Olimpiai bajnok börtönben avagy kis korrupcióból lesznek a nagy ügyek

0
1263
Facebook

Az Európai Unió azért fagyasztotta be az eurómilliárdok kiutalását Magyarországnak, mert észrevette: Orbán Viktor rokonai, barátai és üzletfelei gazdagodnak belőle nem pedig az ország népe.

A kritika kivédése érdekében a miniszterelnök engedélyezte néhány kisebb korrupciós ügy kivizsgálását: a vizes világbajnokság pénzügyi igazgatója emiatt tette át a székhelyét villámgyorsan Dubajba, Schadl György a végrehajtók főnöke előzetesbe került, lemondott az igazságügyi minisztérium államtitkára sőt később maga a miniszter is, és most itt van a vízilabda szövetség korrupciós ügye, melyet a DK képviselője, Vadai Ágnes tárt fel, és amelyet Polt Péter főügyész feljelentésként továbbított a rendőrségnek. Mi történt?

Orbán azért is támogatja a sportot, mert ott könnyebb lopni mint másutt

A sportban mindig is lazább volt az ellenőrzés mint másutt, sőt az ötvenes években, de még később is maga a belügy bíztatta a sztárokat a törvények megszegésére. Így bukott le Balczó András öttusa világbajnok csempészés miatt. Most a vízilabda szövetség ügyeit vizsgálják, és előfordulhat, hogy a korábbi elnök: Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok évekre börtönbe kerül korrupcióért. Vári Attila elnöksége idején – 2020-2022 – nemigen működött a belső ellenőrzés a vízilabda szövetségnél: számlák nélkül szórták a pénzt. A legkínosabb eset egy szerződés, melyet a vízilabda szövetség a Breitling Sport Kft-vel kötött: több mint 378 millió forintért vásároltak tőlük sportfelszereléseket, melyek valós ára 160-200 millió volt.

A vizsgálat szerint a túlárazás 152% volt.

Így nem csoda, hogy Vári Attila utolsó elnöki évének a mérlege 487 millió forintos veszteséget mutatott.

Mi lenne, ha Mészáros Lőrinc vállalkozásait is így világítanák át?

Magyarország leggazdagabb embere, aki futball csapatot vásárolt Eszéken Horvátországban, egyetlen év alatt 660 milliárd forintról 990 milliárdra növelte a vagyonát. Ez 50%-os növekedés egy olyan évben amikor a magyar gazdaság visszaesett. A Transparency International az Európai Unió legkorruptabb országának nevezte Magyarországot. A hatalom válasza: a szuverenitás védelmi hivatal vizsgálatot indított, és az adóhivatal is tudakozódik a Transparency International támogatói után. Ez Orbán Viktor rendszerének teljes morális csődje. Hogy intézi a korrupciós ügyeket Andrej Babis, a cseh Ano mozgalom vezére, Orbán Viktor politikai szövetségese?

- Hirdetés -

Magyarországon a korrupció munkaköri kötelesség, Csehországban bűncselekmény

“Javasoltam, hogy Marek Hrabacot töröljük az Ano jelölt listájáról, és zárjuk ki a mozgalomból is” – közölte Andrej Babis, Csehország ex miniszterelnöke miután pártjának helyi vezére lebukott egy korrupciós botrányban. Kedden a rendőrség 14 embert vett őrizetbe egy közbeszerzési botrány miatt, köztük Marek Hrabacot, Chomutov polgármesterét, aki az Ano észak csehországi listáját vezette. Szeptemberben rendezik meg az önkormányzati választásokat Csehországban, ahol az országos választásokon legutóbb az Ano hiába végzett az első helyen, mert senki sem volt hajlandó vele koalícióra lépni, és így Andrej Babis kipottyant a hatalomból. Az USA nagykövetsége szervezte meg Babis bukását. Miért? Mert Csehország szlovák származású miniszterelnöke egykor KGB-s volt éppúgy mint Putyin, és ez manapság nem számít ajánlólevélnek egy NATO tagállamban. Ugyanezért akarja levenni a sakktábláról az USA budapesti nagykövetsége Orbán Viktor miniszterelnököt, aki nemrég Moszkvában parolázott Putyinnal.

Wanted Orbán Viktor

Az USA nem viccel: ha nem Trump jön, hanem Kamala Harris, akkor a budapesti nagykövetség mindent megtesz majd azért, hogy távozásra bírja a magyar miniszterelnököt. Ehhez két fegyvere van: az egyik a korrupció, amely teljesen áthatja a nemzeti együttműködés rendszerét Magyarországon, a másik pedig az uniós eurómilliárdok.

A Magnyitszkij törvény lehetővé teszi az amerikai hatóságoknak, hogy külföldi korrupciós ügyeket is vizsgáljanak, ha azt nemzetbiztonsági érdek megkívánja. Orbán oroszbarátsága lehet ilyen amerikai nemzetbiztonsági érdek.

Putyin hűséges oligarcháinak vagyonát e törvény alapján fagyasztották be Nyugaton. Ursula von der Leyen újraválasztásával Brüsszel világosan üzent Magyarországnak: amíg Orbán a miniszterelnök, addig nem kapjátok meg a befagyasztott eurómilliárdokat! Mennyit ér ez meg nektek? – kérdik a magyar elitet. Nicolae Ceausescut a saját emberei áldozták be, hogy magukat mentsék. Az USA és az Európai Unió ugyanerre akarja rávenni a magyar elitet, amely, ha megtarthatja a lopott pénzt, akkor búcsút vehet a nemzeti együttműködés rendszerének fura urától, aki oly világot képvisel, melynek napja letűnt.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .