Kína nem támadja meg Tajvant amíg Hszi Csin ping az elnök

0
837
x.com

Az az ígéret hangzott el az Egyesült Államok és Kína vezetőinek csúcstalálkozóján, melyet San Francisco mellett rendeztek meg, hogy Kínának nincsen szándékában megtámadni Tajvant. Ez a mondat zene volt az Egyesült Államok elnöke füleinek.

Mindkét fél lassan csöpögteti az információkat azzal kapcsolatban, hogy valójában miről is beszélt egymással két órán keresztül a világ két leghatalmasabb államának vezetője. A Nikkei japán hírügynökség Pekingben és Washingtonban egyaránt tudakozódott, és így jutott ahhoz a fontos információhoz, hogy egyelőre nem fenyeget a két nagyhatalom katonai szembekerülése Tajvan miatt. Furcsa módon közölte Hszi Csin ping elnök Joe Bidennel, hogy nem szándékozik megtámadni Tajvant:

“Kína nem intéz támadást Tajvan ellen sem 2027-ben sem pedig
2032-ben”

– mondta Kína elnöke.

Az amerikaiakat ebből csak az érdekelte, hogy Hszi Csin ping megígérte: nem támadja meg Tajvant. Kínában viszont a dátumokra is figyeltek. Ezek ugyanis a kínai kommunista párt kongresszusok következő időpontjai – ha minden szabályos működik Kínában. Hszi Csin ping ezzel azt üzente a kínaiaknak, hogy jelölt lesz 2027-ben és 2032-ben a saját posztjára vagyis egyáltalán nem akar lemondani, és nyugdíjba vonulni mint elődei. Mao elnök volt az utolsó vezér a kínai kommunista pártban, aki haláláig irányította Kínát – a végén már nem is a kommunista párton hanem a titkosszolgálaton keresztül. A kulturális forradalom 1966-1976 idején Mao Ce tung azért verte szét a pártot, mert az elit nem követte politikáját, mely a kommunizmus gyors megvalósítását tűzte ki célul. Maot leváltották államfői posztjáról, bosszúból a kommunista vezér megölette utódát, Liu Sao-csit, aki korábban egyik leghűségesebb fegyverhordozója volt. Túlélte azonban a tisztogatást Teng Hsziao ping, aki 1978-ban megindította a reformokat, melyek újra világhatalommá tették Kínát éppúgy mint a nagy császárok korában. Teng Hsziao ping hatalma éppoly nagy volt mint Mao elnöké, de ő a háttérből irányított. Meghatározta, hogy csak 10 évig lehet valaki pártfőtitkár és elnök. Ezt rúgta fel Hszi Csin ping, aki haláláig akar Kína “nagy kormányosa” lenni.

Merre kormányozza Kínát Hszi Csin ping?

Miután harmadszor is vezérré választtatta magát, Hszi Csin ping agresszív irányt vett a külpolitikában. Ezt farkas diplomáciának nevezték Pekingben: ezt képviselte az új külügy és hadügyminiszter, akiket az elnök bizalmasainak köréből állított ezekbe a tisztségekbe.

- Hirdetés -

Mindez reakció volt arra, hogy az USA első számú stratégiai ellenfélnek nyilvánította Kínát még 2021-ben.

A kereskedelmi háború mind keményebb lett, és mind több gondot okozott Kínának.

Nyáron amikor a kínai kommunista párt vezetői nem hivatalos csúcstalálkozót tartanak Pejtaho üdülőhelyen, meglepetés fogadta Hszi Csin ping elnököt: a teljhatalmú vezér fejmosást kapott. A kommunista párt veteránjai a fejére olvasták, hogy kemény konfrontatív külpolitikája az USA-val szemben komoly hátrányokkal jár Kínára nézve miközben az előnyök nem szembeötlők. Hszi Csin ping elnök értette a finom célzást, és villámgyorsan kirúgta nemrég kinevezett külügy és hadügy miniszterét. Bűnbaknak kiválóan megfelelnek bár mindenki tudta Pekingben, hogy az elnök utasításait hajtották végre.

Hszi Csin ping már az új békülékeny vonalat képviselte San Franciscóban. Ez távolról sincsen ellenére Joe Bidennek, aki szeretne a saját maga utóda lenni a Fehér Házban.

Az ukrajnai és a gázai konfliktus után egyáltalán nem hiányzik neki egy tajvani erőpróba. Ezért mindketten megállapodtak a lassú enyhülésben. Olyan jó együttműködés valószínűleg már sohasem lesz mint Teng Hsziao ping idejében amikor az elmaradott Kína felfuttatása érdekében állt  az Egyesült Államoknak, hogy sarokba szoríthassa a Szovjetuniót. Ma már Oroszország nem világhatalom, és Kína túlságosan erős ahhoz, hogy alárendelt szerepet fogadjon el. Hszi Csin ping elnök G2 megoldást akar: az USA és Kína kormányozza együtt a világot! Washingtonban erről egyelőre hallani sem akarnak, de Hszi Csin ping nemhiába emlegette a 2032-es dátumot finoman érzékeltetve azt, hogy “mi ráérünk”…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .