Magyar-orosz viták Paks körül

0
1203
paks2.hu

Putyin titkosszolgálata rajta tartja a szemét az atomerőmű programon, amely meghatározó eleme a két állam kapcsolatának. A HVG értesülései szerint az oroszok néhány embert hazahívtak a Roszatom Magyarországon ügyködő munkatársai közül. Miért? Erre nincsen válasz. Tény az, hogy a titkosszolgálat jelentést készített Paksról, és ezután történtek személyi mozgások az orosz állományban.

Minthogy a magyar-orosz szerződés jórészt titkos, ezért csak nagyon kevesen tudják, hogy miről is van szó valójában.

A magyar hatóságok nem sietnek az engedélyek kiadásával. Személyi mozgás itt is volt, és ez tovább lassította a folyamatot.

A HVG értesülései szerint az orosz titkosszolgálat jelentése már azt az opciót is felvetette, hogy a paksi atom program nem teljesül. Akkor pedig a magyar félnek jelentős összegű kártérítést kellene fizetnie.

Atom és diplomácia

Sem az Európai Unió sem pedig az USA nem örül igazán a paksi atomprogramnak, mert ebben azt látják, hogy Magyarország függése az orosz energiától nem csökken pedig ez a Nyugat stratégiai célja. Másrészt az is zavarja mind Brüsszelt mind pedig Washingtont, hogy nem nyugati cégek kaptak lehetőséget a magyar atomprogramban.

- Hirdetés -

Az Európai Unión belül vitatott az atomenergia szerepe is. A magyar kormánynak ebben szövetségese Párizs és Varsó, melyek szintén az atomprogramban látják a zöld energia fejlesztés egyik lehetséges útját.

Ha Orbán bukik, mi lesz Pakssal?

Valójában ez nyugtalanítja Putyint, aki elrendelte a titkosszolgálat vizsgálatát. Orbán Viktor teljes mellszélességgel kiáll az orosz szerződés mellett, de kérdés, hogyha elveszíti a választást, akkor mit tesz az új kormány?

Ha felmondaná a szerződést, akkor ennek az USA és Brüsszel is örülne, de a magyar fél óriási fizetési kötelezettséget vállalna magára. Másrészt hosszú évekre mélypontra jutna a magyar-orosz viszony, amely Magyarország energia biztonsága szempontjából továbbra is meghatározó. A nemrég aláírt magyar-orosz földgáz szerződés jól mutatja, hogyha Putyin kedvel valakit, akkor jól járhat. De mi lenne akkor, ha Putyin kimutatná a foga fehérjét? Ebbe senki sem akar belegondolni, de az ellenzéknek számolnia kell az új kormány program összeállításakor.

Európa fázni fog, ha nem békül ki velünk – közölte Csizsov nagykövet Brüsszelben. Ha az új magyar kormány felmondaná a paksi szerződést, akkor ezt Moszkva neki is megüzenhetné…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .