Fontos

A nők sehogy sem jók a munkaadóknak

Kiderült, hogy mik a legfontosabb nőügyek ma Magyarországon: a Friedrich-Ebert-Stiftung (FES) közzétette kutatásának eredményeit, amely arra kereste a választ, hogy miket tartanak a magyar nők saját legégetőbb problémáiknak. A tanulmánykötetből az derül ki, hogy az alapvető megélhetési gondok, illetve a munka és a családi kötelezettségek összeegyeztetése okozza a legnagyobb nehézséget a magyar nőknek. Általában azonban nem merül fel bennük, hogy a nemek közti egyenlőtlenségek is állhatnak a problémák hátterében, a nemi sztereotípiák pedig mélyen gyökereznek: maguk is alapvetően női feladatnak tartják a háztartási feladatok ellátást és a gondoskodást. 

 

A Nőügyek 2018 című tanulmánykötet célja az, hogy a nőket érintő ügyekkel a nők által valóban megélt napi tapasztalatok alapján lehessen a jövőben foglalkozni – hangzott el Kováts Esztertől, a FES Nemek közti igazságosság Kelet-Közép-Európában című programjának vezetőjétől a kötet csütörtöki bemutatóján. Arról beszélt, hogy a nők ügyei általában háttérbe szorulnak a napi politikában, fontosabbnak tartott problémák alá rendelődnek. Ilyen például a demográfia kérdése, amelyről Orbán Viktor nemrég kijelentette, hogy a következő kormányzati ciklus központi eleme lesz. Kováts szerint a miniszterelnök által a nőknek felajánlott szövetség különös jelentőséget ad a tavaly ősszel és télen végzett kutatásnak, amelynek eredményeit direkt csak a választások után tették közzé.

Elmondta, hogy a Gregor Anikó szociológus által vezetett, a Závecz Research-csel közösen készített kutatás fő kérdése az volt, hogy a nők szerint mik a legfontosabb nőügyek, amelyre kétféle módszerrel keresték a választ. Először nők részvételével megtartott fókuszcsoportos beszélgetéseken igyekezték beazonosítani a nőket leginkább foglalkoztató problémákat, és ezek alapján állították össze azt a kérdőívet, amelyet a társadalom egészét reprezentáló 1000 fő töltött ki, férfiak és nők vegyesen.

Kováts elmondta, hogy a hat fókuszcsoport összeállításánál viszont direkt az alacsonyabb státusú nőkre koncentráltak, mert őket ritkábban érik el a szociológiai kutatások. A legfontosabb megállapítása a fókuszcsoportos kutatásnak az volt, hogy nem a kifejezetten nőket érintő problémák, hanem a megélhetés kérdései kerültek elő leggyakrabban témaként. A résztvevők a bérekkel, munkával, árakal, lakhatással kapcsolatos ügyeket említették.

Mikor a konkrétan nőket érintő problémákról kérdezték őket, kiemelkedő volt a munkavállalás és a gondoskodói feladatok ellátása közt húzódó feszültség, amelyet Kováts szerint sokan kibékíthetetlen ellentétként élnek meg. A munkát nehéz összeegyeztetni a családi kötelezettségekkel, de a munka is erodálóan hathat a szociális kapcsolatokra.

A gyerekvállalás és a munkahelyi elvárások közti ellentétek is előjöttek. A nő sehogy se jó, ahogy van a munkaerőpiacon – mondta Kováts ara utalva, hogy

a nők akkor is hátrányban vannak, ha még gyerekvállalás előtt állnak, akkor is, ha éppen családot alapítanának, és akkor is, ha vissza akarnak térni a munka világába.

Különösen nehéz annak az ötvenes éveiket taposó, úgynevezett „szendvics generációnak” a helyzete, akik még gondoskodnak a gyerekeiről, de már idős szüleiket is kénytelen ápolni, mert az ő nehézségeik egyáltalán nem jelennek meg a közbeszédben, és a munkaadó sincs tekintettel a kettős teherre. Csak a gondoskodási feladatokkal nem rendelkező nőknek jobb a helyzete, illetve azoknak, akiknek kifejezetten támogató a családja, vagy meg tudja fizetni a bébiszittert, idősgondozót. De ez nyilvánvalóan a kisebbség – hangzott el.

A gondoskodás problémakörébe a tartósan beteg, fogyatékkal élő családtagok ápolása is beletartozik, amelyhez még kevesebb segítséget kapnak a nők. Az ápolási díj megalázóan kevés, viszont a szociális intézményrendszer állapota arra kényszeríti őket, hogy otthon oldják meg az ápolást.

Az ideális munkavállaló képébe a magyar nők szerint nem tartozik bele a gondoskodási kötelesség,

ezt magánéleti problémának tartják a munkaadók.

Kováts szerint ezért a nők megbízhatatlan munkavállalókká válnak, de ha ezek a családi terhek egyenlőbben oszlanának meg a férfiak és a nők között, ki lehetne kényszeríteni a szemléletváltást.

A demográfiai kérdések is előkerültek: Kováts szerint meglepő volt, hogy a kormány által kívánatosnak tartott több gyerekes elvárást maguktól említették problémaként a fókuszcsoportban részt vevő nők. Viszont nem az volt a gondjuk ezzel, hogy a kormány bele akar szólni a magánéletükbe, hanem megélhetési szempontból közelítettek hozzá. A legtöbben azt mondták, hogy

hiába szeretnének akár három gyereket, nem keresnek eleget ehhez, és a munkaadótól sem tapasztalják a támogató hozzáállást.

Arról is megkérdezték a nőket, hogy problémáikkal kihez fordulnak. Kiderült, hogy a fókuszcsoportok résztvevői leginkább saját szűkebb környezetükre, jellemzően családjukra támaszkodnak. A munkahelyüket sokszor kifejezetten ellenséges környezetként írták le, az állami intézményekkel és a politikai pártokkal szemben pedig bizalmi válság alakult ki.

„Mikor a politika előkerült a beszélgetéseken, megfagyott a levegő”

– mondta Kováts. Mikor konkrét politikusokra kérdeztek rá a fókuszcsoportok vezetői, leginkább Szél Bernadett neve került elő, mint aki tett a nőkért, de pártokat nem említettek a résztvevők. Egyik párt programjában sem látták azt, hogy kifejezetten foglalkoznának az őket érintő problémákkal.

Kováts hangsúlyozta, hogy a résztvevő nők a problémáikat nem a férfiakkal ellenséges nyelvezetben fogalmazták meg: látják, hogy miért nehezebb egyes dolgokban a nőknek, de azt is hangsúlyozták, amikor a férfiak vannak nehezebb helyzetben valamiért.

Említett problémák megoszlása a kérdőívben, spontán válaszok. Forrás: FES/Nőügyek 2018

A kutatást vezető Gregor Anikó a fókuszcsoportok tapasztalatai alapján decemberben felvett kérdőíves kutatás eredményeket ismertette. Elmondta, hogy először arra kérték a résztvevőket, hogy sorolják fel azokat a problémákat, amelyek a legfontosabbak számukra. Az 1000 ember 2250 különböző problémát említett, de ezek közel 40 százaléka az anyagiakkal függött össze, 15 százalékuk pedig az ehhez szorosan kapcsolódó munkahelyi problémákat is a legfontosabbak közé sorolta. A kutatók által úgynevezett női problémaként definiált dolgok itt még csak a 2 százalékot tettek ki.

Mikor a kifejezetten a nőket érintő problémákra kérdeztek rá, csak tízből hárman tudtak ilyeneket említeni, és jellemzően a magasabb végzettségű nők és férfiak tudtak jobban reflektálni ezekre. Az itt megemlített problémákra is igaz volt, hogy nagy részük nem specifikusan női, hanem a nőket is érintő, tehát jellemzően itt is az anyagi gondok domináltak, ezt követte a munka és magánélet közti feszültség. Ha a régiókat nézzük, akkor

egyedül a budapestiek említették gyakrabban a munka és magánélet közti feszültséget az anyagiaknál.

Mikor skálán kellett értékelni a nőket érintő gondokat, a legmagasabb pontszámot az egyedülálló szülők helyzete kapta, ezt követte az, hogy részmunkaidős bérből nehéz megélni, ami szintén a gondoskodás problémájával függ össze. A harmadik helyre a tartósan beteg gyerekek nevelése került, ami jellemzően szintén a nőkre hárul.

Forrás: FES, Nőügyek 2018

A szexuális zaklatások és a szülés módjába való beleszólás, tehát azok a témák, amelyek dominálták az elmúlt évben a médiát és a közbeszédet, a legfontosabb problémák listájának csak a végén szerepeltek, tehát kevésbé estek latba, mint a megélhetéssel, gyerekneveléssel, ápolással kapcsolatos problémák.

Amikor arra kérdeztek rá, hogy ki segített ezekben a korábban tárgyalt nehéz élethelyzetekben, a legtöbben egy női családtagot említettek először. Tartósan beteg kisgyerek, idős családtag, párkapcsolati erőszak, és a GYES-t követő munkanélküliség esetén is női rokonhoz fordultak először a válaszadók, egy másik kérdésből pedig kiderült, hogy

a nők feladatának tartják elsősorban az ápolást és a gondoskodást.

Az állami intézmények segítő szerepére az igény elsősorban a gyerekvállalás utáni munkakeresésben és a párkapcsolati erőszakkal kapcsolatban került elő.

Forrás: FES, Nőügyek 2018

Az egyes társadalmi csoportok és a nők közötti szolidaritás kérdését is vizsgálta a kutatás, és Gregor Anikó kiemelte, hogy a válaszok alapján hatalmas feszültség húzódik az egyes társadalmi csoportok között. A kérdőívet kitöltők szerint például a kelleténél jobban támogatja az állam a háton túli magyarokat, a cigányokat és a menekülteket. Viszont nem eléggé támogatja az egyedülálló szülőket, a tartósan beteg gyerekeket nevelő, illetve a bántalmazott nőket. Újfajta társadalmi törésvonalként említi Gregor Anikó, hogy sokak szerint a nagycsaládosokkal és a nyugdíjasokkal is kivételeznek. A kutatás vezetője szerint ebből látszik, hogy a nők közötti szolidaritást erodálja a családtámogatás vagy a nyugdíjasok helyzetének átpolitizálódása, és a véges erőforrások miatt a nők végső soron egymás farkasai lesznek.

Az is kiderült, hogy a válaszadók több mint fele nem lát olyan pártot, amely hathatósan képviselné a nők érdekeit, de azok, akik megneveztek pártot, a Fideszt tartották a legtámogatóbbnak. A GYED-del és a GYES-sel kapcsolatos intézkedéseket, a CSOK-ot és a 40 plusz programot is gyakran említették a kormánypártok intézkedései közül.

A politikusok közül Szél Bernadettet említették a legtöbben, mint aki kiemelten foglakozik a nők ügyeivel,

a második helyre pedig ironikus módon az az Orbán Viktor került, akinek elhíresült „nőügyekkel nem foglalkozom” kijelentéséről kapta a kutatás a nevét.

A válaszadók 40 százaléka egyébként úgy gondolta, hogy több női képviselő nem hozna jelentős változást a hazai politikai életben, ami pontosan megfelel a tíz évvel ezelőtti aránynak. De Gregor Anikó kiemelte, hogy most többen mondták azt, hogy ha mégis hozna a női politikusok jelenléte változást, akkor az az lenne, hogy többet foglalkoznának a nők helyzetével.

Ez jó átvezetést jelentett a tanulmánykötet ismertetését követő beszélgetéshez, amelyre női politikusokat hívtak meg a szervezők. Ez a programpont viszont jóval kevésbé bizonyult érdekesnek, mert a politikusok mintha elfelejtették volna, hogy már lezárult a kampány: leginkább arról beszéltek, hogy milyen női ügyeket karoltak fel az elmúlt években. Igaz, a valódi, érdemi vitát és megoldáskeresést eleve megakadályozta, hogy

a kétharmados felhatalmazást kapó Fidesz nem képviseltette magát az eseményen.

Így a párbeszédes Hegyesi Beáta, az LMP frakcióvezetője, Szél Bernadett és az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó volt jelen.

Szél Bernadett szerint azért kellene több nő a politikába, mert a Parlamentben ülő férfiak folyamatosan hátrasorolják a nőket érintő ügyeket. Szél szerint az LMP most már ott tart, hogy kvóta nélkül is ugyanannyi nő ülne a parlamenti frakciójukban, mint férfi, de elismerte hogy van még mit tenni az egyenlőség érdekében a pártban.

Bangóné Borbély Ildikó többször elmondta, hogy az általános hozzáálláson is változtatni kéne, mert

a legtöbb nőben fel sem merül, hogy politikusnak menjen,

és ez szerinte a kormány kommunikációjának köszönhető. Bangóné szerint ez Orbán egyik legnagyobb bűne, és ha ez így megy tovább, négy év múlva sem lesz több női képviselő, sőt.

Arra a kérdésre, hogy a kutatásból az derül ki, hogy a megkérdezettek szerint egyik párt sem tesz eleget a nők problémáiért, és még az adott párt szimpatizánsai sem értékelték túl jól saját politikusaik ezen tevékenységét Hegyesi Beáta azt mondta, hogy vitatná ezeket a kutatási eredményeket, mert a Párbeszéd kiemelten kezeli a női ügyeket. Szél Bernadett szerint viszont jogos a kritika, mert nem látszik túl sok eredménye az ellenzéki politizálásnak, de hozzátette ő is, hogy ez azért van, mert sok kezdeményezést visszadobott a fideszes többségű Parlament.

Ekkor felmerült, hogy ha eddig sem sikerült túl sokat tenni a nőkért, akkor milyen kilátások vannak a következő négy évre. Szél azt válaszolta, hogy ha kitartóan, civil oldalról is felhozzák ezeket a nőket érintő problémákat, a kormány sem tud kitérni előlük. „Nem lehet ellenzékben sem feltenni a kezünket” – mondta Hegyesi Beáta is, hozzátéve, hogy ez nem csak a női ügyekre, hanem úgy általában a parlamenti munkára is igaz.

A három ellenzéki politikus nem sok konkrét megoldási javaslatot mondott a tanulmányban leghangsúlyosabban megjelenő problémákra, de abban egyetértettek, hogy az ápolási munkát jobban el kellene ismerni, ahogy a nők háztartásban végzett feladatait is, illetve például a bölcsödei férőhelyek növelésével lehetne segíteni az anyák munkavállalását. Az egyedülálló szülők megsegítése és a család fogalmának átértelmezése is többször előkerült.

Illetve azt is hangsúlyozták, hogy nem helyes, hogy a kormány a nőkre elsősorban csak a családpolitikában gondol, mikor ennél jóval összetettebb a kérdés. Szél Bernadett azt is kiemelte a kutatás alapján, hogy amíg ilyen súlyos anyagi gondokkal küzd a társadalom, nem várható, hogy a nők úgy érezzék, hogy érdemben foglalkoztak a problémáikkal.

Hosszú évek után megnyílhat a Sorsok Háza?

Lázár János már nincs a kormányban, hogy útját állja a nyitásnak. Zoltai Gusztáv tanácsadói státusza is megszűnik.

A Független Hírügynökség információi szerint a hónap végén lejár Zoltai Gusztáv tanácsadói megbízatása. Zoltai Lázár János tanácsadója volt 2014 szeptembere óta, és miután ő már nem miniszter, így Zoltai szerződése is lejár.

Az viszont továbbra is kérdés, hogy mi lesz a Sorsok Házával, amely korábbi hírek szerint a Lázár János és Schmidt Mária közötti ellentétek miatt nem nyílhatott még meg. Most viszont egyre többen beszélnek arról, hogy miután a fék, amelyet Lázár személye jelentett, kikerült a rendszerből, hamarosan megnyílik a Sorsok Háza.

Úgy tudjuk, hogy a projektet Szita Szabolcs, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont igazgatója veheti kézbe.

A dolog érdekessége, hogy eredetileg is ő volt az, hogy aki felvetette, hogy a Józsefvárosi pályaudvaron hozzanak létre egy emlékhelyet.

Ugyanakkor továbbra is tartja magát a hír, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége nem járul hozzá ahhoz, hogy a Sorsok Háza Schmidt Mária koncepciójának megfelelően nyíljon meg. A projektet magát is többek között a Mazsihisz tiltakozása miatt állította le Lázár 2015-ben. Most viszont, ha a kormány végül úgy dönt, akkor a Sorsok Háza a Mazsihisz partnersége nélkül is megnyílhat – már se Lázár, se Zoltai nem tudja ezt megakadályozni.

Uniós figyelmet is keltett a magyar választási csalások nemzetközi vizsgálata

0

Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális képviselőcsoportjának a frakcióvezetője a Twitteren buzdít a vizsgálat támogatására.

Ahogy arról a Független Hírügynökség tegnap elsőként beszámolt, Tiszta voks néven nemzetközi kampány indult, hogy felderítsék az április 8-ai magyarországi választáson elkövetett esetleges csalásokat. A szervezet ír vezetője a FüHü-nek adott interjúban azt mondta:

„Ez nem csak Magyarországról szól. Egész Európa számára nagyon fontos ez az ügy.”

Garvan Walshe arról is beszélt, hogy „lesznek olyan befolyásos európai és más országbeli emberek”, akik támogatják őket.

Az első név már ki is derült. A Twitteren ugyanis Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának a vezetője írt a kezdeményezésről.

Verhofstadt szerint

itt az ideje kideríteni, hogy Orbán Magyarországa valódi demokrácia-e.

Azt írja, a magyar Kúria is talált szervezett visszaélésekre utaló jeleket, ezért arra biztatja követőit, hogy támogassák a kezdeményezést, amely közösségi finanszírozással gyűjt pénzt a vizsgálathoz.

Újabb pert indít Magyarország ellen az Európai Bizottság

0

Most a magas légszennyezettség miatt. Összesen hat uniós tagállamot perelnek.

Karmenu Vella uniós környezetvédelmi biztos sajtótájékoztatón közölte, hogy az az évek óta húzódó kötelezettségszegési eljárásokat harmadik szakaszba léptetve az Európai Bíróság elé utalják az ügyben Magyarországot, valamint az Egyesült Királyságot, Franciaországot, Németországot, Olaszországot és Romániát.

Ezekben az országokban ugyanis

túllépik a légszennyezettségi határértékeket,

és nem történtek megfelelő intézkedések az ügyben.

A Reuters szerint a bizottság már januárban jelezte, hogy keményebb álláspontra helyezkedik majd azokkal a tagállamokkal szemben, amelyek még a 2005-ben és 2010-ben meghatározott célokat sem érték el.

Az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország esetében a nitrogén-dioxidra vonatkozó határértékek túllépését kifogásolják, Magyarország, Olaszország és Románia ellen a szálló por tartósan magas szintje miatt indul bírósági eljárás. Előbbi elsősorban a közúti közlekedésből és az ipari kibocsátásokból származik, utóbbi pedig az ipari, lakossági fűtési, közlekedési és mezőgazdasági eredetű kibocsátásokból.

Sajtótájékoztatóján Karmenu Vella azt mondta: „A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a hat tagállam esetében a javasolt intézkedések nem elegendőek ahhoz, hogy a lehető leggyorsabban megfeleljenek a levegő minőségéről szóló előírásoknak.”

Az Európai Bizottság szerint a rossz levegőminőség évi több mint 20 milliárd eurós károkat okoz, és a Guardian szerint

több százezer ember korai haláláért felelős.

Végső esetben a bíróság akár több millió eurós bírság kiszabásáról is dönthet.

Az utóbbi hónapokban több magyar ügy is az Európai Bíróság elé került: például a tranzitzónák, a menedékkérők átvétele, a Lex CEU és a civiltörvény is.

Hivatalos csönd fogadta Szanyi „boltbezárási” ötletét

0

Az MSZP vezetői közül legtöbben nem nyilvánítanak véleményt Szanyi Tibor ötletéről, hogy a pártot be kéne zárni és új néven, új logóval újraalapítani. Az EP-képviselő saját magát alkalmas jelöltnek tartja az elnökségre, vetélytársait nem. Horváth Csaba szerint Szanyi ötlete hülyeség, Lendvai Ildikó viszont még tovább is menne.

A formabontó és szókimondó nyilatkozatairól elhíresült Szanyi Tibor a Magyar Narancsban beszélt az MSZP-t feszítő kérdésről, hogyan tovább az újabb választási vereség után. Az európai parlamenti képviselő, és a tisztújításon elnökjelöltségre jelentkező politikus nyilatkozatának lényege:

  • be kell csukni az MSZP-t ahhoz, hogy megmeneküljenek; mélyreható változás nélkül ugyanis még legfeljebb egyszer juthatnak be a Parlamentbe, aztán, mint mondta: kalap, kabát
  • új néven, új logóval kell újranyitni a boltot
  • a fajsúlyos elnökjelöltek közül Kunhalmi Ágnest vagy Tóth Bertalant nem tartja alkalmasnak, szerinte ugyanis egy frissen bukott előadás főszereplői ne akarjanak rögtön színházigazgatók lenni; Mesterházy Attilát és saját magát jó jelöltnek ítéli
  • van legalább öt Fidesz-kollaboráns a pártban, nekik az MSZP technikai-gazdasági hátteréhez van közük; velük leülne, és csendben kirúgná őket, ha ő lenne az elnök.

A Független Hírügynökség igyekezett megkérdezni meghatározó politikusokat a teljes tisztújítás előtt álló MSZP-ben, de jellemzően nem nyilatkoztak. Gőgös Zoltán, aki a teljes elnökséggel egyetemben lemondott tisztségéről, és nem indul újra a Veszprém megyei elnöki pozícióért se, közölte: visszavonul, nem nyilvánít véleményt semmiről. A Győr-Moson-Sopron megyei elnök, Kránitz László közölte, hogy van véleménye, de ezt a belső fórumokon mondja el, Szanyi Tibornak is. Veres János, a szabolcsi szervezet vezetője külföldön van, semmit se tud a történtekről, és egyébként se akar részt venni a történetben.

Az egyik érintett, Kunhalmi Ágnes, budapesti elnök a személyét érintő megjegyzésekre Eszterházy Péter mondatával válaszolt, amely szerint

bizonyos szint felett nem megyünk bizonyos szint alá.

A párt jövőjére vonatkozó eszmefuttatással ebben a formában nem ért egyet.

A fővárosi képviselő Horváth Csaba a bezárás-újranyitásról röviden annyit mondott, hogy „ez hülyeség”. Abban egyetért Szanyival, hogy az MSZP (és a többi ellenzéki párt) kudarcra van ítélve, ha így folytatják. Tartalmában közérthetőbbé, dinamikusabb és láthatóbbá kell válniuk, az arculat ebben persze fontos elem lehet – mondta. Azzal egyébként se ért egyet, hogy a közösséget lebontsák, az elnökjelöltek ne legyenek szőnyegbombázók.

Horváth támogatja Tóth Bertalan jelöltségét, bár még nem látta a kilábalási tervet és az ehhez rendelt csapatot. A jelölteknek azt kell világossá tenniük,

honnan hová akarnak eljutni, és milyen következtetést vontak le az áprilisi vereségből.

Ha Szanyi arra is gondolt, hogy változtatni kell a párt vezetésén, azzal egyetért Horváth. Szerinte az MSZP maradjon demokratikusan szerveződő párt, de két tisztújítás között keményen irányítottá kell válnia, nagyobb vezetési hatáskörre van szükség. Ehhez azonban nem kell bezúzni a pártot.

„Egyénileg kedvelem őt” – mondta Szanyiról Horváth Csaba, akit tehetségesnek tart, bár az elmúlt évekbeli megnyilatkozásaival nem ért egyet. Legnagyobb baja vele az, hogy nem integráló, s nem csapatember: egyéniben repül, de ez nem raj. Amúgy még az se biztos szerinte, hogy tényleg jelöltté válik, mert ehhez Szanyinak meg kell szereznie a kellő számú aláírást, majd túl kell verekednie magát a jelölő bizottságon is.

Ugyancsak komoly tisztség nélküli Lendvai Ildikó, aki hajlandó volt megszólalni. A nyilatkozat személyes részeiről négy szemközt fog beszélni Szanyival. A szervezet esetében még nála is nagyobb változást szeretne.

„A név és a logó nem tehet a problémákról, ezeket újra cserélve se lennénk kevésbé ellenszenvesek sokak szemében”

– fogalmazott az MSZP korábbi elnöke.

Ezzel szemben ő szélesebb mozgalmi szerveződést támogat, amelyben az identitást megtartva civil szerveződésekkel működnek együtt, hogy aztán egyetlen választási pártban szálljanak szembe a Fidesszel.

Diplomáciai „hidegfront” után enyhülés?

Eddig meg nem erősített forrásokból úgy tudni, hogy május végén találkozhat Mike Pompeo nemrég hivatalba lépett amerikai külügyminiszterrel Szijjártó Péter egy hivatalos washingtoni látogatáson. Ez jelentős előrelépés lenne a kétoldalú kapcsolatokban, ha valóban sikerül a programot véglegesíteni. Ugyanis nemcsak Orbán Viktor miniszterelnököt nem fogadták a Fehér Házban, hanem külügyminiszteri szintű vizit sem volt az utóbbi években.

Orbán Viktor első kormányzása jól indult, hiszen 1998-ban Bill Clinton fogadta Orbánt, de ezt követően – főként a jobboldali ifjabb Bush elnöki időszakában –mélypontra jutott a magyar-amerikai viszony, egyebek mellett, azért is, mert – sajátos manőverek és egy fura tendereljárás után – amerikai F16-osok helyett svéd Gripenekre cseréltük a magyar vadászgép flottát. Washington cserbenhagyásként értékelte, hogy a miniszterelnök az utolsó pillanatban megvétózta az amerikai gépek beszerzését. Ráadásul ez a döntés szinte napra egybeesett a szeptember 11-ei, az ikertornyok elleni terrortámadással, amelyet a várakozásokkal ellentétben nem ítélt el Orbán Viktor.

Ezek a máig gennyedző tüskék motiválják az amerikai politikusokat. 2001. májusban Orbán – magánlátogatáson – Washingtonban járt, a Fehér Házban tárgyalt Dick Cheney alelnökkel, ahol egy rövid időre csatlakozott a megbeszéléshez Bush elnök is.

Fotók ugyan készültek, de ez messze nem számított magas prioritású, még kevésbé hivatalos találkozónak.

Bár történtek kísérletek arra, hogy 2002-ben a választások előtt Orbán Viktor találkozzon George W. Bushsal, ám ezek is kudarccal végződtek. 2002-ben a Fidesz elnöke Amerikába utazott, ám mindössze annyi történt, hogy Bostonban átvett egy díszoklevelet, mert a várakozások ellenére elmaradt az elnöki találkozó.

Gyurcsány Ferenc 2005. október 4-8. között hivatalosan járt Washingtonban, majd George W. Bush 2006. június 21-22-én tett hivatalos látogatást Budapesten.

Ezt a közeledési folyamatot sem sikerült 2010 után a Fidesznek folytatnia.

Pedig a második Orbán kormány megalakulását követően jól indultak a dolgok: Martonyi János külügyminiszter 2010 júniusában látogatást tett Washingtonban, ahol fogadta őt Hillary Clinton külügyminiszter, és a Kongresszus tagjai is.

Martonyi János külügyminiszter Hillary Clinton. MTI/EPA/Michael Reynolds.

2011-ben mindezt „megfejelték” azzal, hogy a „Transzatlanti Hetet” ünnepelve a Szabadság téren felavatták Ronald Reagan szobrát, megnyitotta kapuit az egykori Tom Lantos nevét viselő intézet. Az avatási ünnepségen részt vett Hillary Clinton, aki azonban nemcsak a fideszes elittel, hanem civilekkel is találkozott. A külügyminiszter óvatosan fogalmazott az akkor túlhevült állapotban levő magyar belpolitikáról, de egyes kijelentései akár a politikai rendszert éppen átalakító Orbán Viktornak szánt figyelmeztetésnek is felfoghatóak voltak.

Ha 2014-ben a magyar-amerikai kapcsolatok nem lettek volna a soha nem látott mélyponton, valószínűleg az emlékezetes korrupciós ügyet követő kitiltási botrány sem válhatott volna annyira súlyos kérdéssé. Az Egyesült Államokból akkor már évek óta egyre növekvő aggodalommal nézték az Orbán-kormány intézkedéseit, legyen az

a médiatörvény, a civilek vegzálása, a nyíltan oroszbarát külpolitika, a paksi szerződés.

Ezek miatt sorra kaptunk nyílt kritikákat, de ezek láthatóan minden következmény nélkül maradtak. Ráadásul Szijjártó Péter, a külügyi tárca vezetőjeként, a maga „érdes” stílusában több alkalommal is beszólt a magyarországi viszonyokat bíráló amerikai diplomatáknak.

A 2014-es nyári, tusványosi beszéd jóval nagyobb vihart kavart Amerikában, mint Európában. Ráadásul időben mindez egybe esett a Putyin-ellenes szankciók kérdésével, amelyben a magyar miniszterelnök nemzetközi mércével mérve kiugróan „visszafogott” volt. A magyar diplomácia nem vette figyelembe, hogy a mindenkori amerikai kormányzat Európa-politikájának egyik legmeghatározóbb pontja Oroszország és a térség államainak Moszkvával ápolt viszonya. Amerikai vezetők és közéleti személyek korábban nyílt levelet írtak Trumpnak, amelynek lényege az volt, hogy a Putyinnal való kiegyezés nem békét hoz, hanem épp ellenkezőleg, táplálja a Kreml expanziós törekvéseit. Ki volt a levél születésének egyik atyja? Wess Mitchell. Az a Wess Mitchell, aki az új Trump adminisztrációban többek közt most a magyar ügyeket is felügyeli.

Egyértelmű, hogy a miniszterelnöki meghívás elmaradásának oka a magyar kormány politikája.

Orbánék az elmúlt évtizedben sok mindent félreértenek Washingtonnal kapcsolatban, az új elnökség hajnalán is rögtön „kapufát lőttek” az America first elvének értelmezésével. Ha a magyar kormány ezt maradéktalanul megértette volna, és fontosnak tartotta volna a legfelső szintű találkozót, akkor meggondolták volna, hogy folytatják-e a támadásokat Soros György és a CEU ellen. Trump, noha nem kedveli a nyílt társadalom elképzelést, magát Sorost sem, de attól ő még amerikai. Márpedig ha amerikai, akkor Trump kormánya megvédi, még ha belpolitikai ügyekben nem is értenek egyet. Ez az America first egyik lényege. Az amerikai érdekek bármi áron történő védelme és érvényesítése, amibe nem fér bele ha Orbánék egy amerikai alapítású egyetemet, egy amerikai állampolgársággal is rendelkező milliárdost támadnak. Ha ezt nem értik meg, akkor hiába várják, hogy fogadják őket – akár csak külügyminiszteri szinten –  Washingtonban.

A harmadik Orbán-kormány alatt a magyar diplomácia vezetőjével legfeljebb államtitkári szinten tárgyaltak Washingtonban.

Ez év januárjában sem volt ez másként. Szijjártó akkor Wess Mitchell-lel találkozott. „Számos igaztalan kritikával kellett szembesülnünk, több esetben a megértés hiányát tapasztaltuk magyarországi intézkedések amerikai megítélésében” – nyilatkozta, de hozzá tette, hogy az elmúlt éveket figyelembe véve most van a legjobb esély a politikai kapcsolataink javítására. A május végi látogatás ennek lehet a folytatása, hiszen most végre egy „igazi” külügyminiszteri szintű találkozó rangosabbá teszi. Talán még egy miniszterelnöki meghívás ügye is szóba kerülhet.

Furcsa sémák rajzolódtak ki egyes választókörökben

„Ez nem csak Magyarországról szól. Egész Európa számára nagyon fontos ez az ügy. Mert nacionalisták mindenütt vannak és erősödnek… ezek mind-mind veszélyeztetik a közös európai eszméket, vívmányokat”  – vallja a szerdán útjára indított, a magyar választások tisztaságát vizsgálni hivatott nemzetközi project, a #TisztaVoks True Votes Hungary ír vezetője. Garvan Walshe a Független Hírügynökségnek adott interjújában szeptemberre ígért eredményeket, bár annyit előzetesen elmondott, hogy az egyes szavazókörök eredményeit alaposabban megvizsgálva nagyon furcsa sémák rajzolódtak ki. „Mi nem a múltért, hanem a jövőért dolgozunk. És azért, hogy tiszta képet kapjunk arról, hogy valójában mi is történt.”, mondja a kérdésre, mit remél attól, ha bizonyítják a csalásokat.  

 

“Szerte Európában felemelkedőben van a nemzeti demagógok új elitje, amely kihasználva a demokratikus rendszerek sebezhetőségét egymás ellen fordít minket országokon belül és nemzetközi szinten egyaránt. Ahol megnyerik a választásokat, nekitámadnak a független igazságszolgáltatásnak, médiának, civil szervezeteknek és bárkinek, aki a hatalmukat veszélyezteti. Azt akarják elhitetni a világgal, hogy mindezt a népük jóváhagyásával teszik” – ez olvasható a szerdán indított honlapjukon. Ezek szerint nem csak magyar jelenségnek tartják a fentieket. Akkor mégis miért pont Magyarország került a célkeresztjükbe?

Azért, mert a mostani választásokkal kapcsolatban számos bizonyítható-bizonyított csalásra derült fény – utaztatások, tömeges szavazatvásárlások, kamupártok stb. –, s amikor mi is megkapartuk a dolgot, találtunk furcsaságokat – ahogy sokan mások is –, például azt, hogy kiugróan magas volt az érvénytelen voksok száma bizonyos szavazókörökben.

Az egyes szavazókörök eredményeit alaposabban megvizsgálva nagyon furcsa sémák rajzolódtak ki.

Miután szerencsére nyilvánosságra hozták az összes szavazókör eredményét, ezeket néhány ismerősömmel még alaposabban elkezdtük vizsgálni.

Konkrétan milyen sémákra bukkantak?

Ezekről addig nem szeretnénk többet mondani, amíg atombiztos bizonyítékokkal nem tudunk előállni. Egyelőre még a munka kezdetén vagyunk, s ahhoz, hogy alaposan, mélységeiben vizsgálódhassunk, több emberre és nagyobb kapacitásokra van szükségünk. Éppen emiatt indítottuk el a #TisztaVoks True Votes Hungary projektet, illetve a #TISZTAVOKS közösségi adománygyűjtést. Célunk az, hogy az összegyűlő pénzből olyan professzionális, teljes munkaidős szakemberekből – a többi között adatelemzőkből, programozókból – álló

nemzetközi csapatot hozzunk létre, amely ki tudja nyomozni, hogy a már napvilágra került esetek és a mi tudomásunkra jutott incidensek egyedieknek számítottak-e, vagy csak a jéghegy csúcsát képezik.

A magyar választásokat vizsgálják, mégis nemzetközi színtéren végzik ezt. Miért lehet ez érdekes és főként fontos a magyarokon kívül mások számára?

Mert ez nem csak Magyarországról szól. Egész Európa számára nagyon fontos ez az ügy. Mert nacionalisták mindenütt vannak és erősödnek. Egyértelműen szembesültem ezzel jómagam is a Brexit népszavazás kapcsán. De említhetném Lengyelországot, Franciaországot, Dániát is akár. Mert ne tévedjünk!

Sokan és sokszor azt állítják, hogy az ilyen nacionalizmus a kelet-európai országok sajátja, de ez egyszerűen nem igaz!

Itt nincs kelet-nyugati különbség, a nacionalizmus erősödése bárhol megtörténhet.

A fenti, nagyon is konkrét példák ezt mutatják. Ezek mind-mind veszélyeztetik azokat a közös európai eszméket, vívmányokat, amelyek a II. világháború után, majd a berlini fal leomlása óta erősödtek a kontinensen.

Mit tudnak elérni? Még ha sikerülne is bebizonyítaniuk, hogy a magyar választásokat elcsalták, az új Országgyűlés már felesküdött, s a tervek szerint az új kormány hivatalosan is feláll még a héten. Visszamenőleg mire számítanak, még ha ki is derül mondjuk, hogy csalás nélkül tényleg nem lett volna meg a kétharmada a Fidesznek?

Mi nem a múltért, hanem a jövőért dolgozunk. És azért, hogy tiszta képet kapjunk arról, hogy valójában mi is történt.

Hiszek abban, hogy ha tiszta képet mutatunk fel, akkor az visszahat a politikára,

arra, hogyan viselkedik a kormány, miként bánnak más országok a magyar kormánnyal, s messze nem utolsó sorban mindez együtt olyan helyzetet képes teremteni, hogy a jövő évi európai parlamenti, majd őszi önkormányzati, illetve a négy év múlva esedékes következő országgyűlési választásokra már tisztább körülmények között kerülhet sor. Ez nem csak Magyarország, a magyarok számára fontos, egész Európa, az európaiak számára is. Mert kell, hogy Európa is előre haladjon, hogy egy uniós tagállam se kérdőjelezhesse meg a másik demokratikus voltát.

Milyen vizsgálatot ígérnek? És mikorra lehetnek meg az első eredmények?

Ami az utóbbit illeti – szeptemberre. A vizsgálat mélysége és kiterjedtsége nagyban függ attól, hogy milyen összeget tudunk összegyűjteni. Mi arra biztatunk minden európait, köztük a magyarokat, hogy ha fontos számukra a demokrácia és az EU jövője, küldjenek a munkánkhoz némi adományt. Hogy nagy szavakkal fogalmazzak:

nemzetközi erőfeszítés eredményeként, európai fókusszal az egész világ javára szeretnénk dolgozni.

Amit ígérünk, az pártatlan vizsgálódás egy nemzetközi csapat részéről, amelynek egyelőre önkéntes tagjai vannak Nagy-Britanniában, Belgiumban és Magyarországon.

Ön eddig is politikai tanácsadással foglalkozott, Brüsszelben, tűzközelben dolgozik, vannak transzatlanti kapcsolatai is. Gondolom, lobbyereje nem kicsi. Kik álltak eddig már Önök mögé?

Egyelőre nem nevezhetek meg konkrét támogatókat, de azt ígérhetem, hogy

lesznek olyan befolyásos európai és más országbeli emberek, akik mögénk állnak.

Lehet, hogy órákon belül akár már neveket is lehet mondani…

Mi a helyzet a magyar kormánnyal? Velük felvették-e a kapcsolatot?

Miután hivatalosan még csak most indultunk, még nem, de tervezzük. Nagyon remélem, hogy támogatni fogják a vizsgálatainkat, hiszen a megosztott ország és a kormánya számára is az lenne megnyugtató, ha feketén-fehéren kiderülne, hogy minden rendben ment. Sajnos azonban a jelek nem ebbe az irányba mutatnak. Hiszen hogyan fordulhat elő, hogy többen szavaztak az ellenzékre, ám a kormánypártok mégis kétharmadot kaptak?

De a magyar kormány ahelyett, hogy nyugodt alkotmányos kereteket biztosítana az ország, a magyarok számára, s nyugtatni igyekezne a kedélyeket,

támadja azokat, akik nem értenek vele egyet, nekimegy a civileknek. Egyszóval nem úgy viselkedik, mintha nem lenne félnivalója.

Orbán átcsaphat őrült ingerekbe – Interjú Szekeres Imrével, volt honvédelmi miniszterrel

  • Annyi pénzt kapott a honvédség, mint a katonaság nélküli Luxemburg
  • Benkő tábornok nem lépett fel a tisztogatások ellen
  • A miniszterelnök veszélyes útra tévedt
  • Irritáló Németh Szilárd kinevezése
  • Orbán rájött, hogy felkészületlen
  • Már a nyáron látható volt, hogy nem folytatható a Botka-projekt
  • Azzal az illúzióval le kell számolnunk, hogy módunk van Gyurcsány Ferenc (DK), vagy az LMP vezetői politikai koncepciójának befolyásolására

  

Az utóbbi időben némiképp hátrébb lépett a magyar közélettől, mégis, a minap valamelyest meg lett tiporva…

Nem tudok róla.

Akkor én szolgálok némi információval; az új honvédelmi miniszter, a minapi meghallgatásán, ugyan név nélkül, de kitért arra, hogy miként tették tönkre, mérnökök és egyebek a magyar honvédséget. Márpedig ebben a halmazban ön is benne van…

Benkő tábornok, amikor honvédelmi miniszter voltam, egyike volt a magyar honvédség meghatározó parancsnokainak, sőt, én neveztem ki őt összhaderőnemi parancsnoknak. Minden alakulat hozzá tartozott, a vezérkari főnök után ez volt a legfontosabb beosztás, amiben kiválóan teljesített. Lelke rajta, hogy ezt most másképp gondolja.

Azt mondta az új miniszter az említett meghallgatáson, hogy gyakorlatilag az alapoktól kell kezdeni újraépíteni a magyar honvédséget. Ezzel a mondatával persze az előző, fideszes nyolc évet is kihajította az ablakon.

Igaza van, valóban az alapoktól kell kezdeni a munkát. Csakhogy nem a 2010 előtti, hanem az utána következő időszak miatt. 2006-2007 táján beérett egy komoly korszerűsítés a magyar honvédségnél, amit egy nemzeti katonai stratégiában, katonák és nem katonák közösen fogalmaztak meg, és elkezdődött a fejlesztés. 2010-re még az MSZP által elfogadott költségvetés 316 milliárd forint volt, ez akkor a GDP 1,2%-át tette ki, 2014-re a már csak 224 milliárd forint jutott a honvédségnek, ami a 2014-es GDP 0,7 %-a volt. Ez az a mélypont, aminél kevesebb még soha nem jutott az elmúlt két évtizedben a Magyar Honvédségnek, azaz amióta átállt a tömeghadseregről a professzionális hadseregre.  A mérték megdöbbentő: 2011 és 2017 között, 6 év alatt több mint másfél évnyi támogatás maradt el. Így lett a magyar honvédelmi költségvetés a legalacsonyabb a NATO-ban, annyi, mint Luxembourgé, aminek ugyan van nagyhercege, de nincs katonasága. Az összes fejlesztés elmaradt, egyetlen egy programot nem hajtottak végre belőle; nem vették magyar tulajdonba a Grippeneket, ma is jó sokat fizetünk ezért értük, nem vettek helikoptereket, nem korszerűsítették az informatikai rendszereket, nem fejlesztették a szárazföldi erőket, egy gödörbe tették le a harmadik radarállomást, ami miatt réskitöltő radarszázadokat is kell telepíteni. Minden tiszteletet megérdemelnek azok a honvédek, tisztek és tábornokok, akik ilyen lehetetlen körülmények között is helytállnak. Sajnálom, hogy Benkő tábornok vezérkari főnökként nem lépett fel az Orbán-kormány költségvetés csökkentése és az indokolatlan tisztogatások ellen.

Ebből viszont az következik, hogy egy vezérkari főnöknek, aki katona, alapvetően más koncepciója van a honvédségről, mint egy civil miniszternek. Ez így van?

Az én felfogásom szerint nem! Egy civil miniszternek a katonák szakmai tudására kell alapoznia és nem beleszólni a katonai- szakmai kérdésekbe. Ezért tudott Benkő tábornok is koncepciókat kidolgozni, és azokat érvényesíteni a miniszterségem alatt. Honvédelmi miniszterként úgy tekintettem a vezérkari főnökre, hogy ő a fő tanácsadó a miniszter hatáskörébe tartozó kérdésekben is. Nekem abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy két kiváló vezérkari főnökkel dolgozhattam együtt, Havril András és Tömböl László tábornokkal.

Mennyi önállósága van egy NATO-országnak?

Nagy a tagországok önállósága, mert a NATO szövetségesi rendszer, és nem alá-, fölé rendeltségi viszony van. Most azonban látok egy rendkívül veszélyes törekvést. A miniszterelnök éles hangon beszélt arról a törekvéséről, hogy a Magyar Honvédség olyan fejlesztésére törekszik, amely alapján Magyarország képes egyedül, maradéktalanul megvédeni önmagát. Nem azzal van a baj, hogy megvédi önmagát, hanem azzal, hogy egyedül. Ez veszélyes út! Veszélyes, mert irreális és veszélyes mert szakítást jelent az eddigi szövetségesi elkötelezettséggel, amely önmagában megingatja hazánk biztonságát. Vele szemben állítom, hogy a honvédelmet két pillére kell alapoznunk: a nemzeti önerőre és a szövetségesi együttműködésre. A Magyar Honvédségre úgy kell tekinteni, mint Magyarország függetlenségének és területi sérthetetlenségének védelmezőjére, amely képes a szövetséges erők beérkezéséig önállóan is tevékenykedni. Olyan katonai erő fenntartása és fejlesztése indokolt, amely képes mind Magyarország védelmét, mind a külföldi műveletekben való részvételt a hagyományos és az aszimmetrikus hadviselés viszonyai között egyaránt teljesíteni. A Magyar Honvédségnek hozzá kell járulnia a NATO közös védelmi képességéhez is, hogy más tagország, így Magyarország megsegítésére is sor kerüljön szükség esetén. A szövetséges létből következik, hogy nem kell a katonai képességek teljes spektrumának kialakítására törekedni. Nem mindenre, hanem csak a ránk háruló és legvalószínűbb műveletek végrehajtására kell felkészülni, de azokra a legmagasabb szinten! Amit Orbán Viktor meghirdetett, az alapvetően elhibázott, és abban bízom, hogy Benkő Tibor miniszterként, mint volt katona, ezt megmondja neki és egyben fel is lép ez ellen.

Van-e valamilyen koncepcionális különbség a civil, vagy a katona miniszter között? Mert hiába szerel le most Benkő Tibor, a gondolkodása nem civil lesz.

Az igaz, hogy tényleg másként működik egy katona gondolkozása, mint egy civilé, főként egy tábornoké, akinek ez a hivatása.  Márpedig a honvédelem irányítójának, a miniszternek, ennél tágabb horizonton kell látnia. Az általam említett nemzeti katonai stratégiát, közgazdászok, szociológusok, biztonságpolitikai elemzők, együtt dolgozták ki a katonákkal, mert ez nem a magyar honvédségé, hanem a Magyar Köztársaságé volt. Meglátjuk, hogy Benkő Tibor miniszteri kinevezése után mit fog képviselni. Ha honvédelmi miniszterként bele akar szólni, mint volt katona, a katonai-szakmai kérdésekbe, akkor hibázik, mert ez nem az ő dolga. A vezérkari főnök feladata a katonai feladatok kidolgozása és végrehajtása. A honvédelmi miniszternek az a feladata, hogy a feltételeket biztosítsa, érvényesítse a honvédelem követelményeit a társadalmi, gazdasági, kormányzati rendszerben, és érvényesítse azokat a biztonságpolitikai szempontokat, amelyeket a kormány megfogalmaz, és amit egyébként a köztársasági elnök is lényegesnek tart, hiszen ő a hadsereg főparancsnoka. Életemnek érdekes időszaka volt, amikor két elöljáróm volt: Sólyom László és Gyurcsány Ferenc, Benkő Tibornak miniszterként ez valószínűleg egyszerűbb lesz.

Benkő Tibor azt mondja, hogy ott van civilnek és a politikát képviselendő Németh Szilárd, mint parlamenti államtitkár. Anélkül, hogy bántani akarnám a volt rezsibiztost, de azért kérdezem: az ő kinevezése, nem egyfajta lebecsülése ennek a területnek?

Ráadásul rendkívül irritálónak is tartom, főleg a katonák szempontjából. A magyar tisztek, főtisztek, tábornokok komoly felkészültségi, nagyon képzett, több nyelven beszélő emberek, a civil élet megirigyelhetné a kvalitásaikat. Megjegyzem vannak köztük mérnökök, közgazdászok is. De van ennél egy nagyobb probléma: ha Benkő Tibor miniszterként úgy gondolja, hogy a civil kontrollt nem ő, hanem a parlamenti államtitkár gyakorolja, az nem felel meg a magyar alkotmányos előírásoknak. A miniszternek ugyanis olyan erős jogai és kötelességei vannak, amelyeket nem ruházhat át a parlamenti államtitkárra. Ez tehát egy nagyon veszélyes terep lehet, mert, ha nem egyértelmű az, hogy ki a miniszter és ki annak csak a parlamenti képviselője, abból nagy baj lehet.

Káosz?

Igen: mert a katonák nem fogják tudni, hogy most Németh Szilárd irányít, vagy Benkő Tibor.

Azt elképzelhetőnek tartja, hogy az volt a koncepciója Orbán Viktornak – bár ő zsonglőrködik az emberekkel -, hogy a politikai kontrollt gyakoroltatja Németh Szilárddal a miniszter fölött?

Ha így van, akkor nem bízik Benkő Tiborban, akkor miért nevezte ki őt? Ha így van, vagy így lesz, akkor az azt jelenti, hogy a minisztérium nem úgy működik, ahogy kellene. A döntéseket ugyanis mindig a miniszternek kell meghoznia.

Kicsit ellépve a szűken vett katonaságtól, kirajzolódik-e önben valamiféle tapintható elképzelés a miniszterelnök részéről. Arra gondolok, hogy katonát nevezett ki miniszternek, közel vonta magához a hírszerzést, vajon mit akarhat a kormányfő?

Orbán Viktor rájött arra, hogy tájékozatlan, és hogy nem megfelelően kezeli az ügyeket, ezen próbál korrigálni. Hadd mondjak egy példát, a legforróbb gesztenyét. A menekültek ügyéről – nem migránsokról –beszélek, amely kérdés a magyar társadalmat a legmélyebben megosztja. Orbán Viktornak pontosan tudnia kellett, hogy az észak-afrikai, vagy ázsiai helyzetből következően, főleg Szíria szétesése után, el fog indulni egy menekülthullám. Nem akarok olyan határt átlépni, amit nem lehet, de ezt gondolom a katonai felderítők jelezték neki. Bőven volt ideje és felkészülhetett volna arra, hogy ez a tömeg, ide ér Magyarországra. És akkor nem azok a méltatlan tömegjelenetek játszódtak volna le, hanem szervezett, szabályozott módon, az európai normáknak megfelelően lehetett volna a menekülteket ügyét kezelni, és egyébként még kerítésre sem lett volna szükség. Ezt azonban Orbán nem tette meg. Pedig már 2009-ben voltak információk arról, hogy van ok az aggodalomra, ezért küldtünk francia képzésre több katonatisztet, mert tudtuk: jönni fog a válság Észak-Afrikában. Orbán politikai céljaira használta a szerencsétlen menekültek sorsát, de rájött arra, hogy erről a világról többet kell tudnia. Remélem, hogy ez a szándék vezeti, és nem más, mert nem tudom, hogy milyen egyéb elképzelései lehetnek a katonai erő alkalmazásról.

Az elhallgatott mondatai mögött az bújik meg, hogy tart attól: Orbán militarizálja a kormányát?

A félelmem az, hogy fel akarja használja a katonai erőt, nem pusztán védelmi feladatokra. Egy ilyen koncepció egy idő után átcsaphat olyan őrült ingerekbe, amelynek, a történelemből tudjuk, nagyon rossz vége lehet. Bízom benne, hogy nem erről van szó, de nekem felsejlik az alagút végén egy ilyen veszély is.

Orbán jelleméből következtet erre?

A történelmi és a politikai felfogásából. Vagyis attól tartok, hogy ő Magyarországról mást gondol, mint ami a realitás.

Ha ön már 2009-ben látta, hogy a bevándorlás komoly gondot fog okozni, miért van az, hogy a pártjában ez ekkora zavart okoz a napjainkig?

Bár szóltam a hírek hallatán az MSZP vezetőinek, de nehéz helyzetben voltak, mert segíteni akartak a szerencsétlen sorsú menekülteknek és biztonságban akarták tudni Magyarországot is. Nem egyedül voltak ezzel a dilemmával Európában. Azt már nehezebben viseltem el, hogy a kampányban nem világosan és nem időben mondták ki, hogy Magyarország biztonsága és a menekültek ügyeinek emberséges intézése egyaránt fontos nekünk. Többször javasoltam, hogy válaszolni kell arra a vádra, hogy lebontanánk a kerítést, elfogadnánk, hogy kötelező döntést hozzon a migránsok betelepítésére az EU, az ENSZ. Azt javasoltam, hogy mondjuk ki, hogy marad a kerítés, mert sokba került megépíteni, de a rendőrök és a katonák jobb feltételek mellett fognak szolgálni. Mondjuk ki azt is, hogy elutasítjuk a kötelező betelepítést, de azt is, amit az Orbán-kormány tett: letelepedhet valaki, ha állampapírt vásárol, amit majd magas kamattal együtt visszakap, amin viszont a fideszes közvetítők jól keresnek. Azt is egyértelművé kellett volna tenni, hogy a menekültek ügyét a nemzetközi jognak megfelelően fogjuk kezelni, mint ahogy azt a mai kormány is teszi.

Ön tavaly igen aktív szerepet játszott, mint tanácsadó Botka László mellett, az ő távozása után azonban már nem nagyon találkozhattunk önnel, miért?

Botka László bejelentkezését miniszterelnök jelöltnek, másokkal egyeztette, velem nem. Hogy világos legyen jobb lett volna, ha nem így lesz miniszterelnök-jelölt Botka László, ha az MSZP kérte volna fel Botkát, ha egy megkomponált, az esélyeinket növelő előkampány lett volna a miniszterelnök jelölt kiválasztása. Ha mind az MSZP-t, mind a velünk együtt­működőket, mind a jelöltet emelő egységet mutattunk volna fel. Nyáron látható volt, hogy nem folytatható tovább, ahogy a „Botka-projekt” zajlik. Az is érzékelhető volt, hogy sokan blokkolták, hogy bármi történjen. Akkor kért fel Botka László és Molnár Gyula együtt, hogy vegyek részt a politika kidolgozásában. Elkezdtük a munkát néhányan: átgondoltan lépett néhány ügyben az MSZP–Botka tandem, kialakult a kommunikáció néhány szereplő között, életképes elképzelések születtek, elkezdett működni egy „agytröszt”, ami tervszerűséget és így hatékonyságot vitt volna a politikai kampányba. Elkészült egy kutatási terv, ami közelebb vitt volna a valóság feltárásához, néhányan kidolgoztuk az együttműködési ajánlatot, ami esélyt adott volna a Fidesz visszaszorítására.

Mi történt?

Ha a küllők közé dugják a botot, a kerékpáros leesik, de a bicikli is összetörik. Össze is tört, mert az MSZP támogatottsága akkor zuhant az összes választó körében 8%-ára és ott is maradt. A képlet egyszerű volt: választóink azt látták, hogy az MSZP saját miniszterelnök jelöltjét kényszerítette lemondásra, vagy ha valakinek úgy jobban tetszik, a miniszterelnök jelölt feladta.

És akkor visszavonult ön is.

Molnár Gyula és az MSZP néhány vezetője azt kérte, hogy folytassam, folytassuk a munkát. Kialakult körülöttem különböző területek szakértőiből egy értékes tanácsadói kör, amely végül is vállalta, hogy folytatja a munkát. Ehhez decemberben csatlakoztak a Párbeszéd szakértői is. Elmondtam mindenkinek, hogy nincs személyes törekvésem, nem akarok képviselő lenni, nem akarok semmilyen tisztséget. Azért vállalom, mert így tudok azok szemébe nézni, akikkel együtt politizáltunk, és hittünk abban, hogy használunk hazánknak és a baloldalnak. Volt még egy indítékom, végül is a saját termékemről van szó, hiszen 1990 és 94 között ügyvezetőként, 1994 és 98 között frakcióvezetőként én voltam felelős az MSZP megszervezéséért és így van erkölcsi alapon, hogy kimondjam ma már másként kell csinálni.

Ezek szerint része van abban, hogy létrejött az MSZP és a PM szövetsége is?

Áttörésnek tűnt 2017. decemberében, hogy az MSZP-n kívül van másik olyan párt (PM), amely a közös lista mellett kiáll és van olyan politikus, Karácsony Gergely, aki alkalmas közös miniszterelnök jelöltnek. Az már a helyzet furcsasága, hogy volt még egy ilyen párt, a Fodor Gábor által fémjelzett Magyar Liberális Párt, amely az MSZP-ben sokak számára elfogadhatatlan volt és ezért méltánytalanul partszélre került. Végig azt képviseltem, hogy a Párbeszéddel való megállapodás és Karácsony Gergely jelölése szükséges, de nem lesz elégséges feltétele a kormányzati alternatíva, vagy az autokratikus rendszert és a Jobbikot ellensúlyozó politikai erőközpont kialakításának. Önmagában egy népszerű miniszterelnök jelölt, nem növeli egy párt(pártszövetség) támogatottságát, csak ha ez együtt jár annak politikai stílus váltásával.

Milyen hibák vezettek odáig, hogy az MSZP elvesztette vezető ellenzéki szerepét, és egy zsugorodó párt képét mutatja?

Nem hatott sem az, hogy van miniszterelnök-jelöltünk, hogy közösen indulunk a PM-vel, hogy megállapodtunk a DK-val a koordinált indulásban és visszaléptünk mások javára. Nem tudtuk visszaszerezni, még azon MSZP szavazók támogatását sem, akik egy éve még támogattak bennünket, mivel nem a lehetséges célcsoportra fókuszáltunk és nem szereztünk új támogatókat. A kampánynak nem volt támogatottság növelő hatása. Ennek oka, hogy az üzenetek nem álltak össze konzisztens profillá, és nem jutottak el a választókhoz – buborékban voltunk, csak a megmaradt elbizonytalanodott választóinkhoz jutottunk el, vagy még hozzájuk sem. Egy általános és amorf szándék jelent meg egy élhetőbb Magyarországról. Komoly hátrány volt az MSZP és más pártok közötti együttműködés zavaros kommunikációs környezete, miközben nem vált egyértelművé, hogy a DK, az Együtt, a Momentum és az LMP volt az, amelyek elutasították a kormányváltást biztosító együttműködést. A szakértők azt tapasztalták, hogy a kutatási eredményeket, a tanácsadó testület javaslatait nem használják fel hatékonyan a kampány irányítói. Ezért a választás előtt hat héttel úgy döntöttünk, ha segíteni nem lehet, nem akarunk akadályozni senkit és semmit. Azt mondtuk a kampány irányítóitól kapott feladatokat elvégezzük – azonban ilyen csak elvétve akadt.

Említette az együttműködést, ki-kivel és miért nem játékot. Végül is ez kísérte végig a kampányt, van rá magyarázat, hogy miért nem állapodtak meg?

Az MSZP érdeme volt, hogy készek voltunk a közös indulásra ezért ajánlottuk fel a többi demokratikus ellenzéki pártnak a közös lista mandátumainak a felét és az egyéni körzetekben azt, hogy a legesélyesebb induljon. Az vált akkor világossá, hogy az MSZP egyedül érdekelt abban, hogy létrejöjjön a politikai és társadalmi rendszerváltást akaró nemzeti többség 2018-ban. A DK deklarált célja a baloldalon belüli további térfoglalás -ez nem jött össze, az Együtt, az LMP és a Momentum célja az elitváltás a liberális politikai térben, valamint az életben maradás volt. Azt, hogy nem tanultak a leckéből mutatja, hogy egyetlen ellenzéki párt sem ismeri be hibáit az MSZP-t kivéve. Úgy tesznek, mintha nem rajtuk múlt volna a választási összefogás elmaradása.

Hiszen megállapodtak a DK-val a koordinált indulásról, ez nem volt elég?

Az MSZP meghatározó politikusainak nagy része 2017 decemberében erőltette ki a DK-val történő koordinált indulás elfogadását: rosszkor, rossz megállapodást kötöttek. A DK-val kötendő megállapodás valódi dilemmája az volt, hogy a DK szavazók nélkül nem lehet egyéni mandátumot nyerni, de mint ahogy az tudható volt, csak velük sem. Tévúton jártak, mert nem mondhattak volna le a közös lista követeléséről az utolsó lehetséges jogilag még érvényes időpontig. Abban bíztak –Molnár Gyula, Hiller István nyilatkozta is –, hogy a DK-val kötött megállapodás, ahogy fogalmaztak, mindegy, hogy milyen, de megléte már önmagában lendületet ad. Nem adott! Az MSZP és a DK szavazó bázisa akarta az együttműködést, de nem erre a két pártra korlátozva és gyorsan rádöbbent, hogy a koordinált indulás nem közös indulás. Vidéken így vesztettünk sok szavazót.

Nem lehet, hogy úgy sem volt esély, ha az MSZP-PM, a DK és az LMP, valamint a Jobbik összefog?

Az LMP elzárkózott a választási együttműködéstől, immár harmadszor. Ez történt 2010-ben és később is. Ha 2010-ben hajlandó lett volna a 2. fordulóban, még a régi választási rendszerben együttműködni, akkor nem lett volna a Fidesznek 2/3-a, nem lett volna Alaptörvény, új választási törvény, nem lett volna NER. Nyilván a Jobbik nélküli összefogás kisebb esélyt adott volna a kormányváltásra, de az ellenzék megerősödésére elegendő lett volna. Ezzel szemben vita folyt a demokratikus ellenzékben valamilyen együttműködésről a Jobbikkal, amikor a Jobbik vezető köreiben még csak fel sem merült, még a jelölt állítással kapcsolatos egyeztetés sem. A „néppártosodást” sem emésztette meg a Jobbik elitje! Mégis végig kísérte a kampányt az MSZP Jobbikhoz való viszonyának megkérdőjelezése. Ezzel szemben elengedhetetlen lett volna a Jobbikkal folyó verseny! A Jobbikkal való versenyre azonban sem a program készítésnél, sem a kampányban – kivéve az utolsó két hét szórványos megjegyzéseit – nem volt törekvés. Egyszerűen senki sem volt hajlandó olyan ügyekben politikai lépésekre, amelyek az „egyszerű embereket” érdekelték.

Van-e esély ebből kilábalni, és ha igen akkor hogyan?

Az MSZP–PM tragikus eredményt ért el, annak ellenére, hogy a 2010-es szavazóbázisa nagyrészt meg van, csak szétforgácsolódott. Az MSZP–PM, a DK és az Együtt összesen 18%-t szedett össze a listán. Ez alig marad el a 19%-os 2010-es MSZP szavazatok arányától, ami szavazatokban kifejezve: 990 ezer volt 2010-ben és a levélszavazatok levonása után 1 millió lett 2018-ban.  A kilábaláshoz először is objektív értékelést szükséges készíteni az okokról, olyanoknak, akik képesek tárgyszerűen, elfogulatlanul elemezni, akik nem érintettek a politikai pozícióharcban, akik kívülről is képesek látni bennünket. Erre azért is szükség van, hogy változtassunk a politikánkon és annak megvalósításán, mert, ha csak „mindent majd jobban csináljuk, mint eddig”, akkor nincs esély fordulatra. Abból kell kiindulnunk, hogy semmi garancia nincs arra, hogy lehetséges a közös politikai identitás megteremtése, legalább az MSZP, a DK, az LMP között, amely lehetővé tenné együttműködésünket, majd együtt kormányzásunkat, ami ebben a választási rendszerben alapfeltétel. Azzal az illúzióval le kell számolnunk, hogy módunk van Gyurcsány Ferenc (DK), vagy az LMP vezetői politikai koncepciójának befolyásolására. Hiába mondanánk, hogy a DK és az LMP legalább lássa be, hogy együtt kell indulnunk a választásokon, ami még szintén nem lenne elegendő, mert az nem jelenti a választóknak azt, hogy közösen is tudnánk kormányozni. Hiába mondanák az „újak”, hogy az MSZP és a DK tűnjön el, mert semmi biztosíték sincs arra, hogy a közel 1 millió szavazó őket támogatná. Miközben joggal várják el a kormány (rendszer) váltást akarók, hogy oldják meg az ellenzéki pártok az együttműködést vagy tűnjenek el, de ezt a DK, az LMP, a Momentum elutasítja. Ilyen bonyolult helyzetben olyan lépésekre van szükség az MSZP-ben, – amelyek bárhogyan is alakul mások politikai szándéka – hasznosak lehetnek a kormány (rendszer)váltás érdekében. A rendszerváltást ugyanis nem lehet várni egy váratlan fordulattól, vagy valamiféle társadalmi megrázkódtatástól – ilyesmi nem is várható a közeljövőben. A változást ki kell harcolni egy szervezett erő, egy párt(szövetség) vezetésével, olyan választási rendszerben és olyan médiaviszonyok mellett, amelyek rendkívül hátrányosak az ellenzék számára. Az a kérdés, hogy az MSZP alkalmassá tehető erre és ha igen hogyan. 

Akkor hogyan?

Két paradigma-váltást tartok szükségesnek.  Az első, hogy az MSZP a kialakult társadalmi-gazdasági rendszer kritikusa legyen és alternatívát kínáljon vele szemben. Az emberekben erős a félelem a jövőtől, mert a rendszerváltás gazdasági folyamatai a szociális különbségek növekedéséhez vezetek. A külföldi és a hazai tőke visszaélt a helyzetével, és ezt a Fidesz kihasználta. Külföldi tulajdonú vállalatok a hasznot, amit szereznek, nem osztják meg a magyar társadalommal, a hazai tőkések pedig privatizálják az EU-ból érkező támogatást, a magyar költségvetés jelentős részét és a NER fontos tartóoszlopaivá váltak. Ráadásul mi elhanyagoltuk a korábbi iparvárosok elszegényedett társadalmi csoportjai érdekeinek képviseletét. Az MSZP-nek tehát a közösség érdekében kell fellépni és világossá tenni a vagyonok, és a vállalatok adóztatásának célja az egészségügyi szolgáltatások és a tanulási, valamint a lakhatási lehetőségek, és igazságosabb nyugdíjrendszer biztosítása. Magyarországot a középpontba állítva magyar identitást kell adni a programjának, ami nem kérdőjelezi meg elkötelezettségünket az európai együttműködés iránt. A második, hogy az MSZP újra képviselje egyidejűleg a sokrétű vidék és a főváros érdekeit és érzelmeit. Ez a legnagyobb kihívás, mert a látszólagos modernitás oltárán 1997 a földtörvény akkori beterjesztése óta számos olyan politikai döntést hoztunk, ami elriasztó hatású volt vidéken. Elutasítottunk olyan gesztusokat is, amelyeket a vidéki társadalom nagy többsége jó néven vett, mint a millenniumi ünnepségek, a határon túliak kettős állampolgársága. A népi és urbánus kultúra egyidejűleg akkor lehet a sajátunk, ha képesek vagyunk a népi értelmiség és a vidéki véleményformálók megnyerésére. Szervezeti értelemben is váltanunk kell, nem lehet a Facebook csoportokra és a taktikaiszavazas.hu szerű oldalakra hagyatkozni, mert a választókörzetekben is kell pártszervezet, kellenek felépített jelöltek, és kell az összefogás és összetartozás érzése.

Van-e visszatérés Szekeres Imre számára?

Tagja vagyok és maradok az MSZP-nek és amit tudok és amit lehet megteszek azért, hogy talpra álljon. Nem kívánok semmilyen pozíciót, semmilyen tisztséget. Azt akarom, hogy Zachar Ferencnek és Szabó Lajosnak otthon Jászapátin, Fetser Jánosnak Orosházán, Kovács Tibornak Tiszaújvárosban, Csizmadia Mártának Budapesten és másoknak, máshol a szemébe tudjak nézni.

Az uniós támogatások leépítésének drámai következményei lehetnek!

Már a választás előtt elszállt az ország költségvetése, hiszen a magyar kormány az első negyedév végére elköltötte azt a 880 milliárd forintot, amit a törvény szerint csak a harmadik negyedév végére, tehát szeptember utolsó napjaira engedélyez. A választási költségvetés készítésének vádját elismerte a pénzügyminiszter-jelölt, de Varga Mihály meghallgatásán azt hangsúlyozta, hogy a magas hiány ellenére idén sem költenek majd többet a tervezettnél. A miniszteri meghallgatáson részt vett Mellár Tamás független képviselő, aki másokkal együtt kritizálta a kormány gazdaságpolitikáját, de támogatta, hogy Varga Mihály legyen a pénzügyminiszter. Indokairól Mellár Tamás nyilatkozott a Független Hírügynökségnek.

 

Független képviselőként azért támogatta Varga Mihály pénzügyminiszteri jelölését, mert annyira tetszett a programja, vagy azért, mert nincs nála jobb jelölt?

Azt gondolom, hogy

Varga Mihály alkalmas jelölt a pénzügyminiszteri posztra,

még akkor is, ha a kormány gazdaságpolitikájának főbb irányait inkább Orbán Viktor határozza meg. De az ebből adódó problémákat sikeresen kezeli Varga Mihály, aki a parlamenti meghallgatásán önkritikusan elismerte a választási költségvetés tényét. Ezt mindenek előtt az bizonyítja, hogy gyorsított ütemben hívták le az uniós pénzeket.

Épp ezért már az év első felében elköltötték az egész évre tervezett hiány majdnem nyolcvan százalékát. Ezt megsínyli a gazdaság a következő nyolc hónapban?

Engem is érdekelt, hogy milyen szigorú intézkedést tervez a pénzügyminiszter a meglehetősen nagy hiányra, de Varga Mihály azzal igyekezett megnyugtatni, hogy a Fidesz kormányra kerülése óta, tehát nyolc éve a költségvetési hiányt minden esetben sikerült a tervezett szint alá csökkenteni.  A pénzügyminiszter bízik abban, hogy az uniós források az év hátralévő részében is rendelkezésre állnak, számításaik szerint ennek segítségével meg lehet majd őrizni a költségvetés egyensúlyát.

A parlamenti meghallgatáson nem igen lehet visszakérdezni, hisz arra nincs idő. Ön elfogadta Varga Mihály válaszát, hogy drámai intézkedések nélkül tartható a hiány?

Nézze, az év végéig elég sok idő van, bármi történhet. Az országnak jelentős egyensúlyi tartalékai vannak. Ráadásul az is igaz, hogy a költségvetési hiány keletkezése soha nem időarányos. Vagyis nem igaz az, hogy ha a hiány ma 85 százalék körül alakul, akkor év végére ez 160 százalék. Ennél azért kicsit bonyolultabb az ügy.

A miniszter úr meghallgatásának alaphangulatát igyekezett a megjelent statisztika is javítani, hisz épp ma derült ki, hogy a magyar gazdaság a várakozásoknál is jobban teljesített. Kell ennél jobb hír?

Ez bizonyítja leginkább, hogy „választási költségvetés” készült, s az uniós források erőltetett lehívásával felpörgették a gazdaságot. De a Modern Városok program milliárdjai is közreműködtek a keresletélénkítésben. Végül ez eredményezte a magasnak tekinthető, 4,4 százalékos növekedést. Hozzá kell tennem, hogy az általam ismertetett tényeket Varga Mihály nem is cáfolta.

Képviselő úr, ön Varga Mihályt alkalmasnak tartja a pénzügyek irányítására, miközben alapkérdésekben nem ő, hanem a kormányfő dönt?

Az mai hatalmi konstellációban ez a felállás eddig működött.

Amikor nem Varga Mihály vitte a gazdasági ügyeket, akkor a gazdasági egyensúly kevésbé látszott biztosítottnak.

Ezt nekem elég érv.

A magyarországi korrupció elképesztő, jóllehet több ezer milliárd forint kerül be az országba, ön szerint marad azért pénz valóságos piaci fejlődésre is, vagy mind eltűnik?

Sajnos, csak rövidtávú gazdasági élénkítésre jutott uniós pénz, leginkább építőipari beruházásokra osztogatták a forrásokat. Kétségtelen, ez teremt valamekkora keresletet, s ennek van tovagyűrűző hatása is. De nem növeli az ország versenyképességét, amire a leginkább szükség lenne. Ezt elmondtam a bizottsági meghallgatáson is, hogy az uniós pénzt az éppen regnáló kormány soha nem technikai-technológiai fejlesztésére fordította. Ezen kívül elhanyagolták a humántőke fejlesztését, ezért most nem számíthatunk arra, hogy sok magasan képzett szakember lép be a gazdaságba.

Akik beléphetnének, azok viszont inkább külföldre mennek, mert a kormány az oktatást semmilyen módon nem akarja fejleszteni. Érti, hogy miért?

Az elég egyértelmű, hogy az oktatásból kivont jelentős pénz nem kerül oda vissza. Az egyre kevesebb tehetséges diák külföldre menekül, s ha ott szerez diplomát, akkor haza sem jön. Akik viszont itthon maradnak, azok jó része alacsony felkészültségű, tőlük aligha várható a versenyképesség gyors növelése.

Ennek ellenére a kormány ragaszkodik a növekedéshez, leginkább 4 százalékot emlegetnek. Ön szerint ez reális?

Úgy gondolom, hogy

a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme legfeljebb 2 százalék.

Varga Mihály is legfeljebb 2.5 százalékot említett, független szakértőkre hivatkozva.

Ez meglepő, hisz a kormány erősen elhatározta, hogy ennek a duplájával kell nőni. Lehet, hogy csak akarni kell?

Elvileg nem kizárt. Lehet mesterségesen is élénkíteni a gazdaságot, de amiatt hosszabb távon felléphetnek súlyos egyensúlyi zavarok. Elég, ha csak a 2002-2006 közötti erőltetett fejlesztésre gondolunk, amiből egyenesen belerohantunk a 2008-as gazdasági válságba. Most ugyanezt a veszélyt látom, hiszen ha a kormány annak ellenére ragaszkodik az általa kitűzött növekedési pályához, hogy közben a világgazdaságban megjelennek a negatív tendenciák, akkor annak drámai következményei lesznek, lehetnek. Ezt a jóslatomat sem cáfolta meg Varga Mihály!

Talán azért, mert korábban Orbán Viktor is azt mondta, hogy ha az uniós ezermilliárdok már nem érkeznek, akkor is csodákra lesz képes a magyar gazdaság. Ehhez ön közgazdászprofesszorként mit szól?

Valóban mondott ilyet a miniszterelnök, de utána arról is beszélt, hogy ha az unió nem ad pénzt, akkor Kínától, vagy máshonnan kérünk. Varga Mihály viszont azt állította – szerintem tévesen –, hogy a magyar gazdaság az európai források nélkül is jelentős növekedésre képes. Ugyanakkor 2016-ban a páratlanul alacsony, 2 százalékos növekedésnek az oka az volt, hogy abban az évben tudták lehívni a legkisebb uniós pénzt.

Kár lenne tagadni, hogy az országba érkező uniós pénz mennyisége, és a növekedés ütem elég szorosan összefügg.

Ha az uniós támogatásokat valamiért leépítik, annak komoly, mondhatni drámai következménye lesz.

Azt reálisnak tartja, hogy a kifutó uniós források miatt 2018 után jelentős állami beruházásokkal lendítik fel a gazdaságot?

A tervek szerint akkor jönne be a paksi bővítés, s persze kezdődne a kínai beruházás, illetve a legfrissebb információk szerint az MNB belső köreiben egy erőltetett, évi 12-15 százalékos hitelbővítést készítenek elő a gazdasági szereplők és az állampolgárok, tehát a kisháztartások számára.

Talán ezzel függhet össze az is, hogy Varga szerint a következő négy évben a kormány másfélszeresére emelné a reálbéreket. Van ennek realitása?

Ha nagyon akarják, ezt is megtehetik, de ennek jelentős inflációt gerjesztő hatása lehet. Alapvető szabály, hogy reálbér növekedése tartósan nem szakadhat el a termelékenység növekedésétől. De nálunk az elmúlt nyolc évben a termelékenység legfeljebb 2 százalékkal nőtt, amit elismert Varga Mihály is. Miközben Romániában és a balti országokban 20 százalékot meghaladó mértékben nőtt a termelékenység. Ha nem lesz gyors és lényegi változás a termelékenységi fronton, akkor aligha lehet közel duplájára emelni a reálbért. Ha mégis megteszik, akkor az elszabadíthatja az inflációt.

A miniszteri meghallgatásokon egyébként a Paks II. bővítésével foglalkozó kormánytag olyasmit említett, hogy talán meg sem építik az atomerőművet. Ennek lesznek pénzügyi következményei?

Még ez lenne a legjobb. Egyébként a leendő pénzügyminiszternek felvetettem, hogy ha a kormány a terv szerint felveszi az oroszoktól az atomerőmű bővítéséhez szükséges hitelt, akkor tíz százalékponttal megnőhet az adósság/GDP hányados.

Ez pedig már sérthetné az alaptörvényt is…

Így van! Varga Mihály viszont megnyugtatott, hogy

az orosz hitelt nem egyszerre, hanem több éven át vesszük majd fel.

Ezzel párhuzamosan a kormány faragni igyekszik az államháztartás hiányát. De szerintem a csökkentés csak akkor következhet be, ha a paksi bővítés elmarad, vagy nagyon elhúzva veszik fel az orosz hiteleket. De a részletekről semmit sem mondott.

Vajon annak részleteiről beszélt Varga Mihály, hogy a jövőben már nemcsak az útszéli trafikokban, hanem Andy Vajna kaszinóiban is kötelező majd működtetni az online pénztárgépet?

Erre azért még senki ne vegyen mérget, minden esetre kiderült: a leendő pénzügyminiszter is inkább azt szeretné, ha az adóhivatal és a kaszinó között közvetlen online kapcsolat lenne. De azt nem mondta, hogy ezt ő majd el is rendeli.

Az unión belül van egy nagyon erős adócsökkentési verseny, ami nemzeti hatáskör. Ha sikerül lenyomni a különböző adónemeket, abból profitál majd az ország?

Néhány adónem talán még csökkenhet, de szerintem ez a folyamat nem lenne kívánatos a magyar gazdaság számára. Hiszen az adócsökkentés leginkább az elmaradott országok stratégiája, más módon ugyanis nem tudnak külföldi tőkét behívni. De a legtöbb esetben nem a high-tech iparágakba fektetnek be, hanem az összeszerelő műhelyek számát szaporítja, ami konzerválja a lemaradást. Ezért nem tartom jónak, bár rövid távú érdeket szolgálhat, de a hosszú távú felzárkózást biztosan nem segíti.

Akik önnel együtt meghallgatták Varga Mihály pénzügyminiszter-jelöltet, azok tudják már, hogy mi a Fidesz programja a következő négy évre?

Kormányprogram nem készült, de bizonyos dolgokat azért már sejteni lehetett. Korábban is jelezték: magas gazdasági növekedést akarnak elérni. Csökkenteni akarják a jövedelmek adóit, viszont a forgalmi típusú adót, tehát a 27 százalékos áfát fenntartják. Továbbra is kedvezményeket adnak a kisvállalkozásoknak, illetve megőrzik azokat a családi támogatásokat, amelyek csak a jobb módú embereket segíti. A Fidesz tehát továbbra is ezen a pályán kíván maradni.

Kiteljesedhet az echte neoliberális gazdaságpolitika

Az antiliberális kormány tőről metszett neoliberális társadalompolitikája tovább halad útján a következő négy évben. Bár kormányprogram ezúttal sincs, a nyilatkozatokból kiderül: ismét jobbadán a szegények fognak rosszul járni a tehetősek érdekében. Az alapok azonban ingoványos talajon állnak.

 

Parlamenti demokráciákban példátlan, a magát illiberálisként (mára már kereszténydemokratává kikeresztelkedve) meghatározó Orbán-kormány azonban másodszor is választási és kormányprogram nélkül vág neki az újabb négy évnek. Emiatt viszonylag kevés konkrétum áll rendelkezésre terveikről mindaddig, amíg a 2019-es költségvetést várhatóan néhány héten belül előterjesztik. Az egyetlen írott anyag az Európai Bizottságnak átadott 2022-ig szóló konvergenciaprogram (erről itt írtunk bővebben).

Ebben a következő négy év gazdaságpolitikájának fundamentuma a minden évben legalább négy százalékos gazdasági növekedés, s az ebből származó többletbevételből finanszíroznák a gazdaság élénkítését és egy sor belső juttatást.

Már ennek realitását kétségbe vonja

a legtöbb mérvadó szakember, köztük például (az időközben függetlenként parlamenti képviselői mandátumot szerzett) Mellár Tamás is, aki az alapokat érintő kifogásai ellenére valamiért mégis megszavazta Varga Mihály pénzügyminiszter-jelölti meghallgatását.

Mint írtuk, a négy év gazdaság- és társadalompolitikájának sarokköve

az állandó, négy százalékos (inkább afeletti) növekedés,

és az ebből származó igen jelentős többletbevétel. A legnagyobb kétség ezzel szemben az, hogy az ezt részben tápláló külső, elsősorban uniós kereslet fennmarad-e 2022-ig. A már idézett szakértők szerint (is) ez a konjunktúra a delelőhöz érkezik, utána a megszokott ciklusvégi süllyedés következik. A másik gyenge pont az a hit, hogy a kamatok a jelenlegi lényegében nulla szinten lesznek négy év múlva is, végig támogatva a beruházásokat és erősítve a belső fogyasztást.

A szakadatlan robusztus növekedéshez kapcsolódik a minden eddigit felülmúló hitelezési pénzeső terve. Ebben grandiózus, évenként (!) két számjegyű (vállalatoknál 12, a magánszektorban 14, a háztartásokban 15, a lakáspiacon 18 százalék) gyarapodást vizionál a Magyar Nemzeti Bank, főképpen a nagy ívű tervek iránt erősen vonzódó Matolcsy György.

(Az egész négy évre szóló elgondolást ugyan a Nemzetgazdasági Minisztérium készítette, de a bő 80 oldalas irományt belengi Matolcsy szelleme. Mintha csak Varga miniszter teljesítette volna a március eleji kormányfői „megrendelést”, hogy csak olyan miniszterrel tud együtt dolgozni, aki nem csupán két évre garantálja a 4 százalékos növekedést, hanem a teljes ciklusra.)

A külső hajtóerő-beruházási hitelboom páros alapfeltételéhez társul

az ugyancsak megállíthatatlannak tervezett béremelkedés,

amely a belső fogyasztói keresletet tartaná évente 6 százalék körüli növekedési pályán, lehetővé téve a lakosság eddig példátlan mértékű kölcsöneivel megtámogatott vásárlásait. Konkrétan azzal számolnak, hogy bő négy év alatt csaknem másfélszeresükre nőnek a reálbérek, ami 2,5 százalék körüli éves infláció esetén óriási teljesítmény lenne.

Mindezt a gazdaság oly módon támasztaná alá, hogy a növekedésben pár év alatt felére fogyna a munkaórák részesedése, felfutna a tőkeállomány, és értelemszerűen megduplázódna a termelékenység szerepe. Ezt a dinamikát a már idézett szakértők (és mások) sehol se látják a magyar gazdaságban.

Mindezek után megpróbáltuk csokorba szedni, hogy az eddig nyilatkozatokban, parlamenti meghallgatásokon elhangzottak alapján milyen tervei vannak a kormánynak.

Az egyik legfontosabb célnak ígérkezik, hogy

a növekedésből származó többletbevétel sok száz milliárdját nem a költségvetési hiány csökkentésére akarják fordítani, hanem gazdaságélénkítésre.

Ennek egyik ága lesz az adócsökkentés. Az szja alighanem 10 százalék alá bukik, ami évente jó félezer-milliárd forint kiesést eredményez. Tovább mérséklődhet a munkaadók szociális hozzájárulása, esetleg egyéb bérterhet is megvágnak.

A kiadások növelése szintén elsősorban a növekedést serkentené. Tovább növelnék a nagyvállalatok támogatási programját (tetemes összegű hozzájárulás a befektetésekhez, több évi teljes adómentességgel). Elengedhetetlen azonban a kis és közepes cégeknek is adni e célra, mert a konvergenciaprogram is hangsúlyosan szól a kkv-k versenyképességi lemaradásáról.

Tovább emelkedik a minimálbér, ami egymagában tolja felfelé a béreket, noha már az eddigi kétszeri kötelező növelés is mind több helyen eredményez súlyos problémákat (kiskereskedelmi boltok bezárása, feketemunka ismételt gyarapodása).

A családi adókedvezményben a második gyerek után járó összeget tovább emelik, ami – az szja-kulcs leszállításához hasonlóan –

a nagy(obb) jövedelműeket kedvezményezi, a szegényeknek alig ad.

Folytatják a közszféra általános béremelését (azoké után, akiknél már elkezdték: például rendvédelmiek, pedagógusok).

Bevételi oldalon a hatalmas növekedési eredménynek és a belső fogyasztásnak (adók, járulékok) kellene pótolnia a szinte nullára íródó európai uniós támogatási összeget. (Mivel már nagyrészt – előre – elköltötték-elköltik ezt a pénzt, a ciklus későbbi éveiben újabb már nem érkezik.)

Hatalmas beruházásokkal akarja „bedurrantani” a gazdaságot a kormány. Ennek kisebbik része a lakásépítések, bár még mindig kitérő választ hallunk a kedvezményes, 5 százalékos áfa sorsára feltett kérdésre. Ha ez 2019 végén valóban megszűnik, akkor az ismét 27 százalékos – és nem csökkenő mértékű – áfával valószínűleg véget is ér a lakásboom. És vele nagy jövedelműeknek szánt (10+10 milliós) CSOK.

A nagy kiterjedésű, grandiózus projektek egyike a Modern Városok Programja, amelyben – legalábbis az ígéret szerint – 3500 milliárd van, s ehhez csatlakozhat a Modern Falvak Program. Szintén óriási, legalább 750 milliárdos beruházásnak ígérkezik a Budapest-Belgrád vasútvonal, amelynek erősen vitatott tervéről itt írtunk. (Ennek első felére félig már el is köteleződött a kormány.)

Azzal számolnak, hogy az állami beruházások (Paks II nélkül) cirka kétezer milliárdja (a GDP 5,5 százaléka) fokozatosan növekedve szinte kizárólag hazai forrásból származzon. Vagyis ezt a pénzt is itthon kellene előteremteni.

Természetesen nagyobb sebességi fokozatba kapcsol Paks II. Erről ugyan azt mondta Varga Mihály, hogy ennek mintegy 85 százalékos, oroszoktól származó kölcsönrésze nem növeli az államadósságot, mert nem egyszerre kell felvenni, és mód van akár azonnali kiváltására kedvezőbb hitelből, de a Paks-ügyi miniszter azt jelentette be jelölti meghallgatásán, hogy 2026-27-ben üzembe áll a két új blokk. Ez pedig azt feltételezi, hogy viszonylag rövid időben koncentrálódva nagy tömegű hitel fog megjelenni a számlán.

Mindez azért érdekes, mert a kormány azt szeretné, hogy végre ne csak a bruttó hazai termékre (GDP) vetített államadósság csökkenjen, hanem nominálisan is. Utóbbi ugyanis ezermilliárdokkal nagyobb lett az elmúlt években, a magasabb GDP ellensúlyozta ezt.

S nem csak az államadósság visszafizetésére kellene sokkal többet fordítani, hanem a költségvetést is keményen kézben tartani. Olyannyira, hogy a cél a nullás (hiány nélküli) egyenleg legalább a negyedik évre, de nyilván addig is fokról fokra kellene leszorítani a most 2,5 százalékos deficitet. Ez – növekvően – közel 900 milliárd forint megtakarítást feltételez évente!

Ha összeadnánk ezeket a száz- és ezermilliárdokat, és melléjük tesszük az elemzői kétségeket, akkor könnyen belátható, hogy – még ha felerészben teljesülnének a nagy ívű növekedési tervek –

rengeteg pénzt meg is kell spórolni.

Csak néhány morzsa ehhez. Tovább fogy a közmunka-program. Eddig úgy tudtuk, hogy körülbelül 20 ezerrel (150 ezerre) esne a résztvevők száma, de az agrártárca várományosa (a „migránsszedvicsből sertéspestis” szerzője), Nagy István arról beszélt, hogy 50 ezer embert akarnak átirányítani a mezőgazdaságba.

Politikailag forró krumpli az egészségügy, aligha véletlen, hogy erről aztán szinte semmi se derült ki. Az irány azonban (részben) kivehető abból, hogy Kásler Miklós jövendő EMMI-vezető elpöttyentette, hogy „napirenden van” az állami és a magánegészségügy viszonya. Ez nem nagyon jelenthet mást, mint

a költségvetés további kivonulását az ellátásból,

noha Magyarországon példátlanul magas, 40 százalék körüli a lakossági hozzájárulás a gyógyítás árában.

A családi pótlék marad a jelenlegi összegen (ami már 2010-ben is ennyi volt). Az úgynevezett társadalmi juttatások egyéb soraiban ugyan valamelyest növelést terveznek, de a GDP arányában 1,3 százalékpontnyi megvágást terveznek. (Ráadásul van egy fix pont: a nyugdíjak inflációkövetése.) Például a táppénz, gyed terén ez úgy jön(ne) ki, hogy a dinamikus béremelkedés (ami, már írtuk, erősen „véleményes”) következtében lesznek magasabbak, a növekvő GDP arányában tehát úgy mérséklődnek a kiadások, hogy közben a juttatások mégis gyarapodnak.

Ez mind az ilyen bevételeknek teljesen kiszolgáltatott társadalmi rétegeken fog „ütni”. Még akkor is, ha a tervek szerint alakulnának a folyamatok. Ha pedig nem, akkor szinte bizonyosan itt fog újabbat szorítani a prés.

Ez így együtt a tőről metszett neoliberális társadalom- és gazdaságpolitika.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!