Ki szivárogtat mit kiről – és miért

0
795

Amikor a húsz évvel ezelőtti mozivásznon a farok csóválta a kutyát (Dustin Hoffmannal és Robert De Niróval a főszerepben), korántsem ért véget az a jelenség, hogy az élet imitálja Hollywoodot.

A Kártyavár c. amerikai filmsorozat idei, ötödik idényével azonban – amelynek indítását pár hónappal elhalasztották Donald Trump győzelme miatt, mert az eredeti forgatókönyv Hillary Clintont várta elnöknek és tervezte főgonoszként leleplezni – elérkeztünk arra a pontra, amelyen a valóság meg a fikció már-már kibogozhatatlanná válik. Szivárogtatás tekintetében azonban ismét az élet kullog a forgatókönyvek után.

Ami nem csoda, hiszen

az Egyesült Államok politikai csúcsán ma egy olyan ember ül, aki a televíziós önpromóció és a valóságshow nagymestere.

De miről is van szó?

A tavalyi előválasztási kampány legelején, még 2016 februárjában Jeff Sessions alabamai szenátor volt az első, aki az amerikai „felsőházból” megtámogatta Donald Trumpot, pedig az utóbbi akkor még egyáltalán nem számított esélyesnek. Az USA egyik legelmaradottabb és legszegregáltabb államát húsz éve képviselő Sessions a szélsőjobboldali fundamentalista Teadélután mozgalom egyik üdvöskéje volt, akiről még fiatal államügyész korában elterjedt, hogy szívesen üldözi a fekete választójogi aktivistákat, ám nem emel vádat olyan gyilkosság ügyében, amelyet a Ku Klux Klán követett el. Trumppal viszont már szenátorként ismerkedett meg, amikor meghívta az ingatlanmágnást, hogy tanúskodjon az ENSZ ellen a New York-i székház tatarozásának költségei miatt. A választási hadjáratban aztán Sessions a republikánus jelölt egyik legelkötelezettebb szószólója lett.

Senki nem csodálkozott hát – viszont 1400 jogászprofesszor nyilvános levélben tiltakozott –, amikor Trump éppen Sessionst jelölte igazságügyminiszternek. A szenátusi meghallgatás során felmerültek ugyan ellene a régi vádak (többek között a néhai Edward Kennedy szenátor figyelmeztetése, ill. Martin Luther King özvegyének a levele), ám a többségi republikánus vezetők keresztülmanőverezték jelölését a bírálatok labirintusán át a jóváhagyásig.

Sessions azonban elkövetett egy nagy hibát:

hazudott, amikor azt állította kollégáinak, hogy a kampány során soha nem találkozott az orosz kormány képviselőivel.

Márpedig a kongresszusnak hazudni szövetségi bűnténynek számít. Hat héttel később kiderült, hogy a szenátor többször is találkozott Szergej Kiszlyák washingtoni orosz nagykövettel. Ekkor – már igazságügyminiszterként – Sessions kivonta magát az oroszokkal való összejátszás vizsgálatának hivatali befolyásolása alól. Így történhetett meg, hogy a helyettese, Rod Rosenstein nevezte ki Robert Mueller volt FBI-igazgatót a vizsgálat élére különleges ügyészi minőségben.

Ez viszont nem akadályozta meg a minisztert abban, hogy májusban javaslatot tegyen Trumpnak a vizsgálatvezető FBI-igazgató, James Comey leváltására. Egy júniusi meghallgatáson ugyan újra tagadta a Kiszlyákkal való kapcsolatát, ám egy videófelvétel kiszivárgása nyomán úgy módosította nyilatkozatát, hogy „nem emlékszik” a találkozóra, hiszen szenátorként több, mint száz nagykövettel volt dolga.

Egy múlt vasárnapi interjú során azonban Donald Trump teljesen váratlanul kibökte, hogy „haragszik Sessionsre”, amiért az kivonta magát az összejátszás-nyomozás irányítása alól. Az elnök egészen odáig ment egyik leghűségesebb támogatója lejáratásában, hogy „ha tudta volna, hogy Sessions kivonja magát, akkor nem is jelölte volna igazságügyminiszternek”.

A Sessionst érő meglepetések eddigi legnagyobb csattanója csütörtök este következett be, amikoris a Washington Post közölte, hogy az amerikai kémelhárítás az orosz nagykövet Moszkvával folytatott beszélgetéseit lehallgatva megtudta, hogy Sessions igenis tárgyalt Kiszlyákkal a Trump-kampány stratégiai kérdéseiről.

Azonnal felmerült a kérdés, hogyan (nem) illik ez az addig kiszivárgott részletek sorába, hiszen Sessions mint bénakacsa-miniszter nagyon is megfelel a Trump-ellenes vizsgálatban érdekelt erőknek. Nem kellett sokáig várni, hogy a legendás Cui bono? (Kinek az érdekében?) kérdésre megszülessen a logikus válasz.

Ez a kiszivárogtatás csakis Trumptól eredhet, hiszen kizárólag neki áll érdekében, hogy Sessions eltakarodjon az igazságügyminisztérium éléről. Hogy miért? Hát mert Sessions a jelenlegi konstellációban nem válthatja le Muellert, az elnök maga viszont nem meri ezt megtenni, mert már alaposan megsütötte magát Comey menesztésével.

Márpedig, ha új minisztert lehetne megtenni az FBI feletti ellenőrzést gyakorló minisztérium élére, akkor azt lehetne utasítani Mueller kirúgására – amivel megszűnne, de legalábbis megnehezülne a további nyomozás az oroszokkal való összejátszás ügyében.

Trump ugyanis attól lett ennyire ideges, hogy a rendkívüli ügyész már az ő adóbevallásai után is érdeklődik.

Mint emlékezetes, hosszú évtizedek után Trump volt az első elnökjelölt, aki nem volt hajlandó közzétenni adópapírjait, amiből sokan már tavaly is arra következtettek, hogy azok súlyos terheket rejtenek – és esetleg az orosz milliárdosoktól való függőségét is bizonyíthatják.

Trump minden korábbinál nagyobb bajban van – ezért vált hirtelen az érdekévé, hogy ráfordítsa a gyanú vibráló sugarát saját híve, támogatója és kampányszószólója majd igazságügyminisztere hazugságaira.

Purger Tibor (Washington)

Szabad Magyar Szó

 

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .