Azt hiszed, ez azt jelenti, hogy megőrültem? Hát nem! Csak megpróbálok olyan európai demokrata lenni, aki elfogadja az össze fontos alapelvét az európai, vagy talán pontosabban, a nyugati demokráciának.
A magyarázatot kezdjük azzal, hogy egy jól működő nyugati demokráciában a különböző politikai irányzatok „csak” vetélytársakat látnak egymásban, nem kivégzendő ellenfeleket. Már csak azért sem, mert a történelmi fejlődés során mindegyik alapvető politikai eszmerendszer legfontosabb elveit és követeléseit elfogadta a másik két irányzat csakúgy, mint a társadalom döntő többsége.
Kezdjük talán a liberálisokkal: az, hogy liberális, egy normális országban nem szitokszó, ezt csak a magyar illiberális rendszer próbálja azzá tenni. Azt jelenti: szabadelvű.
A nyugati demokráciák rég elfogadták és ma már többnyire természetesnek veszik azokat a szabadságjogokat, amelyeket eredetileg jórészt a liberális pártok harcoltak ki. Egy valódi polgári társadalomban nem lehet kérdéses az emberek jog előtti egyenlősége, a hatalmi ágak megosztása, a hatalmi ellensúlyok működése. Ezekért ma már a komolyabb baloldali és konzervatív pártok is kiállnak, ők is védik a liberális (azaz szabadelvű) demokráciát. Ennek érdekes módon abban is szerepe van, hogy a legtöbb nyugati államban csökkent a liberális pártok súlya, mivel főbb követeléseik már rég teljesültek.
Bezzeg nálunk a fülkeforradalom óta ezzel ellentétes a tendencia, Orbán Viktor maga is rendszeresen az illiberális (azaz NEM szabadelvű) állam kiépítéséről beszél. Sajtómunkásai pedig már az agyatlan zsidózással is összemossák a „libsizést”. A balliberális jelző mantrázása is igen megtévesztő, hiszen a baloldali és a liberális nézetek is elég különbözőek, főleg ami a gazdaságot illeti.
A baloldal meg kiharcolta a munkások jogait, például a nyolc órás munkaidőt, elfogadtatta a jóléti állam eszméjét, a társadalombiztosítást és annak kiterjesztését az egész társadalomra.
A társadalombiztosítást egyébként először a markánsan jobboldali Bismarck vezette be, de éppen azért, mert ki akarta fogni a szelet a szociáldemokratát vitorlájából. A jóléti állam széleskörű elfogadásához is valami hasonló járult hozzá: a jobboldal is támogatta a kiépítését a hidegháború idején, mert el akarta kerülni, hogy az alsó társadalmi rétegek vonzónak lássák azt, ami a szocialista országokban történik. Mára a normális országokban a társadalombiztosítás és a jóléti állam is valamennyi nagy párt által elfogadott megoldás, más kérdés, hogy a mértékéről, a konkrét lépésekről késhegyig menő viták lehetnek, lásd a mostani francia viszályt.
Magyarország „természetesen” nem ilyen normális ország…
Itt megszüntették a társadalombiztosítást, ami azt jelenti, hogy a nyugdíjjárulék évtizedeken át történő fizetése nem jár semmilyen joggal, az ma már csak egy különös adó, és a kormány azt csinál vele, amit jónak lát. Magyarán a nyugdíj ma már nem jár, hanem csak adható. Az ingyenes, mindenkinek járó jó egészségügyi ellátásnak is vége, aki nem tudja megfizetni a magánrendeléseket, vagy nincs pénze legalább a zsebbe csúsztatandó borítékok rendes kitömésére, az úgy is járt. Az Eurostat legfrissebb jelentése szerint évente több mint 24 ezer ember azért halt meg, mert nem kapott megfelelő orvosi ellátást. Ez a halálozások 41,5 százaléka! Erről írtam korábban, hogy Orbán gyakorlatilag egy tömeggyilkos.
A Kedves Vezető persze maga is elismeri, hogy ezen a téren szembefordult az alapvető európai eszmékkel, hiszen ő rendelte el a társadalombiztosítás kihagyását az alaptörvényből, ő dicsekedett a mesés Keleten azzal, hogy nálunk sikerült alacsonyan tartani a béreket, ő beszélt többször is arról, hogy szó sem lehet jóléti államról. Ja, és egyfajta modern jobbágyságot hozott létre a közmunka átalakításával. A közoktatást is szétverik, a kormány olcsó szakmunkásokat akar képezni. Mindezt még kiegészíti a baloldal (és a liberálisok) nemzetellenesnek való beállításával.
A konzervatívok, a jobboldal alapvető értékeit is elfogadta a másik két irányzat, ilyen a hagyományok tisztelete, a patriotizmus (tehát nem a nacionalizmus), a polgári berendezkedés és a szabadpiaci kapitalizmus.
