Kezdőlap Itthon Oldal 25

Itthon

Cipőtárolás tudatosan: Praktikus megoldások a cipősszekrényben

0

A cipőink valójában sokkal többek a lábaink védelmét szolgáló védőburoknál – az öltözködésünk kiegészítői és egyben a stílusunk tükrözői is. Hogy hosszú ideig szolgáljanak, és tegyék ezt a lehető legjobb formájukban, nem elég ledobni őket egy sarokba, vagy egy cipőkupac tetejére. A hosszú élet titka a cipőink esetében nem más, mint a megfelelő – cipősszekrény polcain történő –  tárolás és ápolás.

Nem egy trükk, aprólékos folyamat

A cipőink esetében is igaz, hogy az ápolásukra fordított energia megtérül. A lábbelik tárolásának első és egyik legfontosabb szabálya: a tisztaság. Ügyeljünk arra, hogy a cipősszekrény a már megtisztított, portalanított lábbelik otthona legyen, ahogy arra is, hogy nedvesen ne tegyünk be a szekrénybe semmit.

Miért olyan fontos a megfelelő tárolás?

Az eredeti forma elvesztésére, a minőség silányulása és az élettartam csökkenése lehet az ára annak, ha nem megfelelően tároljuk a cipőinket. Figyelembe kell venni a lábbeli anyagát és kialakítását, így például az elegánsabb bőrcipőket megtisztítva, újságpapírral kitömve vagy sámfával stabilizálva érdemes elrakni, hogy alakjuk ne változzon.

Rendezettség a mindennapokban

A cipősszekrény nem csak egy tárolóhely, ami a cipők állapotát óvja, hanem a lakás tisztaságának egyik alapja is. Nagyobb család cipőinél, illetve nagyobb mennyiségű lábbeli esetében sokat segít, ha nem az előszoba teljes padlózatát használjuk tárolóként – ezzel egyúttal a lakásba lépéskor elénk táruló akadálypályát létrehozva –, hanem elzárva tároljuk őket. A rendezettség és tisztaság egyik első lépése, ha nem a szobákba trappolunk koszos cipőnkkel, hanem belépéskor levesszük, ne adj isten megtisztítjuk, és eltesszük őket. Praktikus, ha a gyakran viselt darabok könnyen elérhető helyre kerülnek, így nem okoz sem fáradtságot, sem kellemetlenséget a következetes tárolás.

Cikkünk az Építőipari magazin és az Építőipari hírek
szerkesztőségének közreműködésével készült.

“A pénz Lölő nevén van, de nyilvánvalóan nem rendelkezik vele”

0

Amióta Pesty László dokumentumfilmes “ősfideszes” előállt a Lölő jelenség bírálatával  Tusnádfürdőn, mely szerint “nem szerencsés az, ha a kirakatban lopunk, csalunk, hazudunk és zsarolunk”, sokan kétlik, hogy spontán ötletet valósítana meg. Vásárhelyi Mária most a Facebookon azt írta, hogy “egy szigorúan megkomponált forgatókönyv kivitelezéséről van szó.”

Megszólalt már ebben az ügyben Pesty László többször is, és nagy leleplezéseket ígért, melyeket a karácsonyfa alá kíván elhelyezni. Ehhez képest az egyik célszemély, Szíjj László az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy Pesty László korábban tőle kért pénzügyi támogatást, de ő ezt elutasította. Pesty László úgy nyilatkozott, hogy azért kezdte meg antikorrupciós kampányát, mert két perces kihallgatást kért egy kizsebelt vállalkozó ügyében, de Orbán Viktor nem fogadta őt.

Vásárhelyi Mária viszont arra hívja fel a figyelmet, hogy a leleplezési kampány során az égvilágon kívül semmi újat sem tudtunk meg a nemzeti együttműködés rendszerének nagy korrupciós ügyeiről.

“Ha Pesty Lászlónak valóban bizonyítékai vannak a korrupcióra, akkor a rendőrségen kellene csicseregnie. Ha nem így tesz, akkor ez bűnpártolás!”

– fogalmazza meg a jogi tényállást Vásárhelyi Mária. Aki ezek után megfogalmazza mondanivalóját:

”Senki sem hiszi el, hogy a gázszerelő bármilyen beruházásról önállóan dönthet, és nem minden esetben Orbán Viktor mondja ki a döntő szót!

Bár a pénz Lölő nevén van, de nyilvánvalóan nem rendelkezik felette.”

Rémes gazdasági adatok

Az augusztusi infláció még mindig 16% fölött, messze meghaladva minden más országot az Európai Unióban. Már a kormány sem hisz abban, hogy idén gazdasági növekedés lehet. A költségvetési hiányt viszont már 97%-ban teljesítette augusztus végéig. Vagyis az államadósság tovább növekszik. Magyarország lépeget az adósság csapda felé amikor egyre újabb kölcsönöket kell felvenni a korábbiak törlesztésére – picit magasabb kamattal. A kölcsönadó bankok ugyanis azt látják, hogy miközben a számok csapnivalóak, az Orbán kormány nem változtat politikáján vagyis az eurómilliárdok belátható időn belül nem érkeznek meg Brüsszelből Magyarországra.

A tartós stagfláció várható az életszínvonal permanens csökkenésével.

Orbán Viktor egy őszinte pillanatában hét szűk esztendőt jósolt, és ez igaz lehet a lakosság döntő többségére, de a hatalomhű oligarchákra nem!

Ezért kínos Lölő és párja luxus jachtozása a Földközi-tengeren. Ezért van szükség Pesty László korrupcióellenes kampányára. Csakhogy ez a problémák megoldására kissé kevés. Nincs olyan propaganda, amely ellensúlyozni tudná az életszínvonal tartós csökkenését. Ezért kell Orbán Viktornak dezorganizálnia még jobban az ellenzéket nehogy a proteszt szavazatokat megszerezve hatalomra jussanak. Szlovákiában Fico ellenfelei a semmiből teremtettek olyan ellenzéket, amely megbuktatta a nemzeti együttműködés rendszerét. A hatalom sok hűséges emberét el is veszítette, de minthogy Szlovákia problémáit a hatalomra került ellenzék sem tudta megoldani, ezért visszajöhet Fico, és ez reményt csöpögtethet Orbán Viktor csüggedő szívébe is: ebben a régióban az ilyen rendszerek örökéletűek. Persze olykor elveszítik a fejüket mint Nicolae Ceausescu vagy Szlobodan Milosevics…

Isten, haza, család

Ez az a három fogalom, melyek a virtigli konzervatívnak reggel fölkeléskor jutnak eszébe, és este ezekkel alszik el. Az ilyen konzervatív hitvallású ember állandó szolgálatra rendezkedett be, magára még véletlenül sem gondol, csak az a törekvése, hogy Istennek, a hazának és a családnak jó legyen.

Ha most valaki gúnyosan Hatvanpusztát emlegetné, azt fel kell világosítsam, hogy a birtok épülése-szépülése nem a miniszterelnök, hanem a család jóllétét irányozza be, közben a haza is gyarapodik, Isten esetében pedig biztosra vehetjük, hogy örül neki, mivel eddig egy darab kénkő nem sok, annyi sem zuhant a területre, nem árasztották el  békák, nem haltak meg ott az elsőszülöttek, és arrafelé mostanában vízözön se volt.

Az éjt nappallá tévő munkálkodás persze fárasztja szorgos konzervatívot, de rövid pihenő után már újult erővel küzd a legnemesbekért. Teljesen önzetlenül. Illetve majdnem. Neki is vannak vágyai meg kívánságai.

Például a miniszterelnök esetében az egyik ilyen kívánalom, hogy a Palotából vezethesse harcát a jól megkomponált, számára véglegessé tett államberendezkedést, azaz a hazát fenyegető, sőt támadó mások és másságok ellen, elvégre Horthy is ott regnált, onnan üzent hadat az Egyesült Államoknak (naná, hogy onnan!), és különben is mire való a Liget projekt, amelynek révén felszabadul a most még a Galéria által elfoglalt terület? Mi másra lenne jó az a nagy hely a Palotában? Diszlépcsővel inkluzíve? A miniszterelnöknek most még a piti Klastromban kell meghúznia magát, de ahogy ismerem…

Ott van aztán az olimpia, amely gyerekkori emlék nagyapával (mint a kisvasút), és ha már sportolóként lemaradt róla, legalább egyszer ő nyissa meg. A világ összes tévétársasága kameráinak kereszttüzében. Az már azért valami. Főleg felkapaszkodottság esetében. Egyébként a világversenyek sorozatos rendezése révén a legtöbb óriáslétesítmény már megépült (lopakodó olimpia), csak 2036-ig kell ezeket valahogy fönn- és karbantartani. Aztán két fontos hét, mikor Orbánra figyel a világ, ahogy a díszpáholyban ülve, nyakában az ominózus sállal integet, utána meg már érdektelen, hogy omlik össze bármi, úgyis mindenki hazamegy.

Mi kéne még? Na, tán a történelem. A miniszterelnök bekerülése tuti, sajnos a külföldi felhang erősen negatív, de ez otthon úgyse lényeges. A mi Zsazsánk mondta anno, hogy mindegy mit, csak beszéljenek róla, azzal meg nem lesz gond, azt hiszem.

Isten szolgálatát tekintve Magyarország sikeres. Az elmúlt 13 évben a Kárpát-medence magyar lakta területein több mint 3700 templom újult meg, és 200 új épült fel, ezenkívül 180 milliárd forint értékben több mint 8000 egyházi ingatlanigényt sikerült teljesíteni, amiből 1400 református igény volt. A pápai internátus 3,5 milliárd forintból valósult meg. A gyermekek nevelése jó irányban folyik, derék oktatóik nem engedik belőlük kiölni az Isten iránti vágyat (Kövér L.), bár néha mégis sikerül. Főleg a tudjukkiknek. Az rejtély, hogy hogyan csinálják, mindenesetre akiből sikerült kiölni, többé nem érzi szükségét a folytonos imádatnak és hálálkodásnak, ráadásul gyanús neki, hogy a parancsokat nem is az Úrtól kapja, hanem az Egyháztól, amely dugig van gyarló emberekkel.

Még a pápa is az!

A fenti bizonytalanság miatt kell fokozni a küzdelmet a luciferisták, illuminátusok, jakobinusok, bolsevikok, globalisták és transzhumanisták ellen (Kövér L.), amely harc úgy is történhet, hogy a miniszterelnök abbahagyja a legüldözöttebb vallásúakat szorgalmasan üldöző kínaiakkal, kipcsákokkal meg Erdogannal való bratyizást, és akkor sokkal megbízhatóbb kereszténynek fog látszani.

A hazával való törődést tekintve mondható, hogy már többször sikerült megvédenünk. Elsősorban is a migránsoktól. Ilyen először 2015-ben történt, mikor a hozzánk érkezőket hiánytalanul továbbítottuk Nyugat-Európának, így megszabadítottuk tőlük a hazát. Igaz persze, hogy nem volt nehéz, mert egy sem akart itt maradni. Aztán megépítettük a kerítést, hogy az azon átmászók nagy részét gondosan visszatoloncoljuk a velünk jó kapcsolatban álló és biztonságos Szerbiába, ahol felkeresik elhagyott táborhelyüket, és jól kipihenik magukat, hogy másnap újult erővel próbálkozzanak. Ilyen hatásos védelem mellett nehezen érthető Ausztria állandó zsörtölődése, hogy a migránsaik nyolcvan százaléka szerintük tőlünk érkezik. A migránsáradattal legjobban terhelt országok megsegítését (szétosztás) szintén sikerült elkerülnünk (ott dögöljön meg Olaszország, ahol van, alapon), mert a miniszterelnök máig azt hiszi, hogy akiket ide osztanának nekünk (kb. 6000 ember), azokat tűzzel-vassal itt kell tartanunk. Pedig nem. Csak a vizsgálatot kell lefolytatni nálunk, aztán vagy kiutasítjuk őket, vagy ha megkapják az EU engedélyét, úgy elhúznak innen a halódó Nyugatra, mintha erre sose jártak volna.

A genderrel, mint olyannal elég nehezen bírtunk, de aztán a kormány jó érzékkel berakott a pedofil törvénybe (bizony, hogy oda!) egy plusz paragrafust, mely szerint a többségtől eltérő szexuális viselkedésről 18 éves koráig senki ne szerezhessen tudomást. De még a leghalványabb információ is tilos. Tökéletes védelem, legföljebb megvédett gyermekeink fognak igencsak meglepődni, mikor 13 – 14 éves korukban találkoznak azzal, ami nincs. Főleg az érintetteknek lesz durva, a többi leginkább a csúfolásban, utálatban, megvetésben és kiröhögésben fog jeleskedni. Na, bumm! Néhány élet tönkretételének árán védett lett a haza piszkosul.

Sajnos vannak olyan veszélyek is, melyektől a hazát nem sikerült megvédeni. Ilyen például a COVID, ahol ezt mutatja a többszáz milliárdért vett és nagyrészt sosem használt és működésképtelen lélegeztetőgép armada, az időseknél hatástalan kínai vakcinahegyek, a másokhoz képest igencsak rossz halálozási ráta, és sok bajt okozó, hektikus válságkezelés.

Aztán jött Putyin csőelzáró technikája, ami az egekbe lőtte a gázárakat, és miután mi tizenkét éven át nem igyekeztünk a gáztakarékossággal (házszigetelések, új technikák, egyéb gázkiváltás, minek? Hiszen mindig lesz olcsó orosz gáz, nem?), sőt a rezsicsökkentéssel biztosítottuk, hogy ne spóroljon a gázzal senki, így aztán a haza komoly bajba került, pláne, hogy még két nagy, gáztüzelésű erőművet is kell építenünk Paks II. késése és az akkugyárak nagy energiaigénye miatt. Nagy szükségünk lesz az orosz gázra (mély meghajlás Putyin előtt), amely gáz délről jön (mély meghajlás Erdogan előtt).

Aminél a haza megvédése szintén sikertelen, az az infláció, a reálbérek csökkenése és a gazdasági visszaesés. Ezeket a kudarcokat hiába próbálja a kormány a szankciókra fogni, mert egyrészt mindegyiket megszavaztuk, másrészt jó részük nem érint minket, az energiaszankciók pedig vagy nincsenek, vagy (az EU jóvoltából) ránk nem vonatkoznak.

Amitől viszont nagy sikerrel és mindenki által elismerten védtük meg a hazát, az a demokrácia.

Ez egyben a haza EU pénzektől való megvédését is jelenti. Hogy mire föl az a nagy kiabálás, szemét EU, meg ilyesmi, számomra teljesen érthetetlen. Győztünk, nem? Igaz, csak az ország negyven százaléka győzött (illetve hát az is vesztett, de az a rész örül neki), viszont a kétharmadhoz annyi pont elég.

Az a fogalom a három közül, amelynek szolgálata a legjobban sikerült: a család. Persze nem mindegyik család szolgálata, hanem csak a gazdag családoké. Az „Akinek van, annak adatik” bibliai elvet pártunk és kormányunk szigorúan követi, amint az egyik potentát hitvallását is, mely szerint

„Akinek nincs semmije,
az annyit is ér”,

mert ugye aki nem ér semmit, arra minek pazaroljuk azt az úgyis kevés pénzt? Ebből következően, mint azt már sokszor kifejtettem, nálunk a gazdagok kapják a legtöbb támogatást, a maradékot meg a tehetősek, és ez így van a családok esetében is. A családnak való kedvezés persze az evolúció által kifejlesztett tulajdonság, mert ugyan biztosan volt olyan embertípus is, amelyik másképp viselkedett, de az a vérvonal már rég kihalt. Hogy az evolúció hogyan illeszthető össze a hittel, további vizsgálatok tárgya kell legyen.

A fentiekből látható, hogy az apróbb individualista örömöktől eltekintve a konzervatívok élete állandó munkából meg harcból áll.

A miniszterelnök esetében a család szolgálata csillagos ötös, Istené négyes fölé, a hazáé pedig… hát azt inkább hagyjuk, mert nem az igazi. Majd a szakértők kitalálnak valamit. Például a következő évek XXI. századról szóló magyar történelemkönyveiben lesz egy „Jótevőnk” c. fejezet is, melyben a COVID-ról, az inflációról, az államadósságról, az egészségügyről, az oktatásügyről, az EU pénzekről és a nyugdíjakról a nebulók nem találnak semmit, csak a rezsicsökkentés a téma. Használata óvodától nyolcadikig, plusz gimnázium.

Elismerésre méltó, szép világ. De a ballibsiknek megint csak bajuk van. Ezzel a tökéletes Isten-haza-család konzervatív építménnyel! Most tessen mondani!

Totálisan érthetetlen. Mindenki számára. Is.

Fanyalgás helyett

A leghalványabb információ sincs arról, hogy ha a magyar médiát fideszes és nemfideszes részre bontva vizsgáljuk, akkor az előbbiben dolgozó sajtómunkások, meghívott riportalanyok, vendégszerzők, FIDESZ holdudvarba tartozók és egyéb ottlihegők közül pontosan hányan voltak azok, akik legalább egyszer a nyilvánosság előtt, azaz a médiában közölve véleményüket bármelyik (ismétlem: bármelyik) FIDESZ húzáson fanyalogtak volna.

A „fanyalog” magyar ige, jelentése a magyar nyelv értelmező szótára szerint:

Nemtetszését, kedvetlenségét, kényeskedve nyilvánítja”.

Persze, ha nem is tudjuk, tisztában lehetünk vele, hogy az ilyen renitensek megszámlálásához legfeljebb egy kéz szükségeltetik. Ha ugyan egyáltalán.

Arrafelé meg, mindenfelől sugárzik a hit. Van glória. Van fegyelem. És persze van az a pénz.

Csak az MTVA 130 milliárd, a mi adónkból, természetesen, mert az nem is kerülhetne jobb helyre, mint a pártmédiummá degradált, a FIDESZ újbóli kétharmadáért maximális erőbedobással robotoló, „köztévé”-nek csúfolt konglomerátumhoz. Ehhez hozzájön a Rogán féle Miniszterelnöki Iroda, amely évi 44 milliárdért „kommunikál” a polgárokkal, és van még néhány állami vállalat, melyek a baráti lapokban bőkezűen reklámoznak, hogy a baráti lapok ne felejtsék el, hogy mi a feladat. A fentieket összegezve közel 200 milliárd HUF fordítódik FIDESZ pártpropagandára. Kétszázmilliárd. Közpénz. Évente.

Ebbe láthatóan mindenki belenyugodott. A médiában csak az ellenzékhez érkező pár milliárd forintnyi magánadomány cincálása folyik (MZP, Karácsony), a fentebb leírt, 200 milliárd közpénzről viszont igen nagy a csönd, éspedig nem csak a lakájsajtóban, hanem mindenütt. Akkora, hogy a két méteres hóval borított nagy orosz tajga bármelyik téli éjszakája, a Twisted Sisters koncert hozzá képest – pedig az olvasók számára érdekes és az ellenzéknek sokat segítő húzás lenne -, sok lapban meg sok írásban szembe állítani a 200 milliárdnyi közpénzt a néhány milliárd magánpénzzel, amelyről (tökmindegy mikor jött, kitől, és milyen pénznemben) senki nem tartozik beszámolni. Senkinek.

Kéne ilyen okos írásokból vagy nyolcvan-száz. Minden nemfideszes lapban többször is. De nincs. Semennyi sincs. Mondhatni egy se.

A nemfideszes médiában se pénz, se hit, se fegyelem, nagy a liberális összevisszaság, így aztán szerzőinek permanens fanyalgása magától értetődik. A két propagandarendszer méretét és működését összehasonlítva egyértelmű, hogy akármit barmol el Orbán, valamint akármennyire, az ellenzék népszerűsége pont úgy nem nő, ahogy a FIDESZ-é sem csökken emiatt. Az ország választópolgárainak döntő része elkönyvelte, hogy a másik sem lenne jobb, ezért a FIDESZ-re szavaz, a maradék meg el se megy. Szerintük nincs mit tenni, mert nem is lehet, de nem is kell, sőt nem is szabad, mert

 „A másik sem lenne jobb

csodamondatból következően ez a mostani a lehetséges világok legjobbika, ahogy azt hajdan Pangloss mester megállapította volt. Minden változtatás csak rontana rajta. Punktum.

Néhányunk szerint ez nem igaz. Nagyon nem, sőt rettenetesen nem. Szerintünk ordas hazugság, hogy a másik nem lenne jobb. Ugyanakkor azt is látható, hogy nem csak az ellenzék süllyed minden szempontból egyre lejjebb, hanem az egész ország teljes lakosságával együtt (kivéve a Hatvanpusztán és környékén élők), még a mezei fideszhívőknek is elemi érdeke az országra nézve rendkívül káros egyszemélyi vezető leváltása (a permanensen gazdagodóknak persze nem).

A leváltási lehetőség vizsgálatához az alábbiakból lehet és kell kiindulni:

  • másik ellenzéke az országnak nincs, és nem is lesz. Aki tehát le akarná Orbánt váltani, csak a maiakkal teheti meg. Aki másra vár, az a jelenlegi helyzetbe belenyugodott, azaz Orbán szekerét tolja.
  • Az ellenzék sok-sok minőségi problémája ellenére minden téren messze jobb lenne, mint a mostani egyszemélyes rémálom, ezért nem számít, hogy kinek mi nem tetszik bennük, mert a győzelmük segítése ellen nincs racionális érv. A nemtetszések kinyilvánítását (fanyalgás) az új kormány megalakulásáig fel kell függeszteni. Aki nem teszi, ha akarja, ha nem, Orbánnak segít. A kormányváltásra a legveszélyesebb a fölényes, mindenkit lenéző értelmiségi az „Egyformák ezek” attitűddel, mert az nem csak képtelen észrevenni, mit beszél, de még terjeszti is.
  • Az nem kérdés, hogy a polgárháború esélye nulla, valamint az sem, hogy az EU meg a NATO nem fog tankokat küldeni, tehát az ország számára rendkívül hátrányossá vált egyszemélyi vezető eltávolítása csak és kizárólag valamelyik választáson történhet. Akik abban reménykednek, hogy majd kitör az elemi felháborodás, és elsöpri Orbánt, azoknak fogalmuk sincsen mi az a „forradalmi helyzet”, amely szükséges a robbanáshoz. Végeláthatatlan messzeségben vagyunk tőle. A Stockholm szindróma, melyet az életösztön diktál, mindennel megalkuvóvá teszi az embert, ha van mit veszteni, és bizony van ám, mert a „A proletárok (dolgozók) csak láncaikat veszthetik” helyzetet a technika és a társadalmak fejlődése révén régen túlhaladtuk. Marxon ma már mindenki csak mosolyogna az EU-ban.
  • Az ellenzéki győzelemhez 3,1 millió ellenzéki szavazó kell, mert Orbánék legjobb esetben 3 millió szavazót tudhatnak maguk mögött (fideszesek + az ellenzék ellen hergelt bizonytalanok).

Ebből ellenzéki összefogás esetén 1,4 millió eleve adott (őket nem kell győzködni, mert mindig az ellenzék általuk preferált pártjára szavaznak, ha pedig Összefogás van, akkor arra).

A 2,7 millió hithű fideszessel nincs értelme foglalkozni (ők mindig a FIDESZ-re szavaznak).

A győzelemhez tehát a bizonytalanok egy részének megnyerése szükséges, akik négyévente eldöntik a választásokat. Tőlük kell 1,7 millió szavazat. Ha az ellenzékről terjesztett hazugságokat a kampány során sikerül megfelelően cáfolni, 1,5 millió is elég.

  • Egyértelmű, hogy az ellenzéki pártok az agitációhoz önmagukban nagyon kevesek, mert a kormányalakításukhoz a bizonytalan szavazók meggyőzése szükséges, és azt maguk a pártok nem tudják végrehajtani, ugyanis a bizonytalanok nem hisznek nekik. Oka a gyanakvó emberi természet, amely biztos benne, hogy ha őt egy párt próbálná agitálni, az hazabeszél. Azaz hazudik. Aki ezt bizonytalan választói viselkedést nem érti meg, és az agitációs munkát a fotelban üldögélve továbbra is csak az ellenzéktől várja, azzal nem lehet mit kezdeni. Szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy eggyel megint kevesebben vagyunk.

Az agitációban tehát mások kell játsszák a főszerepet. A pártok a feltétlenül(!) szükséges összefogás után a közös programot adják agitációhoz, amelyből kiviláglik, hogy miért rossz, ahogy a most regnálók csinálják, ehelyett ők hogyan csinálnák, és hogy az miért lenne jobb.

  • Abszolút biztos, hogy a jelenlegi kormánypártok félelmetes fölényben lévő médiaserege ott feketíti majd be az ellenzéket ahol csak bírja, és ha nem elég a feketítő muníció, rengeteget fog hazudni is. Ezeket a vádakat, akár igazak, akár nem, szigorúan tilos válasz nélkül hagyni! Az ellenzéki pártok által mindegyikre közösen kidolgozott, konkrét és kemény válaszokat folyamatosan terjeszteni kell, minél több írásban és nyilatkozatban. Egyszer nem elég, mivel a regnálók is sokszor fogják ismételni ezeket.
  • Nem vitás, hogy a fentebb leírt agitációhoz a kis, pártos ellenzéki médiumok munkája, még ha éjt nappallá téve dolgoznak is, nagyon kevés. A NER média aránya (MTVA inkluzíve) kb. 70%, az ellenzéki média kb. 5 %, a maradék 25 %-ot képviselik az ún. független lapok (Népszava, 444.hu, ÉS, telex, 24.hu, stb.), melyek folyamatos és céltudatos agitációja elengedhetetlen Orbán leváltásához. Amennyiben az ellenzék nem tudja őket megnyerni a küzdelemhez (azaz a fenti médiumokat nem érdekli, hogy ki van hatalmon, maradnak továbbra is kívülállók, akik mindent bírálnak, ami nem tetszik nekik, aztán részükről annyi), akkor a leváltás tényleg reménytelen. Persze aki eleve föladja a meggyőzésüket, és maga is reménytelenséget sugároz, mondván, a nagy függetlenek úgysem fognak segíteni, arra is megvan a jelzőm, de inkább nem írom le. Ezek a szerencsétlenek sokat tudnak rontani az ellenzék amúgy sem rózsás helyzetén.
  • További fontos feladat hárul az egész országban mindenütt a helyi ellenzékiekre (akár hivatásos aktivisták, akár egyszerű szavazók), akik a pártok által összeállított és az ellenzéki PLUSZ a független lapok által sokszor megírt programokat figyelik, olvassák, terjesztik, a hazugságokat cáfolják, és elmagyarázzák a megnyerhető bizonytalanoknak, hogy az ellenzék miért és hogyan lenne jobb, valamint hogy az ellenzékről terjesztett vádak miért hamisak és hazugok. Ez minden ellenzéki szavazót érint, mindenki munkája fontos, mert a cél csak akkor érhető el. A meggyőzéshez a muníciót a pártok és értelmiségi holdudvaruk adja a programpontok, a magyarázatok és az ellenzéket ért vádak visszautasításainak kidolgozásával, melyeket a nagy független lapok az olvasókhoz közvetítenek. Az önkétes aktivisták nem várnak arra hogy Dobrev vagy más ellenzéki politikus évenként egyszer odamenjen, és tartson egy 25 fős nagygyűlést, hanem folyamatos agitációval igyekeznek megnyerni a köröttük található bizonytalanokat (szomszéd, rokon, ismerős, stb.). A fideszeseket hanyagolják, az ő meggyőzésük úgyis lehetetlen.

Mint az a több mint egy évtized során végképp bebizonyosodott, Orbán kritizálása nem vezet sehova, mivel „A másik sem lenne jobb”, azaz Orbán bármi (bármi!) rosszat megtehet anélkül, hogy csökkenne a népszerűsége vagy nőne az ellenzéké.

A fentebb leírt taktika (annak bizonyítása, hogy a másik igenis jobb lenne!) nélkül tehát az ellenzék nem győzhet.

A győzelemhez feltétlenül szükség van az összes összefogni képes pártra. A programalkotó és az ellenzéket ért vádakat cáfoló munkára, szükség van a holdudvar értelmiségének minden szellemi erővel való segítésére a program kidolgozásnál, valamint folyamatosan és sokszor ismertető munkájára (véleménycikkeket, publicisztikákat is beleértve). Nem feledkezhetnek meg az ország egész területén a helyi ellenzéki választók közös agitációs munkájára, meggyőzni a bizonytalanokat is a szavazásra. Ha ezen feltételek bármelyike hiányzik, a hatalmas anyagi és médiafölényben lévő Orbán ismét győzni fog.

Amennyiben valaki ezt akarja, kiszállhat.

Kihúzza-e a pácból Orbán Viktort egy olasz kommunista ideológus?

0

A kulturális hegemónia megteremtése Orbán Viktor egyik legfontosabb politikai célja, mert ily módon akarja bebetonozni hatalmát további húsz évre – ez derült ki a Tranziton elmondott beszédéből, melyben az olasz kommunista párt egykori főtitkárát, Antonio Gramscit idézte.

Már a fiatal Orbán Viktor is felfigyelt Gramscira amikor a kommunista rendszer lengyelországi kudarcát elemezte. Nem a gazdasági siker hanem a kulturális hegemónia a politikai hatalom tartósságának legfőbb garanciája – vélte Antonio Gramsci, aki Mussolini börtönében írta tanulmányait. Az egykor szocialista Mussolininek hasonló elképzelései voltak hiszen mindketten olaszok voltak, ahol a katolikus egyház több mint ezer éve meghatározó szerepet játszott.

Magyarországon Békés Márton dolgozta ki Gramsci hazai alkalmazásának kritériumait. A XXI. Század Intézet igazgatója szerint Orbán Viktor rendszere immár közel áll a kulturális hegemóniához.

“A kommunista diktatúrának, majd a rá következő posztkommunista rendszernek – 1990-2010 – hosszú kulturális árnyéka volt. Ez mostanság húzódik vissza. A kulturális hegemónia létrehozása, és ennek a konkrét tartalma azaz a nemzeti konszenzus kialakulása több évtizedig tartó történelmi feladat. Ez elvezet minket a XXI. század közepéig “- mondta Békés Márton az Indexnek.

Globalizált világban a nemzeti út zsákutca

Mussolini, Gramsci és Orbán Viktor nemzeti útról beszéltek és beszélnek csakhogy időközben a világ globalizálódott. Érdemes megemlíteni, hogy ebben egy másik marxista, Lev Davidovics Trockij késői követői játszottak fontos szerepet az Egyesült Államokban. Trockij, akit Sztálin öletett meg, mert elutasította a szocializmus egy országban teóriát, arra mutatott rá, hogy a világgazdaság a huszadik században globalizálódik, ehhez pedig még a nagyhatalmaknak is alkalmazkodniuk kell. A neokonzervatív gondolkodók, akik megteremtették Margaret Thatcher és Ronald Reagan globalizációs programjának ideológiai hátterét, Trockij követői voltak. Globális kategóriákban gondolkodtak és úgy vélték, hogy még olyan óriások sem vonhatják ki magukat ez alól mint az Egyesült Államok, Kína vagy Oroszország.

A nem egészen tízmilliós Magyarország esetében nemzeti útról beszélni tragikomikus tévedés, amelynek az árát az egész ország megfizetheti.

Igazi nemzeti út a globalizált világban csak egy működik a gyakorlatban: ez pedig nem más mint a nemzeti kommunista észak koreai rendszer, melynek alapelve a dzsucse- támaszkodjunk a saját erőnkre! Az összehasonlítás Dél Koreával magáért beszél: míg a félsziget déli részén maximálisan törekszenek arra, hogy alkalmazkodjanak a világgazdaság trendjeihez, mert tudják, hogy egy 50 milliós állam sohasem lehet a világ közepe a huszonegyedik században, a Magyarország méretű kis ország a G20 tagja, és GDP-je magasabb mint a 140 milliós Oroszországé, melynek nyersanyag kincsei a legnagyobbak a világon.

Zsákutcában hol van előre?

A kulturális hegemónia Orbán Viktornak csak arra kell, hogy elleplezze a rendszer kínos ellentmondásait: a szegény szegény marad miközben a gazdagok tovább gazdagodnak.

Orbán számára minden ideológia csak fedőszöveg, a lényeg az, hogy a többség bevegye és ne zavarja őt a politikacsinálásban.

Az európai szegényházban a nemzeti ideológia kulturális hegemóniája gyógyírként szolgál a kínos realitásokra: a hanyatló életszínvonalra, a mind gyengébben működő egészségügyre és oktatásra, és arra a szociális hálóra, amely Magyarországon sokkal inkább fikció mint valóság.

A kulturális hegemónia azért kell Orbánnak, hogy ennek keretében hű propagandistái elmagyarázhassák a népnek, hogy miért jó ami nem jó.

Ezért értékelődött fel Rogán Antal propaganda miniszter szerepe, aki biztonság kedvéért megkapta a titkosszolgálatok felügyeletét is. Valójában azonban maga Orbán Viktor irányítja a rendszert pontosabban irányítaná, ha tudná, hogy merre van előre? A globalizált rendszerben az a kellemetlen, hogy megvan az összehasonlítási lehetőség más hasonló méretű államokkal mint például Ausztria, Csehország, Finnország vagy akár Románia. Mind a négy ország jobban teljesít mint Magyarország Orbán Viktor uralma alatt. Ezért is óvakodik a magyar miniszterelnök a nemzetközi összehasonlítástól. A nemzeti útnak az az előnye, hogy a magyar múlt képezi az összehasonlítás alapját: el lehet mondani, hogy Magyarországon még sohasem éltek olyan jól az emberek mint Orbán uralma alatt. Csakhogy ez már a közelmúlt, a közeljövő pedig a tartós stagnálás és a szép csendes lemaradás az európai vetélytársak mögött miközben az Európai Unió is pácban van, ott sincs számottevő gazdasági növekedés.

A kulturális hegemónia akkor vizsgázik a gyakorlatban amikor az emberek többsége észreveszi, hogy a nagy semmit öntik le nemzeti szósszal.

Békés Márton szerint Orbán még legalább húsz évre tervez, de ehhez valamilyen gazdasági teljesítményt kellene nyújtania, mert hogyha ez a jelenlegi elégséges eredményről elégtelenre változik, akkor a felgyorsult idő aligha a magyar miniszterelnöknek dolgozik majd.

Politika

A politika állítólag tudomány. Tanítják világszerte, akadnak hozzá hallgatók, és bár én meg nem mondom, hogy közülük hányan lesznek politikusok, de azért valamifajta átfedésnek csak kell lennie, különben az oktatóknak felkopna az álluk.

Némi gondolkodás után persze rájön az ember, hogy az előbbi mondat butaság, a kiképzettekből nem politikus lesz, hanem újabb politikatanár és/vagy politológus. Utóbbiakból rengeteg kell, és jól meg is fizetik őket, ebből következően elemzéseikkel biztosan sok hasznot hajtanak, mely hasznok mifélesége ma még ugyan az ismeretlenség homályába vész, de egyszer talán azt is kiderítik. Filozófusoknak való, embert próbáló feladat (másnak halvány esélye sincs).

A politikusok mindenféle mást tanulnak, ergo nem is értenek a szakmájukhoz, az egyetemi szintű, azaz tanított politikát illetően mindannyian dilettánsok. Egy sofőrnek vagy mérnöknek jelentkező ember szakirányú képzettség nélkül még aljamunkát sem kap a kinézett terepen, viszont a legnagyobb országokat simán el lehet vezetni hályogkovács diplomával is. Ez persze túlzás, a politika szakma, és ugyan sok egyszerű ember gondolja úgy, hogy úri passzió, amiért nem kéne nekik fizetni sem („Ezek életükben nem dolgoztak semmit!”), de komoly ügyekben inkább döntsön a racionalitás, mint az egyszerű emberek. A racionalitás az egyszerű emberekkel ellentétben azt mondja, hogy a politikus ugyanúgy dolgozik, mint mások, és hogy fizetünk neki, magától értetődő. Így működik a demokrácia. A szakmát a politikus nem az iskolában, hanem az életben tanulja, ahol a vizsgáztatók a választók, akik aztán az igazi dilettánsok.

A politikustól az átlagpolgár elvárja, hogy minden szempontból tökéletes és minden ténykedését illetően feddhetetlen legyen, azaz csak olyan embert fogad el politikusnak, amilyen ember nincs.

A politikusok éppúgy gyarlók, mint a többség, és egy nagyobb csoportban biztos akad elcsábítható. Suska, szex, ajándék, hajókázás meg repülő, de ez érdektelen, a politikai lényeg az, hogy ha kiderül a bunda, mi lesz majd a megbotlottal: a pártból való azonnali kizárás, börtön, és pénzbüntetés (Zuschlag), vagy szabadon elsétálhat a lopott pénzzel, mint a társadalom továbbra is derék, becsületes tagja, a 13 milliárdos kárt meg majd állják az adófizetők (Tiborcz).

Szomorú hungarikum, hogy ez a nagyon fontos, a pártok közötti döntő erkölcsi különbséget kimutató tolvajsors a választók nagy részét hidegen szokta hagyni,

legfeljebb megint csak arra a megállapításra jutnak, hogy mindkettő lop, de mind az összeget, mind a végeredményt tekintve Tiborcz volt az ügyesebb. Ezért is szavaznak a FIDESZ-re, mert „ők legalább értenek hozzá”. Hogy pont ahhoz, amihez nem kéne, érdektelen, a szakemberség a lényeg. A Stockholm-szindróma megbízhatóan működik.

A politikus mindig hatalomra tör. Aki ezért elítéli, nem látja a lényeget (hajh, de sokan vannak ezzel így!).

A politikus hatalom nélkül senki és semmi, mert pont azt nem tudja megcsinálni, amiért ő politikus. Mintha kirúgták volna az állásából. Mondhatja ugyan ellenzékiként, hogy ez se jó, meg az se jó (általában igaza is van), de pozitív irányú ténykedésre képtelen, se pénze, se döntési kompetenciája, így a szavazóknak, akik rá szavaztak, nem tud semmit nyújtani.

A hatalom akarása a politikus esetében a munkahely akarása, ha pedig valaki kijelenti, az lenne ideális, ha „egyik sem ragaszkodna a hatalomhoz”, vagyis ha egyik sem akarna dolgozni, annak az agyi képességeiről inkább nem nyilatkozunk. Még ennél is szomorúbb elmeállapotra utal, ha valaki azt mondja hosszú ideje ellenzékbe szorult pártokról, hogy „nem hitelesek”. Hát mitől lennének azok, ha nincs hatalmuk, a sajtó meg nem segít nekik?

A fentiek alapján a politika a gyarló emberek alkotta politikusréteg küzdelme a még gyarlóbb emberek alkotta választótömeg kegyeiért, amely tömeg nagy részének sokkal kevesebb az információja, sokkal kisebb a feldolgozó képessége, és sokkal erősebb az érzelmi kötődése annál, hogysem jól tudnának dönteni. Ebből következően a demokratikus országoknak a rossz választás miatt rosszabbul megy, mint ahogy mehetne, így aztán annak a népnek, aki még ebben a gyönge mezőnyben is hátracsúszik és ottragad, behunyt szemmel és villámgyorsan kormányt kellene váltani. Mindegy kire, az a mostaninál kizárólag jobb lehet.

Churchill mondta egykor, hogy

a demokrácia elleni legfőbb érv egy tízperces beszélgetés az átlagválasztóval.

Sajnos igaza van. Az átlagválasztónak nincs információja az egyszavas, max. tőmondatos „eligazításokon” kívül, és ha mégis hozzájut valamihez, a történések/dolgok legtöbbjére magyarázata sem, mert egyedül nem tudja feldolgozni a számára bonyolult eseményeket, így aztán a kampányokban a választó átverési technika (ellenfél besározása, ígéretek halmozása) sokkal fontosabb, mint az országvezetési tehetség.

Ebből következik, hogy általában az előbbiben jártas (drasztikusan primitivizáló) és/vagy nagyobb médiabirodalommal bíró párt jut hatalomra, holott az ország érdekében a dolgok bonyolultságát figyelembe vevő szakembereknek kellene, akiknél majd a döntés egyik poszton sem azon múlik, hogy az főnök mit álmodott az éjjel.

Az értelmiség, pláne a nagy, független lapoknál dolgozók, akiknek azonnal rendelkezésre álló médiafelületük is van, az orbáni rendszer kritikáin túlmenő egyértelmű adat és magyarázat közlésével (az ellenzék mit tenne másképp, és az miért lenne jobb) a polgárok ismeretanyagán sokat tudnak javítani, hogy a választók választása az országra nézve kedvezőbb, a demokrácia meg két választás között stabilabb legyen.

Illetve tudnának. De nem teszik. Nyilván nem ez a dolguk.

Kár.

A keresztény Magyarország mítosz, akárcsak a turul – 2018

Ha beválik a most meghirdetett program, akkor nacionalista báránykák várnak majd az új Csaba hercegre, hogy elvigye őket valamilyen alternatív valóságba.

A Hungarian Spectrum (Nationalism and Christian Values in Hungarian Kindergartens című bejegyzésében) úgy értékeli, hogy az Orbán-kormány immár a gyerekekre is kiterjeszti a nacionalista és vallási agymosást, a jelenlegi magyar iskolarendszer fő ismérvét, miután megjelent, hogy

az óvodákban is hazafias szellemben kell nevelni a kicsinyeket.

A szerző, S. Balogh Éva, a Yale Egyetem volt történésze azt mondja, hogy ebben a tekintetben már az előző törvény is épp elég rossz volt, de most az óvónők új feladatot kapnak: bele kell csepegtetniük a legkisebbekbe is az Orbán-rezsim normáit, ami hivatalosan a nemzeti identitást, a keresztény kulturális értékeket, a hazaszeretetet és a szülőföld, illetve a család iránti ragaszkodást jelenti. Ezen felül valamelyest bevezetést kell nyújtaniuk a történelembe a magyar mitológiából vett történetekkel. Bizonyos, hogy ezek közt lesz Hunor és Magor mitikus eredet sztorija, a fehér csodaszarvassal együtt.

Amúgy az jó, ha a hatalom hangsúlyozza a kereszténységet, csak éppen a felmérés szerint

a magyaroknak mindössze 54 %-a vallja magát kereszténynek.

Mi több, a katolikusoknak csak 37 százaléka tartozik ide, 10 százalékkal kevesebb, mint 10 évvel korábban. Vagyis a keresztény Magyarország mítosz, akárcsak a turul.

És mi van azokkal a szülőkkel, akik nem szeretnék, ha a gyerekük vallásos oktatásban részesülne? Természetesen a változtatásokról ezúttal sem kérdezték meg a szakmát, de hát a dolgok már csak így mennek az Orbán-kabinet alatt. Viszont arról nem esett egyetlen szó sem a hatalom részéről, hogy a siralmas bérek miatt nincs elég pedagógus az óvodákban, de kevés az óvoda is. Ám ha beválik a most meghirdetett program, akkor nacionalista báránykák várnak majd az új Csaba hercegre, hogy elvigye őket valamilyen alternatív valóságba.

Ki akar bejutni Tiborcz István klubjába?

A Svábhegyen, a Fonográf együttes egykori klubját újították fel, hogy a miniszterelnök veje és barátai ott találkozhassanak. A Botaniq Budai Klub a Költő utcában a nagy pénzköltők kaszinója lesz, akik nem a saját hanem az állami vagy uniós pénzt költik nem úgy mint gróf Széchenyi István, az első magyar kaszinó alapítója, aki saját vagyonából finanszírozta a kaszinót és jutott pénze a magyar tudományos akadémia megalapítására is.

“A klasszikus polgári értékrendet és mentalitást testesíti meg a szabadidős és rekreációs központ a Svábhegyen”

– áll a hivatalos közleményben.

Mi van ebben a központban? Étterem, fitnesz és wellness, gyerek klub. Ezenkívül tárgyaló termek, ahol a tagok tárgyalhatnak egymással.

Kik lehetnek tagok?

“Akiket a tagság titkos szavazással megválasztott” – fogalmaz a hivatalos közlemény. Titkos szavazás helyett inkább a titkosszolgálatra gondolhatunk hiszen a miniszterelnök veje nem lazulhat akárki társaságában.

Matolcsy György bankelnök viszonya állítólag azt követően romlott meg Orbán Viktorral, hogy Orbán Ráhel kiutálta Tiborcz István baráti köréből Matolcsy Ádámot, a bankelnök fiát, mert “az rossz útra vitte” a miniszterelnök vejét.

Bekerülhetnek-e a svábhegyi klubba LMBTQ személyek is mint például Szájer József, akit Orbán Viktor állítólag vissza kíván küldeni Brüsszelbe, hogy ott aktivizálja LMBTQ barátait “a magyar ügy védelmében”?

Szijjártó Péter külügyminiszter vajon családjával vagy Dzsudzsák Balázzsal keresi fel az exkluzív klubot, ahol nyilvánvalóan ott lesz mindenki, aki számít?

“Nem akarok bejutni egy olyan klubba, ahova engem is bevennének”

– humorizált az egyik Marx testvér, de ez Amerikában volt. Az angolszász országokban az informális hatalom gyakran klubokban vitatja meg az aktuális problémákat, és sok fontos döntés is ott születik.

Magyarországon hol a hatalom?

Ahol a miniszterelnök van. Korábban a kommunista párt főtitkára állt a hatalmi piramis csúcsán, ma a miniszterelnök. Nemcsak Orbán Viktor, de a többi miniszterelnök is egyszemélyi hatalmat próbált meg gyakorolni 1990 után. Kezdetben zökkenők jelezték, hogy demokratikus körülmények között a hatalmi piramis mégsem működtethető ugyanúgy mint a diktatúra idején, de 2010 után Orbán Viktor bebizonyította: a hatalmi piramis akkor is remekül működhet, ha demokratikus díszletek fedik el a kínos valót. Csak az a fontos, hogy a vezér népszavazással kapjon felhatalmazást a hatalmi piramis működtetésére.

Ez viszont teljes embert kíván: Orbán Viktor nem lazulhat klubokban. Még az ukrajnai háború előtt Orbán megkérdezte Vlagyimir Putyint, hogy mit csinál a hétvégén? Az orosz elnök úgy tett mint aki nem is érti a kérdést, majd így válaszolt. “Mindennap felkelés után tornászom, majd pedig hozzákezdtek Oroszország kormányzásához. A hét minden napján ez megy olykor éjfélig is” – mondta Putyin még a háború előtt. Orbán országa jóval kisebb és nincs háborúja sem, de elfoglaltsága nemigen különbözhet Putyinétól, mert minden fontos döntést a saját kezébe összpontosít. Ilyen körülmények között gondolkodni is alig marad ideje nemhogy lazítani.

Arra ott van az alterego, Mészáros Lőrinc és az ő Andreája a luxusjachttal.

Andrássy Gyula gróf, az első magyar miniszterelnök a kiegyezés után, még járhatott klubokba és társaloghatott Erzsébet királynéval, mert liberális politikusként úgy gondolta, hogy csak az állam irányítása az ő feladata, nem az egész társadalomé. Orbán Viktor valószínűleg lelke mélyén magyar Mózesnek tekinti saját magát, aki egész nemzetét vezeti. Ebbe az életformába nem fér bele a lazítás a veje luxus klubjában a Svábhegyen.

Ursula von der Leyen Orbán támogatása nélkül is ismét a brüsszeli bizottság vezetője lehet

Orbán Viktor miniszterelnök immár nem bízik Ursula von der Leyenben, és ezért nem biztos, hogy támogatni fogja akkor, ha újra pályázik a brüsszeli bizottság elnökének posztjára – közölte a rászorulókkal Orbán Balázs politikai igazgató, aki ebben az esetben eljátszotta a His Master’s Voice szerepét.

Ursula von der Leyen is tudja nem is számít Orbán Viktor voksára, ha máshonnan nem, hát a brüsszeli Politico is részletesen beszámolt Orbán Balázs nyilatkozatáról. Ebben elsősorban arról esett szó, hogy a magyar miniszterelnök továbbra is bízik abban, hogy a jobboldali pártok a szélsőjobbal kötnek koalíciót az Európai Parlamentben, és ebben az esetben meghatározó erejű csoportosulás jöhetne létre. Az európai közvélemény jobboldali fordulata új brüsszeli bizottságot eredményezne, és ebben az esetben nemcsak Orbán Viktor nem támogatná Ursula von der Leyen újraválasztását, de mások sem. Ezenkívül pedig megindulhatnának az európai pénzek Magyarország irányában – erről nem beszélt Orbán Balázs, de a miniszterelnököt ez érdekli elsősorban hiszen a jelenlegi gazdasági válságban óriási szükség lenne az eurómilliárdokra. Jól mutatja a válsághelyzetet, hogy a magyar kormány az utolsó percben jelezte: nagyon is igényt tart az európai helyreállítási hitelekre, amelyek kamatlába jóval alacsonyabb mint amilyet Magyarország a nemzetközi pénzpiacokon el tudna érni.

Nincs vétó

Orbán Viktornak ezúttal peche van: a brüsszeli bizottság elnökének megválasztásához elég a minősített többség, nem kell teljes konszenzus. Vagyis

a magyar miniszterelnök nem gyakorolhatja kedvenc sportját, a vétózást.

Jelenleg a tagállamok többsége Ursula von der Leyen újraválasztását támogatja. Washington felajánlotta Ursula von der Leyennek a NATO főtitkári posztját, de nem valószínű, hogy a német politikus ezt elfogadná. Baráti körben állítólag úgy nyilatkozott, hogy a katonákból teljesen elege lett amikor hadügyminiszter volt Németországban.

Orbán Viktor másik elképzelése, a nagy jobboldali – szélsőjobboldali pártkoalíció sem úgy alakul, ahogy azt a magyar miniszterelnök elképzelte. Való igaz, hogy Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője tárgyal Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel valamiféle együttműködésről, de arról szó sincs, ami Orbán Viktor alapgondolata volt: együttműködés az Alternative für Deutschland mozgalommal, melyben neonáci csoportok is helyet kaptak. Annak idején ez vezetett a szakításhoz Orbán Viktor és Merkel kancellár között. Ezért lépett ki Orbán az Európai Néppártból mielőtt kirúgták volna. Most mind Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője mind pedig Merz, a CDU vezetője megerősítette:

nincs együttműködés az Alternative  für Deutschlanddal!

Nem véletlen ez az elszánt szembeszállás azzal a mozgalommal, mely nem utasítja el a náci örökséget. Németország ma éppúgy gazdasági válságban van mint a harmincas években bár ennek a krízisnek a társadalmi hatásait az állam még képes enyhíteni. A stagnáló gazdaság hozza föl az Alternative für Deutschland mozgalmat éppúgy mint Adolf Hitler mozgalmát a harmincas években. Az Alternative für Deutschland éppúgy nemzeti alapon áll mint Orbán Viktor miközben Giorgia Meloni Európa és USA-barát.

Orbán Viktorral egyetlen uniós tagállam sem kíván együttműködni.

Furcsa végeredmény ez egy olyan politikusnak, aki a magyar parlament európai ügyekkel foglalkozó bizottságát vezette a kilencvenes években.

Orbán Viktor Európa és USA ellenessége sokba kerül Magyarországnak miközben Kína és Oroszország barátsága nem hoz túlságosan sokat a konyhára. Pekingből mindenesetre megüzenték Orbán Viktornak: pénzügyi válság esetén rájuk ne számítson! Adnak ők hitelt, de csak piaci áron vagyis méregdrágán.

Orbán a falon

Hogyan is írta a világ legokosabb embere? „Az élet célja a küzdés maga.” Más célt nem látott, akárhogy figyelt, és bizony van ebben valami. Hiába találta ki a vallás, hogy a földi élet célja a vizsga, az itteni siralomvölgy az élethosszig tartó vizsgahelye, és aki könnyűnek találtatik, annak irány a Pokol, egyébként meg a Menny, mert ennek nagy megmérettetési hercehurcának sok értelme nincs.

Ugyan minek válogatná szét a Jóisten ilyen bonyolultan az embereket, ha már a születésükkor tudja, hogy milyenek? Ráadásul az ember úgy gondolná, hogy ha már ilyen kiválasztás van, legalább a körülmények lennének mindenkinek azonosak, de nem: az egyik hülyének születik, a másik gazdagnak, a harmadik New York állam helyett Afrikába, a negyedik egy napig él csak és megkereszteletlenül hal meg, az ötödik pszichopata aggyal, érzelmek nélkül, valamint vicaverza, illetve összevissza, sokmilliárd féle ember, helyzet és környezet, akkor meg hogyan lehetne objektíven értékelni őket? A sárdagasztást még a Jóisten sem tudja a besurranással összemérni! Ebből következően Madách-nak van igaza. Nagyon igaza.

A költő legjobb magyar tanítványát Orbán Viktornak hívják. Lehet, hogy a sötét alvilág néhány tagja még nála is nagyobb híve a küzdelemnek, de ők nem vergődtek ilyen magas polcra, így aztán a közvetlen környezetüket kivéve se tanulságul, se figyelmeztetésül, se például nem szolgálnak senkinek. Viszont egy miniszterelnök magától értetődőn, ugyebár.

A küzdés jellemzője, hogy egyrészt csak valaki ellen, másrészt csak valamire hivatkozva, azaz valamiért tud az ember küzdeni. Ezeket előzetesen ki kell jelölni a küzdőnek, addig nem foghat bele, mert az elmondottak híján az nem küzdelem lenne, hanem ámokfutás. A küzdéshez kell még erő is, mert az, aki ellen küzdünk, az esetek nagy részében szintén rendelkezik erővel. Ha nem rendelkezne, simán einstandolnánk, ami kell nekünk, aztán az erőtlenek közül pár hullát hátrahagyva irány az édes otthon (Kalandozások kora, Kolostor fejezet).

A fentiek alapján és a kijelölési feltételeket teljesítve fogalmazta meg a miniszterelnök bölcs mondásait („Magyarország hét törvénye” – hát nem csodálatos?). A veretes mondatok alapján a küzdés a hazáért, a magyarságért, a nemzetért folyik, az pedig, hogy ma már nemhogy gyarmat nem vagyunk, de erős szövetségek tagjai, és ebből következően a szövetségeseink nem támadni, hanem megegyezni akarnak velünk, sőt megvédenek, ha kell, azaz se a hazát, se a magyarságot, se a nemzetet nem fenyegeti senki, érdektelen. A haza, a magyarság, a nemzet nagy többséggel Orbán Viktort bízta meg, hogy őt egy személyben képviselje, és ha ő azt mondja, küzdés, akkor úgy! Ellenfelek: Bizottság, Leyen, Soros, Biden. Remélem, mindenkinek érthető.

És most a törvények maguk:

Haza csak addig van, amíg van, aki szeresse!

Így igaz. A haza csak szeretve létezik. Attól haza. Az ország akkor is van, ha különösebben nem szereti senki, mert a polgárok viszonya hozzá nem érzelmi, hanem gyakorlatias (a nemzeti kultúra más, azt tényleg szeretjük, mégpedig mindentől függetlenül). Meglepő tény, hogy elég sok ország a polgárok vele való bármifajta érzelmi kapcsolata nélkül is működik, méghozzá kiválóan, viszont ezekben az országokban a kormány által önfeláldozást és/vagy lemondást kérni a polgároktól az ország „megvédése” érdekében, vagy a kormányzási hibákat a „megvédésre” fogni nem lehet. Azt csak kizárólag haza esetén.

Minden magyar gyermek újabb őrhely!

Ha valaki fél attól, hogy a magyar nép kihal, így a magyar nyelv és kultúra elvész, azt részben megnyugtathatom: a legpesszimistább becslések szerint 2100-ban még mindig ötmillióan leszünk, miközben a történelmi Magyarországon a török hódoltság előtt csak 3,3 milliónyian éltek, utána meg sokat romlott a helyzet, mégis itt vagyunk. A kihalás persze elkerülhetetlen (az emberiséggel együtt), de azt semmilyen mostani intézkedéssel nem lehet még csak késleltetni sem.

Az igazság erő nélkül keveset ér!

Ez is így igaz. Visszafele sajnos más a helyzet, az erő igazság nélkül is működik, és akinek ereje van (vagy azt hiszi), sokszor hajlamos rá, hogy az igazsággal ellentétes irányban vesse be (lásd például a kormány fővárossal szembeni viselkedését). Ezt elkerülendő legjobb, ha az emberek megegyeznek, hogy az igazság érvényesülését mindenki segíti, akkor erőre nincs szükség soha – kivéve a gyevi bírót, aki szerint erőre mindig szükség van. Ha nem támad senki, akkor is. A „megegyezés”-t, mint szót nem ismeri. Még „kompromisszum” alakban sem.

Csak az a miénk, amit meg tudunk védeni!

A miniszterelnöki erőkultusz megingathatatlan. Nem tisztel semmi mást. A röhej az, hogy mi, itt élő magyarok kicsik vagyunk, saját erőből semminket nem tudnánk megvédeni, még szerencse, hogy egyrészt a többi ország jóindulatú, és nem akar elvenni tőlünk semmit, másrészt, ha valaki el akarna is, a szövetségeseink megvédenek – hacsak nem lesz olyan magyar miniszterelnök, aki otthagyja a szövetségeket.

Az ilyen miniszterelnök IQ-járól nem nyilatkozom. Van elég bajom anélkül is.

Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük!

Tipikus miniszterelnöki attitűd, ha mattot kaptam a sakktáblán, szétverem az ellenfél fején, és ha akkor sem adja fel, előveszem a pisztolyt, amelyet minden parti esetében magammal hordok, mert én a győzelemig szoktam játszani. Úri társaságban nem a legmagasabb pontszámot kapja az ilyen viselkedés, és ez sajnos az országra is kivetül, aminek a nemfideszes állampolgárok nagyon nem örülnek, ugyanis a negatív EU vélemények hátrányait a miniszterelnök helyett ők fogják elszenvedni (a fideszesek is elszenvedik, de ők örülnek).

Határa csak az országnak van, a nemzetnek nincs!

Ez nagy valószínűséggel azt jelenti, hogy a külföldön élő magyarok is a nemzethez tartoznak. Érdekes, hogy ezt soha nem vitatta senki. A magyarként való élést (nyelvhasználat, iskola) gátolták sokan, de hogy a magyarok magyar nemzetiségűek, az mindig elfogadott volt. Hogy ez minek került „Magyarország hét törvénye” közé, a nagy rejtélyek egyike. Hacsak nem szavazatszám növelési célból, mert akkor rejtélyről nem beszélhetünk.

Egyetlen magyar sincs egyedül!

„You’ll Never Walk Alone”, szól a Liverpool (meg még 18 egyesület) himnusza, és a régi musical dala felbukkan sok más helyen is. Sosem maradsz magadra, hangzik a bíztatás, ami jellemző a modern világban minden országra és minden közösségre is. Na, talán a magyaroknál akad némi gond az ígéretet illetően, mert ott van kivétel, mégpedig a faluvégi Mari néni, akihez nincs bevezetve a gáz, a kútra jár vízért, petróval világít (nulla rezsitámogatás), minimálnyugdíjból él, és az állam egyáltalán nem gondoskodik róla, mert van egy elvált lánya Nyíregyházán, aki rokkantnyugdíjasként nevel két gyermeket, ezért övé a teljes felelősség a családtagért. Az állam elegánsan kiszállt. Így aztán Mari nénit úgy hagyták ott az út szélén államék, hogy jobban se kell. Hatvanpusztán ez a gondatlanság persze elképzelhetetlen, a két esetből a magyar gondoskodási átlag kiszámítható.

A magvas gondolatok nemrég egy felújított iskola falára is fölkerültek. Vannak persze, akik túllihegésről fecsegnek, mag olyasmikről, hogy miért Orbán, miért nem Kossuth, Deák, Petőfi, de ezekre mi rá se rántsunk. Egy a fontos. Kupálódjanak a nebulók!

A Gyurcsány bezzeg nem tanított nekik semmit.

Pár nap múlva leszedték a törvényeket. Azt tudni, ki adott rá utasítást, az azonban ma is homályba vész: ki rakatta fel az ominózus bölcsességeket. Ahogy Karinthy írta: „Az élet olyan, mint a lavina. Egyszer föl, egyszer le”. Tudott az öreg, mi?

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!