A mostanában igencsak középpontba került Pride kapcsán sok a számomra elfogadhatatlan megnyilvánulás, amelyek teljesen olyan jellegűek, mint egy alaposan berúgott férfibanda éjfél utáni társalgása, ahol a korlátok már leomlottak, és az az összekacsintós, heherészős, csámcsogós, durva „humor” viszi a prímet, amelytől Isten óvja néhányunkat (többek közt engem is). Hiába unja, meg kerülné az ember, sajnos sokszor összefut vele.
Én úgy gondolom, hogy ez a mindannyiunk számára fontos téma, mármint a szex abszolút magánügy, és a kötelező beleegyezések, azaz az összes résztvevő teljes kényszermentessége esetén mindenki úgy és annak örül, ahogy és aminek akar, mégpedig anélkül, hogy azért bárkinek bármiféle joga lenne őt nyilvánosan bírálni. Ha egy kívülálló „sohasem tenne olyat”, mert nem tetszik neki, az az ő dolga, de emiatt akár a legkisebb hátrányt okozni másnak, aki viszont éppen azt teszi, abszolút tilos. Ha véletlenül megtudtunk valakiről valamit (a szándékos utána járást inkább nem minősíteném), arról akkor sem beszélünk nyilvánosan, ha ezzel az érdeklődés központjába kerülhetünk, ez ugyanis csak arra a másikra és partnerére vagy partnereire tartozik, illetve még talán a rendőrségre, hogyha bűnügyhöz kapcsolódna. Pláne nem csinálunk viccet belőle. Úri társaságban erről kötelező a kuss, és én azt szeretném, ha a világon minden társaság megkaphatná ezt a jelzőt, amely nem születési kiváltságot, hanem magas szintű viselkedési normát jelez.
Az ember igencsak sokféle. Az agyunkban lévő 100 000 000 000 idegsejt egymáshoz való bonyolult kapcsolódásai gyakorlatilag végtelen változatosságot tesznek lehetővé, és miután az agy határozza meg szinte minden tulajdonságunkat, különösen ostobának (azaz a normálistól eltérőnek) kell minősíteni azokat, akik az embert bármilyen szempontból be akarják skatulyázni. Lásd például: „Az ember férfi vagy nő”. Ebben a kacagtató az, hogy politikusok kontárkodnak bele a biológiába, amely biológia, illetve a szakemberek sajnos nem figyelmeztetik őket, hogy ez nem az ő terepük. Az MTA megfelelő részlege nem tesz közzé éles hangú állásfoglalást, amelyben helyükre rakja a dolgokat, ezzel együtt a kontárkodó politikusokat is, hogy tudják, mivel foglalkozzanak. Maguktól ugyanis nem jönnek rá. Sajnálatosan.
Persze, azért értem én, hogy miért nem foglalnak állást. Ha a tudósok fizetése és teljes egzisztenciája 100 százalékban ezen politikusoktól függ, akkor a tudósok nagy csöndben lesznek, ugyanis elnevezésükből következően bőven van annyi eszük, hogy ne szúrják hátba se saját magukat se a társakat. Nem is fog szólni egyikük sem, bármit írnak politikusék. Akár az Alaptörvénybe is, ha úgy tartja úri kedvük, mert megadta a jogot nekik a nép.
Mint már sokszor értekeztem róla, az ember nevű, félelmetes bonyolultságú gépezet lemásolásakor előfordulhatnak eltérések a tervtől. Az eltérések módosíthatják a fizikai és az agyi működést is. A módosítás eredményezheti akár azt is, hogy az újszülött képességei felnőve nem lesznek elegendően magas szintűek ahhoz, hogy az általa elért pozícióban hasznos tagja legyen a társadalomnak, sőt képes akár rendkívüli károkozásra is. Ha például a miniszterelnökségig viszi, megfelelő képességek híján egy egész országot tud vakvágányra lökni, közben ráadásként minden szempontból le is rohasztani.
Az ember viselkedését magától értetődőn a neveltetés is befolyásolni fogja. Ha például valaki kispolgár-középparaszti környezetben nő fel, ahol a koki meg a saller az alapvető nevelési eszköz, akkor a legtöbb, amit megtanul az ember, az az, hogy hogyan kell ezeket nagy ravaszul elkerülni, vagy később erővel elintézni, hogy ő maga használhassa mind a kettőt. Ettől a „tudástól” csak akkor függetlenedhet, ha elegendő esze van. Ha nincs, akkor élete végéig a fenti erőszakos-sunnyogós kombóval jellemzett környezetet próbálja maga körül megteremteni, még ha miniszterelnökké avanzsálna közben, akkor is. Sajnos a kettőt néha összekeveri, és akkor erőszakoskodik, mikor az ország érdekében sunnyogni kéne, valamint vicaverza, de erre senki nem figyelmezteti. Igaz, hiába is tenné.
Tovább nehezíti az általa „vezetett” ország helyzetét, ha az illető a normálisnál makacsabb, haragtartóbb, bosszúállóbb, és ha a győzelemre törés során semmi más nem számít neki, csak a győzelem, azaz az összes lehetséges eszközt igénybe veszi ennek érdekében. Még az afféléket is, amelyek minden emberi jóérzésnek ellentmondanak, vagy olyan szöveggel operál amely ha… izé… nem korrelál a valósággal. Így aztán egyes miniszterelnököket az úri társaság (pl.: EU) kézcsók paródiáik ellenére nem fogadja be. A nem úri sem persze, mert az ilyen miniszterelnökök nagyhatalmak általi hasznos idiótaként való működtetése nem partneri viszony. A be nem fogadásokat sajnos az országuk is megsínyli..
Érdekes módon néhány ilyen miniszterelnök népének ez a viselkedésmód maga a normalitás, és akár négyszer is megválasztja kétharmaddal. Bizony, hogy úgy! Ha hiszik, ha nem, van ilyen.
Menjünk tovább. Ahogyan azt az Orbán Viktor nevű magyar miniszterelnök kijelentette:
„Ma egy folyamatos provokáció alatt állnak a magunkfajta normális emberek. Azt szeretnénk, ha ellenfeleink belátnák, hogy a szabadság és a gyermekvédelem megfér egymás mellett. Szerintünk a gyermek az első.”
Mint ebből látható, a miniszterelnök úr szerint a nem normálisok provokálják a normálisokat. Az is világos, hogy szerinte a „magafajták” normálisak, tehát ő az, a többiek nem azok. Szerinte a normális és a nem normális embereket egy szempont különbözteti meg. Egyetlenegy. A szexhez való viszony. Lehet az ember akár nárcisztikus és morálisan gátlástalan hülyegyerek (Trump) vagy akár pszichopata tömeggyilkos is (Putyin), az a miniszterelnök úr szerint még mindig maga a normalitás, de ha a senkinek sem ártó szexuális különbözőségről van szó, a biblikusan tudománytalanok rögtön előveszik a nagyszótárból a „nem normális” kifejezést. Teljesen úgy, mintha a rántotthúst kedvelők (többség) a tökfőzelékeseket (kisebbség) abnormálisnak tartanák. Ott ugyan ma még nem tartunk (talán mert tökfőzeléket nem említ a Biblia), de a másságnak ez az atavisztikus gyűlölete előbb-utóbb elvihet minket oda is. Hiszen mi még a nem létező pirézeket is utáljuk, nemde?
Mint azt a legokosabb ostobák szokták mondani, a szerintük szexuális abnormalitások egyike azért abnormalitás, mert a melegek kapcsolatából nem születhet gyerek. Ez jó érvnek tűnik, csak egy gond van vele: amióta az emberiség följegyzi a vele történteket, az abszolút „normális” szülőktől születő gyermekek esetében a melegek arányszáma évezredek óta ugyanaz. Férfiak esetében 5–6%, nők esetében 3–4% (illetve valószínűleg több, mert a nőket illetően sok a látens). Akkor most mi van, tessen mondani? Az Úr ezt akarta, és ő intézte el a melegség kihalásának meggátolását?
Azt is hirdetik egyesek, hogy bebizonyították már, a másság génprobléma nem lehet, mert ilyen gén nem mutatható ki, tehát a másság csak nevelés kérdése lehet. Ez a géneket tekintve így igaz, ám az utóbbi idők kutatásai azt igazolták, hogy a későbbi szexuális viselkedést döntően befolyásolja a magzati lét alatt az anyától kapott tesztoszteron adag, azaz a hajlam eldől a születésig, azon változtatni később már nem lehet. Ez persze nem zavarja a „gyermekeket féltőket”, továbbra is azt hiszik, hogy a melegség csak egy rossz szokás. Ezért hozták a törvényt, hogy a gyerek 18 éves koráig nem tudhatja meg, hogy van ilyen, mert az ismertetés az propaganda, és ha szegény gyermek tudomást szerez róla, ő is azonnal azzá változik. Szerintük tehát csak a szülőkön múlik, hogy a gyerekeket minek nevelik. Nem értem, hogy az MTA ilyen hülyeségek olvastán miért nem ad ki kemény állásfoglalást… illetve értem, ahogy már írtam róla feljebb, így aztán hagyjuk ezt.
Egy dolog viszont még mindig sötét. Miért hívta meg Orbán hozzánk Alice Weidelt az AfD főnökasszonyát, aki egy másik nővel él együtt nyilvánosan? A migránsutálat törli a melegség abnormalitását? Vagy majd félrenézünk, ha valamiből hasznot húzhatunk? Mindkettő lehet. Csak nehogy meglássák az Orbán unokák, mert még a végén… ugyebár.
P.s.: sajnos azzal, hogy a Pride a melegség elfogadtatását illetően kontraproduktív valami, teljes mértékben egyetértek. Azokat, akik utálják a tökfőzeléket és pláne azokat utálják, akik szeretik, nem lehet meggyőzni a tökfőzelék-evők ártalmatlanságáról úgy, hogy leülünk velük szemben, és habzsolva elkezdünk tökfőzeléket enni, kéjesen csámcsogva, nagykanállal, természetesen. Sokaknak bonyolult a továbbgondolás. Nem ártana nekik némi magyarázat. De nincs. Csak érzelmi felhorgadás. Minden táborban és minden vonalon.
Mondható hát, hogy a Pride betiltása az ellenzéknek segít, az ezen való liberális felháborodás meg Orbánéknak. Ennek megfelelően javasolnám a viselkedésmódot és a betiltásra adott reakciókat megválasztani.
