MATOLCSY: G2

1
1431
Facebook

A Nemzeti Bank elnöke szerint új duális rendszer alakulhat ki a globális gazdaságban. A régi globalizáció napja leáldozott, mert az USA vezető szerepére épült, de közben feljött Kína, amely már nem fogadja ezt el. Peking alternatív globalizációt folytat az Új Selyemút programmal, és így a világ G2-vé válik vagyis Kínának és az USA-nak is meglesz a maga kis világa, és a nagy kérdés az, hogy a két világ hogyan viszonyul egymáshoz.

Matolcsy Kína régi barátja

Amikor 2002 és 2010 között Orbán Viktor ellenzékben készülődött a hatalomra, akkor két nagy utazást tett külföldön – mindkettőt Matolcsy György társaságában. Az egyik utazás az Egyesült Államokat érintette épp akkor amikor a 2008-as nagy pénzügyi válság alapjaiban rengette meg a globális kapitalizmust, a másik nagy utazás Kínában volt, ahol Pekingben magasrangú vezetők fogadták Orbán Viktort noha akkor még csak az ellenzék vezére volt. A kínaiak kiváló hírszerzése viszont jelezte: ő a jövő embere Magyarországon. Aki ugyan antikommunista hangokat hallatt, de valójában pragmatikus politikus, aki mindenkivel hajlandó együttműködni, akitől hasznot remélhet.

Így alapozták meg a Fidesz keleti nyitását, amely ott folytatta, ahol a baloldal abbahagyta: pragmatikus együttműködést akart a feltörekvő világhatalommal.

De mit szól ehhez az Egyesült Államok? Trump elnök Európába küldte külügyminiszterét, hogy lebeszélje szövetségeseit a Huawei 5G programjának megvásárlásáról. Budapesten nem járt sikerrel: Orbán mosolyogva közölte, hogy megvesszük a kínaiak rendszerét hiszen annak jelenleg nincs működőképes alternatívája.

Orbán és Matolcsy Budapestre akarja hozni Kína egyik elit egyetemét, a Fudant nem sokkal azután, hogy a CEU-t jórészt kipaterolták Magyarországról.

Ami még jobban zavarja az amerikaiakat az az, hogy a Nemzeti Bankban kínai tanácsadók dolgoznak. Ilyesmire a szovjet tanácsadók távozása óta nem volt példa Magyarországon. Orbán Viktor egyszer elszólta magát amikor kijelentette: ha az Európai Uniótól nem kapunk pénzt, akkor majd adnak a kínaiak!

- Hirdetés -

Senki sem tudhatja, hogy így lesz-e, de Hszi Csinping elnök személyesen hívta meg Orbán Viktort Pekingbe. Ez a kínai protokoll szerint nagy megtiszteltetés. Miről tárgyalhatnak? Nyilvánvalóan hétpecsétes titok marad.

Közben viszont Biden elnök épp azért látogatott Európába, hogy megerősítse a nyugati szövetséget, és meghirdesse a szembenállást Kínával és Oroszországgal.

A kínaiak ettől függetlenül nyomulnak előre: már ők az Európai Unió legfőbb kereskedelmi partnerei. Legutóbb pedig kiderült, hogy Európában immár a legtöbben Xiaomi okostelefont vásárolnak és nem Apple vagy Samsung mobilt.

- Hirdetés -

1 hozzászólás

  1. Nem az a baj, hogy kétmilliárdnyi ember elkezd boldogulni, és bár iszonyú árat fizetnek érte, tényleg jobban élnek, anyagi értelemben. A baj az, hogy kulturálisan nem nőnek fel a G2 feladathoz. Ezért aztán nem hiszem, hogy a G2-nek értelme lenne, kizárólag a G1-el szembeállítva értelmezhető. A technikai haladás motorja még mindig (és mindig is) a kulturális fejlődésben élenjáró régiókban van (és ma nem a termelésben van a világ problémája).

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .