Az elmúlt hetek arról szólnak, hogy az Orbán-kormány egész sor akkumulátorgyár építésében egyezett meg kínai és dél-koreai befektetőkkel, és ezt helyi civil szervezetek és az ellenzéki pártok támadják.
Gödön évek óta panaszkodnak az emberek, most pedig Debrecenben tartottak viharos közmeghallgatásokat, és népszavazási kezdeményezésekről döntenek majd a választási bizottságok. Az ellenvetések bizony jogosak: indokoltak az akkumulátorgyártás környezeti hatásaival – víz, levegő, zaj – kapcsolatos súlyos aggályok, és megalapozottak azok a közgazdasági elemzések, amelyek szerint Magyarországnak a kimagasló energia- és vízigénnyel működő akkumulátorgyártásban nincs, nem lehet komparatív előnye. Joggal emlékezteti Győrffy Dórát, a kiváló közgazdászt az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának ez az eleme a Rákosi–Gerő-féle gazdaságpolitikára: a „szén, a vas és az acél országa” ugyanúgy nem törődött Magyarország sajátos feltételeivel, mint az orbáni gazdaságpolitika.
Csakhogy az akkumulátorgyárak elleni kampány ennél tovább megy. Az LMP politikusai, akik a majdani népszavazási kampányt megelőzve máris aláírásgyűjtésbe fognak egy petícióhoz, elkezdtek arról beszélni, hogy akkumulátor-gyarmattá teszik az országot. A gyarmat szót legutóbb az CÖF tüntetéseinek molinóin láttuk olyan mondatokban, hogy „nem leszünk gyarmat”, és ezzel az EU-val való szembenállást hirdették.
Az, hogy multinacionális vállalatok Magyarországon beruháznak, és új ipari, kereskedelmi és szolgáltatócégeket hoznak létre, a gazdasági felzárkózás nélkülözhetetlen eleme. Így történt ez korábban Spanyolország vagy Írország különösen sikeres felzárkózási folyamatában, és velünk egy időben Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia felzárkózási folyamatában is. A nagy autóipari cégek ezekben az országokban ugyanúgy létrehozták a maguk termelőüzemeit, amelyeket manapság nálunk összeszerelő üzemekként szokás megbélyegezni, holott az összeszerelő üzemek a felzárkózási folyamat első stádiumával együtt járnak.
Nem az a baj, ha a felzárkózás során ilyenek létrejönnek, hanem az, ha ezt nem követi más is: a termelőüzemek után fejlesztő központok telepítése a korábban a termelőüzemet befogadó országba, és modern, saját tulajdonú, a világpiacra hatékonyan exportálni képes közép- és nagyvállalatok létrejötte.
Az egykori szocialista országok közül Lengyelország és Csehország ebben előttünk jár.
Amiatt is támadni szokták a multicégek magyarországi befektetéseit, hogy azok az olcsó magyar munkaerő miatt jönnek hozzánk, és ők jutnak profithoz. Miért nem ér a magyar munkás munkája is ugyanannyit, mint a német, francia vagy svéd munkás munkája? Legyünk tudatában: a spanyol vagy a cseh munkásnak is kevesebbet fizet a Volkswagen, mint a németnek, meg is beszélve a brazil munkásról.
Az olcsóbb munkaerő a piaci jelenlét mellett fontos hajtóereje a nemzetközi tőkemozgásnak. Ugyanakkor a fejlettebb országokból érkező befektetők jobban megfizetik a magyar munkást, mint a hazai tulajdonú vállalatok.
A profit pedig természetesen a befektetőé, a kérdés csak az, hogy elviszi-e a saját országába, vagy itt fekteti be újra. Ez pedig attól függ, hogy megőrzi-e Magyarország versenyképességét a befektetések piacán.
Meglepő módon az igazán nagy tudású Róna Péter professzor is azzal érvelt az akkumulátor-gyárak ellen, hogy a termék árát, a munkások bérét és a foglalkoztatottak számát is a kínai befektetők szabják majd meg. Hát persze. A brit autóipar híres gyárai ma nagyrészt japán cégek kezében vannak, és japán autókat gyártanak bennük az európai piacokra. Ott is a japánok szabják meg a termelés volumenét, az árakat, a foglalkoztatást és a béreket. Másképp nem fektettek volna be a brit autóiparba, és nem mentették volna meg befektetéseikkel az ágazatot. Így működnek a nemzetközi tőkemozgások, melyekkel a befogadó országok is sokszor jól járnak
Szóval, az akkumulátorgyárak ellen tiltakozóknak bizonyára igazuk van abban, hogy nemet mondanak, de sokszor nincs igazuk az érvelésben.
Az akkumulátorgyárakkal ellen nem azért helyes tiltakozni, mert külföldi befektetők érnek el profitot magyarok munkájával
– ez a mai világban természetes.
Nem is azért, mert emiatt Magyarország gyarmattá válna: a német autógyárak sem teszik hazánkat német gyarmattá, ahogy a japán autógyárak sem Angliát japán gyarmattá. Az sem kifogásolható, ha a tulajdonosi döntéseket a külföldi tulajdonos hozza meg. Amit joggal kifogásolnak a tiltakozók, az az, hogy az akkumulátorgyártás súlyos környezeti ártalmakkal járhat, hogy nem felel meg Magyarország sajátos gazdasági feltételeinek, és hogy az Orbán-kormány túlzott mértékben kínált különféle kedvezményeket a befektetőknek, ahogy azt számos más esetben is tette (ahol a másik két kifogás nem merül fel).
