Vélemény

Amit szabad Jupiternek

A Magyar Hang tudósítója arról kérdezte ma Gulyás Gergely minisztert a budapesti román nagykövet kijelentéséről, miszerint a magyar állam romániai gazdasági szereplőknek folyósított támogatásai a továbbiakban csak kétoldalú államközi megállapodás esetén tarthatók fenn.

Gulyás miniszter a kérdésre azt válaszolta, hogy az Európai Unó egységes gazdasági térségében nem korlátozható az ilyesmi. Másképp fogalmazva: a magyar állam oszthat támogatásokat Romániában ottani vállalkozásoknak anélkül, hogy ebbe beleszólna a román állam.

Ismerjük el: ebben Gulyásnak igaza van.

(Azt a kérdést most félreteszem, hogy indokolt-e a magyar állam költségvetéséből, vagyis a magyar adófizetők pénzéből támogatni romániai vállalakozásokat, amelyek nem Magyarországon adóznak, miként dolgozóik sem.)
Gulyást helytálló válaszáról egy korábbi sajtótájékoztatón elhangzott válasz jutott eszembe, amelyet még Gulyás elődje, Lázár János tartott néhány évvel ezelőtt. Lázárt akkor a civil szervezeteknek nyújtott támogatásairól kérdezték, melyeket a Norvég Alap megbízásából pályázati alapon az Ökotárs Alapítvány osztott el, és ez annyira nem tetszett a kormánynak, hogy a rendőrséggel házkutatást tartatott az Ökotárs irodáiban, és annak vezetőjét elő is állították.

Lázár az ügyben azt nyilatkozta az újságírók kérdéseire, hogy Magyarországon ne adjon a Norvég Alap civil szervezeteknek támogatást a magyar állam véleményének figyelembe vétele nélkül.

Lázár akkori helyén ma Gulyás van, de amennyire tudom, a vita azóta sem rendeződött, és Magyarország egyáltalán nem veszi igénybe a Norvég Alap támogatásait. A kormány ugyanis mindmáig nem fogadja el, hogy a civileknek szóló támogatásokat (melyek csak kis részét teszik ki a Norvég Alap támogatásainak) tőle függetlenül osszák el Magyarországon, és ezért nem írták alá az erről szóló megállapodást Norvégiával. (A többi támogatott új tagállam megállapodott Norvégiával, és kapja a támogatásokat.)
Tehát Romániában a magyar állam annak ad pénzt, akinek akar, Magyarországon viszont a norvég állam nem teheti meg ezt. A magyar állam a Jupiter.

Kollégiumok vagy olimpiai falu?

Gulyás Gergely miniszter nyilatkozata szerint az atlétikai világbajnokság ügye eldőlt, hiszen mindkét érintett kerület, Csepel és Ferencváros önkormányzata támogatja annak megrendezését.

Amit Ferencváros hétfőn, a fővárosi testület pedig várhatóan szerdán a támogatás feltételéül szabott illetve szab, azzal a kormány egyetért. Vagyis egyetért mind azzal, hogy a majdani atlétikai stadion körül épüljön ki az emberek szabadidejét szolgáló zöldterület, s magát a stadiont is használhassák majd a tömegsport céljaira is, és épüljön meg Ferencvárosban a „diákváros”, mind pedig azzal, hogy öt év alatt költsenek 50 milliárd forintot a budapesti alap- és járóbeteg szakellátás, tehát az önkormányzati egészségügy fejlesztésére.
Valóságos idillt látunk, a Fidesz-kormány és a Fidesz legyőzésével létrejött önkormányzatok szép egyetértését. Ahogy az önkormányzati választás másnapján mindenki az együttműködésről beszélt, íme, a kölcsönös együttműködésre irányuló szándék közös elhatározásokban ölt testet: a főváros és a Ferencváros elfogadja azt, amit a kormány akar, a kormány pedig elfogadja, amit a főváros illetve Ferencváros új vezetése akar.

Nem vagyok én ettől boldog.

Évek óta mondjuk, hogy elfogadhatatlan, ahogy az Orbán-kormány az adófizetők pénzét stadionokra és egyéb, az élsportot szolgáló beruházásokra költi. Labdarúgó stadionok szerte az országban, a Népstadion helyére épült Puskás Aréna, világbajnoki uszoda, birkózó csarnok, kézilabda csarnok és a többi. Mindez a költségvetésből, a magyar adófizetők pénzéből. És akkor most még jön az atlétikai stadion. Mindez, valamint a „diákváros” is valójában azért épül, hogy mire Orbán legközelebb olimpiára pályázik, a létesítmények meglegyenek. (A „diákváros” lesz az olimpiai falu.)
Vannak a világnak nagy országai, amelyek megengedhetik maguknak, hogy presztízsüket, nemzetközi elfogadottságukat olimpia rendezésével növeljék. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország, a Szovjetunió illetve Oroszország, Kína, Japán, Dél-Korea, Ausztrália, Brazília, Mexikó, Olaszország, Spanyolország. Kis országként utoljára 1952-ben Finnország rendezett sikerrel olimpiát, azóta csak – az olimpiai eszméhez történelmileg kötődő – Görögország szánta erre rá magát, katasztrofális gazdasági következményekkel.
Olyan, nálunk sikeresebb kis országok, mint Ausztria, Csehország, Norvégia, Svájc, Svédország nem próbálkozik ilyesmivel, és ettől függetlenül magas a nemzetközi presztízsük. Nagyobb országok városai is ma már inkább visszalépnek az ilyen tervtől, mint legutóbb Boston, Hamburg vagy Róma.

Magyarországon nem működik a józan mérlegelés.

Orbán olimpiai terve lépésről-lépésre valósul meg Budapestre hozott világversenyekkel, amelyekhez új meg új létesítmények épülnek, amíg fel nem épül az egész olimpiai infrastruktúra. Mármint a sportlétesítmények, mert a város közlekedésének a teljes megújítása szóba sem jön. Sem a hármas és négyes metró meghosszabbítása, sem a csepeli és ráckevei HÉV bevezetése a Kálvin térig és így összekapcsolása a metróhálózattal, hogy csak a legfontosabb példát említsem.

Amikor a kerületi és fővárosi önkormányzat hozzájárul a kézilabdacsarnokhoz és az atlétikai stadionhoz, akkor az olimpiai építkezéssorozat következő lépéseibe egyezik bele.

Természetesen az adófizetők pénzéből, hiszen erre nem lehet EU-pénzt fordítani (nagyon helyesen).

Mindez attól függetlenül helytelen, hogy hajlandó-e a kormány pénzt adni a fővárosi önkormányzati egészségügyre.

Az Országos Széchényi Könyvtár Ferencvárosba költözésére irányuló javaslatot végképp nem értem. Ezzel ugyanis a kerületi polgármester egyetértését fejezi ki azzal, hogy a Könyvtárat – a Nemzeti Galériához és tudományos intézetekhez hasonlóan – rengeteg közpénz elköltésével kiköltöztessék a Várból, s azt kormányzati presztízscélokra fordítsák.

Itt szerepértelmezési dilemmával állunk szemben.

Egy hozzászóló nem értette korábbi írásomat olvasva, hogy mi a különbség a polgármester vagy főpolgármester illetve a felelős országos politikus szerepe között. A polgármester vagy főpolgármester szempontjából az az érdekes, hogy a kormány törekvésének támogatása fejében kap-e a kormánytól támogatást a maga törekvéséhez. A felelős országos politikus a kormány törekvését nem mint egy alku egyik tételét nézi, hanem önmagában mérlegeli annak helyes vagy helytelen voltát.

Vajon ha képviselőként ülne az Országgyűlésben, megszavazná-e a költségvetési vitában az egymást követő, az élsportot szolgáló beruházásokat?

Polgármesterként, főpolgármesterként is akkor jár el helyesen, ha elvégzi ezt a mérlegelést, még ha, minthogy nem országgyűlési képviselő, nem is kell ebben hivatalból országos szempontokat követnie. Ezt hiányolom – általam egyébként nagyon nagyra tartott, a Fideszt legyőző – polgármestereink eljárásából. Holott Újbuda új polgármestere, László Imre a „szuperkórház” ügyében megmutatta, mi a helyes viselkedés: polgármesterként is országos politikus módjára mond véleményt. Nem azért mondja, hogy a Szent Imre Kórház bázisán, és nem zöldmezős építkezéssel kellene Dél-Buda központi kórházát létrehozni, mert az neki mint kerületi polgármesternek előnyösebb, hanem mert az ország és benne Budapest sokkal olcsóbban, gyorsabban és biztonságosabban jutna hozzá a szükséges gyógyító kapacitáshoz.

A zsidó, a gój és az energia ital

Néhány napja kapta a szerkesztőség az alábbi felhívást. Tulajdonképpen a tartalma egyszerűen butaságot állít, amit túlzás nélkül nevezhetnék akár hülyeségnek is.

“Cégünk a Kosher Energy Drink Zrt. már hetekkel ezelőtt jelezte a sajtónak, hogy közzéteszi és felhívja a zsidóság figyelmét arra, hogy termékünk bojkott alatt áll, az 1930-as német ,,ne vásárolj zsidótól,, mintájára.
Antiszemita cégek szégyen és ellen bojkott listája: Müller , MOL , dm , LUKOIL , ÖMV , ROSSMANN , Auchan , TESCO , SPAR , Del Fabro , Sauber F1 Team , FORBES , index.hu , 444.hu , Portfolio.hu…”

Történt ugyanis, hogy a cég energia italát nem fogadta be egyetlen nagyobb kereskedelmi lánc sem, de amennyire én a kisebb üzletek polcain kutakodni szoktam kijelenthető a kisebb láncok, üzletek sem.

Fogalmam sincsen milyen lehet a szóban forgó ital, hűti e a szomjam, vagy legalább néhány pillanatra doppingol e, az viszont biztos

irtózatosan rossz szakembernek kellett lennie annak a marketingesnek, aki a világ lakosságának “Kosher” energy drink néven forgalomba enged egy üdítőt.

Nem a márkanév jelentésével van baj, hanem, hogy marketinges szempontból kifejezetten hátrányos a kereskedelemben a vásárlók egy viszonylag szűk rétege számára esetlegesen vonzó névválasztással piacra engedni terméküket. Ellenkezőleg a márkanév (brand) akkor jó ha minél szélesebb körben tud vonzóvá válni.

Ha viszont csak a ortodox zsidósághoz akarták eljuttatni e feltehetően emberi fogyasztásra alkalmas nedűt, akkor nem lenne szabad a márkanévvel (Kosher) és a terméknévvel (Moses) megcsúfolni sokak hitét.

Megjegyezném, hogy nem tudom mit szólnak a vallásukat gyakorlók, vagy éppenséggel csupán kellő empátiával rendelkező emberek ahhoz, hogy Mózes nevével terméket reklámoznak?

Még akkor is megrökönyödést válthat ki, ha igaz, hogy az eladások utáni bevétel tíz százalékát a zsidó közösség javára fordítják!

Ez idáig szokásos morgolódásaim egyike lehetne csupán, sőt mondhatom, a fentiek miatt az egész szót sem érdemelne és még az is lehet, hogy nincsen igazam! Csakhogy van még néhány mondat:

“Antiszemita cégek szégyenlistája! A meg nem jelentetés is gyűlöletkeltő! Ezért meghirdetjük az ellen bojkottunkat, ami felhívás a zsidóság és a toleráns társadalom(!!!) számára, hogy ,,antiszemita cégektől ne vásárolj “Aki elítéli az antiszemitizmust az a közzétett cégektől, NEM vásárol, NEM vesz szolgáltatást, és NEM olvassa őket”.”

Rögtön bevillant néhány jelenet kisgyerek koromból. Berta nagynénikémtől hallottam mindig, hogy a gójok így meg úgy, amit ugyan nem tudtam mit jelent de, mindig pejoratív volt a hangsúly amit viszont érzékeltem. Mivel nénikém hol gójoknak, hol náciknak hívta a vele egy házban lakó családokat, így bennem összemosódott a két szó, lassanként azonos fogalmat alkotott.

Az emlékkép második jelenete az volt amikor megtudtam, hogy én zsidó vagyok, jelentsen ez bármit is. Ezt

Kovács Andris mondta nekem, aki a szüleitől tudta, hogy pár év és a “maradékot” is kiírtják.

Andris sajnálkozva nézett rám, mert hát én mindig lepasszoltam neki a labdát, s ő rúgta a gólokat, nem úgy mint “Zűrzavar” – akinek kimondhatatlan neve talán ehhez a nem éppen felemelő szóhoz esett legközelebb -, ő persze egyedül vitte a Bazilika oldalában a makadámon felállított kiskapuig.

Hazaérve kérdésekkel bombáztam Nagyit. A Berta is ott ült kissé félrehúzódva, közelebb a jó meleg szeneskályhához. Mi az a zsidó, ki az a zsidó, mikor írtanak ki minket, ja és miért? Kikerekedett szemmel hallgattam, hogy az isten minket zsidónak teremtett, és habár sokszor írtottak minket, legutóbb például a nácik, de most nem fognak, s hogy nyomatékot adjon a dolognak hozzátette: “jó órában legyen mondva”. Persze Berta rögvest replikázott, “honnan tudod ezt Tercsi (nagyanyám) a szomszédban az a “náci gój” minden pillantásával elküldene a többiek után.” Na, innen kezdve végképpen nem értettem semmit a világból. Ki az az isten, kik a zsidók, a gójokról és nácikról már volt némi fogalmam, ők azok akik a Nagymező 14-ben Bertát meg akarják gyilkolni és nemsokára biztosan a 26-hoz érnek ahol mi lakunk és akkor én is sorra kerülök. Már olvasni tudó emberkeként leemeltem anyám könyvespolcáról a Révait és keresni kezdtem a gój szót. Buta ember lehetett ez a Révai, mert ilyen címszó nem volt. A magyarázatot a gaj címszó alatt találtam meg: A “gaj” (írásváltozatai: goj, gój) jiddis jövevényszó, melynek jelentése: nem zsidó.

Aha, értem – gondoltam – aki nem zsidó az gój és elvetemült gazember, gyilkos briganti, mert hát hogy képtelen volt zsidónak születni.

Ez jutott nekem eszembe amikor a közlemény “A meg nem jelentetés is gyűlöletkeltő!” mondatát olvastam.

Tudom, hogy szerte a világban nagy élelmiszerboltokban külön polcokon árulnak kizárólag kosher termékeket, ha jól emlékszem nálunk is van ilyen élelmiszerlánc. Ez a tény aztán – kedves Kosher Energy Drink Zrt. – nagyon is valószínűsíti, hogy

nem az üdítő eredetével, hanem kóserságával
lehet baj!

Stadionstop vagy alkudozás

Hallom, hogy mennyire sokan nyilatkoznak, petícióznak, érvelnek az új atlétikai stadionért. Hallom az újságírókat, akik azt kérdezik ellenzéki politikusoktól, hogy szeretik-e a sportot. Hallom, hogy az új kerületi polgármester és az új fővárosi vezetés arra készül, hogy feltételeket szab a stadion építésének támogatására. Nem értem a dolgot, és az igazat megvallva háborgok magamban.

Amikor Karácsony Gergő a kampányban stadionstopot hirdetett, és ezt zúgó tapssal jutalmazta közönsége például a Madách téri kampányzárón, nem abban foglalt állást, hogy konkrétan új atlétikai stadion épüljön-e a Csepel-sziget csúcsán, hanem abban, hogy milyen értékrend alapján költsék el Magyarországon a közpénzeket, mi legyen a prioritás.

Ha nem épült volna közpénzből tucatnyi új labdarúgó stadion, amelyekkel üzleti vállalkozásként működő profi klubokba öntötték az adófizetők tízmilliárdjait, akkor el lehetne kezdeni gondolkozni arról, hogy helyénvaló-e kétszáz milliárd forintokért új Puskás Arénát építeni a labdarúgásnak és külön száz-százötven milliárdból egy másik pályát az atlétikának.
Azt a kérdést pedig, hogy pályázzon-e Budapest atlétikai világbajnokságra, csak annak alapján lehetett volna eldönteni, hogy mekkora új beruházásra van ehhez szükség. Úgy is lehetne dönteni, hogy egyelőre az ország csak olyan nemzetközi sportversenyekre pályázzon, amelyekhez nincs szükség új gigaberuházásra.
Az adófizetők milliárdjait ugyanis olyasmire is lehetne költeni, mint például szociális bérlakások építése, devizahitel-adósságok részleges átvállalása, kórházak korszerűsítése (szándékosan nem új építést írok), és hosszan folytathatnám. Biztos, hogy arra kell fogyasztóktól és vállalkozóktól arra szedni adót, hogy még több sportlétesítményt emeljenek az élsport komfortosabb működtetésére?
Szerintem nem. Akkor sem, ha a stadiont összekötik más dolgokkal.

Amikor a vizes világbajnoksághoz építették az új uszodát, azt mondták, hogy a verseny után azt majd a budapesti közemberek is használhatják. Teljesült az ígéret? Tudtommal nem.

Hosszú Katinka úszóiskolája használja, állítólag ingyen. Szabad hinni Orbánék bármilyen ígéretének? Nem hinném.

Orbánék stratégiai célja az új fővárosi önkormányzati vezetés ellehetetlenítése. Akkor is az lesz a stratégiai célja, ha az új vezetés most hozzájárul az atlétikai stadionhoz.

Akkor sem fognak változtatni azon, hogy az iparűzési adót a tömegközlekedésre kelljen elkölteni, és ne jusson belőle az új vezetés sajátos kulturális törekvéseire, szociálpolitikájára stb. Minden eszközük megvan rá, hogy így tegyenek.

Gulyás megerősíti a hamisítást

A csütörtöki kormány-sajtótájékoztatón a Magyar Hang munkatársa – hivatkozva a Mi Hazánk megemlékezésére és Lázár János kenderesi zarándoklatára – rákérdezett Horthy értékelésére, és a következő választ kapta Gulyás Gergely minisztertől:

„Ha a magyar közéletben lennének értelmes viták, akkor az ember késztetést érezne arra, hogy elmondja a saját véleményét. Ilyenek nincsenek, de miután Ön láthatóan igényt tart erre, ezért én szívesen elmondom a sajátomat. A huszadik századi magyar történelemben számtalan olyan fontos történelmi szereplő van, akinek a megítélése joggal ellentmondásos. Ráadásul a közéleti vitáink is úgy alakultak, meg a társadalmi vitáink jelentős része is, hogy a két oldal csak a saját igazságát hajlandó újra és újra megismételni anélkül, hogy a másik igazságára tekintettel lenne. De Horthy Miklós kapcsán a hivatalban levő miniszterelnök illetve Antall József miniszterelnök szerintem mindent elmondott, ami igaz, és ami az ő történelmi szerepének a megértéséhez hozzásegít. Hangsúlyozom, hogy ez egy történelmi vita, de mégis csak

az a helyzet, hogy Horthy Miklósnak komoly érdemei vannak abban, hogy a trianoni országcsonkítást követően, 1920 után ez az ország talpra tudott állni. És valóban, nem lehet csak úgy mondjuk a Bethlen-korszak konszolidációjáról elismeréssel szólni, hogy tagadnánk azt, hogy akkor Horthy volt ennek az országnak a kormányzója.

És az is igaz, amit a miniszterelnök úr is elmondott talán tavaly éppen a Netanjahu-látogatáskor, hogy az sem vitás, hogy 600 ezer magyar zsidó honfitársunkat ez az állam a második világháború során nem volt képes megvédeni.”
Azért írtam le ezt a hosszabb részt Gulyás Gergely válaszából, mert jól illusztrálja azt a Lázár kapcsán tett korábbi megjegyzésemet ezen az oldalon, hogy

a Fidesz mai magja olyan emberekből verbuválódik, akik jobboldali–nacionalista világszemléletet képviselnek, s követendő példaként tekintenek a Horthy-korszakra. Csak így lehet ugyanis megismételni azt a vérlázító történelemhamisítást, hogy a magyar állam „nem volt képes megvédeni” zsidó állampolgárait.

Az ezt megelőző, két és fél évtizeden át tomboló irredentizmus és állami antiszemitizmus ezeknek a főembereknek rendben volt. Az, hogy a magyar államot ebben a szellemben „állították talpra”, hogy annak a „talpra állításnak” szerves része volt mondjuk a frankhamisítási botrány és a marseille-i merénylet magyarországi előkészítése és így tovább, és így tovább, Gulyásnak és Orbán hozzá hasonló főembereinek nem probléma. Elvégre ők ugyanúgy ellenségként tekintenek a nyugati demokráciákra, a liberális közgondolkodásra, mint Horthyék, és persze szomszédainkra, az „utódállamokra” is.
Ugyanúgy önkényuralmi rendszereket illetve törekvéseket választanak szövetségesül, mint Horthyék. Továbbá tudatosan építenek az akkorihoz hasonló éles társadalmi különbségekkel jellemezhető világot.
Ugyanúgy fonódik össze náluk is a magyar állam a nagy egyházakkal, szakítva a kiegyezés utáni korszak liberalizmusával. Ez mind hozzátartozott a Horthy-féle „talpra állításhoz”.
Erre a mintára építik a maguk rendszerét. Csak miheztartás végett.

Orbánabb Orbánnál

Sokakat foglalkoztatott az elmúlt napokban, hogy Lázár János virágot vitt Horthy Miklós sírjához Kenderesre, és azt találta mondani, hogy Horthy hős katona és igaz magyar hazafi volt.

(A legszebbet erről is TGM írta) Sokunk számára magától értetődik, hogy Horthy sem hős katona nem volt, sem igaz magyar hazafi.
A kérdés az, hogy miért tette ezt Lázár, akivel a kormányból való kiválása óta sokan elkezdtek valamilyen értelemben rokonszenvezni. Lázárról régóta rebesgetik, hogy Orbán utódlását ambicionálja. Igyekszik önálló politikusi profilt építeni, kijelentve például egy ízben, hogy ő nem foglalkozik a focival. Amióta nem kormányzati politikus, Lada Niva Autóval közlekedik Hódmezővásárhely környékén. Ez a profilépítés ugyanakkor markánsan a nacionalista, irredenta irányba megy.

Olyanokat mondott a kormány sajtótájékoztatóján, hogy reméli, hogy nem véglegesek Magyarország mai határai. Arról beszélt, hogy a régió legütőképesebb hadseregét kell létrehozni. Újjá akarta építeni a magyar hadiipart.

Jól illeszkedik a Fidesz hatalomgyakorlásába, hiszen hozzá kapcsolódik a dohánypiac erőszakos újraelosztása és a Norvég Alappal folytatott kötélhúzás. Azzal érvelt akkoriban, hogy ne osszanak itt pénzt a magyar kormány egyetértése nélkül.
Ambícióihoz mindenekelőtt a mai Fidesz mai magja számára kell lehetséges alternatívának lennie. A mai Fidesz mai magja pedig olyanokból jött létre az elmúlt másfél-két évtizedben, akiknek már régen nincs, de nem is volt közük a három évtizeddel ezelőtti, világra nyitott, liberális Fiatal Demokraták Szövetségéhez, hanem egy nacionalista, szegényellenes, a nyugati világgal szemben gyanakvó pártban csináltak karriert és emelkedtek vezető pozícióba. Lázár maga is közéjük tartozik.
Horthyt magasztaló gesztusával az ő szemükben akar elfogadható lenni, ha majd valamikor felmerül az utódlás kérdése. A focihoz való vonzódást kivéve minden tekintetben ugyanazt képviseli, mint Orbán, csak olykor durvábban, szókimondóbban, nem lekerekített, hanem kihegyezett gesztusokkal.
Erre példa kenderesi zarándoklata is.

A parlamenti elnyomás kiteljesedése

A Fidesz képviselői benyújtották az ún. országgyűlési törvény módosítását. Egyfelől a képviselői jogok durva korlátozásáról van szó, amikor az országgyűlési képviselők állami intézményekbe való belépését kötik előzetes bejelentkezéshez és az intézmény hozzájárulásához, másfelől a képviselőkre kiszabható szankciók súlyosbításáról.

Az előbbi esetben nyilvánvaló, hogy miről van szó, az utóbbi azonban bővebb elemzést kíván.
Szögezzük le: annak testtel való megakadályozása, hogy az ülésvezető elnök elfoglalja helyét az elnöki pulpituson, kétségkívül nem helyénvaló dolog, az Országgyűlés működésének meg nem engedhető akadályozását jeleni. (Először ezt a Jobbik alkalmazta a földtörvény szavazásának megakadályozására, másodszor az ellenzéki pártok együttesen az ún. rabszolgatörvény szavazása ellen.) Az ilyesmivel szemben nyilván demokratikus parlamentekben is ellenintézkedéseket tesznek. A magam részéről az olyan látványos akciókat, mint a feliratok felmutatása, a bekiabálások, a felszólalásoknál alkalmazott szemléltetés, a sértő kifejezések használata egyáltalán nem tekintem a működés akadályozásának. Az előbbinél tehát elfogadható az ellenintézkedés, az utóbbinál szerintem nem.
További kérdés, hogy lehet-e az ellenintézkedés szankció. Ez iránt komoly kételyeim vannak akkor is, ha a szankciókra sokféle külföldi példát lehet felhozni, és ezt a törvényjavaslat indoklásában meg is teszik. Az országgyűlési képviselők önállóak, egyenjogúak, a választóktól nyerték felhatalmazásukat arra, hogy az Országgyűlésben jelen legyenek, ott a házszabály szerint felszólaljanak és szavazzanak. A képviselői tiszteletdíj annak alapja, hogy ezekkel a jogukkal élhessenek. Ezeket a jogaikat a többi képviselő nem veheti el tőlük, egyik képviselőtől sem.
Nem véletlenül írtam az országgyűlési működés testtel való megakadályozása esetében ellenintézkedést, és nem szankciót. Az ülésvezető az országházi személyzet vagy akár az országgyűlési őrség révén megakadályozhatja a rendet sértő képviselőt a rend megsértésében, intézkedhet a működés feltételeinek helyreállítására, ez adott esetben elfogadható.

A képviselők kitiltása vagy tiszteletdíjuk megvonása viszont elfogadhatatlan.

Elfogadhatatlan volt ennek eddigi mértéke is. Nem véletlen, hogy az Európai Bíróság rendszeresen a képviselők javára, az Országgyűlés elnökével illetve többségével szemben ítélt ezekben a tiszteletdíj-megvonásai ügyekben.
Mindezek általános megállapítások. A mi esetünkben azonban nem egy-egy képviselő és a többség közötti konfliktusról, hanem ellenzéki képviselők és a házelnök illetve az annak döntését megerősítő kormánytöbbség konfliktusáról van szó. Az Országgyűlésnek mint a demokratikus államrend alapvető intézményének lényegével, kormányoldal és ellenzék együttélésével ellentétes, ha abban a kormánytöbbség rendszeresen szankciókat alkalmaz egyes ellenzéki képviselőkkel, illetve általában az ellenzékkel szemben. Nem más ez, mint az ellenzék elnyomása a kormánytöbbség által, ami megengedhetetlen.

Amit most tesz a Fidesz, az ennek az elnyomásnak a megkeményítése.

Hogyan lehet erre válaszolni? Mit léphet erre az ellenzék, amely ma nem képes megtenni, ami az egyetlen igazi megoldás egy önkényuralmi rendszerrel kapcsolatban, nevezetesen, hogy megdönti azt.
Emlékezzünk rá, hogy az ellenzék a parlamenti elnyomás korábbi eseteiben többnyire nem csinált semmit. Az alkotmányozás estében még tett: kivonult, nem vett részt abban. Helyesen tette. Ugyanakkor a kétharmados Országgyűlési törvény esetében, amikor a szankciók eddig érvényes változatát bevezették, az ellenzék azon túl, hogy nem szavazta meg, nem csinált semmit. Pedig már ez is – a tiszteletdíj részbeni megvonásának bevezetésével – súlyosan ellentétes volt a demokrácia elemi normáival.

Az, hogy az ellenzék eddig nem tett semmit, s így nem tette világossá a közvélemény számára, hogy ez már eddigi változatában is miért elfogadhatatlan, nehezíti azt, hogy most megfelelő választ adjon a fideszes többség újabb lépésére.

Mint annyiszor, ezúttal is felmerül, hogy az ellenzék hagyja el az Országgyűlést. Nem hiszem, hogy az ellenzéki képviselők elszánják magukat erre. Részben egzisztenciális megfontolásokból nem, részben pedig azért, mert nem akarnak lemondani az országgyűlési tevékenység kínálta megszólalási, véleménynyilvánítási, a kormánnyal szembeni vitatkozási lehetőségekről. Sokak szerint ez komolytalan érv, mivel ennek nincs számottevő hatása, én azonban nem osztom ezt a véleményt. Lehet a parlamenti tevékenységet egy önkényuralmi rendszer parlamentjében is jól, hatásosan csinálni, amit, ha ritkán is, de néha-néha a jelenlegi ellenzék is megmutatott. A törvényjavaslatok parlamenti megvitatása az önkényuralmi rendszer parlamentjében is rákényszeríti az ellenzéket arra, hogy kidolgozza a maga álláspontját a kormányéval szemben, végiggondolja, hogy túl a kormány bírálatán milyen pozitív elképzeléseket, programot dolgozzon ki. Kár lenne erről a kényszerről lemondani.

Hiba lenne ugyanakkor, ha az Országgyűlést nem elhagyó ellenzékiek semmilyen érdemi választ nem adnak az elnyomás effajta fokozására.

Megismétlem ezért egy korábbi javaslatomat, amelynek ez a módosítás újabb indokot ad.
A képviselőkkel szembeni kibővített szankciók alkalmazására a törvénymódosítás az ülésvezető elnök mellett az ülés vezetésében éppen segédkező jegyzőkre, illetve a jelenlevő, de éppen nem ülést vezető alelnökökre és jegyzőkre ró feladatokat. Hasonló feladatot ró a módosítás a parlamenti bizottságok üléseit vezető bizottsági elnökökre és alelnökökre is. Ezzel a kibővített hatáskörrel az ellenzék által delegált országgyűlési alelnökök, jegyzők, bizottsági elnökök és alelnökök nyilvánvalóan nem élhetnek, e hatásköröket egyszerűen nem fogadhatják el. Ebben a helyzetben a törvény elfogadására az lehet a válasz, ha valamennyi ellenzék által jelölt alelnök, jegyző, bizottsági elnök és alelnök lemond erről a tisztségről, és az ellenzéki pártok nem is jelölnek helyettük mást. Az országgyűlési életet kevéssé ismerőket meg kell nyugtatni: e tisztségek betöltésével semmiféle érdemi politikai hatást nem lehet elérni, csak annak a hamis látszatnak a keltésére jók, hogy demokratikus parlamentarizmus van még mindig Magyarországon. Hogy a Fidesz ettől nem fog megijedni? Persze, hogy nem.

Csak éppen az ellenzék ezzel kifejezésre juttatja, hogy az elnyomást elnyomásnak tekinti, és nem demokratikus állapotnak.

Ezt pedig a közvélemény számára demonstrálni kell.
Remélem, az ellenzék által jelölt parlamenti tisztségviselők vállalnák azt a pénzbeli veszteséget, ami emiatt érné őket.

Hová tegyük a kimentetteket

Vissza kell térnem a DK-s képviselők strasbourgi szavazásáról az oldalon kialakult vitára. Azt kérem, hogy azok a hozzászólók, akik egyetértenek a nemmel szavazással, gondolják végig a következőket.

Én sem tudom elképzelni, hogy Dobrev Klára, aki 2015-ben lakásában adott átmeneti szállást Budapesten tartózkodó menekülteknek, ne akarná, hogy a Földközi-tengerből kimentsék a gumicsónakokon menekülőket, akiknek veszélyben az élete. Ismétlem: nem tudom ezt elképzelni, és nem értek egyet azokkal, akik szerint képviselőink azt akarnák, hogy a menekülők fulladjanak a tengerbe. Éppen ezért még mindig nem értem, hogy hogyan szavazhatott nemmel a négy DK-s képviselő a LIBE állásfoglalás-tervezetére.

Az elmúlt napokban kiderült, hogy nem állok ezzel egyedül.

Hogy feloldjuk ezt a nyilvánvaló ellentmondást, lépésről lépésre haladva feltennék néhány tisztázó kérdést.
  • Ki kell-e menteni a Földközi-tengerből azokat, akik ott menekülnek a fekete-afrikai nyomor elől, a líbiai szörnyű állapotok közül? (Emlékeztetőül: Matteo Salvini szerint nem.)
  • Ha igen, engedni kell-e a hajók által kimentett menekülőket partra szállni egy európai kikötőben? (Emlékeztetőül: Matteo Salvini és Orbán Viktor szerint nem.)
  • Ha igen, annak az államnak kell-e egyedül gondoskodnia róluk, amelynek kikötőjében partra lépnek, vagy helyesebb, ha ezt a terhet megosztják egymás közt az európai országok? (Emlékeztetőül: Orbán az előbbit, Salvini az utóbbit mondja.)
  • Ha helyesebb megosztani a terhet, akkor egyetértünk-e azzal, ha egy-egy ország nem hajlandó részt vállalni ebben? (Emlékeztetőül: Orbán ötödik éve ezt hirdeti, és ezt is teszi.)
  • Ha viszont nem értünk egyet vele, akkor mi kifogásunk van az ellen a szövegezés ellen, hogy „minden uniós tagállamot” hívjanak fel a részvételre, és hogy a Bizottságot arra hívják fel, hogy „a tengeren érkezőkre vonatkozó állandó és kötelező áthelyezési mechanizmust” alakítson ki az Európai Unióban?
  • Ha viszont valaki ezt kifogásolja, vagyis amellett van, hogy a tengerből kimentettekről való gondoskodást hagyjuk a part menti államra, és ne vegyen részt abban az Unió minden tagállama, akkor beszélhet-e hitelesen „Európai Egyesült Államokról”? (Emlékeztetőül: Németországban a menekülteket arányosan elosztották és elosztják a Szövetségi Köztársaság tartományai és települései között, és nem hagyták a feladatot 2015-16-ban Bajorországra, ahova a menekültek többsége érkezett.)
Továbbá:

ha valaki amellett van, hogy a tengerből kimentettekről való gondoskodást ne hagyjuk egyedül a part menti államra, akkor mi történjék a tengerből kimentett menekülőkkel?

A négy EP-képviselő nemleges szavazatának indoklásában újra meg újra előkerül az az állítás, hogy a menedékkérők kötelező elosztását – Molnár Csaba fogalmazása szerint – „a Demokratikus Koalíció soha nem támogatta, mert semmi esély nincs az elfogadására”.
Ez engem meglep. Én úgy emlékszem, hogy Gyurcsány Ferenc számtalan alkalommal bírálta az Orbán-kormány álláspontját, hogy Magyarország ne fogadjon be senkit, és arra hivatkozott, hogy az ötszáz milliós Európa képes befogadni néhány millió háború elől menekülőt, és Magyarország is képes fogadni néhány száz vagy néhány ezer ide áthelyezett menekültet. Amikor Orbán népszavazást indított annak az álláspontjának a magyar választók általi megerősítésére, hogy senki ne kényszeríthesse Magyarországot menekültek befogadására – „csak a magyarok dönthessék el, hogy kivel élnek együtt” –, mi a népszavazás bojkottjára hívtunk fel, hogy az ne legyen érvényes, és ezt el is értük, Orbán nem kapta meg az érvényes választói megerősítést a kötelező kvóta elutasításához.
Mikor változott az ellenkezőjére a DK vezetésének álláspontja?

Ha pedig így változott meg a DK vezetésének álláspontja, akkor meg kell ismételni a kérdést: hova tegyük a kimentetteket?

Utat keres a Fidesz

Elemzik a választási vereség okait a Fideszben. Egyelőre nem dőlt el, hogy mennek tovább a keménykedés és felbomlasztás útján vagy megpróbálnak stílust váltani. Netán jön a „jó rendőr-rossz rendőr”.

Javában zajlik az október közepi önkormányzati választási vereség okainak elemzése a Fideszben, különösen a megismételt szavazások, köztük a jászberényi affér után. Az már látszik, hogy mostanra leálltak azzal az önámító sikermagyarázattal, hogy „ismét narancsba borult az ország”. Ami ugyan igaz, ha az összes szavazatot nézzük. A megyei önkormányzatokban impozáns, kétharmados fölényt értek el újból, de ez az ötezernél kisebb településeken leadott voksok miatt jött össze.

Ledönthetetlennek ismert bástyák omlottak le

A valóság lassan eléri a stratégiaalkotókat és a médiahátteret is. Hogyan lehetséges az, hogy szinte korlátlan pénzügyi fölény birtokában ekkora térvesztés lett az eredmény a nagyobb településeken. Ahogyan elemzésében a Policy Agenda (PA) írja, a Fidesz 2010 óta nem szembesült ekkora problémával, mint az októberi önkormányzati vereség és annak következményei. Nem csak Budapesten és a nagyvárosokban, hanem

a budai őskonzervatív körzetek mellett számos kisvárosban is erodálódott a Fidesz többsége,

amelynek egyik szimbóluma a 2010 óta jobboldali vezetésű Jászberény, ahol a megismételt választáson óriásit buktak a kormánypártok. Egy hónapja még alig 14 szavazattal maradtak alul, de ahelyett, hogy elfogadták volna a vereséget, kiharcolták az új választást. A jászberényiek azonban mintha erre inkább bedühödtek volna, a Fidesz immáron 3758 szavazattal kapott ki, azaz 50-50 százalékos döntetlen közeli helyzetből 62-34-es kínos vereségbe lavírozták magukat.

Maradtak persze kormánypárti fellegvárnak számító kisvárosok, vagy éppen visszaszerzettek. Kiskunhalason 69 százalékkal, Makón 67 százalékkal, (a meghódított) Dombóváron 62 százalékkal, (a visszavett) Hajdúszoboszlón 61 százalékkal nyert a Fidesz. Más kisebb városokban azonban az ellenzékiek és/vagy a lokálpatrióták nagyon elverték a Fidesz jelöltjeit.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség helyettes vezetője hétfőn a parlamentben azzal érvelt a jászberényi fiaskó kapcsán, hogy ott a jobbikos (amúgy összellenzéki) győztes polgármester elbújt a Közösen Jászberényért Egyesület „álcivil” szerveződés mögé. Arról hallgatott, hogy a Fidesz is több helyütt ugyanezt a módszert választotta. Például Szegeden és Hódmezővásárhelyen sem pártcímkéket használt a Fidesz-KDNP támogatottja. De budapesti kerületekben is. Például Óbudán, ahol amúgy előzetesen kis esély mutatkozott arra, hogy kibillentsék a hatalomból a botránymentesen kormányzó Bús Balázst. Ehhez képest a kerületet 1990 óta nagyobb részben vezető jobboldal az összes egyéni körzetet is elbukta.

Jászberény mellett nagyon sok kisebb lélekszámú városban nyert elképesztő arányban az ellenzéki jelölt: Tiszaújvárosban 68 százalékkal, Pomázon 66 százalékkal, Gyömrőn 67 százalékkal. Nem mellesleg olyan kisvárosokban kapott ki a Fidesz, ahol arra még a kormánypártban sem számított senki, így például Érden vagy Cegléden.

Több rétegű a baj

Úgy tűnik, hogy a Fideszben nem fordítottak figyelmet arra, hogy a budai bázisukban zajló számukra kedvezőtlen fordulatot megértsék, a törzsbázisuk erózióját megállítsák. Budát az önkormányzati választáson majdnem teljesen elvesztették. Ha

a kisvárosokban és a hagyományosan konzervatív környékeken tovább zajlana a Fidesz tradicionális táborának „kimosódása”,

akkor 2022-ben számukra kockázatos helyzetben indulhat harcba a párt az országgyűlési választásokon.

Érdemes ehhez hozzátenni, hogy a baj ennél is nagyobb. A Fidesz meghatározó társadalmi csoportokat veszített el nagyobb részt vagy szinte teljesen. Az értelmiség „kiszaladására” jellemző, hogy olyan konzervatív, korábban megingathatatlan Fidesz-támogató elmék, mint Pálinkás József, már nyíltan lázadnak és valamilyen politikai formáció létrehozásán dolgoznak. A fiatalokat lényegében elbukta a Fidesz, akiket sikerült mozgósítani, az apolitikusságból kilendíteni, azoknál egyértelműen a Momentum látszik nyerőnek.

A Fidesz számára maradt a községi-kisvárosi, jellemzően 55-60+-os életkorú, alacsony iskolázottságú, nyomorultan élő, ezért könnyen függőségben tartható réteg. Ők

most még hozzák a két és félmillió körüli szavazat jó részét, de társadalmi bázisként egyre kevesebbet érnek.

Merre indulnak?

Az útkeresésre példa, ahogyan reagáltak Budapest „elestére”. Először teljes együttműködést ígértek, és a látszat is az volt, hogy komolyan gondolják, ami elhangzott Karácsony Gergely és Orbán Viktor között. Aztán jött az iparűzési adóról beterjesztett törvénymódosítás, ami elsősorban a fővárost, de olyan, szintén elbukott nagyvárosokat dönthet be anyagilag, mint Miskolc, Pécs. Majd a válasz kormányzati szintről, hogy nem lépnek ki a BKV finanszírozásából. A korábbi ígéretet nyomban megszegő – az előzetes konzultációt a szokásos módon mellőző – beterjesztési mód mindenesetre nem sok jót vetít előre. Ahogyan az se, amit szintén egy mozdulattal toltak be a parlamentbe, hogy minden építési engedélyezést áttesznek a helyi önkormányzatoktól a kormányhivatalokhoz.

Talán ez is a töprengés közbeni bizonytalankodás része. A közeljövőben eldől, hogy legalább úgy tesznek-e, mintha a „tigris áttér a főzelékes kosztra”, vagy marad az erő alkalmazása. Mert azt azért látni kell, hogy olyan törvényt aligha alkothatnak, hogy „kivéve a gyevi bírót”: ezek a betartások a többségi fideszes – de legalábbis nem ellenzéki, független – helyhatóságokat is sújtani fogják.

Ha maradnak ezen a pályán, az egy irányú (zsák)utca.

Az egyértelműen látszik, hogy alig várják a pillanat(oka)t, hogy elsősorban Karácsonyt és az ellenzéki kerületi vezetőket rajta kapják komoly hibákon.

Bugyuta piszkoskodások és rutinos bomlasztás

Eddig inkább megmosolyogtató kísérletek történtek. Tíz (!) nappal a választás után – amikor még zajlottak a jogorvoslatok – az egyik fideszes portál máris elkészítette a tíz „nagy botrány” listáját, amit aztán néhány más orgánum szó szerint utánközölt. Most pedig egy hasonló kormánymédium beszámolót kért a főpolgármestertől arról, hogy az elmúlt hetekben mikor mivel utazott: bringával, tömegközlekedéssel, netán autóval. A válaszra – nem vezet nyilvántartást – az Origo természetesen jött a „lebuktatással”, hogy Karácsony igénybe veszi a szolgálati kocsit is.

A rutinok azért működnek. Győrött még a választás előtti napokban sikerült szétrobbantani a teljes egységet, amikor a helyi Jobbik jelöltjei hirtelen „rájöttek” arra, hogy nekik nem tetszik a nyáron tető alá hozott teljes együttműködés. Most Budafokon kínálták meg sikerrel posztokkal a két MSZP-s képviselőt, javukra fordítva ezzel az erőviszonyt a fideszes polgármester melletti képviselő-testületben.

És az eddigi kíméletlenség

A parlamenti képviselők brutális, demokráciákban példátlan megregulázási kísérlete arra vall, hogy nem tettek le az ellenzék megroppantásának szándékáról. Ahogyan zavartalanul folytatódik a társadalom mélyrétegeiben a „rendszerépítő” erőszakos átalakítás is. Például a szakképzésben az állam kudarcának a szülőkre testálása, amivel elsősorban szegény sorsú családok tíz- vagy százezrei kénytelenek szembe nézni azzal, hogy minden gyerektámogatási összeget (is) elvesz tőlük a kormány.

Lehet tehát, hogy igazuk van a PA-ban, amikor úgy vélik: az eddig történtekből,

úgy tűnik, a Fidesz egyelőre nem látja szükségét önkorrekciónak.

Folytatni kell mindent, ahogy eddig, az ellenzéki összefogás felbomlasztása elég lesz a 2022-es parlamenti választások megnyeréséhez. Amiért persze az érintettek egy része maga is tesz, amikor a régi reflexek szerint (vélt) erőfölénnyel kezdi meg működését. Lásd pesterzsébeti koalíció felbomlását, miután (a fideszes polgármester melletti) balközép többség első intézkedése az volt, hogy a szoci-DK-s tömb az ülés előtt beterjesztve alaposan megemelte a képviselői fizetéseket. Vagy később a zuglói affér, amelyben Horváth Csaba szintén saját szakállára nyújtott ugyancsak egyeztetés nélkül előterjesztést az új parkolóórák vételére – éppen olyan ügyben, ami egyike volt a Fidesz fővárosi bukásának, s amiben az MSZP a háttérben oly szépen együttműködött velük.

Czeglédy Csaba

Vita folyik arról, hogy két DK-s kerületi polgármester Czeglédy Csabát, az Orbán-kormány által elképesztő módon meghurcolt szombathelyi ügyvédet bízta meg a korábbi polgármester által vezetett önkormányzat tevékenységének átvilágításával. Momentumos barátaink arra hivatkoznak, hogy Czeglédy hosszú ideje képviseli ügyvédként az MSZP-t és a DK-t, tehát nem elfogulatlan.

Itt egy félreértés van. A szakember, aki egy-egy polgármesteri hivatal megbízottjaként végzi az átvilágítást, nem független intézményt a politikában illetve a közigazgatás mellett, tehát nem kell politikailag elfogulatlannak lennie.

Elfogulatlannak a bírónak kell lennie, nem az ügyésznek, és nem is az ügyvédnek. Az ügyész elfogult lehet a bűnelkövetővel szemben, az ügyvéd elfogult lehet a megbízója iránt. Czeglédy megbízása tartalmát tekintve az ügyészére emlékeztető feltáró feladat. Emiatt azután a politika korrekt működése szempontjából semmi kivetnivalót nem látok Czeglédy megbízásában.

Elfogulatlannak a bírónak kell lennie

abban az esetben, ha Czeglédy feltár valamilyen jogsértést, és megbízói feljelentést tesznek, és azokból netán vádemelés lesz.

Annak, aki az átvilágítást végzi, nem elfogulatlannak kell lennie, hanem korrektnek, és nincs ok kételkedni abban, hogy Czeglédy korrekt módon végzi ezt a munkát.

Ha nem az ilyen értelemben vett elfogultság a baj Czeglédyvel, hanem az, hogy kötődik a DK-hoz és az MSZP-hez, akkor pedig azt gondolom, hogy azon nincs mit kifogásolni. Czeglédy fiatal közéleti ember, jogász, koránál fogva a rendszerváltás előtti állampárthoz nem kötheti semmi (szemben például velem, aki kilenc évig voltam az MSZP tagja, egészen addig, amíg ki nem zártak belőle), az MSZP-ben vállalt politikai szerepet – mi ezzel a baj? Ami 2010 előtti elítélését illeti: gazdasági ügyekben számos erősen vitatható ítélet született a rendszerváltás húsz évében, melyek közül én az Agrobank vezetőjeként egy bonyolult ügylet erőltetett büntetőjogi megítélése nyomán börtönbe került Kunos Péter kollégám ügyét tartottam fölöttébb aggasztónak. Czeglédy akkori ügyét természetesen nem tudom megítélni, de ha egyszer nem tiltották el az ügyvédi tevékenységtől, azt szabadon gyakorolhatja, akkor az a régi ügy sem lehet kizáró ok.

Sajnálatosnak tartom, hogy a DK-s polgármesterek és a momentumos alpolgármesterek nem tudtak ebben a kérdésben dűlőre jutni.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK