A rendszerváltás óta két vallás volt nálunk népszerű. Az egyik a keresztény/keresztyén kurzus, a másik a turul-szittya-sumér-hun vonal, amely a régi dicsőségre támaszkodik az akkori, sőt máig tartó elanyátlanodott, elapátlanodott, azaz a lényeget tekintve borzalmas helyzetünk lelki kompenzálása érdekében.
A régi dicsőség szeszélyes valami. Már két évszázaddal ezelőtt is késett az éji homályban, mostanra meg mintha végképp elmaradna, inkább a dicstelenség áradását lehet megfigyelni, midőn harcos vezérünk itthon verbálisan lerohanja Brüsszelt, ott meg menekülést színlelve a folyosóról hátrafelé nyilaz. Sajnos totálisan eredménytelenül. Pénz nuku.
Na de most majd lesz! Mint olvashattuk az újságokban, „550 millió euróval puhítaná meg Orbán Viktort az Európai Bizottság, hogy a magyar miniszterelnök ne vétózzon”. Nem az EU által megkövetelt 27 pont teljesítése ellenében kapjuk ezt a pénzt, ami az ellopását tenné sokkal nehezebbé, hanem némi zsarolással, kihasználva az EU döntéseknél kötelező száz százalékos egyhangúság szabályt. A zsarolás nem szép ugyan, de a nép választási megvesztegetéséhez szükséges pénzhez mindenképpen hozzá kell jutni Orbánéknak, így a szorító szükség célként ezt a módszert is szentesíti. Úri körökben lefitymált technika, kispolgár-középparaszti esetekben a lefitymálás elmarad.
Az említett vallásokat tekintve, mindkettő a jobboldalon népszerű. Különösebb vizsgálat nélkül megállapíthatjuk, hogy minél inkább jobbra megyünk a változó arányú mixtúrában, annál szittyásabb a jelleg, és minél inkább a politikai közép felé, annál ájtatosabb. Az illiberalizmusnak mindkettő fontos, a második esetében nem annyira a turulos régi dicsőség, mint inkább a nacionalista, fokozottan magyar vonal dívik. Orbánék négyszeres kétharmadából következően a nép ezekben bízott 15 éven át, de nem jött be neki. Nagyon nem. Viszont a nép erről nem tud. A jelenlegi vezetés állandóan azt hangoztatja, hogy nem ám a rossz, pocsék, rettenetes, kirívóan ostoba, stb. kormányzás a méretes lecsúszás oka, hanem a világgazdasági válság, a COVID járvány, a háború, a bolygók rossz együttállása, de főleg Brüsszel, és mint az közismert, ha valamit sokszor ismételnek, akár ha évi 200 milliárdnyi közpénzből is, azt a népek előbb-utóbb elhiszik.
A hazai ellenzék gáncsoskodására klastrombéli nagyjaink sajnos nem foghatnak rá semmit, mert az óellenzéki pártokat a magyar nép derék értelmiségünk szakszerű vezetésével annyira lenullázta, hogy semmiféle akadályt sem jelentenek a regnálóknak. A Jobbik, az MSZP, a Momentum, a DK, a Párbeszéd, a nagy reményekkel indult LMP sehol sincsen, pedig hát néhány közülük annyira antigyurcsány, hogy azt még a FIDESZ is megirigyelheti. Kettő maradt belőlük hírmondónak, a Viccpárt, azaz a szavazni akarók, de senkit sem szeretők menedéke, meg a szélsőjobboldali párt, új nevén a Darálóegylet, amelynek aránylag kicsi, de végtelenül stabil szavazóközönsége van.
A Darálóegylettől kissé középirányban, de még bőven a jobboldalon találhatók az illiberálisok. A nevük azt jelenti, hogy a liberálisokat jellemző szabadság náluk abszolút tilos, mert nagyon szeretik megmondani másoknak is, hogy mi a teendő, mi az illendő, mi a kötelező, és mit nem szabad. Ebben a miniszterelnök úr jár elöl jó példával, mégpedig olyannyira, hogy a magyarosan illiberális vallásnak egy ideje immár nem prófétája, hanem pápája, sőt némelyek szemében már-már Istene, amely ugyan a keresztények szerint blaszfémia (lásd 2Mózes 20:3; Ne legyen neked más istened énelőttem), de az ezt idéző jelenetek előfordulnak néhanap. Ezért sok hívője gondolja így, még ha nem is szorgos templomba járó. Általában persze az.
A fenti csoda eredményeképpen a külföld úgy véli, Orbán tud valamit. Hát egy nagy fenét. Lásd itt. A pályája korábbi szakaszain ráadásul a nagyeszű Simicska segítette a FIDESZ-t és ezzel a párt főnökét, Orbánt is (ő maga a háttérben akart maradni), de mikor Orbán már kiépítette korlátlan hatalmát a kétharmadokkal, úgy kirúgta éceszgéberét, hogy szegény Lajos hatot bucskázott, mielőtt végleg beleállt volna a földbe. Azt hitte, van valamije Orbán ellen, de a főnök akkor már érinthetetlen volt hívei szemében, és ha belerobbantaná a Gellérthegyet a Dunába, hogy még a Parlamentben is szügyig álljon a víz, az sem számítana semmit.
Azóta a miniszterelnök úr, ha hall valamit valamelyik sameszától, azt az orbáni józan észben meghempergeti (a „józan észt” sokkal többre tartja, mint a tudománynak az ő számára érthetetlen csapongásait), majd az így létrejövő csodálatos végeredményt a választók elé tárja. Sokszor döbbenek meg az elképesztő marhaságain, de el kell ismerni mindannyiunknak, tőle a hívek bármit elfogadnak, neki meg az a lényeges. Például, mikor arról beszél, hogy nálunk azért nincsenek migránsok, „mert a kormány bátor, és szembeszáll Brüsszellel”, mindig azt hiszem, hogy elképzelhetetlen olyan választó, aki ezt elhinné. Az itteni lakosok biztosan látják, hogy szegények vagyunk, mint a templom egere, a társadalmunk is abszolúte intoleráns, ebből következően nem létezik migráns aki itt akarna maradni, akármilyen bátor vagy gyáva is a kormány Brüsszellel szemben. Amit tehát a miniszterelnök úr mond, az úgy hülyeség, ahogy van, tehát Orbánra nézve csak negatív hatása lesz. De nem. A FIDESZ választói lelkesen ujjonganak, hogy milyen jól megmondta, aztán beindul a papagájkórus is. Közpénzből. természetesen. És már el is nyomott mindent. Főleg a józan érveket.
Az Orbánhit két csoportban nagyon erős. Az egyik csoportot alkotják a vallásosok. A FIDESZ a korlátlan hatalom elérése után, azaz már annak birtokában elintézte, hogy a Kisgazda párt meg az MDF eltűnjön a süllyesztőben, így a vallásos választóknak, akik inkább keresztények, mint Hunor-Magor hívők (a Mi Hazánk választói), nincs más lehetőségük, csak a FIDESZ. A másik csoport a Trianon okán külföldre szakadt magyarok csoportja, akik az ottani szavazatokra számító Orbántól megkapták az állampolgárságot, na meg némi pénzt, és most úgy érzik, hatalmas hálával tartoznak neki. El nem hagynák a FIDESZ-t egy pillanatra sem.
Az ellenzéki pártoknak semmi közük a vallásokhoz, ami nagyban hátráltatja az elfogadtatást. A liberális oldal a felmérések szerint inkább városlakó, magasabb végzettségű, azaz kritikusabb választókból áll. Ők hajlamosak olvasni vagy hallani valamit, majd abból levonni a következtetést, például, hogy az eddig általuk preferált párt egy adott kérdésben az övékkel nem egyező álláspontot képvisel, és már ott sincsenek a választók között. Nem Isten műveként kezelik a favorizált pártjukat, sőt messze nem, és sokszor előfordul, hogy még apró hibákat – melyek tulajdonképpen nem is hibák, csak eltérések a saját véleménytől – sem bocsátanak meg nekik. Stabil választócsoportról csak néhány esetben beszélhetünk, főleg az elvi alapon választók esetében, például olyanoknál, akik ragaszkodnak a baloldali, européer politikához. Éppúgy, mint a vallásosoknál, nekik sincs sok választásuk, ha már választani kell.
A hithű és a nem hithű választók közötti különbség minden választáson beigazolódott. A regnálók által alkalmazott permanens agymosással kombinálva az emberek egyre többen és abszolút megbízhatóan szavaztak Orbánra, ugyanakkor a többi összevissza ikszelt, vagy el se ment szavazni.
És akkor valaki, valahol, valamikor rádöbbent, hogy nem úgy van az! Ezek a többiek is összeszedhetők egy csapatba, csak közös hitet kell adni nekik. Meg is született az új vallás, melynek zászlójára az lett írva: Mi Legyőzzük Orbánt! Semmi más, de ez is elég ahhoz, hogy a korábban szétszórt szavazók egy zászló alatt gyülekezzenek. A hittétel nem nyíltan, a lapokban terjedt, hanem a háló egy szinttel ez alatti terében, ahol az influenszerek hatása sokkal nagyobb, mint bármely politikusé. Az új vallásnak immár rengeteg hívője van, mindenki éltet az a hit, hogy Orbán elzavarható, és a számuk immár fölülmúlja a FIDESZ 2,5 – 2,7 milliós, szintén hithű táborát. Könnyen lehet, hogy a választási győzelem is meglesz, a kérdés csak az, mi a cél.
A cél attól függ természetesen, ki áll az új vallás mögött, ki finanszírozza, ki szervezte meg, mert akkor tudjuk, milyen irányba fog mozdulni az ország választás után. Jelenleg ugyanis nem tudjuk.
Nagyon bízom benne, hogy még a választás előtt kiderül. Anélkül nem lehet felelősen dönteni. Senkinek.
