Egyéb

Netanjahu elszólta magát Varsóban, veszélyben a visegrádi csúcs?

“Voltak lengyelek a holokauszt idején, akik együttműködtek a nácikkal!” – jelentette ki Benjamin Netanjahu miniszterelnök Varsóban, ahol nemzetközi tanácskozást tartottak a közel-keleti helyzet rendezéséről.

Izrael kormányfőjének kijelentése kicsapta a biztosítékot Lengyelországban, ahol a visegrádi államok csúcstalálkozójára készülődtek, melyet épp Izraelben rendeznek meg hamarosan. Morawiecki lengyel miniszterelnök sietett Twitteren közölni, hogy hazája az áldozata volt a náci terrornak, mely az ország területén uralkodott. Korábban a szejm olyan döntést hozott, hogy börtönbe lehet küldeni mindenkit, aki azt állítja: Lengyelország is részese volt a holokauszt-nak. Izrael és az USA tiltakozására a lengyel parlament enyhítette a törvényt. Benjamin Netanjahu miniszterelnök viszont azt közölte: épp erre a törvényre célzott amikor a lengyelek részvételéről beszélt. Izrael kormányfője hangsúlyozta: nem a lengyeleket vádolta hanem csak egyes lengyelekről beszélt. A lengyel kormány bekérette Izrael varsói nagykövetét, aki “megfelelő magyarázattal szolgált”.

Andrzej Duda államfő Twitteren azt javasolta: ne Izraelben rendezzék meg a visegrádi csúcstalálkozót hanem Lengyelországban! A lengyel elnök véleménye szerint Benjamin Netanjahu kijelentése után Izrael immár nem alkalmas helyszín a csúcsra, melyet február 18-19-én tartanak meg. Netanjahu miniszterelnök jó kapcsolatot ápol a visegrádi államok vezetőivel, akikkel legutóbb épp Budapesten találkozott. Yair Lapid, az izraeli ellenzék egyik vezetője kérte Netanjahu miniszterelnököt: ne hozza a visegrádi csúcsot Izraelbe!

Wellness szálloda ajánló – Húsvéti wellness Herceghalmon

0

A rohanó hétköznapokból időnként jó egy kicsit kimozdulni, elmenni egy pihentető kikapcsolódásra. Ennek tökéletes helyszíne lehet a Herceghalmon található Abacus Business & Wellness Hotel****.

Mindenkire ráfér néha a pihenés, és hol is lehetnek jobban kipihenni a hétköznapok fáradalmait, mint egy wellness hétvégén. Ha testileg és lelkileg is szeretnénk kikapcsolódni, akkor garantáltan jól fogjuk érezni magunkat a herceghalmi Abacus Business & Wellness Hotel****-ben.

A szálloda mindössze 20 percnyi autóútra található Budapesttől. 117 standard és superior, valamint 10 emelt szintű lakosztály, és egy elnöki lakosztály került berendezésre a hotelben, amelyek mellé egy sok szolgáltatást nyújtó wellness birodalom, szauna világ, fitness terem, masszázs szolgáltatások is társulnak. A hotel konferenciák megrendezésére is jó választás, 300 négyzetméteres bálterem, négy szekcióterem, VIP tárgyaló és IPTV technológia áll a vállalati vendégek részére.

A hotelben párok és kisgyermekes családok is igazán jól érezhetik magukat, hiszen akár a csomagajánlatok közül is válogathatunk.

Érdemes böngésznünk a folyamatosan aktuális csomagajánlatok között, hiszen ezek olyan szolgáltatásokat tartalmaznak, amit egyéni befizetés esetén nem tudnánk igénybe venni.

A szálloda húsvéti csomagja a következő szolgáltatásokat tartalmazza:
– Szállás Standard kétágyas szobában
– Érkezéskor welcome drink
– Bőséges, svédasztalos büféreggeli
– Könnyű ebéd (gazdag leves és egy egytálétel/desszert)
– Vacsora a hotel éttermében (pénteken és szombaton élőzenével)
– Személyenként 1000 Ft-os Wellness kupon, mely beváltható kezelésekre
– Abacus Manó Club az Abacus Nyuszival, egész napos gyermekprogramokkal
– Állatsimogató
– Az Abacus Wellness birodalom korlátlan használata: 25m hosszú úszómedence, 28 m2-es élménymedence, finn szauna, infraszauna, gőzkabin, aromakabin, fitneszterem
– Személyenként 1 db szauna kupon, mely beváltható a meghirdetett szauna szeánszok egyikén
– Gyertyafényes esti fürdőzések
– Fürdőköpeny
– Ingyenes wireless (Wi-fi) internet az egész szálloda területén
– Asztali játékok a Forza bárban
– Beltéri játékok ingyenes használata (lengőteke, ping-pong)
– Díjmentes szabadtéri, nem őrzött parkoló használata.

Ha tehát egy pihentető, vagy akár aktív kikapcsolódást szeretnénk beiktatni a stresszes hétköznapokba, bátran válasszuk helyszínül a Budapesttől nem messze fekvő Abacus Business & Wellness Hotel****-t.

Állami vagy magánrendelés? A fogászat esetében nincs kérdés

0

Az egészséges, fehér fogsor hozzájárul a mindennapi magabiztossághoz, és a vonzó megjelenés érdekében is fontos szerep jut neki. A táplálkozási és szájápolási szokások azonban éppen úgy hatással lehetnek a fogsor állapotára, mint a rendszeres fogorvos látogatás. Legalább félévente érdemes felkeresni a kiválasztott szakembert, s ilyenkor eltávolításra kerülhet a fogkő is, ezzel elejét véve a szuvasodásnak és a fogágy-betegségnek. De vajon milyen fogászati szolgáltatás mellett érdemes letenni a voksot? Az állami vagy a magánrendelés a gyakrabban választott napjainkban?

A tapasztalatok azt mutatják, hogy ha fogászati kezelésekről van szó, akkor a magánrendelések viszik a pálmát. Sokak számára nem mindegy, mennyit kell várni, vagy éppen milyen minőségű ellátást kapnak a kezelés során. A fogkő eltávolítás és a fogfehérítés miatt sokan keresik fel a szakembert, de a fogtömés és a fogpótlás is gyakran válnak szükségessé. A korszerű érzéstelenítésnek köszönhetően teljesen fájdalommentes kezelésekre kerülhet sor a magánrendeléseken. Bővebben: https://clinident.hu

A magánrendelés népszerűségét egyébként még egy ok alátámasztja, ez pedig nem más, mint az emberközpontú hozzáállás és az empátia. Sokan tartanak a fogászati kezeléstől, sőt, a korábbi rossz tapasztalatok miatt akár már a rendelő felkeresése is komoly erőfeszítés lehet számukra. Ilyenkor korántsem mindegy, hogy mennyi ideig kell várakozni és idegeskedni a kezelés előtt, vagy éppen mennyire közvetlen és bizalmat keltő szakember fogad a rendelőben. A személyes szimpátia képes a félelmek oldására, ami sokak számára kezdő lépés lehet az egészséges fogsor megteremtésének irányába.

S hogy melyek a leggyakrabban szükséges fogászati kezelések? A fogszuvasodás még mindig népbetegségnek számít, ám kezelésére többféle lehetőség is kínálkozik. A saját fogak megőrzése a modern fogászat egyik fontos célja. Mindezek mellett a fogkő eltávolítása, mint megelőzés is kiemelt jelentőséggel bír. Ennek hiányában ugyanis fogágy-betegség alakulhat ki, ami akár a teljes fogsor állapotára rányomhatja bélyegét. Magánrendelés keretein belül előre egyeztetett időpontban kerül sor a vizsgálatra, és korszerű eljárások, alapanyagok és érzéstelenítés is állnak rendelkezésre. Felejtse el a korábbi félelmeket és rossz tapasztalatokat, hiszen a fogászat lehet emberközeli és problémamentes is.

Karácsonyi kávé, új kor hajnalán – Déli kávé Szele Tamással

A karácsonyi írás kényes műfaj, ugyanis vagy tartalom nem lesz benne, vagy karácsonyi hangulat: a kettő egymással éles ellentétben áll. Nem lehet angyalkákat idézni a szentséges éjben és közben mocskos realitásokról beszélni. Mivel pedig az írás mégis hírlapban jelenik meg, foglalkozzunk a hírrel magával – és kérjünk elnézést a karácsonyi hangulat megszentségtelenítéséért.

Habár, jobban belegondolva a szentségtörést nem a hírlap követi el, az csak beszámol az eseményekről, tükör, ami a történteket mutatja: maguk az események méltatlanok az ünnephez. Arról pedig nem a hírlap tehet, hanem az események alakítói.

Mivel pedig a mai nap legfontosabb híre Orbán Viktor interjúja a Magyar Időkben, hát őt tessenek szidni, ne minket.

Annyi biztos, hogy valaki el kéne már magyarázza a mostani kormány politikusainak, miről is szólnak a karácsonyi ünnepek, mert vagy soha nem tudták, vagy már rég elfelejtették: minden év decemberének harmadik harmadában elkezdenek vadul nyilatkozni, és akinek esetleg békésen is telnének az ünnepei, annak is elrontják a hangulatát. Tegnap Kövér László kommunistázott, bolsevistázott és ügynöközött egy hatalmasat a Pesti Srácokban, bár mondjuk azt elhiszem, hogy bolsevizmusról és ügynöki feladatokról ő maga már pusztán személyes tapasztalatai alapján is többet tud, mint bármilyen laikus, amatőr, civil. Akkor azt mondtam: „Ünneprontás idén megvolt, csak Orbán túl ne dobja.”

Túldobta.

A mai interjút jegyezzük meg, mert korszakhatárt jelez.

Ugyanis már a címében is olvashatjuk: „Új korszak előtt áll Magyarország”. 

Hogy nekem az ilyen új korszakokról semmi jó nem jut az eszembe, lehetne a saját bajom, de az a baj, hogy más is így van ezzel. Ha egy magyar politikus valamiképpen önálló korszakot akar nyitni, annak jó vége ritkán van. Kevés nekünk az olyan korszakunk, ami bekerült a történelembe és egyértelműen jó szívvel emlékezünk rá – talán egyedül a Kiegyezés kora az, amit a legtöbben képesek vagyunk szeretni. De itt és most szó nincs kiegyezésről, ahogy elnézem, ez épp a Nemalkuvás kora lesz.

De lássuk a medvét. Lássuk, mit mond a miniszterek elnöke.

Az írást egyébként Csermely Péternek köszönheti a művelt közönség, aki szükségesnek találta nevéhez hozzáfűzni, hogy a Mediaworks alkalmazottja – kinek mi a fontos, kérem. De mit mond a főminiszter például a tüntetésekre?

„Ahány ház, annyi szokás; van, ahol így kívánnak boldog karácsonyt, s van, ahol szeretettel, ajándékkal, az otthon melegével. Én hoztam magammal egy családi képeslapot, ezzel szeretnék áldott karácsonyt kívánni az ellenzéknek és az egész országnak. Persze a politika olyan világ, ahol akár karácsony estéjén is dúlhatnak a küzdelmek, a tüntetések is hozzátartoznak a demokrácia mindennapjaihoz. Az erőszak, a rombolás, a vandalizmus viszont nincs rendben.”

Persze, hogy nincs rendben, most nincs, de 2006-ban ugye rendben volt? Ja, akkor nem decemberben magasztalták fel a Kossuth teret oly módon, altestileg, amit most nem részleteznék, de még a talajt is ki kellett cserélni… Meg akkor mintha komolyabb atrocitások estek volna. Jóval komolyabbak, de mégis fontos volt 2010-ben elsőként az akkori gyújtogatókat rehabilitálni, mert az erős nép edzett fiainak szabadságvágyát fejezték ki a zavargások. Most ahhoz képest szinte nincsenek károk, mégis úgy tetszik nyafogni, mint egy kávénénike a szalonban.

Utcai harcos létére.

De miért is tüntetnek?

„A kormány a munkát, az otthont, a családot, a biztonságot képviseli, és velünk szemben az ellenzék azzal a politikával, amely egyszer már tönkretette Magyarországot. Az egyik oldalon az országot megvédeni akaró nyugodt erő, a másik oldalon pedig az agresszió, az erőszak, a bevándorlás támogatása és az adóemelések.”

Izé. Uram, magának fogalma sincs ezek szerint a tiltakozások okáról, vagy, ami még rosszabb, nem hajlandó tudomásul venni az okokat. Senki nem akarta például a bevándorlást támogatni, annak okából, hogy ide a jelenlegi helyzetben amúgy is csak erőszakkal lehetne hozni bevándorlókat, évek óta nem látunk menekülőket sem, és nem azért, mert a déli határ egyik szakaszán áll egy hevenyészett drótakadály. Azért, mert nem őrültek meg.

