Madár mindent bedob

0
55
Fotó: Duna Aréna Hírlevél

Budapest ad otthont az AIBA férfi és női ifjúsági ökölvívó világbajnokságnak. Az augusztus 21-én kezdődő nemzetközi sporteseménynek pedig nem más csapott hírverést legutóbb, mint Erdei Zsolt (44), a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke.

Az Aquaworldben, a medencék és az óriáscsúszdák „édenkertjében” állítottak fel egy ringet, hogy ott mutassák be az ifjúsági VB 18 magyar szereplőjét. Ennek kapcsán a Duna Aréna Hírlevelének nyilatkozva az amatőrként világbajnok, kétszeres EB-győztes és olimpiai bronzérmes Madár reményét fejezte ki, hogy a magyar fiatalok legalább két érmet mindenképpen megszereznek, és a dobogósok mellett hárman-négyen ott lesznek súlycsoportjuk első nyolc helyezettje között.

Kitért arra is, hogy „hibátlan rendezéssel és a sportdiplomáciai kapcsolatainkat tovább építve jópontokat szeretnénk kiérdemelni a nemzetközi szövetségtől, kikövezve egy későbbi pályázatunk sikeréhez vezető utat.

Egyelőre még csak egy álom, hogy 2021-ben Budapest adhasson otthont a felnőtt ökölvívók világbajnokságának, de ha eljön az idő, a rendezés jogának megszerzéséért kőkeményen meg kell majd dolgoznunk” – hangsúlyozta a szövetség első embere.

A magyar főváros utoljára 1997-ben adhatott otthont a sportág csúcstalálkozójának.

Kapcsolódó cikkek

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..