Arról ír a francia közszolgálati rádió, az RFI tudósítója Budapestről, hogy a Sziget Fesztivál a szabadság utolsó bástyája Magyarországon.
“Ez a fesztivál a szabadság bástyája, amely még ellenáll az autokrata miniszterelnöknek, Orbán Viktornak” – írja a francia tudósító. Aki megemlíti, hogy a Sziget Fesztivál fő tulajdonosa amerikai, ezért is tud ellenállni annak az offenzívának, melyet a magyar kulturális élet ellenőrzésére indított Orbán Viktor.
“A hangulat zseniális, itt minden országból vannak fiatalok, és mindenki beszélget mindenkivel” – mondja Franck, a fiatal francia villanyszerelő.
90 országból érkeztek a fellépő művészek , akik körülbelül 50 előadást tartanak. Ezenkívül vannak ingyenes jóga tanfolyamok, és jazz táncot is lehet tanulni a Szigeten. 13 afrikai ország képviselteti magát ezen a hatalmas rendezvényen.
Az egész Sziget Fesztivál toleranciát sugároz.
“Azt hallottam, hogy a magyar kormány nem épp a demokrácia és a szabadság bajnoka, de ezzel szemben azt tapasztalom itt, hogy ez egy teljesen normális hely. Teljesen nyitott a világra” – ez Nicolas véleménye. Aki a kongói slammer, JJ Bola színpadi fellépésére figyel. A kongói előadó a migránsok jogairól beszél.
“Ez a költő azt hangsúlyozza, hogy a bevándorlóknak milyen nehéz beilleszkedniük egy új társadalomba. Mi egyáltalán nem képviselünk semmiféle pártot, de a fesztivál a toleranciát sugallja. Azt szeretnénk ha megszólalna az elnyomottak hangja is. Amióta létezik a Sziget, azóta ez a filozófiánk, ez benne van a DNS-ünkben” – mondta a francia tudósítónak Kádár Tamás, a Sziget igazgatója.
32 ezer eurós LMBTQ büntetés
Az Orbán kormány támadást indított, hogy még jobban ellenőrizze a kulturális életet. A Libri megszerzésével az egész könyvpiacon uralkodó pozíciót ért el. A magyar kormány akcióba lendült az LMBTQ mozgalom ellen. Bünteti az ilyen könyveket árusító boltokat: egy esetben 32 ezer euró volt a büntetés összege – írja az RFI tudósítója.
“Ez a törvény teljes őrület, de jelen pillanatban nem befolyásolja a Sziget programját – hangsúlyozza meg az igazgató. A szivárványos zászlók mindenütt lobognak és gyakran látni drag queeneket is. Ettől sok ultrakonzervatív idegrohamot kaphatna” – erősíti meg a francia tudósító.
“A magyar kormány most minket támad, míg korábban a migránsokra vetette magát. Ez a kormány nem lehet meg ellenségkép nélkül”
– nyilatkozta Sulyok Viktória. A magyar LGBT+ nemkormányzati szervezet főnöke hozzátette: “korábban bemehettünk a középiskolákba, de a kormány most kitiltott onnan bennünket.”
Ákos, ugyanennek a nemkormányzati szervezetnek a munkatársa azt fájlalja, hogy
“a homoszexuális párok nem házasodhatnak össze Magyarországon, és nem fogadhatnak örökbe gyereket.”
A 29 éves fiatalember nagyon boldog itt a Sziget Fesztiválon:” itt vannak LMBTQ rendezvények, azzal sétálhatok kézen fogva, akivel csak akarok. Az emberek itt nagyon toleránsak. Csak az a baj, hogy az egész csak hétig tart a Szigeten.”
Nem jó, ha a kirakatban lopunk, csalunk, hazudunk és zsarolunk – mondta Pesty László, Orbán régi barátja Tusnádfürdőn, ahol kétperces kihallgatást kért a miniszterelnöktől, de nem kapott. Ekkor állt elő a Lölő jelenség bírálatával. Mire is gondolt tulajdonképp?
“Én valóban egy jelenségről beszéltem nem egy személyről. Naponta hallok történeteket arról, hogy bizonyos emberek a klánból rámutatnak egy szép családi házra, egy panzióra, rámutatnak egy cégre, és kacsintanak, a tulajdonos fülébe súgják:
”barátom nem ártana neked egy tulajdonos társ, hogy továbbra is jól menjenek a dolgaid.”
És az áldozat megijed, pár fillérért beengedi cégébe a klán tagot, aztán mire felnéz, kívül kerül a saját szorgalmából felépített vállalkozásán, családi házán, panzióján, egyebén.
Mák István egy mélyépítésben, csatornázásban tevékenykedő vállalkozó, aki a nulláról építette fel magát. Nemrég gyanús körülmények között töredékáron vált meg a vállalkozásától. Tessenek utánanézni az ügynek!” – mondta Pesty László a 24.hu portálnak. Amelyik fel is hívta Mák Istvánt, aki megerősítette a dokumentumfilmes állítását:
”zsarolás hatására a becsült piaci érték egyharmadáért adtuk el cégünket vállalkozó társammal együtt egy oligarcha strómanjának.”
Kinek? Vagy egy név is, de a jelenség érdekesebb hiszen a miniszterelnök környezetében is vannak hasonló jelenségek.
Például Tiborcz István, aki villámgyorsan gazdagodik, ma már az ország egyik leggazdagabb embere, az ingatlanpiac királya. Pár év alatt vagyona 45-ről 70 milliárd forintra nőtt.
Mégis miből? Tán csak nem azért, mert ő Orbán Viktor veje?
“A miniszterelnök vejének ügyében nem vagyok naprakész, de azt el kell ismernem, hogy a történtek nemcsak a radikálisok, de a gondolkodó néprétegek körében is adhatnak okot csodálkozásra, kétkedésre”
– válaszolta Pesty László.
Mészáros Lőrinc vagyona mögött állhat Orbán Viktor miniszterelnök?
“Mindenki mögött állhat valaki.” Orbán Viktor mögött is állhat valaki? “Az ilyen fajsúlyú kérdésekről a magunkfajta mezei ember semmit nem tud, és nem is tudhat” – nyilatkozta Pesty László a 24.hu-nak.
Ellenzéki szereposztás a Fideszben?
Pesty László jelképes helyszínen tette meg leleplező kijelentését akkor amikor Tusnádfürdőn maga Orbán Viktor meglepően defenzív volt. Öreg bokszolóról beszélt, aki már nemigen akar visszamenni a ringbe. Olyan benyomást keltett mint aki a legszívesebben venné a kalapját, és menne. Ha tehetné. Mi lesz akkor a rendszerrel? Mi lesz a családi vagyonnal? A nemzeti együttműködés rendszere pénz hiányában a csőd szélén táncol. A családi vagyon csak addig van biztonságban amíg Orbán Viktor hatalmon van. Utódjának első gondja lenne, hogy kivizsgálja a vagyonosodását hiszen mást nemigen tudna adni az életszínvonal csökkenéssel küszködő meglehetősen morózus magyar társadalomnak. Tusnádfürdőn a csődöt ismerte be Orbán Viktor, aki bízhat az ellenzékben, amely képtelen ezt kihasználni. Tovább az orbáni úton még hogyha az nem is vezet sehova – ezt erősítette meg Tusnádfürdő és Pesty László mostani interjúja, amely a Fideszért haragszik nem ellene. Csakhogy a Fidesz már nincs, csak a klán van, ahogy azt Pesty László is pontosan leírta.
Tiborcz István és neje, Orbán Ráhel 36 luxus ingatlan boldog tulajdonosa az ország legszebb részein. A finanszírozásról Orbán Viktor strómanja Mészáros Lőrinc gondoskodik. Persze a kormány is kiveszi a részét a programból hiszen a kormányfő lányának és vejének gazdagodása közérdek.
36 luxus ingatlant számolt össze valasz.hu, amely megemlíti, hogy a házastársak vagyona közös vagyis Orbán Ráhel sem panaszkodhat. Ahhoz képest, hogy a választások előtt még Spanyolországba menekültek, mostanra kiderült: vezető szerepet játszanak immár a luxus ingatlan piacon is. Íme a 36-os lista leglátványosabb épületei:
Hotel Dorothea Budapest – Több mint 40 milliárd forintos bank kölcsön személyesen Mészáros Lőrinctől.
