New York Times: mielőbb tűzszünet kell Ukrajnában!

0
314
youtube.com

Az Walter Dorn katonai szakértő véleménye, hogy mielőbb tűzszünetet kellene elérni Ukrajnában.  A szakértő – aki Kanadában a katonai akadémián tanít Torontóban – szerint az ukrajnai háború megnyerhetetlen.

“Oroszország nem tudja meghódítani Ukrajnát, amely viszont képtelen visszaszerezni valamennyi megszállt területét. Mindkét fél érdeke a tűzszünet.”

Sokan a nyugati világban azzal érvelnek, hogy ez az agresszornak, Putyinnak kedvez, de a kanadai professzor szerint egyáltalán nem ez a helyzet:

”A háború befejezése Ukrajna számára lehetővé tenné, hogy megerősítse fegyveres erőit, integrálódjon Európába és általában a Nyugatba, ezzel megnőne az elrettentési potenciálja.”

Putyin a maga részéről jelezte tárgyalási készségét azon az alapon, hogy ukrajnai hódításait részben vagy egészben megtarthassa.

A kanadai professzor hangsúlyozza a New York Timesban, hogy a lényeg a tárgyalások megkezdése:

”azt ugyanis senki sem tudhatja, hogy mi lesz a vége a béketárgyalásoknak.”

A kanadai professzor a német példát hozza fel: Kelet Németország orosz megszállás alatt állt 1945 és 1989 között, csak a berlini fal leomlása hozta meg a német egyesülést. Ugyanígy Ukrajna is átmenetileg lemondhatna a megszállt területekről abban reménykedve, hogy azokat később sikerül visszaszereznie.

Ukrajnának “átmenetileg” le kell mondania a NATO tagságról

Már Biden elnök is pedzegette a Time magazinnak adott interjújában európai útja előtt, hogy Ukrajna nem lehet a NATO tagja. Ehelyett az USA-nak és más NATO tagállamoknak kétoldalú szerződésekkel kellene garantálniuk Ukrajna biztonságát.

“Ukrajna már kötött ilyen stratégiai védelmi szerződéseket Nagy Britanniával, Franciaországgal és Németországgal.”

A fegyverszünet Ukrajnának lehetővé tenné az ország újjáépítését:

”Ehhez valószínűleg új Marshall segélyre lesz szükség, melyhez az USA-n kívül európai államok is hozzájárulnának.”

A kanadai professzor arra is rámutat, hogy a korrupció és a háború között korreláció van, ezért a fegyverszünet után

“Ukrajna sokkal aktívabb harcot folytathat a korrupció ellen.”

Putyin kemény leckét kapott Ukrajnában, és egyáltalán nem biztos, hogy újabb katonai kalandba kezdene, hiszen ez a több mint két éve tartó háború számára csúfos kudarc.

“Akárhogy is alakulnak a dolgok: Ukrajna és Oroszország szomszédok maradnak, ezért valamiféle megoldást kell találniuk vitáik rendezésére. Ez pedig csak békében lehetséges”

– hangsúlyozza Walter Dorn professzor, a kanadai katonai akadémia tanára.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .