre szólította fel az olvasókat, melynek közvetlen célja a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjének megváltoztatása, de az egyikben például rendőröket fenyegetett meg” – tette hozzá a szóvivő.

A rendőrség a tavaly szeptemberi MTV-ostromtól több hónapon át kereste Budaházyt, akit akkor

azzal gyanúsítottak, hogy megrongálta a Szabadság téri szovjet emlékművet.

Március 15-én elfogták, két héttel később a bíróság lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el: Pest megyei lakhelyét azóta sem hagyhatta el engedély nélkül.

Budaházy ellen az elmúlt években több eljárás is indult: idén májusban például a Fővárosi Bíróság Budaházy Györgyöt és hét társát az uniós csatlakozás elleni tiltakozásul 2003-ban plakátjaikon szereplő tiltott önkényuralmi jelképek ügyében felmentette. Budaházyt és társait azért fogták perbe, mert

az uniós csatlakozási kampány ellen annak idején tiltott jelképeket is tartalmazó plakátokkal léptek fel.

A tárgyaláson Budaházyt a Nemzeti Jogvédő Alapítvány védte, álláspontjuk szerint az ítélet azt jelenti, hogy akik a tiltott önkényuralmi jelképeket azok elítélése érdekében teszik közszemlére, nem vétenek a törvények ellen.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .