Ha megkérdezik egy gyerektől, hogy mi leszel, ha nagy leszel, soha nem azt válaszolja, hogy diktátor.
Rendőr akar lenni, Superman, mozdonyvezető. Költő, orvos, tanár. Futballista, úszóbajnok, bokszoló. Tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász.
Felfedező akar lenni az ember gyerekként. Magas hegyekre mászni, mások által még nem látott mélységekbe merülni. Megtalálni a gyógyíthatatlan betegségek ellenszerét. Új, minden eddiginél okosabb telefont kitalálni. Megalkotni a szupernél is gyorsabb számítógépet.
Az iskolai szavalóversenyen kipirult arccal, gombóccal a torkában, de tiszta szívvel József Attilát szavalni: „A rakodópart alsó kövén ültem, néztem, hogy úszik el a dinnyehéj…”
A hazaszeretetről vitázni baráti társaságban, s végső érvéként Radnótitól idézni: „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám e lángoktól ölelt kis ország…”
Színpadon állni és százezreknek, millióknak énekelni: I can’t get no Satisfaction! Nemzedékek himnuszát előadni: Ha én rózsa volnék…
Eljátszani Anna Kareninát, Lear királyt.
Senki sem úgy képzeli gyerekként, hogy felnőve csúnya, gonosz ember lesz belőle. Olyan, aki lebontja a jogállamot, padlóra küldi az egészségügyet, lebutítja az oktatást, és leválthatatlanná teszi magát.
“Nagyon vigyázni kell, nehogy valami kisdiktátor legyen az emberből.” Orbán Viktor, 1991. február 25. Magyar Hírlap.