Sofitel Budapest – A hotel nemzetgazdaságilag kiemelt beruházás.
Ki dönt erről? Orbán Viktor, a gondos pater familias.
D 8 Hotel – a D a Dorottya utcát jelenti Budapesten – 18 millió eurós jelzálog Mészáros Lőrinc bankjától – MBH
Dürer Park – A Sacré Coeur zárda helyén a budapesti Városligetben – szintén nemzetgazdaságilag fontos beruházás
05 Gellért szálló Budapest – Felújítás az állami MFB bank 10 milliárd forintos hitelével.
Még sokkal több van Budapesten, de ezek a leglátványosabbak, mert a Dunapart illetve a Városliget közelében vannak. Ám a Fidesz a vidék pártja, így az sincs elhanyagolva:
Hilton Garden Inn Debrecen City Center – 3,66 milliárd forinttal járul hozzá a kormányzat az első vidéki Hilton Hotel felépítéséhez
Botaniq Turai Kastély – 2,31 milliárd forintos kölcsön a Gránit banktól, amely jórészt Tiborcz István tulajdona
Mövenpick Balaland Resort Lake Balaton Szántód – 6,9 milliárd forintot adott a kormány, és láss csodát: a Nemzetközi Beruházási Bank 10 milliárd forinttal járult hozzá a sikerhez. Ez az egykori KGST bank, mely jórészt orosz tulajdon, távozott Budapestről miután Orbán – amerikai figyelmeztetésre – megszüntette a magyar részvételt
Port Hotel Medical&Spa Hévíz – 8 milliárd forintos támogatás a kormánytól és 16,8 milliárd forintos kölcsön Mészáros Lőrinc bankjától
(Gulyás Gergely kancellária miniszter nem véletlenül mondta, hogy még 30-40 Mészáros Lőrincre lenne szükség Magyarországon. Az Orbán Viktorhoz hasonlóan jogi végzettségű Gulyás Gergely ezt azzal kapcsolatban említette meg, hogy Pesty László dokumentum filmes Tusnádfürdőn a “Lölő jelenségről beszélt, amely árt a Fidesznek.”)
Grand Hotel Galya Mátraszentimre-Galyatető – 3,9 milliárd forintos visszanemtérítendő állami támogatás
Modero Health Concept Hotel Sárvár – 2,5 milliárd forintos állami támogatás
Külföldön is terjeszkedik a kormányfő veje:
Hotel Atrio del Mar – a Costa del Solon áll a 84 szobás szálloda, finanszírozása üzleti titok
Amint a többi esetben is homályba vész: honnan van a törekvő ifjú párnak ennyi pénze?! Ezt nem is kérdezi senki hiszen mindenki tudja: akinek a miniszterelnök a papája annak bőven telik luxus ingatlanra is!
A hatalmon kívül nincsen számodra hely
Orbán Viktor jól tudja ezt hiszen távozása esetén rögtön megindulhatna a korrupciós vizsgálat. Malajzia miniszterelnöke mihelyt megbukott a választáson máris a főügyész vizsgálatának alanya lett, és 12 éves börtönre ítélték korrupció miatt. A kormányfő sejtette, hogy mi vár rá, mert ötven bőrönddel és nejével a repülőtérre tartott, de lefülelték. Orbán Viktor aligha akarja így végezni pályafutását. Ezért az az öreg bokszoló, akiről Tusnádfürdőn beszélt, hiába tudja, hogy perspektívája siralmas, mégiscsak maradni kényszerül, és újra ringbe szállni. A tét ezúttal már nem a győzelem hanem az olyan vereség, amely után nem kell börtönbe menni, és főként nem kell leadni a lopott holmit.
Orbán Viktor a fundamentalista antikommunista az utóbbi időben lelkesen méltatja Kínát, melyet a kommunista párt vezet vaskézzel immár 74 éve. A magyar miniszterelnök egyidejűleg bírálja a Nyugatot, “amely hanyatlik”, és különösen az Egyesült Államokat, “mely puccsot készít elő ellene.”
Jeszenszky Zsolt, a Hír Tv sztárja ezekután nem tehetett mást minthogy felfedezte Marx Károlyt, a kapitalizmus elszánt bírálóját.
“Marx jó kérdésekre rossz válaszokat adott“
– állapítja meg a Pesti Srácok oldalán korunk jeles teoretikusa. Jeszenszky Zsolt előadja Marx elméletét a tőke koncentrációjáról és centralizálásáról. Korunkban megtette ezt már a francia baloldali közgazdász, Thomas Piketty, akinek Capital-Tőke című könyve hetekig vezette a népszerűségi listát New Yorkban is. Konklúzió: nagyon kevesek kezében nagyon sok pénz összpontosul méghozzá egy országban: Marx idején ez a brit birodalom volt, ma pedig az Egyesült Államok. Ez a pénzügyi elit irányítja a világgazdaságot – írja Marx nyomán Jeszenszky Zsolt.
Miért hadakozik akkor Orbán az USA ellen?
Mert szuverenista vagyis a saját erejére kíván támaszkodni. Erre látja jó példának Kínát Orbán és Jeszenszky Zsolt. Csakhogy ez vaskos tévedés: a kínai gazdasági csoda az USA aktív támogatásával ment végbe! A nyugati tőke és technológia tette naggyá Kínát nem pedig a konfrontáció az Egyesült Államokkal. Az a szovjet- orosz út, amely egyértelműen a zsákutcába vezetett el. Peking kezét lábát összetörve igyekszik elkerülni a konfrontációt, mert jól látja, hogy Moszkva mire ment azzal. Amióta leállt az együttműködés az USA-val a Kína gazdasági csoda odalett. Ezért Peking mindenáron modus vivendit akar találni az Egyesült Államokkal nem pedig szembeállni vele mint Vlagyimir Putyin vagy Orbán Viktor. Harmadikként ide kívánkozik még Kim Dzsong un neve: Észak Korea fura ura a szuverén nemzeti kommunizmus megtestesítője. Dzsucse a rendszer alapja vagyis: támaszkodjunk a saját erőnkre! A végeredmény katasztrofális: miközben Dél Korea az USA aktív támogatásával a világ egyik gazdasági nagyhatalma lett, melynek GDP-je meghaladja a jóval nagyobb és népesebb Oroszországét, Észak Koreában a diktátornak sírva kellett bocsánatot kérnie népétől a folyamatos éhezésért. Ide vezethet a folyamatos szembenállás az Egyesült Államokkal, de ki akar ide eljutni?
Évekkel ezelőtt megírtam a Bódis nagypapa történetét, a másik nagypapával, a Steinitzcel nem találkozhattam, mert 9 és fél évvel születésem előtt adta az utolsó életjelet magáról. Karácsonykor, 80 évvel ezelőtt.
A 20. század hatodik évében látott napvilágot, mint ahogy az anyakönyvi kivonatok mutatják, izraelita családban. Apja Herman, anyja Julianna volt. A szüleiről két emlék maradt meg. Herman esetében ez egy levél, amelyet feleségének írt az osztrák-magyar hadseregbe való bevonulása után. A Magyar Királyi Posta 10 filléres bélyegével ellátott Zárt-levelező-lap tek. Steinitz Herman úrnak van címezve, a cím (czim) pedig Újvidék, pontosabban Felsőkabol (Gornyi Kovilj), Bácska, a keltezés ideje: 1914. július 28.
„Kedd reggel
Kedves Júliskám! Értesítelek, hogy szerencsésen megérkeztem, tegnap este 7kor jelentkeztem, ma 10 órakor öltözködünk és valószínűleg még ma az orosz határra megyünk, Móriczal együtt leszek, Miksa is az éjjel Szegedre utazott… Ne fizess, édesem, senkinek, mert nem muszáj, csak gyűjtsd a pénzt, vigyázz az aranyos gyerekeinkre. Csókollak aranyom és aranyos gyerekeinket.
Herman“
Nemsokára Julianna megözvegyült és két fiát egyedül nevelte. A már említett Felsőkabolban volt egy boltjuk és – amennyire rekonstruálni lehet a történetet – ott volt a lakásuk is. 1920 körül az idősebb fiú, Gábor, aki ekkor 14 éves lehetett, diákotthonban (kollégiumban) lakott, valószínűleg Újvidéken. A lényeg, hogy azon a tragikus éjszakán csak Julianna és a kisebbik fia voltak otthon. Egykori tudósításokra való emlékezésekre támaszkodva, azt lehet tudni, hogy két szomszéd gyerek betört a boltba, a zajra azonban felriadt Julianna, és tetten érte a betörőket, akik pánikba estek és 9 (!) kézszúrással végeztek a „szépséges Juliannával“ (így írták a sajtóban), sőt végeztek az anyja után induló gyermekkel is. A kettős gyilkosság hetekig a sajtó címoldalán szerepelt.
Ezt követően csak sejteni lehet, hogy a megárvult Gábor hogyan tengette életét. Azt anyám (aki a nagymama, Julianna nevét örökölte) emlékezése szerint, rokonok segítették a továbbtanulásban, többek között a szabadkai Mayer pékség tulajdonosa. Az üzlet a szabadkai Mayer testvérek (Braća Majer) utcájának sarkán állt. A 2. világháború után azért kaphatta a Kakas iskola mögött kezdődő utca ezt a nevet, mert a Bácskába bevonuló („Délvidék visszatér!”) magyar hadsereg és adminisztráció kivégeztette mindkét Majer fiút, mint kommunista felforgatókat. A Sárga Házban ezekben az időkben (is) a kínzások nagyüzemben folytak.
Gábor, immár Szabadkán, a húszas évek vége felé ismerkedett meg Szabó Margittal (Manci), aki Lili nevű lányával élt leányanyaként. A családját korán, tragikus módon elveszített Gábor nagyon elszántan és rövid idő alatt elvette Margitot és egy év múlva, született meg a közös gyermek, aki a „szépséges Julianna” nevét örökölte. Üzletvezetőként dolgozott egy német tulajdonú kályhagyárban, amelynek épülete még mindig áll Szabadkán. Szorgalmas alkalmazott lehetett, mert tanult ember lévén, könyvelést is felvállalt a cégben, de nem restellt falat festeni sem.
A leghitelesebb írásos dokumentumnak ebből az időszakból a levelei számítanak. 1939-ben mozgósították a Jugoszláv Királyi Hadseregbe és Szlovéniából írt a családnak. Ezekből csak egyet idézek, mert jelképesen itt is a karácsony szerepel.
„Kedveseim! Most szombaton d.u. 1 óra van. Legutóbbi lapomban (szerdán) írtam, hogy csütörtökön indulunk haza. Sajnos nem lett belőle semmi, sőt még aznap d.u. kizavartak dolgozni és azt mondták, hogy csak 25-én hétfőn indulunk. Csütörtökön sikerült megint meglógni a munkából, elmentem a fürdőbe és jól megfürödtem (már éppen rám fért)… Ma megint itthon maradtam (mert nagyon hideg van) és feküdtem mintha beteg volnék, pedig kutya bajom se nincs. Úgy ½ 12 órakor jött egy újabb hír, hogy talán még ma este elindulunk, úgy fölugrottam az ágyról mintha ott sem lettem volna, megborotválkoztam és most várom a további fejleményeket.”
Majd a levelező lap másik oldalán:
„Ha ma el is indulunk, már csak kedden érünk haza. Kellemes karácsonyt kívánok Nektek. Ne hogy sírjatok, ha már így rendelte a sors, bele kell nyugodni.
Csókollak sokszor, Apuka.”
A levelező lapon (Dopisna karta) két pecsét szerepel: az 1939. december 23-i keltezésűn Dolenji Logatec, a december 24-n pedig Subotica szerepel, mindkét városnév latin és cirill betűvel. Az 1 dináros bélyegen a kiskorú Petar Karađorđević képe van.
Ha nem is karácsonykor, de néhány nappal később Gábor visszatérhetett a családjához. Nem tudjuk milyen sikerrel járt a Jugoszláv Királyi Hadsereg hadgyakorlata, mindenesetre másfél évvel később a hitleri Németország és horthysta Magyarország lerohanta az országot.
És ezzel elkezdődött a Steinitz család újabb kálváriája. 1942-ben Gábort a magyar hatóságok munkaszolgálatosként elvitték a megszállt Ukrajnába (Szovjetunió).
Első (1942. 07. 06.) levelének pecsétjén Topolya áll:
„Kedveseim!
Szerencsésen megérkeztünk. Minden jól van. Az unokabátyámmal is találkoztam. Ha írtok, csak nyílt lapot.
Sokszor csókollak, Apuka”
A második levélen (1942. 07. 19.) is Topolya szerepel:
„Kedveseim!
Szombaton írt lapotokat ma délben megkaptam. Ma nagyon sok volt a látogató, itt volt az Oszinak a felesége is, nagyon sajnálom, hogy nem jöttetek, de hát ezt előre nem lehetett tudni. Van-e a Roziéknál újdonság? Hogy áll a paradicsom, van-e sok? Jó volna most itt egy pár darab belőle. A rádiót átadtátok már? Írjatok mindenről
Csókollak sokszor, Apuka”
Az 1942. július 27-én írt levél már Szilágynagyfaluból jött:
„Kedveseim!
Tegnap este megérkeztünk végső célunkhoz. Szép hegyes vidéken vagyunk, iskolában vagyunk elszállásolva. Az időjárás itt is olyan, mint odahaza. Írjatok levelet mindenről. Voltatok Topolyán?
Csókollak sokszor. Apuka”
Majd egy hónap múlva (augusztus 23.) továbbra is Szilágynagyfaluból:
„Kedveseim!
Nem tudom elképzelni mi van Veletek, ma két hete hogy lapot kaptam Tőletek utoljára. Csomagot 19-én megkaptam. A képen, anyukám, úgy nézel mintha sírnál, ne búsulj, majd csak elmúlik ez a pár hét…Hogy vagytok? Lesz-e annyi pénzetek, hogy Babámnak (anyám, Julianna beceneve – a szerző megjegyzése) a könyveket megvegyétek? Nehogy elveszítse ezt az évet! Már írtam volna Szmotanáéknak, de akkor Nektek nem írhatok. Ha már nagyon megvagytok szorulva, írjatok ti az én nevemben, hátha segítenek. A lapnak csak egyik oldalára írjatok nekem.
Csókollak sokszor, Apuka”
Három napra rá:
„Végre megkaptam 18-án és 27-én írt lapotokat meg a fényképeket, ma pedig a csomagot, aminek a tartalmára nem voltam elkészülve, de nagyon megörültem neki…Babám a kis képen jobban nézel ki mint a nagyon, a Lili miért nincs rajta?… Lassan múlnak a napok, de remélem mire Lili fölszabadul otthon leszek.”
Ezen a levelezőlapon van először egy ELLENŐRIZVE pecsét és egy olvashatatlan aláírás.
Szeptember 6:
„Kedveseim,
Újra elmúlt egy hosszú hét. 31-én és 2-án írt lapotokat megkaptam. Nagyon bosszant, hogy a segélyből nem lett semmi, most jól nézünk ki. De remélem mire Lili fölszabadul, otthon leszek. Újabb rendelet szerint Ti csak egy lapot írhattok hetenként, élelmi csomag is csak e hó 15-ig vehető át. Ha lehetséges, küldjetek szalonnát vagy szalámit, paprikát és paradicsomot, meg valami kapcának valót és expressz adjátok fel. Kérlek Anyukám, az ünnep előtt este gyújtsál helyettem mécsest, ha nem kapsz olajat, jó lesz gyertya is. Drága babám, a lekvár nagyon ízlik. Mikor kezdődik a tanítás? A csomagban írjatok egy pár sort is. Józsi adott már valamit vissza?
Csókollak sokszor, Apuka”
A következő levél (szeptember 7.) pecsétjén Nagyvárad szerepel:
„Kedveseim,
ez a hét nem nagyon jól kezdődik. Tegnapi lapomban még azt írtam, hogy talán okt. 1-re leszerelünk, sajnos ma reggel jött egy váratlan parancs, hogy innen még a hét folyamán Kassára megyünk, és onnan talán a határon túlra is. Sajnos, ha a sors így rendelte el, nyugodjunk bele, majd talán megsegít az isten. Drága gyermekeim, vigasztaljátok meg Anyukát és ne hagyjátok sokat sírni. Anyukám, az adóhivatalban jelentsd be, hogy én be vagyok vonulva, akkor nem kell fizetni adót. Az életbiztosításnál is be kell jelenteni, hogy egyelőre nem tudunk fizetni. Próbáld meg a gyárban, hátha kifizetik a két hetet, mondd meg, hogy nem kapsz segélyt. Lilám, ha csak lehet, maradjál a Polákéknál, mert most minden fillérre szükségetek lesz. A kért csomagot ne küldjétek, mert nem talál már itt. Üdvözlöm az összes ismerősöket. Egészséges vagyok.
Isten Veletek, sokszor csókollak, Apuka”
A következő levelező lapokon a bélyegzőn nem szerepel helymeghatározás, csak az, hogy: Tábori Postahivatal.
November 3:
„Kedveseim!
Újabb hosszú napok múltak el, de Tőletek még nem kaptam semmi hírt, remélem Ti megkaptátok az én soraimat. Drága babám, ma van éppen a születésnapod, kívánom, hogy légy boldog hosszú évekig, kár hogy nem lehetek ma melletted. Jól vagyok. Az idő szép. Írjatok sűrűbben. Üdvözlök mindenkit.
Csókollak sokszor, Apuka”
November 18. (a levél alig olvasható):
„Kedveseim!
Végre hosszú hetek után ma megkaptam e hó 3-án írt lapotokat, szinte új élet szállt belém… A csomagot megkaptátok? A Lilinek mennyi a fizetése? Anyukám mit dolgozol? Egészséges vagyok. Írjatok mindenről sűrűbben.
Csókollak sokszor, Apuka”
És az utolsó, december 11-én:
„Kedveseim!
Múlt hó 12-én írt lapotokat megkaptam… Egészséges vagyok. Hogy vagytok? Itt már nagyon hideg van. Mi újság otthon? Írjatok sűrűbben. Kellemes karácsonyi ünnepeket.
Sokszor csókollak, Apuka”
Ez volt az utolsó életjel a nagypapáról. 36 éves volt. Azóta 80 karácsony telt el.
Kettős vita alakult ki Ungár Péter és a Momentum között. Közvetlenül arról, hogy vajon helyesen tette-e a Momentum, hogy – Ungár fogalmazásában – a pedagógusok bérhelyzetének ügyére kötötte rá a maga kordonbontó akcióit a Miniszterelnökségnél.
Ungár szerint a pedagógusok bérharca összehasonlíthatatlanul fontosabb ügy, mint az, hogy adnak-e interjút a kormány tagjai az arra járó újságíróknak, vagy kordonnal zárják el őket egymástól. Ungár szerint – ezt az ellenzék tavalyi választási kampányát bírálva már a vereséget követően elmondta – nem szimbolikus ügyeket kell az ellenzéki politika középpontjába állítani, hanem az emberek mindennapi gondjait. Ő a maga legfontosabb, következetesen hajtott kampányát az otthonápolási díjra összpontosította már az egész előző ciklusban, most pedig pártja és frakciója az akkumulátorgyárak ügyét tekinti legfontosabb kérdésnek, amivel az LMP zöld jellegét is előtérbe állítja. A Momentum viszont – mellesleg Hadházy Ákossal összefogva – a kordonbontással olyan rendszerügyet próbált előtérbe állítani, mint a sajtószabadság, vagyis a politikusok független újságírók általi kérdezhetősége. Nem tudjuk, hogy vajon a kordonbontó akciókról szóló híradós beszámolókat látó nézők mekkora része tudja, hogy mi is az indítéka a Momentum kordonbontó akcióiknak – a Miniszterelnökség várbéli épülete elé hamis indoklással („építési terület”) húzott rendőrkordon, amely valójában ugyanúgy a kormány politikusait védi az újságírói zaklatástól, mint az Országház épületében Kövér házelnök által bevezetett korlátozás –, de azt mindenki érzékelheti, hogy itt a kormánnyal, a rendszerrel való kemény, indulatokkal teli szembehelyezkedésről van szó. Ungár szerint viszont – ahogy az Egyenes Beszédben fogalmazott – „nem igazán érdemes olyan dolgokról beszélni, amikről azt gondoljuk, hogy bizonyos embereknek szimpatikusak, de nem vezetnek sehova”. Hozzátette, mégpedig, mint mondva, nem a Momentummal, hanem Gyurcsány Ferenc korábbi szavaival vitatkozva, hogy „minden társadalmi ügyet arra redukálni, hogy Orbán Viktor vagy nem Orbán Viktor, minden gondolatunkat arra redukálni, hogy mit gondol erről Orbán Viktor, hogy ha ma reggel Orbán Viktor tükörtojást reggelizik, akkor a tükörtojás fasiszta, és ezért nem lehet szeretni a tükörtojást, aki így gondolkodik, az nem egy szabad ember, az nem tud gondolkodni, és az soha az életben nem fog társadalmi bizalmat kapni.”
Azt kedvelem Ungárban, hogy világosan beszél, élére állítja a kérdést. Amivel azonban Gyurcsánynál vitatkozik, az nem Orbán Viktor személyének középpontba állítása, hanem hogy az, hogy rendszerrel, és nem ilyen vagy olyan szakpolitikákat folytató kormánnyal állunk szemben.
Az Ungár Péterrel az Egyenes Beszédben készített interjú utolsó percében a műsorvezető feltette az alapkérdést: nincs diktatúra? Ungár pedig válaszolt: „Nincs.” Meg is ismételte: „Diktatúra nincs”.
Rónai Egon persze csak az egyik felét tette fel a kérdésnek. A másikat, hogy akkor viszont mi van, demokrácia van-e, szabad országban élünk-e, nem tette fel, és erről így Ungárnak nem kellett nyilatkoznia. Élénken él az emlékezetemben Ungár LMP-beli elődjének (frakcióvezetői és pártelnöki minőségében egyaránt), Schiffer Andrásnak még a második Orbán-kormány idején a Fidesz-frakciónak címzett parlamenti mondata: „Nem vonom kétségbe az Önök demokratikus elkötelezettségét”. Nem tudom, mondana-e ilyet a Fidesznek Ungár, és azt sem, hogy ma, egy évtizeddel később is mondaná-e ezt Schiffer.
Az azonban világos, hogy Ungár a kormányellenzékiség politikáját folytatja: az akkumulátorgyárak telepítését támadva zöld pártként állítja szembe az LMP-t az Orbán-kormánnyal – amit bármely nyugati demokráciában megtehetne, ahogyan azt az ottani zöld pártok teszik ellenzékben –, és baloldali pártként, amikor az otthoni ápolás és a szociális szektor javadalmazásáért folytat kampányt. Azt a kérdést, hogy demokrácia van-e Magyarországon, ahol kormány és ellenzék szakpolitikai kérdésekben küzd meg egymással, vagy a zsarnoksággal szemben kell harcot vívniuk a demokrácia híveinek, egyszerűen és következetesen zárójelbe teszi.
A Momentum politikusa, Kele János az Egyenes Beszédben, ugyanabban az adásban Ungárral vitatkozva mint rendszerellenzékit különböztette meg a Momentum politikáját Ungárétól. Igen, ez az alapvető nézetkülönbség húzódik meg vitájuk mögött. És persze még egy fontos szempont. A pedagógus- és diáktüntetés és a kordonbontás összekapcsolása mellett – ami rendszerellenzéki felfogásban kézenfekvő, Ungár szempontja szerint azonban visszaélés – a vita másik kérdése: helyes-e ellenzéki pártnak elmennie a Fidesz tusványfürdői rendezvényére vitapartnernek egy panelvitára vagy sem. Az ellenzéki pártok közül az LMP, az MSZP és a Jobbik képviseltette ott magát (idén is és korábban is), a Momentum, a DK és a Párbeszéd nem. Az LMP-t idén ott képviselő Kanász-Nagy Máté elmagyarázta: minden fórumot igénybe kell venni az ellenzéki vélemény képviseletére. Ugyanezt mondta az Egyenes Beszédben Ungár is. (Mellesleg másutt az MSZP-s Molnár Zsolt és a jobbikos Brenner Koloman is.) Általánosságban Kele János is ezt tartja helyesnek – ezért is vannak ott a Momentum vezető politikusai a Fidesz Tranzit nevű rendezvénysorozatán, hogy Fidesz-politikusokkal vitatkozzanak –, Tusnádfürdőre azonban nem járnak. (Talán mert nem hívják őket.) A DK-t azonban szerintem hiába is hívnák, nem menne, és igaza van. Mintha azt a Momentum is érzékelné, hogy Tusnádfürdőn minden fellépő Orbán produkciójához játssza a mellékalak szerepét, Orbán ottani produkciója pedig a Fidesz – fogalmazzunk óvatosan – Nyugat-ellenes, nacionalista politikájának emblematikus megjelenítése, amelyhez nem helyes a mellékalak pozíciójában segédkezet nyújtani. Márpedig az LMP, az MSZP és a Jobbik ezt teszi. És Ungár pártja – Schiffer óta – támogatja Orbán Nyugat-ellenes és nacionalista politikáját. Az MSZP félig-meddig, az LMP egyértelműen és következetesen. Ez már évekkel ezelőtt is okozott éles konfliktust a Momentum és Ungár (valamint Keresztes László Lóránt, vagyis az LMP) között. (Ungár és Keresztes közleményben támadta meg a Momentumot, amiért vezető politikusai romániai és szlovákiai liberális pártok kampányaiban vettek részt, amelyek az ottani magyar kisebbségi pártok vetélytársai voltak.) Ezúttal a konfliktusnak nem ez az eleme állt előtérben, de azért ott volt a háttérben ez is.
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter ismét beszélt. A békéről meg a háborúról. Nem, mintha még nem beszélt volna róla, de valamiről beszélnie kellett az MCC Feszten, ahol ő van otthon, nem a libsik, és hát miről beszéljen sajátjainak egy külügyminiszter?
A lélegeztetőgép téma nagyon kellemetlen lenne, a jogállamiság őre és felelőse nem ő, hanem Varga (volt), az EU-s pénzek érkezési dátumát illetően Navracsics hitegeti a jónépet, a nagyívű jövőbe látás meg Orbán reszortja, azaz hogy hol tart majd a tej- és mézfolyást tekintve 3118-ban a Magyarország nevű Kánaán, ahhoz Szijjártónak nincs köze. Az egy Orbán privilégium.
Maradt neki a háború. Na meg a béke. Végül is mindkettő hozzá tartozik. Nem volt hát kérdés, hogy miről beszél. Az immár jól ismert, kötelező körök után a következőket sikerült neki mondani:
„Mindig az az ellenérv, hogy a körülmények nem megfelelőek még erre, miközben látni kell, holnap rosszabbak lesznek a körülmények, mint ma, és tegnap jobbak voltak a körülmények, mint ma, mivel tegnap még kevesebb ember halt meg, mint ma, és holnap még több lesz a halottak száma, tehát álságos, elfogadhatatlan és önsorsrontó az az érvelés, amit az európai uniós kollégáktól hallunk a békével szemben. Hiába támadnak minket emiatt, ma Európában mi állunk ki egyedül a béke szükségessége mellett.”
Hát igen. Egyedül mi.
Ez a kiállás nagyon szép dolog. Főleg, hogy az aljas támadások mintegy leperegnek rólunk, sziklaként állva a vártán, miközben szeretteinkre gondolunk. Persze nem mindenki. A külügyminiszter által használt királyi többes ugyanis korántsem az ország teljes lakosságát jelenti, sőt messze nem (az ellenzék és szavazói például háborúpártiak), viszont egy embert biztosan: magát Miniszterelnököt, aki a Napkirály jelmondatát vallja:
„Egyedül mindenki ellen”.
Szijjártó csak tolmács, aki a rögeszméit közvetíti, mert tolmácsból bőven van neki, ha bokros teendői miatt nem jutna el valahová. Magát a kiállást tekintve a józan ésszel bírók legalábbis gyanúsnak tartanák, ha mindenki más az ellenkezőjét hangoztatja és teszi (még Putyin is!), de Miniszterelnök úr nem. Hozzászokott már, hogy mindig és mindenkivel konfrontálódjon. Simán. Gátlástalanul. A következmények neki nem számítanak. És ha mindenki ellenzi is ezt a békét, ő majd meghosszabbítja Vlagyivosztokig.
Magát a konkrét kijelentést tekintve, mármint arról, hogy „a körülmények nem megfelelőek” érv Szijjártó fejedelmi többesének véleménye szerint „álságos, elfogadhatatlan és önsorsrontó”, a következők mondhatók:
Oroszország Ukrajna jelentős részét elfoglalta, és uralma alatt tartja. Putyin csak akkor mehet bele bármilyen béketárgyalásba, ha ezekből valamennyit de inkább az egészet megtarthatja. Ez nála az abszolút minimum. Azt az orosz nép csak még sokkal fokozottabb diktatúra esetén tűrné el, hogy a rengeteg orosz halott ellenére az akció eredménye nulla. Ha pedig mégis nulla lenne, az Putyin azonnali bukását jelentené, valamint azt, hogy bekövetkezne, amitől sokkal jobban tart: a megcélzott dicsőségnek annyi, a jövőbeli történelemkönyvek csak egy ostoba lúzerként emlékeznének meg Vlagyimir Vlagyimirovicsról, ha ugyan egyáltalán.
Oroszország Ukrajna jelentős részét elfoglalta, és uralma alatt tartja. Zelenszkij csak akkor mehet bele bármilyen béketárgyalásba, ha Ukrajna mindent visszakap, mivel az egész ország (az ő szellemi és gyakorlati vezetésével!) ezt az elvet vallja. Különben miért volt a sok halott, a rengeteg rom, szenvedés és veszteség? Ha Ukrajna nem kapna mindent vissza, az elnök akkorát bukik, mint a MOL torony, és hogy a jövő történelmekönyveiben ostoba lúzerként szerepelne, egyáltalán nem vitás.
Oroszország Ukrajna jelentős részét elfoglalta, és uralma alatt tartja. A fejlett demokráciák ezt nem hagyhatják annyiban (elég baj, hogy a Krím annektálását hagyták, a Kreml pszichopatája azért lépett tovább), mert a diktátorok mindent fölrúgnak és föláldoznak saját dicsőségük érdekében, csak a vis maior állíthatja meg a nyomulásukat. Őket le kell győzni, nincs mese. Addig nem lesz esély semmire.
A fentiekből következően békét csak az egyik fél győzelme hozhat, másként nincs remény. Az pedig, hogy ezt egy XXI. századi, európai ország miniszterelnöke nem érti, rendkívül kellemetlen az őt megválasztó ország népére nézvést.
Vagy a nagy-nagy békepárti szólam csak a szokvány néphülyítés a hatalom megtartása érdekében?
Mondott persze Szijjártó még mást is:
„Nem bizonyos törvények állnak a háttérben, a valódi ok az, hogy Brüsszelnek küldetésévé vált a kereszténydemokrata, patrióta magyar kormány megbuktatása. Azért vagyunk nekik kényelmetlenek, mert homlokegyenest ellenkező politikát folytatunk, mint ami szerintük az egyetlen helyes, létező, elfogadható, tolerálható politikai irányvonal, s ha mindez még nem lenne elég, sikeresek is vagyunk. És ez azért durva, mert az összes, velünk szembeni eljárás okaként a demokrácia hiányát jelölik meg, miközben pont ők azok, akik lábbal tapossák a demokráciát, mert nem hajlandók elfogadni a magyar emberek demokratikus akaratát. A demokrácia legnagyobb szégyene ma Brüsszel és az európai bürokrácia”
Ez a „Mindenki mindig minket bánt” elv önsajnáló használatának magyar konzervatív típusa.
Főleg a „küldetés”, a „sikeresek is vagyunk” meg a „magyar emberek demokratikus akarata” tetszett. A többit inkább nem minősíteném, pláne azt nem, hogy Szijjártó, illetve miniszterelnök szerint mi a mai demokrácia legnagyobb szégyene. Azt mi, itt élők nagyon jól tudjuk immár hosszú évek óta. Ha a FIDESZ hívők nem is…
Az emberek birkaként való kezelése a FIDESZ taktika leghatékonyabb eszköze.
Az Arany féle „Költő hazudj, csak rajt’ ne kapjanak” jótanács mai változata a „Politikus hazudj, úgyis el fogják hinni – ha nincs más információjuk”.
Arról, hogy ne legyen más információjuk, Pártunk és Kormányunk naponta gondoskodik.
A többi között arról beszélt Orbán Balázs, a miniszterelnökség politikai igazgatója egy erősen jobboldali amerikai vélemény vezérrel Budapesten, hogy a magyar kormány megvenne egy amerikai egyetemet.
Christopher Rufo Magyarországon körülnézett, majd megírta tapasztalatait – elemezve Orbán Viktor stratégiáját a hatalom megszerzésére és megtartására. Külön kiemeli a média, az oktatási és kulturális szféra fontosságát, ahol
“Orbán Viktor legjelentősebb tette az volt, hogy újraformálta a köz és magán intézményeket, hogy azzal konzervatív ellen hegemónia jöjjön létre. Ez kiterjedt az iskolákra, egyetemekre, civil szervezetekre, a médiára, a kormányzatra egyaránt.”
Erre épül fel azután a Mathias Corvinus Collegium.
“Ennek célja egy új nemzeti elit megteremtése.”
Christopher Rufo így összegzi tapasztalatait a nemzeti együttműködés rendszeréről:
”Orbán nem kér bocsánatot. Ha van egy állam, akkor a konzervatívoknak tudniuk kell kormányozniuk azt, és még inkább a saját értékeik felé orientálni. Máskülönben az ellenségük rendszerének az ügyintézői lesznek.”
Na és a korrupció? Christopher Russo megírta, hogy azok a Fidesz politikusok, akikkel találkozott elismerték ugyan ennek létét, de csak magánemberként, mert világosan látják: ez a rendszer meghatározó eleme!
Azzal indokolták, hogy a baloldal oligarchái helyett a Fidesz létrehozta a maga oligarchiáját.
“Magyarország nem modell mindenben: kevés az innováció, az állam túlságosan ellenőrzi a médiát, a korrupció tartós probléma, de a Fidesz család politikáját érdemes megfontolni. Magyarország progresszív eszközöket használ konzervatív céljai elérésére” – vonja le a tanulságot Christopher Russo.
A modell a kommunista Kína?
Orbán Viktor nyíltan célzott erre Tusnádfürdőn, ahol a nyugati világ problémáit ecsetelte. Némi gondot okozhat neki, hogy Magyarország nem Kína. Peking ugyanis sikeres gazdasági modellt valósít meg, amely kihívója lehet az Egyesült Államoknak is. A magyar gazdaság teljesítménye a demokrácia 33 éve alatt szánalmasan gyenge. Orbán Viktor 17 évig miniszterelnökként állt az ország élén, és még folytatni szeretné. Kínában a diktatúrát gyakorló kommunista párt kiváló gazdasági eredményeket és emelkedő életszínvonalat tud felmutatni. Hát Orbán Viktor?
A magyar miniszterelnök “eredményei” ebben a tekintetben sokkal inkább Vlagyimir Putyin csődbejutott rendszerét idézik: gyenge gazdasági növekedése, stagnáló életszínvonal
– miközben egy törpe kisebbség, a hatalomhű “oligarcha elit” villámgyorsan gyarapszik.
Lopni sokan tudnak, de cserébe gazdasági eredményt produkálni kevesen.
Magyarország népessége csökken, a gazdaság stagnál, az infláció rekordokat döntöget. Perspektíva nulla! A megfáradt bokszoló, aki már nem akar visszamenni a ringbe, az Orbán Viktor szerint az Európai Unió. Valójában a magyar miniszterelnök belenézett a tükörbe, és ott önmagát látta mint kiégett bokszolót. A politika ugyanis nem boksz: nem elég az ellenfél kiütése. Produkálni is kell valamit: emelkedő gazdaságot, életszínvonalat, oktatást és egészségügyet. Orbán Viktor több mint harminc éve van a pályán, politikusi tehetségét nem vitatja senki.
Mindössze egyetlen hónapja van már csak a magyar kormánynak arra, hogy hivatalosan is benyújtsa részletes igényét a hazai nyilvánosságban csak „helyreállítási alapnak” (RRF) nevezett uniós források hitelrészére.
A Fidesz-kormány eddig meglehetősen össze-vissza beszélt ezzel a támogatási kerettel kapcsolatban. Hogy világos legyen: a közös uniós hitelfelvétel alapján rendelkezésre álló, mintegy 723,8 milliárd eurós közös pénztömegből Magyarország 2300 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásra jogosult (ezek kiutalása a hónapok óta ismert jogállamisági feltételek teljesítéséhez kötött), valamint 3300 milliárd forintnyi rendkívül kedvezményes (a Fidesz-kormány által a piacról felvett hitelek kamatainak töredékéért felhasználható) uniós hitelkeretre. Ez utóbbit is pontos tervezet alapján kell azonban igényelni Brüsszeltől. Az ezzel kapcsolatos elképzeléseit viszont a Fidesz-kormány továbbra is titkolja, pedig jogszabály kötelezi arra, hogy a terv leadása előtt érdemi konzultációt folytasson a pénz felhasználásának módjáról. Ha nem teszi, „bukhatjuk ezt a lóvét” (is).
Két évvel ezelőtt Orbán Viktor még a tőle megszokott zsebre dugott kézzel és meglehetős pökhendiséggel azt közölte Ursula von der Leyennel, hogy a magyar kormány nem kíván élni az RRF hitelrészével, csak a vissza nem térítendő keretre tart igényt. Egy évvel később a Fidesz miniszterelnöke egyfajta illiberális fordulattal mégiscsak levelet írt az Európai Bizottság elnökének, jelezve, hogy talán mégis kellene nekünk az a hitelkeret is. Idén januárban már meg is jelent a kormányhatározat, miszerint Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter feladata tárgyalni a hitelkeretről, Lantos Csaba energiaügyi miniszter dolga pedig kidolgozni a szakmai terveket; egyszersmind az RRF és az újonnan részévé tett, úgynevezett RePowerEU források felhasználásáról. De hogy pontosan mennyi pénzt kérünk a 3300 milliárdos keretből és azt pontosan mire akarjuk elkölteni, egyelőre azóta sem tudni. Szóltak ugyan arról hírek, hogy a hitelkeretnek csak a kétharmadát akarjuk lehívni, de látva a Fidesz-kormány költségvetési összeomlását és pénzszűkét, bizonyosra vehető, hogy a lehető legtöbb pénzt fel akarják használni ebből a kedvezményes büdzséből. Szokás szerint azonban Orbánék vagy töketlenkedésből, vagy tudatos machinációból, de megint kezdenek kifutni az időből. Az egyik legfontosabb feladatukat pedig, vagyis a hitelfelhasználás minél szélesebbkörű társadalmi konzultációját megint igyekeznek teljesen szabotálni.
Eddig hét uniós tagállam élt az RRF rájuk eső hitelkeretével, többek között Románia, Szlovénia és Lengyelország is. Fontos, hogy hat kiemelt prioritás mentén lehet ezeket a pénzeket elkölteni: zöld átállás előmozdítására, digitális átalakulásra, gazdasági kohézióra és versenyképesség-növelésre, társadalmi és területi együttműködések támogatására, a következő generációkat érintő politikák megvalósítására vagy gazdasági, társadalmi és intézményi ellenállóképesség növelésére, például az egészségügy területén. Utóbbit nem véletlenül hagytam a végére, erre közös hazánkban is komoly igény mutatkozna – nem véletlen, hogy a többi tagállam is jelentős összeget fordított az egészségügyi ellátórendszer megerősítésére ebből a hitelállományból. A magyar kormánynak jelentős mozgástere van az RRF hitelkeretének elköltésére, alapvetően a saját döntésén – és az ehhez kapcsolódó széleskörű konzultáció eredményén múlik -, hogy milyen területeket fejleszt ebből az olcsó hitelből.
Az RRF felhasználását – beleértve a már szintén említett RePowerEU forrásokat – konkrét jogszabályok rendezik, ennek értelmében a pontos és részletes hitelkérelmet a magyar kormánynak egészen pontosan egy hónap múlva, legkésőbb augusztus 31-ig kell benyújtani. Örülünk, hogy a Fidesz-kormány szerint a tárgyalások már zajlanak erről a pénzről, viszont az több mint problémás, hogy erről minimális részleteket sem közöl a kabinet. Ez utóbbi pedig nem az ellenzéki EP-képviselők önérzete, hanem éppen, hogy a folyamatos vita tárgyát képező, szabálykövető jogállami működés bizonyítása miatt fontos. Arról ugyanis, hogy ezt a bődületesen sok pénzt a Fidesz-kormány mire és hogyan akarja elkölteni, széleskörű és érdemi konzultációt kell folytatni, amit Orbánék eddig szokás szerint megint elfelejtettek. Jogszabály írja elő, hogy többszintű párbeszéd szükséges a helyi és regionális önkormányzatokkal, szociális partnerekkel, civilszervezetekkel, ifjúsági szervezetekkel és a társadalom lehető legszélesebb körével a hitelkeret elköltésének prioritásairól. Azt a hitelkérelmet, amelyet a kormánynak legkésőbb egy hónapon belül be kell nyújtania Brüsszelhez, a fentebb említett szervezetekkel „összhangban” kell beadnia, különben nincs pénz. Az Európai Bizottság nem először figyelmeztette már a Fidesz-kormányt, hogy ennek a fajta konzultációs kötelezettségének a legkevésbé sem tesz eleget, ami egyébként éppen, hogy igazolja a befagyasztott uniós források visszatartásának megalapozottságát.
A kormány által kötelezően és szükségesen elvégzendő társadalmi konzultációnak egyelőre tehát nyoma sincs az állami felületeken. Az erre hivatott online kormányzati oldalakon január óta semmilyen, ehhez kapcsolódó konzultációs aktivitás nem tapasztalható, ami ismét csak két dolgot jelenthet: ismét töketlenkednek vagy ismét tudatosan megszegik a szabályokat. A végeredmény azonban sajnos mindkét esetben ugyanaz lehet: egyszerűen bukjuk a pénzt. Magyar EP-képviselőként alapvető elvárásom a kormány felé, hogy mielőbb érdemben és részletesen közölje a nyilvánossággal: milyen prioritások és milyen célkitűzések mentén kívánja felhasználni az RRF keretében rendelkezésre álló hitelkeret forrásait, miként akarja még a határidő előtt érdemben lefolytatni a társadalmi konzultációt és milyen szakmai, illetve civilszervezeteket kíván bevonni a hiteligénylés előkészítésébe. De leginkább az az elvárásom a magyar emberek egyik megválasztott képviselőjeként, hogy legyen végre egyszer felelőse annak, amit a magyar kormány az uniós források kapcsán művel. Tudhatóan többféle döntési szinten kezelik a brüsszeli támogatások kérdését és láthatóan tizenhárom éve semmiért nem vállalják a felelősséget. Világos tájékoztatást, érdemi konzultációt és a hitelkeret jelentős részéből a közegészségügyi ellátás valós fejlesztését várom el a kormánytól. Ez a minimum.
A szó a latin rex (király) szóból eredeztethető, és francia kitérővel (rex > regium > régie) érkezett meg hozzánk. Sokfajta jelentését elhagyva itt és most a lakhatáshoz szükséges szolgáltatások díjait értjük alatta (víz, csatorna, elektromos energia, gáz, távhő, szemételhordás, kéményellenőrzés és tisztítás), melyeket a lakóegység tulajdonosa fizet a szolgáltatások igénybe vételéért.
A rezsi nem teljesen szakadt el az eredeti jelentésétől, a királynak is fizetni kellett, meg a helyi vízműveknek is fizetni kell, a villany- meg a gázszolgáltatóról nem is beszélve, és hogy ezek közül bármelyik bármikor, a lehető legkirályibb módon zárhatja el a gáz- vagy vízcsapot, illetve kapcsolhat le minket a hálózatról, az nem volt kérdés sohasem.
Mint arról már rengeteg szó esett, a közhangulat szerint elsősorban a rezsi terheli meg a családi költségvetést, azaz amit a rezsire költ az ember, az nem költhető élelmiszerre, gyógyszerre, ruházkodásra, szépítkezésre vagy szórakozásra. Ez a közhangulat kissé érthetetlen, hiszen a többi kiadással a helyzet azonos, amit az egyikre kiadunk, azzal a másikra kiadható lesz kevesebb, ám mi mégis a rezsit utáljuk leginkább, mert ezek a szolgáltatások a „szükséges rossz” kategóriába tartoznak, így örömszerzésre, mint például a kaja vagy a kábeltévé, nem használhatók. Ebből a szempontból a rezsi rokona a közösségi közlekedés és az elromlott dolgok javíttatásának kiadásai.
Elmondható tehát, hogy noha matematikailag teljesen mindegy, mi az, aminek az ára csökken, ha a csökkenés ugyanakkora, lelkileg viszont egyáltalán nem. Jól tudják ezt nagyjaink. De még mennyire!
Egyértelmű, hogy ha egy állam racionális módon működik, nem az árukat vagy a szolgáltatásokat támogatja, hanem a polgárait, akkor ugyanis nem zavar bele a piaci folyamatokba, és a támogatás is azokhoz jut, akiknek tényleg szükségük van rá. Ha egy kormány mégis az előbbit teszi, akkor egyrészt nem ösztönöz megtakarításra (ami az energiaszegény országok számára rendkívül hasznos lenne), másrészt azoknak biztosítja a legnagyobb hasznot, akik a legtöbbet fogyasztják, és azoknak a legkisebbet, akik a legkevesebbet, esetleg semmit. Előbbire tipikus példák Miniszterelnök úr és kedves családja által birtokolt, ismert méretű és számú ingatlanok gázfogyasztása, utóbbira meg a faluvégén lakó Mari néni, akihez nincs bevezetve a gáz. Hogy mégis Mari néni legyen hálás Miniszterelnök úrnak, és ne fordítva, az a nép átverésével elintézhető, sőt ha elég rutinosan csinálják (és ilyen rutinból van a FIDESZ-nek bőven), még azon falusiak is áldják az Orbán nevet, akik a Mari néni által eltüzelt szemét-műanyag keverék füstje miatt fuldokolnak. Igaz viszont, hogy ők is azzal fűtenek, nem szólhatnak Mari nénire egy szót se.
A magyar Vezetés a fentiekből láthatóan nem a racionális módszert szereti (ki hitte volna?), ehelyett erőből csökkentette a gáz fogyasztói árát (ahogy a többi szolgáltatásét is, de maradjunk példaként a gáznál), így biztosítva a nép jó hangulatát, mely nép kevés gázt fogyasztó részének fogalma sem volt róla, hogy most át vannak verve, azaz Orbánék szemrebbenés nélkül az út szélén hagyták őket. Persze nem csak hogy nem volt fogalmuk erről, hanem jelenleg sincs fogalmuk róla, és persze nem is lesz.
Érdekesség, hogy a gázár már régóta a lakossági hangulat egyik fő tényezője, így aztán sok kedves történet fűződik hozzá.
Mikor a FIDESZ 2002-ben azzal kampányolt, hogy ha Medgyessyék jutnak hatalomra, a./ azonnal és b./ minimum negyven százalékkal emelik a gázárat, Lendvai rögtön közölte a néppel: „Lassan mondom, hogy Orbán is értse, nem lesz gázáremelés”. Akkor nem is lett. Az optimisták természetesen úgy értették a mondatot, hogy most már többé sohasem, ezért kellett Medgyessynek meghökkenve visszakérdeznie: „Hány évre ígérjem meg? Húsz évre?” Persze azért csak lett emelés, de nem azonnal, hanem a választás után másfél évvel, és nem negyven, hanem húsz százalékos (illeszkedve a piaci árhoz), ezért beszélnek a NER huszárok azóta is arról, hogy Medgyessy nem tartotta be ígéretét. Rutinos módon nem Medgyessyt mondanak ilyenkor, hanem Gyurcsányt, bízva abban, hogy a nép döntő része legfeljebb másfél hónapra képes visszaemlékezni, internete meg nincs neki. Illetve van, de másra kell. A FIDESZ-ben ha sok mindent nem is, de azt legalább tudják, hogy a népben bízhatnak bátran, nem éri csalódás őket sohasem.
A másik sztori azon FIDESZ állításból indul, hogy Gyurcsány még anno kétszeresére emelte a gáz árát. Ez valóban így igaz (sőt véletlenül még a név is stimmel), de
azt nem említi meg senki, hogy a kormányzása alatt az akkoriban nálunk szinte kizárólagos orosz gáz piaci ára a háromszorosára nőtt, azaz nem a teljes árnövekedést fizették meg az emberek, hanem csak egy részét az emelkedésnek.
2009-ben a piaci gáz árcsökkenésből (világválság) adódón volt még egy 20 %-os fogyasztói árcsökkentés, majd 2010-ben egy 10 %-os növelés, melyek nagyjából követték a piaci ármozgásokat. Így értünk el végül a választásig, hol is a gonosz, gázáremelő, ballibsi banda derék értelmiségünk hathatós segedelmével („Jajjaj, csak a Gyurcsányt ne!”) simán elsöpörtetett.
Az új kormány regnálásától kezdve az orosz gáz másfél év alatt mintegy 25 %-kal drágult, ugyanakkor a fogyasztói gázár csak 5 %-ot emelkedett, így a szolgáltatók szorult helyzetbe kerültek a jóval kisebb árrés miatt. Arról, hogy szorult helyzetben is maradjanak, a kormány gondoskodott. 2013 januárjától egy év alatt 25 %-kal rezsicsökkentette a fogyasztói árat, melynek eredményeképpen volt olyan időszak, hogy csak a gáz többe került az akkori szolgáltatóknak, mint amennyi az árbevételük volt.
A lángelmés terv bevált, az addig piacon lévő szereplők mindent hátrahagyva egytől egyig elmenekültek innen, és az összes fogyasztó az újonnan létrehozott közműholdinghoz került. A visszaállamosítás sikeresen befejeződött, azóta az állam adja el nekünk a rezsicsökkentett árú gázt, és mi nagyon hálásak vagyunk.
Mari néni is hálás, akinek ugyan nem jut a gázár megtakarításból semmi, de mikor elmegy a valamely fideszpotentát birtokolta, falubeli sertéstelep mellett, mindig beszól, hogy „Helló, röfik”, mert a kötelező hála mellett az illemet is megtanulta: mit kell mondani, ha mocskos disznókkal találkozik az ember.
A magyarországi alaptétel szerint Orbánnak mindig szerencséje van. Az volt már ’89-ben a Hősök terén, amely fellépés révén rengetegen úgy tudják, ő zavarta ki innen a ruszkikat. Pláne, hogy most ő hozza vissza őket. „Azt csinál velük, amit akar”, mondja nagy tisztelettel a helyi influenszer, Józsi bá, a szájtáti kocsmaközönségnek viharvert kalapját megemelve.
Szerencséje volt Orbánnak abban is, hogy Simicska a szobatársa lett, mert elnézve a FIDESZ értelmiségi választékát, Simicska nélkül nem jutottak volna semmire.
Szerencséje volt a Tocsik ügyet tekintve, amely hatalomra juttatta őt, ahogy Bokrossal hasonlóképpen, mert így nem Horn, hanem Orbán regnálása alatt ért be a bokrosi vetemény, neki már csak learatni kellett az éltanulóságot, közben a népek mégsem őt, hanem Bokrost meg Hornt utálták piszkosul.
Akkor is rámosolygott Fortuna, mikor ugyan az eszetlen minimálbér emeléssel kegyetlenül elbarmolta a dolgokat (a munkaerő drágává válásával a kisebb cégek mind elmenekültek innen – éltanulókból szamárpadosok lettünk), de utána sikeresen elvesztette a választást, így azóta is Medgyessyn verik le a közgazdászok, amit Orbánon meg Járain kellett volna.
A főnyereményt végül 2006-ban ütötte meg, mikor a Gyurcsányt megbuktatni akaró MSZP-sek a miniszterelnökkel meg a pártjukkal együtt az egész országot is taccsra vágták, és ahogy most kinéz a helyzet, jó húsz évre legalább. Kösz, Kati.
A 2008–2009-es világgazdasági válság hazai kezelését Orbán természetesen páholyból nézte végig, majd utána az SZDSZ vezette magyar értelmiség igen hatásos, Gyurcsány és az MSZP elleni propagandájának köszönhetően úgy nyert, hogy az még az ufóknak is feltűnt volna, ha errefelé kóborolnak.
2010-ben Orbán egy Bajnaiék által már rendbe tett országot kapott, 2700 milliárd HUF tőkéjű, főleg Gyurcsányék által felhizlalt MANYUP vagyonnal és 38 milliárd EUR értékű (10.000 milliárd HUF) devizatartalékkal, ráadásnak egy fellendülő világgazdaságot, meg az éppen áramlani kezdő EU pénzeket, és hogy a kétharmad révén Orbánnak nem volt politikai korlátja sem, az csak természetes.
Ennyi mázli után magától értetődik, hogy miután Orbán a gázszolgáltatást a rezsicsökkentéssel (2013–2014) állami hatáskörbe vonta, a piaci gázár rögtön esni kezdett és hosszú évek során úgy is maradt, így aztán a fogyasztók nem jól jártak, hanem rosszul, mert a piaci árból kiindulva lehetett volna olcsóbb is a gáz.
Orbánék viszont jól jártak vele, mivel a fogyasztói kecske is jóllakott (legalábbis úgy tudta szegényke két fejés között), meg az állami szolgáltató káposztája is megmaradt.
Megjegyzendő, hogy a vízzel ugyanez a helyzet. Fejlesztés és karbantartás a mesterségesen alacsonyan tartott árak miatt nincs, a szűrőrétegekből kinyert ivóvíz jó része a szállítás során a lyukas csövekből elfolyik, és a fogyasztói megtakarításból Mari néni, aki a nyomókútra jár vízért, egy árva fityinget se lát. Ezzel ellentétben Hatvanpusztán fillérekért folyik a víz az összes csapból (az istállóban is), miközben a sokmilliárdos bevétellel bíró, nagy vízigényű üzemek sebesre dörzsölik a tenyerüket, hogy milyen olcsó nálunk a víz.
Elektromos energia meg a többi: lásd mint fentebb a gáz.
Orbán nagyívű, de főleg ritka szerencsés tündöklésének végül a COVID tette be a kaput (abból derült ki, hogy a komoly helyzetekkel nem tudnak mit kezdeni), ám a derék magyar nép addigra már hozzászokott a tényhez, hogy bármit és bármennyire elbarmolhat Orbán, úgysincs hatása, hiszen „A másik sem lenne jobb” (pedig hajjaj, de mennyivel! Ráadásul minden témában és terepen!).
Mára sikerült gyakorlatilag egymagának gyalázatos helyzetbe kormányozni az országot, ám még mindig ő a nyerő. A miértre adható válaszok:
A nagy, független lapok ugyan elmondják, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb, de miniszterelnökünk jólfizetett hírharsonái (Csak az MTVA 130 milliárd HUF/év) túlkiabálják ezeket.
A nagy, független lapok ugyan elmondják, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb, de az értelmiség nem terjeszti és magyarázza, így a tömegekhez nem jut el.
A nagy, független lapok ugyan elmondják, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb, de a nép vagy nem érti, vagy nem figyel oda.
A nagy, független lapok nem mondják el, hogy az ellenzék miben és hogyan lenne jobb.
Lehet választani. A végeredmény mind a négy esetben ugyanaz.
A fentiekből az értő szemlélőnek kezd egyre inkább realitássá válni a király nélküli királyság, és ha végre a Palota udvaráról induló, nemzeti színekben pompázó helikopterrel négy harci drón kíséretében ruccanva le az új, százötvenezres hatvanpusztai stadionba, a világ összes tévétársasága kameráinak kereszttüzében maga a főméltóságú Kormányzó úrrá avanzsált mondja majd azt, hogy „A Harmincnegyedik Olimpiai Játékokat megnyitom!”… azzal készen is vagyunk! A Nagy Mű bevégeztetett.
Hm. Király nélküli királyság… hol is láttunk már ilyet?
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
Majd egy hónap múlva (augusztus 23.) továbbra is Szilágynagyfaluból:
November 18. (a levél alig olvasható):