A Fidesz magát ilyen pártnak hazudja, de ez csak megtévesztő manőver. A Centrális erőtér nem európai értelemben vett jobboldal, hiszen kívül áll a demokratikus közösségen, szembehelyezkedik az európai eszmékkel. Ma Magyarországon nem a liberálisok, a baloldal és a jobboldal között húzódik a frontvonal, hanem a demokrácia hívei és a diktatúrát építő, a szervezett lopást állami rendszerré alakító párt között.
A Kárpátok új Géniusza, miközben az Európai Néppártban villog és konzervatívnak hazudja magát, valójában a keleti önkényuralmi rendszerek, sőt a horthyzmus és a fasizmus módszereit használja a minél nagyobb hatalom kiépítése érdekében. Nyilván ezt sem elvi meggyőződésből, hanem számításból, érdekből. Ilyen rossz emlékű módszer a nacionalizmus és az idegengyűlölet erősítése és összekapcsolása a szociális demagógiával, a gyűlöletkampányokkal és az összeesküvés elméletekkel (lásd sorosozás, háttérhatalmak emlegetése).
Egy általam igen tisztelt úr mesélte nekem nemrég, mit is mondott neki Orbán G. Viktor a 90-es évek közepén, egy háttérbeszélgetésen. Megkérdezte ugyanis tőle, mégis miért váltott olyan hirtelen a radikális liberális nézetekről a jobboldalra. Mire azt az egyáltalán nem elvi választ kapta, hogy azért, mert azon az oldalon, ahol addig volt, soha nem lett volna esélye arra, hogy miniszterelnökké váljon…
Abból pedig, amit a címben írtam magamról nem lehet arra következtetni, hogy melyik demokratikus pártra szavaznék a legszívesebben. De ennek ma nincs is igazán jelentősége, az a lényeg, hogy elutasítom a NER-t.
***
Ezt a cikket eredetileg évekkel ezelőtt írtam, csak sajnos már nem érhető el az interneten. Most viszont legalább annyira aktuális, mint akkor volt, hiszen a NER, az illiberális állami fokozatos kiépítése folytatódik, sőt Orbán már nem is a Néppártban villog. Szóval megismétlem önmagam leleplezését: nem vagyok NERtárs, csak egy liberális baloldali konzervatív. Még akkor is, ha erre a cikkre korábban már itt is utaltam.
Kedves Pista! Nagyon egyetértek: én szabadelvű szocialistának mondom magamat, és mindig a magyar megfelelőjét használom a liberálisnak. Abban tér el a konzervatívtól – szerintem -, hogy a tőkés árutermelést elfogadva a társadalmi szolidaritás érdekében fontosnak tartom a szabadpiac szabályozását, korlátok közé szorítását. A szolidaritás nem egyenlő a nyálas jótékonysággal, és nem függ az irányító felső réteg jóindulatától. Belátást azonban feltételez: annak belátását, hogy a szolidaritás az egyetlen hatékony eszköz a káosz, a széthullás, az erőszak ellen.
Félelmetes, ahogy az újbeszél átveszi a lelkek feletti irányítást, pont, ahogy Orwell megírta. Tán emlékszel: Öntsünk tiszta vizet a nyílt kártyák közé! felcímmel kezdtem is egy olyan sorozatot, ahol szándékaim szerint gyakran használt fogalmaink eredeti jelentésének becsületét venném vissza. Ilyen pl. a politika, ami eredeti jelentésében a közösség (állam) irányítására tett ajánlat. Kifejezetten dühít, hogy pont az ún. „baloldali” megmondók, újságírók járnak élen e fogalom lealázásában, mint ahogy a párt (pars=rész) elutasításában is. Holott ezek csak eszközök közös ügyeink rendezésére – és akkor csodálkoznak, hogy az emberek jó része nem vesz részt még egy szavazás erejéig sem közös ügyeinkben, könnyű prédának engedve őket gátlástalan pojácáknak. (Ők az idióták – merthogy Athénban azok voltak az idióták, akik annak ellenére sem szavaztak, hogy erre joguk lett volna.)
De ilyen a nacionalista is, ami pusztán annyit jelent: az ember szereti a hazáját, honfitársait. Erről sajnos talán sose lehet levakarni a mocskot, amit ráégettek a múlt században: de egyet tehetünk. Nem használjuk – főként nem a mai magyarországi udvartartásra, mert nem is illik rájuk. Ezek nem nacionalisták, hanem ostoba, gyűlölködő, soviniszta és irredenta egyedek – akiknek az elvakultságát galádul felhasználják cinikus és mohó, spirálba csavarodott sejthalmazokból álló személyek.