A közvélemény-kutatások legújabb adatai hidegzuhanyként hathattak az ellenzéki oldalra: a Fidesz–KDNP a Mi Hazánk Mozgalommal összefogva akár újra megszerezheti a parlamenti többséget.
A Tisza Párt előnye nagyjából öt százalék – nem elég ahhoz, hogy bárki hátradőlhessen. A kormánypárt háborús retorikája, az állandó ellenségképre épülő propaganda működik: a választók negyede továbbra is elhiszi, amit a hatalom a „Tisza-veszélyről” sulykol.
A politikai mező mára drámaian beszűkült. A felmérések szerint csak négy párt juthat be a parlamentbe: a Fidesz–KDNP, a Mi Hazánk, a Tisza, valamint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP). Ennek tudatában a Kutyapárt körül már nem puszta szatíra, hanem a választási matematika kegyetlen realitása forog. A viccpárt kedvessége mostanra politikai súllyá vált – akarja, vagy sem.
Viccpárt vagy királycsináló?
A Kutyapárt tisztában van a helyzetével. Ezért nem indít jelölteket az egyéni körzetekben, nehogy elvigye az ellenzéki szavazatokat ott, ahol esetleg győzni lehetne a kormánypárttal szemben. Ezt ők úgy hívják: felelősség. Az eredmény viszont egyelőre kevés: a párt nem tudott kitörni a szerethető bohóc szerepéből, amelyen néhány év alatt épült fel. Most viszont nem derűs iróniára, hanem könyörtelen stratégiai gondolkodásra lenne szükség.
Ebben a történelmi helyzetben a „csak azért is megmutatjuk” hozzáállás a politika luxusa. A különutas út látványosan szellemes lehet, de a választási rendszer logikája könyörtelen – az öt százalék alatti eredmény egyenlő a teljes megsemmisüléssel. Az arra adott szavazatok nemcsak elvesznek, hanem a töredékszavazatok révén visszaadódhatnak a Fidesznek. Igen, ez így működik. Így épül a rendszer, amelynek minden csavarja az erősebbnek kedvez.
Egy monolit fal ellen csak monolit válasz segíthet
A Fidesz kommunikációja gépezet. Évek óta tökéletesre kalibrált propaganda, amely egyszerre szól az ösztönökhöz és a félelmekhez. Ezzel szemben a magyar ellenzék még mindig vitázik, keresgél, árnyal – miközben az idő kifut alóla. Ha az egyik lovag a csatamezőn közben még a páncélját sem kapcsolja be rendesen, miközben a másik már vágtában rohan felé, könnyű kitalálni, ki marad talpon.
Az ellenzék egyetlen esélye ma az lenne, ha minden erejét egy irányba koncentrálná. Az MKKP azonban – bár szándékai nem rosszak – a figyelmet is megoszthatja, éppen abban az időszakban, amikor a választók utolsó percekben hozzák meg döntéseiket. A Kutyapárt így paradox módon épp azzal gyengítheti a változás esélyét, ami a legnagyobb ereje: a láthatóságával.
A döntés napja
A tapasztalat azt mutatja, sok szavazó csak az utolsó héten dönti el, kire voksol. Ha a Kutyapárt végül nem lépi át az 5%-os küszöböt, a rá adott szavazatok a történelem süllyesztőjébe hullanak. Ez nem vélemény, hanem számtan.
A párt most válaszút előtt áll: felnő a helyzethez, és stratégiai megállapodást köt – józan kompromisszumot keres a Tisza Párttal, vagy legalább határozottan kijelöli a kormányváltást segítő szerepét –, vagy a politikai romantika és dac útját választja. Az előbbiért hálás lehetne az ország. Az utóbbiért sokan haragudnának rájuk.
Merészség vagy vak kocka?
Politikai bátorságra szükség van, de a bátorság nem azonos a vakmerőséggel. Ahogy Deák Ferenc írta másfél évszázada:
„Merészség a politikában csak akkor van helyén, midőn tetemes erőre támaszkodik, e nélkül mindig kocka, mely többnyire vakra fordul.”
A Kutyapárt előtt most valóban itt a pillanat: szatírából felelősségbe lépni. Az ország sorsa lehet a tét. És amilyen a nyomás – valóban kutya nagy.
