Fontos

A Jobbik minden frakciótagot nyilatkoztatott, támogatják-e Toroczkait

0

Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere nem lép ki a Jobbikból, de Mi magunk néven saját platformot alapít a párton belül. Ez volt a keddi hír, amelyre a Jobbik gyorsan reagált. Közleményt adtak ki, amelyben azt írták, hogy az alapszabály nem teszi lehetővé, hogy a párton belül frakció jöjjön létre. A kialakult helyzetről Mirkóczki Ádám szóvivő nyilatkozott a Független Hírügynökségnek.

Mirkóczki Ádám az ATV Egyenes beszéd című műsorában is megismételte a párt véleményét. Szerinte Toroczkai már rég csinálhatott volna egy radikális pártot, mert:

„a Jobbik nem egy gittegylet,

nincs olyan, hogy valaki veszít egy kongresszuson és nem veszi tudomásul a párt legfőbb döntéshozó szervét”.

Mint mondta, az sem életszerű, hogy a „házon belül létrehoznak egy közösséget és programot is hirdetnek, hiszen a Jobbiknak van hivatalos, elfogadott programja, ezt akarják megvalósítani a következő években. Amit Toroczkai László és néhányan csinálnak, az a zsarolás kategóriája”.

Mirkóczki Ádám
MTI Fotó: Balogh Zoltán

A Jobbik közleménye szerint a 26 tagú frakcióból egyedül Dúró Dóra tart Toroczkaival. A Független Hírügynökség megkereste Mirkóczki Ádámot, és megkérdeztük tőle, honnan tudják ezt. A Jobbik szóvivője kérdésünkre válaszolva elmondta, hogy

a frakció minden tagját megkérdezték erről, mindenkinek nyilatkoznia kellett,

hogy támogatják-e Toroczkai László platformalapítási törekvéseit, vagy sem. Mirkóczki szerint Dúró Dórán kívül senki sem jelezte, hogy Toroczkaival tartana.

Hogy mi lesz Toroczkai bejelentésének a következménye, arra a Jobbik szóvivője azt válaszolta, hogy erről a párt elnöksége csütörtöki ülésén dönt. Arra a kérdésünkre, hogy kizárhatják-e Toroczkait a Jobbikból, azt válaszolta, hogy akár ilyen döntés is születhet, ám erről nem tud többet mondani, mert ez az elnökség kompetenciájába tartozik.

A diktatúrához nem kell hitlerbajusz és karlendítés

 „Hitler bűnöző óriás volt, törpe szellemiséggel és semmi moralitással” – írja a náci vezérről szóló könyvében Ormos Mária történész. A Magyar Tudományos Akadémia tagja azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy azért támogatta a Kossuth Kiadó gondozásában a diktátorról szóló könyve ismételt megjelentetését, mert az tapasztalja, hogy a világban megerősödő populizmus újra a hatalom csúcsára repíti a diktátorokat. A tömegek pedig a legritkább esetben ismerik fel a diktátort, aki nem mindig visel bajuszt, s a karlendítés sem előírás.

 

Önt különös erővel vonzza a diktatúra tanulmányozása, írt már Mussoliniról, de Hitlerről ez már a sokadik könyve. Mi az, ami izgatja az autokráciában, inkább a létrejötte, viszonyai, vagy inkább a diktátor személye?

Természetesen valamennyi tényező együtt. Viszont jó ideje azt gondoltam, hogy félre kéne már tenni ezt a témát, hisz a történelmi események dokumentumainak jobb helyük van a levéltárakban, vagy szakemberek könyvespolcain. Annak idején nekem is komoly lelki megrázkódtatást okozott azoknak a náci propagandaszövegeknek az olvasása – ezek szándékosan voltak bántóak és primitívek, – amelyek a könyveim forrásanyagául szolgáltak.  Arra gondoltam, hogy a közvéleményt ez már aligha érdekli, elég, ha ezeket a szándékosan bántó és primitív szövegeket néhány tucat ember olvassa, ugyanis elsősorban a velük hivatásszerűen foglalkozók számára fontosak. De az utóbbi időben rájöttem, hogy nincs igazam. Ma ennek a témának újra ideje van, hisz ma is működésbe lendülnek diktatúrák. Ezért fogadtam el kiadóm ajánlatát, hogy az induló életműsorozatomat kezdjük a Hitler életét feldolgozó kötettel. A náci vezér egy megzavarodott, válságos kor gyermeke, akinek programja a liberalizmus és a demokrácia gyengeségeinek felszámolását kínálta. Persze Hitler a huszadik század problémáira igyekezett választ keresni, felhasználva a modern társadalmi manipulációt, bevetve a diktatúrát, az önkényt és a terrort.

Hitler bűnöző volt, egy óriás bűnöző, mindenfajta moralitás nélkül. Hasonlók ma újra feltűnnek a világban.

Amikor Hitler 1933-ban hivatalosan is megjelent a politikában, kancellári beiktatásán arra kérte a német népet, hogy adjanak neki 12 évet és nem ismernek majd rá Németországra. Akkor már diktátor volt?

Igen, bár akkor még nem volt teljhatalma. Ehhez ugyanis előbb fel kellett számolni az összes német pártot, szakszervezetet, civil szervezeteket, katolikus és evangélikus egyesületeket. Ezen kívül meg kellett halnia a köztársasági elnöknek, Hindenburgnak. De Hitler célja már hivatalba lépése előtt is a hatalom totális birtoklása volt. Senkivel nem kívánt kompromisszumot kötni, ami az addigi hatalmát csorbította volna. Kemény tudatossággal ment előre, s nagyon könnyen, szinte hónapok alatt számolta fel a demokratikus Németország minden szervezetének önállóságát, s vele a demokráciát.

Egyébként Hitler tudatosan készült a diktátorságra, a történelmet átalakító szerepre, vagy demokratikus politikusként indult, s menet közben jött rá, hogy a céljai eléréséhez a diktatúra a legjobb út?

Nézze, Hitler már a húszas évek közepén, a börtönben megírta a Mein Kampf-ot, amelyben már összefoglalta a nézeteit a hatalomról, kifejtette a nácizmus ideológiáját, illetve az antiszemita fajelméletét. Halála után előkerült egy másik ilyen jellegű könyv is, az úgynevezett Zweites Buch, ami pedig a komplett külpolitikáját foglalta össze. Kiderült, hogy ő a kezdetekben sem akart nyugat felé terjeszkedni, mert úgy látta, hogy a nagy élettér keleten van, amit a víziója szerint a németeknek ki kellett volna tölteni. Ezt az elgondolását szintén a húszas években fogalmazta meg.

De vajon Hitler kizárólag azért került hatalomra, mert a demokráciával a német nép nem tudta megoldani saját ügyeit? Ehhez szükség volt egy diktátorra, s Hitler épp arra járt, és keresett magának egy uralható országot?

A kettő nyilvánvalóan összekapcsolódik. Ha ugyanis a demokrácia pillérei erősebbek Németországban, akkor a nácik soha nem tudják a kommunisták nyakába varrni a Reichstag felgyújtását, s felszámolni sem tudják a pártjukat. Csakhogy végül megsemmisítették a keresztény pártokat és a szocdemeket is, mindenkit kiszorítottak a hatalomból. Ha erősebbek a pártok, és erősebb a demokrácia építménye, akkor ezt nem lehetett volna végrehajtatni.

Ne felejtse el, a német demokrácia igen fiatal volt, pár évet élt, képtelen volt megszilárdulni, s persze a német problémákat sem tudta megoldani; a gazdasági válságot végképp nem tudta kezelni, nem találta rá rá gyógyírt. Amikor milliók vannak munka nélkül, egzisztenciális küzdelemmel, ellehetetlenüléssel szembesülnek nap mint nap, akkor jön egy demagóg pojáca, – ámbár egy paprikajancsi nem képes hasonló teljesítményre – aki mindent megígér, s akinek ezt el is hitték.

Azért is támogatta, hogy életműsorozatában elsőként a Hitlerről szóló könyve jelenjen meg, mert úgy látja, hogy hasonló demagóg, populista figurák újra megjelennek a politika színpadán, s ismét teljhatalomhoz jutnak?

Világszerte újból megjelent az önkényuralom, mint gondolat, s már gyakorlattá is vált. A legtöbb helyen persze leborítják demokratikus fátyollal, s hirdetik, hogy „vannak választások”, mint Törökországban, de ettől az még önkényuralom!  Kétségtelen, sem Erdogan, sem Kim Dzsongun észak-koreai diktátor nem hord kis bajuszt, nem úgy fésüli a haját, s nem teszi ki a napra, hogy ő valójában kicsoda, hanem igyekeznek leplezni, de valójában ők is diktátorok.

A könyv előszavában azt írja, hogy Hitlernek a hódítás csak eszköz volt, fontos volt számára a harc, a társadalom állandó készültségben tartása, amit az újra és újra felszított antiszemitizmus szolgált.  Ez a mindenkori diktátor ismérve?

Valóban, állandóan hergelte a társadalmat az egyetlen ellenség, a zsidók ellen. Pedig Németországban a nagytőke nem zsidó-, hanem német kézben volt. A német állampolgárok alig egy százaléka lehetett zsidó, igaz, ez a nagyon kis hányada a lakosságnak a kultúrában, tehát a művészetekben, filmiparban, képzőművészetben kulcspozícióba kerültek a 30-as években. Következésképp lehetett rájuk mutogatni, könyveiket színpadias jelenetek kíséretében el lehetett égetni az utcán, ezt értették az emberek, s lelkesítette őket. De a kezdeti zsidóellenes akciókban az emberek nem vettek részt, tehát amikor a nácik törtek-zúztak, kirakatokat, ékszerüzletek ablakait beverték, az átlag-német elhúzódott. Csak később sikerült a többséget antiszemitává tenni.

Mitől vált Hitler antiszemitává? Vagy kellett valami, ami gyűlöletet kelt?

Igen, kellett valami, s ezt találta. Bécsi élményei között ott volt a pajeszos-kaftános zsidó, de olvasott súlyos antiszemita megnyilvánulásokról is. A politikájához kellett valami, ezt találta.

Arra gondol, hogy a zsidó szót ki lehetne cserélni bármire, cigányra, melegre, migránsra?

Egyértelmű,

a politikának szüksége volt, illetve van ellenségre, akik ellen lehet mozgósítani. Hitler a zsidókat találta meg erre a célra.

Azt talán még értem, hogy a nép miért vesz a vállára egy diktátort, de azt már nem, hogy miért tartja ott. Miért fogadja el az önkényt, a kiszolgáltatottságot?

Nézze, az önkény eleinte nehezen ismerhető fel. Aztán saját mozgásának köszönhetően eljut egy olyan ponthoz, amikor már nem lehet megállítani. Akkor már késő megálljt parancsolni az önkényes hatalomgyakorlásnak, ha megtörténhet, hogy valakit a kocsmában tett kijelentése miatt feljelentenek, sőt, viszik is a koncentrációs táborba. Az önkény kiszolgálói a besúgók, a házmesterek, a titkosszolgálat. Egyébként Hitler ellen is több merényletet terveztek, de valamennyi kísérlet elbukott. A legjelentősebb, az 1944 júliusában megkezdett akció a hadseregből indult, s sikerült egy bombát Hitler lábától nem messze elhelyezni. Fel is robbant, többen meghaltak, de ő megúszta néhány karcolással. A diktátort nehéz megállítani.

Miért fogadta el a korábban demokráciában élő német nép, hogy a sokszínű sajtó először csak egysíkú lett, majd propagandagépezetté alakult, s a végén már olyan mértékű volt a manipuláció, hogy azt sem tudták, mi történik az országban, vagy a világban?

Ahogy azt korábban már mondtam, az önkényuralom természeténél fogva állandóan terjeszkedik, és mindent maga alá rendel. Amikor már csak egy újság van, az is a nácik kezében, amikor a propaganda egyirányú, amit Goebbels vezényel, s ugyanabból a hazug kottából játszanak a filmhíradók is, akkor az átlagember már nem tud elbújni az agymosás elől. Legfeljebb, ha az országot elhagyja, de erre csak egy ideig van mód.

Hitlert pszichés zavarai segítették ebben a munkájában, önmaga tudott-e maradni, vagy eszköz volt mások, esetleg a nagytőke kezében?

A vezérnek voltak személyiségi problémái, de ezek eleinte nem zavarták a munkában. Egy idő után népes kiszolgáló tábor segítette, jelentős részük őszintén, nagy lelkesedéssel ment a Führer mögött, másik része pedig, köztük katonák, köztisztviselők, állami alkalmazottak kompromisszumot kötöttek a hatalommal. Érdekes módon Hitler – ahogy a legtöbb diktátor – gyűlölte a jogászokat, mert azt mondta, hogy a jogvégzett emberek állandóan törvénykönyv mögé bújnak, s ahelyett, hogy a bűnözőket mielőbb akasztófára juttatnák, még akár fel is mentik őket; vagyis szerinte a jogászok csak akadályozzák a hatalom hatékony működését. Hitler mindig a saját feje után ment, s következetesen végrehajtotta a húszas években megfogalmazott terveit.

Az írja, hogy nálunk a „pojáca-diktátort” ismerik, s ezért is vágott bele, hogy újra megrajzolja Hitler hiteles portréját. Amerikában, vagy Angliában, esetleg Oroszországban másként látják Hitlert, mint nálunk?

Még azt is nehéz megmondani, hogy nálunk ma hogyan látják Hitlert. Valószínű a szélsőjobboldal köreiben lehet presztízse, elsősorban azokra gondolok, akik az utcán időnként náci egyenruhában masíroznak. Mások viszont valószínű, a leghatározottabban tagadnák, hogy akár még csak olvasnának is a populista hatalomgyakorlásról. Közben azt látjuk, hogy a demokrácia eresztékei szinte mindenütt veszélybe kerültek. Itthon is, és a világban is terjedőben vannak a kihívásokra adott leegyszerűsített válaszok. A politikusok tanulnak egymástól, nézze, meg hogyan terjed az európai térségben a menekültekkel szembeni indulat, miközben még csak jelen sincsenek. A veszély tehát már itt van, néhol demokratikus lepelbe burkolva. De ne felejtse el, bizonyos szerepek eljátszásához nem kell bajusz, vagy karlendítés.

Gondolja, hogy olyan világégés után, amit a nácik okoztak az európai kontinensen, nem ismerik fel, ha újra veszély van?

Sokan nem ismerik fel, a tömeg biztosan nem. A tömegnek elég egy ellenséget felmutatni, a legegyszerűbb, banális szövegeket kell mondani, és addig kell ismételni, amíg az álmából felkeltve is tudja. Ez a recept.

Mit lehet ellene tenni?

Semmit, illetve oktatással, neveléssel talán lehetne, de az önkényuralomra hajló politikát zavarja az iskolák, egyetemek önálló működése is. Ez sem új.

Ne felejtse el, hogy bár a demokráciának nagy a múltja, de az athéni is rövid ideig, pár tízezres kisvárosban virágzott csupán. Akik nem tetszettek a városlakóknak, azokat a város falain kívülre tessékelték. A világ történelme az abszolutizmus keretei között működött leginkább, a demokrácia csak a Globus egészen kis területén, Nyugat-Európában, a II. világháború után kezdett el működni. Tehát a demokráciát először meg kell csinálni, elterjeszteni és megtanulni, akkor lesz hatékony. Utána talán nem lesz több diktátor a földön, de erre sincs garancia.

Toroczkaiékat csütörtökön kizárják a Jobbikból?

0

Mozgalmas napot zárt a valamikori radikális, mostanában jobbközép párt. Először Toroczkai László, a pártelnökségről lemaradt elnökségi tag jelentette be, hogy platformot alapít a Jobbikon belül. Jött a válasz a pártközpontból, Jakab Péter szóvivő közvetítésével: „Nem állítom, hogy Toroczkai a Fidesz embere, de hogy a Fidesz megpróbálja használni, az szinte biztos.” Tehát: a platform számításba sem jöhet.

Ásotthalom polgármestere a Hír TV Egyenesen című műsorban később arról beszélt, hogy nem akar kilépni a Jobbikból, a párton belül képzeli el a jövőjét. Szerinte a platformalapítással kapcsolatos elnökségi reakciók nem a párbeszéd irányába mutatnak, ezért mindenre felkészült.

„Amennyiben a Jobbik elnöksége a kizárásunk mellett döntene, és június 23-án azt látom, hogy nagyon sokan eljönnek oda Ásotthalomra és arra kérnek, biztatnak, hogy akár egy külön mozgalmat alapítsunk, akkor akár erre is készen állok. De remélem erre nem kerül sor” – mondta Toroczkai a Hír TV-ben.

Késő este Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője közleményt adott ki:

„Toroczkai László mai sajtótájékoztatóján arról nyilatkozott, hogy a Jobbik több országgyűlési képviselője is támogatja platformját. Ezzel szemben a valóság az, hogy a Jobbik parlamenti frakciójának 26 tagjából 25 nem tagja, és a jövőben sem kíván tagja lenni ennek a platformnak. Egyedül Dúró Dóra fejezte ki csatlakozási szándékát, aki a tisztújító kongresszuson Toroczkai elnök-helyettes jelöltjeként indult.”

A Jobbik elnöksége csütörtökön foglalkozik az előállt helyzettel.

 

Kik előtt tárnák ki a templomok kapuit?

Az a célunk, hogy egyre több templom legyen nyitva napközben, lehetővé téve az imádkozást, szentségimádást – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pünkösdhétfőn a máriaremetei kegytemplom kertjében tartott karizmák ünnepén. Mi állhat e kijelentés mögött? A templomok „fizikai” megnyitása, vagy a katolikus egyház igyekszik szélesre tárni a kapuit?

Az MTI tudósítása meglehetősen „szűken” értelmezi a bíboros szavait, amikor a hangsúlyokat bizonyos biztonsági intézkedésekre korlátozza. A Távirati Iroda szerint Erdő Péter arra gondolt, hogy az idegenforgalmi központokban lévő templomok példájára, amelyek többsége már most is egész nap nyitva van, szeretné, ha a főegyházmegyében nemcsak e látványosságnak számító templomokban biztosítanák lehetőséget az imádkozásra a szentmiséken túli órákban is.

Ami a templomok „fizikai” nyitvatartását illeti nem könnyű feladat, hiszen a legtöbb helyen felbecsülhetetlen értékű kegytárgyak, műemlékek védelmét is biztosítani kell. Hogy ez megtörténjen, bizonyos külső feltételeket kell megteremteni: van, ahol elég egy vasrács, máshol kamerákat kell felszerelni, vagy éppen egész napos őrzésre volna szükség, ami megterhelné a plébániák költségvetését.

Beer Miklós, a váci egyházmegye püspöke ezzel tökéletesen egyetért. Mint mondta, ahhoz meglehetősen szűkös a költségvetésük, hogy az egyházi kegytárgyak tökéletes védelméről gondoskodni lehessen, pedig nagyon szívesen pártolná, hogy mindazok, akik szeretnének valamilyen okból behúzódni az Isten Házába, megtehessék. Azok is, akik imádkozni szeretnének, azok is, akik a hideg, vagy a nagy meleg elől húzódnának be a falak közé.

A bíboros úr egész napos nyitvatartásról beszél, ebbe ön szerint az éjszakai órák is beleértendők?

Kétségtelen, hogy talán erre is gondolhatott az érsek úr, de ez számtalan problémát felvetne. Nagyon költséges volna a nap 24 órájában megfelelő őrzésről gondoskodni. Naponta tapasztaljuk, milyen nagy dolog már az is, hogy nálunk, a váci székesegyházban, egész nap van valaki, aki beszélget a betérőkkel, útba igazítja, akit kell.

Érthetjük úgy Erdő Péter nyilatkozatát, hogy talán az „egyház kapujának szélesre tárására” gondolt?

A 2020-as Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve ezt sem zárnám ki.

Lukácsi Katalin, a KDNP korábbi országgyűlési képviselője tiszta szívéből üdvözli a kezdeményezést. Azt is, hogy a templomok kapuit fizikai értelemben is egész nap szélesre tárja a katolikus egyház, és azt még inkább, hogy lelki értelemben is tegye meg ezt. Jászjákóhalmai példát említett, ahol hétköznap az istentisztelet idején kívül nem lehet bemenni a templomba. Hasonló állapotokat tapasztalt Szentesen is. Úgy látja, az egész napos nyitvatartásnak mindenek előtt a személyi feltételei hiányoznak. Azt meg szinte kizártnak érzi, hogy a kisebb településeken lévő templomok rácsos, kamerás fizikai védelméről tudnának gondoskodni.

Sokkal nagyobb problémának érzem azt, hogy a templomoktól a hajléktalanokat, a melegedni vágyókat, a koldusokat igyekeznek távol tartani – mondta búcsúzóul.

Giczy György, a KDNP korábbi elnöke:

Az ötven évvel ezelőtt ülésező II. Vatikáni Zsinat beszélt arról, hogy az egyháznak szélesre kell tárnia – mind fizikai, mind lelki értelemben – a kapuit. Ez alatt az értették: a befogadásra és nem az elzárkózásra kell felkészülni. A bizonytalanok, a közömbös, az ateista emberekre egyaránt gondoltak. A bíboros úr nem véletlenül pünkösdhétfőn beszélt arról, hogy minél több templom legyen nyitva nem csak a liturgikus órákban.

A Szentlélek eljövetele – pünkösd – az egyház megújulásának is az ünnepe.

Ne csak félhomályos, kihalt közösségi terek legyenek a templomok, töltse meg őket az „élet”. Az euharisztikus kongresszusra való felkészüléshez természetesen hozzá tartozhat a bíboros úrnak ez az ötlete is. Nem újdonság, amit mond, hiszen számos helyen a szerzetesek esti zsolozsmája idején a nagyközönség előtt is megnyitják a templomokat.

Ha azt mondjuk, hogy

Magyarország a keresztény kultúra védelmezője és ápolója, ehhez hozzá tartozna a nyitott, keresztény egyház is,

véli a KDNP korábbi elnöke. A napokban az egyik Ferences-templomban voltam misén, ahol az

egyik fiatal szerzetes arra kérte a jelenlévőket, hogy ne adjanak a koldusoknak alamizsnát, mert odaszoknak,

gyakran oda is piszkolnak a környékre. Elfelejtik, hogy Szent Ferenc koldus volt? Az egyház a jelenlegi állapotában a jómódú, tehetősebb középosztályt fogadja csak be, ahogyan a kormányzat sem, úgy ők sem akarnak tudomást venni az ország szegényeiről. Talán Erdő Péter a mostani beszédében ezzel is megpróbál szakítani. Jó volna, ha így gondolná.            

Rákészül a jövő évi választásokra a V18?

Kora nyáron várható döntés az idén az év elején alakult Válasszunk! 18 csoport jövőjéről – tudta meg a Független Hírügynökség. Habár a honlapjuk nem működik, ez nem jelenti azt, hogy a szervezet megszűnt volna. „Most szusszanunk egyet” – ahogy portálunknak fogalmazott az egyik alapító tag.

 

Fotó: Sorok Péter

„Egyelőre formálisan szüneteltetjük a működésünket, de informálisan tovább dolgozunk, s nem szűntünk meg” – mondta megkeresésünkre Holoda Attila, a V18 egyik alapító tagja. Hozzáfűzte: megalakulásukkor eredetileg gondolkoztak abban is, hogy tevékenységüket ne csak a 2018 áprilisi parlamenti választásokra korlátozzák, hanem folytassák tovább a 2019-es tavaszi európai parlamenti, majd őszi önkormányzati választásokig. De ez még nem eldöntött – derült ki a vele folytatott beszélgetésből. „Kora nyárig szusszanunk” – mondta, hozzáfűzve: utána megbeszélik a hogyan tovább-ot. Vannak elképzeléseik, amelyekben gondolkoznak, de az biztosnak tűnik, hogy

a működésük, céljaik logikája nem fog változni, az azonban várható, hogy nem marad mindenki a csapatban.

A lényeg azonban marad: egyfajta pártok feletti tevékenységben gondolkoznak, a pártok és a választópolgárok összekötésében, s a választási aktivitás elősegítésében.

Január elején alakult meg a választási csoportegykori bal- és jobboldali kormánytagokból, összesen öt különböző kormányban szolgáló szakemberekből. Andor László volt EU-biztos, Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter, Bod Péter Ákos egykori ipari és kereskedelmi miniszter, MNB-elnök, Göncz Kinga volt ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi miniszter, valamint külügyminiszter, Holoda Attila egykori energiaügyi helyettes államtitkár, Mellár Tamás korábbi KSH-elnök, Pusztai Erzsébet egykori egészségügyi államtitkár, Raskó György volt mezőgazdasági államtitkár, valamint Székely Tamás volt egészségügyi miniszter voltak az alapító tagok. Illetve, volt még egy, Lévai Katalin volt esélyegyenlőségért felelős miniszter, aki azonban – ahogy az a csoport számára is váratlanul kiderült –  a saját pecsenyéjét sütögette: a választások véghajrájában pártot alapított (az utóbb választási csalásba keveredett) Lendületben Magyarországért pártot.

A Válasszunk! 18 tevékenysége részeként választási vitákat terveztekszervezni. Egyrészt három tematikus vitát az általuk esélyesnek tartott pártok szakpolitikusai között, másrészt a miniszterelnök-jelöltek között. Mindezt a televízió által biztosított nyilvánosság előtt. Ezek meghiúsultak, ami összejött: öt ellenzéki párt (DK, Együtt, LMP, Momentum, MSZP-P) vezetőjének nyilvános fóruma, négy nappal a választások előtt. Emellett háttérelemzéseket készítettek, s a Gulyás Márton által indított Közös Ország Mozgalommal együttműködve helyi közvélemény-kutatásokat készültek, amelyek célja az volt, hogy segítsenek kiválasztani egy-egy egyéni körzet legesélyesebb ellenzéki jelöltjét. Ebben utóbb azonban volt némi zűrzavar, többen (köztük Márki-Zay Péterék) is saját esélyeseket jelöltek, s ezek nem mindig voltak azonos személyek –

magyarul volt, ahol sikerült összezavarni a választókat, arról nem is szólva, hogy a pártok fogadókészsége az esetek többségében enyhén szólva hiányzott.

Végül, de nem utolsósorban fontos tevékenységük volt a választási aktivitásra való mozgósítás is.

Forrás: Wikimedia Commons

Balázs Péter volt külügyminiszter, európai uniós biztos portálunknak adott interjújában  tevékenységük eredményének a mérlegét megvonva a többi között arról beszélt, hogy voltak dolgok, amiket alábecsültek, így a vidék Fidesz általi mozgósítását; a hazug migrációs kampány hatását; illetve a választási trükközések és magának a választási törvénynek a hatását. Ugyanakkor túlbecsülték a korrupció társadalomra gyakorolt hatását; a rossz kormányzás lehetséges választói szankcionálását; s a pártok együttműködési hajlandóságát is. Ugyanakkor elérték, hogy ’89 óta először felmutatták a legszélesebb összefogási modellt a politikai jobb- és baloldal között; a választási program és a viták elengedhetetlenségének a sulykolását, s a pártok némi, de messze nem elégséges egymáshoz való közelítését. Hozzáfűzte azt is, hogy a legfőbb csalódásuk, hogy azt gondolták, a kétharmad most már megtörhető. „Hogy miért nem volt megtörhető, a történelem majd kideríti, de készséggel vállaljuk ebben a saját felelősségünket is” – mondta.

Tudhatott a kormány a választási honlap sebezhetőségéről

0

Másfél hónappal a választás előtt kezdődtek a valasztas.hu oldalt kiszolgáló rendszer terheléses tesztjei. A tesztek rendszeresen lesújtó eredménnyel záródtak, amelyekről a teszteket végző cég tájékoztatta a Nemzeti Választási Iroda kapcsolattartóját.

Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselője szerint elfogadhatatlan, hogy hiába tudott az NVI a milliárdokból fejlesztett rendszer hibáiról hónapokkal a választás előtt, mégsem oldotta meg azokat idejében.

A DK Pintér Sándor belügyminiszterhez fordul, hogy hanyagság, esetleg szándékosság áll-e az ügy hátterében.

Kérdés továbbá, hogy a kormány tervei között szerepelt-e a valasztas.hu oldal összeomlása, hogy ezzel káoszt okozzon az amúgy sem tiszta választás körül.

Orbán „felfedezte” a honvédséget – tartalékos offenzíva kérdőjelekkel

A védelmi kiadás duplázását ígéri Orbán Viktor, aligha függetlenül az USA beintésétől. A Trumpra feltett tét nem nyert, a kiengesztelést katonai úton reméli. Ennek egyik módja a tartalékosok felfuttatása, de a minta, az amerikai nemzeti gárda pénz nélkül nem megy. Ami önmagában is kérdés.

Orbán Viktor az elmúlt hetekben újra felfedezte a honvédséget. Ne a NATO-tól várjuk a védelmet, és a védelmi kiadásokban hat év alatt elérjük a bruttó hazai termék (GDP) arányában a 2 százalékot, illetve egyenesen megduplázódik a ráfordítás.

Nos, ebben az évben 427 milliárd a Honvédelmi Minisztérium (HM) költségvetése, ami jó 60 milliárddal több a tavalyinál. Ez a GDP-re vetítve 1-ről 1,2-1,3 százalékra emelkedés. A NATO-ban hosszú ideje elvi elvárás a 2 százalékos részarány, megválasztása után Donald Trump elnök ezt elkezdte komolyan venni, ami a szövetség országai többségének okoz fejtörést: súlyos eurómilliárdokat kellene előteremteni évente.

Magyarország esetében külön tétje van ennek. A 2014-es kitiltási botránynak, az orosz befolyás onnan nézve (is) aggasztó növekedésének, legutóbb pedig a százszámra osztogatott útlevelek miatti skandalumnak betudhatóan bebizonyosodott: az Orbán által Trumpra feltett tét nem jött be, a bizalmatlanság a magyar kormánnyal szemben szinte teljes. Odáig menően, hogy a legérzékenyebb információktól a NATO-n belül évek óta elzárják a magyar kormányt. Most ugyan felsejlett egy külügyminiszteri találkozó lehetősége, de – meg nem erősített információnk szerint – Orbán azt reméli, hogy a katonai kiadások jelentős megtolása terítheti le előtte a vörös szőnyeget a Fehér Ház elé.

A hirtelenjében megtalált honvédelem akkor is feltűnő, ha végigtekintünk az ország e célú kiadásain. Amikor eltűnt a sorozott sereg (2004-ben), a HM 311 milliárddal a GDP 1,5 százalékát költhette el. Ez a következő években fokozatosan csökkent egy százalék közelébe, de még a válság sújtotta 2009-ben is 1,22 volt (321 milliárd).

Orbán ismételt hatalomra kerülése után aztán

ez az arány – a GDP trendszerű, noha átlagolva igen szerény, egy százalék körüli gyarapodása mellett – nagyot zuhant.

A 2011-es 0,88-as hányad mögött a 2003-ashoz (!) hasonló 249 milliárd kiadás állt. A mélypont 2015-ben volt, amikor 260 milliárd (ami a 2004-2010 közti legrosszabb értéket is alulmúlta), GDP-arányosan 0,76 százalék volt.

Ezek az összegek – talán mondani se kell – szinte semmire se elegendőek. Nemhogy fejlesztésre, a napi kiadásokban is egyre súlyosbodó fennakadásokat okoztak. Az évtizedes fogyókúrán lévő seregben az utolsó nagyobb fejlesztések is annyira régiek (Mistral légvédelmi rakéták, Gripenek, teherautó-program), hogy már ezek felújítása-cseréje lenne időszerű. Így érthető, hogy a honvédség koronaékszerének tekintett légierő elszenvedte azt a szégyent, hogy volt, amikor kerozin híján hetekig felszállni se tudtak a Gripenek.

A haderőfejlesztés egyik hangsúlyos része az önkéntes tartalékos rendszer felfuttatása,

ami egyébként régi adóssága a HM-nek. A tisztán hivatásos-önkéntes sereg bevezetésekor készült számítások azt hozták ki, hogy használható tartalékos állomány fenntartása óriási kiadást igényelne, aminek következményeképpen 2010-ben szinte értelmezhetetlen szám, 17 állt ebben a rovatban.

Az év elején Simicskó István akkori honvédelmi miniszter azt mondta, hogy hatezer fő felett járnak az önkéntes tartalékosokkal. Ekkor beszélt Simicskó arról, hogy a nagy létszámfejlesztésre meglesz a pénz, mert 2024-re a magyar GDP két százalékát is eléri a honvédségi büdzsé, ami 1000 milliárd forint feletti összeg.

A kormány egyenesen 20 ezer fős tartalékos sereget álmodott meg,

ami meglehetősen ambíciózus vállalás a 30 ezres honvédség figyelembe vételével. Ha ehhez hozzávesszük, hogy utóbbi, úgynevezett állománytábla szerinti létszámból eleve hiányzik 2-3 ezer ember, és a rendszerváltástól megöröklött „vízfejhatás” miatt a ténylegesen hadra fogható „sereg” jó esetben ötezret számlál, látható, hogy komoly problémákat görget maga előtt a honvédség és a kormányzat.

Ezért aztán érthető a kormány törekvése, hogy a tartalékosok terén érjenek el látványos fejlődést, mert ez lényegesen kevesebb, fejenként akár tizedannyi pénzből kihozható, mint ha hivatásosokkal töltenék fel a létszámot, ahogyan azt Kocsis Sándor István bemutatta nemzetvédelmi egyetemi doktori értekezésében az ohiói nemzeti gárda példájából levezetve.

Nekik sikerül az ugrás.
Forrás: ohio.ong.gov

A húszezer fős tartalékos állományt járási alapú önkéntes területvédelmi hadként képzelik el.

Ki nem mondva az USA Nemzeti Gárdája a minta, de – ahogyan mondani szokás – az egy másik kávéház.

Erről később.

Egy biztos, jelenleg kezükben lepkehálóval szaladgálnak a toborzótisztek, de sehogyan se találnak épkézláb embert. Szinte bárki mehet, csak lépjen be, de a polgármesterek még könyörgésre se képesek hadfit felmutatni. Már egyetemeken is próbálkoznak, áprilisban megalakult a honvédség első önkéntes tartalékos egyetemi százada a Pécsi Tudományegyetem hatvan hallgatójából. A programba 1300 egyetemistát akarnak bevonni 13 egyetemről. A terv szerint az ország mind a 197 járásában létrehoznak egy-egy tartalékos századot, s az egyetemi századok adnák a testület tartalékos tisztképzésének bázisát.

A tartózkodás érthetővé válik, ha megnézzük a javadalmazást. A hivatalos oldalon kiderül, hogy az önkéntes tartalékos katonák tényleges szolgálati időtartama 3 éven belül összesen 6 hónap lehet. Amit kapnak: egyszeri szerződéskötési díj (idén bruttó 32 333 forint),

rendelkezésre állási díj, ami a mindenkori minimálbérrel megegyező összeg,

idén évente bruttó 138 ezer. Tényleges szolgálatteljesítés időtartamára alapilletmény jár (legénység – közkatonák és tisztesek –: 135 797-161 663, altiszt: 213 395-273 749 forint), laktanyai elhelyezés, térítésmentes élelmezés és ruházati ellátás, utazási költségtérítés.

Ezek a régi sorkatonai szolgálatnak leginkább megfelelő területvédő tartalékosok körét foglalják magukban, az ennél minőségibb műveleti tartalékosok lennének azok, akik a „szakmát adják”, s akik ezért 207 ezres rendelkezésre állási díjban részesülhetnek. Az elismert hadkiegészítő főtiszt, Kladek Andrásnak a Hadtudományban megjelent cikkéből azonban kiderül, hogy 2017 elején mindössze 665-en voltak a legénységi állományúak, s jelentős részüknek semmiféle katonai előképzettsége se volt.

A „sima” tartalékosok kiképzése évente összesen 20 nap. Könnyű belátni, hogy a költségkímélési okból hétvégékre korlátozódó (praktikusan a nyári szünet kivételével havonta egy szombat-vasárnapi) gyakorlat

szinte semmire se elegendő,

főleg ha olyan emberekről van szó, akik zöme nem aktív (szerződéses) szolgálat után lép át a tartalékhaderőbe, hanem lelkes huszonéves amatőr, netán szociális kényszerből belépett.

Nem úgy, mint a kimondatlanul példaképnek tekintett amerikai Nemzeti Gárda. A Magyar Honvédségnek éppen most 25. éve van szoros kapcsolata az Ohio állami Nemzeti Gárdával (ONG). Ohio nem csak a legnagyobb amerikai magyar közösség lakóhelye, hanem egyebekben is összehasonlításra alkalmas: 11 milliós népesség, 116 ezer négyzetkilométer terület.

Az ONG szárazföldi tartalékosainak száma mintegy 10 ezer fő. Több, mint 90 százalékuk

az úgynevezett „hétvégi harcos”, akik havonta egy hétvégére és nyaranta 15 nap gyakorlatra vonulnak be.

Ezek a 365 napon át készültségben álló „részmunkaidős” katonák már tíz éve is évente kábé ötezer dollár juttatásban részesültek. Úgy, hogy a havonkénti egy hétvéges elfoglaltságért dupla javadalmazást fizetnek, a nyári gyakorlat pedig aktív szolgálatnak számít (összesen tehát évente 2,1 havi pénzt fizetnek).

Olyan embereknek, akik korábban már bőségesen elsajátították a fegyverforgatást, jelentős részük megfordult valamely külföldi műveletben.

Ha tehát ezekből az arányokból indulunk ki, akkor kijelenthető, hogy a magyar önkéntes tartalékos rendszer érdemleges minőségre emeléséhez

a jelenlegi évi legfeljebb 200 ezres javadalmazás többszörösére lenne szükség.

És még ebben az esetben is a tartalékosok túlnyomó része lényegében csak amolyan rendkívüli helyzetekben bevethető katasztrófaelhárító lenne. Évi 20 nap „kiképzésből” másra aligha futja.

Kérdés, hogy van-e értelme ilyen „katonai tudás” mögé beállítani egy teljes infrastruktúrát,

s nem volna-e jobb és olcsóbb amolyan vészhelyzeti tartalékosokat fenntartani.

Mert eddig még szó se esett arról, hogy a tartalékos rendszer másik ága, a munkáltatók érdekeltté tétele nálunk jószerivel sehogy se áll. Elvileg (jogszabályilag) „az önkéntes tartalékos katonai szolgálatot támogató munkáltató a munkavállalójának tényleges katonai szolgálatteljesítési időtartamára, valamint az ezzel kapcsolatban kiadott pótszabadság időtartamára kompenzációra jogosult”.

Idézett cikkében Kladek András azonban rámutat arra, hogy ez

a munkaadóknak szóló támogatás eleve kevés, ráadásul egyáltalán nem ösztönző.

Az ágazati KSH-átlagbérekből képzett kompenzáció alkalmatlan a nagy számú eltérés miatt. És még ezt is méltánytalan kikötésekkel igyekszik a kincstár megtakarítani. Ehelyett brit mintára az igazolt munkaadói költség megtérítésére lenne szükség.

A minden szövetségi államban megtalálható Nemzeti Gárda teljes értékű „második hadsereg”, a szárazföldi mellett komplett légierővel. Komoly katonaélettel belépő „hétvégi harcosai” egyenértékűnek számítanak a hivatásos állományú hadsereg katonáival, akik nélkül háború már megvívhatatlan lenne: 2005-ben az Afganisztánban harcoló katonák 55, az Irakban szolgálók 43 százaléka nemzeti gárdista volt, összesen több, mint 180 ezer fő – írja a Háború Művészete. 2011-re valamennyi nemzeti gárdista dandárt be is vetették legalább egyszer a két hadszíntér valamelyikén, s így mára már közel félmillió tartalékos mondhatja el magáról, hogy a terrorizmus elleni háború veteránja. A kiképzést is alaposan át kellett alakítani. A sokáig bevált „havi egy hétvége és évi egyszer két hét” felkészítési időtartam ugyanis a jelenlegi intenzív igénybevételt jelentő időkben már nem lenne elég. 2012-ben már akár az évi 7 hetes kiképzési időszakot is elképzelhetőnek tartották, mint a gárda egészére vonatkozó általános eljárást.

És ha mindez nem volna elég, ez a védelmi kiadási növekmény sehol sincs benne a kormány gazdaságpolitikai terveiben. Ezek az évi minimum tízmilliárdok kétségesek annak fényében, hogy Orbánék gazdasági fellendülésről szőtt álmai amúgy is sok kérdőjellel övezettek.

Minden szél Orbán vitorláját dagasztja – de meddig?

  • Interjú Felcsuti Péter bankszakemberrel

Orbán Viktor a kormányt bemutató beszédében azt hangsúlyozta, hogy a kelet-közép európai régió az unió motorja. Tényleg az?

Nem Orbán Viktor az egyetlen politikus, aki a rendelkezésre álló társadalmi, gazdasági, pénzügyi mutatók sokaságából mindig azt választja ki, amelyik a számára akkor és ott kedvező. Nem kétséges, hogy a magyar gazdaság az elmúlt két évben felzárkózott a régió eddig is gyorsan növekvő országai, Szlovákia, Lengyelország, Románia mellé. Ahogy az sem kétséges, hogy ezek az országok hosszabb ideje gyorsabb gazdasági növekedést produkálnak, mint az unió átlaga. Ennek kapcsán két dolgot mindenképpen érdemes megjegyezni: először is azt, hogy az Unió fejlett nyugati része, pusztán csak a magasabb fejlettségből kifolyóan, alacsonyabb növekedési ütemre képes, mint a felzárkózó országok. Másodszor: a nyugati uniós országok között több olyan is van – például Portugália, és általában a déli országok -, amelyek csak nagyon lassan tudták leküzdeni a 2008-as válság utóhatásait.

Ezzel együtt, azt most kijelenthetjük, hogy mind az ország, mind Orbán Viktor jó helyzetben van. De ezt a kedvező helyzetet milyen forrásból értük el?

Alapvetően két forrásról beszélhetünk. Egyfelől a világgazdaság és az Európai Unió növekedése piacot jelent a Magyarországon megtelepedett multinacionális cégek export-tevékenysége számára. Másfelől az uniós pénzek, a külföldön dolgozó magyar vendégmunkások hazautalásai, és egyáltalán nem utolsó sorban a fiskális és monetáris politika agresszív keresletbővítése növeli a belföldi fogyasztást. Ez utóbbi tekintetében sokan aggodalmat fogalmaznak meg, mert a klasszikus felfogás szerint a jó gazdaságpolitika mindig anticiklikus, azaz visszafogott a növekedés idején és expanzív a visszaesések idején.

Ez akkor tényleg a kormány jó gazdaságpolitikájának köszönhető?

Ezekhez a jó számokhoz azért minimum három szempontból is érdemes kérdőjelet tenni. A legfontosabb, hogy mennyire fenntartható, és hogy mi a forrása, harmadszor pedig, hogy a gazdasági növekedés milyen mértékben konvertálódik társadalmi jólétté, azaz a társadalom nagy többsége milyen mértékben élvezi most és a jövőben a gazdasági növekedés gyümölcseit? Az egyik igazán izgalmas kérdés tehát a fenntarthatóság. A kormány megnyilatkozásaiból egyértelműen kitűnik, hogy maga is tisztában van azzal, hogy nagyon komoly intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy ez a növekedési ütem 2020-ig és azon túl is kitartson. A legegyszerűbben a versenyképességről szokás beszélni, amelynek az elősegítéséről a kormány évek óta beszél, de nem sok mindent tett. Legkiváltképp azért, mert a versenyképesség rövid- és hosszútávú tényezőinek a javítása teljesen ellentétes a kormány társadalom- és gazdaságpolitikai hitvallásával. Olyan intézményi tényezőkre gondolok, mint a normativitás, a kiszámíthatóság, a korrupció elleni fellépés, ami a gazdaság szereplői számára biztonságos környezetet teremt, amelyben érdemes hosszútávra gondolkodni, és olyan anyagi természetű tényezőkre is, mint a rendelkezésre álló munkaerő mennyisége, képzettsége, és egészségi állapota is.  A versenyképesség nem ráolvasás és kormányzati kommunikáció dolga. De legalább ennyire fontos kérdés az is, hogy a gazdasági növekedésből hogyan lesz társadalmi jólét. Az elmúlt nyolc évben a kormány politikájának minden területén előnyben részesítette azokat a társadalmi csoportokat, amelyeket szövetségesének tekint, miközben súlyosan diszkriminálta azokat, amelyeket a saját társadalmi víziója, és nem utolsó sorban a hatalma megtartása szempontjából nem tartott fontosnak. Ha ez a jövőben is így marad, akkor még viszonylag jó gazdasági növekedés mellett is a társadalom megosztottsága erősödni fog, a társadalmi mobilitás csökken, az elvándorlás folytatódni fog és ez már önmagában is akadálya lesz a felzárkózásnak.

Ez nem vezethet társadalmi robbanáshoz is?

Hogy mi vezet társadalmi robbanáshoz, azt nem tudjuk, ezek természetrajzát nem ismerjük, igazában csak utólag tudjuk feltárni őket. Erre jó a történelem, ahogy arra is, hogy ítéletet mondjon egy-egy korszak, és annak politikusai felett.

Ezt az ítélkezést most Orbán Viktor 2030-ig egészen biztosan kitolná…

A miniszterelnök optimizmusa nem alap nélküli: szokás arról beszélni, hogy a demokrácia világszerte visszaszorulóban van, ami alatt azt érthetjük, hogy a nyugati liberális kapitalizmus legitimációs válsággal küzd. Ez kedvező nemzetközi környezetet teremt az autoriter vezetők és rezsimek számára. Konkrétan Magyarországon, ezen túlmenően, Orbán Viktor dolgát jelentősen megkönnyíti a hazai ellenzék súlyos megosztottsága, politikai, erkölcsi szellemi és vezetési válsága.

Akkor elmondhatjuk, hogy Orbánnak minden szempontból szerencséje van?

Három fölényesen megnyert választás nem lehet kizárólag szerencse dolga, bőven benne vannak Orbán Viktor kiváló politikai képességei és ösztönei. És persze, ahogy mondani szokták a jó kapusnak van szerencséje.

Orbán veri szét az EU-t?

0

Az Orbán vezette mozgalom messze túlmutat Magyarország jelentőségén: valószínűleg a fő alternatíva lesz a liberalizmussal szemben az elkövetkező évtizedekben. A Fidesz teljesen átírta a játékszabályokat, a párt mindent ellenőriz, de nem azért, hogy védje az ártatlanokat, hanem hogy mentse a vétkeseket.

Ivan Krasztev, bolgár politikai elemző a Foreign Affairs-ben állapítja meg, hogy Kelet-Európa hosszú úton, az illiberális forradalommal jutott el a demokrácia hanyatlásához, és alighanem ez a legriasztóbb veszély, amely a liberális demokráciát fenyegeti a világban. A magyaroknál és a lengyeleknél a konzervatív populisták nagy győzelmet arattak a választásokon, miközben befeketítették az ellenfeleket, bűnbaknak tettek meg kisebbségeket és aláásták a fékeket, ellensúlyokat. Krasztev szerint az Orbán vezette mozgalom messze túlmutat Magyarország jelentőségén: valószínűleg a fő alternatíva lesz a liberalizmussal szemben az elkövetkező évtizedekben. A fordulat okai országról országra változnak, mint ahogy az ilyen kormányok politikája is különbözik a régión belül. A Fidesz teljesen átírta a játékszabályokat, a párt mindent ellenőriz, de nem azért, hogy védje az ártatlanokat, hanem hogy mentse a vétkeseket. A lengyelek hasonló ösvényen járnak, de náluk nem akkora a korrupció.

Valamennyiben közös az idegengyűlölő nacionalizmus. a lényeg a többség joga.

Ha bárhol hatalomra jutnak, azt arra használják ki, hogy elmélyítsék a kulturális és politikai megosztottságot, a politika paranoid stílusát képviselik. Azaz, ahogy Krasztev írja, az összeesküvés-elméletekre építenek, lásd a Soros-tervet. Hasonló nyelvezetet alkalmaznak, ők jelenítik meg a nemzet hiteles hangját a külső és belső ellenséggel szemben. További jellemzőjük, hogy ambivalensen viszonyulnak az EU-hoz. A lakosság nagy mértékben támogatja a tagságot, mégis igencsak euroszkeptikus pártokra voksol. Brüsszelt ezek a kormányok retorikai homokzsáknak tekintik, miközben rengeteget profitálnak annak anyagi nagyvonalúságából. Sikerük a rendszerváltás örökségéből fakad, amihez hozzájárult az USA meggyengülése, valamint az unió válsága, amely beindította a populista robbanást. Majd a menekülthullám a fő erővé tette a populizmust a térségben.

Napjainkban az alapvető különbség a Kelet és a Nyugat között Krasztev szerint nem a gazdagság színvonalában, hanem a kulturális és etnikai sokszínűségről vallott álláspontban jelentkezik. Utóbbit Kelet-Európában létveszélynek tekintik, elutasítása alkotja az új illiberalizmus magját. Ami azért paradoxon, mert ezekben az országokban a határok megnyitásának követelése volt az egyik legfőbb tényező, ami azután elvezetett a szocializmus bukásához. Az emberek normális életet akartak maguknak. Viszont utána nagyon sokan kivándoroltak.

Magyarország pl. az utóbbi 10 évben elvesztette lakossága 3 %-át, fiatal és tehetséges embereket,

miközben a népesség már amúgy is fogyott és igen alacsony az új születések száma. Ez alapozta meg a demográfiai pánikot, amihez társult a félelem a bevándorlással szemben. E kettő adja a legjobb magyarázatot a nacionalista populizmus kelet-európai fellendülésére. Azon kívül ezek az országok újabban érvényesíteni kívánják az érdekeiket, így elutasítják, hogy parancsokat fogadjanak el Brüsszeltől. Nem szeretnék, ha másodrendű polgárokként kezelnék őket, újra felfedezik a hagyományokat, a szülők kultúráját.

Az illiberális fordulat utolsó összetevője a geopolitikai bizonytalanság, ami mindig is áthatotta a régiót, ahogyan azt Bibó már megírta a Kelet-európai kis államok nyomorúságában. Mert ezek az államok jelentős sérelmeket szenvedtek el a történelem során, főként külső erők miatt, amint azt Trianon példáján látni. Így azután az csapódott le bennük, hogy a szabadság mindig keresztezi a nemzeti ügyet. Megtanulták, hogy gyanakodni kell a kozmopolita ideológiával szemben. Ráadásul leginkább azok mentek el Nyugatra, akik valószínűleg a leginkább védenék a liberális demokráciát. Így a feladat ez ügyben mind inkább az EU-ra és az Egyesült Államokra hárult. Csakhogy, ahogy Krasztev írja, idővel mindkettőt egyre inkább a többségi hatalom gátjának gondolták a térségben. Így megkérdőjelezték Brüsszel és Washington befolyását, ami egybeesett Putyin tervével, hogy regionális hatalomként erősítse meg Oroszországot. Orbánnak már egyébként is tele volt a hócipője a liberalizmussal, ennélfogva modellként szolgált számára a putyini tekintélyelvűség, illetve nyugat-ellenes ideológia.

A magyar modellt azt teszi különösen veszedelmessé, hogy az autokrácia a demokrácián belül fejlődött ki.

Az új populisták nem fasiszták, írja Krasztev. Nem bíznak az erőszak átalakító erejében és megközelítőleg sem annyira elnyomóak, mint a nácik voltak. De közönyösek a fékek és ellensúlyok iránt, nem tartják szükségesnek a hatalom alkotmányos korlátait. Miközben azok az uniós jog szerves részét képezik. Ily módon azután a fő fenyegetést az EU összefogása számára jelentik. Mind több ország fordul az illiberalizmus felé, így egyre inkább viszályba kerülnek Brüsszellel, kóstolgatják a szervezet befolyásának korlátait. A nagy kockázat az, hogy széteshet az integráció, Európa pedig megosztottá válik és elveszti szabadságát.

Így reagáltak a pártok arra, hogy Mellár beül a Párbeszéd-frakcióba

0

A Párbeszéd és az MSZP természetesen örült, a Liberálisok sok sikert kívánnak, a Jobbik felháborodott.

Mellár Tamás független parlamenti képviselő a Facebookon jelentette be, hogy belép a Párbeszéd frakciójába, így annak, a liberális Bősz Anett kilépése ellenére, mégsem kell megszűnnie – erről itt olvashat bővebben.

A döntésére természetesen sorra reagáltak a pártok is. A leginkább érintett, a Párbeszéd társelnöke és frakcióvezetője, Szabó Tímea a Facebookon megosztotta Mellár posztját, és csak annyit tett hozzá: „Nagy örömmel tölt el, hogy egy ilyen nagyszerű emberrel dolgozhatok együtt a jövőben!”

Hasonlóképp tett Karácsony Gergely, a párt másik társelnöke, aki Mellár döntését a legszebb pünkösdi üzenetnek nevezte, mondván,

„vannak még emberek, akiknek fontosabbak a közös ügyeink, mint a sajátjuk.”

Szintén a Facebookon reagált az MSZP frakcióvezetője, Tóth Bertalan is. Ő azt írta: örülnek, hogy van még olyan politikus, „aki tenni akar az orbáni maffiakormány leváltásáért, és egy igazságos Magyarország megteremtéséért. Van olyan politikus, aki ezt a célt előbbre valónak tartja a saját anyagi érdekeinél, és aki a Változás Szövetségét erősíteni és nem gyengíteni akarja.”

A Liberálisok közleményben kívántak sok sikert Mellár Tamásnak és a Párbeszédnek. Azt írják:

örülnek, hogy Bősz Anett kilépésével nem szűnik meg az ellenzéki frakció.

Szerintük nem a Párbeszéd-frakció további működésének ellehetetlenítése volt a kilépés célja, hanem az, hogy „következetesen képviselhesse a liberális értékeket a parlamentben”, de a kialakult konfliktus lehetetlenné tette az együttműködést. Arra viszont a továbbiakban is készek, hogy „számos ügyben” együttműködjenek.

A Jobbik viszont nem örül a döntésnek. A párt pécsi önkormányzati képviselője (Mellár itt nyerte meg egyéni körzetét), Fogarasi Gábor a Facebookon azt írja:

„40 napos böjt után, a baloldaliak pünkösd vasárnapján kifizették a júdáspénzt.”

Sajnálják, hogy Mellár feladta függetlenségét, szerintük a „Párbeszéd egy mérhetetlenül kis támogatottságú, önállóan létezni sem tudó, csupán pénzért és pénzzel összetákolt egylet”. Fogarasi azt írja: „Mellár Tamás elárulta a polgári, konzervatív szavazókat, a Parlamentbe jutása után azonnal becsapta a választóit”, sőt, egyenesen „mandátumtolvajnak nevezi”.

Mellár Tamás a döntése bejelentésekor azt is írta: nem szűnik meg a függetlensége, mert rá nem vonatkozik majd a frakciófegyelem.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!