„Aki a munka törvénykönyve módosítása ellen beszél, az a dolgozók ellen beszél, mert a lépés az ő érdekeiket szolgálja. Ezt az idő bizonyítja majd. Aki többet akar dolgozni, és többet akar keresni, annak most lehetősége is lesz erre. A módosítás bérnövekedést hoz majd magával, s a gyarapodó béreket az ellenzéki hazugságokkal szemben ugyanúgy, mint eddig, havonta kell kifizetniük a munkaadóknak.”

Hogyne, persze: egy ideális társadalomban tényleg az dolgozhat többet, aki akar. A reális magyar viszonyok között meg klasszikussá vált pár nap alatt a kérdést megvilágító kis párbeszéd:

– Józsi, akarsz dolgozni szombaton?
– Most nem szeretnék, inkább a családdal töltenék egy kis időt…
– Akkor másképp kérdem: Józsi, akarsz még hétfőn is dolgozni?

Erről van itt szó, erre ad lehetőséget a rabszolgatörvény. És ne tessék azzal jönni, hogy Józsi majd keres magának másik, jobb, emberségesebb munkaadót: még Budapesten sem valószínű, hogy kap, de ha vidéken él, ahol kevés a munkalehetőség, egy életre beleszorulhat a kizsigerelő rabszolgaságba. Miniszterelnök uram, magának komoly problémái vannak. Még mi a panasza?

„Nem volt 2010 óta egyetlen olyan gazdasági intézkedésünk, amit az ellenzék elfogadott volna, legyen szó akár béremelésről, családtámogatásról, adócsökkentésről, közmunkáról, devizahitelesek kimentéséről.”

És ezeknek melyike volt sikeres? Ne halandzsázzunk, ahhoz én is értek: egyike sem. A devizahitelesek kimentése a legkevésbé, de a közmunka is valami tökéletes ellentéte lett egy szociális intézkedésnek – viszont kiváló fegyver választások előtt. Ha ugyanis az a kevés közmunka sincs, akkor családok halnak éhen, így aztán könnyű is a kiszolgáltatott helyzetben lévőket arra szavaztatni, akire épp tetszik.

No, de jöjjön a migráncsozás (vesd össze: bográcsozás), mint népi tánc, mert nyakunkon az EP-választások!

„Európa nyugati fele évekkel ezelőtt belevágott egy kísérletbe. A nagy nyugati országok megpróbálnak létrehozni egy vegyes civilizációt, úgy gondolják, hogy a keresztény Európából legyen keresztény–muszlim Európa.”

Ezt meg hol tetszett olvasni? Ilyent soha, senki sem mondott.

„Közép-Európa ellenben úgy döntött, hogy ebbe a kísérletbe bele sem kezd, mert a kockázatok rendkívül nagyok. Nem akarjuk, hogy kevert népesség lakja az országainkat, ezért védjük a határainkat, és ellenezzük a bevándorlást. Mindenki láthatja, hogy a nyugatiak ezt a döntésünket nem tartják tiszteletben. Próbálják ránk kényszeríteni az akaratukat. A magyar ellenzéket eszközként használják. Soros György és hálózatai nem tűrik el, hogy Közép-Európa kimaradjon az ő nagy társadalomalakító kísérletükből, és magyarországi megbízottjaikat a nemzetközi akcióik logikája szerint mozgatják.”

Orbán úr, szólíthatom a jövőben Közép-Európának? Mert maga döntött így leginkább, nem más, főleg nem egy földrajzi egység, mellyel ön sajnálatos módon azonosnak véli magát. Erre ma már kiváló terápiák léteznek. Csak szedni kell a gyógyszert, kérem, nem kihagyni egyszer sem. Persze Soros Györgyöt nem lehetett kihagyni, ahogy az egész képtelen összeesküvés-elméletet sem: ne adja fel, uram, lehet, hogy még gyógyítható! De magának is akarnia kell a gyógyulást, az igaz.

„Ebben a küzdelemben lesz fontos mérföldkő az európai parlamenti választás, ekkor mérik össze az erejüket a keresztény Európát védelmező, illetve a bevándorláspárti politikai erők. Ismét kialakul az a történelmi helyzet, hogy Magyarország nemcsak önmagáért, hanem egyben a keresztény Európáért is küzd. A magyar kormány nem fog változtatni a politikáján, Magyarországot továbbra is meg fogjuk védeni.”

Persze, innen fúj a szél, ez már a jövő évi EP-választások kampányának része, így, a karácsonyi ünnepek alkalmából. Azért annak nem adnék túl komoly esélyt, hogy maga és néhány társa képesek lesznek átalakítani az Európai Uniót államszövetségből nemzetállamok laza körévé, pedig ez a be nem vallott céljuk: az autonóm nemzetállamokban ugyanis sokkal zavartalanabbul és gátlástalanabbul lehetne gyakorolni a hatalmat, és ha megszűnik az utazás szabadsága, emigrálni sem lehet majd a kis választófejedelmek, zsarnokok elől, szóval én azt elhiszem, hogy maga feltalálta a Német-Római Birodalmat, csak az a helyzet, hogy annak idején ezt az államalakulatot nem véletlenül hagyták abba.

Azonban most jön csak a feketeleves. Nagyot kell ugornunk a szövegben, de ez a lényeg.

„Persze, lesznek választások 2019-ben, de a mi horizontunk 2030. Nyolc év közös munkájának eredményeképpen új korszak előtt állunk, és hiszek abban, hogy nemcsak megindultunk, de meg is érkezünk. Magyarország a huszadik századot elvesztette, de a huszonegyediket meg akarjuk nyerni. A múlt század elvette tőlünk az önbecsülésünket, a jómódot, az alkotóerőt, és elvette tőlünk a nemzeti egységet. Ezt most mind vissza akarjuk venni. És ez 2030-ra maradéktalanul sikerülhet is. A magyarok száz év magánya a Kárpát-medencében most véget ér.”

Hát, legalább megmondta.

2030-ban még győzni akarnak, tehát még legalább tizenhat évig kíván uralkodni. Az nekem sok idő, kérem, én akkor 67 éves leszek. De azért megkérdezném: hogy a bánatos csodába lehet ennyire biztos még három választási győzelemben? Csak úgy, hogy vagy választások nem lesznek, vagy ha lesznek, nem lesznek demokratikusak. Különben így beszélni olyan, mintha előleget vennék fel a lottó ötösre.

Tehát ez Orbán Viktor karácsonyi ajándéka. Hogy bejelenti: még tizenhat évig ül a nyakunkon.

Nem kétlem, hogy ő maga ennek nagyon örül.

Mi már kevésbé.

De láttunk már ezer évre kovácsolt birodalmakat pár év alatt romba dőlni, örökösnek szánt rendszereket csődbe jutni, feloszlani: szóval, van remény.

Viszont jó tudni, milyen jövőt szán nekünk ez a magabiztos ember.

És eszerint szavazni majd.

Akár az EP-választásokon is.

Elnézést, nem akartam elrontani a karácsonyt.

Bár, tulajdonképpen nem is én rontottam el, hanem a miniszterelnök.

Azért kellemes ünnepeket…

Wellness hétvége ajánló: Hévíz

0

A különböző wellness-szállodák télen is várják a kikapcsolódni vágyó vendégeket, sokak azonban ilyenkor nem mennek „nyaralni”, hiszen mivel a hidegben nem tudnak kint fürdőzni a levegőn, ezért inkább el se indulnak ilyenkor. Szerencsére Hévízen a szabad ég alatti tó is alkalmas a téli fürdőzésre, a közeli Hotel Palace**** Hévíz pedig tökéletes helyszíne a pihenésnek.

A Hévízi tó télen-nyáron tökéletes terep a pihentető és gyógyító fürdőzésre, hiszen forró termálvize a hideg időben is kellemes érzést nyújt. Hévíz város Magyarország egyik legkedveltebb turistacsalogató helyszíne, de a magyar lakosság számára is számos kincset rejt. Mindenképp érdemes elmenni és fürödni a híres Hévízi-tóban, hiszen amellett, hogy gyönyörű látvány, gyógyhatásait a végtelenségig lehetne sorolni.

A melegvizes gyógytó közelében található a hévízi Hotel Palace**** szálloda, ami szintén tökéletes helyszíne lehet a pihentető kikapcsolódásnak. A tóban való fürdőzés ugyanis a napunk egy kis részét veszi csak el, a többiben viszont érdemes a hotel vendégeként a számos szolgáltatás közül válogatnunk.

A szálloda 135 tágas és kényelmes szobát rejt magában, emellett pedig minden igény kielégítő wellness szolgáltatásokkal, tradicionális hévízi gyógykezelésekkel, kiváló gasztronómiával és egy híres szépségklinikával várja a kedves vendégeket.

A wellness részlegben megtapasztalhatjuk a beltéri élménymedence, a pezsgőfürdő, a szaunák és gőzkabin testi és lelki felfrissítő erejét, emellett pedig a szálloda a gyermekekre is gondol, hiszen a CsemeteErdő nevű játszóház tökéletes terep a kicsik szórakoztatására.

A szálloda szépségklinikája is garantálja a teljeskörű kényeztetést és a maximális kikapcsolódást. Az orvosi beavatkozásmentes fiatalodás helyszíne ez, ahol mezoterápia útján, speciális fiatalító koktél segítségével válhat bőrünk energikusabbá és sugárzóbbá.

A hévizi Palace Hotel**** elkötelezett híve a környezetbarát megoldásoknak is, ezért amennyiben a elektromos autóval érkezünk a hotelbe, ingyenesen feltölthetjük azt a szálloda mélygarázsában.

Érdemes tehát télen is Hévízre utazni, kikapcsolódni a négycsillagos hotelben, és fürödni a gyógyító, melegvizes Hévízi-tóban, hiszen testileg és lelkileg is feltöltődhetünk az ünnepekre vagy az új évre az itt eltöltött idő alatt. Vagy akár már a március 15-i hosszú hétvégét is érdemes most befoglalni.

Kényeztető relaxálás – pizsamák, hálóingek, masszázs- és egészségügyi kellékek között válogattunk

0

A karácsony közeledtével sokan hajlamosak arra, hogy idegeskedjenek az ünnepek és a sokasodó feladatok miatt. Ilyenkor különösen jól jön néhány olyan eszköz, kényelmes otthoni, vagy épp a kinti programokhoz szükséges kiegészítő, amelyek segítenek a relaxációban, és abban, hogy kicsit magukra is koncentrálhassanak. A Tchibo webáruház heti ajánlatában ezek közül válogathatunk, hogy a kicsit kiszakadhassunk a mindennapi stresszből!

Az ultrahangos technológiával működő aroma diffúzor az egész helyiségben egyenletesen eloszló, finom párát hoz létre, miközben 5 különböző színben képes wellnessfényt kibocsátani, így több szempontból is hozzájárulhat a békés, nyugodt környezethez otthonunkban. A beprogramozható időzítővel is ellátott készülék 2, 4, vagy akár 6 órával előre is beállítható; csendes, energiatakarékos módon porlasztja mikrofinomságúan a hangulatunknak megfelelő illóolajat, így rendkívül hatékony eszköz a kellemes illatok és a relaxáló hangulat megteremtésében – akár tíz órán keresztül, a 300 ml-es víztartályának köszönhetően!

A hátmelegítő párna célzottan biztosít kellemes meleget a tarkó-, a hát- és a vállrészen, állítható hosszúságú haspántja, és optimális tartást biztosító patentgombjai pedig garantálják, hogy ne csússzon félre. A 4 hőfokozat mellett túlmelegedés elleni védelemmel is ellátták, illetve 90 perc elteltével automatikusan kikapcsol, emellett a puha plüssborítású eszköz (amelynek huzata mosógépben tisztítható!) egyenletes hőeloszlást biztosít. Levehető kezelőeleme és különösen hosszú kábele segítségével nem vagyunk a konnektorhoz kötve, hiszen akár attól távolabb is élvezhetjük majd a párna jótékony melegét!

A téglalap alakú melegítőpárna rugalmas, kézreálló formájának köszönhetően univerzálisan használható, így bárhol van szükségünk célzott melegre, ezzel az eszközzel biztosíthatjuk azt magunknak! A túlmelegedés elleni védelem és a 90 perc elteltével történő automatikus kikapcsolás ennél a párnánál is garantálja a biztonságot, a 4 hőfokozat pedig az optimális melegség beállításában segít. A könnyű köztes réteggel ellátott párna huzata a hátmelegítőéhez hasonlóan akár mosógépben is tisztítható, miközben a bárhol használhatóságot a levehető kezelőelem és a hozzá tartozó hosszú kábel biztosítja.

Azoknak, akik igazán szeretik a kellemes meleget maguk körül, a kétoldalas, elektromos melegítő takaró lehet a tökéletes választás, hiszen a 180×130 cm-es méret alá kényelmesen be lehet bújni az igazán hideg napokon! Az egyenletes hőeloszlású takarón nem 4, hanem 6 hőfokozat közül választhatunk, és az automatikus kikapcsolás is csak két óra elteltével történik meg, miközben a levehető LED kijelzős kezelőelem és a hosszú kábel ennél az eszköznél is biztosítja, hogy akár a konnektortól távolabb is használhassuk – ráadásul ezt a darabot is tisztíthatjuk mosógépben is!

A bársonyosan puha takaró akkor jöhet jól, ha nem extra meleget, hanem extra simogató, pihe puha érzést keresünk, ebben ugyanis verhetetlen! A bolyhos anyagú takaró puhán öleli körül a testet, a karoknak kialakított ujjak pedig biztosítják, hogy nem csúszik majd le a testről akkor sem, ha elaludnánk a kellemes melegben – miközben akár kényelmesen olvashatunk is úgy, hogy végig rajtunk marad a bolyhos, puha anyag!

A memóriahabos tarkópárna még tovább fokozhatja a kényelmet, hiszen megtámasztja és tehermentesíti a nyak- és tarkóizmokat miközben a testsúly- és súly révén minden mozdulathoz optimálisan igazodik. Puha plüsshuzata levehető és mosható, így a tisztántartása is könnyű feladat, fülei segítségével pedig egyszerűen rögzíthető a poggyászhoz, így akár utazás közben is élvezhetjük a kényelmes, puha párna komfortját.

Ha gyengéd, vibrációs masszázsra vágyunk, akkor is jó helyen járunk, hiszen a heti ajánlatban szereplő mini masszírozó készülék épp erre képes! A kézreálló, könnyű eszköz négy ergonomikusan elhelyezett masszázsfejével egyszerűen lazíthatjuk a vállunkat, nyakunkat, karunkat, vagy lábunkat, kis mérete miatt pedig nem csak otthon, hanem akár utazás közben is élvezhetjük a képességeit, hiszen nem foglal sok helyet a poggyászban sem! A készülékhez három AAA típusú elem és használati útmutató is tartozik, így akár azonnal használatba is vehetjük, amint megérkezik!

Az igazi relaxáció a pihentető, nyugodt alvással kezdődik, amihez szintén találunk igazán kényelmes darabokat a heti ajánlatban! A szürke női plüss pizsama kellemesen puha és meleg, biopamuttal készült anyaga így mindenképpen hozzájárul majd a nyugodt alváshoz. A kényelmes szabású pizsama csíkos felsőrészén rejtett húzózsinór és megkötő található a derékrészen, az egyszínű nadrág dereka pedig gumírozott, így garantáltan kényelmesen simul majd a testre.

A szürke, bárányos női pizsama szintén biopamuttal készült, puha, kevert pamut-viszkóz anyagból. A kerek nyakkivágású, hosszú ujjú felső elején egy nagy bárány látható, aminek teste fehér szívecskékből áll, a szűkebb szabású, a derékrészen megkötővel ellátott nadrágon pedig ugyanilyen, ám kisebb bárányok és fehér pöttyök vannak. A melírozott szürke alapszínű szett formatartó, kényelmes viselet az éjszakákra, de akár egy lusta, otthon töltött nap elejét és végét is feldobhatjuk vele!

Szintén biopamuttal készült, kevert pamut-viszkóz anyagból készült a bárányos női hálóing, így a kedves báránymintáról akkor sem kell lemondanunk, ha pizsama helyett a hálóingeket részesítjük előnyben. A kerek nyakkivágású, hosszú ujjú, melírozott szürke alapszínű hálóingen a mellrészen található a bárányos-szívecskés minta, amely kicsiket és nagyokat egyaránt elvarázsol majd!

Meleg és puha plüssből készült a bárányos balerina házicipő, amelyen 3D-s bárányok találhatók: elöl a fej fülekkel, hátul pedig egy puha kis bojt faroknak. A járótalp csúszásgátlós kialakítása biztosítja, hogy a kényelmes házicipő egyben biztonságos is legyen, így tökéletes kiegészítője lehet a bárányos hálóruháknak, de akár egy farmeros, vagy szabadidő-nadrágos szetthez is vidám otthoni kiegészítőként szolgálhat!

Bárányok minden mennyiségben: a két zsebmelegítő párnát tartalmazó szettben is a kedves kis állat arcát formázza a puha plüsshuzat, amibe a legfeljebb ezerszer aktiválható melegítő betéteket rejthetjük el, hogy az igazán hideg napokon a zsebünk is pillanatok alatt felmelegedjen! A betétben található fémlapocska megpattintásával olyan reakció indul el, amely révén felszabadul az eltárolt meleg, ami ezután nagyjából egy órán keresztül képes melegen tartani a zsebünket – és a benne lévő kezeinket is! A párnákat használat után csupán forrásban lévő vízbe kell rakni, hogy később újra használhatók legyenek!

Természetesen a gyerekek számára is találunk kedves kis bárányokat a heti ajánlatban! A puha, zsebes, bárányos párna többfunkciós: dédelgetnivaló, miközben igazán kényelmes rajta aludni, ráadásul a hátoldalán lévő zsebben a pizsamát is éppen jól el lehet helyezni! A párna használatával játékosan lehet a gyerekeket a rendrakásra szoktatni, hiszen így a pizsama összehajtogatása és szokásos helyre való elhelyezése is a játék része lesz! A puha plüssből készült párna emellett igazán jó választás a pihentető álmok csalogatásához is!

A bárány alakú, LED-es éjszakai lámpa szintén a kedves állatot mintázza, miközben fehér, piros, zöld, vagy narancssárga színben képes kivetíteni a holdat és a csillagokat a gyerekszoba falára, a beépített LED-eknek köszönhetően. Beállítható a kedvenc szín is, de akár színváltós megoldással is képes a minták kivetítésére, maximum 2 méteres magasságig, 30 perc elteltével pedig automatikusan kikapcsol, így az elalvást segítő fények később már nem zavarják majd a kicsik nyugodt álmát!

A macifejet formázó ébresztőóra igazán vidám és hasznos segítőtárs, hiszen nem csak az időt mutatja, hanem nyitott, vagy csukott szeme arra is utal, hogy az alvásnak, vagy a felkelésnek van-e itt az ideje. A kívánt ébresztési időpontok természetesen egyedileg is beállíthatók, így ébresztőóraként is használható, ráadásul analóg és digitális kijelző is található rajta, hogy a gyerekek a klasszikus óramutatók jelentését is könnyebben elsajátíthassák.

Természetesen a karácsonyi készülődés is szerephez jut a kínálatban, mégpedig éppen annak megkönnyítése, hiszen a jól átlátható elrendezés jelentősen csökkenti a káoszt az ünnepek alatt. Ehhez nem árt egy rendszerező doboz a díszekhez, amiben rekeszes felosztásban, több szinten helyezhetők el jól átláthatóan, és sérülésektől védve a különböző méretű gömbök, és a karácsonyi égősor is. A kiváló minőségű kartonból készült dobozon stabil hordozófülek biztosítják a könnyű rakodhatóságot, a kivehető betéteknek köszönhetően pedig a rekeszes felosztás nélkül is használható, ha épp egy nagyobb kapacitású tárolóelemre van szükség otthon!

Szintén a jobb átláthatóságot, és így a nyugodtabb készülődést segíti elő a karácsonyi rendszerező doboz, amibe igény szerint helyezhetünk díszeket, de az ajándékok csomagolásához szükséges kellékeket – csomagolópapírt, ragasztót, díszszalagokat és ollókat – is, hogy minden egy helyen legyen, amikor a leginkább szükség van rá! A két nagy, bordázott aljú dobozhoz tartozó fedélben két további, kisebb rekeszt is találunk, ráadásul a három elem pattintós zárakkal stabilan és biztosan rögzíthető egymáshoz!

A csúszásgátló cipőtalp jó szolgálatot tehet az ónos esők évszakában, hiszen jó tapadást biztosító kialakításának köszönhetően igazán biztonságosan közlekedhetünk a csúszós talajon is. A rugalmas kiegészítő, melynek talpain 10-10 edzett acélból készült tüske található, könnyedén a cipő talpára húzható és fényvisszaverő elemek is találhatók rajta. 37-41 és 41-46-os méretekben kapható, így a legtöbb lábméretre biztosan találunk majd megfelelőt!

A teljes kínálatban természetesen ezúttal is egy sor további tippet találunk, amelyekkel kényelmesebben és kipihentebben tölthetjük el a karácsonyig hátralévő időt – és az utána lévő hónapokat is!

A CEU Közlemény – 14:00-tól élő bejelentkezés a CEU sajtótájékoztatójáról

2018. december 3., Budapest – Mivel a Lex CEU értelmében a CEU nem vehet fel új diákokat 2019. január 1-től, az Egyetem kénytelen a mai napon bejelenteni, hogy minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el 2019 szeptemberében. Döntésünket azért ma hozzuk nyilvánosságra, hogy időben tudjunk hallgatókat toborozni a következő tanévre.

Az elmúlt 20 hónap során a CEU mindent megtett, hogy megfeleljen a magyar törvényeknek. Felsőoktatási képzést indítottunk az Egyesült Államokban, amelyet az amerikai hatóságok regisztráltak és jóváhagytak. Ennek ellenére a magyar hatóságok jelezték, hogy nem fogják aláírni azt a megállapodást, amelyet több mint egy évvel ezelőtt véglegesítettek New York Állammal, és amely hosszú távon elismerné és biztosítaná a CEU budapesti működését.

„A CEU-t kiszorították.” – mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora. „Ez példátlan. Egy amerikai intézményt kiszorítanak egy NATO-szövetséges országból. Egy európai intézményt elűznek az Európai Unió egyik tagállamából.”

A kormányzati döntések semmilyen összefüggésben nem állnak az egyetemen folyó szakmai munkával. A CEU oktatásának színvonalát az Egyesült Államok oktatási szervei és a Magyar Akkreditációs Bizottság is elismerte.

Egy elismert egyetem önkényes elűzése az akadémiai szabadság súlyos megsértése. Ez egy sötét nap Európának, és sötét nap Magyarországnak is. „Méltánytalanul járt el a kormány a saját állampolgáraival, a CEU-n dolgozó és tanuló többszáz magyar állampolgárral, többezer magyar CEU-s öregdiákkal és családjaikkal szemben.” – mondta Ignatieff.

Az Egyetem megőrzi magyar egyetemi akkreditációját, és arra törekszik, hogy a jövőben is folytasson tanítási és kutatási tevékenységet Budapesten.

A CEU hálásan köszöni a sok támogató gesztust. Ugyanakkor mély szomorúsággal vesszük tudomásul, hogy a magyar kormány figyelmen kívül hagyta az Egyesült Államok Kongresszusának, New York Állam kormányzójának, a Velencei Bizottságnak, az Európai Parlamentnek, a világ vezető egyetemeinek, két tucat Nobel-díjasnak, és mindenekelőtt annak a sokezer magyar állampolgárnak a véleményét, akik békés demonstrációkon fejezték ki, hogy “szabad országra, szabad egyetemre” vágynak.

A CEU amerikai akkreditációjú programjait az osztrák hatóságok már regisztrálták. Az Egyetem minden új diákját Bécsben fogadja 2019 szeptemberében. A már felvett hallgatók Budapesten folytatják tanulmányaikat.

“Bécs városa és az osztrák szövetségi kormány elkötelezett az akadémiai szabadság és kutatás mellett, és tárt karokkal fogad bennünket. Miközben el vagyunk keseredve, hogy elhagyni kényszerülünk Budapestet, örülünk, hogy hallgatóink egy másik nagyszerű közép-európai városban tanulhatnak majd.” – mondta Leon Botstein, a CEU Kuratóriumának elnöke.

A CEU az Amerikai Egyesült Államokban és Magyarországon akkreditált felsőoktatási intézmény, amely 1200 hallgatónak nyújt mester- és doktori képzéseket a bölcsészettudományok, a társadalomtudományok, a közgazdaságtudomány, a jog, a hálózati- és kognitív tudomány területén. Az Egyetem 770 főt alkalmaz, és évi 8 milliárd forinttal járul hozzá a magyar gazdasághoz adók, nyugdíj-, és egészségügyi járulékok, valamint beszállítói kifizetések révén. Közép-Európa legsikeresebb felsőoktatási intézményeként a 2018-2026 közötti időszakra az Egyetem 19 millió eurónyi támogatást nyert el az Európai Unió kutatási versenypályázatain

 Dátum: 2018. december 3., hétfő
Időpont: 14.00 óra

Az alábbi linken élőben követhetik az eseményt.
https://youtu.be/6T3C_DmCsZ4

Cáfolja a kormány embere Kósa Lajost

0

Miközben a kormány azt igyekszik kommunikálni, hogy a „rabszolgatörvényként” elhíresült törvényjavaslat, vagyis, hogy az eddigi 250 óra helyett 400 óra túlmunkát is előírhatnak a dolgozóknak, a munkavállalók érdekeit szolgálja, György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár elismerte, hogy mindez a Magyarországon működő multik, elsősorban az autógyártók érdekeit szolgálja.

György László az Echo tévében arról is beszélt, hogy veszélyben az európai versenyképesség és fenntarthatóság, ez a vélemény ugyanakkor a magyarországi állapotokra is érvényes. Mint mondta,

„a versenyképesség és ezzel párhuzamosan a jólét fenntartása érdekében a magyar kormány gesztust tett a munkaadók felé.”

Igaz, az államtitkár ezt követően megismételte a kormány és Kósa Lajos kommunikációját, vagyos, hogy ez egyben lehetőség a munkavállalóknak, ha többet akarnak dolgozni, többet is kereshetnek, majd még azt is hozzátertte: ha ezzel a lehetőséggel a munkaadók visszaélnek, a kormány be fog avatkozni.

Az államtitkár közlése szerint a versenyképességi tanács ülésén készült egy versenyképességi javaslatcsomag, amelyet szerdán tárgyal a kormány. Szerepel benne 30 javaslat, ezek közül az egyik javaslat a túlórára és a munkaidőkeret kiterjesztésére vonatkozik.

Szerinte minderre azért is szükség van, mert Donald Trump kimondta, hogy neki Amerika az első, ezért elkezdte korlátozással fenyegetni az európai autóipari szereplőket, az európai ipar veszélybe került, s ezzel párhuzamosan az ázsiai konkurencia is erősödik.

Nekünk ahhoz, hogy a versenyképességünket megőrizzük, lépéseket kell tennünk.

A magyar kormány tett egy gesztust a nagy, főleg autóipari munkaadók felé azzal, hogy több túlórát engedélyez. Mindez valamelyest változást jelent a korábbi, „a magyar munkavállalókat védő, és a multik ellen harcoló” kormány kommunikáéciójában.

Autóbérlés – Milyen autót? Milyen célra?

0

Az autóbérlés kicsiben olyan, mint az autóvásárlás, de jóval kevésbé kockázatos. Lentebb pár jó tanácsot olvashat az autóválasztás témájában.

A párhuzam nem véletlen, ha valakinek csak a minimális összeg áll a rendelkezésére
az új autó vásárlására, akkor elég szűk a mozgástere, és csak az olcsóbb járműveket
kínáló márkák között válogathat. Ha az x napos bérlésre rendelkezésre álló keret y,
akkor nincs más választás, mint az árak alapján választani autót.

Optimálisabb esetben a fenti történet úgy zajlik, hogy a külföldről haza érkező tudja,
hogy az ittléte alatt merre fog menni, mit fog csinálni és ezt hány fővel teszi. Ha a
program nagyobb részét városban tölti, ahol sokat fog mászkálni, akkor érdemes
automataváltós, kisebb autót bérelni vagy hibridet. Egy ilyen modell sokat
egyszerűsít az életén: könnyű vele parkolni és a dugókban való araszoláskor a
vezetése kevésbé fárasztó.

Ha a pár napos vagy hetes időtartam alatt sok kilométert kell menni és az ország
egyik végéből a másikba kell utazni, akkor a kisautó nem annyira javasolt. Ezek
menetkomfortja korántsem annyira jó, mint a mára már sokat nőtt kompakt osztályé.
Ez a liga a Volkswagen Golf, Opel Astra vadászterülete, egy jobban felszerelt
kombival – tipikus területi képviselő autóval – egész kellemesen lehet megoldani az
országjárást. Jó választásnak ígérkeznek még az egyterűek, ez az autófajta a
szabadidőautók térhódításának köszönhetően egyre jobban fogy, de előfordulnak még
a bérelhető négykerekűek között.

Ha több fő mozgatását kell megoldani, ott nagy segítség a kisbusz, amelyet szinte
minden márka kínál. Ezek autófajta méretben nagyobb, mint az egyterű, de az alapjuk
az esetek nagy részben haszonjármű, aminek létezik dobozos, áruszállító kivitele is.
A személyautós jogosítvánnyal vezethető személyszállító kiviteleik belseje elég
egyszerű, de a találni a Mercedes Vito, Volkswagen Transporter választékában
külföldi üzletemberek és a magyar miniszterelnök által előszeretettel használt, több
tízmillióba kerülő kiviteleket is.

Ebben az ársávban a mozgatható bőrülések, a nagyfokú utazási kényelem, a diszkréció
és az óriási csomagtér kéz a kézben jár. A legjobb az egészben, hogy ez fajta autó
feltűnésmentes: az átlagember nem tudja, hogy milyen ársávban mozog.

Isten óvja Angliát!

Ugyanis a kormányzata nem fogja. De Isten óvjon minket is, hasonló okokból: tegnapi írásunkban kitértem arra, hogy Orbán Viktor mintha nem lenne teljesen tisztában a Brexit fogalmával, mibenlétével és következményeivel, ám bátor ember, és nyilatkozik róla, kár, hogy szamárságokat – nos, a nemzetközi helyzet tegnap óta jelentősen fokozódott.

Éspedig két elem változott meg. Egyrészt pár perccel ezelőtt vált hivatalossá: aláírták a megállapodást a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről, valamint a politikai nyilatkozatot a jövőbeli kapcsolatokról a Brexit után is bennmaradó európai uniós tagországok vezetői Brüsszelben. A jóváhagyás várható volt, mivel előző nap Gibraltár kérdésének megoldásával elhárult az utolsó probléma is.

A két dokumentumot Theresa May brit kormányfőnek is alá kell írnia, aki a tervek szerint hamarosan csatlakozik a huszonhetekhez.

A litván elnök Dalia Grybauskaitė azt mondta a döntés előtt: „Támogatni fogjuk ma a megegyezést, de ez egyik oldalnak sem jelent semmi jót.”

„Az Egyesült Királyság kiválása az EU-ból egy tragikus pillanat. Nincs rajta semmi ünnepelnivaló. De elértük a lehető legjobb egyezséget” – osztotta meg a véleményét reggel az Európai Bizottság elnöke, Jean-Claude Juncker.

Ha most azt hisszük, eldőlt Britannia sorsa, nagyot tévedünk.

Theresa May kormányfőként aláírhatja a ma megszületett dokumentumot, azonban azt még a brit parlamentnek is meg kell szavazni, különben érvénytelen lesz a megállapodás.

De hát mi van ebben az okmányban végső soron, milyen lesz vagy inkább lehet a Brexit?

Alapvetően a legszigorúbb, majdhogynem a „megállapodás nélküli” (no-deal) Brexit-változatról van szó. Tehát Nagy-Britannia kikerül úgy az európai vámunióból, mint a szabad munkaerő-áramlás rendszeréből, nem kér és nem kap európai uniós támogatásokat, nem fizet be semmit az Uniónak, és egyáltalában véve, jogi szempontból olyan külföldi országgá válik a kontinens felől nézve, mint Marokkó vagy Tunézia.

Részletesebben: a 2019. március 29-i kilépéstől 2020. december végéig egy átmeneti időszak következik, amelynek az ideje alatt a Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok, és az EU-ban élő britek megtarthatják a korábban élvezett jogaikat. Nagy-Britannia és az EU vállalja, hogy a britek tagsága alatt vállalt be- és kifizetési kötelezettségeiket mindketten teljesítik, akkor is, ha kilépés dátuma után esedékesek. A szétválás lebonyolításának része például a meglévő szerzői jogok védelme, a folyamatban levő rendőrségi és más igazságszolgáltatási ügyek befejezése, és hogy az átmeneti időszak előtt kereskedelmi forgalomba bocsátott áruk eljuthatnak a célállomásukra.

Vannak szankciók is a megállapodásban, arra az esetre, ha valamelyik fél esetleg nem tartaná be a rárótt kötelezettségeket, de egyébként 2019. március 29. és 2020. december 31. között majdnem minden úgy történik majd, mintha Nagy-Britannia még tag lenne az EU-ban, az egyetlen kivétel az, hogy nem vehet részt az EU-s intézmények munkájában, tehát például nem lesz EP-képviselője, EU-biztosa, és a brit kormány nem vehet részt az EU-s miniszterek Tanácsának ülésein és az üléseket előkészítő találkozóin. Az átmeneti időszak egyszer meghosszabbítható, ha az Egyesült Királyság és az EU közösen eldönti, hogy meg szeretné hosszabbítani.

Mint láthatjuk, ez nem teljes megállapodás,

mert például az ír-északír vámhatár kérdését, ami alapvető gondot jelentett a megegyezés szempontjából, úgy oldották meg, hogy létrehoznak egy közös vámterületet az EU és az Egyesült Királyság között, ami lehetővé teszi, hogy Írországból ellenőrzés nélkül lehessen árukat szállítani Észak-Írországba, ugyanakkor Észak-Írország korlátozások nélkül kereskedhet Nagy-Britanniával is. Ezzel elhárult annak a veszélye, hogy Ulster harcedzett fiai (és lányai) sorompót látván maguk és anyaországuk között, azt minimális gondolkodási idő után egyszerűen a levegőbe röpítsék, és megszakítsák a kapcsolataikat Londonnal, a hosszú évek alatt megszokott módon.

Skócia kérdése azonban továbbra is rendezetlen maradt: márpedig Nicola Sturgeon skót miniszterelnök álláspontja kérlelhetetlen és szigorú. Eszerint amennyiben lehetséges, kormánya szinte bizonyosan támogatni fog egy második brit népszavazást az európai uniós tagságról. Sőt garanciát követelnek arra, hogy ha a referendumon Skócia az EU-tagság fenntartása mellett voksolna, miközben az Egyesült Királyság többi része a kilépést erősítené meg, akkor Skóciát ne kötelezzék a többiek óhajának elfogadására. Ráadásul akkor egyeznének bele egy második népszavazás ötletébe, ha cserébe Skócia ismét szavazhatna a függetlenségről.

Tehát sok kérdés még nyitott, tulajdonképpen egyelőre csak az Unió részéről született megegyezés. De lássuk azt, ami minket érdekel:

mi lesz az Egyesült Királyságban élő magyar munkavállalókkal?

A kiszivárgott részletek alapján az új bevándorlási rendszerben – amely a kormány szándékai szerint a brit EU-tagság megszűnése után tervezett huszonegy hónapos átmeneti időszak lejártával lépne életbe – megszűnnének a számszerű korlátozások a magasan képzett külföldi munkavállalók esetében, így például az EU-országokból érkező orvosok és más, magas szakképesítésű munkavállalók is állandó nagy-britanniai letelepedési engedélyt kaphatnának, hozzátartozóikkal együtt.

Ezzel szemben ilyen magyar munkavállaló kevés van, még a magyar diplomások is inkább alacsonyabb presztízsű, kevesebb képzettséget igénylő munkákat végeznek Nagy-Britanniában. Ők a jövőben csak tizenegy hónapra szóló tartózkodási és munkavállalási engedélyhez juthatnának, és családtagjaikat sem vihetnék magukkal. Természetesen szó sem lehet arról, hogy szociális juttatásokban részesüljenek.

Hát, erre mondta azt pénteken Orbán Viktor, hogy a tervezet magyar szempontból kielégítő, megvédi az Egyesült Királyságban élő és dolgozó magyarok érdekeit. Szerinte a magyar munkavállalók jogai nem fognak sérülni.

Ha ez nem jogsérelem, akkor nem tudom mi az – a Napnál is világosabb, hogy a magyar kormányfő nem olvasott el semmiféle dokumentumot, csak beszélt bele az éterbe, és biztos abban, hogy más sem olvasta az idevágó iratokat.

Téved, mint már annyiszor. Nagyot téved.

De térjünk vissza a munkavállalóinkhoz:

mi lesz a brit gazdasággal?

Azzal, kérem, baj lesz: a külföldi EU-munkaerő alkalmazása a Brexit után is alapvető fontosságú lesz a brit gazdaság és a közszolgáltatások számára, a munkavállalók szakképesítésétől függetlenül. Adataink szerint a brit vendéglátóipar felszolgálóinak hetvenöt százaléka, szakácsainak huszonöt százaléka, takarító és fenntartó személyzetének harminchét százaléka érkezett az Unióból – más megoldást nem látok, valószínűleg be kell zárni London szállodáinak egy részét, nem sokat, csak úgy a háromnegyedét.

És a vendéglátóipar csak egy példa – az energiaszektor, más okokból ugyan, de szintén össze fog omlani (a brit atomerőművek egy része elavult, alkatrész-utánpótlása uniós támogatáshoz kötött lett volna), így nem lehetetlen, hogy visszatér a híres londoni szmog, hiszen rá lesznek kényszerülve, hogy a jövőben szénnel fűtsenek, gázlámpával világítsanak.

Theresa May, Boris Johnson, Nigel Farage és társaik visszalökték Angliát a viktoriánus korba.

Egy jelentős különbséggel.

Nincs a világnak az a Brexitje, amitől visszakapnák Indiát.

Vagy a többi gyarmatot.

Isten óvja Angliát, isten óvjon minket is!

FRISS HÍREK

Meghallgatás...

Czeglédy Csa...

Olasz tudósí...

Ferenc pápa

Ferenc pápa:...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK