Nyugdíjrendszerből többféle van. A magyar sokáig felosztó-kirovó technikával működött, melyben az állam a kizárólagos főszereplő. Ő mond meg mindent, először azt, hogy kitől és hogy mennyit szed be, aztán azt, hogy hogyan osztja el, valamint azt is, kinél mekkora a kezdő összeg nyugdíjba vonuláskor. A rendszer legjellemzőbb tulajdonsága, hogy amikor bajban van az állam, akkor a nyugdíjasok is, viszont mikor az államnak jól megy, az a nem biztosíték semmire.
A rendszer aránylag működőképes, amíg sok a dolgozó és kevés a nyugállományú honpolgár, akiknek döntő része kis nyugdíjat kap. Jelenleg sajnos más irányba tart a társadalom, a kisnyugdíjasok kihalnak, az újak egyre nagyobb pénzzel kezdenek, ráadásul tovább is élnek, azaz nem csak az átlagnyugdíj értéke nő, hanem a nyugdíjasok száma is. Hát még a szorzatuk!
Az összeomlást tekintve csak az időpont vitás
Jól látta ezt Bokros Lajos, a Kis Rémkorszak névadója, és még a múlt évszázadban elintézte Hornnál egy új rendszer bevezetését (1997. MANYUP), amelyben mindenki magának fizet, így nyugdíjba menve azt a tőkét éli fel, amelyet aktív korában összegyűjtött, plusz amit a pénztár jó befektetéssel összehoz neki. Így majd nem szorul senkire (főként az államra nem).
Az új rendszer kellemetlen tulajdonsága, hogy a bevezetése után aránylag hosszú ideig a bejövő adókból nem csak a nyugdíjba vonultakat kötelező eltartani (ők már megfizették az árát), hanem pluszként az aktív dolgozók új nyugdíjkasszájának összegét is növelni kell, amíg a rendszer önellátóvá nem válik. A kettő együtt állami támogatás nélkül nem megy, ezért a kasszák feltöltését jórészt a költségvetés állja. Az 1998-ban még csak 20,1 milliárd forint igény 2009-re folyamatos emelkedéssel 354.1 milliárdra nőtt. Ennek alapján mondható, hogy bár mindegyik kormánynak van benne pénze, a MANYUP tőke döntő részét a Gyurcsány kormányok hozták össze, így aztán Orbán, lenyúlva a 2700 milliárdot, pénzszerzési ügyben leginkább Gyurcsányt használta ki.
További előnye a lenyúlásnak, hogy a rögtön felhasználható kápén túlmenően a 2010-ben már 400 milliárdra hízó kasszatámogatás sem terhelte tovább az új kormány költségvetését, és ha a 2700 milliárdhoz pluszként figyelembe vesszük az EU által évente(!) küldött 1200 milliárdot, az MNB devizatartalékában Gyurcsányék által otthagyott 10.000 milliárdot, meg a 10 évig tartó világgazdasági konjunktúrát, rejtély, hogy lett ebből ekkora bukás.
Románia meg Bulgária minket szorongat.
A devizatartalékról még megemlítendő, hogy abból csinált banki „nyereséget” Matolcsy a forint romlása révén, azaz ennek köszönhetően például a Postapalota is. Aranyszarvasostól. A Széll Kálmánon járó nyugdíjasok minden nap ingyen nézhetik.
A MANYUP vagyon besöprési technikája természetesen briliáns, ahhoz a FIDESZ rettentően ért. Először is egy törvény, amely kimondja, aki nem lép vissza a pénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe, nem számíthat majd az államtól egy vasra sem, mely átverés eredményeképpen tömegeket sikerült megfélemlíteni,
utána meg az erre kiképzett szőke hölgy sikoltozta tele a magyar étert, hogy meg kell védeni nyugdíjainkat a pénzt eltőzsdéző, szemét pénztáraktól!
A tömeges visszalépés jókedvűen történt, mindenki tudta, hogy az eddig összegyűjtött nyugdíjtőke meg lesz védve. Azóta nincs hír felőle.
Vajon hol lehet?
Voltak persze renitensek is. Néhány bátrabb honfitársunk igencsak jól járt a MANYUP-ban maradással, de ezt úgysem vizsgálja senki, mert minek.
Mélységes mély a múltnak kútja, írta bizonyos T.M., nem juthat ottan mindenhová kutató, ezért a jóljárásuk máig nagy titok.
A magyar nyugdíjrendszer jellegzetessége a tizenharmadik havi ellátmány, melyet Orbán esztelen minimálbér duplázása miatt Medgyessynek kellett bevezetnie. A Gyurcsány kormányok végig fizették, majd 2010-ben Bajnai függesztette fel, mondván, ha a világválságnak vége, akkor ismét folyósítható. A Bajnait követő Orbánék nyilván másra koncentráltak, mert 10 éven keresztül nem vették észre, hogy a világválság befejeződött. Ebben az a cseppet sem mulatságos, hogy Fidesz szerint ez a 10 év Magyarország tíz legjobb éve volt, mégsem fizették a tizenharmadik havit egyetlen évben sem.
Megállapítható tehát, hogy Orbán nem jóságosan visszaadta, hanem csak abbahagyta az ellopását.
Muszáj volt neki. Közel jártunk már a választáshoz
A FIDESZ-ről köztudott, hogy a tizenharmadik haviról szóló törvényt 2002-ben nem szavazta meg, 2006-ban viszont beígérte a tizennegyedik havit. Konzekvensek, az egyszer biztos, mindegy mi az, ha használ nekik.
Érdekes még a nyugdíjprémium. Bajnai vezette be, mondván, ha az országnak jól megy, örüljenek a nyugdíjasok is. Az összeg csekély, nem mérhető a tizenharmadik havihoz, talán ezért nem vették Orbánék észre ellopásilag, vagy pont jól jött nekik, hogy karácsonykor kapnak párezret az öregek. Büszkélkednek is vele, hiába más találta ki.
A mi nyugdíjunk jól megvédett, szikla nyugdíj, reálértéke 2010. óta egy fillérrel se csökkent. Igaz, nem is emelkedett, mert Orbánék a zemútnyócévesek által a nyugdíjak emelésére használt svájci indexálást eltörölték. Az ellenzék, ha nyer, visszaállította volna, ahogy ez a programjában szerepelt, de a magyar nép nem őket szavazta meg, így aztán a svájci indexálásnak múlt év áprilisában újra befellegzett. Béke poraira.
A hatásos megvédésnek köszönhetően a nyugdíj, ha Orbán alatt jócskán le is maradt a bérek mögött, még mindig nagy érték. A pénzükből ma is ugyanannyi péksüteményt… illetve azt nem, hanem ugyanannyi szeszesitalt vehetnek a nyugdíjasok. Az drágult az átlagos infláció szerint. A kifli kissé jobban, annál az emelkedés kábé ötven százalék, a megvédése nem volt olyan sikeres, mint a szeszesitaloké, viszont a nyugdíjasnak nem is kell annyi kiflit enni. Csak rosszat tesz nekik.
A fentiekből a FIDESZ és az ellenzék közti különbség tisztán látható. Aki viszont a hazugságot szívesen hiszi, annak tökmindegy, mi van, a lényeg az, hogy mit mondanak kedvencei.
És a hittel szemben nincsen ellenérv.
