Merkel nem engedi el Orbán kezét

0
1687

A Néppárt brüsszeli tanácskozásán még a legélesebb bírálók is visszafogták magukat. A finn Stubb, aki indulni akar Juncker megüresedő posztjáért, úgy fogalmazott, hogy folytatják a párbeszédet, és nem volna jó a kizárás.

Az Európai Néppárt félreteszi bármiféle szankció lehetőségét a tekintélyelvűséggel vádolt Orbán Viktor ellen és nem akarja kizárni a politikust. Ezt az EPP főtitkára közölte Brüsszelben a tömörülés mini csúcsértekezlete után. Vagyis a kormányfő maradhat a konzervatívok soraiban. Ebből az következik, hogy a magyarok erős embere a jobboldal színeiben kampányol majd az EP-választás előtt, noha bírálói szerint fenyegeti az igazságszolgáltatás, a civil szervezetek és az egyetemek függetlenségét, miközben a szélsőjobb bálványozza a földrészen. A jó egy hónapja született strasbourgi elmarasztaló döntés óta ugyan a Benelux-tagpártok vagy a svéd jobboldal, de még Juncker is a politikus eltávolítását sürgette, a Néppárt azonban, Merkellel az élen, most másként határozott.

Joseph Daul, az EPP elnöke elárulta, hogy igen nyílt vita zajlott, de semmiféle büntető eljárás nem került szóba. Orbánnak még az olyan kifogásokra sem kellett reagálnia, mint hogy be akarja záratni a CEU-t. Idáig a frakció azt remélte, hogy visszakozik ebben a kérdésben és ezáltal igazolni lehet, hogy miért tarthatja meg tagságát. Daul szerint ez ügyben a Bizottságnak válaszol majd.  A tanácskozáson még a legélesebb bírálók is visszafogták magukat. A finn Stubb, aki indulni akar Juncker megüresedő posztjáért, úgy fogalmazott, hogy folytatják a párbeszédet, és nem volna jó a kizárás. Bejelentette, hogy Helsinkiben, a közelgő néppárti csúcson nyilatkozatot adnak majd ki az értékekről és azt Orbánnal is alá akarják íratni. Már csak azt kellene tudni, mi lesz a dokumentumban.

Le Monde/Szelestey Lajos

 

- Hirdetés -
- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .