Most jó diktátornak lenni

0
952

A Washington Post szerkesztőségi véleménycikkében megállapítja, hogy a tekintélyelvű, vagyis a populista és nacionalista politikusok időszaka köszöntött be, Trump pedig felhatalmazást adott a világ minden despotájának a gyilkolásra.

A liberálisok az egyéni szabadságjogok hirdetőiként szinte pontosan olyan bajba kerültek, mint annak idején a 30-as években. Mindenütt azt tapasztalni, hogy illiberális vezetők kerülnek hatalomra és jogkörükkel kíméletlenül és nyersen élnek is. Elég csak megnézni Putyint, Hszi Csin-pinget, Asszadot, Dutertét, vagy azokat, akik aláássák a demokráciát Magyarországon, Lengyelországban és Nicaraguában. De idetartozik a szaúdi koronaherceg is, aki állítólag meggyilkoltatta és lefejeztette a Washington Post vendégszerkesztőjét.

Az elnyomó hullám összefügg azzal, hogy az amerikai elnök minden jel szerint nem annyira a szabadságért, hanem sokkal inkább az ellen harcol. Neki csak az a fontos, hogy más vezetők miként viszonyulnak hozzá, az nem érdekes, hogyan bánnak a saját népükkel vagy a szomszédjaikkal. Ha a szaúdiak legfelső szintű jóváhagyással ölték meg Kashoggit, akkor azt legalábbis részben azért tették, mert úgy vélték, hogy Trumpot nem foglalkoztatja, ha eltűnik egy újabb „népellenség”. Így most jó diktátornak lenni, viszont annál veszélyesebb ez az időszak az ellenzékiek számára. Washington engedélyt adott az önkényuraknak, és azok megölhetnek bárkit, mert valószínűleg elmarad az amerikai reakció.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .