Kultúra

Határon túli előadás nyert a POSZT-on

0

Idén nagyon erős volt a határon túli színházak felhozatala, ennek megfelelően a Kolozsvári Állami Magyar Színház Ibsen-előadása, a Rosmersholm lett a legjobb a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozón, amelynek díjait szombaton adták át Pécsen.

A szakmai zsűri által legjobb előadásnak ítélt produkció még két díjat kapott, a Rebekka Westet alakító Imre Évát a legjobb női főszereplő, Andrij Zsoldakot és Daniel Zsoldakot a legjobb díszletért járó díjjal ismerték el.

A legjobb rendezésért járó díjat Székely Kriszta, a budapesti Katona József Színház Kaukázusi krétakör című darabjának rendezője kapta,

a legjobb férfi főszereplő a darabban Azdakot játszó Kocsis Gergely lett.

A legjobb női mellékszereplő a Radnóti Színház III. Richárd című előadásából Kováts Adél, a legjobb férfi mellékszereplő a kecskeméti Katona József Színház által színre vitt Csárdáskirálynőben Kaucsiánó Bonifác grófot alakító Szemenyei János lett.

A legjobb harminc év alatti színésznő díját Szakács Hajnalka, a debreceni Csokonai Színház művésze kapta Csehov Három nővér című drámájában nyújtott alakításáért. Ez a produkció kapta a legjobb színpadi mozgás és térhasználatért, illetve Kozma András a legjobb dramaturgi munkáért járó díját is.

A színészzsűri különdíját a legjobb női alakításért Pálmai Anna kapta A kaukázosi krétakörben nyújtott alakításáért a Katonában, a legjobb férfi alakításét pedig Horváth László Attila a Móricz Zsigmond Színház Illatszertár című előadásáért. A közönségzsűri díját is ez a darab kapta.

Meghalt Birkás Ákos

0

A nemzetközileg is egyik legelismertebb magyar festőművész, a kortárs magyar képzőművészet egyik legmeghatározóbb alakja 77 éves volt.

Birkás Ákos halálhírét a Knoll Galéria jelentette be, amelynek egyik alapítója volt. 1989-ben hozták létre Hans Knoll-lal, ez volt az első, nemzetközi művészetet bemutató kortárs galéria Budapesten.

A festőművész 1941-ben született Budapesten, a Képzőművészeti Főiskola elvégzése után az 1960-as években önarcképeket és portrékat készített, a hetvenes évek elején konceptuális indíttatású, realista képekre váltott, majd a fénykép eszközével folytatta mű és környezete, mű és befogadó viszonyával kapcsolatos kutatásait.

1985-ben kezdte el absztrakt Fej-sorozatát, ami az évek során monumentális sorozattá bővült. E munkáinak egyetlen motívuma az ovál forma, amely sokrétű értelmezési lehetőséget hordoz. 2000-től többek között olyan társadalmi kérdésekkel foglalkozott nagyméretű realista képein, mint a globális migráció problematikája.

Egy 2014-es interjúban úgy fogalmazott:

„Azt szeretném csinálni, ami érdekel.

Nem bizonyos fajta képeket akarok gyártani, hanem azt csinálni, ami érdekel, és abban bízom, hogy lesznek, akiket ez jobban érdekel, mint a képgyártás.”

Közben 1966-tól közel 20 évig a Képzőművészeti Szakiskola, 1990-től a Képzőművészeti Főiskola tanára volt, emellett külföldön is tanított, például Salzburgban és Párizsban.

Az évek során

rengeteg egyéni kiállítása volt Magyarországon és külföldön is,

többek között Bécsben, Párizsban, Brüsszelben és Münchenben. Munkái olyan neves múzeumokban tekinthetők meg, mint a New York-i Guggenheim Múzeum, a bécsi MUMOK, a grazi Neue Galerie am Landesmuseum Joanneum, a linzi Neue Galerie, Budapesten pedig a Ludwig Múzeum, a Kiscelli Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria.

2009-ben portréfilmet készített róla a francia Arte csatorna

Akos Birkas – Painter címmel.

Birkás Ákos rengeteg díjat kapott, kitüntették többek között Herder-díjjal (1989), a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével (2008) és Prima Primissima-díjjal (2017) is. A Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja volt.

Folytatódhat a Golgota kálváriája

0

Az elmúlt napokban többször is foglalkoztunk a Pákh Imre tulajdonában lévő, Debreceni Déri Múzeumban kiállított Munkácsy festmény, a Golgota ügyével. Úgy tűnik, van előrelépés az ügyben, hiszen az állam és az Amerikában élő magyar műgyűjtő álláspontja közeledett egymáshoz. Mármint ami az eladási árat illeti. Mert egyébként nincs rendben semmi – az örökségvédelmi hatóság új eljárást kezdeményezett a festmény védetté nyilvánítására.

A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Pákh Imre hajlandó eladni az államnak a képet, az állam pedig hajlandó azt megvásárolni. Néhány évvel ezelőtt már volt szó arról, hogy az Pákh Imre eladja a képet a magyar államnak, ám akkor nem tudtak megegyezni az árban. Pákh Imre hozzávetőlegesen 9 millió eurót kért a Golgotáért, az állam 6 millió eurót ajánlott – a tárgyalások itt aztán meg is szakadtak. Ezt követően Pákh Imre letakartatta a Debreceni Múzeumban kiállított képet, amely – újabb tárgyalások eredményeként – 2017-ben vált újra láthatóvá.

A legújabb fejlemény, hogy az állam immár hajlandónak mutatkozik kifizetni az időközben 10 millió euróra emelkedett eladási árat. Néhány napja még úgy tűnt, sínen van minden, az üzlet tehát megköttetik, a Golgota, amely Munkácsy híres Trilógiájának egyik darabja – nem csak Magyarországon marad, de a nagyközönség számára továbbra is látható lesz.

Ehhez képest Pákh Imre néhány napja kapott egy levelet az örökségvédelmi hivataltól, mely levélben

újabb eljárás elindításáról tájékoztatták a tulajdonost,

egyben közölték vele, hogy a kép jogi státusza ismét védett. Azaz, Pákh Imre értelmezése szerint az eljárás indításával megkerülték a Kúria döntését, amely hatályon kívül helyezte a kép védettségéről szóló korábbi határozatot.

Pedig korábban, még az előző eljárás kezdetén egy szakbizottság is megállapította, hogy nincs alapja a védetté nyilvánításnak. Amint azt a Független Hírügynökségnek elmondta, a hatóságnak nem azon kellene gondolkodnia, hogy a kép védett, hanem azon, hogy látható legyen. Pákh a levélben foglaltakat barátságtalan, nem a megegyezésre törekvő gesztusként értelmezi, s nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a festményt újból letakartatja.

Védettség és tulajdonhoz való jog

A kulturális örökség védelméről szóló törvény egyes rendelkezései legutóbb 2014 januárjában módosultak. A legfontosabb változás a 2001. évi LXIV. Törvényhez képest, hogy finomult a védett kulturális javak körének meghatározása. Az e körbe való tartozás feltétele immár nem a múzeumi, könyv- és levéltári, valamint kép- és hangarchívumokban való őrzés, hanem az említett intézményekben történő nyilvántartásba vétel. A védettség megszüntetésének lehetséges indokai között új elem a külföldi múzeumok állandó kiállításain történő bemutatás.

MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A magyarországi kiállításokra kölcsönadott műtárgyakat az örökségvédelmi és a kölcsönzött kulturális javakról szóló törvények szigorúan védik, így ezen jogszabályok szerint az országba visszaviteli kötelezettséggel behozott képet nem lehet védetté nyilvánítani.

A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ nyilvántartásában mintegy 50 ezer egyedileg védett műtárgy szerepel.

Egy műtárgy védettsége annyit tesz, hogy azt tulajdonosa nem viheti ki engedély nélkül az országból, és időnként köteles hozzáférhetővé tenni kiállítás és kutatás céljából.

A magyarországi kiállításokra külföldről kölcsönadott műtárgyak hazaszállíthatóságáról a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi törvény egyértelműen fogalmaz: az országba visszaviteli kötelezettséggel behozott képet nem lehet védetté nyilvánítani, ahogy az alkotó tulajdonában lévő művet, illetve a magyar kultúrtörténeti vonatkozással nem rendelkező, a tulajdonos által 50 évnél nem régebben behozott alkotást sem. A múzeumi kiállításra behozott tárgyak esetén Magyarországon is van lehetőség arra, hogy a tárgyak „jogi immunitást” élvezzenek, vagyis a kölcsönzött kulturális javak különleges védelméről szóló 2012. évi törvény alapján a kiállításra behozott tárgyak még bírósági döntés esetén sem foglalhatók le, vagyis teljes mértékben biztosított, hogy hazaszállíthatók legyenek.

Amúgy maga a védetté nyilvánítás is csak meghatározott mértékű korlátozást jelent, ilyen például a végleges kiviteli tilalom, a restaurálás előzetes engedélyeztetése, a bejelentési kötelezettség.

A védetté nyilvánítás nem újdonság és nem is magyar sajátosság, a nemzeti kulturális örökség védelmére az unió minden tagállamában létezik szabályozás. A nemzeti örökség számára fontos műtárgyakat általában törvényi rendelkezéssel, kategóriák nevesítésével, vagy adminisztratív intézkedésekkel nyilvánítják védetté. Görögországban például minden 1833 előtti tárgy védettnek minősül és kiviteli tilalom alá esik. Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Angliában, Hollandiában egyedi eljárással nyilvánítják védetté a műtárgyakat.

Dupla koncertet tart Presser Gábor az Arénában

0

Már most alig maradt jegy az október 7-ei koncertre, ezért úgy döntöttek, hogy másnap tartanak még egyet.

A szervezetők szerint minden szempontból különleges Presser-arénakoncertre 9 évet kellett várniuk a rajongóknak. Presser Gábor élete és pályafutása egyébként több jubileumot is ünnepel ebben az évben.

A koncert főszereplője a zongora lesz, de emellett Presser Gábor azt is megmutatja majd, hogy

a rock, a színház és az egyszemélyes koncertek hangulata hogyan is fér el egy színpadon.

Presser Gábor évtizedek óta a pályán van, saját előadásai és zenekarai mellett olyan énekeseknek írt dalokat, mint Zorán, Katona Klári, Révész Sándor, Kovács Kati, Demjén Ferenc vagy Rúzsa Magdi. Kitűntetéseit, zeneszakmai díjait egytől egyig édesanyjának adta.

A vidéki és határon túli színházak lekörözték a budapestieket

Csütörtökön kezdődik a 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó: a fesztivál versenyprogramjában idén is tizennégy előadás szerepel, azonban a válogatók kifejezetten sok határon túli és vidéki produkciót válogattak be a versenybe. Az egyik válogató, Regős János szerint ennek egyszerűen az volt az oka, hogy idén Budapesten kívül találtak igazán erős előadásokat.

 

Új szabályokat vezettek be a POSZT versenyprogramjának kiválasztásában, ennek értelmében a színházaknak regisztrálniuk kellett, és a bemutatószámtól függően három, kettő vagy egy előadást ajánlhattak a válogatók figyelmébe megtekintésre – mondta a FüHü-nek Regős János, színpadi szerző, szakíró, színész, rendező, a Szkéné Színház korábbi igazgatója, aki Térey János író, költő, drámaíró és műfordító mellett a 2018-as POSZT válogatója volt.

Összesen 178 előadást láttak az évadban, tehát még többet is, mint amennyit a színházak neveztek. Térey Jánossal, illetve a tanácsadónak felkért Bazsányi Sándorral (a MASZK egyesület elnöke) és Balog Józseffel (a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkara esztétika szakának megbízott tanszékvezetője) a legtöbb darabot Budapesten nézték meg. Ennek ellenére tavalyhoz képest kevesebb fővárosi előadás került be a válogatásba, és feltűnően sok a határon túli produkció.

Regős János
MTI Fotó: Marjai János

Regős János ezt azzal magyarázta, hogy egyrészt megszűnt a korábban érvényben lévő korlátozás, hogy csak két határon túli előadás lehet a versenyben, másrészt pedig úgy alakult, hogy nagyon erős volt a vidéki, és különösen a határon túli színházak műsora.

„Meglepően érdekesebbek, izgalmasabbak a vidéki és határon túli színházak, mint úgy általában a budapestiek,

ami nem jelenti azt, hogy Budapesten ne lett volna jó néhány figyelemreméltó előadás” – mondta.

Budapesten körülbelül nyolcvan előadást láttak Regősék, tehát messze a legtöbbet, de a vidéki és a határon túli színházak esetében a kisebb merítésből is több produkciót válogattak ki.

„Ez mutatja azt is, hogy milyen korszerű, különleges színházi nyelvet használnak a határon túli színházak” – mondta Regős János. Hozzátette, hogy Térey Jánossal

igyekeztek az „érvényes, progresszív, mai” előadásokat beválogatni,

és az ország határain kívül nagyon sok ilyen erős előadást találtak.

Idén is hét nagyszínházi és hét kamaradarab került be a versenyprogramba, ezek között négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli színház produkciója szerepel, amelyeket a Pécsi Nemzeti Színház nagyszínpadán és kamaraszínházban láthat a közönség június 7. és 16. között.

A szakmai zsűri tagja idén Szamosi Zsófia, Trokán Péter, Falussy Lilla, Csanádi Judit, Rockenbauer Zoltán, Bóta Gábor és Zsuráfszky Zoltán, a színészzsűri tagja Felföldi Anikó, Molnár Zsuzsa és Ungvári István lesz.

A fesztivál díszvendége Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, színházigazgató, rendező.

A 2018-as POSZT versenyprogramja:

  • Henrik Ibsen: Rosmersholm, Kolozsvári Állami Magyar Színház, rendezte: Andriy Zholdak
  • A. P. Csehov: Három nővér, Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen, rendező: Ilja Bocsarnikovsz
  • Alfred Döblin: Berlin, Alexanderplatz, Katona József Színház, Budapest, rendező: Kovács D. Dániel
  • Henrik Ibsen: Hedda Gabler, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház – Tompa Miklós Társulat, rendezte: Keresztes Attila
  • Leo Stein – Kálmán Imre: Csárdáskirálynő, Katona József Színház, Kecskemét, rendezte: Béres Attila
  • Bertolt Brecht – Paul Dessau: A kaukázusi krétakör, Szigligeti Színház, Nagyvárad, rendező: Anca Bradu
  • László Miklós: Illatszertár, Móricz Zsigmond Színház, Nyíregyháza, rendező: Mohácsi János
  • Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke, Újvidéki Színház, rendező: Alekszandar Popovszki
  • William Shakespeare: III. Richárd, Radnóti Színház, Budapest, rendező: Andrei Șerban
  • Matei Vișniec: Migránsoook – avagy túlsúlyban a bárkánk, Tomcsa Sándor Színház, Székelyudvarhely, rendező: Zakariás Zalán
  • Bertolt Brecht – Paul Dessau: A kaukázusi krétakör, Miskolci Nemzeti Színház, rendező: Szőcs Artur
  • Bertolt Brecht – Paul Dessau: A kaukázusi krétakör, Katona József Színház, Budapest, rendező: Székely Kriszta
  • Jon Fosse: Halál Thébában, Vörösmarty Színház, Székesfehérvár, rendező: Horváth Csaba
  • Forte Társulat / Thomas Bernhard: Vaterland, Forte Társulat, rendező: Horváth Csaba

 

 

Skatulyákban létezünk

Csonka András, aki hét színházban is játszik, azt mondja, két vallásban is érdekelt, a római katolikusban és a zsidóban. Szerinte a vallás a tiszteletről, a toleranciáról, a szeretetről szól, mindarról, ami benne van a bibliában. Mégis a nevében kiirtanak embereket, gyűlölködnek, pedig a vallások mégiscsak egy tőről fakadnak.

Azt mondtad egy interjúban, hogy nem feltétlenül olyannak ismernek, mint amilyennek te tartod magadat. Annak idején a Família Kft. sorozatában megismert az egész ország, és nyilván már akkor kialakult egy kép rólad.

Azért olyan is vagyok, mint amilyennek a legtöbben gondolnak. De talán vannak a személyiségemnek olyan részei, amiket nem ismernek az emberek, mert a szerepeim miatt másmilyennek hisznek, mint amilyen vagyok.

Szerintem a legtöbben azt gondolják, hogy kiegyensúlyozott, vidám és jókedvű vagy, még netán a poénokat is szórod.

Hát igen, valószínűleg ez az a kép rólam, amit a nézők többsége gondol. Én már gyerekkoromban színész akartam lenni, amikor megkérdezték tőlem, hogy Bandika, mi akarsz lenni, ha nagy leszel, akkor azt mondtam, hogy színész.

Nyilván azért is, mert édesapád, Csonka Endre is az volt.

Igen, így sokat voltam színházban, ezért nem is igazán érdekelt más. Láttam a varázslatot és megismertem a színészeket, hogy normális emberek, akik a színpadon játszanak. A gimnázium után a Nemzeti Színház stúdiósa voltam két évig, és aztán jött a főiskola.

Kicsit elkanyarodtunk az eredeti kérdésemtől, hogy milyen is vagy valójában?

Hogy én színész akartam lenni, az azért is volt, már a kamaszkoromban, mert szerettem volna valami olyan lenni, amilyen esetleg nem voltam. Szerettem volna flottabb, poénosabb, viccesebb lenni. Magamban éreztem, hogy nem ilyen vagyok. Szerettem volna megmutatni, hogy esetleg olyan lehetnék az életben is, mint amilyen a színpadon, ha tehetséges emberek jó szövegeket írnak, és ezt valaki meg is rendezi. Ez is benne volt abban a vágyban, hogy színész legyek.

És az, hogy apád színész volt, mennyire volt benne ebben?

Apám azért nem volt ebben benne nagyon, mert ő és köztem ötven év korkülönbség volt, és amikor elkezdtem színházba járni, tízéves korom körül, akkor már hatvan volt, kicsit kifelé ment a pályáról, elég keveset játszott.

Olyan nem akartál lenni, mint amilyen ő?

Miért, ki akart volna olyan lenni? Általában amikor elkezdik a pályát, az emberek azt mondják, hogy ide nekem az oroszlánt is. Engem bántott az, hogy apám kis szerepeket játszik, bántott, hogy a komolyabb sikereit csak újságkivágásokból ismerem.

A Vidám Színpadon játszott…

Igen, a Vidám Színpadon volt az utolsó 25-30 évében, és előtte máshol is, játszott az Operettben és sok vidéki színházban. Én is Endreként születtem, azért lettem András, mert a főiskolán el kellett döntenem, hogy milyen néven kapjam meg a diplomámat, és nem akartam ifjabb lenni, mert ez elég nagy hendikepp ezen a pályán.

Apám annyiban volt benne a pályaválasztásomban, hogy az ő révén sokat jártam színházba, és ez a világ megérintett engem, de nem tartottam példának azt az utat, amin ő járt.

Ugyanakkor nagyon jó, hogy őt láttam, mert így van mitől szorongani, van mitől félni, mert én nem akarom azt a szakmai életet a vége felé, ami vele történt.

Ami civilként történt vele, sem volt irigylésre méltó, súlyos beteg lett…

Demencia, leépülés volt, ami vele történt. Ez olyan folyamat volt, ami teljesen szétzilálta az idegeinket, a családi létet. Nem költöztem el otthonról, mert nem akartam anyámat otthagyni egy ilyen szituációban. Depresszív helyzet volt, és mellette pedig elindult a pályám. Ami a Família Kft. miatt egyfajta sikertörténet volt.

Rögtön a főiskola után te is a Vidám Színpadra kerültél, de aztán csak pár hónapig voltál ott, mert jött a Família Kft., és azt mondták, hogy amellett nem maradhatsz színházi tag.

A Família Kft. elindult három próbaadással, ezekben még nem voltam benne.

És hogyan kerültél bele?

Úgy, hogy a próbaadások után a tévé eldöntötte, ebből sorozat lesz, kialakult a végleges csapat. Az a színész, aki az én szerepemet játszotta, Ádám barátjaként határozták meg, nem írta alá a szerződést. Dózsa Zoltán főiskolás volt, azért nem írhatta alá a sorozat szerződést, mert a főiskola nem adta ki. Többen voltak egyébként olyanok, akik benne voltak a három próbaadásban, de a sorozatban nem. Én a Vidám Színpadon voltam szerződésben, döntenem kellett. A színház igazgatója, Bodrogi Gyula megerősített abban az elképzelésemben, hogy vállaljam el a sorozatban való szereplést, és bontsam fel a szerződésemet a Vidám Színpaddal.

Ha egy fiatal színész pár hónap után felbontja a szerződését egy színházzal, az azért eléggé merész döntés.

Végül is Bodrogi azt mondta, hogy na menjél csak fiam?

Igen, azt mondta, hogy ezt nem lehet kihagyni, ez olyan lehetőség. Nyugodtan vállaljam el és mindig számíthatok majd rá. Ez tényleg így volt, amíg ő a Vidám Színpadot vezette, én pedig a Família Kft.-ben játszottam, minden évben kaptam tőle egy nagyon jó szerepet.

Milyen volt, hogy nem sokkal a főiskola elvégzése után egycsapásra országosan ismert lettél?

Igazából ez olyan helyzet, amire mindannyian vágyunk. Akkoriban iskolásként gyűjtöttük a színészek képeit, a magyar színészek is tényleg sztárok voltak, mert egyik tévéjátékból zuhantak a másikba.

Én mindig szerettem volna ismertté válni.

És ez sikerült, de aki ismer, tudja, hogy ezt a helyzetet mindig nagyon megbecsültem, mert ez egy álom beteljesülése. Soha nem volt olyan szituáció, hogy én azt mondtam volna bárkinek is, ne zavarjon, most nincs időm autogramot adni. Nekem mindig van a táskámban magamról fotó, mindig oda lehet jönni hozzám. Ugyanis a közönség szeretete tart életben bennünket, ha elejtenek, elfelejtenek bennünket, akkor vége az egésznek. Talán még az életünknek is. Furcsa helyzet, amikor idegen emberek szeretetét kapod meg, de erre nekem szükségem van.

Azért is, mert apáddal nem nagyon jöttél ki? Anyáddal nagyon jól kijöttél, de aztán meghalt, és egyedül élsz. Netán a családot is pótolja az idegenek szeretete

Ebben igazad van, de abban az időszakban, amiről beszélünk, azért ők még éltek. Bár apámmal nagy volt a generációs különbség köztünk, és igencsak magának való ember volt, amíg ő nem lett beteg, én azt gondoltam, hogy egyformán szeretem a szüleimet. És most is hálás vagyok mindkettőjüknek, hiszen nekik köszönhetem, hogy egyáltalán megszülettem. De a közönség szeretete kiemelten fontos nekem, én magam kezelem a közösségi oldalamat, figyelem, hogy ki mire, hogyan reagál.

Nem féltél attól, hogy úgy maradsz, ahogy a Família Kft. Pici figurájaként megismertek?

Kicsit így is maradtam, egy ilyen szerep mindenféleképpen azzal jár, hogy bizonyos mértékig beskatulyáznak. Skatulyákban létezünk, és én ez ellen nem tiltakozom, az egyik skatulyám volt a Família Kft-ből a Pici, aztán skatulyát jelentett nekem az is, hogy a Ding- Dongot énekeltem.

Ami nagyon populáris, népszerű dal, nyilván voltak, akik összehúzták a szemöldöküket, hogy ciki, hogy te ezt énekeled.

Fábry Sándor ezzel évekig élcelődött, de nyilván a Família Kft.-ben az a jó kedélyű, pozitív srác, akit játszottam, inkább skatulyát jelentett számomra. A szerepnevemet, a Picit, sokkal többen használják ma, mint akkor. És ez teljesen jó, mert egy szerethető emléket tart életben.

Azt érzed, hogy netán komolyabb szerepeket is kaptál volna, ha ez nincs?

Én azt gondolom, hogy igen. És azért volt is példa komolyabb szerepekre, A lepkegyűjtőben, az Illatszertárban, de a vígjáték és a musical lett számomra az alap.

Miközben prózai szakon diplomáztál. Mióta végeztél, több zenés darabban voltál benne, mint prózaiban.

Igen. Én jól ismerem a korlátaimat és sokkal többet szeretnék, mint amennyit bírok. Azok a lemezek, amiket elkészítettem és azok a musical szerepek, amiket eljátszottam, azt hiszem, hogy vállalhatók. Rockoperákban nem fogsz velem találkozni, a Nyomorultakból Jean Valjean áriáit soha nem fogom énekelni.

Mert nincs ennyi hangod és dicséretesen ezt még tudod is magadról.

Többet a dologból kihozni, mint ami van, nem lehet.

Az a sok fájdalom, köztük édesanyád halála, amit összegyűjtöttél magadban az életedben, meg tud jelenni a színpadon vagy nem, mert olyan szerepeket játszol, amikbe ezek nem férnek bele?

Hát nézd, a nagyon mély fájdalmak, igen szomorú helyzetek talán nem tudnak megjelenni. Ezeket a szerepeim nem igénylik. Bár az ember személyiségében akkor is, ha vidám darabot játszik, ott bujkál a szomorúság, és ott bujkálnak a könnyek.

Csonka Andrásban benne vannak a fájdalmak, esetleg olyan fájdalmak is, amiket a nézők nem tudnak.

Én nyilván azt a sok fájdalmat, amiben részem volt, szeretném valamikor felhasználni a színpadon, ahhoz bátorság kell, hogy valaki ilyen szerepet osszon rám. A fájdalmaimat most a saját személyiségembe tudom beépíteni, és ez akár egy vígjátékban is benne lehet, egy félmondatban, egy gesztusban.

Édesanyád halála hogyan épült bele a személyiségedbe? Éppen Dubai-ban voltál, amikor rosszul lett, azt mondtad, ha látod őt a kórházban úgy, hogy csövek állnak ki belőle, lehet, hogy belehalsz.

Azt gondolom, istennek örökké hálásnak kell lennem, hogy minket úgy választott szét egymástól, hogy én életben maradhassak ebben a helyzetben. Nem kellett látnom az anyámat betegen, leépülten. Elbúcsúzott két egészséges ember, én elutaztam Dubai-ba, és az első nap, amikor kiértem, kaptam egy sms-t, hogy anyu kórházba került, próbáljak hazajönni. Az borzalmas volt, amíg a szobámban vártam, hogy elindulhassak a géppel. Éjszakai repülőt tudtam csak szerezni. Mire hazaértem, ő már nem élt. Hirtelen szívhalál történt, de azért próbálták visszahozni, ott feküdt tehetetlenül az ágyon, és én ebből kimaradtam.

Úgy gondolom, örökké hálásnak kell lennem a sorsomnak, hogy ez a kép nekem nincs meg az anyámról. Csak a csoda van meg, a féktelen, megmagyarázhatatlan, hihetetlen mértékű szeretet, a bizalom és az a fajta egymásra utaltság, amiben mi éltünk.

Az igaz, hogy a szobád még mindig tele van a fényképeivel?

Persze. Mindenki kint van a falon, a nagymamám és apu is, van egy parafa fal, amire ki vannak téve ezek a képek. Anyu a negyvenedik születésnapomra csináltatott egy ezüst képtartócskát, abban csak két kép fér el, az egyiken én vagyok gyerekkoromban, a másikon pedig ő. Ez velem ott van. Más esetleg szentképeket csókolgat, én pedig ezt csókolom meg.

Igaz, hogy nem elborultan, de beszélgetni is szoktál édesanyáddal?

Volt egy blogom is, ami pontosan egy ilyen beszélgetéshalmazból született. A blogban elmeséltem neki dolgokat, amik velem a halála óta történtek. Mindenki, aki elvesztette fontos hozzátartozóját, szerintem valamilyen módon kicsit beszélget vele. A véleményét kikéri. Én pedig szeretnék úgy játszani a színpadon, hogy az anyám is büszke lehessen rám. Ezek szertartások az életünkben, amik jelen vannak, és ezt nem kell szégyellni.

Megértettem, hogy nincs már az anyám és nem találkozom vele a földi életemben, de ettől még hadd legyen vele kapcsolatom, hadd érezzem azt, hogy ő angyalként figyel rám.

Ez nyilván hiánypótlás, de azt a hiányt, amit egy anya elvesztése jelent, nem lehet pótolni. Lehetnek az embernek szerelmei, barátai, lehet csodálatos családja, de anyaként van egy atomreaktor melletted és aztán marad egy pislákoló gyertyaláng.

Azt mondtad, hogy isten ezt jól rendezte el. Ez azt jelenti, hogy istenhívő vagy?

Én két vallásban is érdekelt vagyok. Nem tudok különbséget tenni köztük. Római katolikus vagyok és zsidó. Gyerekkoromban jártam hittanra, ministráltam. A zsidó létre nem volt ilyen nevelés, ezt magam csináltam, és a nagymamámat minden évben egyszer elkísértem templomba. Az olvasmányaimon keresztül is belesodródtam ebbe. Az borzalmas, amit látni lehet a múltban, és látni ma is, hogy a vallások nevében mit művelnek emberek.

A vallás a tiszteletről, a toleranciáról, a szeretetről szól, mindarról, ami benne van a bibliában. Mégis a nevében kiirtanak embereket, gyűlölködnek, pedig a vallások mégiscsak egy tőről fakadnak.

Számomra az egész annyit jelent, hogy a templomban beszélgetek istennel, amit megtehetek otthon is. Nem szeretek misére járni. Sokan elmennek, megvallják a bűneiket, és utána másnap ugyanolyan szemetek, vagy ugyanolyan gonoszak. De a templomban megbánják a bűneiket, és azt gondolják, hogy így az élet már rendben van. Hát nincs rendben! A négyszemközti kapcsolat köztem és isten között, az az én hitem.

Istenfélő, hívő ember vagyok, csak szertartások nélkül.

Azt szerintem sokan nem gondolnák rólad, hogy magadnak való ember vagy. Amikor elköltöztél otthonról, és nagyon szép lakásod lett, jó kilátással a Citadella közelében, azt hitted, hogy ott bulik tömkelege lesz. De nem lett, mert szeretsz egyedül lenni.

Szeretek egyedül lenni. Igen, magamnak való vagyok, ha úgy tetszik. De azért társasági ember is vagyok, csak nem a lakásomon. Ahol lakom, pont szemben van azzal, ahol felnőttem. Rálátok a múltamra, arra a házra, ahol felnőttem, a játszótérre, az iskolára, ahová jártam. Minden ott van előttem. Úgy érzem, mintha egy toronyból bámulnám a múltamat és a jelenemet. Fantasztikus érzés!

Szeretnél komolyabbakat játszani, de amúgy halálra foglalkoztatnak. Szakmai szempontból alapjában véve rendben vagy?

Érdekes ez, mert vagy minden történik egyszerre, vagy semmi.

Az esetedben ez azért van különösen így, mert néhány hónapot leszámítva, soha nem tartoztál társulathoz.

Soha.

Akartál volna?

Volt idő, amikor igen, de aztán rájöttem, hogy akkor minden kötelező lesz, és esetleg megszűnik az a szabadság, amit most élvezek. Ez persze veszélyes is, mert így lehet, hogy nem hívnak. De, ha hívnak, én döntöm el, hogy megyek-e. Azt gondolom, hogy ennyi idő után már nem érdemes váltani. Ugyanakkor én csapatokhoz tartozom. Ezekben a közösségekben azért vagyok ott, mert szükség van rám. És tényleg úgy is élem meg, hogy hozzájuk tartozom.

Kevesen mondhatják el, hogy a Madách Színházban és az Operettben is játszanak.

Most hét színházzal van kapcsolatom. Azért ez elég szép! Ez amiatt is nagy dolog, mert így olyan kollégákkal is együtt játszhatom, akikkel, ha egy színházban lennék, nem tehetném.

Úgy tűnik, hogy ez a szabadság kell a szakmai és a magánéletemben is.

 

Visszakerülhet a lepel a Golgotára

Pákh Imrét váratlanul érte, hogy a Kúria döntését mintegy figyelmen kívül hagyva új eljárást kezdeményezett az Örökségvédelmi Hatóság Munkácsy Golgotájának védetté nyilvánítására. A FüHü-nek elmondta, hogy azt tervezi, hogy emiatt újra letakartatja a Debrecenben látható festményt.

Néhány napja készítettünk interjút az Amerikában élő üzletember-műgyűjtővel annak kapcsán, hogy a Kúria az ő javára döntött a Golgota-ügyben és kimondta, hogy nem védett a festmény.

Pákh Imre azonban nem sokáig örülhetett a döntésnek, hétfőn vette kézhez a levelet, amelyben az újabb eljárás elindításáról tájékoztatták a tulajdonost. Erről az RTL Klub híradója számolt be először, és a műgyűjtő most a FüHü-nek is megerősítette, hogy az Örökségvédelmi Hatóság mintegy a Kúria döntését figyelmen kívül hagyva újra elindította a folyamatot.

Azt is elmondta, hogy a levélben az áll, hogy a kép jogi státusza ismét védett, azaz az eljárás indításával

mintegy megkerülték a Kúria döntését, amely hatályon kívül helyezte a kép védettségéről szóló korábbi határozatot.

Pedig korábban, még az előző eljárás kezdetén egy szakbizottság is megállapította, hogy nincs alapja a védetté nyilvánításnak.

A május 30-án kelt levél aláírója Buzinkay Péter főosztályvezető, aki írásban azt nyilatkozta az RTL Klubnak, hogy minden magyar ember érdeke a kép védetté nyilvánítása. Pákh Imre szerint azonban ez nonszensz. A FüHü-nek azt mondta, hogy minden magyar ember nevében utoljára talán Rákosi nyilatkoztatott ki így dolgokat.

Arról is beszélt, hogy most ügyvédei tanulmányozzák az ügyet, de úgy tűnik, hogy valóban jogában áll a hivatalnak újra elindítani a védettségi eljárást. A műgyűjtő szerint viszont Buzinkaynak és a hatóságnak nem azon kéne gondolkodnia, hogy a kép védett legyen, hanem azon, hogy látható. Pákh viszont az új eljárás miatt újra letakartatná a képet.

„Már többször kijelentettem, hogy lopott képet nem állítunk ki, és ezzel az eljárással részben ellopták a tulajdoni jogaim gyakorlását, így

a képre vissza fog szállni a lepel, amit most már csak úgy hívok, Buzinkay-lepel”

– mondta. Pákh ezzel arra utalt, hogy egy kép védettsége azt jelenti, hogy mozgatása, külföldre szállítása engedélyhez kötött.

Mi is kerestük az Örökségvédelmi Hatóságot és Buzinkay Pétert az ügyben, telefonon azonban senki nem nyilatkozott. Ha levélben feltett kérdéseinkre választ kapunk, frissítjük a cikket.

Miféle szörnyeteg vagy te?

Végre Magyarországon is bemutatják az Egy fantasztikus nőt, amely idén megnyerte a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscart. Ha egy mondatban kell jellemezni Sebastián Lelio filmjét, általában az hangzik el, hogy egy transznemű nőről szól a film, holott a chilei rendező mélyen humanista alkotásában pont az a nagyszerű, hogy nem főszereplőjének nemi identitása lényeg benne.

Sebastián Lelio filmjét már az előtt is mindenki ünnepelte, hogy megnyerte volna Chile első Oscar-díját a legjobb idegennyelvű film kategóriájában, amelyért Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről is versenyben volt. Az Egy fantasztikus nő győzelme nem volt meglepetés, hiszen a témája miatt nagy figyelem irányult a filmre, illetve azért is, mert a főszereplő valóban egy transznemű színésznő, Daniela Vega. Pedig az Egy fantasztikus nőben pont az a jó, hogy senkit sem akar bekategorizálni.

A film első jeleneteiben egy jól működő párkapcsolatba nyerhetünk bepillantást: Marinának születésnapja van, amelyet párjával, Orlandóval ünnepelnek meg. Étterembe mennek, táncolnak, majd pedig szeretkeznek, és olyan meghittséget sugároz a kettősük, amelyet csak irigyelni lehet.

Egyetlen pillanatig sem merül fel az, hogy ne lennének „normális” pár,

pedig látjuk a nagy korkülönbséget és azt is tudjuk, hogy Marina transznemű. Ezek a dolgok azonban egyszerűen nem tűnnek fontosnak, mert ami fontos, az a Marina és Orlando (Francisco Reyes) közti viszony. Egészen addig a pontig, amíg Orlando rosszul lesz, és Marinának kell az éjszaka közepén kórházba vinnie őt.

Ezzel idillinek tűnő életük pillanatok alatt darabokra törik: Orlando meghal, és Marinának nem csak a szerelme elvesztésével kell megküzdenie, hanem azzal is, hogy Orlando halálával mintegy eltűnt a köré vont láthatatlan védőburok. Először a kórházban szegezik neki a bizalmatlan kérdést, hogy ki ő és milyen kapcsolatban volt a férfival. Rendőrt is hívnak rá, aki képtelen elfogadni azt, hogy Marina női néven mutatkozik be.

Attól a pillanattól kezdve, hogy Orlandót betolják a kórterembe, Marina folyamatos megpróbáltatásoknak van kitéve. Majd ahelyett, hogy nyugodtan gyászolhatná szerelmét, azzal is meg kell küzdenie, hogy a világ megpróbálja semmissé tenni kettejük kapcsolatát, perverz eltévelyedésnek bélyegezve azt. A rendőségen megalázó procedúrának teszik ki, mert szexuális bűncselekményt gyanítanak, Orlando volt felesége és fia pedig elvárja tőle, hogy egyik napról a másikra tűnjön el a férfi lakásából. Amellett, hogy mindent elvesznek tőle, ami a közös életüknek része volt, azt is megtiltják neki, hogy részt vegyen Orlando búcsúztatásán és temetésén.

Miközben darabokra hullik az élete, Marina saját identitásával is válságba kerül. Orlandóval való kapcsolatában ez fel sem merült, de most

többször is nekiszegezik a kérdést, hogy micsoda is ő valójában.

Marina egyre kevésbé magabiztosan hárítja ezeket a kérdéseket, mintha ahhoz, hogy harmóniában legyen magával, arra lenne szüksége, hogy Orlando szemén át lássa önmagát. Ezért is kapaszkodik mindenbe, ami szerelméhez köti.

Ennek nagyon szép szimbóluma, és egyben a film egyik legerősebb jelenete, amikor Marina elmegy a szaunába, hogy belenézzen Orlando öltözőszekrényébe, amelyről fogalma sincs, hogy mit rejthet. De ahhoz, hogy ezt megtehesse, mintegy kénytelen újra férfivá válni: le kell vetnie magáról azt az identitást, amelyben Orlando mellett biztonságban érezte magát, a világ azonban nem fogadja el. Ez a jelenet annyira plasztikusan ábrázolja, hogy mit vesztett el Marina Orlando halálával, hogy úgy éreztem, akár vége is lehetne itt a filmnek.

Sebastián Lelio azonban nem hagyta a mélyben Marinát, hanem tovább vitte a történetét, hogy bemutassa, mi jelentheti a kiutat ebből a helyzetből. Mi az, amiben Marina újra megtalálhatja önmagát. Különösen az a szép a film lezárásában, hogy ehhez ezúttal nem egy másik emberre volt szükség, hanem arra, hogy Marina kiaknázza saját tehetségét, így az egyébként elég nyomasztó film pozitív üzenettel engedi útjára a nézőt. Ez az üzenet ráadásul nagyon finom és csöppent sem szájbarágós, ami viszont nem mondható el a film egészéről. Lelio ugyanis rengeteg szimbólumot használ a szereplők közti viszony, és főleg Marina belső világának érzékeltetésére, amelyeknek egy része szépen belesimul a történetbe, néhány azonban túlzottan mesterkéltnek hat, és egyébként is egyértelmű dolgokat húz alá újra és újra.

A chilei rendező több jelenetben tudatosan is elemeli a valóságtól a filmjét, de ezek a részek nem feltétlenül adnak hozzá a történethez, vagy Marina helyzetének jobb megértéséhez. Összességében úgy tűnik, hogy az Egy fantasztikus nő olyan film, amelynél a téma erősebbre sikerült, mint a megvalósítás. Az viszont hatalmas fegyvertény, hogy bármikor, amikor a főhősnek nekiszegezik a kérdést, hogy te mi vagy, a néző nem azon gondolkozik, hogy ő milyen címkével látná el Marinát, hanem legszívesebben csak rávágná: ember. Lelio ugyanis ilyennek látja és láttatja Marinát: egy embernek, aki elvesztette szerelmét, és ebben a tragikus helyzetben újra meg kell találnia önmagát.

Megfelelő ajánlat esetén eladok – Interjú Pákh Imrével, a Golgota című Munkácsy-festmény tulajdonosával

  • Egy kép védettsége azt jelenti, hogy a mozgatása, külföldre szállítása engedélyhez van kötve

  • Tulajdonosa egybe akarja tartani a Golgotát Debrecenben

  • Az őssejt 13 évvel meghosszabbította az apja életét

  • Nem műgyűjtőnek, hanem vállalkozónak tartja magát

  • Ötvenhat festménye van Munkácsytól

 

Önnel szemben meg kell védeni az országot?

Nem, nem kell megvédeni az országot.

Csak azért, mert védeni kellett a festményt, a Golgotát, önnel szemben…

A tulajdoni jogot soha nem kérdőjelezték meg.

Csak éppen lényegesen korlátozták.

Igen, korlátozták a jogaim gyakorlását.

És ezt a jogi trükköt ön hogyan vette?

A politikai konjunktúra akkoriban ezt diktálta. Az más kérdés, hogy ez nekem nagyon nem tetszett, ezért sem adtam be a derekamat, és vittem az ügyet bíróság elé. Az ügynek ugyanis van egy pikantériája. Amikor egy műtárgyat levédenek, előtte összehívnak egy szakbizottságot. Nos, ez a szakbizottság nem javasolta a védettséget.

A védettség konkrétan mit jelent?

Azt, hogy a képnek a mozgatása, külföldre szállítása engedélyhez van kötve. Hiába az enyém, nem vehetem a hónom alá és vihetem ki. Ezen felül külön jelenteni kell a kép tárolási helyét. A koncepció szerintem nem egészen demokratikus, és bár más országban is vannak hasonló törvények, de nem mindenhol. Amerikában például nincsenek, így aztán ehhez nem is voltam hozzászokva. Illetve nem gondoltam volna, hogy Magyarországon ellenem fogják alkalmazni. Ezért fordultam a bírósághoz, ahol különben az első ítélet ellenem született. Ezután került fel az ügy a Kúriához, ahol meglepetésemre a Kúria egyetértett velem.

Tényleg a meglepetésére?

Nekem van más bírósági ügyem is van Magyarországon, és az a tapasztalatom, hogy az másodfok többnyire, szinte automatikusan megegyezik az első fokú ítélettel.

Tudom, az őssejt-ügyről beszél… Az most hol tart?

Most fogják tárgyalni másodfokon.

Első fokon elítélték, ugye?

Tíz hónap felfüggesztett börtönre és pénzbírságra ítéltek.

Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett?

Mi fellebbeztünk, nem az ügyészség.

Akkor ennél súlyosabb már nem lehet az ítélet.

Ön tudja, én ezekben nem vagyok járatos. De úgy tudom, hogy az Ihász nevű főügyész indította el az ügyet – neki, mint hallom, mostanában problémái vannak -, és a szakma egy része nem értett vele egyet.

Végül is most azzal vádolják önt, illetve önöket, hogy az emberi test tiltott kereskedelmét követték el.

De nem eldöntött egyelőre, hogy egy meg nem született abortum embernek számít-e vagy sem. A római katolikus hit szerint igen, az orvosi társadalomban azonban nem.

Mindenestre, ahogy most itt a kávéházi flódnit eszi, nem azt érzékelem, hogy meg van ijedve attól, hogy a börtönben végzi…

Valóban nem tartok ettől, és azt is remélem, hogy a józan ész előbb-utóbb érvényesül. Mindegy, nem izgat a dolog.

Nem zavarja, hogy bűnözőt faragtak magából?

Tudja mit? Már nem. Megszoktam.

Hogyhogy?

Megszoktam, mert ez az ügy most már tíz éve megy. Én kifejezetten örülök annak, hogy az őssejttel komolyan foglalkoztam, a partnereimmel rengeget pénzt fektettünk be őssejt kutatásba. Azt is megmondom, hogy miért örülök, hogy beszálltam ebbe a programba. Azért, mert az őssejt meghosszabbította apám életét 13 évvel. És az életminőségét is fantasztikusan. Egyébként a családon belül mások is kaptak őssejt terápiát, és bizonyos betegségek elmúltak általa. De sok más embert ismerek, akiknek ez a terápia megváltoztatta az életét. Amivel bennünket Magyarországon vádolnak, azok a folyamatok több országban legálisan működnek. Én egyébként befektetőként voltam jelen a programban, de az a litván professzor pedig, aki vezette a kutatást, Nobel díjra lett javasolva.

Ön mit mond saját magáról, ha bemutatkozik? Lényegében milyen foglalkozást jelöl meg? Műgyűjtő?

Nem, én egy vállalkozó vagyok. Színesfémek és ásványok területén mozgok.

Magyarországon?

Nem, itthon nem. Az őssejt ügy óta nincs Magyarországon gazdasági tevékenységem.

De elég gyakran van itthon.

Gyakran vagyok…

De nem azért, mert a bíróságra kell járnia?

Nem járok már bíróságra. Fel vagyok mentve. A Golgota bíróságon sem voltam.

Ha már újra szóba került: mi tervez vele?

A Trilógiát egyben akarom tartani Debrecenben, ez is volt a célom, amikor megvettem a Golgotát.

Láthatja a közönség?

Már rég láthatja. A lepel, ahogy megígértem, abban a pillanatban, hogy leveszik a képről a védettséget, lehull. De nem most hullott le, hanem egy jó fél éve, amikor a Kúria meghozta a döntését, amely ugyan csak lényegében egy irányt jelölt meg, de az alapján egyértelmű volt számomra, hogy mi lesz a végső határozat, így aztán akkor azonnal levetettem a leplet a festményről.

De ott is hagyja a festményt?

Persze, soha sem volt olyan tervem, hogy kimozdítsam a debreceni kiállító teremből a képet, legfeljebb kiállításra. Ezt korábban is megtettük, elvittük Bécsbe, Pécsre, Szegedre és Budapestre is kiállításra.

Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus elõtt (b), Ecce Homo (k) és Golgota címû festménye a debreceni Déri Múzeum Munkácsy-termében. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Most akkor ez az egész botrány sok hűhó volt semmiért? Önnek nem volt szándéka elmozdítani a festményt, de akkor mi volt a cél?

Addig, amíg ez a nagy kép Debrecenben volt, minden rendben találtatott körülötte. De, amint elkezdtük utaztatni, azonnal érkeztek ajánlatok a megvételre. Főleg akkor jönnek ilyen ajánlatok, ha megtudják, hogy a festmény magánkézben van. Márpedig én üzletember vagyok, tehát ha valaki venni akar, akkor, megfelelő ajánlat esetén eladok. Ezeket a jelentkezéseket nem vettem túlzottan komolyan, egészen addig, amíg egy orosz milliárdos meg nem keresett, és ne tett volna írásos ajánlatot.

Mekkora összeg volt ez?

Ha jól emlékszem tízmillió euró, vagy dollár, már nem tudom. Akkora összegről szól, amekkorát a szakértők állapítottak meg a festmény értékeként. Ebben az időben a Magyar Nemzeti Bank is érdeklődött a kép iránt, tárgyaltunk, de az árban nem tudtunk megegyezni.

Mennyit akartak adni érte?

Én kilenc milliót kértem, és ők hatot akartak adni. Nem adtam el, mert nem voltam hajlandó veszíteni a képen. És miután én elálltam az üzlettől, ők levédték a képet.

Pákh Imre mûgyûjtõ áll Munkácsy Mihály a Falu hõse címû képéhez készült tanulmánya, Egy legény az asztalnál címû festménye mellett a szegedi Móra Ferenc Múzeum dísztermében. MTI Fotó: Rosta Tibor

De nem a Bank védette le a képet?

Hivatalosan nem, persze. Én akkor biztos voltam benne, hogy erre nem lett volna joga senkinek. Nem, mert vannak bizonyos kritériumok, amelyeknek ilyenkor meg kell felelni. Csak a fontosabbakat említem: ha egy kép ötven éve van Magyarországon, akkor védelmet élve. A másik ilyen fontos kritérium, hogy ha a magyar történelem valamely fontos epizódját eleveníti fel. És persze tudom, hogy van olyan vélemény is, hogy Jézus magyar volt, de azért nem ez az elfogadott kánon. Az a szakbizottság, amelyről már beszéltem, nem javasolta a védettséget. Ezt általában el szokták fogadni a megfelelő hatóságok, most azonban nem ezt történt, a szakvélemény dacára levédették a Golgotát.

Az előbb azt mondta, hogy ott akarja hagyni Debrecenben a Munkácsy festményt. De mi van, ha megint jön az orosz milliárdos, a mesés ajánlatával? Akkor nyilván el fogja adni.

Akkor majd gondolkodom rajta. Jelenleg nincsenek eladási terveim. Otthagyom Debrecenben, ott tartom, legfeljebb a legközelebbi nagy külföldi kiállításra kiviszem. Most volt például Szentpéterváron egy Munkácsy kiállítás, ott bővel elfért volna trilógia, és még jobban emelte volna Munkácsy ázsióját.

A trilógia másik két képe kinek a tulajdona?

Az egyik városi tulajdonban van, a másik a Magyar Nemzeti Banké.

Egyébként vannak kritikusok, akik Munkácsynak ezt a képét, de magát Munkácsyt sem tartják túlzottan értékelendőnek.

Mi egy szabad országban élünk, elfér több vélemény is, nem kell mindenkivel egyetértenünk. Szerintem Munkácsy nem pusztán kiemelkedő tehetség, zseniális festő volt, de ő a legnagyobb magyar festőművész. És ezt a kiállításainak a látogatottságai is visszaigazolják; nincs még egy magyar, aki ennyi nézőt vonzana, mint ő. Eddig több, mint harminc kiállítást rendeztünk Magyarországon, hetet külföldön: mindenhol rekord látogatottsága volt. Legutóbb, a szentpétervári Ermitázs igazgatója azt mondta nekem, hogy ilyen ütős kiállítása még nem volt. Márpedig az Ermitazs a világ legnagyobb képgyűjteményével rendelkezik. Eddig már háromszázezren látták a kiállítást, ami azt jelenti, hogy elérheti a látogatók száma az egymilliót, ami abszolút rekord lenne magyar festő esetében.

És önnek mi ebből a haszna?

Emelem Munkácsy ázsióját az ilyen kiállításokkal. Miáltal megvalósul az a célom, hogy Munkácsy visszakerüljön az őt megillető helyre a művészettörténetben. Épp azokkal szemben, akikről ön is említést tett, akik lenézik őt, mint festőművészt. Én olyan dolgokat mondok el Munkácsyról, amilyeneket egy művészettörténész soha nem mondana. Például azt, hogy 1990-es haláláig ő volt minden idők legjobban fizetett élő festőművésze. Senki nem keresett annyi lóvét, mint Munkácsy. Senki. És tudja miért keresett sokat? Mert zseniális festő volt. Ennyi az egész. Nagyon előkelő helyet foglalt el a festők rangsorában a XIX. században, Rembrandthoz hasonlították. A Golgotról például egy osztrák kritikus azt nyilatkozta, hogy a művészet kétezer év alatt csak két remekművet produkált: Rembrandtnak az Éjjeli őrjáratát és a Munkácsynak a Golgotáját. Munkácsy, a saját idejében szupersztár volt. Halála után jöttek az új irányzatok, impresszionisták, posztimpresszionisták, kubisták, absztraktcionisták, avantgárd, és ezek a XIX. századi realista iskolát egy ideig háttérbe szorították. Most viszont vissza fogjuk vinni az élvonalba Munkácsyt.

Önnek hány festménye van Munkácsytól?

Ötvenhat.

És mekkora a teljes életmű?

Körülbelül hétszáz festmény. Az életművének több, mint a fele lappang, főleg Amerikában. Minden évben megjelenik egy-két új festménye a piacon, amire mi, gyűjtők vadászunk. Volt olyan esetem, amikor egy magyar származású tulajdonos adott el Munkácsyt, New Yorkban. Telefonon bonyolítottuk le az üzletet, ami önmagában is szokatlan, ráadásul azt kérte az illető, hogy – adózás miatt – csak később fizessek. Nekem viszont azonnal kellett a kép, hogy elhozhassam Magyarországra egy kiállításra, mert az mindig szenzációt jelent, ha egy addig ismeretlen festmény kerül a látogatók elé. Az illető azt mondta, menjek fel a lakására, és vigyem el a képet. Egészen megdöbbentem, hogy ilyen létezhet, hogy akadnak még ilyen emberek, akik ennyire megbíznak a másikban.

Azért azt ismételjük el, hogy mindez nem Magyarországon történt.

Hát nem Magyarországon…

Ókovács Szilveszter visszaszólt a Magyar Időknek

4
  • A Magyar Idők egy tavaly látott előadásról úgy írt, mintha ma látták volna.

  • Az Operaház főigazgatója az operairodalom klasszikusai közül hoz példákat annak illusztrálására, hogy a melegség bemutatása nem annak propagálása.

  • Ókovács Szilveszter szerint a Jóisten legnagyobb igaz­ságossága, hogy bárhova adhat talentumot. „Művészit is – oda is, ahol se vezetékes víz, se gáz, se telefon, se aszfalt, se tömegközlekedés, se közvilágítás.”

A kormányhoz közeli Magyar időkben N. Horváth Zsófia – a lap meghatározása szerint közíró – kirohant az Erkel Színházban bemutatott (?), és nagy sikerrel játszott Billy Elliot miatt. A darab zenéjét egyébként Sir Elton John szerezte, milliók látták a világon, számos díjat kapott.

Horváth Zsófia és rajta keresztül a Magyar Idők (vagy fordítva) szerint a Billy Elliot bemutatása is azt bizonyítja, hogy a kultúra területén nem történt meg a rendszerváltozás. A szerzőnek véleménye szerint a darab alkalmas arra, hogy a gyerekekből álló közönség nemi iderntitását rossz irányba terelje, már csak azért is, mert a Billy Elliot színpadra állítói szembemennek az állam céljával (!).

Szerinte Ókovács Szilveszter igazgatónak nem lett volna szabad a melegség propagálását célzó darabot műsorra tűznie, vagy, ha igen, akkor ki kellett volna venni belőle bizonyos részeket.

Horváth Zsófia kritikája végén megjegyzi, hogy a dolog annál fájóbb, mert a közönség – gyerekek, valamint az őket a színházba kísérő, szülők és nagyszülők – nem vették észre, hogy milyen irányba terelik őket, nagyon tetszett nekik, amit láttak és hallottak, ami onnan is látszik, hogy az előadás végén hosszan és ütemesen tapsoltak.

Erre az írásra válaszolt a lapban a Magyar Állami Operaház– ehhez az intézményhez tartozik az Erkel színház – főigazgatója Ókovács Szilveszter

A főigazgató kérdésel kezdi a válaszát: „elaludtam volna három hetet? Hisz a Billy Elliotot, a később rendesen lesavazott musicalt csak június derekán kezdjük játszani… Aztán (számomra, mert az olvasóknak biztosan nem) leesett, hogy egy évvel később írja meg egy tavalyi élményét, ami azon túl, hogy a tegnapi újság semmit sem ér, az emlékek pedig megfakulnak-átszíneződnek, inkább kultúracsináló elővágásként értelmezhető, annak is szánták. Nehogy merszünk legyen ezek után kijönni a produkció új sorozatával, hisz Zsófia ezt kvázi előre megtiltja.”

Vagyis, N. Horváth Zsófia

egy tavalyi színházélményét írta meg új kritikaként, miközben „elfelejtette” az olvasókkal közölni, hogy nem most, hanem egy évvel ezelőtt látta a darabot,

amelyet jelen időben károsnak tartott.

„Feljelentem magunkat”, folytatja válaszát Ókovács, „minálunk odahaza négy kisgyermek nevelkedik, és nemcsak az fordult már elő, hogy a lányok az anyjuk körömcipőjében csetlenek, hanem olyan is, hogy az én csónakjaimban botlanak. Hova vitetne most engem Zsófia? Azt értem, hogy az Operából el, de hova?”

Az Oparaház főigazgatója ezt követően az operairodalom klasszikusainak világából hoz példákat: „A Figaro házassága című „melegpropaganda fércműben” eleve lány énekel fiúszerepet, később az illetőt lánynak öltöztetik, de abban fiúként kell viselkednie. (Sajnos ez még a barokk operák hatása a rokokón, művek ezreiben fordul elő…) Vagy Beethovennel, akinél Leo­nóra férfinak öltözik, hogy a férjét megmentse, de Jacquino, a börtöninas beleszeret? És Richard Strauss-szal? A nácik baja meggyűlt vele, de ismeretes az a legenda is, amely szerint a Garmisch-Partenkirchen-i villájába rekvirálás céljából bekopogtató amerikai tiszt azért hőkölt hátra, mert felismerte benne, a hitleri Németországban ragadt-maradt zenészben a Rózsalovag szerzőjét…

Annak a keresményéből épült különben a villa, és nevezett opera azzal indít, hogy két nő szerelmeskedik a franciaágyon, egyikük – ráadásul! – fiúnak öltözve! Vagy Donizetti, aki a nagyobb komikusi hatás kedvéért Viva la mamma! című bohózatában a címszerepet basszus hangra írja, be is kell öltözni, naná! Meddig folytassam a sort? A katolicizmusba erősen belefordult, ugyanakkor homoszexuális Poulenc gyönyörű operáját, A kármelitákat se játsszuk többet? Betiltsuk a fél zeneirodalmat?”

Ókovács ezt követően arról ír, mennyire méltatlannak érzi, hogy magyarázkodnia kell az opera és a balett irodalma miatt,

s hogy „a rendszerváltás maradványaként (húszéves voltam…) vagy valamiféle „penetránsként” és „gyermekrontóként” bélyegezzen az, akivel életemben egy szót sem váltottam, és aki láthatólag információ híján van az Opera gyermek-, családi és nagycsaládos programjai, kiterjedt társadalmi és jószolgálati működése kapcsán.”

Ókovács arról is tájékoztatja a Magyar Idők olvasóit, hogy A Billyt két éve mutatták be, eddig 90 ezren látták, tomboló a sikere, „de erről talán Hűvösvölgyi Ildikót vagy ­Németh Kristófot is meg lehet kérdezni, ők benne vannak, tapasztalják. Joga jövő nyáron lejár, de a Magyar Nemzeti Balett külön intézetet alapíthatott ennek nyomán, ma már 110 kis táncost képzünk, húszan előfelvételisként várják a sorukat – pedig fiúkból­ mindig hiány van, s ha így hagynánk, a Rómeó és Júlia se kerülhetne színre, Rómeó híján.”

Az Operaház fúőigazgatója válaszcikkét a következő sorokkal zárja: „Mert igen, a cikkíró hölgy lesajnáló véleményével szemben még bányászgyerekből is lehet balett-táncos, aki nem feltétlen meleg, s a Jóisten legnagyobb igaz­ságossága, hogy bárhova adhat talentumot. Művészit is – oda is, ahol se vezetékes víz, se gáz, se telefon, se aszfalt, se tömegközlekedés, se közvilágítás. Onnan jövök én is.”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!