A miniszterelnök pénteki rádióinterjújában leginkább a költségvetésről beszélt, amellyel már egy esetleges válságra készülnek, de szóba került Soros György hadserege és az alkotmány revíziója is.
„Masszív és földrengésbiztos” költségvetést készítettek a következő évre, mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök szerint elképzelhető, hogy gazdasági válság lesz, de még így is lehet esély a növekedésre.
Arról, hogy 1,8 százalékos többletkiadással tervez jövőre a kormány azt mondta, hogy a családjában arra tanították, hogy
„sose költsünk többet, mint amennyi pénzünk van”.
Hozzátette, hogy a korábbi kormányok lényegesen nagyobb hiányokkal számoltak, de most stabil gazdaságra van szükség.
Orbán szerint a nemzetközi pénzpiacon nőni fognak a kamatok, és kereskedelmi háború is kibontakozhat Amerika és Európa között, de a magyar kormány az országvédelmi tartalék jelentős megnövelésével felkészült erre.
Arról is beszélt, hogy Európában megjelentek a „kemény fiúk” a politikában, ezt látható Ausztriában és Olaszországban is. Orbán az európai politikában betöltött saját helyéről azt mondta: „én vagyok a legöregebb harcos az Európai Unióban”. Kijelentette, hogy a válságjelenségek sem tántorítják el a kormányt a céljaitól.
Orbán kifejtette, hogy népességcsere zajlik Európában, részben azért, hogy Soros György és a hozzá hasonló spekulánsok sok pénzt kereshessenek a kontinens „tönkretételével”. A kormányfő szerint nyílt sisakkal kell harcolni Soros Györggyel és az ő „hadseregével” szemben, ki kell mondani, hogy bevándorlást akarnak, az ideológiai motivációjuk pedig egy multikulturális Európa.
„Mi nem akarunk összekeveredni másokkal, jók vagyunk úgy, ahogy vagyunk, meg akarunk maradni kereszténynek”
– jelentette ki Orbán, aki szerint Európának „szeretetvallásra épült” kultúrája van. Ezúttal is hozzátette, hogy ezekről a kérdésekről, az értékek ütközéséről szól majd az európai parlamenti választás is.
Az is szóba került, hogy milyen törvénymódosítások szerepelnek a Parlament előtt. „Kimondjuk, hogy idegen népesség Magyarországra telepítése tilos, és kimondjuk, hogy az illegális bevándorlás támogatása, szervezése tilos” – összegezte. Hozzátette, hogy ha már hozzányúlnak az alkotmányhoz, akkor a magánélet védelmére és a közigazgatási bíróságok felállítására vonatkozó módosításokat is megteszik. Elmondta, hogy ősszel elkezdődik egy 1-1,5 éves alkotmányrevízió, amelyben felmérik az alkotmány módosítandó, átértékelendő részeit.
Inkább a korszellem érdekel, nem kifejezetten a zsidó kérdésre vagyok rákattanva, mondja Mohácsi János rendező.
Az Egy piaci napot is nagyon elutasíthatja valaki, ha akarja, mégpedig a következő dumával, „már a vízcsapból is a zsidók folynak megint”.
Egy erőteljes színházi estének lórúgásszerű ereje van.
A Dohány utcai seriff előadása kimegy New York-ba, Washingtonba.
Gyakran visszatérsz a zsidó témához. Megy még a Dohány utcai seriff című produkció, az Örkény Színházban nem is olyan rég még látható volt az az előadás, amiben a Kamenyec-Podolszkij-i tragédiát dolgoztad fel, ahol sok zsidót öltek meg nem németek, hanem magyarok. És most a Radnóti Színházban, az Egy piaci nap előadásában, arról beszélsz, hogy a háború után, 1946-ban is volt nálunk zsidókat üldöző pogrom.
Én nem zsidó, hanem inkább magyar témának nevezném ezeket. Inkább a korszellem érdekel, nem kifejezetten a zsidó kérdésre vagyok rákattanva.
Modellhelyzeteket látsz bennük akár a mára vonatkozóan?
Óriási sebnek tartom a magyarországi Soát, ahogy a Donkanyarba kizavart két-háromszázezer emberrel történteket is. Ez olyan seb az ország életében, ami szerintem még a következő generációk életét is meg fogja határozni. Hatni fog rájuk valahogyan.
Meg tudod fogalmazni, hogy mi hat benne?
Hogy lehet egy hiányt megfogalmazni? Hatszázezer embert elhurcoltak az országból, ha belegondolsz, ez egyharmad Budapest. Vagy nyolc Szombathely. Orbitális mennyiségű emberről van szó. Ők valahogyan részt vettek a népesség kulturális életében, történetük volt, nem kis részben járultak hozzá az országhoz kulturálisan, gazdaságilag, mindenhogyan. Engem érdekel azoknak a felelőssége, akik ebben a népirtásban közreműködtek. Borzalmasnak tartom, hogy nem lettek feldolgozva, kibeszélve ezek a történetek, és a lakosság nem kis hányada ma is elutasítja valamilyen módon ezeket a problémákat.
Tébolyító, hogy hatszázezer ember meghal, és utána még egyáltalán lehetséges antiszemitizmus, akár rögtön 1946-ban, ahogy ma is nálunk. A migránsgyűlölet is felfogható egyfajta antiszemitizmusként.
A gyűlöletkeltésnek a technikája egyfajta. Szeretet nagyon sokféle van, gyűlöletkeltés csak egyfajta. Ezt ismerjük a Harmadik Birodalomból, 1949 környékéről, a fordulat évéből, ismerjük a komcsik alatt és a mostani nomenklatúránál is. Ezek a gyűlöletkeltési technikák egyformák, kétségtelenül hasonlítanak egymásra.
Nem jön rá a tömeg jelentős része, hogy a gyűlöletkeltés egy mechanizmus és ugyanaz igen régóta?
Hát Gábor, a kérdésben ott a válasz. Igen, nem jön rá a tömeg. Szerintem borzalmasan kevés az ismeretanyag. Az Egy piaci napot is nagyon elutasíthatja valaki, ha akarja, mégpedig a következő dumával, „már a vízcsapból is a zsidók folynak megint”. És ez még csak a legenyhébb, amit mondhat az ember. Ez nem kellemes téma, eshet valakinek rosszul, kétségtelen.
Nem arról van szó, hogy a Radnóti Színházba általában úgyis azok mennek be, akik egyetértenek veled? Milyen hatása lehet egy ilyen produkciónak?
Én nem hiszem, hogy egy színházi előadással gödröt lehet ásni, vagy árkot lehet betemetni. Ha bárkiben is feltámad a részvét, a kétség, már sokkal többet ért el ez az előadás, mint amiben én reménykedem.
Nem a világmegváltásért dolgozom, hanem egy bitang erős színházi estét akarok csinálni.
Ebben a pillanatban éppen erről a kérdésről.
Nem félsz attól, hogy amit esténként körülbelül kétszázötven embernek játszotok, az nem válik köztudottá, nem kerül be a társadalom vérkeringésébe?
Nem félek attól, hogy a színházi produkcióim nem versenyképesek a filmmel, a tévével, akár a nettel. Egy erőteljes színházi estének lórúgásszerű ereje van, ezt látom a közönségen. Csak egy bitang jó koncert tud olyan elementáris és érzéki lenni, mint amilyen a színház. Ugyanakkor a mennyiséggel baj van, a Radnótiba esténként csak kétszázhatvanan férnek be.
Miközben azt látjuk, hogy, meglepő módon, nálunk nő a színházba járók száma. Az pedig pláne meglepő, hogy ezen belül a fiatalok aránya még inkább.
Erőteljesen kételkedem abban a statisztikában, amelyik azt mondja, hogy az ötmillió nézőt közelítjük.
A tao körüli borzalmas gyalázat miatt vannak szerintem fölpumpálva a színházi statisztikák. Hiszen a nézőszám arányában igényelhető a támogatás.
De az kétségtelen, hogy járnak nálunk színházba az emberek, én nem tudok szerte az országban úgy betévedni színházba, hogy ne teltházat lássak.
A rossz előadások zöme is dugig van.
Ki van éhezve az emberek jelentős része a színházra, mert a gépi kultúra nagyon fárasztó lehet, aztán, hogy tudjuk-e minden este színházzal azt a minőséget nyújtani, amit megérdemelne a közönség, arra egy biztos nemmel válaszolok. De rám a saját előadásaim terhe hárul.
Amíg Kaposváron dolgoztál, ott hozzá voltál szokva egy csapathoz, ahogy ahhoz is, hogy egy szezonban egy előadást rendezel. Valaha még nyilatkoztál is arról, hogy nem is lehet becsülettel ennél többet csinálni. Mostanában pedig általában megvan neked évadonként a négy, az is lehet, hogy az öt produkció is. És nincs hozzá társulatod. Hol itt, hol ott rendezel.
Ezt kínkeservesen meg kellett tanulni. Az első pár év rettenetes volt, most jutottam el oda, hogy négy vadonatúj előadást csináltam, tehát négy olyan darabot állítottam színpadra, amit még soha nem rendeztem.
Az elmúlt időszakban sok darabot rendeztél újra.
Igen, és nem is szégyellem ezt, most is csinálom, a Black Comedy előadását például sok szeretettel leszállítom Székesfehérvárnak. Ilyenkor könnyebb dolga van az embernek, nem kell újra a megíratlan részekkel és a dramaturgiai gyengeségekkel veszkődni. De természetesen a koncepciómat át kell szűrni azon a társulaton, amelyikkel dolgozom. Nem alázhatom meg a színészeket azzal, hogy a másokra kitalált elképzeléseimet egy az egyben rájuk alkalmazom. Most jutottam el odáig, hogy négy új előadást csináltam a szezonban, és azt kell mondanom, hogy egyiket sem szégyellem. Tudom, hogy mind a négy helyen nagyon komoly minőséget hagytunk magunk után. Igen komolynak tartom a Vőlegény előadását, ami Szombathelyen volt, sajnos azt túl kevesen látták. Nagyon jó volt a miskolci Kabaré és a nyíregyházi Illatszertárnak most bitang szerencséje van azzal, hogy megy a POSZT-ra.
A Pécsi Országos Színházi Találkozó műsorfüzetében benne van, hogy az ott lévő előadások száma és díjak tekintetében Zsótér Sándorral ti ketten vagytok a csúcstartók.
Ha valami nem érdekel, akkor például ez. Mert van olyan előadásom, aminek tudom, hogy ott lett volna a helye a POSZT-on, és nem volt. A POSZT-on a színházi alkotók minősége találkozik a válogatók igencsak szubjektív és bizonytalan mérce szerinti mustrájával. Ez inkább szerencsejáték.
De úgy tűnik, hogy te ebből győztesként jössz ki.
Nem akarok győzni. Azt sokkal fontosabbnak tartanám, hogy a POSZT egy fasza, kemény fesztivál legyen, ahol a legjobb előadások vannak,
nem pedig két színházat nem hivatásszerűen néző ember válogat ki produkciókat, nem létező szempontok szerint. A Theaterfest-re öt kritikus vérig menő harcban kiválasztja azt a hét előadást, és nem többet, ami ott van. Nincs legjobb előadás, nincs legjobb színész és semmi ilyesmi nincs, hanem az a lényeg, hogy te ott vagy a Theaterfesten és ez borzalmasan emeli a színészeknek, a színháznak, az összes kreatív munkatársnak az ázsióját.
De éppen az előbb mondtad, hogy az Illatszertár előadásának nagy szerencséje van azzal, hogy eljut a POSZT-ra.
Igen, ez a nyíregyházi színháznak jót tesz, de nekem erőteljesen közömbös a POSZT, nem izgulok, hogy ott van-e előadásom, nem várom a hajnali telefont, mint 2000 környékén, hogy nyertem-e vagy nem nyertem. Ez régebben nagyon lényeges volt. Örülök, ha a színészek díjat kapnak, mert akkor nekik segítettem, de azok miatt, amiket mondtam, nekem a POSZT nem tartozik a szerelmeim közé.
Mi tartozik most a szerelmeid közé?
Most az, hogy
a Dohány utcai seriff előadása, a K2 Színház, de főleg Boros Anna és munkatársainak hihetetlen melója miatt kimegy New York-ba, Washingtonba, és angol nyelvű előadásokat tartunk belőle. Nagyon várom a produkció találkozását az amerikai közönséggel.
Örülök, hogy a Szakértők zenekar, tehát a Kovács Marciék bandája is kimegy, és koncertet tart Márton, már rég ott kellene játszania. Olyan nagyságokkal lép fel majd, mint a Klezmatics klarinétosa, Matt Darriau, aki egy csodálatos világsztár. Meghallgatta a Szakértők zenéjét és örömmel vesz részt a koncertjükön.
Eszelős kaland egy olyan előadást áttenni más nyelvre, amelyikben csak a szöveg és a zene van, hiszen az utolsó egy-két percet leszámítva, vaksötétben játszódik a produkció.
Nagyon nehéz volt a színészeknek. Egy részük beszél angolul, nem is rosszul, azok akik pedig nem, is tanultak valaha és ők fölkészültek. Nagy segítségünk volt, hogy kinti amerikai színészkollégák fölmondták a szöveget, hogy kiejtésben ne okozzanak csalódást. De Iso, az öcsém, azt mondta, hogy nagyon sok az angolul kevésbé jól beszélő kint, igen sokféle angolt beszélnek, ezért nem idegen, hogy valaki nem az irodalmi angolt, az irodalmi amerikait használja.
Mikor lesz ez pontosan?
Június 15-én megyünk, és körülbelül két hétig maradunk. New York-ban pedig a K2-nek még lesz előadása, a Holdkő, amit Závada Péter az amerikai disszidenseknek a történeteiből írt. Ez magyar nyelven lesz a Magyar Házban. Plusz még a Szakértőknek lesz koncertje és még amit Alföldi Róberttel közösen csináltak Marciék, Konrád György szövegét használva, a Kutató kézben hamu és csontdarabkákat is előadja a Szakértők meg egy Amerikában élő színész fiú, Boncz Ádám.
Mi ez, egy kultúrcsomag?
Ez egy csomag, igen, Hungary Live fesztiválnak nevezték el, és az a terv, hogy évente csinálnak egy ilyet.
Éles szóváltásba keveredett a parlament elnökével, Kövér Lászlóval a Jobbik képviselője. Jakab Péter szerint a Fidesz önmagát keverte gyanúba, amikor a kormánypárti frakció azonnal felhördült a bűnözők emlegetésekor. A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Jakab Péter számít arra, hogy szűzbeszéde miatt szigorú pénzbüntetést kap majd a házelnöktől, de úgy érzi, ezt vállalnia kell.
Hirtelen politikai sztár lett, mert első parlamenti beszédében lényegében bűnözőnek nevezte a kormánypárti többséget. Jól megfontolta, hogy mire vállalkozik?
Természetesen, jól átgondoltam. Ebben még csapdát is állítottam, amibe gyanútlanul belegyalogoltak az urak. Ugye azt mondtam a parlamentben, hogy izgulok, mert „ennyi bűnöző” előtt még soha nem beszéltem, amire Kövér László és a Fidesz többség azonnal felhördült, pedig úgy is érthették volna a szöveget, hogy „ilyen kevés bűnöző” előtt nem tartottam még beszédet.
Azért nehezen lehetett másként érteni…
Mindenesetre sokat elárult, hogy a Fidesz urai a kevéssé hízelgő változatra gondoltak, ami persze az igazsághoz is közelebb van, hiszen
az elmúlt évtizedekben eltűnt a nemzeti vagyon, s ezért még senki nem került börtönbe.
Ez pedig frusztrálja a társadalmat, mert az emberek minden forintért kőkeményen megdolgoznak, s a legapróbb szabálytalanság miatt hatóságok vegzálják őket. A nagypolitika pedig következmények nélkül eltüntetheti az ország vagyonát, s most nem csak a Fideszre, hanem az MSZP kormányzására is gondolok.
Alig kezdte el a beszédet, Kövér László azonnal leállította és kioktatta, igyekezett önt megalázni. Erre is felkészült?
Nem kell erre készülni, ha engem valaki megcsipked, akkor az felpaprikáz, s valamilyen hatásosnak tűnő választ azonnal kicsúszik a számon. Korábban önkormányzati képviselő voltam Miskolcon, a polgármester is rendre kikapcsolta a mikrofonomat, tehát meg sem lepett.
A házelnök viszont felhívta arra is a figyelmét, hogy nem a jobbikos haverjai között ül a kocsmában.
Igen, de egy kocsmában sokszor tisztességesebb emberek vannak, mint a parlamentben, úgyhogy ez nem sértő.
Azért a házelnök kioktatása elég megalázó volt, szinte megsemmisítő erejű, ami – a kommunikációs szakértők szerint – arra is alkalmas, hogy kiszolgáltatottnak, gyengének mutassa az ellenzéket. Ezért törlesztett, s vágott vissza úgy, hogy „elvtársnak” nevezve Kövér Lászlót?
Törlesztésről szó sincs, ez az igazság. Kövér elvtársnak is van múltja, de rendszerváltáskor köpönyeget váltott, de ez nemcsak róla, hanem az egész Fideszről is elmondható.
Azért közülük kevesen voltak az állampárt tagjai…
De voltak már liberálisok, Soros által kitartottak, később konzervatívok. Most meg Soros-ellenesek, más definícióval nehéz lenne őket meghatározni. Az igazságot mindenkinek, még Kövér elvtársnak is tűrnie kell.
Viszont ha a házelnök végleg elveszi a szót, akkor ön pácban marad, legfeljebb megalázva leülhet.
Ismétlem, még Kövér László sem tud fellépni a tények ellen.
Önnek a balhé, tehát a gyors népszerűség, vagy a korrupcióról szóló beszéde volt a fontosabb?
Az nem balhé, ha kimondjuk az igazságot! Inkább Kövér Lászlót minősíti, hogy az egészből igyekezett balhét kreálni, hogy ne a felszólalásomra figyeljenek, ami alapvetően a korrupcióról szólt. De az emberek átlátnak a szitán. Ha tőlem elveszi a szót, akkor nem Jakab Péter mikrofonját kapcsolja ki, hanem annak a közel másfél millió ember véleményét nem engedi elmondani, akik a Jobbikra szavaztak. De továbbmegyek, a beszéd mindenki más nevében is megfogalmazódott, akit zavar a közpénz nyílt tolvajlása.
Új képviselőként pedig csak most szembesültem azzal, hogy Kövér elvtárs milyen mértékben korlátozza a parlament nyilvánosságát, az újságírók mozgásterét. Miközben a törvényhozás munkája az egész ország ügye, mindenkire tartozik.
Az nem zavarja, hogy a házelnökkel folytatott szóváltás bekerült a sajtóba, a korrupcióról elmondottak kevésbé?
A visszajelzésekből ítélve a korrupció emlegetése eljutott a szélesebb közönséghez, még azt is értették, hogy sok esetben törvényesített korrupcióval van dolga a magyar társadalomnak.
Az a legelszomorítóbb, amikor bűnözők hoznak törvényt az ország kifosztására, és arra is, hogy a közpénz ellopása miatt ne kelljen börtönbe vonulniuk.
Andy Vajnát szoktam erre példaként felhozni, hisz törvénykeztek arról, hogy a kaszinók az ő kezébe kerüljenek, bezzeg az online pénztárgépet neki nem kell beszereltetnie. Az online szerencsejátékot is egy nap alatt az ő kezére játszották, ez nyilván extraprofitot eredményez, amit egyébként offshore cégek segítségével kivisz az országból. A Fidesz ezt is legalizálta. 2010 óta nagyjából 30 milliárdot vittek ki ilyen módon az országból, amit egyébként béremelésre is lehetett volna fordítani.
Azt is kiszámolta, hogy Mészáros Lőrinc 18 másodperc alatt keresi meg egy borsodi egészségügyi dolgozó bérét. Nem értem, hogy ilyen számításokkal minek erőlködik, hiszen a magyarokat úgy tűnik, nem érdekli a korrupció. Nyolc éve ez megy, és újra kétharmada van a Fidesznek.
Igen, de a társadalom többsége nem a Fideszre szavazott, tehát az embereket mégis érdekli a korrupció. Véleményem szerint a kormány szavazói a korrupciót védelmi pénznek tekintik, mert elfogadják, hogy a kormány lop, de cserébe megvédi az országot a migrációtól. Ami persze ugyancsak átverés, mert a kormány úgy lop, hogy közben migránsok ezreit, köztük a jól fizetőket beengedi. Ezt az egészet meg kell értetni az emberekkel, hogy mindenki tudja, a korrupció miatt képtelenek megvenni az ennivalót, a gyógyszert, vagy kifizetni a sárga csekket.
Felmérések szerint az utóbbi időben elképesztően romlott a parlamenti vita stílusa, amihez immár ön is hozzájárult. Nem érez felelősséget emiatt?
Lehet, hogy kicsit nyersen, vagy karcosan fogalmaztam, de az igazság kimondása mindig tisztulással jár. Ráadásul nem a tiszta beszédből, hanem közpénz ellopásából van elegük az embereknek.
Kósa Lajos nagyobb értékű ajándékot kapott volna, ha segít befektetni a mesés örökséget, mint az édesanyja – mondta a „csengeri asszony”, Szabó Gáborné ügyvédje.
A jelenleg Genfben, kiadatási őrizetben lévő Szabó Gáborné a napokban visszatérhet Magyarországra, és ügyvédje, Helmeczy László szerint nagyon sok olyan dolog kiderülhet, amely terhelő Kósa Lajosra nézve a csengeri örökség ügyében.
Helmeczy erről az Hír TV Egyenes beszéd című műsorában beszélt, ahol elmondta, hogy a fideszes politikus és Szabó Gáborné Svájcban is találkozott az állítólagos 1300 milliárdos örökség ügyében, amelynek kezeléséhez a nő Kósa segítségét kérte.
Kósa Lajos nemrég azt nyilatkozta, hogy az egész ügy csak a lejáratására tett kísérlet, amely az ellenzéktől indult ki. Helmeczy viszont azt mondja, fotók is vannak róla, hogy Kósa és Szabó Gáborné Svájcban is találkozott, és több dokumentum is van a birtokában, amelyből kiderül, hogy Kósa szerepe még jelentősebb az ügyben.
Az ügyvéd arról nem nyilatkozott, hogy létezik-e az örökség, azt mondta, ezt maga sem tudja. Ez a körülmény viszont szerinte lényegtelen abból a szempontból, hogy Kósa anyjának nevére 800 milliós ajándékozási szerződést írtak, és maga Kósa is kapott volna ajándékot. Erről csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy nem készpénzről van szó, hanem külföldi értékpapírokról, és az ajándék értéke meghaladta volna a 800 millió forintot.
„Régóta finanszírozási válság van a közéleti nyomtatott sajtóban, ami összefügg a politikai helyzettel” – mondta a FüHü-nek Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke annak kapcsán, hogy csütörtökön jelent meg a Heti Válasz utolsó print száma. Szerinte a saját lelkiismeretük szerint dolgozó újságírókat el akarják tüntetni a szakmából.
„A kormány példátlanul nagy befolyást gyakorol a hirdetési piacra” – mondta Hargitai arról, hogy mi a legnagyobb kihívás, amivel a print lapok szembenéznek. Szerinte mindenki tapasztalja, aki ilyen helyen dolgozik, hogy nem is csak az állami hirdetések hiányával van a baj, hanem azzal is, hogy ez a piaci hirdetésekre is hatással van.
„A piaci, tehát az államtól elvileg független hirdetők szorosan együtt mozognak az állammal: ahol nem jelenik meg állami hirdetés, ott a magánhirdetők is eltűnnek,
mert úgy értelmezik, hogy tiltólistára került az orgánum, és nem akarják magukra vonni a kormány haragját” – mondta a MÚOSZ elnöke megerősítve ezzel a Heti Válasz főszerkesztőjének szavait. Borókai Gábor szerdán megjelent írásában kiemelte, hogy a 2007 és 2015 között nyereséges lap a G-nap, azaz a tulajdonos Simicska Lajos és Orbán Viktor miniszterelnök összeveszése után 82 százalékát elvesztette a hirdetési bevételeinek. Simicska a választások után nem kívánta tovább működtetni a lapot, új vevő pedig egyelőre nem akadt a veszteségessé tett lapra.
Hargitai Miklós szerint a piactól teljesen elszakadt viszonyok alakultak ki a nyomtatott sajtóban. Példaként hozta fel, hogy bezárásakor a Népszabadság (melynek ő is munkatársa volt) piacvezető politikai napilapként körülbelül 40 ezer példányban jelent meg, miközben a Magyar Idők esetében tizedannyi volt a példányszám, a havi hirdetési bevételük viszont több volt, mint a Népszabadság esetében az egész éves.
„A kormány politikai jóindulatát kell megszerezni a hirdetési bevételekhez, ami azt jelenti, hogy
a sajtónak azon része, amely nem kormányzati befolyás alatt áll, semmi jóra nem számíthat”
– mondta.
Arra a kérdésre, hogy a print lapok olvasottságának általános csökkenése mennyire járulhat hozzá a kialakult helyzethez Hargitai Miklós azt mondta, hogy ez nem döntő tényező. Annál is inkább, mert a korábbi zuhanás után megállt a csökkenés, és például a Népszava az egyre szűkülő piacon még jelentős példányszámnövekedést is el tudott érni, tehát továbbra is van igény a nyomtatott sajtóra. Az más kérdés, hogy hiába a növekedett meg az olvasótábora, a Népszavát is könnyen el tudná lehetetleníteni a kormányzat, ha „hirtelen rázúdítaná az összes haragját” – véli Hargitai, aki jelenleg ott dolgozik.
Arra a kérdésre, hogy mit tud tenni a MÚOSZ az állás nélkül maradó újságíróként, a szervezet elnöke azt válaszolta, hogy hosszú távon nem sokat. Elmondta, hogy a Népszabadság megszűnése után még az újságírók nagy része el tudott helyezkedni a szakmában, de a Magyar Nemzet megszűnésénél már nem ez volt a helyzet.
Csak kevesen találtak munkát, és ez csak rosszabb lesz, hiszen a piac folyamatosan szűkül.
„A MÚOSZ-nak társadalmi szervezetként nincs olyan ereje, hogy az összes munka nélkül maradt újságíró egzisztenciájáról gondoskodni tudjon” – mondta. Segélyalapot működtetnek, emellett jogi és munkaügyi tanácsot tudnak adni ahhoz, hogy egy lap megszűnése esetén a lehető legkevesebb hátrány érje az ott dolgozókat. Hosszú távon viszont nem tudnak segíteni.
Arra a felvetésre, hogy emiatt sok újságíró elhagyhatja a pályát, Hargitai azt mondta, hogy szerinte ez is lehet a kormányzat célja. Szeretnék kiszorítani azokat az újságírókat, akik még a saját tudásuk és lelkiismeretük alapján írnak, hogy a helyükre olyanok kerüljenek, „akiknek meg lehet mondani, hogy miről mit lehet írni”.
A Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió, majd a Heti Válasz megszűnésével alig maradt olyan lap, amit ne a Fidesz közvetlen baráti köre működtetne, vagy a Fidesz kegye tartana fenn.
Tarthatatlan, amit a Fidesz 2010-es kormányra kerülése óta tesz a magyar sajtóval. A totális centralizálással a vidéki média az Orbánhoz közelálló oligarchák kezébe került – állapítja meg a Magyar Liberális Párt közleménye: A történelmi emlékezetünket segítő, magyar kulturális életet kiegészítő nemzetiségi műsorokat szüntettek meg, helyükre pedig a Fidesz központosított propagandáját erőltették. A „közszolgálati médiának” a tájékoztatás helyett az Orbán-kormány gyűlöletkeltő, uszító politikájának közvetítése lett az elsődleges célja és feladata.
Miközben a Fidesz a saját képére formálta a magyar sajtót, megszüntették a szabad versenyt a piacon.
A kormánylapokat közpénzből tömték ki, piaci alapon pedig lehetetlenné vált kormánykritikus sajtót működtetni. A szereplők félnek, és joggal félnek a kormányzat retorziójától. A Népszabadság, a Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió, majd a Heti Válasz megszűnésével alig maradt olyan lap, amit ne a Fidesz közvetlen baráti köre működtetne, vagy a Fidesz kegye tartana fenn.
A Liberálisok ezen a pár – még létező – sajtóorgánumon szeretne segíteni,
ezért egy olyan független, nem párt, és nem kormányzati alapú kuratórium létrehozását javasolják, amely lehetővé tenné a szabad piac érvényesülését, és vállalkozóknak, befektetőknek adna lehetőséget a sajtótermékek támogatására. Amelyben nem fideszes oligarchák között osztanák szét előre a pályázati pénzeket, hanem szabad pályáztatás útján, teljesítmény alapú rendszeren belül döntenék el független szakértők, hogy a társadalom objektív tájékoztatásával melyik sajtótermék szolgált rá az állam és az adófizetők támogatására.
Nem hagyhatjuk, hogy a Fidesz még több független szellemi műhely munkáját lehetetlenítse el! Itt az ideje megszüntetni a kora kádári időket idéző helyzetet, amely demokratikus viszonyok között, Európa nyugati országaiban teljesen elképzelhetetlen. A demokrácia alapja, a sajtószabadság és annak utolsó morzsái a tét – áll egyebek között a Liberálisok közleményében.
Néhányan majd megsértődnek, néhányan elküldenek a francba, suttogva néhányan majd azt mondják, hogy milyen igazam van, véli Verebes István új, Tólig című könyvéről.
Arról nincs szó, hogy színészeket hogyan aláznak meg, hogy vannak kiszolgáltatva, nem abúzussal, hanem az egész lényükben, az egész tevékenységükben.
Fölemeltem a hangom, igaz, annyira, hogy a nyíregyházi színház előtt lefékeztek az autók.
Éhezők és esélytelenek milliói vannak, ez pedig felháborító.
Meg lehet kenni a népet, és nem érdekli a szólásszabadság.
Azt mondod a könyved sajtótájékoztatóját beharangozó szövegben, hogy pusztán a három gyereked, ami belőled említésre méltó, az összes többi az már a hiúságod vagy maximum az önbecsülésed. Ezzel elvileg lenullázod a szakmai munkádat. Komolyan gondolod ezt?
Ezzel azt mondom, hogy a gyerekeimet tartom fontosnak, a tevékenység az csak cafrang az életen.
Azért rendeztél például Csehovot, hogy mondjuk a fiadat taníttasd Londonban?
Azért rendezek, azért játszom vagy azért teszek bármit, hogy helyt álljak abban a minőségemben, amit a szüleimtől kaptam és ami kötelez a gyerekeim felé. Természetesen nyilvánvaló, hogy ezt megfelelő komolysággal és elhivatottsággal teszem, de ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy Csehovot rendezek vagy követ török.
Mennyi abból a hiúság és mennyi az önbecsülés, amit csinálsz?
Ha kegyes akarok lenni magamhoz, akkor fele-fele.
Te magad mondtad, hogy közléskényszered van, ezzel valamit csak akarsz mondani, vagy nem?
facebook
Hát nézd, hogyha az ember megszólal, akkor legalább mondjon valamit. Ez a minimum. Ez a könyv végül is felelősségből született. Az benne a felelősség, hogy már ötven éve vagyok a pályán, és el kell mondanom azt a jót és rosszat, amit tapasztaltam, elsősorban talán azért, hogy volt egy ilyenfajta szemszög is. Az én szemszögem nagyon partikulárissá avatott szemszög. A legtöbbször azok, akik a tojáson belül voltak, legyintettek rá, de én azt gondolom, hogy az enyém is egyfajta irány és ennek legyen nyoma. Nyilvánvalóan lehet vele vitatkozni.
Mitől váltál meglehetősen hamar kívülállóvá? Már a pályád elején, a kaposvári színház fénykorában sem álltál be a sorba, nem gondoltad azt, hogy hú ha, együtt van a nagy csapat, és te mindent velük csinálsz.
Én azt hiszem, hogy nem ilyenné váltam, hanem tán már ilyennek születtem, vagy a neveltetésem, az apám hatása, hogy mindig úgy érzem föl kell tennem egy kérdést, hogy úgy vannak-e a dolgok, ahogyan látszanak, ahogy mondják. Persze azért ez változott, ma már nem bírok olyan integritással, mint húsz-huszonöt éves koromban.
De miért nem?
Mert gyerekeim vannak. Amikor ők megszülettek, bizonyos engedményeket kellett tegyek, ahogy később is, ha azt akartam, hogy olyan színvonalon lássam el őket, amit én jónak, európainak tartottam.
Ez azt jelentette, hogy nem mondhattad el a véleményedet?
De, elmondhattam, csak semmi hatása nem volt soha. Most se lesz egyébként, néhányan majd megsértődnek, néhányan elküldenek a francba, suttogva néhányan majd azt mondják, hogy milyen igazam van, de hatása az nem lesz. Ahhoz, hogy hatása legyen, az egészet a fejéről a talpára kellene állítani.
De konkrétan mit?
– Hát például az egész színházi szerkezetet. Például azt a tünetet, ami két-három feltételezett, nyilvánosságra került abúzus botrányát beépítette a köz életébe. Egyébként semmi nem történt. Arról nincs szó, hogy színészeket hogyan aláznak meg, hogy vannak kiszolgáltatva, nem abúzussal, hanem az egész lényükben, az egész tevékenységükben. Arról nincs szó, hogyan bánnak és milyen hangon beszélnek velük. Kerényi Miklós Gábort nem azért kellett volna elmozdítani a pozíciójából, mert vállfával megvert egy fiatalembert, aki odament, és behajolt az ölébe.
Ezt te honnan tudod?
Hát ezt ő maga mondta. A 160 cm-es Kerényi nyilván nem ráncigálta be a 180 cm-es férfit, hanem szolgalelkűen odament és hajlandó volt elviselni, hogy őt megregulázzák.
Ezt a fiatalember mondta?
A fiatalember mondta, hogy ez történt. Miért a karhatalom kényszerítette az ölébe a Kerényinek. Ahogy a Kerényi bánt és bánnak mások a színészekkel, az intő példa és erről hallgat mindenki.
Mire gondolsz, hogy bánnak a színészekkel?
Mint az állatokkal.
Ez üvöltést, vagy mit jelent?
Gábor, a Cirkuszhercegnő premierje előtt az Operettszínház kórusa fölhívott engem a karterembe, és elénekeltek nekem az operettből egy dalt átírt szöveggel, amivel megköszönték, hogy én emberségesen szóltam hozzájuk. Tudod, hogy ez milyen botrány?! Tudod milyen botrány, hogy ez nem természetes? Meg kell köszönni?!
Te soha nem üvöltöttél rendezőként, igazgatóként?
Nem. Nem. Hozd ide azt a színészt, akit az elmúlt ötven évben én megaláztam. Vagy csak minősítettem.
Annyit sem mondasz egy próba hevében, hogy menj ki a fenébe.
Nem mondok ilyet. Miért mondanék?
És amikor fölhúzod magad, akkor mi történik?
Akkor fegyelmezem magam. Tudok ingerült lenni, nyilvánvalóan. Megsérteni, megbántani, megalázni, számon kérni olyan hangon, ahogy ez szokás, azt hiszem, hogy ilyet nem tettem soha. Kétszer ordítottam, mind a kétszer nem indulatból, hanem szántszándékkal, mert olyan szemtelen volt egyszer egy hangmester és egyszer egy színész. És akkor fölemeltem a hangom, igaz, annyira, hogy a nyíregyházi színház előtt lefékeztek az autók. De ugyanígy ráordítottam volna az utcán is valakire, ha szemtelen. Hát azért voltak itt rendezők, Vámos László, Várkonyi Zoltán, Berényi Gábor, ők nagyon jó emberek voltak és jó előadásokat csináltak. Amióta Szőke István hozzávágta Sinkovits Imréhez a klumpáját A csapodár madárka próbáján, azóta itt nincs mérték. És ezt a Sinkovits lenyelte. Meg amit írok a könyvben, hogy Psota Irén jött a színpad csapóajtajának az egyik oldalán, a másik oldalon pedig jött egy táncosnő és azt mondta, hogy „hú bazdmeg, de megijedtem”. Mondta magának Psota Irénnek.
Hát azért ez elég kétélű dolog, mert tudjuk, hogy például a korszakos koreográfus, Seregi László is csapkodta a papucsát a táncosokhoz, meg kiabált, de ettől még imádták.
Biztos van ilyen is, Seregi László zseniális koreográfus volt, de nem biztos, hogy azt pártolom benne, hogy ordítozott. Énvelem biztos, hogy nem ordítozott senki, illetve egyszer Kerényi Miklós Gábor, de őt a második mondatnál leállítottam. Nem is velem ordítozott, hanem a táncosokkal A kutya, akit Bozzi úrnak hívnak című musical próbáján. Meg is írom. Elkezdett üvöltözni, mondtam, hogy amíg én a színpadon vagyok, ezen a hangon nem beszélhet. De megint üvöltött, mondtam, ne üvöltsél, mert odamegyek és úgy pofon váglak, hogy kirepül a fogsorod. Erre azt mondta, hogy akkor szünet. Velem soha többé nem kiabált. Olyan volt velem, mintha az édesapja lettem volna. Csak addig van nagy pofájuk, amíg valaki azt nem mondja, hogy na most már elég.
Most van egy olyan rossz érzésem, hogy döglött oroszlánba rugdosunk.
Most mondjak más neveket? Ugyanilyen panasz van kiváló rendezőkre, egyébként Kerényi is kvalitásos, képességes ember, ezt én nem tagadom.
Mondtál még valamit, amit megint csak lehet furcsállni…
Amit én csinálok, azt mind lehet furcsállni.
Szóval azt mondod, hogy a hivatásodnak kizárólag a színházrendezést tekinted. De közben mégiscsak voltál vagy tán vagy is színész, konferanszié, író, publicista…
Ezek a mesterségeim, legfeljebb a kedvteléseim. Én azt gondolom, hogy talán a színházrendezéshez értek, ezt tanultam meg leginkább, a színészethez nincs annyi képességem, mint amennyit én elvárok egy színésztől.
Amikor Nyíregyházán igazgató voltál, nyilatkoztad is, hogy oda te jobb színészeket viszel, mint amilyen te vagy.
Így van, nekem Várkonyi volt a mesterem, aki ugyancsak ötévente játszott egy szerepet, tudta a szakmát, nagyon érdekes pasas volt, nem gondolta azt, hogy minden pillanatban neki színpadra kell mennie.
Miközben te mégiscsak színészként lettél országosan ismert.
Mert nem indult rendezői szak, utána pedig nem vettek át, mert nem léptem be a pártba. És aztán egyszer csak úgy alakult az életem, hogy ez lett a fontos. Amikor Ascher Tamásnál az Ördögökben eljátszottam a fiatal Verhovenszkijt, az egy olyan áldásos pillanat volt, amikor az angyal leszállt közénk, és onnantól kezdve engem már nem érdekelt a pálya, mert tudtam, hogy onnan tovább én már nem jutok. De hát valamiből meg kellett élni. A 170-et még átvittem, de tudtam, hogy a 230-at már nem ugorhatom meg.
És az nem jó, ha többször is sikerül átvinni a 170-et?
Nem. Engem untat.
De, ha azt mondom, hogy sokan rendezőként sem jegyeznek annyira, mint Aschert, akkor erre mit válaszolsz?
Erre azt mondom, hogy ez engem a legkevésbé sem zavar. Ascher olyasmiket tud, amiket én nem tudok, de ő sem tud olyanokat, amilyeneket én.
Mi az, amit te tudsz?
Hát van olyan. Mondjuk a léhább műfajokban azt hiszem, hogy egy kicsit jobb vagyok nála. Nem azt állítom, hogy Aschernek nincs humora, mert például most láttam a Háztűznézőt, és remek volt.
De az Állami áruház ugyanúgy remek volt, mint a János vitéz…
Igen, ezek is remekek voltak. De nem ezek a műfajok a jellemzőek Tamásra. Bár lehet, hogy tényleg sokkal jobb nálam, hát egye fene. Ez nem baj. Én soha nem jobb akartam lenni, elég volt nekem a jó. Ha én jó voltam, azzal már elégedett voltam, nem akartam jobb színházat csinálni, jobb ember lenni, csupán jónak lenni is igen nagy meló.
De az előbb éppen arról beszéltünk, hogy színészként ez mégsem volt neked elég…
Nem.
Rendezőként miért elég?
Hát rendezőként is föl kell birizgálnom magam ahhoz, hogy kaland legyen, érdekeljen amit csinálok. Nem mindig van ilyen feladatom, de hát ebből élek.
Szeretsz kevéssé ismert, akár nem is nagyon jónak tartott színészeket rendezni. Úgy, hogy igyekszel kihozni belőlük a maximumot.
Sokkal érdekesebb kihozni valakiből a maximumot, mint sztárokkal vesződni. Az pedig, hogy „jónak tartott”, ideiglenes állapot. A tehetség az állapot. Ma van, holnap nincs, ma nincs, holnap lesz. Nagyon furcsa dolgokat lehet észrevenni. Azok jelentős részének, akiket lanszíroztam, sikerült bizonyítaniuk, hogy jónak tarthatók.
Miközben azért lett Nyíregyházán úgy öngyilkos színész, hogy te is azt mondtad, reménytelen volt a helyzete.
De ez nem az én saram volt, hanem az egész színházi szerkezeté. Ez ugyanaz volt, amiről én beszélek, hogy Szigeti Andris azt mondta, nincs tovább. Már mindent eljátszott, már korosztályának legkarizmatikusabb színésze volt, már nem kellett Pestre, tönkrement a magánélete és azt mondta, hogy elég. Nem pártolom az ilyen lépést. De ez nem az én saram volt, mert mielőtt én odamentem, alig játszott, utána pedig nagyon jelentős szerepeket kapott. Ha valakinek az élete kátyúba jutott, azt nem lehet megmenteni. Ez nekem is nagy bumm volt, mert nagyon szerettem őt.
Amíg a Nap-keltében műsort vezettél, egyértelműen kiderült, hogy meglehetősen markáns véleményed van a politikáról, a társadalomról. És azóta is írsz, tehát gondolom, megmaradt, hogy bősz újságolvasó, híradónéző vagy.
Ez is azóta már fáradt. A Nap-keltebeli működésemnél nem volt annyira jellemző, amit mondasz, a Heti Hetesnél, ott igen. De nem is annyira a társadalomról van nekem véleményem, vagy a napi társadalomról, mert ez a társadalom elég mozgékony, hanem a jelenségekről. A jelenségekről van morális és intellektuális véleményem, hogy valami erkölcstelen vagy hülyeség. Azt, hogy politikailag kinek, Gyurcsánynak vagy Orbánnak van igaza, én nem tudom, majd eldönti a történelem. De arról, hogy valaki tisztességtelen vagy hülye, van véleményem, kétségtelen.
És akkor kikről vagy mikről van meg a véleményed?
Mindenkiről. Nagyon kevés olyan ember van a politikai életben, akit én autentikusnak, követhetőnek vélek. De ez jellemző, mert aki követhető lenne, az ebbe a „kreclibe” be se teszi a lábát. Például Kornai János nem fog hivatalt vállalni és a politikában nem fogja megmérni magát, ő világszínvonalú közgazdász és még mondhatnék több nevet is.
De miért alakult nálunk úgy, hogy szitokszó lett a politika és a politikus?
Mert már a rendszerváltozásnál önjelöltek társasága volt az Ellenzéki Kerekasztal. Hát ki hívta azokat oda?
De hát netán szerepük volt a rendszerváltozásban…
Hát, mert odamentek. Elkezdtek szerepelni, és azt mondták, hogy mi vagyunk a rendszerváltók.
Ők azóta is placcon vannak és újratermelik magukat?
Ennek az evolúcióját én nem figyeltem, de rendkívül rokonszenves emberek elkezdtek egy népszavazást szervezni, győztek, és három perc múlva akkora baromságokat beszéltek, mint a többiek. Ugyanolyan hülyén viselkedtek.
A legvidámabb barakknak minősítettek minket ezen a fertályon. Előnyünk volt a többi körülöttünk lévő országgal szemben, nyilván Ausztriát leszámítva. Most pedig leghátulra kezdünk sasszézni…
Én még ezt sem mondanám. Ennél árnyaltabban látom a helyzetet. Azt látom, hogy egy csomó eredmény van, az agyongyalázott unortodox gazdaságpolitika nem bukott meg, ahogy jósolták, teli vannak a teraszok, az embereknek több pénzük van.
Már akinek.
Azt mondom, hogy igenis van egy bizonyos réteg, amelyiknek jobb lett, ezt el kell ismerni. És közben azt is el kell mondani, hogy vannak nálunk éhező, nyomorgó, esélytelen gyerekek. Éhezők és esélytelenek milliói vannak, ez pedig felháborító. De mondj nekem egy olyan ellenzéket az elmúlt huszonnyolc évből, amelyik azt mondta, hogy ezzel meg ezzel nem értek egyet, de azt meg azt az intézkedésüket pártolom, segítem. Mondj egy olyan ellenzéket, amelyik nem kapásból vetett el mindent, feltételezve, hogy azok, akik csinálják, dilettánsok, aljasok, szemetek. Azt gondolom, hogy ami nyilvánvaló, arról beszélni kell. Akkor is, ha jó, akkor is, ha rossz. De én nem látok világvégét Magyarországon. Az emberek jó része azt mondja, lehet, hogy ezek lopnak, ezt csinálnak, azt csinálnak, de mit tudom én, hogy a másik mit csinál, ez meg ez nekem most megvan, biztonságban vagyok, azokra szavazok, akik ehhez engem hozzásegítettek. Ez történt. Hogy hogyan lehetne a jelenlegi rendszert visszacsinálni és hogy vannak-e arra alkalmas emberek, akik ezt visszacsinálják, az pedig kérdéses. Arra nem voltak képesek, hogy egymással szót értsenek. Miért értenének szót az országgal? Hogyan lennének alkalmasak ők országot vezetni? A mostaniak legalább a maguk módján, és tedd nagyon idézőjelbe a „maguk módjánt”, megszervezték azt, amit gondoltak. Ez meg van szervezve.
Ez biztos, csak nincs-e már annyira megszervezve, hogy diktatórikus jegyeket mutat?
Ez nem meglepő abban az országban, amelyikben ilyen módon meg lehet kenni a népet, és nem érdekli a szólásszabadság, ott sok minden megtörténhet. Hát érdekel bárkit, hogy az én könyvemet kiadják, nem adják, mit érdekli őket, hogy én megszólalok-e vagy sem? Az emberek többsége, ha hideg van, be akar fűteni, nyáron el akar utazni a horvát tengerpartra, benzint akar venni az autójába. Amíg nem kerül a bíróság elé, nem érdeklik az ítéletek. Amíg nem kerül kórházba, szarik az egészségügyre, ha pedig ott van, akkor majd puffog.
De akkor ez hová vezet?
Hát majd meglátjuk. Gábor, az apám, meg a nagyapám már milyen korokat élt túl!? Nem fogok kedélytelen életet élni, és nem fogok a barikádra sem menni azért, ami most nálunk van. Eddig se volt az a rettenetes nagy szabadság. Ha ellentmondasz, azt a legnagyobb demokráciában sem szeretik, a nép sem szereti. A társulatok sem szerették, ahol én megszólaltam. Nyilván kellene, hogy működjön egy ellenerő. De hát nincs.
És akkor messze Budapesttől, Bazitán, ahol laksz, kvázi takaréklángra tetted magad?
Nem, nem tettem takarékra magam. Csak éppen nem vagyok a képernyőn és nem mondom a magamét. Én azt hiszem, hogy nem bántottam meg senkit, iróniával kezeltem a jobbot és a balt is, nem szerették, de egyébként nem bántottak nagyon. Nem fentről jön az, amikor a szolgalelkűek úgy gondolják, hogy most az Alföldi ne jöjjön ide, a Verebes ne menjen oda, XY-nak ne legyen a televízióban helye.
De nem gondolod, hogy azért a mamelukok a „fent” elvárásaiból indulnak ki?
Lehet. Csak erre azt mondom, hogy tőlem próbálja elvárni azt bárki is, hogy mást mondjak, mást cselekedjek, mint ahogy én azt gondolom. Inkább éhen halnék, azt hiszem.
A kormányfő rögtön a választási győzelem után élesen bírálata a Kúriát, amiért az érvénytelennek nyilvánított több ezer szavazatot és ez a Fidesznek egy parlamenti helyébe került.
A jelek szerint az újabb kétharmad birtokában Orbán Viktor nekimegy a bíróságoknak – írja a német lap. Megfigyelők szerint ehhez a startjelzést az adta meg, hogy a kormányfő rögtön a választási győzelem után élesen bírálata a Kúriát, amiért az érvénytelennek nyilvánított több ezer szavazatot és ez a Fidesznek egy parlamenti helyébe került. Majd nem sokkal később bejelentette az igazságszolgáltatás reformját. Az Európai Néppárt nyilvánosan aggályát fejezte ki, hogy a politikus most megpróbálhatja még jobban kiépíteni a hatalmát, miközben már a bíróságok képezik az egyetlen megmaradt ellensúlyt.
Hogy ezt letörje, Orbán nem olyan brutális módszert alkalmaz, mint a lengyelek. Közigazgatási bíróságot tervez, ám az ellenzők attól tartanak, hogy ily módon politikailag fontos ügyeket ki lehet majd vonni az eredeti jogrendszer hatálya alól.
Az egész szisztémában központi szerepet tölt be a miniszterelnök barátjának számító Polt Péter, bár idáig még nem tudták rábizonyítani, hogy kényes korrupciós ügyekben akadályozza a bírósági eljárást. Viszont nagyon is tetten érhető az ütközés Handó Tündével, aki ellen a kinevezési gyakorlat kapcsán ellentámadásba mentek át a bírák. A hatalmi ág függetlenségére felügyelő Bírói Tanács nyíltan kétségbe vonta Szájer József feleségének elfogulatlanságát. Mindazonáltal arról egyelőre nincs szó, hogy a politikai járszalagra vette volna az igazságszolgáltatást, Darák Péter pl. igen határozottan fellép Handóval szemben.
A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság lényegében állami felügyelet alá kerül
Nincs szükség erre az új bíróságra
Akkor vezetik be, amikor virágzik a diktatúra
Politikailag szabad szöveg az alkotmány
A hatalom bebetonozása a cél
Az a tapasztalatom, hogy az emberek nem nagyon értik, mi is az a legfelső közigazgatási bíróság, illetve miért is lenne baj nekik, ha ez létrejönne…
Ez szakmai kérdés, és azért nehéz megérteni, mert olyan jogintézmény, amely létezik a jogállamokban is, de a jogalkotó nem magyarázza el értelmesen miért van rá szükség ma Magyarországon. Ráadásul, amiről beszélünk, az nem teljesen új, közigazgatási bíráskodás természetesen létezik most is. Tudni kell, hogy szakmailag különválasztják a büntetőügyeket, a polgári ügyeket és a közigazgatási ügyeket. Jelenleg ez utóbbiak közé tartoznak szervezetileg a munkajogi ügyek. A közigazgatási ügyek azok, amelyekben, az állami hatóság által hozott döntés jogszerűségét vizsgálja felül a bíróság.
Mondana példát?
Ha mondjuk adóügyben kiszabnak az állampolgárra egy bírságot, és azt ő jogszerűtlennek tartja, ezért bírósághoz fordul. Vagy például az építési hatóság elutasítja az engedély kiadását, de nagyon sok állami hatóság van, amely döntéseket hoz, piacfelügyelet, közpénzek feletti döntések, hogy csak egy-két példát említsek.
A közigazgatási bíróság már a nem jogállami rendszerekben is létezett, jogállamokban pedig azért kapott szerepet, mert elvi jelentősége van annak, hogy minden állami döntést független bíróságon lehessen megtámadni, nagyon kiterjedt a modern államok működése, életünk számos részét közvetlenül érinti.
De akkor mi ez a mostani terv?
Amíg nem áll fel a Legfőbb Közigazgatási Bíróság, addig a Kúriának egy erre szakosodott tanácsa dönt az ilyen ügyekben. Olyan tanács, amiben a Baka András elnököl, vagy éppen a Darák Péter. Ők például a közigazgatási kollégium tagjai, ismert személyiségek.
Ismert ellenségek…
Igen… Vagy inkább a politikai rezsim által teremtett ellenségek, bizonyos értelemben. De más értelemben nem azok. Egy bíró esetében különösen furcsa ilyesmiről beszélni,
a kormányzati tevékenység a folyamatos ellenséggyártásra épül.
Eddig tehát a rendes bíróságnak volt hatásköre, a Kúriának, és ezek a döntések jelentős méretékben befolyásolták a többi határozatot.
Még akkor is, ha Magyarországon nincs precedens jog?
Ténylegesen természetesen van. A Kúria döntése hat az egész szakmai területre. Most ezt a felső szintet, azaz a Kúriának a közigazgatással foglalkozó részétől veszik el a végső döntéseket hozó, meghatározó szerepet és cserélik ki egy külön bíróságra az említett ügyeket illetően. Ez a tétje ennek a tervnek. Olyan különbíróságra, amelynek a vezetőjét a mostani politikai rendszer vezetője fogja kiválasztani. Ismétlem: kiszedik a Kúria hatásköre alól, és adnak neki egy új profilt. És ezt
az új profilt, a felső bíróság esetében a mostani kétharmad közigazgatási főbírója fogja meghatározni. Nem lehet kétségünk arról, hogy itt milyen irányokat akarnak megszabni. Mert egy olyan esetben, ahol az egyik oldalon az állam van, a másikon pedig – a végső döntésre hivatott szerv – egy olyan testület, amelynek élén olyasvalaki áll, akit politikai szempontok alapján, nem tiszta szándékkal az állam nevez ki, nehéz elképzelni, hogy az állam ellen hozzanak ítéletet.
Minden ilyen átalakítás azzal az előnnyel jár a politikai döntéshozó számára, hogy szabadon megválaszthatja a személyzetet. Nem lehet szakmai szándékokat feltételezni, e döntés mögött tisztán politikai célok vannak.
Amúgy, feltételezve, hogy nincs hátsó politikai szándék, szükség van egy ilyen bíróságra?
Nem hiszem, hogy szükség lenne rá, legalább is szakmai indokok nincsenek. Még Handó Tünde is, egy őszinte pillanatában azt nyilatkozta, hogy nem látszik a szükségessége egy ilyen bíróságnak.
Azért gyanús a külön bíróság felállítása, mert a diktatúrák, vagy az autoriter rendszerek ezt egy nagyon jó eszközként tudják használni,
mégpedig két okból. Egyrészt akkor vezetik be, amikor már virágzik a diktatúra, jó nevezzük autoriter rendszernek, és nyugodtan kinevezheti a saját embereiket, vagyis megvannak már a rezsimhez hű káderek; így volt ez a Franco-rendszerben és a dél-amerikai katonai diktatúrákban, ide telepítették a kényes ügyeket. Másrészt ezzel a közhatalom működésének ellenőrzését hatékonyan semlegesítik, illetve ezeket a döntéseket saját politikai céljaik alá rendelik.
Fogalmazhatunk akkor úgy is, hogy a hatalom nem hajlandó vesztesként levonulni semmilyen pályáról.
Ez minden szinten jól látszik. Például egy olyan ártalmatlan ügyben, amelyet a Kúria hozott az országgyűlési mandátumokkal kapcsolatban, a miniszterelnök úgy reagált, mint egy sértett egy kisgyerek, akinek elvették a labdáját. Egyszerűen képtelen elviselni a jogállami döntéseket.
A jelenlegi rezsim zsigerileg autokratikus.
A miniszterelnök kijelentésének, annak tudniillik, hogy a Kúria elvett a Fidesztől egy mandátumot, van a szervezetre hatása? Megjelenik a bírókban a félelem?
Hogy félnek, vagy sem, azt én innen nem tudom megítélni. Természetesen lehet ilyen hatása, hiszen soha nem történt meg az, hogy egy ilyen nyilatkozatra a szakma élesen reagált volna. Vagyis kiszolgáltatva érzik magukat, tegyük hozzá: teljesen jogosan. Ezért nincs egy határozott fellépés az ellen, hogy a bírói hatalom függetlenségét nem lehet ilyen módon megtámadni.
Hasonló volt a helyzet, amikor a miniszterelnök a választási bizottság vezetőjének szólt be, mert megszavazta az óvodásokkal való kampányolás ügyében a büntetését.
Igen, hasonló megalázás volt az is. A Kúria döntése kapcsán azt is mondta Orbán Viktor, hogy a Kúria intellektuálisan nem nőtt fel a feladatához, ez tiszta megalázás, ilyet nem mond egy európai politikus.
Nem miniszterelnök, politikus sem?
Politikus sem, mert a bírói autonómiának az a mentális értelme, ami nem pusztán intézményes garanciákból áll, hanem a tiszteletből. Vitathatjuk a döntést, de azt nem mondhatjuk, hogy hülyék vagytok. Mert, amit Orbán mondott lényegében azt jelenti, hogy nem értenek a dologhoz, csak én értek hozzá. Nem más ez, mint hatalmi arrogancia. Persze, hogy az ilyesminek az az üzenete, hogy félhetnek a bírók. Minden hatalmi arrogancia, olyan helyzetben különösen, amikor a hatalomnak megvan a lehetősége arra is, hogy megváltoztassa az alkotmányt egyik napról a másikra, az el is küldhet embereket, megváltoztathatja a bíróság működési feltételeinek az alapjait, hozzányúlhat bármihez, attól miért ne félnének az emberek? Dehát
az autokratáknak éppen az a célja, hogy féljenek, csak úgy tud működni.
Nem arról van szó, hogy ön, és mindazok, akik így gondolkodnak, ragadtak le egy romantikusan kezelt államszervezetnél, idillikus jogállami rendszernél, amelyet már rég túlhaladott az idő?
Persze, csak ezt a romantikus képzetet úgy hívják, hogy jogállam. Lehet azt mondani rá, hogy korszerűtlen, de azért a jogállamban bizonyos elvekhez tudjuk magunkat tartani.
Az autoriter rendszerek, és a Fidesz hatalom is ilyen, tudatosan leépítik a hatalommegosztás konstrukcióját és logikáját. Amikor ugyanis politikusok, akik éppen kiszolgálják a végrehajtó hatalmat, bárhol is üljenek éppen, azért panaszkodnak, mert a parlament szuverenitását féltik a bírókkal szemben, akkor nyilvánvalóan a kormányzati hatalmat akarják növelni.
Régen felbomlott az az egyensúly, amikor is a parlament ellenőrzi a kormányzat munkáját, egy kétharmados kormánypárti jelenléttel ugyan mit ellenőriz az országgyűlés? De korábban is baj volt ezzel, korábban sem tudott a parlament jól működni, még a nem ilyen túlsúlyos politikai döntéshozó vezetés mellett sem. Ezért
sok országban igyekeztek a jogalkotást és az alkotmányozást elválasztani egymástól, hogy még egy kétharmados többséggel se lehessen össze-vissza rángatni az alkotmányt, legalább ez maradjon meg a növekvő kormányzati túlsúllyal szemben.
A magyar jogalkotó azonban elkövette azt a hibát, hogy meghagyta ennek lehetőségét a nagyarányú győzelem esetére. Emiatt teljesen sérülékennyé vált az alaptörvény szövege, bármikor hozzá lehet nyúlni, az alkotmánymódosításnak semmilyen jogi gátja nincsen, politikailag szabad szöveg.
Az tehát már régen nem működik, hogy a parlament ellenőrzi a kormányzati munkát, bizottságai és egyéni képviselőkön keresztül.
A harmadik hatalmi ág, vagyis a bíróság természetesen növelte jelentőségét ebben a helyzetben, hiszen nem maradt más érdemi ellensúly. Ezért autonómiája, függetlensége kulcskérdés a jogállamokban.
A legújabb alaptörvénymódosítás most azzal is korlátozni akarja ezt a hatalmat, hogy kötelezővé teszi a bírónak, hogy a politikai természetű és általában korlátozott látókörű indoklást tekintse magára nézve kötelezőnek.
A bírói hatalom autonómiájának alapja a jogértelmezés autonómiája.
Közhelyszerűen
azzal vádolják a bíróságokat, hogy bizonyos kérdésekben szabadon értelmezik a jogszabályokat. Ez sok ok miatt nagyon problémás, hiszen nyilván nem szabadon, hanem a jogi normához kötve, csakhogy a jog olyan szintjeit is figyelembe veszik, amelyek zavarják a kormányzatokat: alkotmányos elvek, európai bírói gyakorlat.
Persze nagyon álságos az az érv is, hogy a bírói hatalom átveszi a jogalkotás hatáskörét az alkotmánybíráskodás képében. Hiszen a Fidesz-uralom legelső közjogi ténykedése volt az alkotmánybíráskodás felszámolása. Hétköznapi nyelven szólva: elfoglalták azt az intézményt. A formálisan még létező Alkotmánybíróságtól ma már semmi olyan nem várható, ami szembe menne a kormányzat akaratával.
Szép lassan, de következetesen kiépült a lenini hatalom egységének elve.
A jogi tankönyveket is át kell írni?
Azokat nyilván nem lehet átírni, illetve persze mindent át lehet írni, azt azonban tudni kell, hogy ebben az elmúlt kétszáz évben, azaz a francia forradalom, vagy inkább a felvilágosodás óta eltelt, az a folyamatos jogkiterjesztésnek a folyamata. Ebben a folyamatban a második világháború fontos tanulság volt, főként Németországban, Ausztriában és Közép-Európának ebben a részében, és azt kell mondanom, hogy ezek a visszahajlások, amelyeket Magyarországon is látunk, csak átmenetiek. Ez az optimista forgatókönyv. A pesszimista az, hogy időlegesek ugyan, de a méretük jelentős. Az átmenetiség éveket, évtizedeket jelenthet.
Lehet akár negyven év is.
Lehet. A demokráciákról szokták mondani, hogy sok sebből véreznek, de jobbat még nem találtak ki, és ez így van a jogállam, a hatalommegosztás esetében is; fékek és ellensúlyok, autonómiák, ezek együttesen egy kiegyensúlyozott rendszert alkotnak, aminek a felbomlasztása időlegesen mehet, de zsákutcát jelentenek.
Ez is az optimizmusát sugallja.
Igen azt, bár hosszú távú optimizmus. Ki fog ebből vergődni a világ, nagyon remélem, hogy nem az egész európai jogi kultúra kerül válságba. Sajnos ezek a modern politikai rendszerek tele vannak korrupcióval, hatalmi visszaéléssel, az Unió döntéshozói rendszere problémás, nem tud védekezni az autoriter belső erőkkel szemben.
Félnek a dominóelvtől, attól, hogy az orbánizmus terjed, ezért talán képesek lesznek felismerni és megelőzni egy újabb történelmi veszélyt.
Láthatóan a választók is meg vannak zavarodva, egy sor helyen – kivéve nálunk – olyan eredményt hoztak a választások, hogy szinte alig tudnak kormányt alakítani.
A válságok lehetnek termékenyek. Az európai politikai mezőben én látok most egy fordulópontot; kezdik felismerni, hogy azok a logikák, amelyek lehetővé teszik, hogy egy diktatórikus hajlamú tagállami vezetőt visszatereljék a helyes útra, hiszen az egész Európai Uniót veszélyeztetik nem járhatóak, mert alapvetően ott is a párt alapú megfontolások érvényesülnek. Az tehát, amíg szavazatot hoz, addig szükség van rá. Ezzel kezdeni kell valamit, például
válsághelyzetben képesnek kell lenni a partikuláris megosztottságok fölé emelkedni az európai értékek megőrzése céljából.
Miért van az, hogy az emberek alig-alig rezdülnek attól, ha demokratikus jogaikat csorbítják?
Nagyon sok tényezője van annak, hogy kulturálisan miért nem beágyazott a demokrácia, illetve a jogrendszer tisztelete. Itt van például ez a Stop Soros törvénycsomag, amelyet valójában hiba így nevezni, mert láthatatlan módon alárendeljük magunkat egy primitív ideológia nyelvi uralmának. Azt látni kell, hogy ez egy politikai felület, a migráció kérdésének egydimenziós kezelése egy nagyobb politikai célt szolgál. Ez nagyon jól működik befelé, mert
az emberek félnek a változástól, félnek az idegenektől, el lehet velük hitetni, hogy ez veszélyes.
Nagyon könnyű tehát azt a médiafelületet létrehozni, amely bemutatja a terroristától való félelmet, az idegentől való félelmet, sőt a Nyugattól való félelmet. Ezekre az érzelmekre rá lehet játszani, de nem ez a hatalom lényege. Azt is megkockáztatom, hogy nem a “Stop Soros” az egésznek a lényege, hanem az ilyen típusú hatalomnak a hosszútávú bebetonozása. A média csaknem totális elfoglalása és elhülyítése után a civil szervezetek és a civil autonómiák felszámolása része a hatalom paranoid megerősítésének és terjeszkedésének. És ez az egyébként átlátszó logika működik, még a nyugati politikai mezőben is. Mi a probléma, kérdezik tanult európai politikusok, a keresztény Európával, hiszen egész Európa keresztény gyökerű, a liberális hegemónia, mint ideológia, tényleg sok kárt okozott, és ez ellen küzdeni kell, mi tehát a baj az orbáni érveléssel? És mi a baj a jurisztokráciával, hogy itt a bírók döntenek fontos kérdésekben. Csakhogy azt is érezzük, hogy a nyugat-európai akusztikája ezeknek a vitáknak más, mint a kelet-európai.
Ha egy kelet-európai autokrata beszél keresztény államról, akkor itt annak kirekesztő tartalma van: köznapi értelme szerint nem zsidó, a közjogi értelme szerint pedig az állam és egyház elválasztásának megkérdőjelezése; ha azt mondja egy kelet-európai autokrata, hogy a bíróságnak túl nagy a hatalma, akkor nem azt gondolja, hogy finomhangolásra van szükség a hatalmi ágak viszonyában, hanem azt, hogy tapossuk földbe az autonómiákat. Ha egy kelet-európai mondja azt, hogy liberális hegemónia van, akkor nem azt érti alatta, hogy ki kell egyensúlyozni a politikai erőviszonyokat és kezelni kell a neoliberális kapitalizmus következményeit, hanem azt, hogy liberális zsidó uralom van és ezt meg kell szüntetni, “őrségváltás” kell a kultúrában.
Nem tudom világos e: más nyelvet beszélünk. Mintha a nyugat-európai politikusok most kezdenék felismerni, hogy itt van két nyelvezet. És ez azért van így, mert eddig mintha nem értették volna ezeket a perifériákát, nem ismerték eléggé a történelmi, kulturális folyamatokat. Itt volt a héten Magyarországon egy amerikai professzor, Daniel Kelemen – az apukája magyar volt – , arról tartott előadást, hogy Európában van egy autoriter egyensúly, mégpedig azért, mert a brüsszeli politikai központnak szüksége van az autoriter rendszer szavazataira, ezért hagyja is létezni őket, ameddig pártpolitikai hasznot tudnak hajtani. Ez
az Európai Néppárt működési logikája, lehet, hogy undorodnak ettől a keleti bagázstól, de egyelőre hasznot hoznak. Ez az igazi gyarmati helyzet, nem annyira érdekes az itt élő európai polgárok szabadsága.
Akkor tehát van egy nemzetközi környezet, amely ezt hagyja működni, és ugyanakkor van itthon egy demokratikus gondolkodási deficit…
Hát igen, elég veszélyes elegy. De azt egyelőre nem lehet tudni, hogy hol van az a vörös vonal, amit már egy ilyen pártlogikában sem engednek átlépni. Ilyen lehet például az igazságügy területe. Ez a külső vörös vonal, de van egy belső is; hogy melyik az a pont, amely már az itthoni társadalomnál is elfogadhatatlan, kiveri a biztosítékot. Ez a fontosabb, de még kevesebbet tudunk róla.
Azt valóban nem lehet látni, hogy mivel lehet megingatni ezt az autoriter rendszert.
Ezt sose lehet tudni.
Az autoriter rendszerek rugalmatlanok, rosszul reagálnak a konfliktusokra, nem szalonképes kifejezést fogok használni: beszariak.
Az ilyen rendszerek általában félnek, és van is mitől félniük. Azért, mert lényegében tudják, hogy az egész egy jogszerűtlen alapon áll, aki részt vesz benne gyakorlatilag fél lábbal a börtön szélén áll, tehát zsarolható… Így a rendszer reakciói kiszámíthatatlanok, a legkisebb ellenállásra is képes hisztérikusan reagálni. Ráadásul a magyar autoriter rendszer is olyan, amelyben a döntéseket egy személy hozza. És nincs törékenyebb dolog, mint az ember, aki hajlamos arra, hogy rosszul reagáljon, hibás döntéseket hozzon, előítéletei működtessék. Ráadásul, a rendszer természete olyan, hogy egyre inkább olyanokkal veszi körbe magát, akik nem mondanak ellent, mert nem tudnak vagy mernek, ezért az egész működési struktúra úgy épül fel, hogy mindenről a nagyfőnököt kell megkérdezni, de nem lehet neki megmondani, hogy valami nem jó. Ezért elképesztően nagy az esélye a hibázásnak, mert senki nem meri megmondani, hogy rossz a döntés. A szakirodalomban régóta ismert jelenségről van szó, borzasztó hibákat követhet el az a vezető, aki nem hajlandó meghallgatni az ellenérveket.
Az ön által elmondottaknak egyik szép példája az, amit a választási bizottság elnökének mondott…
Ráadásul azt a miniszterelnök maga tette fel a honlapjára. Nem véletlen volt, hogy beszólt Patyi Andrásnak, üzenni akart vele másoknak.
Mit taníthat mindezekből ? Mégis egy állami egyetem professzora…
A történelmi példák nagyon jól működnek, többnyire értik a hallgatók a párhuzamokat. Hogy csak egy példát említsek: hogyan épült fel a kádárizmus döntési struktúrája…
Jósolni nehéz, de mégis: mikor állhat itt helyre valamelyest egy jogállam?
Azért is nehéz jósolni, mert a korábbi állapotokhoz képest is, amikor a nemzetállamok domináltak, most egy sokkal komplexebb térben élünk. Teljesen bizonytalan például, hogy az Európai Unió és a nemzetállamok struktúrája hogyan fog viszonyulni egymáshoz; lehet hogy ez sokkal inkább függ a francia-német politikától, mint a belpolitikától; lehet, hogy az olasz választások, vagy a görög helyzet sokkal meghatározóbbá válik a magyar demokrácia jövőjét illetően, mint a Fidesz ellenzékének a feléledése, de említhetném azt: miként dönt a Néppárt, miként döntenek az uniós pénzekről, vagy mi történik a civilekkel. Felébrednek-e, hogy azok után, hogy már az ügyvédi kart is megtámadták a pártlapban, akkor most már muszáj valamit lépni. Ezek olyan folyamatok, amelyeket nagyon nehéz előre modellezni, és nem tudjuk milyen szikra lobbantja be őket. Van ennek egy mikro, azaz emberi része, aztán van egy makró, azaz az európai folyamatok, és van egy még nagyobb, hogy mindezt elsöpri egy új gazdasági világválság, amely hozhat egy újabb autoriter hullámot, nem pusztán Kelet-Európában.
Azt mondják, hogy az ilyen rendszereket nem lehet választásokon leváltani.
Akkor igen, ha előtte már megroppannak. A megroppanás nem mindig látványos. De ez még messze van. Megismétlem: az autoriter rendszerek beszariak, úgy tűnnek mintha erősek lennének, közben törékenyek.
Vagy az a következő fokozat, hogy inkább diktatúrába vált?
Ez a nagy kérdés. Azért, mert itt nem teljesen putyinizmus, vagy erdoganizmus van, kialakultak bizonyos lavírozási technikák. Az orbánizmus különbözik ezektől, itt nem lőnek le újságírót, nem börtönöznek be embereket, vagy legalábbis sokakat nem politikai okokból, az egyetemi oktatók sem veszítik el az állásukat, azért mert politikai véleményük van. Most az a tét, hogy melyik irányban indulunk el. Az első húsz év azt mutatta, hogy a nyugati civilizáció irányába megyünk, az orbáni rendszer ezt erősen megkérdőjelezte; történelmi szempontból elképesztően paradox a helyzet: Putyin és a Kínai Kommunista Párt a legfőbb barátja ennek a rendszernek, sok egyéb borzasztó és embertelen rezsim mellett. Csakhogy ez az ország kulturálisan még sem teljesen Kelet-Európa. Mégis inkább állunk közelebb egy provinciális, féldemokratikus Ausztriához. A kulturális mintáink, az intézményes reakcióink, a társadalmi elvárások azért nem keletiek.
Az aspirációink nyugatiak, mentalitásunk a közép-európai bizonytalanság hagyományos elemeit hordozza.
Ezzel a kompország effektussal küzd az ország hosszú történelmi korszakokon át.
Hivatalosan az ukrán oktatási törvény módosítása miatt robbant ki a viszály tavaly ősszel.
Többek szerint valójában Magyarország azért támadja ilyen hevesen az ukrán törvényt, mert Oroszország kedvében akar járni.
Már a NATO is közbelépett, és az amerikaiak is figyelmeztették a magyar kormányt.
Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök egy ungvári magyar iskolában. MTI Fotó: Nemes János
Előrelépést sikerült elérni több kérdésben, ezt nyilatkozták a magyar delegáció tagjai Kijevben, az ukrán oktatási törvényről tartott egyeztetés után kedden. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint már a parlament előtt van az a módosító javaslat, amellyel 2023-ig kitolnák a tavaly elfogadott jogszabály nyelvi cikkének bevezetését, és ígéretet kaptak arra, hogy addig kárpátaljai magyar szakemberekkel közösen próbálnak olyan mechanizmust kidolgozni, amely megfelel a magyar kisebbség elvárásainak is.
Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke azt mondta: „Megtörtént az első lépés, de még messze vagyunk a megoldástól. Még sok munka és egyeztetés vár a két félre, több részletkérdést még át kell tárgyalnunk.” Hasonlóan bizakodó közleményt adott ki az ukrán külügyminisztérium is.
Ezekre a lépésekre szükség is van, ugyanis
a két ország kapcsolata szinte soha nem látott mélyponton van, már hónapok óta.
Az ukrán oktatási törvényt szeptember 5-én fogadta el az ukrán parlament, és néhány héttel később hatályba is lépett. A hetedik cikkely kimondja, hogy az ötödik osztálytól kezdve minden tárgyat ukránul tanítanak majd, de a reformokat fokozatosan vezetik be.
Ezt nem csak a magyarok kifogásolták, hanem gyakorlatilag mindegyik ukrajnai kisebbség képviselői. A törvény ugyan kimondva-kimondatlanul az oroszok ellen irányul, de tiltakoztak a magyarokon kívül a lengyelek és a románok is. A törvényt a Velencei Bizottság is bírálta, és előírta, hogy egyeztetni kell a nemzeti kisebbségekkel, és tartózkodni kell már megszerzett jogok csorbításától.
Nagy volt a különbség azonban a tiltakozás hangnemében.
A magyar külügy a már-már szokásosnak nevezhető, szinte hisztérikus módon reagált.
Pedig egyébként Magyarországon sincs olyan nemzetiségi iskola, ahol minden tantárgyat az adott nemzetiség nyelvén tanítanának.
Szeptemberben Szijjártó Péter berendelte a minisztériumba az ukrán nagykövetet, hogy elmondja: „szégyennek és gyalázatnak” tartja a törvénymódosítást.
Szijjártó Péter és Pavlo Klimkin októberi találkozójuk után. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Októberben Szijjártó bejelentette, hogy Magyarország kezdeményezni fogja az EU-ukrán társulási megállapodás felülvizsgálatát, mert szerinte az ukrán oktatási törvény megsérti az megállapodást. Ezután Magyarország megvétózta a NATO-Ukrajna bizottság decemberi ülésének összehívását, Szijjártó pedig a hónap végén már arról beszélt, hogy Magyarország nem tudja támogatni Ukrajna integrációs törekvéseit, mivel „hátba szúrásnak” tekinti az oktatási törvényt.
A magyar kormány ezzel veszélyes játékba kezdett, az ugyanis egyértelmű, hogy a NATO-nak Ukrajna rendkívül fontos, már csak Oroszország miatt is.
Az ukránok a magyar keménykedés mögött ráadásul nem csak, sőt, nem elsősorban a magyar kisebbség védelmét látják.
Hanem egyrészt az orosz befolyást, másrészt a választási kampányt.
Vaszil Bodnar ukrán külügyminiszter-helyettes még márciusban azt mondta az Ukrinform hírügynökségnek: reméli, hogy a választások után a magyar kormány nem fogja az oktatási törvényt a választók mozgósítására felhasználni, és nem akadályozza tovább Ukrajna integrációs törekvéseit. Ő is kiemelte, hogy Oroszország is hatással van Magyarország és Ukrajna kapcsolataira. Úgy fogalmazott:
„Meglehetősen kellemetlen, hogy az EU és a NATO egyik tagja eszköz Moszkva kezében”.
Ezt persze a magyar külügy visszautasította, de az mindenesetre érdekes egybeesés, hogy a magyar külügy pont azokkal az érvekkel támadta az ukrán törvényt, amelyekkel az ukrajnai orosz sajtó is.
De nemcsak az ukránok voltak ezen a véleményen. Mathieu Boulegue, a Chatham House szakértője például a Euronewsnak azt mondta (ezekkel a szavakkal): ez az egész arról szól, hogy a magyarok „benyalnak” Putyinnak. Michael Gahler, a német CDU (tehát egy, a Fidesszel szövetséges párt) képviselője pedig az ukránokkal szembeni lépések miatt Putyin pincsijének nevezte Orbán Viktort.
A magyar kormánypropaganda az ukránokkal kapcsolatban sem tudta kihagyni a sorosozást:
több olyan írás is megjelent, amely azt próbálta bizonygatni, hogy az oroszbarát ukrán elnököt, Viktor Janukovicsot megbuktató forradalmat a „Soros-szervezetek” irányították.
Janukovics valójában abba bukott bele, hogy nem írta alá az Európai Unióval a társulási szerződést 2013 végén, hanem végleg el akarta kötelezni Ukrajnát Oroszország mellett. Emiatt tömegtüntetések kezdődtek, főleg a kijevi Majdan téren, ahol a rendőrök mesterlövészei a tüntetők közé lőttek. Ezután a tüntetések még nagyobbak lettek, Janukovics elmenekült Kijevből, a parlament pedig megfosztotta hatalmától. Bukása után annektálta Oroszország a Krím-félszigetet, és kezdődött a kelet-ukrajnai háború.
Az ukrán-magyar viszonyt pedig még tovább rontotta két merénylet is: a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség két irodáját is felgyújtották. Bár az ukrán hatóságok rögtön elítélték a támadást, a magyar kormány azonnal tiltakozott: Szijjártó újra bekérette az ukrán nagykövetet és a támadást összefüggésbe hozta a nyelvtörvénnyel, mondván, „előretörnek a szélsőséges politikai eszmék”.
Az egyik merényletet ugyanis biztosan egy lengyel szélsőjobboldali, oroszbarát csoport tagjai követték el. Hennagyij Moszkal kárpátaljai kormányzó arról beszélt, hogy az orosz titkosszolgálatok tervelhették ki a támadást, ugyanis már többször szerveztek provokációt Kárpátalján.
Az oroszoknak ugyanis az az érdeke, hogy feszültséget, bizonytalanságot szítsanak, hogy ezzel is gyengítsék Ukrajnát. Ezt a módszert már a szovjet időkben is előszeretettel használta a KGB.
És ha mindez még nem lett volna elég, a viszonyt tovább élezte, hogy Ukrajna bejelentette, újra megnyitják a katonai bázist Berehovéban (Beregszász), vagyis egy főleg magyarok lakta területen – emiatt persze a magyar külügy újra tiltakozott.
Közben azonban a többi érintettel, a lengyelekkel és a románokkal folyamatosan tárgyaltak az ukránok. A lengyeleket egyébként kevésbé érintette a törvénymódosítás, mert nincs sok lengyel iskola és az ukrajnai lengyelek többsége eleve ukránul beszél, az ukrajnai románok viszont körülbelül annyian vannak, mint a magyarok: mintegy 150 ezren. Velük mégis viszonylag könnyen meg tudtak egyezni.
A magyar keménykedést egyre rosszabb néven vették a szövetségesek is.
Decemberben 11 NATO-tagállam, köztük Németország tiltakozott, amiért Magyarország blokkolja a NATO–Ukrajna bizottság ülését. Áprilisban az amerikai NATO-nagykövet beszélt arról egy kijevi biztonságpolitikai fórumon, hogy Magyarországnak nem lenne szabad az Ukrajnával szembeni problémáit a NATO szintjére emelnie. Nemrég a lengyel külügyminiszter szólította fel Jens Stoltenberg NATO-főtitkárt: avatkozzon be, hogy megoldódjon a magyar-ukrán vita. Egy NATO-tisztviselő pedig arról beszélt, hogy a szervezet továbbra is támogatja Ukrajnát, és nincs, ami ezt megváltoztatná.
A magyar hangnem aztán a múlt héten változott meg.
Ehhez minden bizonnyal köze van annak, hogy a múlt heti, amerikai-magyar külügyminiszteri találkozó után az amerikai külügyminisztérium közleménye meglehetősen határozottan fogalmazott. Azt írták: a miniszter hangsúlyozta, hogy nagyon fontos Ukrajnát segíteni az orosz agresszióval szemben, amibe beletartozik az ukránok NATO-val való együttműködésének megkönnyítése és támogatása, valamint a küzdelem az oroszok rosszindulatú kelet-európai befolyása ellen.
Úgy tűnik, közelednek az álláspontok. MTI Fotó: KKM
Szijjártó Péter utána arról beszélt az állami médiának, hogy a találkozón szó volt az ukrán oktatási törvény ügyéről is. Azt is mondta: egyeztetett Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszterrel, akivel abban maradtak, hogy a megoldásra koncentrálnak, és a jövővel, nem a múlttal foglalkoznak. Ezt Szijjártó szerint az amerikaiak is támogatták, akik eddig is „nagyon aktívan” részt vettek a kérdés megoldásában. Azt is mondta:
„Magyarországnak nem a balhé az érdeke”,
hanem a megoldás. Ezért kormányközi munkacsoport létrehozását javasolja, amelynek feladata az lenne, hogy figyelemmel kísérje a Velencei Bizottság Ukrajnára vonatkozó döntésének végrehajtását. Ezután jött a héten a kijevi találkozó, amelyet a beszámolók alapján már valóban konstruktívnak lehet nevezni.
Itt tartunk most. Van már olyan szakértő is, aki szerint hamarosan enyhülni fog a feszültség. Bruno Lete, a German Marshall Fund vezető elemzője az Ukrinformnak azt mondta: ő is ebben bízik, és úgy tudja, hogy a NATO mellett az Európai Unió is közvetít, hogy megoldódjon a válság.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
