Kemény munkálkodások

0
1361
Facebook

„Az amerikai elnök nem örült ennek a hírnek, de nem is lepődött meg rajta, mondta Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára, aki ezután párhuzamot vont a Kijev elleni, civil áldozatokat követelő orosz támadás és az orosz olajlétesítmények elleni ukrán csapások között. Azt mondta, Oroszország indította ezt a támadást Kijev ellen, majd hozzátette, Ukrajna hasonlóképpen nemrégiben csapást mért az orosz olajfinomítókra, és használhatatlanná tette a finomítói kapacitások 20 százalékát. A sajtótitkár szerint Trump azt akarja, és mindenkinél keményebben dolgozik azon, hogy véget érjen a háború.”

Be kell valljam, azért idéztem ide más szövegét, mert az írásaimra érkező reakciók számából láthatóan nem vagyok sem elég vicces, sem elég tetszetős (hiába hiszem az ellenkezőjét), így aztán, ha akarok valamit, más tollával kell ékeskednem. A toll ezúttal a Fehér Ház szóvivőjéé, egy 28 éves szőke hölgyé, aki politikatudomány és kommunikáció szakon végzett, azaz igencsak tudja, hogyan kell politikailag kommunikálni. Legalábbis azt hinné az ember.

A fentebb idézett szöveg egy kalap alá veszi a szegény orosz szivattyúk, csővezetékek, és tartályok szörnyű sérüléseit a Kijev elleni rakétatámadásban áldozatul esett ukrán civilek, köztük két kisgyerek halálával. A „hasonlóképpen” megfogalmazás azt jelenti, hogy a két támadás azonos jellegű, a meccs eredménye tehát Trumpék szerint 1:1. Ebből látható, hogy ennek a szövegnek se a politikához, se a kommunikációhoz nincs köze, mert ennél mindkettő sokkal humánusabb. A mondatból világosan kiderül, a hölgy az elnök értelmezését közvetíti, aki a sarki szatócs végletekig leegyszerűsített, hogy-maga-is-értse logikájával üzemel, amely szerint a „lőttünk, kárt okoztunk I.” egyenlő a „lőttünk, kárt okoztunk II.”-vel. A szatócsnak mindegy hogy beléndeket vagy sárgarépát vesz a vevő, ha fizet érte, neki a kettő ugyanaz. Igaz, a szatócs tudja, hogy a beléndekkel akár embert lehet ölni, sőt azt is tudja, az emberölés rossz dolog, mert megmondták neki, de különösképpen nem érdekli, pont úgy nem, ahogy a sárgarépa jövendőbeli sorsa sem. Emberek születnek, esznek, halnak, ez a világ rendje, nem? Ha nem lenne annyira szomorú ez a morális hozzáállás az Amerikai Egyesült Államok elnökétől(!), jókat röhögnék a szerencsétlenen.

Na de kérem, hördül föl a nyájas olvasó, legyen elég a rosszindulatból! Megmondta a szóvivő hölgy, Trump azt akarja, hogy véget érjen a háború. Sőt az elnök a munkát tekintve mindenkinél keményebben dolgozik, például az Orbán nevű békegalamb szárnycsattogtatása csak egy piti tornamutatvány az ő dolgosságához képest. Meggörbül az asztala a sok aláírástól. Cél a Béke Nobel-díj, ami még annak a nyomorult Obamának… illetve, mit is beszélek itt összevissza, hiszen Trump célja a béke! Azaz a BÉKE, na! Mindenütt. Ukrajnában is. Az amerikai elnök legfőbb fegyvere a béke érdekében az orosz elnök előtti minél hatásosabb meghunyászkodás (más fegyvere sajnos nincs neki), ám ezzel a kemény, meghunyászkodásos munkával sajnos nem jutott sokra. De ő nem adta fel a reményt! Az elnök úr nem olyan, és ha kitart, azaz még jobban meghunyászkodik, talán történik az ügyben valami. Például Ukrajna legyőzhetik, és akkor azonnal kitör a béke. Nagyon ideje lenne már. Hogy milyen lesz a béke, amelyet Ukrajna katonai veresége után diktál Putyin, cseppet sem érdekli Trumpot. Csak a béke lényeges, a minősége nem, mert Amerika nem Európa, ugyebár, onnét Ukrajna, hálaisten, igen messze van.

A magyar kormány is keményen dolgozik. Szijjártó például megvédte a magyar embereket azzal, hogy kemény munkával szóvá tette Ukrajna drónakcióját egy oroszországi szivattyúállomás ellen, amely többek között Magyarországra is továbbítja az orosz olajat. Az akcióban nem haltak meg gyermekek, viszont Oroszország olajeladását, melyből Putyin a háború költségeit fedezi, komolyan korlátozta, azaz nem civilek elleni támadásnak, hanem katonai hadműveletnek minősíthető. Ha Ukrajna Magyarországot akarná károsítani, akkor kiküldene egy embert a saját területén jó ötszáz kilométer hosszan futó Barátság olajvezetékhez, aki elzárná valamelyik olajszelepet a sok közül, oszt annyi. Sok drón, robbanóanyag meg bajlódás spórolható meg vele.

- Hirdetés -

De a magyar kormány ezzel nem törődik. Olyan, mint a vídia:

„Határozottan felszólítjuk Ukrajnát, hogy ne veszélyeztessék Magyarország energiaellátásának biztonságát, és fejezzék be a Magyarországra vezető energiaszállítási útvonalak támadását abban a háborúban, amihez nekünk, magyaroknak semmi közünk nincsen!!!”

Ja. Semmi közünk. Minket az Einstand, mai nevén az agresszió hidegen hagy, ahogy a nemzetközi szerződések (5 db) felrúgása is. A gyengébb védelme derék kormányunkat egyáltalán nem érdekli, a humanitás, az igazságosság nem kenyere, azok érvényesüléséért egy fél lépés nem sok, annyit sem tesz, nem gondol a jövővel sem, hogy az ilyen Einstandok, ha nem torolja meg a többi állam, szinte biztos folytatódnak. Amíg a kormányé Magyarország szőröstül-bőröstül, addig neki Magyarország az első. Minden más nulla. Nincs. Nem létezik. Magyarország meg bőven elegendő, mert a lakossága mindig fog termelni annyit, amennyi kell nekik.

Ha valaki védekezik, mert katonailag megtámadták, hogy elvegyék, ami az övé, azt oly módon tegye, hogy abból Magyarországnak a legkisebb kára se származzon, ellenesetben úgy odavágunk, illetve hát úgy odavág Orbán Viktor, személyesen, hogy üstöllést kidől egy-két 400 kilovoltos vezetékoszlop, oszt a kártevőék megnézhetik magukat! Ahogy Szijjártó úr írta a bejegyzésben:

„Magyarország jelenleg Ukrajna első számú villamosenergia-ellátója, nélkülünk az ukrán energiabiztonság meglehetősen instabillá válna. Különösen ennek tekintetében felháborító a Magyarországot kőolajjal ellátó, így hazánk energiabiztonságában kulcsszerepet játszó Barátság-vezeték elleni újabb ukrán támadás.”

Mint látható, ez egy szimpla fenyegetőzés. Sajnos a külügy- és külgazdasági miniszter úr kissé el van maradva, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök úr is, mert az régebben volt, hogy Ukrajna több villamos energiát vett tőlünk, mint amennyit eladott nekünk. Azóta megfordult a trend, és ma már mi veszünk több villanyt Zelenszkijéktől, mint amennyit ők vesznek tőlünk (mikor a miénk olcsóbb, mint az övék). Ha ehhez még hozzátesszük, hogy Magyarország villamos energiából rengeteget importál, mert a saját termelése a fogyasztásának csak a kb. 70 %-a, Ukrajna meg többet termel, mint amennyit fogyaszt, rögtön látható, milyen mulatságos lehet ezeket a fenyegetéseket Kijevben olvasni. Majdnem olyan röhejesek, mint Trump korábbi fenyegetései, amelyen Putyinék kacarásztak jókat a Kremlben. Trump már rájött, hogy ezzel csak kiröhögteti magát, és abbahagyta.

Nekünk is azt kellene.

A témához tartozik még az a három és fél évünk, amely rendelkezésre állt, hogy az Adria olajvezetéket a horvátokkal együttműködve fölbővítsük, és a MOL felkészüljön a másfajta olaj fogadására, mivel háborús időkben bármely pillanatban történhet valami. A kormány még csak hozzá sem kezdett. Az volt a legolcsóbb neki. Gondolom, így már érthető.

Ebben a történetben is akadt egy kacagtató momentum, mikor a MOL akkorát hazudott az orosz olajról másfajta olajra való átállítás költségvonzatáról, hogy a plafont csak a Jóisten végtelen kegyelme tartotta a helyén. 500 millió dollárt(!) dobtak be átállítási költségként a köztudatba (175 milliárd HUF), és négy évről beszéltek, hátha az EU hajlandó beszállni valamennyivel, vagy látván nagy keservünket, továbbra is engedélyezi az orosz olaj felhasználását. Nyilván Orbán meg Hernádi a Fradi meccs szünetében ezt beszélték meg. A MOL összértéke egyébként a három finomítójával együtt úgy 1800 millió dollár (630 milliárd HUF), ennek majdnem a harmadát igényelték volna. Másfajta olajtípusra való átállításhoz. Van itt gógyi, mi?

További infó, hogy a Mol 35-40 százalékban már most is más forrásból, az Adria vezetéken át szerez be nyersolajat. Az átállítást erre megcsinálta ingyen is.

Mulatságos egy ország vagyunk, nem? És ezen az Önkikacagtató hídon (amely egyben a Történelem Főutcája) nagy meglepetésemre jelenleg együtt dübörgünk az Amerikai Egyesült Államokkal! Orbánnak igaza lett.

Ahogy mindig, természetesen.

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .