Kudarcba fulladt  a Nyugat olajszankciója Oroszország ellen

0
768
OPEC

A G7 és az Európai Unió ársapkát húzott az orosz olajimportra tavaly decemberben. A brüsszeli Politico hozzájutott egy olyan friss jelentéshez, mely szerint az oroszoknak jelentős mértékben sikerült kijátszani ezt az olaj szankciót, emiatt tehát nem csökkent lényegesen Oroszország bevétele.

Hordónként 60 dollárban állapította meg az ársapkát a G7 és az Európai Unió, de az orosz olaj ennél lényegesen drágábban is vevőt talál a világpiacon. Oroszország persze így is megérezte az olaj szankciót hatását, mert körülbelül 34 milliárd dollárral kevesebbet kapott legfőbb export cikkéért ebben az évben. Ez derül ki a Centre for Research on Energy and Clean Air jelentéséből.

34 milliárd dollár körülbelül kéthónapos export bevételt jelent tehát a veszteség jelentős volt az orosz oldalon, de távolról sem akkora, amennyiben a nyugati világ és főként Ukrajna reménykedett.

Mennyiért árusítják most az orosz olajat a világpiacon? Átlagosan 70 dollárért. Hogy lehetséges ez amikor az olajszállító hajók 48%-ban a G7 vagy EU államok tulajdonában állnak vagy olyan biztosítókkal vannak kapcsolatban, akik ezekben az országokban vannak bejegyezve? Az ársapkát jelentős mértékben figyelmen kívül hagyják ezeknek az olajszállító hajóknak a tulajdonosai és a biztosítói, akiket nem is nagyon nyugtalanítanak különböző ellenőrzésekkel – állapítja meg a jelentés.

A legnagyobb kiskapu azonban az olajfinomítás:

India például óriási mennyiségben importál orosz olajat, majd ezeket finomítás után eladják a világpiacon anélkül, hogy ebből bármilyen probléma keletkezne. Az európai fogyasztók így nyugodtan használhatnak orosz olajat anélkül, hogy tudnának róla.

A számok magukért beszélnek: India 134%-kal növelte olaj importját Oroszországból az elmúlt évben. Ez hatalmas mennyiséget jelent: az orosz tengeri olaj export csaknem felét. India  üzemanyag exportja rakéta sebességgel ívelt felfelé az Európai Unió irányába. Ukrajna ezért kérte Brüsszeltől, hogy tiltsa be az ilyen háromoldalú olaj üzleteket.

- Hirdetés -

Ez annál is nehezebben menne, mert az oroszok szellem flottát is használnak az olaj exportra, és ezért rendkívül nehéz kideríteni a nyersanyag származási helyét.

Ukrajna tiltakozik

“Az ársapka nagyon jó ötlet volt, de a gyenge pontja a rendszernek az ellenőrzés” – nyilatkozta a Politiconak Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója. Oleg Usztenko szerint “ amikor az olaj szankciót bevezették egy évvel ezelőtt, akkor pánik tört ki az orosz piacon. Jelentős mértékben csökkenni kezdtek az orosz olaj jövedelmek. Erre megkezdődött a kiskapuk keresése, és ezeket azután meg is találták Oroszországban.”

Mit akar most Ukrajna elérni? Azt, hogy bárkit, aki megsérti az orosz olajszankciót bűnügyi eljárás keretében vonjanak felelősségre.

Mit szól ehhez Brüsszel?

“Kiábrándító, de nem igazán meglepő az, hogy az oroszok kijátsszák az olajszankciót”

– jegyezte meg filozofikusan egy magasrangú uniós diplomata, aki neve elhallgatását kérte a Politicotól.

Mit csinálnak most Brüsszelben?

“Gondolkodunk azon, hogy miképp lehetne bezárni a kiskapukat, de tudomásul kell vennünk, hogy a szankciók sohasem lehetnek 100%-ig hatékonyak.”

Mit jelenthet ez a gyakorlatban? A tizenkettedik szankciós csomagban az szerepel, hogy az olajkereskedőket és szállítókat kötelezni kell arra, hogy reális statisztikát készítsenek a szállított olajról. Elég ez?

“Ezzel lehet, hogy valamilyen mértékben csökken az oroszok bevétele az olaj exportból, de az igazán hatékony az lenne, ha szankciókkal fenyegetnék meg az olajkereskedőket és szállítókat” – állítja Janis Kluge, a német nemzetközi biztonságpolitikai intézet vezető munkatársa, aki szerint “a gyenge rubel és az erős olaj export megtölti az oroszok kasszáját még a 60 dolláros ársapkával is.”

Ezért Kijev azt javasolja, hogy 30 dolláros legyen az ársapka az orosz olajra. Az elmúlt évben ez az ársapka 49%-kal kisebb bevételt hozott volna Oroszországnak.

Az OPEC+ 80 dolláros olajárat akar

Nemrég megtartott ülésén az OPEC+, amelynek vezető ereje Szaúd Arábia és Oroszország meghosszabbította a visszafogást a kitermelésben, és  további csökkentést vállaltak a tagállamok “önkéntesen”, hogy magasan tartsa az olaj árát. Putyin orosz elnök Szaúd Arábiába és az Egyesült Arab Emírségbe látogat, hogy a helyszínen egyeztesse a legnagyobb olaj exportőrök érdekeit. Mind Szaúd Arábia mind pedig az Egyesült Arab Emirségek kérte felvételét a BRICS-be, amely az USA-val szembenálló szövetség. Kína és India, a BRICS vezető hatalmai az élen járnak abban, hogy segítsék Oroszországot az olaj szankció kijátszásában miközben maguk is szép haszonra tesznek szert eközben – derül ki a Centre for Research on Energy and Clean Air kutatóközpont jelentéséből.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .