Nemcsak az USA, de Irán is figyelmeztette Moszkvát a terrorakcióra

0
662
Krone.at

A Reuters szerint Iránban kihallgattak olyan iszlamista terroristákat, akik merényleteket hajtottak végre illetve arra készültek, és ennek során jutottak arra a következtetésre, hogy az Iszlám állam következő célpontja Moszkva lehet.

Értesítették Oroszországot éppúgy mint az Egyesült Államok, de az orosz elhárítás nemhogy nem tett semmit, de nyíltan gúnyolódott a külföldi figyelmeztetéseken. Putyin elnök a véres terrorakció előtt, mely 140 ember életét követelte Moszkva határában, eligazítást tartott az FSZB tisztjeinek. Azon élcelődött, hogy a CIA figyelmeztetése szerint 48 órán belül várható lett volna az Iszlám Állam terrorakciója, de az égvilágon kívül semmi sem történt. Való igaz, hogy az időpont tévesnek bizonyult, később következett be a terrorakció, de a hatás teljes volt ugyanis az orosz terrorelhárítás tökéletesen felkészületlennek mutatkozott. Vajon miért? Az FSZB szinte tökéletes rendőrállamot működtet Oroszországban azt követően, hogy kudarcot vallott a villámháború Ukrajnában. Lesújtanak a háború ellenzőire, az LMBTQ aktivistákra és mindenkire, aki valamiben szembeszállt a rendszerrel, amely mint a részeg hajó megy előre anélkül, hogy tudná: merre tart?

Putyin mozgósít

150 ezer szerencsétlen fiatalember kezdheti meg a katonaéletet a megnyerhetetlen háború kellős közepén. Putyin azt ígéri nekik, hogy nem kerülnek bele “a különleges hadművelet” poklába, de hát az orosz elnök azt is megígérte, hogy nem támadja meg Ukrajnát. A háború már 25 hónapja tart, és senki sem látja a végét.

Ferenc pápa húsvéti Orbi et urbi áldásában mondta ki a nyilvánvaló igazságot:

”minden háború abszurd!”

A megoldás keresésére buzdított mindenkit, de ehelyett csak háborús szólamok érkeztek mindenfelől. A fegyver és lőszergyártás a csúcsra jár Európában és az Egyesült Államokban, és mégsem képes kielégíteni Ukrajna háborús igényeit. Amelyeket mind nehezebb finanszírozni.

- Hirdetés -

Németországban 2027-ben kimerül a 100 milliárd eurós hadiipari keret, de a fegyvergyárak hosszútávú szerződéseket akarnak. Ez évente 50 milliárd euróval terhelné meg a nagyon feszes német költségvetést, de erre sehol sincsen fedezet.

A legerősebb kormánypárt, a szociáldemokrata  már közölte: semmiképp sem áldozza be a jóléti kiadásokat a fegyverkezés érdekében hiszen 2025-ben választások lesznek. Az ellenzéki CDU – CSU viszont a fegyvergyártás gyors felfutását sürgeti. Így jöhet létre az az abszurd helyzet, hogy a Rheinmetall Ausztráliában gyártott tankokat szállít majd a Bundeswehrnek. Ferenc pápa nem véletlenül jegyezte meg:

“a fegyvergyárak a fő nyertesei az ukrajnai háborúnak, mert a kormányok kénytelenek a jóléti kiadások csökkentésével finanszírozni a rekord összegű hadikiadásokat.”

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .