Magyar dal fél évszázad legjobb román zenéi között

0
635

Fél évszázad legreprezentatívabb romániai dalai közé válogatták be a Kis dalt, Kinde Annamária és a Garabonciás együttes szerzeményét. „Döbbenetes és rendkívül megtisztelő, hogy bekerül az ember egy ilyen válogatásba” – reagált a Maszolnak Csutak István, a zenekar alapító tagja.

Az 1976–1981 között működő magyar country-rock együttes Temesvár viszonylagos szellemi szabadságának köszönhette létét és országos sikerét.

Az egykori állami lemezkiadónál, az Electrecordnál megjelent zenék közül 65 dal került be a rendkívül eklektikus válogatásba. Ezek között szerepel – egyedüli magyar nyelven éneklő előadóként – a Garabonciás, hetvenes évek végén íródott Kis dalával. Pontosabban azzal a dallal, ami a lemezkiadónál ez alatt a cím alatt futott, villant fel egy „pikáns” esetet a zenekar Ceaușescu-korszak alatti történetéből Csutak István.

A lemezgyárnál viszonylag enyhe volt a cenzúra, ezért a Kis dal, „kényes” szövege ellenére, bekerült a kiadóhoz, de végül „egy szemfüles elvtárs mégis lecsapott az osztályellenségre”. Hogy mentse a helyzetet, Boros Zoltán, a Román Televízió magyar adásának akkori szerkesztője kicserélte a dalt, így Kis dal címen valójában a Vallomás című dal futott. Csutak szerint ez kerülhetett be a mostani válogatásba is.

Minek köszönhette a magyarul, néha „kényes” szövegeket éneklő Garabonciás, hogy elfogadta a rendszer? „Temesvárnak” – válaszolja Csutak István, aki 1975-ben került a városba katonai szolgálatra, majd itt végezte el az egyetemet. „Abban az időben Tito Jugoszláviája, meg a város gyökerei miatt Temesvár adja a lehetőséget a magyar diákoknak, egyetemistáknak a tobzódásra” – véli a zenész. Temesváron működött az ország legjobb diákszínjátszó-csoportja, a magyar nyelvű Thália, a Látóhatár önképzőkör, a diákrádió M Stúdiója, a nevezetes temesvári városséták, a napilap gyakorlatilag cenzúrázatlan diákoldala, sorolja.

(Maszol)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .