Mint arról a Független Hírügynökség többször is beszámolt, egy július elejétől érvényben lévő szabályozásd értelmében a magyar állam nem köteles gondoskodni a déli határion felállított tranzitzónában tartózkodó menekültek ellátásáról.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy csak a nők és a gyerekek kapnak enni, a felnőtt férfiak nem. Néhány nappal ezelőtt Iványi Gábor, a Magyar Evangélikus testvérközösség vezetője megpróbált élelmiszert juttatni a tranzitzónában éhező embereknek, ám a hatóságok nem engedélyezték, hogy átadja a nekik szánt léelmiszert: kenyeret, hzaklat és almát.
Most Iványi Gábor levélben tájékoztatta a segítőket, támogatókat, valanint a nyilvánosságot, hogy a petíciók és a támogatások gyűjtését szeptember 3-án felfüggesztik.
Mint írja, „ennek egyik oka, hogy időközben a kormány meghátrált, és a hírek szerint enged (a Helsinki Bizottság Strasbourg irányában tett lépéseinek következtében is) embertelen álláspontjából.Miután az ügy jogi háttere változatlanul tisztázatlan, figyelmünk nem lankadhat, amíg jogszabályokkal is ellenőrizhető módon nem kötelezik magukat a hatóságok arra, hogy minden menedékkérőt emberségesen kezelnek, és az elemi igényeiket (étkezés, stb.) figyelembe veszik.”
Mivel az országgyűlési képviselők bejuthatnak a határzónába, eddig főleg velük együttműködve tudtak a felajánlásokból adományokat bejuttatni. Iványi Gábor arra kéri a képviselőket, hogy folyamatosan ellenőrizzék a hatóságok munkáját.
A Magyar Evangéliumi Testvérközösség a jövőben is figyelemmel kíséri az események alakulását, és ahogy tudnak, segítséget nyújtanak.
Valóságos állóháború alakult ki a Zsolnay gyár birtoklásáért folytatott harcban Pécs önkormányzata – tehát az egykori többségi tulajdonos – és a manufaktúra jelenlegi gazdája, Bachar Najari között. A kölcsönös vádaskodások miatt a felek bírósági perek garmadáját indították egymás ellen. A viszály veszélybe sodorja a város kulturális örökségét jelentő Zsolnay további működését, ezért helyette inkább a megegyezést ajánlja a Független Hírügynökségnek nyilatkozó címzetes egyetemi tanár Madár Péter. A Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Karának tanára kollégáival korábban tanulmányt készített a Zsolnay Porcelánmanufaktúra pénzügyi konszolidációjának lehetőségeiről, de a Manufaktúra részleges privatizációja végül más forgatókönyv szerint valósult meg.
A rendszerváltás után a Zsolnay gyár veszteségesen működött. Az állam szinte ellenőrizetlenül öntötte a pénzt a termelésbe addig, amíg az ön koncepciója alapján elindulhattak volna a gazdaságosság irányába?
LinkedIn
Elég hányatott élete volt a gyárnak a rendszerváltás után. Tulajdonolta az állam, majd megszerezte az önkormányzat, mondván: a város kulturális öröksége így kerülhet a legjobb kezekbe. A legitim ötletet az Magyar Fejlesztési Bank konszolidációs hitele is segítette. A gyár ugyanis pénzügyi szempontból fenntarthatatlan állapotba került. Részben piaci okokból, mert a rendszerváltás környékén a termelés gerincét adó ipari porcelángyártás gyakorlatilag megszűnt. Három divízió maradt, a hagyományos eozin gyártás, némileg a porcelán, illetve a pirogránit. Emlékeim szerint szerint ez a gyár fénykorában 2 milliárdos árbevételt produkált, ami pár éve már harmadára, tehát 600 millió alá zuhant, s lényegében minden produktum veszteséget eredményezett. Ez azonban nem lett volna törvényszerű, hiszen a Herendi porcelángyárnak csak az export árbevétele elérte a 6 milliárd forintot.
Vagyis nem arról van szó, hogy a porcelán kiment volna a divatból, hanem kifejezetten a Zsolnay menedzselésével volt probléma. Ha jól tudom, a Pécs Holding, mint kisebbségi tulajdonos megbízásából ön megpróbálta feltárni a veszteség okait. Mire jutott?
Már elődeim is feltárták, s magam is úgy látom, hogy teljesen instabil a gyár piaci pozíciója. A külföldön eladott Zsolnay termék mindössze néhány tízmilliós, jobb években száz-, kétszáz millióig ment fel, ráadásul teljesen esetlegesen változott. Nem létezett egy kialakult kereskedelmi struktúra, véletlenszerűen változtak az üzleti partnerek, a gyár termelése nem tudott bekerülni a világkereskedelmi hálózatokba.
A Zsolnay piaci jelenléte teljesen ad- hoc jellegű az eozin, illetve a porcelángyártás területén.
A kurrens épületkerámiát pedig hiába keresi a piac, pedig az uniós támogatásoknak köszönhetően felfutott a hazai épületrekonstrukció, ami igényelné. Személyes élmény: cégemmel részt vettünk a Gellért fürdő felújításának előkészítésében, hol Zsolnay épületkerámiára lett volna szükség. Mint elkötelezett pécsi, kapcsolatba is léptem a gyárral, de mint kiderült: pályázati határidők szorításában a Zsolnay nem képes az épületkerámiát a megrendelt időpontra legyártani. Tudtam volna megrendelést szerezni a marosvásárhelyi kultúrpalota felújításánál is, de a gyár végtelenül elavult technológiája miatt csak igen lassan és horrorisztikus áron tudta volna a Zsolnay a pirogránitot legyártani.
Tehát már jó ideje tudják, hogy a rossz piaci pozíció, és az elavult technológia miatt gyenge a gyár teljesítménye?
Azt is mondhatnám, hogy a piaci pozíciói esetlegesek voltak, pedig egész Közép-Európa, Horvátország és Erdély is komoly mennyiséget vásárolt volna az említett épületkerámiából. Csakúgy, mint a eozinból, vagy az úgynevezett fehér kerámiából, de sehol nem sikerült megfelelő kereskedelmi hídfőállásokat kialakítani. Herendhez képest szánalmas teljesítményt nyújtott a Zsolnay gyár.
Ennek ismeretében készített egy közgazdaság tanulmányt a gyár finanszírozási pozícióinak javítására. Ön a privatizáció előkészítésére kapott felkérést, vagy az volt a feladata, hogy az önkormányzati tulajdon mellett tegyék gazdaságossá a nagymúltú manufaktúrát?
A privatizáció első lépése az volt, hogy az állam kezéből először a város kezébe került a gyár. Ez roppant terhet jelentett az önkormányzatnak, ugyanis miután tulajdonossá vált, természetszerűen
a veszteség finanszírozása is a város feladatává vált.
Ez nagyon komoly kockázatot is jelentett. Emlékeim szerint évente 250 milliós volt a veszteség, tehát Pécs város költségvetésből kellett fizetni a deficitet, ami havonta több, mint 20 millió forint volt. Pécs soha nem számított olyan gazdag városnak, hogy ezt az összeget a mellényzsebből kifizethette volna.
A feladatunk közvetve az volt, hogy a Zsolnay pénzügyi stabilitásának megteremtése által a várost szabadítsuk meg ettől a komoly tehertől. A helyzet ismeretében azt javasoltuk, az önkormányzatnak, hogy a Zsolnay gyár vagyonának legértékesebb részét tehát a szellemi jogokat, a gyártással kapcsolatos oltalmakat, szabadalmat szervezzék ki egy tisztán önkormányzati tulajdonú non-profit gazdaság társaságba. Aztán ennek a használatát adják egy jó befektető kezére, akár koncesszió formájában, vagy valamilyen más jogi konstrukcióban. Hisz a gyár működtetése nem lehet önkormányzati feladat, egy városvezetésnek nem a porcelángyártás a feladata.
Önök tehát azt nem támogatták, hogy a gyárat szőröstől-bőröstül eladja az önkormányzat?
Tőkebevonást mindenképp javasoltunk, tehát a privatizáció pártján voltunk, de azzal a megszorítással, hogy a szellemi tulajdon, a város kulturális öröksége nem kerülhet magánkézbe! Javaslatunk szerint a Zsolnay legértékesebb része továbbra is Pécs közössége, tehát az önkormányzat tulajdona maradt volna, csak a gyártáshoz szükséges tudást adták volna koncesszióba.
Ez nagyon logikusnak tűnik, elfogadta a javaslatot az önkormányzat is?
A gyár privatizációjának kényszerét tudomásul vették, hisz a veszteség, tehát az évi 250 millió forint pluszkiadás vállalhatatlannak tűnt. De tudomásom szerint a gyártási „titkokat” a 74, 5 százalékos tulajdonrésszel együtt eladták, ahelyett, hogy azt kizárólag önkormányzati tulajdonban tartották volna.
Ez meglepő, a pécsi önkormányzatot ennyire nem érdekelte az önök javaslata?
A teljes képhez hozzátartozik, hogy a végül megkötésre kerülő részvény adás-vételi szerződés nem képezte megbízásunk tárgyát, a szakértő kollektíván, az MSB Zrt. mandátuma csakis a gyár pénzügyi konszolidációjával összefüggő tanácsadásra szorítkozott. Egyébként Pécs a mai napig tulajdonosa maradt a Zsolnaynak, tehát valamennyire még képesek védeni a kulturális örökséget. Viszont a jelenlegi tulajdonos, tehát a Zsolnay Gyár szír gazdája kísérletet tett arra, hogy egy svájci cégbe kivigye mindazokat a szellemi javakat, kulturális értékeket, amelyeket javasoltunk magyar tulajdonban tartani.
Lehet, hogy neki jobban tetszett az önök javaslata?
Vagy rájött magától, hogy ez a gyár legértékesebb része. Az épület, a technológia szinte értéktelen. A gyártás egy hihetetlen méretű csarnokban zajlik, nagyon elavult módszerekkel. A szakértők szerint a brutális technológiai elmaradás miatt
a selejt-arány kirívóan magas, 40-50 százalék,
ebből következően borzasztóan drága az egész gyártási folyamat.
Tulajdonosként sokféle figura feltűnt, még Simicska Lajos cége is irányította a manufaktúrát, de nem tudott vele mit kezdeni, visszaadta az önkormányzatnak. Ennek mi volt a magyarázata?
Az, hogy mindenki azt látta, amit már vázoltam. Szükség lenne modern technikára, technológiára, amire néhány százmilliót, de leginkább milliárdokat kéne költeni. Ezt pedig senki nem akart. A menyasszony tehát nem volt olyan szép, mint sokan hitték.
Ezek után tűnt fel konkrét ajánlattal a szír Bachar Najari, akkoriban önök az önkormányzat holdingjának a szakértői, Pécs pedig kisebbségi tulajdonosa volt a cégnek. Az eladáskor látszott, hogy az új befektető jó gazdája lesz a gyárnak?
A befektető érkezésével mindenekelőtt a 250 milliós veszteség finanszírozása oldódott meg. Mint mondtam, ezt korábban a város fizette. De a Bachar feltűnése hozott egy olyan reményt, hogy az ő közel-keleti és a svájci kapcsolatai révén megteremti a Zsolnay kereskedelmi piacait.
Kétségtelen, beesett néha egy-egy szaúdi herceg, vett porcelánt néhány millióért, de aztán soha többé nem látták.
Vagyis úgy látom, az új tulajdonos sem képes stabilizálni, felfuttatni, illetve fejleszteni a gyárat. Technológiai oldalról pedig komoly változás nem történt.
Pedig tudomásom szerint a fejlesztés kifejezetten része volt a privatizációs szerződésnek. A vételár 180 millió forint volt, a fejlesztésre viszont 500 milliót kellett költeni. Senki nem ellenőrizte?
Per lett belőle, amelyet meg is nyert az önkormányzat. Bachar Najari fejlesztésre szánt pénzének jó része egy Hajmáskéri lőtér formájában létezett, ami a vállaltnál viszont sokkal kevesebbet ér. Tehát az új tulajdonos nem tett be érdemi pénz a cég fejlesztésébe.
Az ítélet szerint 300 milliós kötbért kellett volna Bachar Najarinak fizetni. Az állam ezért akarta visszavenni a szír befektetőtől a Zsolnay gyárat?
Nem értettem, hogy ha Bachar Najarinak volt pénze – márpedig volt, mert kifizette a Zsolnay 400 milliós adóságát – akkor miért nem költött a gyár fejlesztésére? Furcsa nekem a befektető viselkedése is, de az önkormányzati vezetőket sem értem, hisz belementek az üzletbe, majd amikor úgy érezték, hogy átverték őket erőből próbálták megoldani a konfliktust. Ez szerintem csak újabb és újabb frontok megnyitásához vezetett, nem a megoldáshoz.
Megalakították a semmit nem gyártó Ledina nevű céget, ahová átcsábították a Zsolnay dolgozóit. Értette ezt az akciót?
Nem, az egész akciónak csak annyi értelme lehet, hogy az így elcsábított dolgozókat már nem kellett kirúgni a Zsolnaytól, ahol egyébként a kelleténél sokkal több alkalmazott volt. Tehát az önkormányzat a saját ellenfelének tekintett Bachar Najari kezére játszott, mert megszabadult egy csomó bérköltségtől, végkielégítéstől.
A cél azonban mégis a Zsolnay ellehetetlenítése lehetett, Pécs egyébként is híres arról, hogy a vízmű francia tulajdonosát őrző-védő céggel vezeti ki az irodaházból, s valami hasonló történt a közlekedési cégnél is.
Ezekről a dolgokról nem tudok érdemben nyilatkozni. Csak azt tudom mondani: nagyon sajnálom, hogy az önkormányzat nem hallgatott ránk, s nem helyezte biztonságba – tehát nem tartotta önkormányzati tulajdonban – a Zsolnay szabadalmait, az oltalmat, tehát az egész szellemi tulajdont. Ha ez megtörtént volna, akkor jöhetne válság, vagy a fellendülés, lehet csaló a befektető, a lényeg biztonságban lenne.
Nem azért akarja az önkormányzat visszaszerezni a Zsolnayt, mert – ahogy ön is említette – a pirogránit kurrens termék, szükség van rá a műemlékek rekonstrukciójánál, amire most bőven van uniós pénz. Állítólag 30 milliárd forint körüli a tét!
Biztos, hogy nem. Már a Simicska tulajdonában lévő Közgép is hasonló megfontolásból volt a Zsolnay tulajdonosa, de a működtetéstől sikítva elmenekült, mert rájött, hogy ezzel a technológiával, kapacitással a szükséges pirogránitot lehetetlen előállítani. Nem alkalmas rá a gyár! Ráadásul drága, ami eleve bukást jelent a közbeszerzési pályázaton.
Egyébként a pirogránitot más is elő tudja állítani?
Persze, a kínaiak. Van néhány ezer éves tapasztalatuk. De tudják a csehek is.
Akkor hogyan lehet a holtpontról az ügyet elmozdítani?
A megoldás az, hogy a jogi eljárások befejeztével egyezségre kell jutni és konszolidálni kell a vállalatot. Najarival, vagy nélküle, esetleg valamilyen állami szerepvállalás formájában. A jelenlegi helyzet ugyanis nem jó sem az városnak, sem Bachar Najarinak, de a Zsolnaynak, illetve a kulturális örökségnek sem. Ez azonban már politikai kérdés, amihez nem értek. Ami biztos: érdemi technológiai fejlesztés és a gyár pozícióinak megerősítése nélkül a Zsolnay örökségből semmi sem marad.
Sok ezer csepeli minden reggel görccsel a gyomrában indul munkába, mert a városrész közlekedését alapvetően befolyásoló főbb útvonalakon egy időben kezdtek felújítási munkálatokat az útépítő cégek. Az önkormányzat vezetői is kénytelenek voltak már megszólalni az ügyben, hiszen naponta ostromolták a hivatalt a panaszosok. A politika is csak gátja az esetleges megoldásnak.
Hatalmas a káosz Csepelen, rengeteget késnek a buszok is, így szóltak a hírek. Van olyan útvonal, amelyet a korábbi 20 perc alatt most 1-1,5 óra alatt tudnak megtenni. Mindez alig pár nappal az iskolakezdés előtt.
Még a csepeli polgármester, Borbély Lénárd is hosszú időre a dugóban ragadt.
Teljesen elképesztő, ahogy sikerült megbénítani Csepel és Csepel-sziget forgalmát. Jó lett volna, ha a környező…
Kerestük Ábel Attila alpolgármestert, aki „hivatalból” illetékes a tájékoztatásra, de a titkárságán senki nem vette fel a telefont. Az önkormányzat egyik munkatársa annyit segített, olvassuk el a kerületi honlapon az ezzel kapcsolatos tájékoztatót. Ebből kiderült, hogy
megoldást az önkormányzat illetékesei sem ígérhettek,
csupán lépéseket tehettek a forgalomszűkítések, az elterelések felülvizsgálatára. Ha helyben nem is találnak megoldást, a kerület vezetői ígértet tettek, hogy elhalasztanak több olyan fejlesztést, amely útlezárással vagy útszűkítéssel járna Budapest XXI. kerületében. A további közlekedési dugók elkerülése érdekében 2019-re halasztják a Popieluszko utca felújítását, amely félpályás lezárással jár, elhalasztják a Táncsics Mihály utcában tervezett szeptemberi gázvezeték rekonstrukciót is.
A helyzet kialakulásához az a már-már megszokott gyakorlat vezetett, hogy
az építők – a Magyar Közút Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. – nem tájékoztatták a terveikről sem egymást, sem a kerületi önkormányzat vezetőit.
Ráadásul, mivel sokan azt hitték, hogy a Csepeli út lezárásra kerül, minden eddiginél nagyobb és elviselhetetlenebb dugó, közlekedési káosz alakult ki a csepeli II. Rákóczi Ferenc úton, ami tovább terjedt a kerület összes fővárosba vezető útjára is.
Kerestük Németh Szilárd államtitkárt, az egyik csepeli országgyűlési képviselőt, vajon nem segítene-e a káosz feloldásában, ha szót emelne a kerület lakóinak érdekében a két állami kivitelező cég vezetőinél. Nem tudtuk elérni.
Szabó Szabolcs, az Együtt színeiben indult, az LMP soraiban ülő másik kerületi országgyűlési képviselő, nem zárkózott el a beszélgetés elől. Úgy látja,
szokásos balkéz-jobbkéz problémáról van szó, amikor a kivitelezők egymástól függetlenül döntöttek a munkálatok megkezdéséről
és nem gondolták végig annak a következményeit. A körforgalmat meg kell építeni, az autópálya-lehajtóra és a ráhordó utakra is hosszú távon éppen a csepeliek kényelmesebb közlekedése érdekében szükség van. csak mindezt nem egy időben kellett volna elkezdeni.
„Népszokássá” vált a képviselő szerint, hogy a fővárosi beruházásokat nem egyeztetik egymással a kivitelezők. Hogy ennek mi lehet az oka? Talán az, hogy az illetékesek nincsenek egymással „beszélő viszonyban”. Korábban minden év végén egy egyeztető fórumot hívtak össze a következő hónapok beruházásainak összehangolására, az utóbbi időben azonban ezek kiüresedtek. Az érintettek egy része el sem megy a megbeszélésre, vagy esze ágában sincs betartani, amiben ott megállapodtak.
Eluralkodott a szervezetlenség.
Megkérdeztük, nem gondolja-e, hogy e mögött valamiféle anyagi érdekek munkálnak: ki-ki igyekszik még az adott gazdasági évben „kivenni a kasszából” azokat a milliárdokat, amelyeket egy-egy beruházásra előirányoztak. Szabó Szabolcs sokkal inkább a munkák szezonalitásában véli felfedezni az okokat. Annyit azonban elismert: sok szakemberrel beszélt már hasonló ügyekben, és többen a beruházások nem megfelelő előkészítésében látják a szervezetlenségnek látszó káosz okait. Egy konkrét példát is említett: amikor valahol közművek kiváltására készülnek, fogalmuk sincs, mi vár majd rájuk, ha belenéznek a gödörbe. Ezek is okozhatják a csúszásokat.
A fővárosi közművek állapotáról sehol, senkinek nincsenek pontos és megbízható információi.
Milyen eszközei vannak egy ellenzéki képviselőnek ahhoz, hogy érdemben szót tudjon emelni választókörzetének érdekében? „Ebből a szempontból kicsit nehéz a helyzetem” – fogalmazott óvatosan.
Az állami beruházásokat végző szervek általában szóba sem állnak az ellenzéki politikusokkal.
Számos alkalommal tapasztalta, hiába érdeklődött, próbált segíteni az ilyen típusú ügyekben, hol finoman, hol egyenesen megmondták, köszönik, nem kérnek a segítségéből. A tervezett új, csepeli híd esetében az illetékes kormánybiztossal ugyanígy járt, holott éppen az ő választókörzetét érinti majd ez a beruházás. A csepeli önkormányzat esetében sem jobb a helyzet, ők ugyanúgy nem állnak vele szóba, még arra sem voltak hajlandók az elmúlt öt évben, hogy közösen igyanak meg egy kávét. Próbálkozott Németh Szilárddal is, de nem sok sikerrel.
Ezen a helyzeten – úgy látja – nem igen lehet a közeljövőben változtatni. Olyan mélyek a szakadékok a politikai élet szereplői között, amelyen még akkor sem lehet „hidat verni”, ha mondjuk egy kerület sok tízezer lakójának érdekei sürgetnék.
Több svéd miniszter és a nagykövet is bírálta az elmúlt napokban a magyar kormányt. Ezért Szijjártó bekérette a nagykövetet.
Margot Wallström svéd külügyminiszter tegnap a Twitteren azt írta: Orbán Viktor miniszterelnök és Matteo Salvini olasz belügyminiszter a demokraták és a baloldal ellen alakítanak szövetséget.
I just read today that Viktor Orbán in Hungary and Matteo Salvini in Italy want to form an alliance against ”the democrats and the left” in Europe, naming Macron as their main opponent.
Heléne Fritzon svéd bevándorlásügyi miniszter pedig szemináriumon bírálta Magyarország menekültpolitikáját. Mint mondta, egy találkozón emlékeztette Magyarország külügyminiszterét 1956-ra, amikor Svédország lelkesen fogadott be magyar menekülteket. A svéd miniszter szerint
elvárás lenne, hogy Magyarország ugyanilyen módon vállaljon felelősséget az EU közös menekültpolitikájában.
Szijjártó Péter ugyanúgy reagált, ahogy a hasonló bírálatokra korábban is. Azt mondta: „a bevándorláspárti svéd kormány újabb támadást indított Magyarország ellen”.
Szerinte Orbán és Salvini nem a demokraták, hanem az illegális bevándorlás ellen küzdenek. Azt is mondta: a svéd bevándorlásügyi miniszter egyenlőségjelet tett az 1956-os magyar menekültek és az illegális bevándorlók közé, és szerinte „aki ilyet tesz, az történelemhamisítást követ el”.
Nemrég
Svédország beszállt a Magyarország ellen az Európai Bíróságon a civiltörvény indított perbe,
Szijjártó beszélt arról is, hogy Niclas Trouvé, Svédország budapesti nagykövete azt nyilatkozta a közelmúltban, hogy „várja Magyarország elítélését, vagyis egyértelműen a Soros-szervezetek oldalára állt”, ezért bekérette a diplomatát a minisztériumba.
A svéd nagykövet egyébként a 444-nek adott interjút, és többek között azt mondta: a bevándorlás nem fenyegetés, hanem egy jó lehetőség, ami hosszú távon hazája hasznára válik. Nem tart attól, hogy a keresztény kultúra veszélyben lenne, az viszont neki is feltűnt, hogy milyen sötét képet fest Svédországról a kormánypropaganda.
Lassan fél éve, hogy a csengeri asszonyként elhíresült Szabóné Marika elhagyta az országot, Svájcba utazott, hogy rendezze hagyatékát, amiről időközben az is kiderült, hogy nem is csupán hagyatékról van szó, vagy talán arról is. Ebből a mondatból az is kiderül, hogy minden bizonytalan a nő körül; maguk az ügyvédei sem tudják eldönteni, mennyi az általa elmondottakból a valóság és mennyi az igaztalan állítás. Annyi azonban bizonyos, hogy a rendőrség csalás gyanújában indított ellen nyomozást; feltételezésük szerint Szabóné” a mesés örökségre hivatkozva jutott hozzá kölcsönökhöz; a hatóság állítása szerint csalt ki emberektől pénzt, becsapva őket. Ebbe a körbe került bele Kósa Lajos is, aki közjegyzői okiratban, hivatalosan vállalta, hogy a mintegy tizenkét milliárd forintnyi pénzt segít befektetni, állampapírt vásárolni belőle. Kósa ezt először el is ismerte, később átment tagadásba, és csalással vádolta nőt. Annak ellenére, hogy annak sem érkezett cáfolata, hogy előbb a felesége, utóbb – a feleség helyére lépve a képviselő édesanyja szerződött le nyolcszázmillió forintra Szabónéval, az összeget ajándékként kapták volna az asszonyok.
A magyar hatóságok – hogy éppen Kósa feljelentésének hatására-e vagy saját elhatározásból, nem ismert – előbb magyarországi, majd nemzetközi elfogató parancsot adtak ki, aminek következtében a svájci rendőrök el is fogták a csengeri nőt, mégpedig április végén; azóta kiadatási fogdában várja a sorsa alakulását. Szabóné menedékjogot kért Svájctól, arra hivatkozva, hogy az aktuális politikai vezetés – jelesül Kósa Lajos – veszélyezteti az ő és családja életét. Akkor még létezett Szabóné mellett mentora is, akivel többször is tudott telefonon beszélni a Független Hírügynökség; az illető úriember – akit különben egy a ismert vállalkozás valamikori tulajdonosaként említettek portálunknak -, akkoriban még határozottan állította, hogy az örökség, illetve a vagyon létezik, és ha nem is abban a nagyságrendben, amelyről korábban Szabóné beszélt, de biztosan van fedezete a kölcsönöknek. Az említett úr ott volt Svájcban Szabóné mellett, sőt egyes hírek szerint ő biztosította ottani életét is, mi több, amikor Szabónét már letartóztatták, ő vette fel Svájcban, majd később Magyarországon is azt a mobil telefont, amelyet Szabóné tulajdonaként ismertünk meg. Az úriember azóta eltűnt, a telefonszám már nem létezik, így aztán feltételezhetjük, hogy kiszállt a Szabóné féle ügyletekből, ha csak a Nemzeti Nyomozó Iroda nem vonta be a kihallgatottak sorába.
Az előzetes információk alapján Szabóné kérelmére hatvan napjuk volt a svájci hatóságoknak, hogy döntsenek; arról már korábban beszámoltunk, hogy első fokon elutasították a magyar asszony kérelmét. A Független Hírügynökség információi szerint másodfokon sem javult Szabóné helyzete, ezért aztán a döntés végleges kiadják őt a magyar nyomozóknak. Úgy tudjuk, hogy napokon belül, de legkésőbb jövő héten hazahozzák a csengeri asszonyt.
Nagy kérdés, hogy mi történik a hazahozatal után. Az biztosnak látszik, hogy el fogják rendelni az előzetes letartóztatását, de hogy mikor fogják kihallgatni, az már erősen bizonytalan. Szabóné többször nyilatkozott arról, és később Helmeczy László, Szabóné ügyvédje is megerősítette ezt, hogy itthon kellemetlen helyzetek várják még Kósa Lajost, vannak ugyanis olyan információi – tényekkel, dokumentumokkal alátámasztottan -, amelyek a képviselőt, volt polgármestert kínos ügyekkel fogják szembesíteni. Olyan ügyekkel, amelyeknél nem pusztán a már ismert közjegyző előtti szerepvállalása vár magyarázatra, hanem egyéb pénzügy tranzakciókban való részvétele is. Arról egyébként a Független Hírügynökségnek nincs információja, hogy Kósa Lajost meghallgatta volna a Nemzeti Nyomozó Iroda, illetve bármely hatóság kérte volna az országgyűléstől a kiadatását. Márpedig, Helmeczy szerint, az eljárás itthoni szakaszában ez elkerülhetetlen lesz.
Úgy tudjuk, két nappal ezelőtt született meg a döntés Svájcban, innentől kezdve már csak a magyar hatóságokon múlik, mikor hozzák haza Szabónét.
A DK szóvivője, Gréczy Zsolt a Magyar Időknek beszélt arról, hogy a párt önálló listát állít jövőre az európai parlamenti választáson. Ezt azzal magyarázta, hogy ott csak pártlistára lehet szavazni, és szerintük így több mandátumot tudnak szerezni, mint egy közös listán.
Azt is mondta: ha külön indulnak, az
egyértelmű képet ad arról, melyik pártot mennyien támogatják.
Ahogy Gréczy fogalmazott, a DK „minimum annyi” mandátumra számít, mint a legutóbb EP-választáson. Akkor 226 086 szavazatot kaptak, ez 9,75%-ot jelentett. Így két képviselőt tudtak az EP-be küldeni. A legutóbbi közvélemény-kutatások átlaga szerint a DK most 6 százalékon áll.
Arról nincs egyelőre döntés, hogy a többi baloldali párt együtt vagy külön indul-e. Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke a Népszavának azt mondta: támogatná, hogy ismét közösen induljanak az MSZP-vel.
A Hír TV korábban arról számolt be, hogy Karácsony vállalná egy közös baloldali lista vezetését, de ezt a politikus később cáfolta, azt mondta: kiforgatták a szavait. Ahogy az ATV-nek fogalmazott: ő maga nem készül Brüsszelbe, mivel „gyűlöl repülni”.
Furcsa helyzet alakult ki az LMP háza táján. A vezető politikusaik egytől egyig „karanténba” kerültek, néhányan ki is léptek a pártból, mások pedig meglehetősen heves vitát folytatnak egymással. Legutóbb Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője tett olyan kijelentéseket, amelyek megdöbbentették még a saját választóikat is. Hogyan látja a párt helyzetét Pulai András politológus, a Publicus vezetője?
„Nem ilyen pártot akartam!”
Egyet jobbra, egyet balra
Mit akar a 99 százalék?
Szabad a Fidesszel egyetérteni?
Ön szerint működőképes lehet Magyarországon egy bázisdemokráciára épülő párt?
Személy szerint nekem fenntartásaim vannak a szisztéma működőképességével kapcsolatban, és úgy tűnik, az LMP vezetőségében is egyre többen látják ezt. Politikai akarat kérdése, hogy a következő kongresszuson átgondolják-e ezt a helyzetet, az ebből fakadó problémákat, és eldöntik-e, akarnak ezen változtatni, vagy a járhatatlan úton mennek tovább. Azoknak kellene erről szavazniuk, akiknek le kellene mondaniuk a hatalmukról, és mint tudjuk, ez soha sem egyszerű.
Ma szólalt meg az egyik rádióban a párt alapítója és valami olyasmit mondott, hogy ő nem ilyen pártot akart létrehozni.
Schiffer Andrásra gondol?
Igen
Éppen ő volt az, aki így építette fel ezt a szervezetet: Neki komoly felelőssége van abban, hogy az LMP alapszabálya olyan lett, amilyen. Késő bánat ma ilyesmit nyilatkozni.
Az LMP politikai szereplése az országgyűlési választások során igen ellentmondásos volt. Ön is így látja?
Igen. Egyszerre mondták, hogy ők a függetlenség pártján állnak, és azt is, hogy az összefogásban érdekeltek.
A háttérben pedig a fideszesek gyűjtöttek nekik a támogató aláírásokat,
hogy a jelöltjeik bizonyos körzetekben egyáltalán el tudjanak indulni. Mondjuk úgy, kissé zavaros álláspontot képviseltek.
Mi indokolta ezt a politikai pávatáncot?
Azt gondolom, nagyon összetett ez a probléma. Az alapszabályról már beszéltünk, aminek nagyon nehéz megfelelni. A másik:
a párton belül meglehetősen eltérő politikai elképzelések fedezhetők fel, amelyek mögött széttartó hatalmi érdekek munkálnak.
Ez utóbbiak jelen pillanatban erősebbek, mint a párt által képviselni szándékozott értékvilág. Ráadásul nem ott van a felelősség, ahol az számon kérhető volna, a döntések megint másutt születnek, és ebből egy faramuci helyzet kerekedik ki. Ezek összessége okozta, hogy az LMP néha már-már bohózatba forduló belső csatáival került be a közbeszédbe. De mindennél sokkal lényegesebb az, hogy a választási kampány során a párt a választóinak az akaratával szemben politizált. Számos mérés igazolta, hogy ezek az emberek az utóbbi években baloldalivá váltak.
Korábban a többség jobboldali volt…
Valóban, ez a tendencia a mérések szerint megfordult. Az LMP szavazók kétharmada a kampány idején már baloldalinak vallotta magát. A politikai nézetektől függetlenül
a szavazóik 99 százaléka kormányváltást akart, és szorgalmazta volna az együttműködést a baloldali ellenzék pártjaival.
A baloldallal való együttszavazási hajlandóság a méréseink alapján mindig 20 százalékkal magasabb volt, mint egy esetleges jobboldali párttal. Végül ez az együttműködés elmaradt, amiért meg is büntették a szavazók a pártot. Nem lehet hosszú távon eredményes az a politikai formáció, amely a szavazói akaratával szembe megy. Most ennek isszák a levét.
Annak idején egyfajta hármas irányt véltem felfedezni a párt vezetésében. Mintha mást képviselt volna Szél, Hadházy vagy éppen Ungár…
Aztán a kampány során ez két irányra szűkült, az egyik csoport balra, a másik jobbra húzta a szekeret, és valami olyasmi helyzet állt elő, mint Kőműves Kelemenék esetében: amit építettek nappal, lerombolták éjjel.
Hadházy arról beszélt, hogy a Fidesz-barátság túl erős volt az LMP-ben.
Ez a téma szinte minden ellenzéki párt környékén feltűnt. Én ezt óvatosan kezelném, bár az LMP esetében erre meglehetősen sok jel utalt.
Hogy mást ne említsek, Ungár családi kötődése, a közös aláírásgyűjtés, a konzultációk Schmidt Máriával.
Az is kétségtelen, hogy a Fidesz érdekét szolgálta, hogy az LMP nem fogott össze a többi ellenzéki erővel. Nem ismerem annyira a szerepelőket, nem láttam kvaterkázni a két párt politikusait, de ami a választáson történt, az meglehetősen egyértelmű.
Ön hogyan látja ebben Ungár Péter szerepét?
Ha ő visszalépett volna a választó kerületében a DK-s jelölt javára, Varga Mihály talán nem nyert volna mandátumot. Az LMP egyedül akart legyőzni mindenkit, amire semmi esélye nem volt. Az ilyen konfliktusokban persze nem csak Ungár, a DK is ludas, megkötötték magukat és egy másik körzetben nem voltak hajlandók visszalépni. Nem sikerült az ellenzéki oldalon mindenkinek felmérni a felelősségét.
Amit most a Fidesszel kapcsolatban nyilatkozott, tekintsük írói munkássága részének?
Önre bízom.
Hogyan látja Demeter Márta szerepét az LMP jövőjét illetően?
Ha őszinte lehetek, sehogy. Néhány napja még azért kellett harcolnia, hogy felvegyék a pártba, ma pedig már az sincs kizárva, hogy hamarosan ő lehet az egyetlen magyar pártelnök nő. Egy olyan valaki kerül potenciálisan ilyen helyzetbe, aki még meg sem melegedett az adott helyen.
A párt minden korábbi vezetője a büntetését tölti.
Erre mondtam, hogy ez a helyzet már-már abszurdba hajlik. Sok múlik a következő kongresszusaikon, hogy képesek lesznek-e a helyzetet normális irányba terelni, a bölcsesség kerekedik-e felül, vagy valami más.
Ha jól döntenek, az talán visszacsábítja azokat a szavazókat, akik az utóbbi hónapokban hátat fordítottak a pártnak.
Nem szívesen tippelnék arra, milyen döntés születik majd, de ha nem lépnek a centralizmus irányába, a válság akár még mélyülhet is.
Milyen jövő vár ön szerint az LMP-re?
Az adatokból azt látjuk, hogy elvesztették a szavazóbázisuk felét. Akik a kampányban melléjük csapódtak – és talán még egy kicsivel többen is -, le fognak morzsolódni. Ha változtatnak a működésükön, stabil 5 százalék feletti bázisukkal akár a középpárti helyzetüket is meg tudják majd tartani. Ha nem ezt teszik, és folytatják azt, amit elkezdtek, könnyen az Összefogás sorsára juthatnak. Akkor ismét válaszút elé kerülnek: a megszűnést, vagy az összefogást választják-e inkább.
Akik elpártoltak, hol köthetnek ki?
Jelenleg a bizonytalanok táborában vannak. Kétharmaduk továbbra is kormányváltást szeretne, ha ezt nem remélhetik az LMP-től az MSZP-Párbeszéd illetve a DK soraiban keresnek majd politikai otthont maguknak.
Igazi kuriózum annak a rákosista, pardon, orbánista (kormány)kórusnak a videója, amely Boross Pétert köszöntötte születésnapján, a kormány ülése után. Nem érdemes kihagyni! Van más is! Tibi atyának megy neki mai publijában a 888.hu. A Pesti Srácok is harcias kedvében van, ők a chemnitzi összecsapások kapcsán írnak meghökkentő mondatokat. A Magyar Idők pedig elérkezettnek látta az időt arra, hogy a kultúrharcot kiterjessze az RTL Klubra is. Jó olvasást!
888.hu – Tibi atya felköpött és aláállt
Aki nem követte volna a múlt heti vihart a biliben, Tibi atya úgy gondolta, hogy az alkoholista pap brandje mögül az ő dolga eljárni közéleti tánc-és illemtanárként – írja Megadja Gábor, aki szerint azért orrolt meg rá „a külföldi mémeket remekül fordító ellenzéki troll brandjének gazdája, mert szerinte borzasztó, hogy utaltam 19 forintot Konok Péternek, megaláztam egy koldust. Konok Péter szerint pedig ez a 19 forint a legtöbb, amit „visszakapott a közösből”, ami csak abban az univerzumban igaz, ahol Simicska pénze a G-nappal automatikusan elvesztette közpénz jellegét.”
Tibi atyának igaza lenne akkor, ha egy süket, vak, néma, féllábú, félkarú emberrel tettem volna ezt a borzalmat. Csakhogy nem így történt. Konok Péter egészséges felnőtt férfiember, és ilyetén minőségében kunyerál a Facebookon, miután Lajos elhajította az egész cuccost – írja Megadja, aki ezt követően hosszasan elemzi Tibi atyát, majd így folytatja: „úgy gondoltam, hagyjuk a fenébe az üzengetést, vitatkozzunk szépen élőben, ott mindenki elmondhatja az érveit.
És ebben a pillanatban változott a névtelen badass közéleti megmondó Csibe atyává, aki nem kívánja vállalni arcát és nevét, és nem akar kiállni az emberek elé.
Azt írja Vona Gábor híve: az élő vitának csak számára van tétje. Épp erről van szó. Bátor ember olyasmibe áll bele, aminek van tétje.
Mindenesetre már így is túl sok energiát pazaroltam egy névtelen ellenzéki trollra, miközben ezt az energiát akár rezsimépítésre is fordíthattam volna. Úgyhogy
legközelebb akkor foglalkozom Csibe atyával, ha lesz töke kibújni a névtelenség és arctalanság mögül.”
Pesti Srácok – Chemnitz, az első lázadás
Nyilvánvaló volt, hogy az egykori NDK lesz a tágabb helyszín az első lázadásra, mert az egykori keletnémetek már megtanulták, hogy mit várhatnak a nyugatnémet megszállástól – áll a portál mai vezércikkében. Egy ilyen helyen vannak még meg a nyomai annak a közösségi érzésnek, egymásrautaltságnak, személyességnek, amit a huszadik század második fele elpusztított. Az ilyen helyeken élő emberek életét változtatta meg leginkább a fiatal muszlim férfiak betelepítése.
Ezek az emberek pillanatok alatt kerültek át a múlt század hetvenes éveinek nyugalmas álomvilágából egy háborús videójátékba, ahol ők a célpontok.
Sztálin legjobb tanítványai (mert valami miatt Hitlerre meg Göbbelsre érzékenyebbek), propaganda szempontból is szakmai tökéllyel kezelik a történteket.
A chemnitzi felkelést nyilván le fogják verni. Az állítólag jobboldali miniszter irányítása alatt álló szövetségi rendőrség ott terem majd és rendet csinál.
A manapság liberális felebarátaink körében olyannyira népszerű humanista Lenin monda azt, hogy forradalmi helyzet akkor van, ha a nép nem akar már a régi módon élni, a hatalom meg nem tud a régi módon kormányozni. Lenin elvtársnak mindig igaza van, most annyi pontosítással, hogy jelen esetben a német nép egyre nagyobb része nem akar úgy élni, ahogy az elitje legújabban szeretné.
Chemnitziek! Veletek vagyunk, mert ti vagytok a normálisak!
Magyar Idők – Az RTL alaposan túllőtt a célon
Egy végtelenül ízléstelen, primitív, népbutító sorozattal járatják le a vidéken élő embereket – ezzel a felvezetéssel ír cikket Jurák Kata, aki ezúttal az RTL Klubnak megy neki, állítva:
„nem kicsit lépte át már eddig is a konzervatív, polgári, keresztény érzelmű emberek ingerküszöbét az RTL Klub által vetített sorozatok többsége, így nem csoda, hogy elpártoltak a csatornától”.
Bevallja, hogy ő, „aki masszívan elzárkózom az említett csatorna által sugárzott szennyáradattól, egészen addig nem is tudtam, amíg a napokban a balliberális média el nem kezdte szintúgy gyalázni Morvai Krisztinát, aki – szerintük – „képtelen leállni”, és most az RTL Klub sorozatát támadja.
Gondoltam, ha Morvai össztűz alá került egy sorozat miatt, akkor annak egészen biztosan az az oka, hogy a képviselő asszony ismét a lényegre tapintott. És tényleg.” – állapítja meg, miután megnézett a sorozatból egy epizódot.
Talán nem is az a legnagyobb baj, hogy a filmesek a faluban mit és hogyan tesznek, hanem az, hogy mi tűrjük, hogy meggyalázzák az embereket, sárba tiporják nemzeti értékeinket, a történelmünket, és olyan értékeket közvetítsenek a gyerekeinknek, amelyek tökéletesen ellentétesek mindazzal, ami számunkra fontos.
De azt gondolom, hogy a fizikai határvédelem után most a szellemi honvédelem következik majd: megvédjük értékeinket, a gyerekeinket, a társadalmunkat.
Orbán Viktor Facebook oldala – Boross Péter köszöntése 90. születésnapján
Lehetséges, hogy az oktatásért felelős tárcán belül rájöttek, tényleg nagy a baj a közoktatásban, kiszivárgott hírek szerint megpróbálják visszaszorítani a Parragh-féle szakképzést. Az érdekeltek által bírált tankönyvek színvonalát magánkiadványok megvásárlásával szeretnék emelni. A NAT közzététele mindenesetre máris csúszik.
Persze mindent kétséggel kell kezelni, de elképzelhető, hogy valami változás észlelhető a közoktatásban. Arról hallani meg nem erősített híreket, hogy jelentősen csökkentenék a tananyagot, a lexikális anyagok arányát, és a tanításban a pedagógusok szabad döntési jogát a jelenlegi 10-ről 30 százalékra növelnék (vissza).
Ez szöges ellentétben lenne a 2010 utáni kurzussal – mondta a Független Hírügynökségnek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke. Szűcs Tamás arról számolt be, hogy az eddigi hivatalos találkozókból azt a következtetést vonták le, hogy
a kormányban is felismerték: nem biorobotokat kell képezni
a gazdaság számára. Ennek jegyében esetleg hozzányúlnának a szakgimnáziumi oktatáshoz, az első két év tananyaga összeérne a „rendes” gimnáziumokéval, a szakismeretek tehát ezután kerülnének terítékre.
Ez a Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke által favorizált képzés visszaszorításával járna; ennek keretében mára lényegében kicsontozták a közismereti tárgyakat a tantervből, minden esélyt elvéve a felsőoktatási továbbtanulás elől. Ezt a rendszert a diákok is elutasítják.
Az új Nemzeti Alaptantervből fog kiderülni, így lesz-e, a belső küzdelmekre utalhat mindenesetre, hogy az augusztus elején (amikor a tervezetet átvették a munkabizottságtól) még az erre a hónapra ígért közzététel (társadalmi vita) kezdetét egy hete bizonytalan időpontú őszre tolták ki az EMMI-ben – derült ki a múlt heti szakmai tanévnyitó konferencián.
A tananyag-csökkentés és a tanári oktatói szabadság visszabővítése a 2010 előtti időszakéra a minimális feltétele annak, hogy
tartalmában is új, korszerűbb módszerrel oktathassák a gyerekeket
– mondta Szűcs Tamás.
Arról azonban teljes a hallgatás, hogy a 2019-es tanévtől kezdődően már csak kétféle tankönyv lenne: egy állami és egy egyházi, keresztény szemléletű, ezekből lehetne „válogatni” – ahogyan nemrégiben megírta a Népszava. Az akkori információt erősíti azonban, hogy a NAT-ot állítólag nem egy lépésben vezetnék be, új tankönyveket először csak az első öt általános iskolai évfolyamok kapnának. Az ötödikes tananyagot ugyanakkor rögtön digitalizálnák, és minden gyerek tabletet kapna ehhez – legalábbis így értesült a PDSZ elnöke. (Az ördög persze a részletekben rejlik, ingyenes mobilinternet nélkül a gyerekek többsége vajmi keveset kezdhet a tablettel.)
Jelenleg azonban a mostani, zömében a sokat bírált állami tankönyveket szállítják ki az iskolákhoz: 12,5 milliót, amelyben 8,5 millió új, az állam által kifejlesztett, míg 4 millió a különböző cégektől beszerzett tankönyv.
Az idei – legalábbis a jelenlegi állapot szerint – az utolsó tanév, amikor még van lehetőség magánkiadók tankönyveit rendelni – azokat, amelyek rajta vannak az engedélyesek listáján. Felmérések szerint a szülők és a tanárok is ezeket tartják sokkal jobb minőségűnek. A kizárólag állami kiadású könyvek létét a szülők elsöprő többsége (84 százaléka) az államiak silány minősége miatt elutasítja, gyerekére nézve hátrányosnak tartja – derül ki a Szülői Hang Közösség felméréséből.
Az Orbán-kormány nem szereti beismerni, ha tévedett, a jelek szerint a tapintható ellenérzés élét úgy próbálják elvenni, hogy – amint azt Maruzsa Zoltán helyettes államtitkár bejelentette az említett konferencián –
az állam megvásárolná a korábbi népszerű magánkiadói tankönyvek jogdíjait.
A szülők válaszaiból az is kiderül, hogy a tartalmi kifogások mellett komoly bajok vannak a tankönyvek „ingyenességével” is. Amellett – amit sokan elmondtak már, legutóbb az ATV-ben -, hogy igazságtalan a jómódú szülőket is mentesíteni a tankönyv megvétele alól, ezt a pénzt inkább a nehéz sorsú családok gyerekeinek iskolai segítésére kéne fordítani.
Jelenleg a 3-9. osztályok tanulói úgy jutnak hozzá az ingyenes tankönyvhöz, hogy azt az év végén vissza kell adni az iskolának. A felmérésben a szülők elmondták, hogy ez gyakorlati nehézségeket okoz, mert a tananyag gyakran „visszaküldi” a gyereket az előző évben olvasottak felidézéséhez, ami a leadott kölcsönkönyv híján képtelenség.
Ennél súlyosabb baj, hogy a kölcsönkönyvekbe – értelemszerűen – nem szabad beleírni, szöveget kiemelni, aláhúzni, saját kiegészítést (például az órán hallottakat) tenni, és általában is újszerű állapotban kell megtartani azt. Ez különösen kisdiákkal szemben életszerűtlen követelmény, ráadásul nehezíti az anyag közvetlen feldolgozását, folyamatos jegyzetelésre kényszeríti a gyerekeket, ami el is vonja a figyelem egy részét.
Ennek következménye azonban az, hogy a szülők jelentős része kénytelen az év végén megvásárolni (vagy az iskolának kifizetni) az „ingyen” tankönyvet. Egyes iskolák nagyvonalúságán (esetenként anyagi lehetőségén) múlik, hogy „csak” 65 százalékuk kényszerül erre.
Forrás: Szülői Hang
Átlagosan 10 százalékuk ezt úgy oldja meg, hogy inkább megveszi a könyvet, de a gimnáziumokban ez az arány majdnem 20 százalék, és a nagyvárosokban is meghaladja ezt a hányadot. Vagyis ismét a „jobban eleresztett” családok gyerekei járnak jól, nem csak a stressz alól mentesülnek, hanem könnyebben tanulhatnak a megkötések nélkül.
Mindenesetre a szülők azt tapasztalták, hogy a kapott könyveknek 60 százaléka eleve használt volt, s ezeken belül is csak 40 százalék jó állapotú, beleírás nélküli.
A visszaszolgáltatás miatti feszültségekre utal, hogy míg a nagyvárosokban 30 százaléknál kisebb arányban vizsgálja meg az iskola, milyen állapotban kapta meg a könyvet, a községekben ez 40 százalék.
Ezért aztán „helyiértéken” kezelendő Rétvári Bence EMMI-államtitkár képviselői kérdésre adott válaszának azon kitétele, amely szerint az állami kiadású tankönyvek 2013-hoz képest 40 százalékkal olcsóbbak lettek, és a közoktatásban részesülő gyerekek 85 százaléka, mintegy egymillióan ingyen kapják az eszközt. A KSH friss kimutatása szerint az előző tanévben átlagosan 7147 forintot kellett tankönyvekre költeni gyerekenként.
Összességében a szülők nagyjából héttizede szerint korlátozza gyereke tanulását a kölcsönrendszer.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
