ORBÁN, AZ IDEGEN

0
1336
Facebook

Nagy felzúdulást okozott nálunk, hogy Orbán miniszterelnök nem tapsolta meg az Európai Tanács brüsszeli üléstermébe bevonuló Zelenszkijt, és a kormány- és államfők közös fotóján is úgy állt a többiek között, mint aki idegenként odacseppent, és nem érti, hogy miért.

A felzúdulás indokolatlan volt. Orbán jól tette, hogy így viselkedett. Akár hisszük, akár nem, egyszerűen őszinte volt. Sokszor elmondta már, hogy Bakuban meg Asztanában otthon érzi magát, Brüsszelben meg idegenként. Eddig is így volt, ez alkalommal meg még inkább. Hogyne lett volna minden korábbinál idegenebb a brüsszeli társaságban, amikor a többiek Zelenszkijt ünnepelték, Ukrajna elnökét, akinek győzelmében bíznak, és akit sokféle módon segítenek, miközben ő, Orbán Putyinra tesz, mivel meg van győződve arról, hogy a háborút csak a túlerőben levő Oroszország nyerheti meg. Amikor kényszerűen egy asztalhoz kellett ülnie Zelenszkijjel, megismételte, hogy nem szállít Ukrajnának fegyvert, nehogy bárkinek is kétsége legyen a szándékairól.
Kiírta a Twitterre, hogy országa a „béketáborhoz” tartozik.

Koránál fogva ő sem tudja, és azok sem, akik a közleményeit szövegezik, hogy mit jelentett hetven-nyolcvan évvel ezelőtt a „béketábor” kifejezés. Hazugságot jelentett akkor is, a készülődést az újabb háborúra.

Amikor most fegyverszünetet meg békét szorgalmaz, kompromisszumot egy olyan helyzetben, amikor Putyin hadserege megszállva tartja Ukrajna területének egyötödét, ezt a helyzetet akarja állandósítani, ahogy a minszki kompromisszum is a Donyec-medencei részleges orosz megszállását állandósította, és persze a Krímét is. A minszki kompromisszum arra volt jó, hogy az orosz állam felkészítse hadseregét a totális támadásra. És persze Ukrajna is felkészülhetett a védelemre.
Putyin azóta sem tett le az ukrán állam megsemmisítéséről és arról sem, hogy Ukrajna elleni győzelmével a Nyugat gyengeségét demonstrálja. Megerősítené ez Orbánt a Nyugat hanyatlásáról és a keleti diktatúrák felemelkedéséről szólónézetében. Hogyne lett volna idegen ott, ahol Európa demokratái Ukrajna elnökét ünnepelték? Persze, hogy ennek megfelelően viselkedett.
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .