Miért magasak az élelmiszer árak?

0
1007
twitter.com

Szinte az egész világon drámai mértékben nőnek az élelmiszerek árai, de senki sem tudja igazában megindokolni, hogy miért?

Sokféle magyarázat van: az energia válság a legfontosabb, amely megnövelte a műtrágya árát. A Covid pandémia az ellátási láncokat is meggyengítette. Az ukrajnai háború. Csakhogy Kínában ennek ellenére jó volt a gabonatermés tavaly, az USA-ban pedig idén. Igaz, hogy az ukrajnai háború két fontos gabonaexportőr ország között folyik, de a FAO, az ENSZ mezőgazdasági szervezete kielégítő kínálatot jelzett előre 2022-23-ra. A klímaváltozás megváltoztatja ugyan a mezőgazdaság működési feltételeit, de ez nem igazán újdonság, fel lehetett készülni rá. Az árak ennek ellenére elszabadultak az olyan hagyományos élelmiszer nagyhatalmak esetében is mint az Egyesült Államok, ahol az éves élelmiszer infláció 12%.

Magyarországon ennél sokkal nagyobb, noha hagyományos élelmiszer exportőr országnak számítunk. Mi indokolhatja mégis az élelmiszer inflációt, amely megélhetési válságot okoz sok országban köztük Magyarországon is?

Az árakat a tőzsdéken manipulálják

Erre a nyilvánvaló tényre hívta fel a figyelmet egy jeles közgazdász. Sophie van Huellen, aki a Manchesteri egyetem kutatója számokkal mutatta ki, hogy

az árak egyértelműen a tőzsdei kereskedésben dőlnek el nagyon távol az agrár termelőktől és fogyasztóktól.

A határidős ügyletek pedig árfelhajtó jellegűek, és ezzel élnek is a pénzügyi befektetők. A piaci kereslet-kínálatot jelentős mértékben ők határozzák meg hiszen a termelők is hosszú távon előre adják el a termésüket. A pénzügyi befektetők hajtják fel az árakat, melyeket azután a fogyasztók kénytelenek megfizetni.

Miért nem működik a piac ármérséklő hatása?

Erre érdekes módon Matolcsy György célzott nevezetes beszédében a parlament gazdasági bizottsága előtt. A nemzeti együttműködés rendszerének egyik építőmestere egyszercsak észrevette, hogy a piac monopolizált Magyarországon. Vagyis a nagy élelmiszer termelők olyan piaci pozícióban vannak, hogy jelentős mértékben befolyásolhatják az árakat. Ki a legnagyobb mezőgazdasági termelő Magyarországon? Csányi Sándor, aki egyben a legnagyobb bank, az OTP vezére és részben tulajdonosa is.

Az infláció áldozatairól gyakran lehet olvasni a sajtóban, de a haszonélvezőiről ritkábban. Csányi Sándor viszonya Orbán Viktorhoz különösen érdekes hiszen MLSZ elnökként az OTP vezér igen könnyen összefuthat a közismerten futball fanatikus magyar miniszterelnökkel.

Orbán Viktor arra kérte Matolcsy Györgyöt és Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy jövőre vigyék le az inflációt 10% alá.

Jelenleg Magyarország rekorder az unióban az infláció tekintetében. Ennek két fő oka az energiaválság és az élelmiszerek árának kétségbeejtően gyors növekedése. Az energiaárak esetében még lehet a külföldre mutogatni, de az élelmiszerek esetében ez már jóval nehezebb.

Miért emelkedik a tojás, a tej vagy a kenyér ára?

A magyar kormánynak nincs más elképzelése mint az ársapka, melyet jövő tavaszig meghosszabbítottak. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter szerint akkor tetőzik majd az infláció.

Az USA-ban már ötödik hónapja csökken az infláció mértéke.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .