Orbán: a király meztelen!

0
166
prematch.com.ar

Tükörbe nézett volna a magyar miniszterelnök október 23-án? Szó sincs róla: Brüsszelről beszélt. Orbán szorosan követi azt a kifordított technikákáját, mely szerint „a tükröt átkozd, ha a képed ferde”! 

“A király meztelen, ezt ideje kimondani: az európai vezetők, a brüsszeli bürokraták egy reménytelen háborúba vezették a Nyugatot, a győzelem reményétől megszépült fejükben ez a háború a Nyugat háborúja Oroszország ellen, amit meg kell nyerniük” – mondta a miniszterelnök a Millenárison. Ezekután teljesen furcsa kijelentést tett: ”a tervnek az is része, hogy miután a keleti fronton megvan a győzelem, Ukrajna vállalja, hogy az amerikaiakat helyettesítve egész Európa biztonságát garantálja. Vagyis mi magyarok egy reggel arra ébrednénk, hogy ismét keletről jött szláv katonák állomásoznának Magyarország területén. Mi ezt nem akarjuk” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Mire célzott a magyar miniszterelnök? Minden bizonnyal a Blinken tervre, amely az amerikai külügyminiszter elképzelései szerint egy keleti NATO erődre bízná Európa védelmét Oroszországgal szemben. Ebben az erődrendszerben szerepet kapna Finnország, a három balti állam, a főszerepet pedig valamiféle lengyel-ukrán szövetség játszaná. Délen kiegészítené ezt Románia és Moldávia, amely épp most döntött Európa mellett.

Magyarországnak nem osztottak lapot, de miért zavarja ez Orbán Viktort, aki amúgyis ki akar maradni a háborúból? Netán Moszkva miatt, melynek érdekeit védelmezi a NATO-ban?

A Tisza Párt megelőzte a Fideszt

Először fordult elő egy közvéleménykutatás során, hogy a biztos pártválasztók körében 42-40 arányban felülkerekedett a Tisza a Fideszen. Az eredmény ráadásul október 23-án jött ki, melynek lyukas zászlaját a Tisza jelképnek választotta, hogy így válaszoljon Orbán Balázs politikai igazgató kétértelmű 56-os kijelentésére. Orbán Viktor szerint politikai igazgatója a szuverenitást védelmezte míg az ellenzéket Brüsszel támogatja:

“a brüsszeli gazda  megvakarta a kutyus fejét”

– mondta Magyar Péterre utalva, aki a nyilvánosság előtt cserélt eszmét Ursula von der Leyennel, a brüsszeli bizottság elnökével és Manfred Weberrel, az Európai Néppárt frakcióvezetőjével Strasbourgban az Európai Parlament ülésén.

Orbán Viktor ezután előadta Dávid és Góliát párharcát: ”ennek a történetnek mindig ugyanaz a vége: Góliát veszít és Dávid nyer.” Majd a konklúzió:

“nem tűrjük el, hogy újra bábállammá, Brüsszel vazallusává tegyék Magyarországot! Nem fog sikerülni, itt nem törnek át”

– ismételte meg Orbán Viktor a kommunista Dolores Ibarruri híres jelszavát megfeledkezve arról, hogy Franco tábornok csapatai áttörtek, és Dolores Ibarruri évtizedekig élt Moszkvában mint emigráns. Majd a demokratikus Spanyolországba tért haza, amely éppúgy az Európai Unió tagállama mint Magyarország csakhogy Madridban senki sem beszél arról, hogy az ország Brüsszel vazallusa lenne.

Orbán Trump és Putyin megbízásból fel akarja bomlasztani az Európai Uniót?

Mind Trump mind pedig Putyin úgy véli, hogy vissza kellene állítani a “régi szép időket” amikor Európa sorsát Washingtonban és Moszkvában intézték. Az USA 2021-ben stratégiai ellenféllé nyilvánította Kínát és Oroszországot, és nyíltan jelezte: szét akarja verni a nagy kontinentális együttműködést Európa – Oroszország – Kína között. Az ukrajnai háború ezt a célt szolgálja, és Washington szempontjából teljesen eredményes is. Macron francia elnök hiába hangsúlyozta Kínából hazatérve: ”nem leszünk az USA vazallusa”, de az Európai Unió Orbán szerint azzá vált. Trump teljes mértékben támogatta a brexitet, hogy gyengítse az Európai Uniót, de amint a britek kiléptek, rögtön kiderült: az USA kedvező szabadkereskedelmi egyezményéből nem lett semmi! Mindmáig nincs ilyen egyezmény. Magyarország számára katasztrófa lenne az Európai Unió felbomlása – ezt Orbán Viktor is pontosan tudja csak épp ragaszkodik a hatalmához. Strasbourgban megpróbált előre menekülni, és a versenyképességről beszélt amely valóban az Európai Unió legnagyobb gondja.

Csakhogy az unió igencsak megosztott abban, hogy miképp lehetne visszaszerezni a versenyképességet, abban viszont meglepően egységes, hogy le kell számolni a belső bomlasztókkal mint Orbán Viktor.

Ezért vált Waterloová a magyar miniszterelnök számára a strasbourgi szereplés, amelyet ő diadalmenetnek szánt, de Magyar Péter látványos koreográfiája érvényesült a brüsszeli vezetők támogatásával. A magyar közvélemény pedig veszi a lapot… és úgy néz ki:

Orbán meztelen!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .