Orbán Európa meghódítására készül

0
1344
MTI Fotó: Veres Nándor

A magyar miniszterelnök Tusványoson túl sok szót nem vesztegetett Magyarországra. Felsorolt néhány számot, amelyek szerinte a Fidesz kormányzásának sikereit bizonyítják, de ennél jóval nagyobb hangsúlyt helyezett a külhoni történésekre.

Először csak a Kárpát-medence újjáépítéséről beszélt, majd nem sokkal ezután már Közép-Európát említette, mint amit meg kellene újítani.

Orbán már a választási győzelmét követően 2030-ban jelölte meg kormányzásának távlatait. Ezt most megismételte: 2030-ra Magyarország Európa öt legélhetőbb és legversenyképesebb országa lesz. Mindezek mellett ajánlatot tett a szomszédos országoknak: azt javasolja, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében kössék össze országaikat gyorsvasúttal, autópályákkal, közös védelmi rendszerrel, haderőfejlesztéssel és energiahálózattal.

Orbán számára az elkövetkező egy évben a jövő májusi európai parlamenti választás a legfontosabb cél. Már ki is számolta, mintegy 300 napja van még a most regnáló. Juncker vezette Európai Bizottságnak, mert akkor lejár a mandátuma és újat választanak helyette az európai polgárok. Azt a választást kell megnyerni, mondta Orbán, különben a kereszténység elveszíti befolyását Európában, és keresztény alapokon több nem lehet választást nyerni.

- Hirdetés -

Már csak kevés kell az ellenfeleink sikeréhez, mondta Orbán. Ezt kétszer is elismételte, bár az nem derült ki, hogy azért, mert valóban tart ettől a lehetőségtől, vagy inkább a táborát szeretné még inkább harcra ösztökélni.

Európa first, Magyarország mintha már csak múlt időben létezne Orbán számára. Magyarország egy teljesített feladat, ami munkát itt kellett, elvégezték. Ez jött le a tusnádfürdői beszédből, mostantól már csak üzemszerű karbantartásra van szükség, mert Magyarországon rendbe lettek téve a dolgok, a liberális demokráciát felváltotta a kereszténydemokrácia. Mostantól már csupán kisebb kiigazítások kellenek, a meglévőt meg kell megőrizni, és továbbfejleszteni, de a nagyját már megtettük.

Marad a Kárpát-medence majd Közép-Európa. Aztán, ezt nem mondta ugyan a szónok, de nem volt nehéz beleérteni, ide nekünk Európát is.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .