Kihívás elé állítja Kínát az ukrán kurszki hadművelet?

0
1144

Peking folyamatos támogatása a Moszkva és Kijev közötti tárgyalásokhoz az orosz területek ukrán megszállása után új értelmet nyert. Az orosz-ukrán megegyezés kínai vagy más nem nyugati nyomása értelmes béketárgyalásokhoz vezethet.

Ukrajna 2024. augusztus 6. óta tartó, eddig váratlanul sikeres és mély behatolása Oroszország területére megváltoztatta az orosz-ukrán háborúról folytatott beszélgetést. A legfontosabb nemzetközi hatás, amelyet az ukrán akció végül is kiválthat, az a – háborút illetően – hivatalosan semleges országokra, köztük Kínára is kiterjed. Míg a Nyugat a kurszki hadművelettől és annak kimenetelétől függetlenül támogatta és támogatni fogja Ukrajnát, a legitim orosz állami terület elhúzódó ukrán megszállása új dimenziót hoz a háború nem nyugati megközelítésébe.

Az ukrán offenzíva, ha Moszkva nem vonja vissza gyorsan és teljes mértékben, megváltoztatja Kijev helyzetét és befolyását a hipotetikus tárgyalásokon. Eddig Kijevnek a Moszkvával és különböző külföldi partnereivel folytatott kommunikációjában erkölcsi, normatív és jogi érvekre kellett hivatkoznia, amelyek az 1945 óta elsősorban a Nyugat által kialakított, szabályokon alapuló világrendre hivatkoztak. Most viszont elméletileg megvalósíthatóvá vált egy „földet földért” alku Oroszország és Ukrajna között.

Ukrán-orosz prekurszki tárgyalások

A Kurszk előtti katonai-politikai konstelláció Kijev számára – akár két-, akár többoldalú keretek között – ismételten kedvezőtlen tárgyalási formátumokhoz vezetett.

A 2014-es Minszk-I és a 2015-ös Minszk-II megállapodás, valamint az azt követő tárgyalások nagyrészt a „szuverenitás a békéért” mottó jegyében zajlottak.

A minszki megállapodások előrevetítették, hogy Kijev valóban elérhette volna a szárazföldi Ukrajna rendezését, és végül visszaadhatta volna az ellenőrzést a Donyec-medence (Donbasz) Oroszország által megszállt részei felett. Ez azonban csak akkor lett volna lehetséges, ha Kijev lehetővé teszi, hogy Moszkva kelet-ukrajnai helyi megbízottjai legitim szereplőkké váljanak az ukrán államrendben.

A Kreml legfontosabb eszköze ennek a neokolonialista tervnek a megvalósításához tíz évvel ezelőtt a Donbaszban tartott álválasztások voltak. A minszki megállapodások értelmében Kijevnek helyi és regionális választásokat kellett volna tartania a de facto Moszkva ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területeken. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen szavazási eljárást a Kreml hasonló módon manipulált volna, mint ahogyan az orosz „választásokat” otthon is működtetik. Ukrajna szuverenitását a Kijevben és a Donbaszban vétójoggal rendelkező orosz megbízottak korlátozták volna. Eközben az elcsatolt Krím félszigetet teljesen kihagyták a minszki tárgyalásokból.

A 2022-es isztambuli tárgyalások a „biztonság a békéért” mottóval zajlottak. Ez azt jelentette, hogy Oroszország csak az ukrán katonai védekezőképesség jelentős korlátozásáért és nemzetközi rugalmasságért cserébe volt hajlandó befejezni „különleges katonai műveletét”. A Kreml nyilvánvaló szándéka az volt, hogy alapvetően gyengítse az ukrán állam nemzetbiztonságát. Az isztambuli megállapodás tervezetének legfőbb hibája az volt, hogy bár a nagy nyugati hatalmak biztonsági garanciákat adtak volna Ukrajnának, Oroszország ragaszkodott ahhoz, hogy megtartja vétójogát az Ukrajnának nyújtott segítségük blokkolására. Ennek eredményeképpen Ukrajna vagy egy második háború utáni Finnországgá, vagy a szovjet blokk „népköztársaságaihoz” hasonló szatellitállammá vált volna, valamint könnyű préda lett volna egy későbbi orosz invázió megismétlődésében. Az isztambuli tárgyalások kudarca vezetett ahhoz, hogy Oroszország 2022 szeptemberében további négy délkelet-ukrajnai régiót annektált illegálisan.

A következő szakaszban Oroszország még nihilistább „földet a békéért” stratégiára váltott Ukrajnával szemben. E szerint a Kreml egészen a közelmúltig terjesztett tárgyalási javaslata szerint Ukrajnának nemcsak szuverenitását kellett korlátoznia, hanem bele kellett egyeznie abba is, hogy Oroszország annektálja a megszállt ukrán területeket. Sőt, a Kreml azt követelte Kijevtől, hogy adja át Moszkvának a négy Oroszországhoz csatolt ukrán régió, Luhanszk, Donyeck, Zaporizzsja és Herszon nem megszállt részeit. A Kreml hivatalosan és nem hivatalosan is figyelmeztetett, hogy ennek a javaslatnak az alternatívája a népirtó háború folytatása Ukrajna teljes megsemmisítéséig – akár tömegpusztító fegyverekkel, akár anélkül.

A közelgő Minszk-III.

Ezeket az orosz megközelítéseket a Kreml 10 éve folyamatosan népszerűsíti a különböző nemzetközi médiumokban, fórumokon és szervezetekben. Ennek eredményeként számos harmadik fél hallgatólagosan vagy akár kifejezetten átvette őket. Az Ukrajnával szembeni orosz jogi és normatív nihilizmus támogatói a nyugati pacifista csoportoktól és önjelölt „realistáktól” kezdve a nemzetközi radikális jobboldalon át az úgynevezett globális dél számos kormányáig terjednek.

Minden egyes évvel, amióta Oroszország 2014 óta folytatja és bővíti az ukrán területek megszállását, világszerte egyre népszerűbbé válik az az elképzelés, hogy legalább valamilyen mértékben megszűnjön Ukrajna területe és/vagy szuverenitása. A Moldova, Grúzia és Ukrajna által a múltban tett engedmények, az biztos, hogy nem vezettek sem ahhoz, hogy ezek az országok visszanyerjék az ellenőrzést állami területeik felett, sem pedig ahhoz, hogy béke legyen Európában. Ennek ellenére ma sok, ha nem a legtöbb nyugati és nem nyugati politikai és értelmiségi elit az ukrán „kompromisszumokban” látja a háború befejezéséhez és a tartós rendezéshez vezető utat.

Mivel Oroszország nemrégiben bizonyos katonai sikereket ért el Kelet-Ukrajnában, a horizonton egy olyan Minszk-III-as megállapodás tűnt fel, amely az ukrán területi integritás és politikai függetlenség új korlátozásait tartalmazza. Mindez az Oroszország múltbeli irredentizmusával kapcsolatos folyamatos nemzetközi tudatlanság, valamint az orosz imperializmus jövőjével kapcsolatos naivitás hátterében történt. Sok megfigyelő úgy véli, hogy ha – Transznisztria, Abházia, „Dél-Oszétia”, Krím, Donyeck, Luhanszk, Zaporizzsja és Herszon után – egy újabb földdarabot dobnak az orosz krokodil szájába, az végre jóllakatja az értetlen hüllőt.

A háború felfogásának átformálása

Augusztus 6. óta Kijev úgy próbálja megváltoztatni ezt a beszélgetést, hogy teljesen új tényeket teremt a helyszínen. Ukrajna a kétes értékű „szuverenitásért/biztonságért/földet a békéért” alkuktól egy sokkal intuitívabb „földet a földért” alku felé akar elmozdulni. Ezen elképzelés szerint Ukrajna kész visszaadni a most elfoglalt törvényes orosz földjeit, cserébe azért, hogy Oroszország lemond kap a 2014 óta megszállt ukrán területekről.

Ez Putyint nehéz helyzetbe hozza:

Egyrészt az állami területek feletti folyamatos orosz kontrollvesztés most és ezután is kínos a Kreml számára. Másrészt az elcsatolt kelet- és dél-ukrajnai területek a 2014-ben és 2022-ben módosított orosz alkotmány szerint immár Oroszország hivatalos állami területe is.

Az orosz elit és lakosság számára azonban az Oroszország legitim állami területe feletti teljes orosz ellenőrzés helyreállítása fontosabb, mint az illegálisan megszerzett, a világ többi része által ukránnak tekintett területek állandó megszállása. Az elcsatolt területek integrálása az orosz államba és gazdaságba ráadásul költséges, és az is marad a jövőben. Az ukrán területek illegális annektálása továbbra is akadályozni fogja Oroszország fejlődését azáltal, hogy elszívja az erőforrásokat és fenntartja a nyugati szankciókat.

A nem nyugati tényező

Az új ukrán stratégia immár nemcsak az orosz vezetés galambjainak, hanem Oroszország egyes nemzetközi partnereinek – mindenekelőtt Kínának – is szélesebb körű befolyási lehetőséget biztosíthat. Az orosz kormányzatban lévő mérsékeltek és a háború befejezésében érdekelt nem nyugati országok most azzal érvelhetnek, hogy az ukrajnai annexiókat vissza kellene vonni Oroszország területi integritásának helyreállításáért cserébe.

Minél tovább tudja Ukrajna Oroszországban tartani az elfoglalt területeit, annál nagyobb lesz a nyomás Putyinra, hogy adja vissza azokat Moszkva ellenőrzése alá – akár katonai, akár diplomáciai eszközökkel.

Ha Oroszország nem tudja hagyományos fegyverekkel visszafordítani az ukrán betörést, az biztos, hogy nukleáris vagy más tömegpusztító fegyverek bevetésével is megpróbálhatja ezt megtenni. Egy ilyen fejlemény azonban visszhangot keltene az egész nemzetközi közösségben, és alapvetően megváltoztatná a háború dimenzióját. A 2022-es „különleges katonai művelet” végső kimenetele nemcsak Ukrajna, hanem Oroszország számára is kiszámíthatatlanná válna. Még az olyan orosz partnerek is, mint Kína és India is átpozícionálhatnák magukat egy kiszámíthatatlanul eszkalálódó Moszkvával szemben – ez a változás katasztrófát jelentene az orosz gazdaság számára.

Mindkét forgatókönyv – a folyamatos megalázás és a veszélyes eszkaláció – veszélyes az orosz rezsimre nézve. Pekingben és más nem nyugati fővárosokban is nemkívánatosnak tekinthetik őket. Ha Ukrajna orosz területek elfoglalása folytatódik, a diplomáciai „földet földért” megoldás egyre inkább előnyös lesz nemcsak az orosz elit egy része, hanem a külföldi kormányok számára is. Ez utóbbiak tekintetében a fő kérdés kevésbé a Nyugat, mint a háborúban hivatalosan semleges nem nyugati országok – mindenekelőtt Kína – véleménye lesz.

Következtetések

A világ számos hivatalosan semleges országa az elmúlt két és fél évben azonnali és feltétel nélküli tárgyalásokat szorgalmazott Moszkva és Kijev között. Ezek a javaslatok eddig az orosz területi és politikai étvágyak többé-kevésbé messzemenő ukrán kielégítését jelentették. Idén augusztus eleje óta Ukrajna az orosz államterület elfoglalásával alapot szolgáltatott a két állam közötti tranzakciós megállapodáshoz (és nem egy igazságtalan békéhez). Az egymillió dolláros kérdés most az, hogy a hivatalosan béke- és tárgyalópárti nem nyugati országok, mindenekelőtt Kína, hogyan reagálnak majd erre az újszerű helyzetre.

Az biztos, hogy Vlagyimir Putyin és az orosz rezsim más képviselői világossá tették, hogy Ukrajna Oroszországba való betörése lehetetlenné tette a tárgyalásokat.

A Kremlnek az orosz-ukrán béketárgyalások 10 éve tartó nyilvános támogatásának ez a változása nem meglepő. A jelenlegi helyzetben a tűzszünet már nem jelent valamiféle ukrán kapitulációt a diplomáciai rendezés álcája alatt. Most az Oroszország és Ukrajna közötti tárgyalásoknak lenne igazán értelme, hiszen mindkét országnak van mit nyernie és veszítenie. Ezáltal azonban a béketárgyalások a Kreml számára is elvesztették funkciójukat. Moszkva eddig csak a Kijev feletti katonai vagy diplomáciai győzelemmel képzelte el a háború befejezését, nem pedig egy kölcsönösen elfogadható megegyezéssel.

Oroszország azonban gazdaságilag és technológiailag nagymértékben függ a külföldi támogatástól. Oroszország néhány kulcsfontosságú politikai és gazdasági szövetségese, mint Észak-Korea, Irán vagy Szíria, ha nem is a háború folytatásában, de Oroszország győzelmében érdekelt. Más, Oroszországgal többé-kevésbé baráti viszonyban álló országok, köztük Kína, India vagy Brazília ezzel szemben szintén a mielőbbi béke mellett szóló bel- és külpolitikai érdekekkel rendelkezhetnek. Az elkövetkező hetek fogják megmutatni, hogy ezek az érdekek mennyire erősek, valamint hogy Peking és/vagy más érintett nem nyugati fővárosok hajlandók és képesek lesznek-e megragadni a lehetőséget, hogy Moszkvát a tárgyalóasztalhoz kényszerítsék.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .