Kezdőlap Itthon Oldal 365

Itthon

Újhelyi István, lábbal lefelé a Köztársaság téren

0

Lábánál fogva lóg a Köztársaság téren Újhelyi István, az MSZP Európai Parlamenti képviselője. Szerencslére csak bábu formájában, de a látvány így is gyomorforgató.  

A tettet egy szélsőséges írásairól elhíresült portál követte el. nevüket itt és most nem reklámozzuk, ők – Felakasztottuk Ujhelyit – A Köztársaság térnél megtaláljátok  – címmel tették közkinccsé, hogy mit tettek.

Itt tartunk jelenleg, idáig jutottunk.

Az esetről Facebook-oldalán Újhelyi István is beszámolt. Mnt írja, „Orbán Viktor gyűlöletpolitikája ide juttatta az országot: immár nem is annyira burkoltan fenyegetnek akasztással. Az elmúlt hetekben számos uszító, gyűlölködő, tettlegességgel fenyegető üzenetet kaptam, amiért hazafias módon kiálltam Magyarország és a magyar emberek érdekeiért az orbáni rezsimmel szemben… Ez utóbbi akció nyilván már nem maradhat megfelelő hivatalos következmény nélkül.”

Újhelyi szerint az eszement gyűlölködés, ami Magyarországon és a végletekig megosztott magyar nemzeten belül zajlik, szintén nem maradhat következmények nélkül. Rendszerváltás kell, különben végleg belesüllyedünk ebbe a gerjedő polgárháborúba.

Láttunk már ilyen képeket, hatvan évvel ezelőttről, amikor a Köztársaság akasztottak. Van, akiben ez szép emléket idéz és ezek közé ide tartozik a portál is, amelynek a nevét juszt sem írjuk le, de akit nagyon érdekel, az Újhelyi István Facebookos posztjában megtalálja.

Mi, anélkül, hogy nevet említenénk, csupán annyit tennénk hozzá: te tetted ezt, király!

Csak Budapestről nem lehet kormányt váltani

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke szerint új modellben dolgozva van esély arra, hogy rádöbbentsék az embereket arra, hogy a Fidesz politikája hamis. Ehhez az internet kínálja a legtöbb lehetőséget, nyilatkozta a szocialista politikus a Független Hírügynökségnek, bár kétségtelen, hogy Orbánék számára korlátlan mennyiségű pénz és felület áll rendelkezésre.

  • Horn megfelet olyan követelményeknek, amelyeknek Orbán nem
  • Csak a Fidesz bírálata kevés a váltáshoz
  • Az együttműködésekről a helyi szervezetek döntenek
  • Ki fog derülni, hogy hamisak a kormány állításai
  • A főváros nagy lehetőségeket kínál

 Horn Gyula személye alkalmas-e arra, hogy rendszerkritikát fogalmazzanak meg általa?

Horn Gyula államférfiúi teljesítménye arról szól, hogy van olyan baloldali, szocialista politikus, aki saját akaratából, felelős döntésként meg tudott felelni a kor nemzetközi kihívásainak, amelynek a mostani miniszterelnök nem. Horn egyszerre volt hazafi, képviselte a magyar érdekeket, és valósította meg az Európai Uniós értékrendet, épített az EU-val szoros együttműködést. Ilymódon egyszerre tudott megfelelni az európaiság és a hazafiasság követelményeinek.  Nála úgy hangzott helyesen a mondat, hogy magyar és európai, tehát nem vagy magyar vagy európai. Orbán Viktor szembeállítja az európai értékrendet a magyar értékrenddel, miközben ez a kettő ugyanaz. Horn Gyula már húsz évvel ezelőtt megérezte, hogy ez a két értékrend összecseng, miközben, sajnos a hazai jobboldali politika még mindig szembeállítja kettőt. Természetesen az MSZP tartalmi politikája nem szűkül le Horn Gyulára, de olyan biztos értéket jelent, amelyre a jelenlegi MSZP is építhet.

Horn Gyulát azért meglehetősen sokan támadták a múltja miatt, nyilván tudta, hogy amikor Horn-konferencia szervezésére adta a fejét, ráadásul azzal a felütéssel, hogy a volt miniszterelnök ma sok feladatra alkalmasabb lenne, mint a funkcióban lévők, vállalt némi rizikót is, számíthatott a jobboldal támadásaira, nem?

Nyilván Horn Gyula ifjúkori tevékenysége bírálható, de épp ez a lényeg: egy demokrata mindig bírja a vitát és a kritikát. Horn Gyula felvállalta tévedéseit is, ez pedig különösen becsülendő. Többszörösen bizonyította, hogy demokrata, hazafi, az európai értékrend mellett elkötelezett politikus; ezt a rendszerváltáskor, és a kormányzása idején is világos volt.

 A Horn-konferencián beszélt arról, hogy az egykori kormányfő erős nemzetközi reputációval rendelkezett, ugyanakkor ő volt az az utolsó baloldali politikus az MSZP-ben, aki képes volt integrálni a párton belüli olykor széttartó áramlatokat. Ezzel lényegében azt is megfogalmazta, hogy ma nincs ilyen személy a pártban.

Olyan vezető, aki egyszerre tudta integrálni az embereket akár a párton, de a magyar társadalmon belül is, például a határon túli kérdésekben, az egyházakkal,  a szociálisan leszakadó rétegek iránti  szolidaritással, tehát aki mindezen értékeket egyszerre képviselte és érvényesítette, és igen, hozzá fogható karakter valóban nem volt azóta az MSZP-ben. Szinte hihetetlen képessége volt arra, hogy megtalálja az adott helyzetre a legszélesebb konszenzust jelentő megoldást. Tanulnunk kell tőle, ami nem könnyű, ráadásul a jelenlegi helyzetben nem is lehet leképezni azt, amit ő csinált, de a zászlóra tűzve a horni világlátást elindulhatunk egy sikeres pályán. Szerintem az első lépések már meg is történtek ezen az úton.

Mik ezek az első lépések?

Olyan belső szervezeti modell áll fel ezekben a hetekben, amely alkalmas arra, hogy a vidéki hálózatokat újraszervezzük, mégpedig annak érdekében, hogy a közelgő EP-, majd önkormányzati választásokon hatékonyabb működést tudjunk produkálni.  A másik fontos lépés, hogy olyan társadalmi problémákkal foglalkozunk, amelyek a legfontosabbak, és amelyek a társadalom valamennyi rétege számára fontosak. Ilyen az oktatás, az egészségügy, a bérkérdések, az leszakadó rétegek szociális felkarolása és a kivándorlás. A nemzetpolitika területén is komoly változásokat készítünk elő; október 6.-a és október 23.-a a magyar történelem számára két sorsfordító dátum, amelyek tragikus eseményeket jelentenek. Ezen felül nyitni akarunk a határon túli magyarság irányába, az egyházakkal kiegyensúlyozott kapcsolatra törekszünk, miközben élesen megkülönböztetjük magunkat attól a nacionalista, populista politikától, amit Orbán Viktor folytat.

Ha már ezt említi: azt olvastam, hogy a szocialisták a jövőben nem Orbán bírálatára, hanem az ön által említett témákra koncentrálnak, másként fogalmazva: ellép az Orbán-rendszer kritikájától. Így van ez?

A helyes arányokat kell megtalálni. Ellépni a bírálattól nem lehet, hiszen ezért is szerveztük a vasárnapi tüntetést, ahol sokezres tömeg előtt álltunk ki hazánkért, és egyben bíráltuk az Orbán-rendszert. Már csak azért is, mert a Sargentini-jelentést belpolitikai kérdéseknek tekintjük, és nem európai ügynek. Ezzel együtt az igaz, hogy az arányokon muszáj változtatni, mert önmagában Orbán és a Fidesz bírálatával, csak kritikai kampánnyal nem lehet választást nyerni; csak tagadásból nem épül alternatíva.  Azokban az ügyekben, amikor a kormány vállalhatatlan dolgokat tesz, akkor bírálni fogjuk őket. Az önálló kormányzati alternatíva felépítése ettől sokkal többről szól

Ez azt is jelenti, hogy az MSZP immár kevésbé tartja a fókuszban az összefogás, együttműködés problematikáját?

Ezek nem elsősorban tartalmi kérdések, amiről pedig én eddig szóltam, azok tartalmi ügyek, ami azt jelenti, hogy ezekben a témakörökben önálló politikát fogunk vinni. A választási együttműködésre ugyanakkor továbbra is nyitottak vagyunk. Az Európa Parlamenti választásokra, bár nincs még végleges döntés, de jó eséllyel Párbeszéddel közösen indulunk, az önkormányzati választásoknál a helyi szervezetek döntenek majd a lehető legszélesebb együttműködésről. Az országos vezetésnek itt kevesebb szerep jut.  Annyi bizonyos, hogy a Fidesszel sehol nincs együttműködés, szélsőséges jelölteket nem támogatunk, minden másról a helyi szervezetek döntenek. A kérdésre egyébként igennel válaszolok; nem akarjuk, hogy a médiában, a különböző megnyilvánulásainkkor az együtt működésről, az összefogásról  kelljen beszélnünk. Azt azonban persze nem gondolhatjuk, hogy az önkormányzati választásokat a szocialista párt egyedül fogja megnyerni, szükség van különböző együttműködésékre, de ezek nem tartalmi kérdések. Hogy világos legyen: nem a pártokról, hanem az emberekről akarunk beszélni.

 Az ellenzéki pártok a választások óta még távolabb kerültek egymástól?

Induljunk ki onnan, amit az előbb mondtam: minket Magyarország érdekel, az, hogy merre halad a hazánk, hogyan lehet jobbá és fejlődőbbé tenni. Ebben egyetértés van a Párbeszéddel, közel állnak egymáshoz a gondolataink, ezért itt az együttműködés fenn is fog maradni. Vannak még természetes szövetségeseink, akikkel néhány kérdésben persze mást gondolunk a világról, itt első helyen a Demokratikus Koalíciót kell említeni, amely sok városban és Budapesten is fontos szövetségesünk, miközben egy sor kérdésben vannak különbségek közöttünk. Külön pártban vagyunk, de ettől még a választásokon a szövetségi rendszer részeként képzelem el őket, mint ahogy a Momentumot is. Bízom benne, hogy ők is egyértelműen elkötelezettek lesznek az önkormányzati választásokon a Fidesz legyőzése mellett. Ami az LMP-t illeti: most nehezebb átlátni, hogy pontosan  mi zajlik ott, kíváncsian várjuk, hogy valóban akarnak esélyt adni az embereknek a változtatásra.

 Ön szerint a Fidesz, a Sargentini-jelentés után, mint ahogy most látjuk, a végletekig felerősíti az idegengyűlöletet és a bevándorlás ellenességét ?

Biztos vagyok benne, hogy a Fidesz arra tesz majd kísérletet, hogy teljesen leegyszerűsítse  a választás tematikáját a bevándorlás, a kvóta, a kerítés, valamint Brüsszel, nemzeti szuverenitás, Soros, kötelező befogadás témakörökre, szemben a nemzeti kultúrával, a kereszténységgel, a bevándorlás megakadályozásával. Ez a jelentés mellesleg sokmindenről szól, legkevésbé ezekről.  Szól viszont a belpolitikai, döntően jogalkotási problémákról, a Fidesz rettenetes bűneiről. Azokról a bűnökről, amelyeket az Alkotmánybírósággal, médiával, az igazságszolgáltatással, konkrétan az ügyészséggel, a bírósággal, civil szervezetekkel szemben elkövettek, ahogy ezeket sorra ellehetetlenítették.  A Sargentini-jelentésnek tehát a döntő hányada a magyar belpolitika Fidesz által megszállt, vagy tönkretett területeiről szól. Ez egy nagyon nagy kihívás: megértetni az emberekkel, hogy az Európa Parlament által kétharmaddal elfogadott jelentés nem a bevándorlásról, hanem a fentebb említett témákról szól. Persze a Fidesz mindent elkövet majd, hogy a saját álláspontját erőszakolja az emberekre.

És mit lehet ez ellen tenni?

Dolgozni kell. Az EP választásokra és az önkormányzati választásokra ki fog derülni, hogy hamisak a Fidesz állításai.  Természetesen mi sem vagyunk befogadás-pártiak, az MSZP sem támogatja a kötelező kvótát, nem akarjuk a kerítést lebontani, viszont egy normális, tisztességes jogállamban akarunk élni. Olyan országban, ahol a népszavazás intézményét, az Alkotmánybíróság összetételét, szakmai munkáját nem a kormánypárt határozza meg, ahol ténylegesen független a bíróság, az ügyészség, ahol tisztességes választási rendszer működik, ahol a civil szervezetek betölthetik a szerepüket, nincsenek állami kontroll alatt. Ilyen országot szeretnénk; valójában erről kell szólnia a vitának és nem bevándorlásról és a határkérdésről.

 Miként lehet olyan körülmények között versenyképesnek maradni, amikor a Fidesz és a kormány kommunikációja összecsúszik, miáltal korlátlanná válnak az anyagi forrásaik, most például „szerény” hatmilliárdot költenek a Sargentini-jelentés cáfolatára, mégpedig ugyanazzal a populista, demagóg módszerrel, amellyel a népszavazást is bonyolították? Ez, a korábbi példák mutatják, alkalmasak arra, hogy teljesen megvezessék az embereket. Mit lehet az ilyenekkel szembeállítani, ráadásul, anyagiak, és felületek hiányában?

A felületek aránya valóban a Fidesz javára kedvező, viszont jelentős változás az elmúlt évekhez képest, hogy az internet felértékelődött, ezen keresztül a kommunikáció kiegyensúlyozottabbá tehető. Az világos, hogy a tv-kben, rádiókban és az írott sajtóban nagyon nagy kormányzati túlsúly van, és persze ezeken a felületeken is igyekszünk hangot adni a véleményünknek, de valódi lehetőséget az internet kínál, a facebookra, és egyéb közösségi médiára gondolok. Ezen felül járjuk a vidéket és személyes találkozókkal próbáljuk, ahogy ön fogalmazott, versenyképessé tenni magunkat. De igaza van a kérdésfelvetésben: nem könnyű ezen a pályán boldogulni, akkor, amikor a kormánynak – a Fidesznek – korlátlanok az erőforrásai.

 Gyurcsány Ferenc állandó utcai jelenlétet hirdetett meg az Orbán-kormány leváltása érdekében; az a célja, hogy a parlament mellett az az utcán is harcolni kell. Ön hogyan gondolja?

Bár Gyurcsánynak a céljai megegyeznek a mieinkkel, a módszerek mások. Én úgy gondolom, hogy nem ez a megfelelő eszköz, a társadalom láthatóan nem rezonál erre. Szerintem a tartalmi politikát kell először felépíteni, hogy milyen világot, milyen alternatívát kínálunk Orbán Viktorral szemben. Utána lehet az olyan radikális eszközökhöz nyúlni, mint az utcai politizálás. Nézzük reálisan: vasárnap, az általunk meghirdetett tüntetésre viszonylag sok ember jött el, de tömegtüntetésről mégsem beszélhetünk.

 Az áprilisi választásoknak, a súlyos vereségen túlmenően, azért volt pozitív hozadéka is a baloldal, az ellenzék számára, hiszen Budapesten jól szerepeltek, sőt, ha az LMP nem kavar bele, súlyos vereséget mérhettek volna Fideszre. Ez a fővárosi eredmény alkalmas lett volna arra, hogy innen kiindulva építsék fel azt az alternatívát, amiről az előbb is beszéltünk.

A választók Budapesten kétségkívül erős üzenetet fogalmaztak meg, hogy nem kérnek a Fidesz kormányzásából, ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy erősen tagolt pártstruktúra jött létre Budapesten. A szocialista párt a vezető erő, de sok más párt és választó együttműködésére van szükség; azt gondolom, hogy ez a lehetőség adott, egy évvel vagyunk az önkormányzati választások előtt. Vannak olyanok, akik értik, hogy ez felelősséget is jelent egyben, de sajnos olyanok is, aki kevésbé. Bízom benne, hogy ezek a kérdések még ebben az évben rendeződnek. A budapesti szocialisták az élére álltak annak, hogy mindenki, aki egyetért a célokkal, annak helye van közöttünk, és akkor Budapestet új irányba lehet állítani az önkormányzati választásokon, bár ne feledjük el, hogy a kétharmados többség akár jogalkotással is át tudja alakítani a fővárosi választási törvényt.  Pedig a főváros nagyon fontos: egy szabad Budapest nagy lehetőségeket teremt a 2022 felé vezető úton.  Azt azonban emellett is fontos hangsúlyozni, hogy csak Budapestről nem lehet kormányt váltani.

A két dudás II. – (készült 2011-ben)

Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc is Orbán Viktor nyomdokaiba lépett, és képtelen belenyugodni a vereségbe. Az elegáns forgatókönyv az lett volna, ha a bizalmat vesztett miniszterelnök és pártvezető lemondását követően, visszavonul a politikai életből, majd (esetleg) a következő választások közeledtével a párt (MSZP) ismét felkéri, hogy vigye győzelemre. Csakhogy Kelet-Európában vagyunk, ahol az „elegancia” és a „nyugati játékszabályok” ismeretlen fogalmak. Gyurcsány sem a nyugati demokrácia szülöttje és neveltje. Talán ezért is oly sok a hasonlóság a két nagy rivális között. Habár, mintha Orbán karakteresebb lenne. A focista mentalitás szimpatikusabb az embereknek, mint a magányos futó célratörése.

Ha pedig a pártalapítást vesszük, akkor egyértelműen Orbán győzött, vagy legalábbis vezet. Orbán néhány kollégiumi társával megalapított egy pártot, ami a mai napig létezik, él és virul, sőt elérte azt is, hogy abszolút többséget szerezzen a parlamentben. Ilyen teljesítményt Gyurcsány nem tud felmutatni. Sőt, nemcsak pártalapító nem volt, de gyakorlatilag a párt is kihátrált mögüle. Csak addig volt jó, ameddig jó beszélőkéjének köszönhetően fel tudta venni Orbán Viktorral az „imázs” versenyt, és választási győzelemhez tudta segíteni az MSZMP utódpártját.

Horn idején még éltette az embereket a remény, hogy ami jó volt a Kádár korszakban (a bűnözés visszatartása, a vállalati üdültetés, az üzemi étkeztetés, az óvodai és napközi otthoni ellátás, a munkásszállók, a biztos munkahelyek, a „kiszámítható jövő”) talán megmarad, ill. átmenthető a kapitalizmusba. Ez a remény a Horn kormány ideje alatt nem valósult meg, az, azt követő Orbán kormány alatt pedig végképp szertefoszlott. Az MSZP időközben szakított pártállami múltjával, legalábbis papíron, viszont sem a párt, sem az ideológiája (programja) nem változott, nem alkalmazkodott a változáshoz, az új (kapitalista) viszonyokhoz. Már ott látható volt, hogy „baj van”, amikor egy pártonkívüli, – ráadásul „ügynöklistás” – szimpatizánst (Medgyessy) jelöltek miniszterelnöknek. „Az egész MSZP-ben nem volt egy megfelelő párttag? Helyette egy pártonkívüli bankárra kellett az ország irányítását bízni?”– ezek voltak akkori első gondolataim. Majd hamar rá kellett jönnöm, hogy bukásra ítélt az a politikus, aki (választási) ígéretét betartja. (és 50 %-kal megemelte az egészségügyi és pedagógus állami alkalmazottak fizetését). Ekkor tűnt fel Gyurcsány Ferenc, aki a Népszabadságban kezdett írogatni a szociáldemokráciáról. Majd hirtelen Medgyessy sportminisztere lett. Ezt a miniszteri tárcát a Fidesz (és Orbán Viktor) találta ki a diplomával nem rendelkező Deutsch Tamásnak, amit az MSZP-s kormány is átvett, megtartott, és Gyurcsánynak adta, majd Göncz Kinga örökölte meg, mielőtt a minisztériumot maga Gyurcsány meg nem szüntette volna, és vezetőjét (Göncz Kinga) külügyminiszterének tette volna meg.

Gyurcsány kiválasztása a miniszterelnöki posztra máig rejtély, de talán az utóbbi napok eseményei adják meg a választ. Furcsa volt, ahogy Medgyessy miniszterelnök leköszönt. Nézeteltérése támadt gazdasági miniszterével, az SZDSZ-es Csillag Istvánnal, ezért meneszteni akarta. A koalíciós partner SZDSZ viszont ragaszkodott nemcsak a tárcához (amit a koalíciós egyezségben rögzítettek), de a miniszter személyéhez is. Medgyessy ekkor azzal állt a nyilvánosság elé, hogy vagy Csillag, vagy ő. A magyar parlamentáris demokrácia talán egyetlen (választási) ígéreteit és szavát (be)tartó miniszterelnöke ezért lemondott, mivel a kisebbik koalíciós partner a koalíció felmondásával, és ezzel a parlamenti többség elvesztésével fenyegetőzve csökönyösen kiállt Csillag mellett. És ekkor történt a máig megmagyarázatlan. Medgyessy lemondása után az SZDSZ bejelentette: nem ragaszkodik Csillag személyéhez! Amikor pedig Gyurcsány kormányt alakított, az SZDSZ már a gazdasági tárcához sem ragaszkodott. Olyannyira nem, hogy szó nélkül elfogadták Gyurcsány pártonkívüli üzletember barátját (Kóka János) az addig oly féltett SZDSZ-es miniszteri posztra. Ekkora vált nyilvánvalóvá, hogy Medgyessy eltávolítása mögött valamiféle titkos alku volt a két koalíciós párt között, amely nemcsak Gyurcsányt repítette a miniszterelnöki bársonyszékbe, de az SZDSZ „átalakítását” is eredményezte. Ennek a puccsal felérő koalíciós átrendeződésnek ékes példája, a Gyurcsány által („kitalált” és) támogatott Kóka János hihetetlen politikai karrierje. Egy pártonkívüli üzletember, aki a következő parlamenti választások előtt lépett be a kisebbik koalíciós pártba, majd a 2006-os választáson – annak ellenére, hogy az MSZP-s jelölt vissza lépett a javára – az I. kerületben csúfosan megbukott. Mégis, megmaradt az új Gyurcsány-kormány gazdasági miniszterének, sőt a következő évben (2007) az SZDSZ megválasztotta elnökének.

Ebből arra lehet következtetni, hogy Gyurcsány Ferenc politikai színrelépését, tündöklését és bukását egyaránt a párt (MSZP) intézte a háttérből. Méghozzá Medgyessy Péterhez vészesen hasonló forgatókönyv szerint. Gyurcsány meneszteni akarta Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, az SZDSZ ellenállt és a koalició felbomlásával fenyegetőzött. Gyurcsány elég erősnek érezte magát, és menesztette az SZDSZ-es miniszter asszonyt. Erre a koalíció megszűnt (2008. május 1.), ami már előrevetítette a miniszterelnök bukását. Annyi elegancia és realitás azért volt Gyurcsány Ferencben, hogy időben lemondott. Végeredményben azonban pártja (MSZP) éppúgy az SZDSZ segítségével szabadult meg tőle is, mint elődjétől, Medgyessy Pétertől. Ez is igazolja a két nagy rivális közti különbséget, hiszen ellentétben Gyurcsánnyal, Orbánt nem a pártja találta ki, hanem Orbán találta ki a pártot, a pártját. Mintha ezt próbálná napjainkban követni (másolni?) Gyurcsány Ferenc is.

Különben Gyurcsány kormányzása épp oly egyszemélyi volt, mint Orbáné. Semmit sem hagyott a véletlenre, és a kormánytagokra, miközben éppolyan „cikk-cakk”-okat tett az ideológia terén, mint Orbán. A különbség csak az, hogy Orbán a pártja (no, meg saját maga) érdekében változtatta az „irányvonalakat”, Gyurcsány viszont képtelen volt az őt felemelő pártot „saját képére formálni”. Az MSZP megmaradt az utódpárt szintjén. Képtelen volt felfogni a 21. századi kihívást, a társadalmi átalakulások korát és idejét. Gyurcsány alatt vesztette el tömegbázisát a párt. Az SZDSZ-szel való összeállás nem hozta meg a várt eredményt. A régi gárdát képviselő Horn valamiféle „bűntudatot” érzett, és ideológiai megújulást remélt, amikor 1994-ben az abszolút parlamenti többség ellenére „fékező” és „ellenőr”, „ellenőrző” szerepre meghívta az akkor még piacgazdaságot hirdető SZDSZ-t. Gyurcsány alatt az ellenőr, ill. ellenőrző szerep eltűnt, a fékező viszont felerősödött. Az SZDSZ a piacgazdaságról fokozatosan lemondott, és helyette a „másság”, és az azokat hirdető, ill. képviselő kisebbségek felé fordult, mellyel olyan liberális elveket helyezett előtérbe, amikre a Kárpát-medence lakossága nem volt vevő. Ma sem az!

Úgy tűnt Gyurcsány elhitte, hogy ha átfesti a cégtáblát szocialistáról szociáldemokratára, akkor azzal már a párt és hívei is azonnal „jobboldali szocialisták” lesznek. Miközben a szociáldemokrata hagyományt, de még a gondolatát is sikerült a 40 év szovjetrendszernek Magyarországon elfelejtetni. Az elmúlt húsz esztendő sem volt elég a szocdem hagyományokat feléleszteni, a munkásosztállyal és a szakszervezetekkel a szoros kapcsolatot kialakítani. Gyurcsány „beleszeretetett” Tony Blair-be, miután elolvasta „harmadik utas” könyvét, amit saját pénzén lefordítatott és kiadatott magyarul. Majd egyik napról a másikra kikiáltotta magát és az MSZP-t szociáldemokratának. A nyomatékosság kedvéért a szociáldemokrata jelző felkerült (vagy visszakerült) a párthoz közelálló Népszava fejlécére is. Ezzel a téma le volt tudva. Itt érdemes megjegyezni, hogy a harcos szociáldemokrata baloldalnak ugyancsak a Horthy korszakhoz kell(ene) visszanyúlnia, hiszen az volt a hazai szervezett munkásság klasszikus időszaka.

Legkésőbb 2010 tavaszára azonban látványosan kiderült, hogy nemcsak szociáldemokrácia, de baloldal sincs Magyarországon! Az MSZP szavazók száma alig volt több, mint a szélsőjobboldalé! Azóta sem foglalkoznak ezzel a lesújtó eredménnyel, és megdöbbentő ténnyel a „baloldalon”. Csak azt szajkózzák, hogy a szélsőjobb előretört, és mindenért Orbán felelős. Ez pedig semmiben sem különbözik a „másik” oldal szavalókórusától, akik szerint meg mindenért Gyurcsány a felelős.

Az MSZP máig nem értékelte ki a választási fiaskó okait, azok orvoslására pedig kísérletet sem tett. Pedig a gyurcsányi vezetés igen sok hibát követett el, ami a baloldal jelenlegi helyzetéhez vezetett. Már a kormányzás elején megállapítás nyert, hogy átvette Orbán vezetési stílusát. Érdekes az erről szóló könyvre manapság senki sem akar emlékezni. Sőt, mintha a szerzője is eltűnt volna a közéletből (Lengyel László: A halál kilovagolt Magyarországról – 2008) éppúgy, mint a többi elemző: Tölgyessy, Kéri, stb.

Gyurcsány mindent maga akart (el)intézni. Különösen a külkapcsolatok érdekelték, talán ezért is tette meg a külügy élére az abszolút járatlan Göncz Kingát, aki helyett mindenhova a miniszterelnök ment tárgyalni, intézkedni. A gyurcsányi külkapcsolatokra azonban rányomta bélyegét a kádári idők merev ideológiai felfogása, miszerint a baloldaliak jók, a jobboldaliak rosszak. Ennek a begyepesedett felfogásnak lett áldozata a magyar-szlovák kapcsolat. Gyurcsány képtelen volt felfogni, hogy demokráciában egy szocialista párt is koalícióra léphet (a hatalom érdekében) egy nacionalista párttal. (A 16 fős Fico kormányban két Slota-párti (oktatási és területfejlesztési) és két Meciar-párti (igazságügyi és mezőgazdasági) miniszter volt). Ezt annyira nem tudta megemészteni a magyar kormányfő, hogy Magyarország az EU-ban és az ENSZ-ben is feljelentette a szlovák felet, és hivatali ideje alatt Gyurcsány szabályosan kerülte a szlovák miniszterelnökkel való találkozását. Nem érdekelte, hogy ez a viselkedés sokat árt mindkét országnak, de különösen a határon túli magyarságnak. Érdekes, Gyurcsányt nem zavarta a (szovjet típusú) Meciar és pártja a szlovák koalícióban. Csak a nacionalista Slota volt a szálka, aki viszont sohasem érte el azt az alacsony (pimasz, provokatív) szintet, amit a hazai szélsőjobb megengedett magának, pl. egyenruhában flangálni szlovák területen. Gyurcsány volt az, aki a magyar Parlamentben védelmébe vette ugyanazokat a Magyarországról „exportált”, szlovákellenes jelszavakat kiabáló (és verekedést provokáló) dunaszerdahelyi rendbontókat, akik előzőleg „Gyurcsány takarodj”-ot skandálva randalíroztak Budapest utcáin.

Az különben nyílt titok, és a 40 év szovjetrendszer bűne, hogy a magyar baloldal képtelen kezelni a nacionalizmust. A negyven év agymosás eredményeként a nacionalizmus egyenlő a (szélső)jobboldallal. A jobboldali hívők szerint meg a nacionalizmus egyenlő a szovjetellenességet megtestesítő diktatúraellenességgel. Ugyanakkor politikai irányzatoktól függetlenül, a patriotizmus, a hazafiság ismeretlen fogalom (és gyakorlat) a Kárpát-medencében.

De úgy látszik a „baloldal” (élén a szociáldemokráciával), valamint a munkásosztály és szakszervezeti mozgalom is hiánycikk errefelé. A nagy kérdés: ez Gyurcsány hibája, vagy az őt felemelő, majd pedig eldobó MSZP hibája a tavalyi választások csúfos eredménye tükrében. Mi az, hogy csúfos, egyenesen katasztrofális, ha történelmi távlatokat nézünk. Az egész baloldal százalékos arányban egy szintre került a szélsőjobbal! Ez az igazi tragédia, amiről nem akarnak nyíltan beszélni a magukat „baloldali”-nak tartók. Még csak kísérlet sincs az okok feltárására. A tekintélyes, mértéktartó és mértékadó elemzők, társadalom kritikusok is hallgatnak. Helyette a riogatás a módi. A szélsőjobb, Orbán és diktatúra veszélye a beszédtéma. Ahelyett, hogy kitárgyalnák, hogyan lehetne ezen változtatni, mindenekelőtt elérni, hogy magyarországi baloldal ne legyen, ne lehessen (számszakilag) egy szinten a szélsőjobbal, hanem (ismét) egyenrangú tömeg- és szavazó bázisa legyen a parlamentáris jobboldalnak.

