“Ne vegyétek el a magyarok munkáját…”

0
1155
Nem akarok hinni a fülemnek. Azt hallom a rádióban, hogy Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy „Magyarország az unión kívüli, elsősorban az ukrán munkások célországává vált.” Hozzátette, hogy a kormány egy DK-s képviselő írásbeli kérdésére „Maga ismerte el, hogy az elmúlt három évben több mint 26 ezer unión kívüli kérelmezőnek adott ki munkavállalási engedélyt”. Politikustársa, Nemes Gábor hozzátette: „ezzel pedig alacsonyan tartják a béreket, amit a magyar dolgozóknak csendben tűrniük kell.” A DK törvényjavaslatot is benyújt, amelyben azt szorgalmaznák, hogy ne kaphasson támogatást olyan cég, amely EU-n kívülieket foglalkoztat. Megnéztem a szöveget, az MTI hírét a DK honlapján, onnan valók az idézetek, úgy hogy most már a szememnek sem akarok hinni. Képes a DK ilyen sajtótájékoztatót tartani?
Emlékezetes, hogy az Orbán-kormány első menekültellenes plakátkampányában szólították fel a nálunk járó külföldieket: ne vegyék el a magyarok munkáját. Ezt a retorikát veszi át most a DK? Illetve Nigel Farage-nak, a szélsőjobboldali brit párt, a UKIP vezetőjének retorikáját, aki a kelet-európai vendégmunkások foglalkoztatása ellen tiltakozott hasonló logikával a Brexit-kampányban. Vajon a DK politikusai nem tudnak arról, hogy Lengyelországban és Csehországban hosszú ideje dolgoznak nagy tömegben ukrán vendégmunkások, azt a munkát végezve el, amelyre lengyelek illetve csehek nem vállalkoznak? Ez a vendégmunka logikája: így kerültek egykor Németországba és Ausztriába a törökök és jugoszlávok, Franciaországba és Belgiumba az arabok és így tovább, és ezt támadja Európa-szerte a szélsőjobb. Most eljutott ez a jelenség hozzánk is. (Nem most, hiszen az építőiparban, az otthoni ápolásban és másutt régóta dolgoznak romániai és kárpátaljai magyarok és nem magyarok, csak most részben legalizálódik a vendégmunka.) Közgazdaságilag is helytelen, ami a sajtótájékoztatón elhangzott, politikailag pedig vállalhatatlan. Tényleg a „huszonhárom millió román” elleni hangulatkeltést tekintik követendő baloldali hagyománynak?
Legalább szégyellik magukat ilyenkor egy kicsit?
Bauer Tamás
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .