Olvasom egy lapban, hogy az orosházi kórház egyik dolgozója el van keseredve, mert mióta új vezetőt kapott a helyi Egészségfejlesztési Iroda, megkérdőjelezhető a szakmaiság az intézményben.
A dolgozó a kézrátételes gyógyítás miatt sokallt be. Az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézet Egészségfejlesztő Irodája (EFI) Access Bars fej- és testkezeléseket, reikikezeléseket kínál a betegeknek. A kórház tájékoztatása szerint nagy az érdeklődés a módszer iránt, és bár szakmailag nem tartják megbízhatónak, de ez egy ingyenes szolgáltatás, amelyen a Belügyminisztérium logója is szerepel.
Egy ilyen helyzetben a nem vallásos, globalista, erősen háborúpárti européer azonnal röhögni kezd, de tovább gondolva a dolgot gyorsan abba is hagyja. Az emberi szervezet ugyanis nem gép, hanem annál sokkal, sokkal, de sokkal bonyolultabb rendszer, főleg az agy, amely annyira összetett, hogy még ő maga sem tudja önmagát átlátni. Sőt, nemhogy önmagát nem tudja, hanem annál egyszerűbb dolgokat sem, és
vannak olyan agyak, amelyeknek a faék is túlságosan bonyolult.
Ebből következően az ember – mert valamilyen kapaszkodó kell neki – sok dolgot bizonyítás és így belátás nélkül hajlandó elfogadni. Az elfogadáshoz két dolog szükséges. Egyrészt az, hogy egy számunkra hiteles, vagy legalábbis nem hazugnak tűnő ember mondja, másrészt hogy neki hihető legyen. Az utóbbit illetően a szint igencsak alacsony, mert annyi minden történt már a világon, és ezek nem csak megtörténtek, hanem a bőséges mennyiségű hírcsatornán keresztül eljutott a hírük mindenhová, hogy még ha első ránézésre hülyeségnek is tűnnek dolgok, az ember attól még sokszor elfogadja ezeket. Pláne, ha egymásba fogaskerék szerűen illeszkedő darabok tömkelegéből álló, nagy rendszerekről van szó, amilyenek például a vallások is. Amit az ember elfogadott (elhitt), azokat attól kezdve tényként kezeli, amelyekből újabb és újabb következtetéseket von le, ameddig a világképe teljes nem lesz.
A vallásokban mindig előfordulnak csodák. Ezek bizonyítják, hogy vannak az embernél felsőbbrendűbb lények, akik olyasmit is képesek megcsinálni, amit mi nem, és
ha a csoda igazolt (a katolikus egyház például a szentté avatás esetén precízen kivizsgálja a csoda megtörténtét, és tanukat hallgat ki, azok igazolása nélkül nem fogad el semmit), akkor szegény halandónak nincs más dolga, minthogy elhiszi.
Az tökmindegy, hogy a csoda az idáig elűrhajózott, magasabb technikai fejlettségen álló civilizáció műve, amely valamely önző célból istent játszik nekünk, mert akar tőlünk valamit, vagy a tényleges istenek tényleges korláttalanságából adódik, a lényeg, hogy a tanúk szerint a csoda megtörtént, tehát van ilyen.
Az emberek döntő részében ezen információk felhalmozódásával egyre fokozódik a meggyőződés, hogy, mint a költő írja: „Több dolgok vannak földön és égen, / Horáció, mintsem bölcselmetek / Álmodni képes.”, azaz az elhitt dolgok számának növekedésével a további elhitt dolgok száma egyre nő. Egy idő után akár a legnagyobb hülyeségnek látszó valami is lehet valaki vagy valakik számára igaz, például, hogy a vallás szerinti Világegyetem két legfontosabb helye közül az egyik, mégpedig a Pokol egy kicsi, jelentéktelen bolygó, a Föld belsejébe került, és nem a Napba, ami pedig sokkal logikusabb. A Mennyország rendben van, annak helye a csillagközi tér, de ez? Na, mindegy, a hit az hit, ne keressünk benne logikát, menjünk inkább tovább.
Az ember hite a bizonyítatlanban még inkább erősödik, ha a saját életéről, egészségéről van szó, mert ha bajba kerül, minden szalmaszálat megragad, hogy segítsen magán, akár még nagyon valószínűtlen kezeléseket is.
Erősíti az ismeretlen kezelés hatásosságába vetett hitet az orvostudomány látható és a közvélekedésbe beszűrődő bizonytalansága. Ezen tudomány jelenleg még csak ott tart, hogy megvizsgál adott számú embert egy adott típusú kezelés előtt, aztán megvizsgálja őket utána, és a statisztikai adatokból következtet. Az emberek különbözősége miatt ezen adatok is csak adott valószínűséggel igazak, például csak azt tudjuk mondani, hogy a kezelés 85 százalékos valószínűséggel 75 százalékban hatásos (ez egy jó hatásfok), így aztán a kezelések kórházi gyakorlatba való bevezetése elején nem egy abszolút biztos valami. Persze a hosszú évek során és nagyon sok helyen való alkalmazása révén szépen kikristályosodik (praxis), és onnantól már bizton lehet rá számítani, sőt az is megmondható, hogy kinél fog hatni, és kinél nem.
Fokozza a bizonytalanságot, hogy az orvostudomány az ok-okozati összefüggést nem mindig alkalmazza jól. Például megállapítják, hogy a mozgás és az életévek között összefüggés van, amennyiben ha az egyik sok, akkor a másik is és vicaverza. Jajdejó, mondják az orvosok, mozogj sokat, tovább élsz. Arra sajnos nem gondolnak, hogy a felfedezett összefüggés iránytalan, ezért fordítva is lehet, vagyis az mozog sokat, aki egészségesebb, így aztán tovább is fog élni. Hogy a kettő közül melyik az igazi, egyelőre bizonyítatlan, de bízzunk az orvostudományban! Mást úgysem tehetünk.
Az úgynevezett alternatív gyógymódok ezt a bizonytalanságot és a belőle/miatta kivirágzó hitet használják ki. Ronda dolog, mondaná az ember, ha tisztán racionális lények lennénk, de nem azok vagyunk. Az érzelmek, a várakozások, a remények nem csak színesítik az életet, de könnyebbé is teszik, jó érzést okoznak, és az bizony (mégpedig bizonyítottan) a fizikai állapotra is pozitívan tud hatni, például akkor, ha az embernek valami baja van. Ez az úgynevezett placebo hatás, ami igencsak hasznos lehet, ha már komolyan beteg az ember, de még ha csak kicsit beteg, akkor is, és bizony szerintem (bár abszolút laikus vagyok) orvosilag javallható az ilyen, a mentális és a fizikai állapotra pozitívan ható gyógymódok alkalmazása. Persze csak azoknál, akik hisznek benne, különben rosszat tesz ahelyett, hogy használna.
A fentiek alapján úgy vélem, hogy a kórház kezdeményezése elfogadható. Az, hogy nem orvosi beutalóval kötelező, azaz nem az orvosi gyógymód egyik része a kézrátételes gyógyítás, hanem önként jelentkezéssel vehető igénybe, egyértelműen biztosítja a benne való hitet (hiszen csak az jelentkezik, aki hisz, vagy hinni akar), nagyon rendben van, és hogy ingyenes, az erősen támogatandó. Hosszabb távon valószínűleg nem hatásos (előbb-utóbb kiderül, hogy nem az), de a betegek lelki és fizikai egészségét segíteni tudja valamennyire.
A betegek érdekében két dologra nagyon vigyázni kell: a betegeknek elmagyarázandó, hogy senki ne higgye azt, hogy ez az orvosi kezelés helyett van, és abbahagyhatja a kúrát vagy a gyógyszer szedését. Csak a mellett, azzal párhuzamosan alkalmazható. A másik, hogy tudatosítani kell bennük, ez is csak egy kezelés, és lehet, hogy nem hatásos, azaz még véletlenül se higgyék, hogy valami csoda. Ezeket betartva egy idő után a tapasztalatok kiértékelésével kiderülhet, hogy helyes vagy nem helyes a kezdeményezés. Én az előbbit tartom valószínűbbnek.
Felmerül még a kérdés, hogy ha Szerző állandóan itthoni belpolitikai kérdéseket feszeget, akkor hogy kerül ide ez a téma. A válasz nagyon egyszerű. Jelenlegi kormányzatunk a 2022-ről szóló Eurostat jelentés alapján a GDP 4,4 %-át fordítja az egészségügyre, ugyanakkor az EU átlag 7,7 %. Mi ezzel a 4,4 %-kal az utolsók (27.) vagyunk (hogyan is volt ez a gonosz Gyurcsány regnálásakor?). Ezért, azaz a kevés pénz miatt célszerű kísérleteznünk olcsó megoldásokkal. A kézrátevő nyilván nem kerül sokba, műszer-gyógyszer nem szükséges, egy 20 négyzetméteres, hetente kétszer másfél órára igénybe vehető üres helyiség csak van a kórházban, és a betegek egy részének fizikai és lelki állapotán valamit ezzel lehetne segíteni.
Orosházán várják a további ötleteket.
Azt, hogy a Szalay utcában mi a helyzet, nem tudom, mert a logó a Belügyminisztériumé. Lehet, hogy Pintér találta ki?
