Kezdőlap Címkék Kárpát medence

Címke: kárpát medence

Faramuci egy kampánykezdés – 2019. április

Zavar lesz a kampány-gépezetben, és ez előre látható. Soha ilyen kusza és átláthatatlan kampánykezdés mondanám, ha nem lettek volna máskor is legalább részben hasonló helyzetek, viszont most mégis sajátos helyzet van, amit megpróbálok körvonalazni. Miért sajátos, illetve faramuci a helyzet?

Mindenekelőtt, mert a kampányt tervezők, először az elmúlt szűk harminc esztendőben, a legkisebb mértékben sem vették figyelembe a választói akaratot, azt, hogy mit is akar az istenadta rommagyar plebs, így egy másik ország (nevezzük ezt akár anyának is – jól is hangzik ez oroszul, ahonnan a modell, aszongya: matushka Rossiya – számunkra külföld) vezérének szájíze a kampány stílusa. És csupán Orbán Viktor árnyékában fognak csápolni helyi vezéreink, akik már formálisan sem a választóik, hanem Budapest fele „beszélnek el” – kinyújtott tenyérrel a bukaresti hatalmasok fele is –, bizonygatják hűségüket, versenyeznek az autokrata hatalmasok kegyeiért. De éppen a Fidesz és Orbán Viktor, mondjuk úgy szépen, rendkívüli helyzete az EPP-ben, az EP-ben és NATO-ban, úgy általában Európában és a politikai nyugat országaiban, megrendült. Élesebben, de a valósághoz közelebbi megfogalmazásban

Magyarország ma példátlanul elszigetelődött azokon az intézményeken belül is, melyeknek formálisan a tagja (még), legjobb esetben is csak megtűrt, „szegény rokon”, nem anyagiakban – Magyarország „fizikailag” még éppen élhető, persze leszámítva a rossz közérzetet, és a gyűlöletkampányok keltette, illetve felszított negatívizmust és cinizmust

–, hanem egyre inkább szellemi/eszmei légkörét tekintve lett a legalacsonyabban iskolázott és leghiszékenyebbek szintjére módszeresen, programatikusan, szabott.

A mai magyar rendszernek és vezérének semmi esélye nem maradt arra, hogy a kampányban vagy azután Európa sorsának alakulásába érdemben beleszólhasson, még abban a mértékben sem, ami a múltban – és mindenekelőtt a Kádár-rendszer „szelíd-szalonképesebb” korszakában, a „gulyáskommunizmus” idején – megvolt.

Orbán európai hitele elfogyott, trükkjei, putyinista fogásai lelepleződtek, túllépett rajta a történelem, még akkor is, ha ezt be nem vallja, ha úgy is tesz, mintha esélye lenne az illiberális fordulatra.

Saját, kezdetben, vagy túl sokáig is, őt nagyon is kesztyűs kézzel kezelő pártcsaládja tette végül taccsra. Az EPP zárta karanténba – akárhogy is próbálják ezt politikai kommunikációval, alternatív tényekkel és posztigazságokkal elfödni, mondván, hogy önfelfüggesztés történt –, hogy még kampányidőben is érezze:

aki Putyin/Erdogan útjára lép azt kiközösítik a jobb klubokból. Lassan és szívós munkával sikerült Magyarországnak a „Keleti Nagy Testvér” fele való átfordítása, de Orbán mindent megtett az utóbbi évtizedben, hogy ez sikerüljön.

És amikor már a Visegrádi négyek konjunkturális kohéziójának is vége szakadt, mert Orbán ott is túl radikálisnak tűnt, az alt-right és a putyinizmus szóvivőjének, akkor most Balkán-bajnok szeretne lenni, ha lehet, de a kilátások itt is borúsak. Ma sem Szlovákia (újonnan megválasztott elnökasszonya révén biztosan nem), Csehország vagy Lengyelország (ahol az őszi választások a Kaczyinszki-buktát vetítik előre) nem követi a putyinizálódás útját, amit Orbán tanácsadói „illiberális államnak” neveztek el nemrég. Maradt a román hatalom a Dragnea and Co esetleges szövetségesnek, csakhogy itt bonyolultabb a hatalom helyzete és nincs kétharmad, ami mindent vinne. De van államelnök, aki mindeddig ellenállt a demokratikus intézmények végletes kiürítésének és a fékek és ellensúlyok rendszere kiiktatásának. Határozott lépéseket tett a román hatalom, nem kis valószínűséggel a Fidesz itteni fiókpártjainak kezdeményezésére/közvetítésével is, az orbánizmus irányában, de a folyamat bukdácsol, és könnyen lehet, hogy lassan vége szakad. Szóval nem véletlen, hogy bejelentették, hogy Orbán Erdélyben fog kampányolni május elején (az időzítés minden bizonnyal arról is szól, hogy ha nacionalista ellen-hullámokat kavar, akkor azt még használni lehessen, „lemenni kutyába” és román-ellenes jelszavakat hangoztatva, a szavazókat ijesztgetni a kampányfinisben).

Nem maradt már a magyar kiskirály számára hely az EU-ban csak a legvégeken, ott ahol – etnonacionalista lózungokkal – esetleg még mozgosítani lehet szavazókat, a kérdés csak az, hogy mivel és mire?

Kezdjük az elvi résszel, ami helyből zavaros, sőt ellentmondásos, mert nem jelent semmi különöset a köpönyegforgatás Orbánnak (hajaj, az csak igazán az eleme), hogy most elkezdjen hirtelen az EU és annak fontosságáról papolni, csakhogy. Ez biza hiteltelen, különösen abban a (neo)tradicionális közegben, amit a rommagyarság többsége magáénak vall: az orbáni PR, és populista politikai diskurzusai – befogadó oldalon – „tanult cinizmus”-ra apellálnak. Abban a közegben működnek, ahol a kommunikáció tartalma lényegtelen, változó, sőt önellentmondó is lehet, mert az emberek, a vezéren kívül, „úgymond semmiben sem hisznek”, és sajnos ez ma a magyarországi közeg. Nem mintha a rommagyar politikai klíma nem lenne paternalisztikus, ahol a többség egy autokrata vezér szavát lesi. De egyfelől Orbán szpícs, és bankett után hazamegy, és hozzá fogható helyi vezér, karizmatikus politikus (Kelemen Hunor például évek óta – amióta egy Sepsiszentgyörgyi rendezvényen kifütyülték – ódzkodik a spontán népfürdőtől), nincs. Ezért, hogy úgy mondjam, a rommagyar választó még szó és tartalomfüggőbb, konkrétabb, kézzelfoghatóbb ígéreteket vár. Másfelől, és ezzel összefüggésben,

ha Orbán majd az EU-t élteti, hiteltelennek fogják tekinteni, hiszen eddig kivont karddal ment neki Brüsszelnek

(ne áltassuk magunk, ez sokaknak nagyon tetszett errefele is). És most ha egy-egy egyszeri fellépésben az EP-s szavazásra buzdít, az biza bizarrul fog hangzani, faramuci egy helyzet. Ne feledjük azt sem, hogy az Orbán föllépéseit az a Fidesz fiókpárt szervezi, amelynek népszerűsége meredeken csökken, amelyre csak legyintenek, és ezt a kiábrándultságot az EP választásokkor lehet a leginkább megmutatni – nem is azzal, hogy más pártokra szavaznának, hanem, az abszenteizmussal –, mert Brüsszel messze van, és az ottani képviselők (a meglevők, hogy a potenciális újakról már ne is szóljak) kvázi ismeretlenek.

De vessünk egy tekintetet az úgynevezett technikai kérdésekre, amelyek azt fogják eredményezni – nagy valószínűséggel –, hogy azok is megzavarodnak, akik eddig valahogyan tudomást szereztek, az EP szerepéről, működésmódjáról, lehetőségeiről, stb. Mert most Orbán és határon túli csatolt részei úgy kommunikálnak, mintha az EP-ben létezhetne „Kárpát-medencei magyar összefogás”, vagy mi. És mintha a megválasztott képviselők nem saját, illetve pártcsaládjuk véleményét, hanem nemzetüket/államukat, vagy valamiféle nemzeti együttműködést képviselhetnének az EP-ben. Az EP a szó szoros értelmében parlament, azaz alapja a képviselők szabad (nem imperatív) szavazata, illetve az ott képviselt pártokból összeálló frakciók egyeztetett szavazatai. Márpedig most éppen az a helyzet, hogy Orbánnak nincs frakciója az EP-ben, a Fideszt ugyanis felfüggesztette saját pártcsaládja és ezért egyelőre a senkiföldjén, elszigetelve és magányosan bolyong, a szélsőséges, EU-ellenes pártok irányába, illetve keletre, Putyinra tekintgetve.

Az a valós helyzet, hogy egyelőre a Fidesz határon túli (illetve inneni) szatellitpártjai, beleértve a KDNP is, az EPP-hez tartoznak, míg a Fidesz többé-kevésbé nem, illetve nincs beleszólása a pártcsalád kampányába.

Azt mondja Kelemen Hunor, hogy pártjának „biztosan lesznek olyan politikai üzenetei, melyek találkoznak majd a Fideszével”, azaz ő maga is óvatosan fogalmaz, és persze félrevezetően, hiszen úgy tesz, mintha nem Orbán diktálna. Sőt, egészen biztos, hogy Orbán azt mond majd, amit csak akar, az itteni kampányban is, és nem kizártak meglepetések, ahogy az már itteni megszólalásaikor történni szokott (az idén két tusványos biztosít pódiumot a populista idólumnak). Orbán biztosan elviszi a showt, ő lesz a bálkirály, ahol és amikor részt vesz itteni kampány-rendezvényeken. Csakhogy jönnek a hétköznapok és azok másképpen kódoltak: azt minden józan rommagyar szavazó tudja, hogy nekünk nem kevesebb, hanem több EU-ra van szükségünk, és hogy aki az etnonacionalizmust élteti, promózza, az biza a „románok malmára hajtja a vizet”. Aki arról papol, hogy Magyarországon nincs és nem is lesz multikulturalizmus, az itteni gondjaink megoldása ellen lép föl, itt bizony a multikulti a megoldás az interetnikus kapcsolatok „tűrhetővé” tételére, és az idegengyűlöletet nem gyakorolni, hanem valahogyan elviselni szoktuk, megküzdeni vele (ahogy a szakirodalom tárgyalja a kérdést).

És még egy gondolat, amennyiben Orbán itt kampányol, üzenete azt fogja jelenteni, hogy rommagyar kettős állampolgárok szavazatait akarja, arra buzdít, hogy rá szavazzanak, még akkor is, ha itteni szavazásra biztat.

Így aztán meglehet nem növeli, hanem az átszavazással csökkenteni fogja itteni fiókpártja(i) esélyét az 5%-os szavazatarány elérésére.

Nemmel szavazni

Gréczy Zsolt többször is megosztotta a Facebookon egy héttel ezelőtti parlamenti beszédét a Trianon-emlékévről (hivatalosan „a nemzeti összetartozás évéről”) szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájában. Egy héttel ezelőtt ezen a helyen már írtam erről a határozati javaslatról, a Fidesz, nevezzük így, Trianon-politikájáról és arról, hogy a vita és a szavazás majd megmutatja, mit várhatunk az ellenzéki pártoktól.

A plenáris ülés vitáját meghallgattam az internetes közvetítésben, és nem lepett meg, amikor az MSZP nevében felszólaló Mesterházy Attila rövid felszólalásában támogatásáról biztosította a javaslatot. Örültem, amikor őt követve Gréczy Zsoltot jelentette be az ülésvezető elnök, hiszen ez azt jelentette, hogy a DK – eltérően az LMP-től és a Párbeszédtől – állást foglal a vitában a határozati javaslatról. Azután csalódnom kellett. Nem tenném ezt szóvá, ha Gréczy nem osztaná meg a Facebookon a beszéd videófelvételét, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy elégedett a beszédével.

Mindenekelőtt azért okozott csalódást, mert nem mondta meg – holott a plenáris ülésen egy frakció részéről elhangzó vezérszónoklatnak ez a fő funkciója – hogy mit gondol a DK-frakció az előterjesztett határozati javaslatról, miként készül róla szavazni. Emellett azért okozott csalódást, mert defenzív felszólalás volt, amit az is mutat, hogy a Facebookon azzal a címmel osztotta meg, hogy

„Fogadják el, hogy mi is ugyanannyira magyarok vagyunk, mint önök!”

Ráadásul azért dicsérte meg a Fideszt, hogy már nem úgy viselkedik, mint amikor 1990-ben kivonult az Országgyűlés plenáris üléséről, amikor a házelnök Trianon-megemlékezésre szólított ott fel. A beszédben végig azt hangsúlyozta, hogy mind a békeszerződést, mind a határon túli magyarság ügyét hasonlóan látja ő is, mint a Fidesz. Arról ugyan beszélt, hogy Trianon okait és következményeit másként látjuk, de arról, hogy eltér-e mai felfogásunk a nemzeti kérdésben a Fideszétől, és miben tér el, nem beszélt. Beszédéből az következne, hogy a DK-nak is igennel kellene szavaznia a határozati javaslatra (miközben ősszel a Jobbik ugyanilyen tartalmú javaslatára a DK egyedüli frakcióként még – nagyon helyesen – nemmel szavazott).

Ahhoz, hogy ugyanarra ugyanúgy nemmel szavazhasson a DK-frakció, mint októberben, világosan kell látni, hogy miben tér el a DK felfogása a magyar kisebbségek problémájának kezeléséről az Orbán vezette fideszes többségétől. Mindenekelőtt abban, hogy a DK sohasem helyeselte a letelepedés nélküli kettős állampolgárságot, és különösen nem helyesli a nem Magyarországon élő (és az országban korábban sem élt) személyek választójogát. Vagyis: nem helyesli, hogy közjogi kapcsolatot hoztak létre a magyar állam és a kisebbségben élő magyar személyek között.

Miközben a magyar kisebbségek magyar nyelvű oktatásához és kultúrájához az egykori szocialista–szabaddemokrata kormányok ugyanúgy nyújtottak támogatást, mint korábban az Antall- és Boross-kormány, majd az Orbán-kormányok, azok a kormányok azt nem tekintették feladatuknak, hogy a magyar költségvetés gazdasági és szociális jellegű támogatásokat folyósítson a határon túlra.

A határozati javaslat múlt heti vitájában a kormányoldal felszólalói büszkén beszéltek a szomszéd országok magyarok lakta területein tevékenykedő magyar nemzetiségű gazdáknak, vállalkozóknak, építkezőknek a magyar állam költségvetéséből folyósított tízmilliárdokról.

Ezeken keresztül az Orbán-rendszer nemcsak közjogilag, de pénzügyileg is a magyar államhoz igyekszik kötni a határon túli magyarokat. Szerintem – és gondolom, ezt a DK-ban mások is így gondolják – ez a magyar államnak nem feladata.

A magyar iskolák, magyar színházak, magyar nyelvű média olyan, a nemzeti kisebbség életével összefüggő sajátos tevékenységek, amelyek tekintetében a magyar államnak a köztársasági alkotmány alapján is feladata a pénzbeli támogatás. Ugyanakkor, minthogy a kisebbségben élő magyarok nem Magyarországon, hanem a szülőföldjüket magába foglaló államban fizetnek adót és járulékokat, vállalkozásaik, gazdaságaik, lakáshoz jutásuk támogatására az ottani költségvetésben kell forrást találni, és nem a magyar állam költségvetésében. Ez nem a kisebbségi magyarok „elleni” álláspont, hanem csak annak tudomásul vétele, hogy ők a határ túloldalán élnek, dolgoznak, keresnek és adóznak.

Ha pedig mind a közjogi értelemben vett „nemzetegyesítésről”, mind a gazdasági és szociális támogatások létjogosultságáról mást gondolunk, akkor a „nemzeti összetartozás” is mást jelent számunkra, mint a Fidesz számára. Ők pedig mind a „nemzeti összetartozás emlékhelyével”, mind a „nemzeti összetartozás évével” az összetartozás olyan értelmezését kívánják kőbe vésni illetve ünnepelni, amelynek hangsúlyos része mind a közjogi „újraegyesítés”, mind a kisebbségi magyarságnak a magyar gazdasági és szociális entitásba való befoglalása. Ha valaki végighallgatta akárcsak ezt a parlamenti vitát, annak számára ez nem lehet kétséges.

Ennek alátámasztására idézem Boldog István fideszes képviselő néhány mondatát, amely jól jellemzi, hogy milyen megfontolásból állítanak emlékhelyet és hirdetnek emlékévet:

„Abban bízom, hogy mindaz, amit ma teszünk, szolgálja azt, ami a magyarok célja kell hogy legyen: ezer esztendő múlva is a Kárpát-medencében, pont úgy, ahogy ma, azt tudja mondani minden magyar, hogy mi vagyunk itt a legnagyobb nemzet, ezer esztendő múlva a Kárpát-medence magyar szótól legyen hangos, és lehetőleg mi irányítsuk ezt a medencét. Azt gondolom, hogy mindnyájunknak, akik magyarnak valljuk magunkat, ez kell legyen a feladatunk. Úgy gondolom, hogy ez a törvény, amely az emlékévre vonatkozik, ezt a célt is szolgálja.”

Lehet róla szavazni.

Országrontó nemzetvesztés

Majd a történelem, az utókor ítélete fogja eldönteni azt, hogy kiket terhel mindezért a felelősség. De az már ma is látható, tapasztalható és tudható, hogy Orbán Viktor és politikája, az őket támogatókkal együtt, vastagon benne vannak abban a körben, akiknek mindezt köszönhetjük.

Lapozgatom az elmúlt évek Orbán-beszédeit, boncolgatva egy-egy mondatát, és eltűnődöm, vajon kijelentései mennyire járultak hozzá az ország több részre szakadásához, amelyhez hasonló társadalmilag a török idők óta nem volt Magyarországon. Populista, felfuvalkodott, pökhendi jobboldal az egyik oldalon, erőtlen, talaját vesztett bal a másikon, önazonosságukat kereső civil szerveződések veszik őket körül.

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, a régi többség azért is foszlott szét, mert képviselői arrogánsak és kioktatóak… Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Arrogáns, nincs egyeztetés, semmilyen szakmai kör véleményét nem hallgatják meg, mindenhez jobban értenek, mindent jobban tudnak…”, hangzott el 2007. január 27-én a budapesti Marcibányi Téri Művelődési Központban, a Jövőnk vitasorozat első záró konferenciáján. Mintha tudta volna előre, hogy ők milyenek lesznek majd világraszóló győzelmük után.

„Mi arról szeretnénk Önökkel tanácskozni, mit is jelent ez a szolgálat, mármint az egyház szolgálata Magyarországnak, mit jelent a Kárpát-medencében élő minden magyar embernek. A kiindulópontunk talán mindannyiunk számára világos, de azért hadd szögezzem le: mi értjük, hogy az egyház nem kér, hanem ad, és a mi dolgunk, a törvényhozók és kormányzók dolga az, hogy megteremtsük ehhez a szükséges feltételeket. Hogy ne gördítsünk akadályokat e szolgálat elé, úgy gondoltuk, hogy erről az akadálymentesítésről érdemes tanácskozni”, szól az írás 2008. április 2-án, „Az ország lelke és az egyház” című konferencián. Aztán mi lett a vége? Ők mondták meg, ki egyház s ki nem!

„…nagy közös cél volt az Európai Unió létrehozása, s a kommunista diktatúrák bukása után ilyen nagy cél lett Európa újraegyesítése, majd az Unió bővítése. Az újraegyesítés megtörtént, és a bővítés is lassan a befejezéséhez közeledik, és ezért büszkén – mi, akik az európai gondolat hívei vagyunk, és az Európai Néppárt fönntartó erőit képviseljük – elmondhatjuk, hogy az európai nemzetek között sohasem volt olyan kiterjedt és szerves az együttműködés, mint éppen ma. És bátran mondhatjuk azt, hogy a történelem során még sohasem jártunk ennyire közel ahhoz, amit közös Európának nevezünk…”,- mondta a kormányfő 2010. március 4-én az Európai Néppárt európai parlamenti (EP) frakciója vezetésének „Munkahelyteremtés és növekedés” című ülésén, Budapesten. Persze akkor még, a választásokat megelőző egy hónapban, nem lett volna illendő „gyarmatoskodni”, sem csiki-csukit játszani Brüsszellel, vidéki kócerájozásról nem is beszélve.

Végezetül tájékozódási pontként: „mi úgy fogjuk föl a mi munkánkat, mármint a magyar kormányzat munkáját, hogy nekünk ezt a posztkommunista korszakot kell lezárnunk. Ezért ilyen sűrű, izgalmas az, ami mögöttünk van. Mert mi nem egyszerűen elkezdtünk egy korábbi kormány helyett kormányozni, hanem egy más történelmi küldetéssel kezdtünk el kormányozni. Alkotmányt kellett írni, kétharmados törvényeket kellett átalakítani, az igazságügyet kellett átalakítani, láthatják Önök azt a munkát, ami Magyarországon zajlik.…”, hangzott el 2011. november 17-én, a Magyar Diaszpóra Tanács alakuló ülésén.

Hát itt van a kutya elásva. Baloldalt kiiktatni, kisgazdák és MIÉP, meg MDF bedarálva, Jobbik szétzüllesztve, aztán jöhetett 2014-2018. Egypártrendszer, központosított állam, kinevezett csókos vezetők, a köz- és igazságszolgáltatásban, hosszú távra biztosított hatalom. Nemzeti egységről papolni úgy, hogy közben megosztják a nemzetet, csak azért, hogy uralkodásukat meghosszabbítsák, ez ám a nem semmi politikai manőver! Így győzte le aztán a hatalom szeretete végleg a szeretet hatalmát! Korrupció a nemzeti burzsoázia megalapozásában, illiberális államépítés keresztényi alapokon!

Másképpen szólva országrontás lett az egészből, nem pedig közös Európa! Kellett hozzá nyolc esztendő. Ne hagyjuk! Álljunk ellent szavazatainkkal 2019-ben, ha már eddig nem sikerült! Mert különben jön a valódi nemzetvesztés végleges megosztással egyesítés és szuverenitás helyett!

Orbán Európa meghódítására készül

A magyar miniszterelnök Tusványoson túl sok szót nem vesztegetett Magyarországra. Felsorolt néhány számot, amelyek szerinte a Fidesz kormányzásának sikereit bizonyítják, de ennél jóval nagyobb hangsúlyt helyezett a külhoni történésekre.

Először csak a Kárpát-medence újjáépítéséről beszélt, majd nem sokkal ezután már Közép-Európát említette, mint amit meg kellene újítani.

Orbán már a választási győzelmét követően 2030-ban jelölte meg kormányzásának távlatait. Ezt most megismételte: 2030-ra Magyarország Európa öt legélhetőbb és legversenyképesebb országa lesz. Mindezek mellett ajánlatot tett a szomszédos országoknak: azt javasolja, hogy a kölcsönös tisztelet jegyében kössék össze országaikat gyorsvasúttal, autópályákkal, közös védelmi rendszerrel, haderőfejlesztéssel és energiahálózattal.

Orbán számára az elkövetkező egy évben a jövő májusi európai parlamenti választás a legfontosabb cél. Már ki is számolta, mintegy 300 napja van még a most regnáló. Juncker vezette Európai Bizottságnak, mert akkor lejár a mandátuma és újat választanak helyette az európai polgárok. Azt a választást kell megnyerni, mondta Orbán, különben a kereszténység elveszíti befolyását Európában, és keresztény alapokon több nem lehet választást nyerni.

Már csak kevés kell az ellenfeleink sikeréhez, mondta Orbán. Ezt kétszer is elismételte, bár az nem derült ki, hogy azért, mert valóban tart ettől a lehetőségtől, vagy inkább a táborát szeretné még inkább harcra ösztökélni.

Európa first, Magyarország mintha már csak múlt időben létezne Orbán számára. Magyarország egy teljesített feladat, ami munkát itt kellett, elvégezték. Ez jött le a tusnádfürdői beszédből, mostantól már csak üzemszerű karbantartásra van szükség, mert Magyarországon rendbe lettek téve a dolgok, a liberális demokráciát felváltotta a kereszténydemokrácia. Mostantól már csupán kisebb kiigazítások kellenek, a meglévőt meg kell megőrizni, és továbbfejleszteni, de a nagyját már megtettük.

Marad a Kárpát-medence majd Közép-Európa. Aztán, ezt nem mondta ugyan a szónok, de nem volt nehéz beleérteni, ide nekünk Európát is.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK