A vásárhelyi ellenzéki győzelem kábulatában sokan azt gondolták, megroggyant a Fidesz bombabiztosnak hitt építménye. Felcsillant a kormányváltás reménye. Akkor senki nem gondolt arra, mivel járhat az ellenzék győzelme? Végeláthatatlan utcai elégedetlenséggel, utcai gyújtogatásokkal, a gazdaság összeomlásával? De nem, minden megy a maga útján, ahogyan eddig is.
Jött a hidegzuhany. A csalódás. A fizikai és lelki összeomlás. Pártvezetők mondtak le, vagy kerültek a politika süllyesztőjébe. És megjelentek az utcán a csalódott választók százezrei, akik nem borogattak kukákat. Nem vonultak a közmédia gyűlölt székháza elé, hogy kirángassák az irodáikból a nem odavaló szerkesztőket, csupán felemelték a hangjukat. Annyira csak, hogy a T. Ház falain belül is meghallják: a számszerű többség kívül rekedt a törvényhozáson.
De ezen kívül nem történik semmi. Ott folytatódik minden, ahol április 8-ika előtt abbamaradt.
A mameluk parlament megszavazta az új bizottságok tagjait, köztük azt a Szél Bernadettet is bevették újra a Nemzetbiztonsági Bizottságba, aki miatt fél évig Németh Szilárd blokkolta a testület munkáját. Minden képviselő – még a gerinces ex-rezsibiztos, és Orbán Viktor is – igent nyomott a megválasztására. Alighanem hálából, hiszen
a kétharmad megszerzését nagyban köszönhetik neki.
Aztán mindennél többet mondott a pártok „sajátos tiltakozása”. Ahányan voltak, a városnak annyi pontján tettek „maguk között” esküt, aztán bementek a terembe, és tiszteletteljesen elmormolták a kötelező esküt ott is. Nem volt „kedvük” Hadházy-módra távol maradni az alakuló üléstől, és aztán egy másik időpontban, együtt, esküt tenni. Nagyot szólt volna.
Aztán az LMP alapító politikusa látványosan bejelentette, hogy kilép a pártból, mert a frakció befogadta az Együtt színeiben indult Szabó Szabolcsot.
Jó ürügynek tűnik, de nagyon hamisan cseng.
Hogy talán más szempontok miatt döntött Schiffer a „pártatlanság” mellett? Talán új, magasabb tisztségre pályázik ezzel? Pletyka.
Márki-Zay Péter, aki az elmúlt hetekben látványosan szerepet vállalt a „nagypolitikában”, már panaszkodik. Fontos szakemberek sora adta be a felmondását, ellenőrzést kapott, olyan számlákat kellene előkerítenie, amelyek helyét csak a kilépők ismerhették. Lázár János hazament, aligha csak azért, hogy a frissen elkészült vadászkastély(á)ban a fácánokat ritkítsa. A volt alpolgármester a polgármester főnöke lett,
minden jel arra mutat, megkezdődött a buktatási akció.
Valami hasonlóról érkeznek hírek a szocialisták háza tájáról is. Amint mi is megírtuk, „jól értesült” körökben már arról beszélnek, hogy fenik a zuglói polgármester és alpolgármestere hátába szánt kést is. Amikor kiderült, hogy Karácsony Gergely visszatér a kerületbe és nem ül be a frakcióba, azt kezdték rebesgetni, hogy az MSZP és a Fidesz frakció közösen puccsot készít elő ellenük. A hírt persze azonnal pletykának minősítette Tóth Csaba, a kerületi pártelnök.
A puccspolitika amúgy nem idegen a szocialistáktól.
Nagy mestere volt Gyurcsány Ferenc, megtanulhatta a saját bőrén már miniszterelnökként Medgyessy Péter, jelöltként Botka László, és már választás estjén a még „ki sem hűlt” pártelnök, Molnár Gyula. És ezek csak a leglátványosabbak a közelmúltból, de nem tudjuk, mi lesz az MSZP következő, tisztújító küldöttgyűlésén.
Alighanem azoknak a politikai elemzőknek és civileknek van igazuk, akik azt mondják, nem mehetnek úgy tovább a dolgok, ahogyan az elmúlt nyolc évben mentek. Ha nem teszik félre hamis önérzetüket az ellenzéki pártok, ha nem értik meg, hogy át kell gondolniuk önmaguk eddigi gyakorlatát is, akkor nyugodtam
felajánlhatjuk Orbán Viktornak az „ország örökös miniszterelnöke”,
vagy ha éppen arra fáj majd a foga, „Magyarország örökös elnöke” állását.