Az egész munkásmozgalom reformra szorul, ha egyáltalán van még Magyarországon munkásosztály, ill. munkásság, azaz a bérből és fizetésből élők hada, tömege. A modern kapitalizmus magyar változatából mintha eltűnt volna a munkásság, hiszen a többség „számlaképes vállalkozó”. A klasszikus munkásságot elsősorban a külföldi multik tartják életben. Azoknál a cégeknél (legalább) betartják a törvényi előírásokat, az adók és járulékok befizetését. A multik nem vesznek részt a nagy népi játékban, és nem tartják minimálbéren alkalmazottaikat, és nem „feketén” adják a fizetés kiegészítést.

A tájékoztatás, a felvilágosítás, a jogi tanácsadás és védelem a szakszervezetek feladata lenne, amit szemináriumok szervezésével oldottak meg a múltban, és amit ugyancsak lejáratott az a bizonyos 40 év. A nyugati szakszervezetek anyagilag is jól állnak. A tagdíjakkal jól sáfárkodnak, azokat ügyesen és hasznosan fektetik be. Egy nyugati szakszervezet „értékét” azzal mérik, hogy tagjait pl. hány napig képes finanszírozni ugyanazzal a bérrel, fizetéssel, ami egy sztrájk esetén kiesik. Az egész segélyezési rendszer (beleértve a banki hiteleket) is fontos része a szakszervezeti munkának, feladatnak. A baloldaliság nem csak aláírásgyűjtésben, meg hangzatos „szolidaritási” megmozdulásokból áll.

Úgy tűnik ezekkel a problémákkal a hazai „baloldal” vezető ereje, „élcsapata”, az MSZP, nem foglalkozik, mint ahogy a választási kudarc okainak feldolgozásával, ill. orvoslásával sem. Helyette erőik további szétforgácsolásán ügyködnek. Ennek eredménye az egykor Messiásnak tartott Gyurcsány Ferenc távozása, és egy új párt alapítása. Amennyiben ez Gyurcsány Ferenc egyéni ötlete volt, akkor az egyértelműen egy Orbán elleni összefogást szorgalmazó parlamentáris formáció akar lenni, nem pedig a baloldal megújulásának reménykeltő próbálkozása. Már az alapító tagok bemutatása is szűk réteget képvisel, ill. választói réteget céloz meg. Néhány MSZP-sen kívül két eltűnt párt (SZDSZ, MDF) egykori képviselői (Bauer, Debreczeni) alkotják, ill. próbálják vonzóvá tenni Gyurcsány csapatát. Az egykori kormányfő (és pártelnök) ma már nem beszél szociáldemokráciáról. Viszont – Orbánhoz hasonlóan – a szemfényvesztés, a „néphülyítés” már beindult.

A Facebook-on olvasható (blog?) bejegyzése (Budapest, Berlin) igencsak megtévesztő. Azt írja: „….A Demokratikus Koalíció megalakulása óta rendszeresen találkozom a Budapesten dolgozó nagykövetekkel….”
majd
„…..Berlinbe mentem, hogy pár barátommal találkozzam a német szociáldemokraták közül. Frank-Walter Steinmeierrel irodájában találkoztam. Frank-Walter korábban külügyminiszter, alkancellár volt, most a Bundestagban az SPD frakció vezetője….”

Naná, hogy mindenütt fogadják, elvégre egy új párt vezetője. Másrészt kapcsolatai még az MSZP időkből származnak, amikor még mint miniszterelnök és pártelnök funkcionált, és lelkesen hirdette, hogy ő és pártja (MSZP) szociáldemokrata.

Arról persze nem szól sem Gyurcsány, sem a fáma, hogy ez az új formáció milyen politikai irányzatot képvisel? Belép például a Szocialista Internacionáléba? Egyáltalán, szocialistának, pláne szociáldemokratának tekinthető-e – nemzetközi szinten és porondon – egy olyan (Labor = munkás)párt, amely a két nagy rendszerváltó párt, a jobboldali (Antall féle MDF) és a szociáldemokráciától ugyancsak jobbra álló liberális (SZDSZ) elveket is magába foglalja?

Ez a kusza „elvtelenség” már a pártalapítást követő első Gyurcsány interjúban (Egyenes beszéd – Kálmán Olga, atv) is felfedezhető volt, amikor (kb. 20. perc körül) arról beszélt, hogy vissza kellene csalogatni a Jobbik-hoz átpártolt szavazókat. Nos, az a Gyurcsány Ferenc, aki nem tudta elviselni a szocialista Fico koalícióját a nacionalista Slotaval, az a Gyurcsány Ferenc hogyan képes elviselni a jobbikos szavazók megjelenését a „baloldalon” a hatalom megszerzése, ill. Orbán megbuktatása érdekében? Amikor ilyen kijelentéseket hallok, nagyon szkeptikusan látom a magyar „baloldal” helyzetét, azon belül is a magyar szociáldemokrácia jövőjét. Gyurcsánnyal, vagy nélküle. Ez pedig előrevetíti, hogy Orbánnak és a Fidesznek nem lesz komoly ellenfele 2014-ben. Ha mégis, akkor az sem egy politikai párt, hanem a gazdasági helyzet lesz, mely a hasukon, nem pedig az eszükön vagy a szívükön keresztül irányítja az embereket.

Stephen Elekes

A nap kérdése – Európai Ügyészség

0

Amint arról a Független Hírügynökség is beszámolt, mától indítja országos aláírásgyűjtési akcióját Hadházy Ákos, aki egymillió ember támogatását megszerezve kíván politikai nyomást gyakorolni Orbán Viktor kormányára annak érdekében, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint csökkenne a magyarországi korrupció, ha hazánk is csatlakozna az Európai Ügyészséghez?
×

Bezúdult Hadházyékhoz a „Tények” stábja

Bementek az udvarukba, ezzel birtokháborítást követtek el. Személyiségi jogokat is sértettek, mert beleegyezésük nélkül magánterületen filmezték a politikus családját. Öröm az ürömben, hogy a felesége büszke rá.

 

Hadházy Ákos ma kezdte meg aláírásgyűjtésért az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért, s már az első nap különös dolgok történtek a házuknál. Mint a Facebookon írja, „kormánypárti tévések jöttek be a kertünkbe és onnan filmezték a házamat és a családomat. Így a mai nap a dezinformációs diktatúra tökéletes bemutatására is alkalmas: a „Tényekben” nyilván egy újabb rágalmazó „hír” fog megjelenni a családomról a kormány számára kínos téma helyett.”

Bár ami történt, elkeserítő, a politikus mégis örül, mert, mint írja, a felesége videóra vette a stáb mozgását, és a következő szöveggel osztotta meg a zaklatókról készített videót: „Eddig azt gondoltam, a férjem politikusi tevékenysége szélmalomharc, és örültem volna neki, ha visszatér az eredeti hivatásához és állatokat gyógyít ismét.

Ma viszont úgy látom, hogy amelyik politikust ennyire támadják, hogy a kertjén belülre beküldik a tv-stábot, ami nyilvánvalóan birtokháborítás, ezzel együtt nyilvánvalóan feljelentjük őket és nyilvánvalóan megnyerjük a pert (nyilvánvalóan évek múlva), hát itt kezdtem el úgy gondolni, hogy bizonyára van értelme Ákos munkájának, máskülönben maximum kinevetnék, de békén hagynák. Büszke vagyok a férjemre és kitartok mellette! 😍”

Az ominózus felvétel itt látható.

Bréking nyúz, 2018. 09. 20. – Tudósítás a másik valóságból

0

Orbán Viktor politikai szupersztár lehetne, de ő remélhetőleg a nehéz, keskeny utat választja, iMerkel viszont katonai megszállás alá helyezné Magyarországot. A hároméves, önmagát ünneplő 888-ban az első leütött billentyű sorsából megtudtatta a világ, hogy mi vár arra, aki az útjukba kerül. A harc az, ami jól áll nekik. A liberális lény undorral, fintorogva, orrát befogva megmártózott a pörköltben.

 

Németh Sándor levelét megírta

„Levelet írt a nemzetközi evangéliumi-karizmatikus mozgalom vezetőinek az Európai Parlament (EP) Magyarországot érintő döntéséről és annak következményeiről Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze. Németh szerint Soros György és a háttérhatalmak más képviselői mindent megtesznek azért, hogy meghiúsítsák az antiglobalista, bevándorlásellenes, nemzeti és keresztény politikai erők megerősödését Európában. Szerinte Orbán Viktor magyar miniszterelnök felvette a kesztyűt. Ha Orbán feladná elveit, az ifjú osztrák kancellárhoz hasonlóan politikai szupersztár is lehetne belőle, de remélhetőleg ő a nehéz, keskeny utat választja jövőben is, ami az eljövendő új korszakba vezeti Magyarországot…

… Merkel így akarja biztosítani a tömegméretű legális migrációt Európába, a migránsok beengedésében és elosztásában is európai központi hatalom döntene, vagyis német dominancia alá helyezné a bevándorláspolitikát is. Gyakorlatilag ez a döntés az országunkat katonai megszállás alá helyezné, és gyarmati helyzetbe taszítaná, mert ha az országba történő be- és kiutazásokat nemzetközi határőrség ellenőrizné, az a magyar államhatár megszűnését jelentené…”. (Origo: Németh Sándor szerint Angela Merkel katonai megszállás alá helyezné Magyarországot)

Három(éves) a magyar igazság

„Immáron harmadik születésnapját ünnepli a jobboldal legerősebb, legizmosabb online hír- és véleményportálja, a 888. Sokat változott a világ és sokat változtunk mi is azóta, hogy leütöttük az első billentyűt. Annak a szegény billentyűnek a sorsából igazán gondolhatta volna a világ, hogy mi vár majd rá, ha az utunkba kerül. Most már tudja. Ennyit tehát az erőről.

Most pedig nézzük, hogy milyenek is lettünk. Minden nappal izmosabbak. Az izom történetét pedig úgy is megírhatnánk, hogy bár a lényegünk ugyanaz maradt – igazság és bátorság –, a tartalom egyre csak formásodott. A 888 ma már egy egészen más lap, mint ami a kezdetekkor volt…

…Nálunk blogol az Origo főszerkesztője, Gábor Laci, a CÖF erős embere, az ifjabb Lomnici és az ECHO TV informátora, Bohár Dani is… A harc az, ami jól áll nekünk! (888: Hároméves lett a 888).

Sörözve dagonyázó pörköltszagú posványlakók

„Ónody-Molnár Dóra A pörkölt című vérlázító írásának apropóját egy Kötcsén készült fénykép adta, amelyen helyi asszonyok egy nagy edényben pörköltöt visznek a polgári piknik vendégei számára. Ónody-Molnár Dóra nagyon sokat képzelt ebbe a fényképbe. Neki ugyanis elég egy szempillantás, és már látja, hogy ezek az asszonyok mennyire nyomorúságosak, szerencsétlenek, életük egy nagy szarkupac, ráadásul a férjük meghalt rákban (esetleg szív- és érrendszeri betegségben), vagy jobb esetben otthon sörözve dagonyázik…

… Mert a liberális elképzelés szerint a vidéki magyar asszony csak szerencsétlen lehet, aki nyilván az otthon sörszagúan dagonyázó férjét igyekszik kiszolgálni. Ugyan milyen más élet sarjadhatna vidéken, mint ez a pörkölszagú posvány, amit a liberális hiperművelt értelmiségink leolvasott róla?

Liberáliséknak már egy ideje gyűlölt célpontja a magyar vidék, a falusi ember, vagyis „a paraszt”. Ezért merült alá egy írás erejéig a megvetett parasztok világába a liberális lény, és mártózott meg undorral, fintorogva, orrát befogva a pörköltben, hogy aztán annál élesebb gyűlölettel köpje le őket, és nyomja bele hajsűrűségük, testsúlyuk, sörissza férjük, személyes tragédiájuk, vagy bármi más által a disznószaros, moslékos sárba, ahová valók lehetnek írása szerint ezek a parasztok.” (Magyar Idők: Pörköltös képű liberális újságírók és parasztasszonyok)

Politikai (H)arcképcsarnok – XXI. A Fidesz ökle

Gyakran látjuk kötényben, főzőkanállal a kezében, mára már hagyomány, hogy ő főz a fideszes dzsemborikon. A párt ökle, kimondja, amire párttársainak csak gondolniuk szabad. Polgármesterként arra szólította fel a csepelieket, hogy imádkozzanak Orbán Viktorért, ezzel is támogatva a miniszterelnököt az ellene áskálódók elleni harcában. És az is ő volt, aki a Népszabadság bezárásakor azt mondta a lap megszüntetéséről: épp ideje volt. Egy Facebookon posztoló néhány hónapja viszont azt írta róla, hogy őt még tanította az iskolában, és nagyon szerették a diákjai. Portrésorozatunk mai hőse: Németh Szilárd.

 

A politika iránt érdeklődő szélesebb közönség először 2012. januárjában találkozhatott Németh Szilárd nevével. Akkor, amikor – még Csepel polgármestereként – Nyírő József estre invitálta a polgárokat a Radnóti Miklósról elnevezett művelődési házba.

Nyírő szelleme a Radnótiban

Rövid részlet a csepel.hu portál akkori szíves invitálásából:

Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata nevében tisztelettel meghívom Önöket 2012. június 15-én 18 órára a Radnóti Miklós Művelődési Házba (1214 Budapest, Vénusz utca 2.) a „Nyirő József – A székelyek apostola” elnevezést viselő irodalmi estre. Az est előadója Takaró Mihály irodalomtörténész, bevezetőt mond Fráter Olivér történész. Aláíró: Németh Szilárd polgármester.

És egy másik idézet, amely megvilágítja, ki volt Nyírő József, akinek hamvait a magyar kormány embere táskában utaztatta Erdélyben, és akiről a vészkorszak idején elpusztított Radnóti Miklós a követezőket írta. (Napló. Magvető, 1989, részlet, 197. oldal.)

„A Harmadik Birodalom ez év október 31-én is megrendezte a weimari költőnapot, amelyen Közép- és Kelet-Európa tizenegy nemzetének meghívott költői is részt vettek. A magyar irodalmat a költőnapon Nyírő József erdélyi író reprezentálta. Nyírő az UFA számára többek között a következőket mondotta: „Ezekben a napokban a szellemi Európa születik újjá. Boldog vagyok és boldog a magyar irodalom, hogy ebben a szellemi felépítésben szintén részt vehet. Szép képet láttam éppen az előbb a templomban, amint Luther rámutat a bibliának arra a mondására, hogy a vér megtisztít minket. A vér megtisztítja Európát. Európa népei a békének, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak, és egymásra találnak. Teljes szívvel, teljes lélekkel akarjuk ezt a munkaközösséget vállalni. Éljen Hitler Adolf! Éljen Németország! Éljen a német írótársadalom!”

Áram és forradalom

2013. november végén a Fidesz azóta alelnökké avanzsált politikusa kitalálta, hogy a társasházak közös képviselőinek minden hónapban tájékoztatniuk kell a lakókat, mennyivel csökkent a gáz, a villany, a szemétszállítás díja. És azt is tudatosítani kell a lakókban, hogy nem maguktól csökkennek ezek a tételek, nem is a piaci hatások következtében, hanem azért, mert jó kormányunk van.

Vagyis, nem csupán arról volt szó, hogy a társasházak is élvezhetik a kormány gondoskodásának gyümölcseit, hanem arról is, hogy mindezt a lakók számára jól látható módon, és érthető nyelven kell kommunikálni. Ezt találta ki Németh Szilárd, valamint azt is, hogy nem elég szóban közölni a lakókkal, hogy nekik mennyire jó dolguk van, nem elég kidobolni, hogy mindenki meghallja. A szó tudjuk, elszáll, ám az írás megmarad. Ezért a közös képviselőnek írásbeli kötelessége a lakók tájékoztatása.

Németh Szilárd ezt sem bízta a véletlenre, de még a társasházak közös képviselőinek a fantáziájára sem. Még csak az kéne, hogy mindenki a saját szavaival énekelje meg kormányunk hőstetteit. Mert mi van akkor, ha némely közös képviselők nem képesek kifejezni valódi érzelmeiket, és a sok magasztaló mondat mellé esetleg egy-egy kisebb, már-már kritikának is beillő szófordulatot is bekerül a tájékoztatásba. Németh Szilárd olajozott gépezetében már akkor sem volt helyük ilyen homokszemeknek, ezért pontosan meghatározott szöveggel, szigorúan ellenőrzött, tipográfus által kitervelt betűtípussal – Arial betűt javasolt Németh Szilárd és csapata – javasolta kiírni minden hónapban, hogy mennyi jót tett a társasházak lakóival a kormány.

Kicsoda? A Fidesz országgyűlési képviselője, előbb önkormányzati képviselő Csepelen, majd ugyanott polgármester, a Fidesz „rezsicsökkentésért” felelős képviselője, 2018-tól a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, és a Fidesz alelnöke.

2013. szeptemberében – még mindig a rezsicsökkentés témakörénél tartunk – Németh Szilárd megsértődött, mert rosszul esett neki az a levél, amelyet az ELMÜ írt a fogyasztóknak. Az áramszolgáltató ugyanis a számla mellékleteként megírta véleményét a rezsicsökkentésről – ez volt az a szöveg, amely kivágta a biztosítékot Németh Szilárdnál. Kikérte magának, és adatvédelmi szempontból aggályosnak nevezte, hogy az áramszolgáltató levélben fejtse ki véleményét a fogyasztóknak.

Az ELMÜ a számlához mellékelt levele amúgy bevezetőjében kifejezte lojalitását a mindenkori kormányok iránt, ezt követően azonban azt írta, hogy az áram árának háromnegyede adó, illetve más, főként az állam által üzemeltett cégeknél landol. Írt arról is, hogy nem az áram kerül sokba, hanem a magyarországi átlagjövedelem kevés. Az áram ára, írta az ELMÜ, Magyarországon uniós átlagban alacsonynak számít, ám a magyar jövedelmek az említett átlag töredékét teszik ki, ezért a rezsinek a szükségesnél és elviselhetőnél nagyobb hányadát teszik ki.

Céloztak még arra is, hogy a rezsicsökkentés miatt elszenvedett veszteségeik a szolgáltatás minőségének romlását vonhatják maguk után, valamint azt, hogy a velük üzleti kapcsolatban lévő cégeknek kevesebb megbízást adnak majd a jövőben.

Alapvetően ezeken a megállapításokon sértődött meg Németh Szilárd, még a tévében is elmondta, hogy mennyire nem esik neki jól az ELMÜ különvéleménye.

Eltakarítani Soros embereit

2017. január 10-én Németh Szilárd egy kemény felütéssel kezdte az évet. Egy sajtótájékoztatón azt találta mondani, hogy el kell takarítani a Soros-birodalom „álciviljeit”. Hozzátette, hogy már eddig is szívesen eltakarították volna a civil szervezeteket, ám legnagyobb sajnálatukra nem tehették, mert nem jött még el a nemzetközi lehetősége.

Magyarul: az Obama-adminisztráció nem volt partner ebben. De most, hogy Obama már csak névleg és csupán néhány napig volt hivatalban, helyette Donald Trump lesz az USA elnöke, eljön a nemzetközi lehetőség.

Ha Németh Szilárd a saját ujjából szopta volna a civilekkel kapcsolatos otrombaságát, röhögtünk volna rajta. De vidámságra már akkor sem volt okunk: Orbán Viktor tudta és beleegyezése nélkül Németh Szilárd saját hatáskörében még az orrát sem merné kifújni, krákogni is csak Orbán engedélyével szokott. Ha takarításról beszélt, akkor biztosak lehettünk benne, hogy lesz hozzá seprű, lapát és tisztítószer.

Persze, érezhette ezt a kormány is, hogy túltolták a biciklit, mert maga a miniszterelnök igyekezett finomítani Németh megszólalását. Két nappal Németh ezután Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában ugyanis már azt mondta: a kormány nem akarja eltakarítani a civil szervezeteket, csupán arról van szó, hogy a magyar embereknek minden közéleti szereplőről joguk van tudni, hogy kicsoda, és honnan kapja a pénzét.

Nem a zsemle kicsi, hanem a pofátok nagy!

Van egy olyan „velünk született probléma, hogy minden üggyel szeretnénk szaladni az orvoshoz”. Ezt mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, amikor a 2018. februárjában nyilvánosságra került, a sürgősségi ellátáshoz kapcsolódó halálesetekről kérdezték. Majd, mintha maga is érezte volna, hogy ez így kevés, mintegy megerősítésként hozzátette: „Én például tegnap szögbe nyúltam, és evvel is elrohanhattam volna, de megpróbáltam magam megoldani” .

Fotó: Facebook

Vagyis, Németh is osztja Orbán Viktor véleményét, hogy az egészségügy rendben van. És ha ezt nem így látjuk, mi vagyunk a hibásak, a saját mohóságunk matt kerülünk bajba, vagy halunk meg. Túlságosan leegyszerűsítjük a világot: ha éhesek vagyunk, eszünk, ha elromlik az autónk, szerelőhöz visszük, ha betegek vagyunk, orvoshoz megyünk.

Ez azonban korszerűtlen és sehova nem vezető gondolkodás. Merthogy ezer más módja is van a gyógyulásnak. Ha – Németh Szilárd szép hasonlatánál maradva – szögbe nyúlunk, akkor nincs más teendő, minthogy kihúzzuk a szöget, megköpködjük a helyét, bekötjük, és már mehetünk is a dolgunkra. Fölösleges minden csip-csup üggyel az amúgy is túlterhelt egészségügyet háborgatni. Az egészségügy nem azért van, hogy a betegek bemenjenek a kórházba, és ott rendes ellátást kapjanak, hanem azért, hogy a mindenkori kormányok elmondhassák, hogy milyen sokat költenek az egészségügyre. Nem a várólisták hosszúak, hanem a betegek vannak túl sokan. Tessék kevesebben lenni, és ha valami fáj, azt odahaza orvosolni!

A migráció veszélyezteti a magyar gasztronómiát

Ez év elején Németh Szilárd egy fórumon arról értekezett, hogy a migráció miatt veszélyben  van a magyar gasztronómia.

Összehasonlította, hogy hány lacikonyha, és hány gyrosos van, ezt követően megkérdezték, mit gondol arról, amit Fazekas Sándor agrárminiszter egy csepeli fórumon mondott, hogy rovarokat kell enni, ha jönnek a bevándorlók, amire azt válaszolta: ő evett már skorpiót, de nem ízlett neki.

A két dudás I. – (készült 2011-ben)

Szeretem a dolgokat, történéseket fejlődésükben, változásukban nézni, vizsgálni. Ezért régóta meggyőződésem, hogy Magyarországon a nyugati demokratikus gondolkodás elterjedésének alapfeltétele (lenne), hogy az elmúlt 10 év két markáns egyénisége (Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc) eltűnjön, pardon, visszavonuljon a közéletből. Az eltelt idő másról sem szólt, mint e két ember személyes ellentétéről *, amihez egy ország asszisztál, miközben mind életszínvonalban, mind politikai kultúrában egyre jobban távolodunk a (prosperáló) Nyugathoz tartozás „ezeréves gondolatától” (vagy inkább álmától?)

A szovjetrendszer negyven éve oly hatalmas pusztítást okozott az agyakban, amit az elmúlt húsz esztendő képtelen volt kárpótolni. Itt többről van szó, mint a diktatúrából a demokráciába való átmenetről! – amit a hazai értelmiség szeret hangoztatni, és aminek jelenlegi állását, állapotát egyre gyakrabban bírál. Pedig ez csak a felszín. A probléma sokkal mélyebb, hiszen a kapitalizmus alapját, a gazdasági, és vele együtt a szociális szerkezetet verte szét a lenini ideológia. Ennek orvoslása nem sikerült az utóbbi húsz évben.

Egy időben követendő példaként emlegették Spanyolországot, ahol a Franco diktatúrát az alkotmányos monarchia váltotta fel, és a király igen gyorsan és „fájdalommentesen” vezette országát vissza a demokráciába. E példa terjesztői egy nagyon fontos és lényeges dologról hallgatnak, vagy megfeledkeznek. A Franco alapította Spanyol Állam diktatúrája egyértelműen politikai volt, és az nem terjedt ki a gazdasági és szociális szerkezetre. A magántulajdonhoz nem nyúltak, a gyárakat, üzemeket nem államosították, a szakszervezetek, biztosítók, érdekképviseletek működtek, igaz azok „külföldi” (szovjet) kapcsolatait szigorúan ellenőrizték. Franco szovjetellenessége érthető volt, hiszen a polgárháború idején a köztársaságiakat támogató Szovjetunió az ország aranykészletét Moszkvába szállíttatta. A sikeres akció lebonyolítása Gerő Ernő nevéhez fűződik.

Hogy húsz év alatt mi mindent lehet elérni, azt a két világháború közti időben (1918-1938) a csehszlovák fejlődés mutatja a legjobban. De a többi függetlenné vált, ill. újonnan alapított kelet-európai országra is a gazdasági megerősödés volt a jellemző. Sőt, egy öntelt Németország öt-hat év alatt (1933-39) annyit fejlődött gazdaságilag, hogy képesnek tartotta magát felvenni a harcot az egész világ ellen.

Magyarország viszont az elmúlt húsz esztendő alatt gazdaságilag szinte semmire sem jutott. Mindez a kapitalista viszonyok és gazdasági alapok ismeretének teljes hiányára vezethető vissza. Negyven éven keresztül hivatalból üldözték a „profitorientált” egyéni kezdeményezést. Lásd a meggymagos ember esete. A maszekok is csak a hiánygazdálkodás miatt voltak oly sikeresek. A rendszerváltást abszolút tapasztalatlan, önjelölt („szocialista”) rendszerbírálók hajtották végre. A meglévő, működő nyugati példákat nem követték, mondván „azt nem másoljuk”, amiket viszont átvettek, azoknál meg nem vizsgálták a működőképességhez szükséges körülményeket, összefüggéseket. A tanácsadó szakembergárda sem volt az igazi, hiszen bármennyire is felkészült, tanult emberek alkották azt, kiképzésük a „szocialista” gazdaság és (terv)gazdálkodás érdekében és alapján történt.

Egy olyan választási rendszert dolgoztak ki, ami bonyolultságával a világon egyedülálló. Minden egyes parlamenti választás alkalmával a nyugati sajtó erre fel is hívja olvasói figyelmét. Az első törvény, amit a szabadon választott parlament meghozott, a képviselők fizetése volt. Azóta is ez az egyetlen napirendi pont, amit a T. Ház minden alkalommal vita és ellenszavazat nélkül elfogad.

A lakosságot már a rendszerváltás előszeleként belekergették a sajáttulajdonú lakásvételbe. Negyven éven keresztül szociálpolitikai megfontolásból (magyarán propaganda céllal) mesterségesen alacsony szinten tartották a lakbéreket. Az állami bérlakások nagy része még az államosítás előtt (a Horthy korszakban) épült. A lakbérből befolyt összeg meg sem közelítette a 10-20 évenként esedékes renoválás, (műszaki, épületgépészeti) felújítás anyagi fedezetét, de még a szükséges mindennapi karbantartásra sem volt elég. A lerobbant épületeket olcsón ajánlották fel a bérlőknek. A szerencsétlen meg örömmel kapott az alkalmon, hogy végre sajáttulajdonú (örök)lakása lesz! Miközben megszabadult attól a rémálomtól, hogy az új, ”kapitalista” rendszerben a fene tudja, hogyan emelik majd a lakbéreket, sőt a tisztázatlan jogviszonyok miatt az állam esetleg a feje fölött eladhatja a házat, a lakást egy jó fizető „kapitalistának”, aki viszont bármikor emelheti a bért, ill. kilakoltathatja az azt fizetni nem képes lakót. (Éppúgy, mint a kapitalista időkben, azaz a Horthy-korszakban volt.). A lakások eszmei értéke egekbe szökött, miközben reálértéke rendesen zuhanni kezdett, hiszen ezentúl nemcsak a lakásnak, de az egész építménynek a fenntartása, jövőbeni karbantartása az új tulajdonosokat terhelte. Ez is csak egy példa arra, hogy mi mindennel nem számoltak az új rendszer megálmodói, és velük együtt a hirtelen jött szabadság élvezői, az ország lakossága. Megjegyzem a jelenlegi devizahitel válság is valami hasonlón alapszik.

A kapitalista átállásnak még számos buktatója volt (van és lesz), amivel a vezetés nem számolt, és amiről (részben ezért) a lakosságot nem tájékoztatják.

Az első szabad választáson a nép valamivel többet (vagy mást?) akart, mint a piacgazdasággá átalakítandó „kádári rendszer” demokratizálását, a (puha) diktatúra (békés) felszámolását. Ezért a nemzeti érzelmeket jobban képviselő MDF kapta a kormányalakításhoz szükséges szavazatot. Ugyancsak az alkotmányosság jegyében (suba alatti megegyezés keretében) az ellenzékbe szorult SZDSZ adhatta a köztársasági elnököt. 1990-ben még úgy tűnt, hogy az egykori kollégiumi diákok alapította Fidesz, amelynek 35 évnél idősebb tagja nem lehetett, valójában az SZDSZ „ifjúsági tagozata”. Ezért „zöldfülűségüket” akkor még kevesen értékelték, az első szabad választáson az érvényes szavazatok 8,95 %-át kapták.

Én 1993-at tartom a rendszerváltás, vagy még inkább a fordulat évének. Akkora kezdtek kialakulni a valódi erőviszonyok, rendeződött át az a politikai paletta, amely a Moszkvától független Magyarországot a továbbiakban nemcsak jelképezte, de meg is határozta. A jobboldal felbomlott, az MDF-ből kiváltak az antiszemita szélsőségek (Csurka), a liberális piacgazdaságot képviselő SZDSZ mellől kihátráltak a fiatal demokraták. Vezetőjük, Orbán Viktor, addigra felismerte a hazai politikában rejlő, de addig kihasználatlan lehetőséget: egy imponáló jobboldal megteremtését. Ennek érdekében lepaktált a Horthy-korszak szellemét magában hordozó MDF-fel, melyért cserében kapott egy székházat, miközben a jobboldali kurzusnak megfelelően saját pártját is átalakította. A 35 éves tagsági korhatárt feloldotta, és pártjával belépett a Közép Demokrata Internacionáléba, valamint a Nemzetközi Demokrata Unióba. Az alapító tagok egy része (Molnár, Fodor, Ungár) ekkor átpártolt az SZDSZ-hez. A Fidesz pedig Orbán nevével forrott össze.

A Boross-kormány idejére az ország többsége megijedt a frissen (és hirtelen) kapott szabadságtól, és az azzal járó létbizonytalanságtól, annak a negyven év alatt megszokott elbocsátás nélküli világnak az eltűnésétől, amelyben csak a jól fizető pozíciókat lehetett elveszteni, hiszen a munkanélküliséget büntették. 1994-ben a 3,60-as kenyér és tej emlékével abszolút többséget kapott a Kádár-rendszer utódpártja, az MSZP. Hornék nagyvonalúan miniszteri tárcát kínáltak fel a piacgazdaság híveként ismert SZDSZ-nek, miközben az Orbán vezette Fidesz egyre hangosabban játszotta ki az antikommunista nemzeti ütőkártyát. 1998-ra beérett az orbáni elképzelés: a kapitalizmust már csak könyvekből, egyéni emlékekből, családi legendákból ismerő lakosság kiábrándult a gyárbezárásokat eredményező, keleti exportot leállító és ezzel a Horthy-korszakkal azonosított munkanélküliséget előidéző jobboldalból éppúgy, mint a létbiztonság reményét visszahozni képtelen baloldalból. Az ártatlan, fiatal, politikai múlt nélküli „szüzek” megkapták a néptől a lehetőséget, hogy valami újat, mást és jobbat csináljanak. Ebben persze segítségükre voltak a kisgazdák, akiknek vezetője addig, mint ellenzéki politikus, igen szórakoztató volt.

A nagy változás elmaradt, a fiatalos lendület eltűnt. Helyette a szovjet időkre emlékeztető vezetői allűrök jelentek meg: Orbán engedte, hogy magyarországi repülőtérről induljanak NATO gépek magyarlakta dél-vidéki célpontok bombázására. Pedig ellentétben a Varsói Szerződéssel, az Atlanti Szövetségben lehetett és lehet nemet mondani. Lásd Görögország, amely nem engedte át területén a NATO egységeket, arra hivatkozva, hogy ortodox testvéreik elleni támadásban ők nem vesznek részt. Vagy vehetjük a Nemzeti Színház áthelyezésének történetét is, ahol az zavarta a párt- és miniszterelnököt, hogy az épület alapkőletétele az előző kormányfő nevéhez fűződik. Ilyen gondolkodást a nyugati világ nem ismer. Csak a szovjetrendszerben élőknek és születetteknek nem tűntek ezek fel. Összehasonlítva a 100 évvel korábban (1896) rendezett (honfoglalási) Millenniumi ünnepség sorozatokkal, és maradandó városrendezési emlékekkel (földalatti, városligeti Vajdahunyad vára, stb.), az államalapítás Millenniumi ünnepség orbáni megülése elég sajátosra sikeredett. A Magyar Köztársaság Országgyűlése egy un. „emléktörvényt” alkotott, melyben kimondja, hogy a Szent Koronát a Parlamentben kell őrizni. Mindez egy köztársaságban, amelynek megteremtéséről nemzeti költőink (Petőfi, Ady, stb.) oly lelkesen álmodoztak. Arról nem is szólva, hogy (Nyugat-)Európa köztársaságaiban (francia, olasz, német, osztrák) ilyen törvény nincs. Viszont az ottani lakosság sem fogékony (ennyire) az ilyen megnyilvánulásokra. Sőt, még az oly mélyen vallásos lengyeleknél sem tapasztalható ehhez hasonló, ahol pedig úgyszintén egybeesik a kereszténység felvétele az államalapítással. Kádár János szavaival élve: ezt hívják „nemzeti sajátosság”-nak, amit Orbán Viktor kiválóan ismer (és alkalmaz)!

Hogy az Orbán-féle Fidesz mennyire magán viseli a (kádári) „nemzeti sajátosság” jeleit, és ezáltal, mennyire nem (nyugati értelemben vett) igazi jobboldali párt, azt a 2002-es választási vereség másnapján ismerhette meg a világ, amikor (a Várban) a vesztes pártvezér bejelentette:

„…….Arra kérem önöket, hogy a következő három hónapban hozzanak létre kis, néhány emberből álló csoportokat, baráti csapatokat, polgári köröket. (….) Tudnunk kell egymásról, hogy ha a sorsunk úgy hozza, hogy mozdulnunk kell, akkor egyszerre mozdulhassunk…“ (Orbán Viktor beszéde)

Ez a mentalitás ismeretlen a nyugati világban, mi több, idegen a tekintélyes nyugati jobboldali vezetők pl. Churchill, Adenauer, Thatcher, Reagan választási vereség utáni leköszönő beszédeitől. Ez a mentalitás a szovjet (náci-kommunista) gondolkodásból ered, amely konspirációs módon igyekszik szerveződni a fennálló alkotmányos rend, a demokratikus államrendszer ellen.

Orbán négy éves (1998-2002) regnálása alatt szinte csak a külsőségekre koncentrált, és a „nemzeti sajátosság”-okat kihasználva a nemzeti érzelmekre próbált hatni, miközben az ellenzéket nemes egyszerűséggel „magyarellenes”-nek igyekezett beállítani. Ennek ellenére a 2002-es, majd a 2006-os parlamenti választáson is alulmaradt. Ez utóbbikor (2006) a Gyurcsány ellen vesztésre álló első forduló utáni vergődését rossz volt nézni. Tudta, hogy megbukott, de vérbeli focistához híven az utolsó pillanatig nem adta fel a vesztésre álló meccset. Az MDF-fel való nyíltszíni alkudozása egyenesen szánalmas volt, amint mindent felajánlott a kormányzási többség megszerzése reményében. Csak arról feledkezett meg, hogy kormányzása négy éve alatt már egy koalíciós partnert „felfalt”, aki nélkül 1998-ban sem tudott volna hatalomra kerülni. Egykori igazságügyi minisztere, a focihoz semmit sem értő, Dávid Ibolya viszont nem felejtett, és nem akart Torgyán József és a kisgazdák sorsára jutni. Ezért Orbán koalíciós ajánlatait sorra elutasította. (részletek ITT – kattints rá!)

A győzelemért, (a hatalomért) és annak megtartásáért bármire hajlandó („focista”) szellem, azóta is uralja és vezérli a magát jobboldalinak nevező pártot (Fidesz) és vezetőjét. A 2006-os választási beszédében (ugyancsak a Várban) Orbán, pedig arra szólított fel, hogy „aki magyar, az rá, ill. a Fidesz-re szavaz“ („….Nekünk, magyaroknak nincs hova hátrálni! Az ellenfeleink kimutatták a foguk fehérjét, agresszívek, kíméletlenek és durva hatalomvágy hajtja őket. Nincs hova hátrálnunk!”….. (Orbán Viktor beszéde)

Ez tisztán és egyértelműen szélsőséges, kirekesztő nacionalizmus. Ez NEM a demokratikus, parlamentáris jobboldal hangja, elve, eszmeisége!

Ennek ellenére, sem szavazótábora, sem pártja tagsága nem csökkent, ő pedig jó futballista módjára készült a következő „örökrangadó”-ra. Szívós (akna)munkával nyolc év alatt elérte, hogy a lakosság nagy többsége elforduljon a baloldali-liberális kormányzástól, sőt annak irányelveitől is. Orbán remekül kihasználta, hogy ami nincs (törvényileg) tiltva, az mind megengedett, azt szabad csinálni. Megjegyzem hasonló észjárása van a szélsőjobbnak, az „aktív” antiszemitáknak is, amire az érzékenyek, főleg az érintettek, azonnal ugranak, de ellene semmit sem tudnak tenni. De még antiszemitának sem kell ahhoz lenni, hogy az első Magyar Köztársaság első miniszterelnökének, majd elnökének szobrához letett virágokat, koszorúkat egy, amúgy cigánybűnözést kiáltó, (jobbikos) parlamenti képviselő – minden következmény nélkül – ellopja. És ennek ellenszerét – egyelőre – a baloldal nem találta meg. Sőt, hasonló módszereket próbál alkalmazni. Lásd az USA-ból működő és működtetett kuruc.info vs. Amerikai Népszava. A felháborodáson kívül a liberálisok sem tesznek semmit. Nem is tehetnek, hiszen ők a szabadság bajnokai, olyannyira, hogy a gyűlöletbeszéd elleni törvény is miattuk bukott meg. A piacgazdaságot favorizáló egykori szamizdatosok, majd SZDSZ-esek, az orbáni jobbra tolódás következtében, vagy tán hatására(?) a liberalizmus irányába mozdultak el. Miközben nem vették észre, hogy a magyar mentalitástól abszolút távol álló, mondhatni a közgondolkodástól teljesen idegen témákat karoltak fel és lettek azok szólói. Lásd az egyneműek házassága, vagy a marihuána és könnyű drogok legalizálása, stb. Az ilyen célkitűzések egy gazdag ország fejlett demokráciájában követőkre találnának, de a Kárpátok sötét medencéjében – egy jó darabig – aligha. Talán ez, a tömegeket nem érdeklő és nem érintő programok kudarca, az egyik legnagyobb tanulsága a 2010-es választásoknak, ill. a hozzávezető útnak.

Stephen Elekes

A második részt holnapi számunkban közöljük.

Fel vagyunk háborodva!

Igen, fel vagyunk háborodva, Borell úr! Milyen alapon állítja rólunk egy spanyol szélsőbaloldali (értsd: szocialista!) kormány külügyminisztere, hogy mi idegengyűlölők vagyunk? Azzal sem átállotta megvádolni hazánkat, hogy nálunk a hatalmi ágak nincsenek szétválasztva, nincs sajtószabadság? Hogy merte látszat demokráciának nevezni Orbán Viktor illiberális demokráciáját, amikor a nevében is benne van a demokrácia szó?  Nemcsak Magyarországot, de a térség többi államát is megsértette ezzel. Jogosan utasítjuk vissza, kedves spanyol külügyminiszter, ezeket a hamis állításait! Mindenki meggyőződhet arról, hogy nálunk teljes a sajtószabadság, a hatalmi ágak is elkülönülve működnek, és a magyar emberek sem idegengyűlölők.

Már hogy a fenébe volnánk azok? Papírunk van róla, hogy több tízezer ázsiai és orosz kapott tőlünk – némi ellenszolgáltatás fejében – letelepedési engedélyt. Csak azért kértünk pénzt ezekért, hogy ne akarják elvenni a magyar emberek munkáját mindenféle jöttmentek. Akiknek pár százezer euró belefér a családi költségvetésébe, azok biztosan nem fognak sorba állni a munkaügyi hivatalok ablakai előtt, nem fogják ostromolni a kormányt mindenféle segélyért, emelt családi pótlékért. A saját lábukon fognak állni, mint mifelénk minden rendes család fiatalja.

Lehet persze, hogy a Soros-bérenc szervezetek azt híresztelik rólunk, hogy nálunk a határon éheztetik és megverik azokat az embereket, akik migránsként nálunk akarnak Európába belépni. Semmi másról nincs szó, mint némi adminisztrációs tévedésről. Amikor például sertéshús löncsöt osztottak ebédre, az azért történhetett meg, mert tévedésből talán a tábor rendjére felügyelők ellátmányát kapták meg a bentlakók. Istenem, senki sem halt volna bele, ha egyszer megeszi, pláne ha éhes az ember. A gyerekekkel is megetetjük a spenótot, még ha nem is szereti, mert egészséges. Ráadásul az ellátás egyhangúságára is panaszkodnak, amikor pedig mást adunk, akkor finnyásan elutasítják.

Ami pedig a veréseket illeti? Ok nélkül senkit nem szokás bántani. Ha mégis valami ilyesmi történt, annak meg lehetett az oka. De azt sem lehet kizárni, hogy a sértettek egymást verték meg, vagy a saját fejüket verték a falba, mert azt hitték, attól elmúlik a migrénes fejfájásuk.

Miért baj az, ha egy faluban meglátnak egy idegent, akinek nincsenek szőke fürtjei, kék szeme, és rendőrt hívnak? Ki szereti azt, ha mondjuk, betörnek a lakásába, vagy ellopják a tyúkjait? Sötétbőrű idegeneket látva sosem árt az óvatosság. Őcsényben is csak azért szúrták ki a fogadós kocsijának a kerekeit, mert akkor akart hivatalos menekülteket fogadni a panziójába, amikor a szomszédos falú keresztény cserkészei szerettek volna ott táborozni, de nem kaptak szállást.

Mi az, hogy nincs sajtószabadság? Igaz, hogy a legnagyobb példányszámú napilapot bezárták, de nem azért, mert nem volt kormánypárti a cikkek hangvétele, hanem azért, mert ráfizetéses volt. Mindenki megértheti, egyetlen laptulajdonos sem szereti a pénzét alig olvasott kiadványokra költeni. Most tőkeerős hazai vállalkozók kezébe került szinte minden napilap Tolnától Baranyáig, mindenki pontosan tájékozódhat belőlük a kormány intézkedéseiről. Ez kiemelt társadalmi cél, mert hogyan léphetne egyszerre, egy irányba minden magyar ember, ha nem tudja, merre van az előre? Ha olyan mindenféle hazug, szoclib gondolattal mérgezik, mint amit ön is terjeszt rólunk. Azokra is gondolt a kormány, akik nem tudnak olvasni, mert mondjuk gyerek fejjel hamar kikerültek az iskolából, vagy rossz a szemük, és nincs pénzük drága szemüvegre. A rádióból is, a tévéből is ugyanazt hallhatják, amit olvashatnának. Szabadon, korlátok nélkül.

És az ellenzék hangja is hallatszik. Igaz, csak Budapesten lehet hallani a rádiójukat, ott sem minden kerületben. A Mária Rádió frekvenciája kicsit nagyobb területet szór be, de végül is keresztény ország vagyunk, ezért ne tegyen szemrehányást éppen egy spanyol. Sokkal jobban tenné őn is, ha ahelyett, hogy minket bírál, a templomban gyónna, amiért Franco tábornokot kirakták a sírjából!

A hatalmi ágak is elkülönülten működnek. Tessék megnézni a bíróságokat! Találni csak egyet is, amelyet a Fidesz székházának címére jegyeztek be? A Számvevőszéket sem, és az Ügyészséget sem! Ha a vezetőik időnként meg-megfordulnak ott, az csak akkor fordulhat elő, ha valamilyen megbeszélésre hívták őket.

De még ennél is felháborítóbb, az a hangnem, amilyen tónusban teszi ezt Borell úr! A magyar kormány nem tudja elfogadni, hogy valaki annak a Sargentini jelentésnek az alapján ítél meg minket, amelyet a trükkösen kimunkált, csaló kétharmaddal fogadtak el, és amelynek valóságtartalmát a mi parlamentünk kétharmados többsége kifogásolja is. Olyat legfeljebb aaz az idióta Asselborn, a belga külügyminiszter enged meg magának, hogy bírálja a menekültpolitikánkat, de meg is kapta a magáét Szijjártó Pétertől!

Szóval, csak akkor tessék minket bírálni, ha papírja van mindarról, amit kifogásol! Nem a Sargenti jelentésre gondolunk. Ne is abból ítéljen meg minket bárki, amit a világban beszélnek, hogy Orbán Viktor miért parolázott a szélsőjobbos Salvinivel, meg Putyinnal! Mindaz, amit hall rólunk, csak rosszindulatú szóbeszéd. Szóval nagyobb tiszteletet a magyaroknak! De addig is, küldje be a nagykövetét!

Szürreális levélváltás Áder János meghibásodott repülőjéről

Induljunk el onnan, hogy Áder János köztársasági elnök kedden Romániába utazott volna, ám az őt és kíséretét szállító repülőgép kisebb baleset szenvedett a ferihegyi repülőtér kifutópályáján, ezért az államfő nem tudott elutazni a Három Tenger elnevezésű konferenciára.

Ez volt a hír, amely felkeltette az érdeklődésünket. Nem a baleset részletei érdekeltek bennünket, hanem az, hogy

a hivatalosan a honvédség kötelékébe tartozó két Airbust miért az államfő és a miniszterelnök használja.

Különös tekintettel arra a körülményre, hogy Simicskó István – még honvédelmi miniszterként – a gépek vásárlásakor bejelentette, hogy ezek nem kormánygépek lesznek, hanem katonai célokat szolgálnak.

Írásban tettük fel kérdéseinket a Köztársasági Elnöki Hivatalnak és a Honvédelmi Minisztériumnak. A következőt kérdeztük: „…Olvasóink tájékoztatásra érdeklődni szeretnénk, hogy az eredetileg katonai célokra szánt gépeket miért a miniszterelnök és a köztársasági elnök céljaira használják. Annak idején, Simicskó István még honvédelmi miniszterként azt közölte a nyilvánossággal, hogy a gépeket kifejezetten a HM fogja használni, katonai célokra.

Történt-e azóta valamilyen változás a gépek tulajdoni, vagy használati viszonyaiban?

Megtisztelnének bennünket, ha válaszolnának a kérdéseinkre és segítenének bennünket abban, hogy olvasóinkat minél behatóbban tájékoztathassuk.”

Vagyis, igyekeztünk érzékeltetni a minisztériummal, hogy nem rólunk, újságírókról van szó. Nem mi akarunk mindenféle dolgokat öncélúan megtudni, hanem az olvasókat szeretnénk tájékoztatni.

Áder János hivatala megkeresésünkre nem válaszolt, a HM a fenti kérdésekre következőt volt szíves közölni.

„A Honvédelmi Minisztérium Kommunikációs Osztályára érkezett megkeresésére hivatkozva az alábbiakról tájékoztatjuk: A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről készült felszállni 2018. szeptember 18-án a reggeli órákban a Magyar Honvédség azon Airbus A-319 repülőgépe, amellyel Áder János köztársasági elnök utazott volna Bukarestbe.

Egy földi kiszolgáló emelődaru rakománya a repülőgép egyik ajtajának nyomódott, ami ettől kisebb mértékben behorpadt, így a gép biztonsági okokból nem szállhatott fel. 

A Magyar Honvédség csapatszállító repülőgépén a szükséges javításokat rövid időn belül elvégzik, majd visszatér a kecskeméti bázisra.”

Szövegértésből elégtelen. Nem ez volt ugyanis a kérdés. Persze, nekünk azonnal feltűnt, hogy nem a mi kérdésünkre jött válasz. Azt gondoltuk, hogy

talán összekevertek bennünket egy másik kérdezővel,

aki a baleset körülményeiről kérdezte őket.

Ezért viszontválaszlevelet írtunk a HM-nek.

„.. köszönjük a válaszukat, amelyben tájékoztatnak bennünket a kisebb reptéri baleset körülményeiről. Kérnénk, hogy amennyiben lehetséges, a levelünkben feltett kérdésre is válaszoljanak, vagyis arra, hogy az eredetileg katonai célokra szánt gépeket miért a miniszterelnök és a köztársasági elnök céljaira használják. Annak idején, Simicskó István még honvédelmi miniszterként azt közölte a nyilvánossággal, hogy a gépeket kifejezetten a HM fogja használni, katonai célokra.

Történt-e azóta valamilyen változás a gépek tulajdoni, vagy használati viszonyaiban?

Egyúttal megragadnánk az alkalmat, hogy megkérdezzük: fizet-e a kormány és a köztársasági elnök hivatala a Honvédelmi Minisztériumnak az eredetileg katonai célokra szánt gépek használatáért?

Válaszukat előre is köszönjük.”

Az utolsó mondat optimizmust feltételezett a részünkről, amire, mint kiderült, semmi okunk nem volt. Második levelünkre ugyanis már nem jött válasz – igaz, gyakorlatilag az elsőre sem. S ha már itt tartunk: arra már gondolni sem merünk, mi történt volna, ha nem Áder János, hanem Orbán Viktor gépével történik hasonló „háztartási” baleset. A miniszterelnök ugyanis nagyjából ugyanabban az időben Putyinhoz indult látogatóba, aki biztosan nem vette jó néven, ha vendége nem érkezik meg a megbeszélt időre.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!