Kezdőlap Címkék Provokáció

Címke: provokáció

UJHELYI NEM VÁLASZOL

Ujhelyi István többszörösen díjazott európi parlamenti képviselő volt ma az ATV Start című adásának vendége, ezúttal nem Brüsszelből, Skype-on, hanem a legsúlyosabb, negyedórás adásrészben, a Szigorlatban.

Ilyenkor egy vendég újságíró is csatlakozik a két műsorvezetőhöz, ezúttal a Fidesz-média jeles képviselője, Kacsóh Dániel a Mandinertől, aki rendszeresen feltűnik az ATV-ben. Első kérdésként (amely a Szigorlatban mindig a vendégnek jut) azt kérdezte Ujhelyitől, hogy vajon meg fogja-e szavazni az Európai Parlamentben azt az öt pártcsalád által benyújtott javaslatot, amely szerint Magyarország – pontosabban a mai magyar kormány – nem alkalmas arra, hogy 2024 második félévében ellássa az Európai Tanács soros elnökségét. Válasz helyett Ujhelyi másról kezdett el beszélni, és a kérdésre az adás végéig nem válaszolt.

A Fidesz-média jeles képviselője később azt is megkérdezte az adásban, hogy vajon egyetért-e a Bizottság költségvetéssel kapcsolatos jelentésében foglalt javaslattal, hogy a magyar kormány szüntesse meg a rezsitámogatást.

Ujhelyi pontosította a dolgot, szerinte Bizottság javaslata csak annyit mond, hogy tegyék a támogatást rászorultsági alapúvá,

de az egyenes válasz, vagyis, hogy egyetért-e a Bizottság javaslatával, ezúttal is elmaradt.

Kacsóh – ismétlem – a Fidesz-média embereként provokálja az MSZP által az európai parlamentbe juttatott baloldali EP-képviselőt. Ki akar mondatni vele valamit, ami a Fidesz híveit megerősítené abban, hogy a baloldali képviselők nem a magyar érdekeket, hanem a nemzetközi baloldal törekvéseit képviselik az EP-ben. A dolgát végzi, amiért a fizetését kapja. Miért nem tudja Ujhelyi azt válaszolni, hogy igen, meg fogja szavazni az öt pártcsalád javaslatát, mert maga sem tartja méltónak az Orbán-kormányt arra, hogy soros elnök legyen? Miért nem tudja Ujhelyi azt válaszolni, hogy igen, egyetért a rezsitámogatás rászorultsági alapú átalakításával? Miért fél egyenes választ adni a feltett kérdésre?

„Ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”

– írta József Attila.

Ujhelyi azért megpróbálja, hátha neki sikerül. Nem áll egyedül vele az ellenzéki politikusok között.

Újabb súlyos magyarellenes provokáció Kárpátalján

0

Kárpátaljai magyar vezetők ellen uszító óriásplakátok jelentek meg október 20-ra virradóra a megye több pontján.

Az “Állítsuk meg a szeparatistákat” jelmondattal fémjelzett bannereken Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökének, Barta József, a KMKSZ alelnökének, valamint Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektorának, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnökének neve és fotója van feltüntetve.

Nem ez az első eset, hogy ismeretlenek uszító táblákkal támadják a kárpátaljai magyarságot. 2017 májusában helyesírási hibáktól hemzsegő provokatív bannereket helyeztek ki Kárpátalján a “magyar nyelv védelme érdekében”. (Kárpátalja.ma)

Németh Szilárd megköszönte

A Fidesz alelnöke meglehetősen aktív a Facebookon. Ha eszébe jut valami, szövegszerkesztőt ragad és megírja. Ezúttal a múlt szombati tüntetésen dolgozó rendőröknek köszönte meg, hogy nem ültek fel a provokációnak.

„Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának leköszönő elnökeként ismételten köszönetemet fejezem ki a rendőreinknek, amiért a szombati tüntetésen sem ültek fel semmilyen provokációnak.”

Túl azon, hogy nem volt semmiféle provokáció, a régen látott nagyságú tömeg békésen és derűsen vonult végig a városon, figyelemre méltó, hogy Németh Szilárdnak még egy migránsozásra sem futotta a bejegyzésben.

Aggódva kérdezzük: leírt vagy húsz sort anélkül, hogy a migránsokat, Sorost, vagy éppen Brüsszelt akár csak egyetlen szóban is említette volna.

Reméljük, nem lesz ebből baja.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!