Orbán szerint közröhej tárgya a kötelezettségszegési eljárás

0
832

Orbán Viktor heti szokásos rádióinterjújában a civiltörvény miatti nevetséges kötelezettségszegési eljárásáról, gombamód szaporodó miniszterelnök-jelöltekről, az ukrán nyelvtörvényről és a CEU-ügyről is beszélt, de természetesen a Soros-terv sem maradhatott ki.

A miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában politikai ügynek nevezte a civiltörvény miatti kötelezettségszegési eljárást. A brüsszeli bürokraták erről szóló beadványa szerinte politikai megrendelésre készült dokumentum, „értelmes jogász még kézbe sem veszi”, az

„közröhej tárgya mindenhol Európában”.

A CEU-val kapcsolatban elmondta, hogy a törvényeket mindenkinek, még a milliárdosoknak is, be kell tartania, és az ügyet jelenleg szakértők vizsgálják.

A miniszterelnök elmondta azt is, hogy a Soros-tervet a „brüsszeli gépezet” hajtja végre bevándorlásügyben. Arról beszélt, hogy Brüsszel Soros György befolyása alatt áll, le akarják bontani a kerítést, be akarják engedni Európába a bevándorlókat, majd szét akarják osztani őket. Aki pedig nem működik együtt a tervvel, azt meg akarják büntetni.

A nemzeti konzultációval kapcsolatban arról beszélt: ha Magyarország meg akarja védeni az érdekeit, akkor

- Hirdetés -

Brüsszelben azt kell éreznie mindenkinek, hogy a magyar társadalom nagy többsége kiáll a nemzeti érdekek mellett.

Az ukrán nyelvtörvényről pedig elmondta, hogy nem egyszerű ügy, és nem csak a magyarokat érinti, ezért egy közös európai pozíciót próbálnak kialakítani a kisebbségek védelme érdekében.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy ugyan hivatalosan még nincs kampány, majd csak a választások előtt három-négy hónappal kezdődik, máris rengeteg a miniszterelnök-jelölt. Hozzátette, hogy még nem lehet kihívókról és kihívásról beszélni, és a kormány a választások helyett a munkára összpontosít.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .