Naponta egy ember hal meg tigris- vagy elefánttámadás következtében Indiában friss adatok szerint.
Az indiai környezetvédelmi minisztérium adatai szerint
1143 nap alatt – 2014 áprilisa és 2017 májusa között – 1144 ember halálát okozta tigris vagy elefánt, az előbbiek 92, az utóbbiak 1052 embert öltek meg.
A támadásokat általánosságban annak számlájára írják, hogy az ember egyre több területet foglal el a természettől, és így egyre zsugorodik a vadállatok élőhelye.
A tigris- vagy elefánttámadásban meghalt emberek több mint negyede az India keleti részén elterülő Nyugat-Bengál államban élt, amely majdnem 800 elefánt és a híres bengáli tigrisek otthona is.
A támadások nagy része az úgynevezett elefántfolyosókon történik, melyeket a vadak évszázadok óta használnak, ám az ember időközben rátelepült ezekre az útvonalakra.
Azt, hogy leopárdtámadásban hány ember halt meg, nem tudni, a szakértők azonban évente több százra teszik a számukat. A leopárdok közül naponta egy esik áldozatául az élőhelyért folytatott, ember és állat közötti küzdelemnek.
A vizsgált 1143 nap alatt 345 tigris és 84 elefánt pusztult el, többségüket orvvadászok ölték meg.
Indiában majdnem 30 ezer elefánt él, a tigrisek száma a 2014-es számlálás alapján 2226, ez a világ tigriseinek fele. A vadon élő leopárdok számát 12 ezer és 14 ezer közöttire tették 2015-ben.
A legtöbb elemző szerencsés körülménynek tartja, hogy éppen egy tábornok került a kabinetfőnöki posztra, mert a trumpi Fehér Ház első hat hónapját a totális káosz jellemezte – amit az elnök természetesen folyamatosan tagadott a Twitteren, de legújabb húzásaival végül is beismert. Csakhogy ahol sok a szakács, ott általában fő is valami. Vagy a „rangosabb” szakmára lefordítva: ahol túl sok a tábornok, ott előbb-utóbb lőni is fognak.
Tíz napig sem tartott a Fehér Ház „bibliai fivéreinek” története. Anthony Scaramuccinak, az új-volt kommunikációs igazgatónak mennie kellett, amikor a még újabban kinevezett kabinetfőnök, John Kelly nyugalmazott tábornok hétfőn elfoglalta munkahelyét.
Scaramucci volt az, aki Káin és Ábel drámájához hasonlította saját harcát Reince Priebus-szal, a múlt héten kirúgott kabinetfőnökkel, még mielőtt ország-világ előtt lejátszódott volna a faramuci történet:
Scaramucci–Káin megölte, vagyis kirúgatta, Priebus–Ábelt, aminek nyomán Isten (ebben a színjátékban csakis Trump játszhatja ezt a szerepet) megbüntette, vagyis kirúgta Scaramucci–Káint.
Nincs ínyünkre emberek nevével játszadozni, hiszen azt (szinte) senki sem maga választja. De ha valaki, akkor Scaramucci – aki „Csórónak” becézte saját magát – megérdemli a jellemzést. Neve olaszul csetepatét jelent (angolul skirmish), rövid politikaközeli epizódszerepe pedig nagyon is arra hasonlított, amikor egy kulisszák mögötti, rejtett csatározásba belép egy betonkezű bunyós és szétcsap a társaság között. Scaramucci mondta is, hogy akár az egész elnöki sajtóirodát kirúgja, csakhogy véget vessen a folyamatos kiszivárogtatásnak.
Miután azonban jövetelével lemondott az előző szóvivő, Sean Spicer, majd a Republikánus Párt volt főtitkárának is fel kellett adnia kabinetfőnöki posztját a famózus Scaramucci-interjú és Twitter-csivitelés nyomán, Trump immár negyedik kommunikációs igazgatója is az elnöki történelem szemétdombján végezte.
Scaramuccit az elnök lánya és veje, Ivanka Trump és Jared Kushner javasolta, most viszont ők támogatták Kelly tábornok, eddigi belbiztonsági miniszter be(ljebb)hozatalát. A helyettes szóvivő szerint hétfőtől ők ketten is Kelly-nek jelentenek, nem közvetlenül a papának. Ami persze röhejesnek tűnik, de a rendcsinálási kísérlethez jól hangzik.
A tábornokot olyan ceremóniával fogadta az ingatlanmágnás-államfő, mint ami kizárólag állam- és kormányfő-vendégeknek jár ki: az Ovális Irodában maga mellé ültette a kandalló elé, hogy agyba-főbe dicsérje (a felerősített razziák és erőszakos deportációk nagyon tetszenek Trumpnak, és Kelly beleállt a „rendteremtési” akciókba) – majd szokásos kézfogás közbeni magához rántással jelezte, hogy „megfogtalak”. Mint emlékezetes, ezt a fajta vazallus-avatást csak Emmanuel Macron francia elnök tudta eddig kivédeni, a tél végén kinevezett legfelső bírósági tag is áldozatul esett neki.
Nem kétséges, hogy a volt tengerészgyalogos-tábornoknak van legalább annyi fizikai ereje, mint az elnöknek. Nyilván feltételül szabta a faramuci Scaramuccival való leszámolást a cseppet sem irigyelhető megbízatás elfogadásához.
Most hát a külügyminiszteri tárcát leszámítva (amit különben is megharmadolni készülnek), mindhárom leghatalmasabb elnöksegédi munkakör tábornoki kézbe került Amerikában. Tábornok a kabinetfőnök, tábornok a második nemzetbiztonsági tanácsadó H.R. McMaster (28 nap után kirúgott elődje is az volt: Mike Flynn Putyin-pajtás külpolitikai kampánytanácsadó) és tábornok a Pentagon főnöke, James Mattis is.
A választási kampány során Trump emlékezetesen kijelentette:
Többet tudok az ISIS-ről, mint a tábornokok. Higgyék el nekem! Később elmagyarázta, hogy azért tud olyan sokat az Iszlám Államról, mert szenvedélyesen nézi a televíziót.
Amiről viszont még később, és azóta is, azt állítja, hogy „csaló, alávaló kamumédia” (kivéve persze a szélsőjobboldali Fox hírtévét).
A legtöbb elemző szerencsés körülménynek tartja, hogy éppen egy tábornok került a kabinetfőnöki posztra, mert a trumpi Fehér Ház első hat hónapját a totális káosz jellemezte – amit az elnök természetesen folyamatosan tagadott a Twitteren, de legújabb húzásaival végül is beismert. Csakhogy ahol sok a szakács, ott általában fő is valami. Vagy a „rangosabb” szakmára lefordítva: ahol túl sok a tábornok, ott előbb-utóbb lőni is fognak. Miután Trump ENSZ-nagykövete – szintén Twitteren – azt csivitelte, hogy (a legújabb rakétakísérlet miatt) „Befejeztük a szövegelést Észak-Koreáról”, eleve nyitott az út a „cselekvés” előtt. Márpedig a tábornokok cselekvési területe a harctér. Nikki Haley mellesleg saját „szakmáját” (azért idézőjelben, mert a volt dél-karolinai kormányzó soha nem volt diplomata) ásta alá a fenti „stratégiai” mondolattal, hiszen a diplomatáknak nemcsak elsősorban, hanem kizárólag az a dolguk, hogy tárgyaljanak – lövöldözni kevesen tudnak közülük.
De még akkor is figyelemre méltó a Fehér Ház tábornokosítása, ha nem lesz rögtön háború. A serdülő korú Trumpot félkatonai magániskolába íratta az apja, hogy „megedződjön” – és ő ezt jelöltként legfontosabb korai élményei közé sorolta. Nem is csoda, hiszen a magáncégek világában a főnök-tulajdonos hadvezérnek képzelheti magát: mindenki lesi a szavát és ugrik minden parancsára. Ezt hiányolhatta eddig Trump a Fehér Házban, innen jöhet a hajlam a „formális rend” utáni vágyakozásra.
A demokratikus politika világa azonban nem ilyen – és nagyon nem lenne jó, ha eltábornokosodna.
Mečiar utódai a szomszédban, székely biznisz, csúcson a román foglalkoztatottság és vigyázat: Szerbiában mérik a sebességet fizetőkaputól fizetőkapuig. A szomszédos országok lapjaiban böngésztünk.
Márius Kopcsay a pozsonyi Sme publicistája szerint Lengyelországban egyre drámaibbá válik a helyzet, miután Andrzej Duda elnök mégiscsak úgy-ahogy ellenszegült a kormányhatalomnak. Orbán Viktor azonban rögtön támogatásáról biztosította Jaroslaw Kaczyńskit. Szomszédjaink éppen olyan időszakon mennek át, amelyet mi Vladimír Mečiar uralkodása idején élvezhettünk ki. Az utóízeket mostanáig érezhettük az ominózus amnesztiák formájában, amelyeket végre sikerült eltörölni, igaz, ez tragikusan sokáig tartott politikusainknak…
Az egyetlen enyhítő körülmény talán az, hogy a visegrádi négyes ma jobb állapotban van, s bár sokan azt mondják, a csoportosulásnak vége, valamiben mégis van értelme. Részben a V4-nek köszönhető ugyanis, hogy régiónkban meghonosodtak a jó szomszédi viszonyok, ellentétben a 90-es évekkel, amikor Magyarország és Szlovákia közt nagyon feszült volt a kommunikáció, Mečiar nyíltan nacionalista módon nyilvánult meg, s a magyar közösség joggal érezte magát károsultnak, sőt, fenyegetettnek.
A másik oldalon a kor jellemző tünete, a demokrácia romló minősége, ha nem egyenesen kimúlása – a trend, amely Oroszországból indult, a sikertelen puccs után átvette Törökország, s a még rosszabbul sikerült amerikai elnökválasztások után Donald Trump elnök is.
Ám Csehország felett is gomolyognak a felhők, s nem csupán a Zeman–Babiš-tandem révén, mely az őszi választások után körvonalazódik, hanem az egyre erősödő nacionalista és Brüsszel-ellenes hangulat miatt.
Szlovákia tulajdonképpen nem is áll olyan rosszul, hiszen a Focus ügynökség legújabb felmérése szerint a kormánykoalíció ma nem tudna kormányt alakítani, tehát akár felvillanhatna a változás esélye. De nem villan fel, mert az ellenzék a maga 50 parlamenti mandátumával semmilyen változást nem fog elérni. Fő ellenfele nem is a gyengülő kormánykoalíció, hanem a választók körében egyre erősödő apátia, és az egyre kisebb rendszerbe vetett hit, amely a szomszéd országokból szivárog át. S ezt nehéz lesz legyőzni.
Székely-biznisz
Tizennegyedikként a székelyek válhatnak Magyarország hivatalosan elismert legújabb népcsoportjává. A kezdeményezés lehetséges hatásairól Tasnádi-Sáhy Péter írt az erport.ro honlapon.
Világnézettől függően először akár felemelőnek is tűnhet a pár napos hír, hogy a Nemzeti Választási Bizottság hitelesítette a kezdeményezést, amely az eddig elismert 13 magyarországi nemzetiség mellett a székelyeket is magyarországi honos népcsoporttá nyilváníttatná.
Arról keveset szólnék, hogy önálló nemzetiséget alkotnak-e a székelyek, szerencsére ez ügyben a most elindított folyamatban a Magyar Tudományos Akadémia hivatott ezt tudományosan megállapítani, a magánvéleményemet viszont vállalom: mindenkit fogadjunk el annak, aminek vallja magát, ha ezzel nem árt senkinek.
Szóval, ha egy magát székelynek valló ember nem szeretné automatikusan magyarnak is vallani magát (akár Csaba királyfi okán, akár „mert Gyurcsány”), akkor erre a jogot biztosítani kell neki, ha mások jogai nem csorbulnak általa.
Arra persze esetleg jószándékúan érdemes figyelmeztetni, ha az öntudat baltájával éppen maga és saját atyafiai alatt vágja a fát. (Mellékzönge, de nem hagyom ki: a farkas farkasnak farkasa játékban nyújtott profi teljesítmény alapján a székely és a magyar egyértelműen homogén nemzetnek tekinthető).
Hogy a székelység magyarországi kisebbséggé avanzsálása milyen károkat okozhat, elég könnyen kiókumlálható, és nem is venném el Balogh kolléga érdemeit, aki egy krónikás vezércikkben ezt már össze is foglalta. Sommázata: ha Budapesten a magyartól eltérő népnek tekintenék a székelyt, akkor Bukarest miért ne tehetné, és csellel vagy erővel miért ne csökkentené a törvényes jogokkal felruházott magyar nemzetiségűek számát a felére, nevetve megvonva az anyanyelvi oktatás, illetve nyelvhasználat jogát a román törvények szerint ilyesmivel nem felruházott székelyektől, illetve szerelné le magyar helységnévtáblákat a „megcsappant” magyarságú városokban.
Feltehetjük a kérdést, hogy – ha ennyire egyértelműen káros – miért jut valakinek az eszébe ilyesmivel kampányolni, illetve a magyar politika esetleg miért adhat zöld utat az ötletnek. Kézenfekvő válasz: mert nagy az Isten állatkertje. Kevésbé kézenfekvő: pont, amiért érdemes székely nemzeti sört gyártani, pénz van benne.
A magyarországi nemzetiségeknek ugyanis jelenleg is pénz jár, nem azt mondom, hogy oligarcha léptékkel mérve komoly summa, de jó néhány kiskádert ki lehet stafírozni belőle.
A vajdasági Szabad Magyar Szó nem alaptalanul figyelmezteti a gyanútlan autósokat:
Elkezdődött! Mérik az átlagsebességet fizetőkaputól fizetőkapuig
Egy héttel ezelőtt jelentette be a Szerbiai Belügyminisztérium, hogy nemsokára elindítják azt a rendszert, amely méri, hogy a fizetőkaputól a fizetőkapuig az adott autó mennyi idő alatt tette meg a távolságot, s ez alapján a számítógép másodpercek alatt kiszámítja, hogy mennyi volt az autó átlagsebessége.
A szerbiai autópályákon 120 km/h a megengedett sebesség, így nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a rendszer lényege, hogy akinek az átlagsebessége ennél több lesz, az büntetésre számíthat. (…)
Egyelőre senkit nem büntettek meg, és nem is fogják postázni a büntetéseket azoknak, akik gyorsabban mentek a megengedettnél, amíg a teljes autópálya-hálózaton be nem vezetik a rendszert. Amikor ez megtörténik, akkor azokat a sofőröket, akik túllépték a sebességet, azonnal megállítják a fizetőkapunál, és ők mindjárt megkapják a büntetést. Egy másik forgatókönyv szerint viszont az autó tulajdonosának a nevére postázzák majd a büntetést.
Kínai a világ legnagyobb bankja – 1,2 milliárd eurót keres rajtuk a pénzügyőrség Spanyolországban.
Nem is akárhol kutakodnak a szorgos spanyol pénzügyőrök hanem a világ legnagyobb bankjának madridi fiókjánál. A rajtaütés már megvolt: mindekinek megtiltották az Industrial and Commercial Bank of China munkatársai közül, hogy a mobil telefonjukhoz nyúljanak vagy, hogy belépjenek a számítógépes rendszerbe.
A rajtaütés kapcsán a kínai maffiáról cikkezett a spanyol sajtó és Pekingben berágtak.
A nagykövet nyíltan a gazdasági kapcsolatok visszaesését helyezte kilátásba. Azóta a spanyol sajtó visszafogja magát, de a Reuters megszerezte a vizsgálati dossziét. Sokminden kiderül belőle: például az is, hogy mihez kezdenek az Európában ügyködő kínai üzletemberek a megszerzett pénzzel?!
Mindenekelőtt nem fizetnek adót! A kínai üzletemberek készpénzben bonyolítják milliós üzleteiket is! Egy példa: a spanyol pénzügyőrség leállított egy gyanús Golfot, melyben a kínai bank ügyfelei ültek. Találtak náluk néhány ezer eurót, de gyanították: ez nem minden! Háromórás alapos vizsgálat következett és mi derült ki a Portugália felé száguldó Golf kínai utasairól? 1 millió 254 ezer eurót találtak készpénzben nejlon zacskóban a gépkocsi üzemanyag tartályában! Azért vitték volna a pénzt Portugáliába, mert a kínaiak már tudták: az ICBC madridi fiókját már figyelik a spanyol pénzügyőrök. Csak 2009 és 2012 között 1,2 millió eurós pénzmosásra került sor- állítja a pénzügyőrség Madridban. Az ICBC időközben a világ legtőkeerősebb bankja lett. Az állami irányítás változatlan.
Az ICBC globális vezérigazgatóját üdvrivalgással fogadták Madridban 2011-ben. A globális pénzügyi válsággal küszködő spanyolok számára valóságos megváltásnak tűnt a tőkeerős bank. A vezérigazgató, aki tagja a Kínát vas kézzel kormányzó kommunista párt felső vezetésének, mindenütt szíves fogadtatásra talált spanyol földön. Ahogy a vállalkozószellemű kínai üzletemberek is. Néhány év után persze feltűnt: a sikeresen vállakozó kínaiak nem sietnek adót fizetni Spanyolországban! De mihez kezdenek a profittal?
Ezt kezdte el figyelni a spanyol pénzügyőrség. Rájöttek: az ICBC számlát nyit a kínai üzletembereknek, akik vígan haza utalják a profitot vagy épp valamelyik adóparadicsomba. De hogy kerülik ki az ellenőrzést a leleményes kínaiak? Úgyhogy mások legális bankszámláit használják fel az illegális átutaláshoz! Előfordult, hogy egy kínai ügyfél reklamált: a számláján olyan pénzek mozognak, melyekről neki tudomása sem volt! Tartsd kézben az ügyfeleket!- üvöltött rá telefonon a hálózat menedzserére egy bank főnök. Pechük volt. A beszélgetést lehallgatták: mindkettőjüket letartóztatták.
De hogyan tovább ? A pénzügyőrök meg vannak fogva hiszen Peking hivatalosan a világ legnagyobb bankjának a védelmére kelt. Hangsúlyozta: ha a spanyolok nem akarják rontani a virágzó kínai kereskedelmet, akkor jobb ha szép csendben pontot tesznek az ügy végére. A kínaiak elsősorban a teljes hírzárlathoz ragaszkodnak. A spanyol sajtó fegyelmezetten hallgat is- nyilván megfenyegette őket a nemzetbiztonsági szolgálat. Ám a Reuters a strandszezon kellős közepén közzétette a kínos jelentést. Pontosan akkor amikor Pekingben gőzerővel készülődnek a kormányzó kommunista párt következő kongresszusára. A kínaiak ilyenkor nagyon nem örülnek annak, ha a világ legnagyobb bankjának pénzmosási botrányát vizsgálja a világsajtó.
Különösen akkor, ha másutt is felteszik a kérdést: az ICBC pénzmosási gyakorlata nem egy globális terv része-e? Vajon másutt nem alkalmaz-e hasonló nem ortodox módszereket a világ legtőkeerősebb bankja? Nem veszít-e ezzel az érintett ország államkincstára többmilliárd eurót vagy dollárt? Más kínai bankok nem csinálják-e ugyanezt külföldön?- kérdi tapintatlanul a Reuters, mely exkluzív dossziét tett közzé a világ legnagyobb bankjának pénzmosási botrányáról Spanyolországban.
A francia-japán óriás, melyhez odatartozik a Dacia és a Lada is, az év első hat hónapjában 5268 ezer autót adott el. Ezzel megelőzte az eddigi az eddigi bajnokot: a Volkswagen 5155 ezer autót értékesített.
A francia-japán cég nemcsak az eladások terén szerepelt jól, de a profit is remekül alakult. Az első félévben 2,38 milliárd euró volt a haszon, ez 58%- os növekedés az elmúlt évhez képest!
A Renault-Nissan pénzügyi igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta a Financial Times tudósítójának, hogy minden területen javulás volt tapasztalható. Carlos Ghosn, a Renault-Nissan főnöke abban látja a sikert, hogy a működési költségeket úgy csökkentették, hogy az nem ment a hatékonyság rovására. Most azon dolgoznak, hogy megcsinálják a négyéves tervet, mely kijelöli a változás irányát. Carlos Ghosn, a brazil csúcsmenedzser éves jövedelmét sokan túl magasnak találják Franciaországban, de cég szerint megéri az árát hiszen a csúcsra juttatta fel a francia-japán autós óriást, a Renault-Nissant.
Nagyon sok romának kellett elmenekülnie a háború sújtotta kelet-ukrajnai régiókból. Az ő helyzetük sokkal nehezebb a többi belső menekültnél, nagyon sokszor találkoznak ugyanis diszkriminációval. Munkát pedig gyakran azért nem kapnak, mert nincsenek meg a megfelelő papírjaik.
Több tízezer roma él Ukrajnában, sokan közülük azokban a keleti régiókban, ahol évek óta dúl a háború az Oroszország által támogatott szakadárok és az ukrán hadsereg között. A háború 2014 tavaszán kezdődött: miután az ukrán forradalmat követően az oroszok megszállták a Krím-félszigetet, oroszbarát kormányellenes csoportok itt is lázadást indítottak. A háború miatt innen és a Krím-félszigetről is sok romának kellett elmenekülnie.
„Katonák jöttek a falunkba, tankokkal”
– mesélte Tamara két újságírónak, Anasztaszija Kanarjovának és Bogdan Kinascsuknak (cikkük oroszul itt, angolul itt olvasható). „Összeszedtük a holminkat és eljöttünk” – mondta. Pedig Tamara korábban a piacon árult, saját standja volt, de a háborúban a piac leégett. Ekkortájt született a lánya is a donecki kórházban. Koraszülött volt, ezért inkubátorban kellett tartani, így viszont az óvóhelyre sem tudta levinni a bombázások alatt. Néhány héttel később menekültek el.
Arról szó sem lehetett, hogy Oroszországba menjenek – ezért Kijevbe mentek, de itt sem fogadták őket szívesen. Azt mondja, három éve laknak ott, de
a szomszédok még csak most kezdtek el köszönni nekik.
Fia pedig inkább azt mondja a barátainak, hogy dagesztániak, mert szerinte szóba se állnának vele, ha megmondaná az igazat. Most egy egyszobás lakásban laknak 11-en, öt felnőtt és hat gyerek.
Szintén a háborús területről menekült el Galina és családja is. Sztahanovban volt lakása, de a területet megszállták a Luhanszki Népköztársaság szakadárjai, így menekülnie kellett a négy gyerekkel. A legkisebb közülük most fejezte be az óvodát, a nagyobbak már iskolások.
Illusztráció Forrás: Flickr / Steve Evans
Most egy háromszobás, felújításra szoruló lakást bérelnek Podvorkiban, Harkiv mellett. Azt mondja, ez volt a legolcsóbb, amit találtak. A környéken viszont gyanakodva néznek rá, a gyerekeit csúfolják az iskolában. Azt mondja:
„Idegenek vagyunk itt és azok is maradunk.”
A Minority Rights Group jogvédő szervezet beszámolója szerint gyakori a hasonló agresszió a romákkal szemben. Amellett, hogy az iskolatársaik csúfolják és zaklatják a roma gyerekeket, olyan esetről is tudnak, hogy valakit egyszerűen kidobtak egy boltból, amikor csokit akart venni, de volt, akit a piacon támadtak meg, amikor megtudták róla, hogy az ország keleti részéből érkezett és roma.
Galina azt mondja, munkát ugyan találhatna Harkivban, de ahhoz
munkakönyvre lenne szükség, neki pedig, ahogy sok más roma menekültnek, nincs ilyen.
Így csak mosogatónak alkalmazzák, reggel 7-től 3-ig dolgozik, napi 70 hrivnyáért.
Így csak azért tud lakást bérelni, mert kap némi pénzt az államtól: havi 2500 hrivnyát nyáron (átszámítva ez valamivel több mint 25 ezer forint), télen pedig kétszer ennyit – de ez nem elég a bérleti díjra és a fűtésre, így télen alig volt mit enniük.
Olga Rudenko jogvédő szerint ez nem egyedi eset. Azt mondja, nem nagyon látott még olyan romát, aki megérte a 70 éves kort.
A nők különösen alultápláltak, mert ami kevés ennivaló van, azt elsősorban a gyerekek kapják.
Egy emberi jogi alapítvány jogásza szerint a romáknak sokkal nehezebb dolguk van, mint más belső menekülteknek Ukrajnában. Általános a diszkrimináció, az Ukrán Nemzeti Szociológiai Intézet felmérése szerint a romák a leginkább elutasított kisebbség az országban, még a csecseneket is jobban elfogadják. Nehezen adnak ki nekik albérletet, és az említett segélyt sem mindegyikük kapja meg. 20-30 százalékuknak ugyanis nincsenek hivatalos papírjai (vagy azért, mert hirtelen kellett menekülniük és nem tudták magukkal vinni őket, vagy mert nem is voltak nekik), így azt sem tudják bizonyítani, hogy honnan menekültek. Vagyis,
a háború elől menekülők közül ők vannak a legrosszabb helyzetben.
A probléma nem új, már 2016 januárjában foglalkozott vele az UNHCR, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága. Már akkor kimondták, hogy a megfelelő dokumentumok hiánya sok romát azzal a veszéllyel fenyeget, hogy hontalan lesz, ráadásul papírok nélkül nem kapnak munkát, nem tudnak részt venni az oktatásban, és lakáshoz sem juthatnak. Az akkori jelentés szerint azok a romák, akiknek el kellett menekülni otthonukból, hatalmas veszélyben vannak. Megoldást azonban azóta sem sikerült találni.
1,5 tonna heroint foglalt le egy panamai zászló alatt közlekedő hajón az indiai határőrség. A szállítmány értékét 35 milliárd rúpiára becsülik- ez csaknem félmilliárd euró! /a napi árfolyam szerint 495 millió eurót ér a heroin szállítmány/. Ilyen nagy fogása az indiai határőrségnek eddig nem volt.
A hajót Gujarat állam parti vizein fogták el a pakisztáni határ közelében. Lehet, hogy a kábítószer csempészek mindkét országban teríteni akarták a heroint. A hajó, mely panamai zászló alatt közlekedett a hatalmas heroin szállítmánnyal, Dubajból érkezett. Eddig a kábszer csempészet útvonala fordított volt: Dubaj volt a célpont hiszen az Egyesült Arab Emirátusokban gazdag polgárok élnek míg Indiában, Pakisztánban vagy Afganisztánban nyomorgó parasztok állítják elő a kábszer alapanyagát. Indiában – hála a gyors gazdasági fejlődésnek létrejött egy nagyszámú fizetőképes réteg, amelyik úgy látszik szívesen fogyaszt kábítószert. A nekik célzott szállítmányt kapta el a parti őrség, mely most a hajó személyzetét faggatja arról: ki küldte a 1,5 tonna heroint Indiába ?!…
Libanonban élő szíriai menekült gyermekeknek nyit iskolát George Clooney alapítványa az ENSZ Gyermekalapjával (UNICEF), a Google-lal és a Hewlett Packard céggel összefogva. A The Clooney Foundation for Justice nevű alapítvány hétfőn jelentette be az együttműködés létrehozását több mint háromezer Libanonban élő menekült gyermek iskoláztatására.
George és felesége, Amal Clooney több mint kétmillió dollárt adományoznak
szíriai menekültek oktatására, így akadályoznák meg, hogy több ezer fiatal „elveszett nemzedékké váljon
George és Amal Clooney tavaly hozta létre alapítványát az egyenlőség támogatására a bíróságokon az osztálytermekben és a közösségekben világszerte.
Amikor a húsz évvel ezelőtti mozivásznon a farok csóválta a kutyát (Dustin Hoffmannal és Robert De Niróval a főszerepben), korántsem ért véget az a jelenség, hogy az élet imitálja Hollywoodot.
A Kártyavár c. amerikai filmsorozat idei, ötödik idényével azonban – amelynek indítását pár hónappal elhalasztották Donald Trump győzelme miatt, mert az eredeti forgatókönyv Hillary Clintont várta elnöknek és tervezte főgonoszként leleplezni – elérkeztünk arra a pontra, amelyen a valóság meg a fikció már-már kibogozhatatlanná válik. Szivárogtatás tekintetében azonban ismét az élet kullog a forgatókönyvek után.
Ami nem csoda, hiszen
az Egyesült Államok politikai csúcsán ma egy olyan ember ül, aki a televíziós önpromóció és a valóságshow nagymestere.
De miről is van szó?
A tavalyi előválasztási kampány legelején, még 2016 februárjában Jeff Sessions alabamai szenátor volt az első, aki az amerikai „felsőházból” megtámogatta Donald Trumpot, pedig az utóbbi akkor még egyáltalán nem számított esélyesnek. Az USA egyik legelmaradottabb és legszegregáltabb államát húsz éve képviselő Sessions a szélsőjobboldali fundamentalista Teadélután mozgalom egyik üdvöskéje volt, akiről még fiatal államügyész korában elterjedt, hogy szívesen üldözi a fekete választójogi aktivistákat, ám nem emel vádat olyan gyilkosság ügyében, amelyet a Ku Klux Klán követett el. Trumppal viszont már szenátorként ismerkedett meg, amikor meghívta az ingatlanmágnást, hogy tanúskodjon az ENSZ ellen a New York-i székház tatarozásának költségei miatt. A választási hadjáratban aztán Sessions a republikánus jelölt egyik legelkötelezettebb szószólója lett.
Senki nem csodálkozott hát – viszont 1400 jogászprofesszor nyilvános levélben tiltakozott –, amikor Trump éppen Sessionst jelölte igazságügyminiszternek. A szenátusi meghallgatás során felmerültek ugyan ellene a régi vádak (többek között a néhai Edward Kennedy szenátor figyelmeztetése, ill. Martin Luther King özvegyének a levele), ám a többségi republikánus vezetők keresztülmanőverezték jelölését a bírálatok labirintusán át a jóváhagyásig.
Sessions azonban elkövetett egy nagy hibát:
hazudott, amikor azt állította kollégáinak, hogy a kampány során soha nem találkozott az orosz kormány képviselőivel.
Márpedig a kongresszusnak hazudni szövetségi bűnténynek számít. Hat héttel később kiderült, hogy a szenátor többször is találkozott Szergej Kiszlyák washingtoni orosz nagykövettel. Ekkor – már igazságügyminiszterként – Sessions kivonta magát az oroszokkal való összejátszás vizsgálatának hivatali befolyásolása alól. Így történhetett meg, hogy a helyettese, Rod Rosenstein nevezte ki Robert Mueller volt FBI-igazgatót a vizsgálat élére különleges ügyészi minőségben.
Ez viszont nem akadályozta meg a minisztert abban, hogy májusban javaslatot tegyen Trumpnak a vizsgálatvezető FBI-igazgató, James Comey leváltására. Egy júniusi meghallgatáson ugyan újra tagadta a Kiszlyákkal való kapcsolatát, ám egy videófelvétel kiszivárgása nyomán úgy módosította nyilatkozatát, hogy „nem emlékszik” a találkozóra, hiszen szenátorként több, mint száz nagykövettel volt dolga.
Egy múlt vasárnapi interjú során azonban Donald Trump teljesen váratlanul kibökte, hogy „haragszik Sessionsre”, amiért az kivonta magát az összejátszás-nyomozás irányítása alól. Az elnök egészen odáig ment egyik leghűségesebb támogatója lejáratásában, hogy „ha tudta volna, hogy Sessions kivonja magát, akkor nem is jelölte volna igazságügyminiszternek”.
A Sessionst érő meglepetések eddigi legnagyobb csattanója csütörtök este következett be, amikoris a Washington Post közölte, hogy az amerikai kémelhárítás az orosz nagykövet Moszkvával folytatott beszélgetéseit lehallgatva megtudta, hogy Sessions igenis tárgyalt Kiszlyákkal a Trump-kampány stratégiai kérdéseiről.
Azonnal felmerült a kérdés, hogyan (nem) illik ez az addig kiszivárgott részletek sorába, hiszen Sessions mint bénakacsa-miniszter nagyon is megfelel a Trump-ellenes vizsgálatban érdekelt erőknek. Nem kellett sokáig várni, hogy a legendás Cui bono? (Kinek az érdekében?) kérdésre megszülessen a logikus válasz.
Ez a kiszivárogtatás csakis Trumptól eredhet, hiszen kizárólag neki áll érdekében, hogy Sessions eltakarodjon az igazságügyminisztérium éléről. Hogy miért? Hát mert Sessions a jelenlegi konstellációban nem válthatja le Muellert, az elnök maga viszont nem meri ezt megtenni, mert már alaposan megsütötte magát Comey menesztésével.
Márpedig, ha új minisztert lehetne megtenni az FBI feletti ellenőrzést gyakorló minisztérium élére, akkor azt lehetne utasítani Mueller kirúgására – amivel megszűnne, de legalábbis megnehezülne a további nyomozás az oroszokkal való összejátszás ügyében.
Trump ugyanis attól lett ennyire ideges, hogy a rendkívüli ügyész már az ő adóbevallásai után is érdeklődik.
Mint emlékezetes, hosszú évtizedek után Trump volt az első elnökjelölt, aki nem volt hajlandó közzétenni adópapírjait, amiből sokan már tavaly is arra következtettek, hogy azok súlyos terheket rejtenek – és esetleg az orosz milliárdosoktól való függőségét is bizonyíthatják.
Trump minden korábbinál nagyobb bajban van – ezért vált hirtelen az érdekévé, hogy ráfordítsa a gyanú vibráló sugarát saját híve, támogatója és kampányszószólója majd igazságügyminisztere hazugságaira.
Már az is faramuci volt, ahogyan Anthony Scaramucci New York-i pénzügyi mágnás bevágódott a Fehér Ház sajtószobájába mint leendő (azóta sem formailag kinevezett) kommunikációs igazgató, és közzétette, hogy nem a kabinetfőnöknek fog jelenteni, hanem közvetlenül az elnöknek.
Az amerikai elnök szerteágazó tevékenységét ugyanis hagyományosan a kabinetfőnök fogja össze és irányítja – márpedig erre különösen szükség van egy olyan elnök alatt, akinek halvány gőze sincs arról, hogyan működik a politikai és kormánygépezet.
A saját magát „Csórónak” becéző (angolul, a neve végződése alapján: mooch – lopakodva lop, csór), durva beszédű leendő főkommunikátor szerda éjjel felhívta a New Yorker magazin egyik újságíróját és az amerikai kormánytörténet legbizarrabb mondatait zúdította rá, aki azokat péntekre virradóra közzé is tette:
„Reince [Priebus, a másnap menesztett kabinetfőnök] egy ki****ott paranoid szkizofrén, egy »paranomániákus«.”
Scaramucci azzal magyarázta ezt a kirohanást, hogy Priebus állítólag kiszivárogtatta az ő vagyonnyilatkozatát,
ami Scaramucci szerint bűntény, és ezért ő az FBI-hoz fordul. Az újságíró (Ryan Lizza) kérdésére, hogy most csakugyan komolyan beszél-e, „Szkaramu-Csóró” hozzátette:
„A mocsár nem fogja megdönteni [Trumpot]… Én nem vagyok Steve Bannon [az elnök fehér szuprematista és önbevallottan leninista főstratégája], én nem próbálom a saját f****mat sz***gatni. Nem próbálok saját brandet építeni az elnök ki****ott ereje alapján. Azért vagyok itt, hogy az országot szolgáljam.”
Lehet, hogy mindezt komolyan gondolta a „Csóró”, ám azt elmulasztotta megtanulni, hogy ha valaki nem kéri az újságírótól, hogy hivatkozatlanul nyilatkozhasson, akkor minden nyilvánossá válhat, amit mond. Ez még mindig a (Trumpék által oly sűrűn átkozgatott) fősodrú média egyik aranyszabálya.
A famózus telefonbeszélgetés azzal fejeződött be, hogy Scaramucci dúlva-fúlva azt mondta – még mindig Reince Priebusról:
„No hadd menjek, mert el kell kezdenem némi sz*rt csivitelni erről az őrült alakról.”
Alig pár perccel később a Twitteren megjelent Scaramucci szentenciája:
„Mivel kiszivárgott a vagyonnyilatkozatom, ami bűntény, szólok az @FBI-nak meg az @igazságügyminisztériumnak #mocsár @Reince45.”
Két óra múlva ugyan visszavonta ezt az esztelenséget (a benyújtott vagyonnyilatkozat nyilvános okmánynak számít, nem úgy, mint az adóbevallás), de addigra már mindenki tudott róla. Pénteken pedig maga Trump csivitelte közzé, hogy Priebust menesztette (hat hónap alatt ez a hatodik kirúgott vezető) és John Kelly nyugalmazott tengerészgyalogos-tábornokot, eddigi belbiztonsági minisztert teszi meg kabinetfőnökévé – de a „Csóró” továbbra is az elnöknek jelent majd.
Így aztán Trump személyesen is beismerte, hogy kabinetjében teljes a káosz
– amit a sajtó már január óta tudott, sőt Priebus menesztését is rég megjósolta. A most kirúgott kabinetfőnök korábban a Republikánus Párt főtitkára volt, és a választási kampány során csak jó későn állt Trump mellé (akárcsak Scaramucci maga), de akkor teljes mellszélességgel. Még lemondása után is kirúgójának adott igazat.
Most, hogy a jobboldal által oly fanatikusan erőltetett egészségbiztosítási jogokat eltörölni próbáló reform egyelőre megbukott, a politikailag dilettáns elnök úgy érezheti, nincs már szüksége még a konzervatív politikusokra sem. Trump ma már csak két kategóriában bízik meg: saját családtagjaiban, illetve legközelebbi üzleti partnereiben (ez a két kör szorosan összefűződött), valamint az őt kiszolgáló tábornokokban. Az előbbi csoport nyilvánvalóan azért felel meg, mert eleget tudnak a manipulációkról ahhoz, hogy ne árulják el egymást. A második típus viszont megszokta, hogy parancsokat kap és hajt végre anélkül, hogy véleménye lenne, vagy azt hagyná eluralkodni a munkája felett.
Így aztán újabb tábornok és újabb spekuláns milliomos került az elnök közvetlen közelébe – akiről az istenadta nép (kisebbsége) elhitte, hogy az ő javát szolgálja majd. A szókimondó csórók viszont remélhetőleg felnyitnak majd egy-két szemet.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
