Blogolda

Kibékülni a hétköznapokban kell

0

Szóval december 1-je, ahogyan azt ma ünneplik, nem a mi ünnepünk, de azért tiszteletben tarthatjuk, és akkor járunk el helyesen, ha nem kapcsolunk hozzá, olyan, a populista politikai diskurzust szolgáló képeket és attitűdöket, melyek nem oda tartoznak. Senkitől nem lehet eltagadni, hogy nemzeti ünnepet jelöljön ki és azt megünnepelje, ez önmagában nem irányul mások ellen, a román éppúgy nem, mint a magyar, szerb, szlovák, vagy lengyel.

Az már úgy szokott lenni, hogy az ember a szülinapját “szerettei körében”, pezsgővel, vagy anélkül szokta megünnepelni, ritkán megy a szomszéd haragosához, éppen aznap megbékülni.

És persze hasonlóan minden analógiához – hogy stílusosan mondjam – a nemzeti ünnepek, olyanok, mint a családi ünnepek és évfordulók, ezek sem a kibékülésről szólnak, de sokkal inkább a győzelemről, valami rendkívüli megvalósításról. Van, ahol a családias hangulat, a meghittség és nem a grandomán külsőségek adják az ünnep lényegét, mint ahogy pl. Finnországban egy ultramodern könyvtár felavatása a századik nemzeti évforduló ünnepének központi mozzanata. Ja, és a könyvtár kulcsrakész, használható, látogatható, sőt múltat és jövőt egybefonó, szemben a “nemzeti katedrális”-nak mondott épületmonstrummal Bukarestben, mely múltba révedő giccstorzó, egyelőre “fölszentelt” építőtelep. Szákrámentum a kőművesállványon, félig aranyozott, félig csupasz és mindenestől giccses épített milliő, óriási és ezzel távol áll a máramarosi kis fatemplomok csöndes és semmiben sem hivalkodó meghittségétől, éppen, mint Makó Jeruzsálemtől. Ettől már csak egy fokkal nevetségesebb a fölnagyított “hármas facebook” jel, mely Gyulafehérvárt “ékesíti” a centenáriumtól kezdődően, ami leginkább egy antiműemléknek néz ki, és azt üzeni: “ne is nézzetek ide, itt a semmi helye van”. Persze, még ezek is jobbak, vagy legalábbis kevesebb történelemhamisítással van átitatva, mint a pesti, jogosan kontesztált, turulos.

Más kérdés, hogy mi magyarok azon ritka népek közé tartozunk, akik elbukott forradalmakat, elvesztett csatákat és kivégzéseket tudunk évente megünnepelni: ez a mi extravaganciánk. Minden esetre március idusán mi sem azzal vagyunk elfoglalva, hogy szomszéd népekkel kötendő béke hírét közvetítsük, vagy kerekasztalbeszélgetéseket tartsunk a megbékélésről. Inkább igyekszünk sajátosságunkat/magyarságunkat, történetünket, teljesítményeinket, együvétartozásunkat éltetni. Ha még inkább átéljük az ünnepet, akkor alapító mítoszokat igyekszünk újraélni, “azokat az időket“, amelyekben nemzetünk hősei “először” követték el azokat a tetteket, melyek a profán időn kívüliek, és azóta is meghatározóak közösségi életünkben. Hát így van ezzel más is.

Ezért úgy érzem, hogy téves koncepció – elhibázott diagnózis és prognózis – alapján asszociálta először a rommagyar mainstream politika, a tavaly ősztől kezdődően, a román centenárium évét a “kötelező nacionalista” megnyilvánulásokkal, melyek ellenünk irányulnának és politikai kommunikációs meggondolásból (sic!), indított útjára egy azt ellensúlyozandó projektet. Kelemen Hunor jelölte ki elsőként az irányvonalat, abból kiindulva, hogy az idei év olyan lesz, amikor magyarellenes nacionalista támadások várhatók (“neki politikusként el kell viselnie a támadásokat, de félő, hogy olyan magyarellenes hangulatot teremtenek, amit nem tudnak kezelni”), másrészt meg a kibékülés témát hozzákapcsolta az évfordulóhoz, amiből egyelőre semmi sem lett. Szóval sem eltúlzott nacionalista gesztusok nem történtek, ami volt az a megszokott trendeken belül maradt, sőt – különösen a politikai/közéleti vitákat tekintve – a románság (nemzet-e még/már egyáltalán? Fölépült-e már az a nemzetállam, melyről oly sokat ábrándoztak, de amelynek még körvonalai is ködbe vésznek, mint félkész katedrális tornyai? Van-e elég kötőanyag, vagy Kőműves Kelemen/Mester Manole legendája, mind ismétlődik itt?) – megosztottabb, mint ‘89 után bármikor, ezért nincs “igazi ünnep” sem.

Sem Kelemen Hunor, sem a Fidesz itteni fiókpártjai nem gondolták komolyan azt a kommunikációs fogást sem, hogy – elvben a gyulafehérvári nagygyűlésen 1918-ban elfogadott kisebbségpolitikai “ígéretekre” alapozva, melyekről Szilágyi N. Sándor joggal veti föl, hogy nem is igazán “ígéretek” – a centenáriumi év a román-magyar megbékélésről szóljon. Azzal a leütéssel, hogy itt román nacionalista kirohanásokra kell számítani, és ezzel azt üzenve, hogy de ők, mármint a Fidesz fiókpártjai, aztán megvédik a rommagyarságot (ami populista politikai húzásnak még éppen elmegy, gyakorlati haszna viszont nulla), valójában elejét vették mindenféle megbékélést célzó párbeszédnek. Ha ilyesmire készültek volna, először is alkalmat keresnek a párbeszédre, olyan fórumot, mely erre alkalmas, de egyáltalán, legalább jelezték volna a “román félnek”, de minden esetre a többségnek és annak a hatalomnak, melyhez a fő pártot parlamenti együttműködési paktum köt, hogy ez a szándékuk. Minden bizonnyal nem is tették viszont elindítottak egy projektet, “Ezer év Erdélyben száz év Romániában” címmel, mely éppen hogy a történelmi elsőbbség, a ius soli, elvére utal és nem az esetleges megbékélési alapot mutatja föl. Egy ilyen tervnek – mondjuk az Adenauer-De Gaulle nevével fémjelzett 1963-as francia-német megbékélési egyezményhez hasonlóan – nem a múltbeli sérelmek fölsorolására, hanem a jövőbeni közös tervek vázolására kellene, hogy hangsúlyt fektessen. Ezzel szemben indult egy új többé-kevésbé történeti portál és elkészült három része egy jó és hasznos – helyenként és egyes történészek megszólalásában informatív és eredeti is – történeti dokumentumfilmnek, mely viszont csak a magyar szempontot követi (azért még hiánypotló!) és a párhuzamos román-magyar historiográfiai valóságot tükrözi. (Gondolom sok rázós rész fog még következni, hiszen még csak a “kicsi magyarvilág”-nál tart a történeti vázlat, és kicsit úgy számol be a negyvenes évekről, mintha háború és annak borzalmai nem is lettek volna, csak árvalányhajas, kakastollas, “jó magyarvilág”).

Azután meggyőzik a magyarországi politikai mainstreamet, hogy támogasson egy magyar-román megbékélést, vagy legalábbis indítson el egy diplomáciai támogatottságú folyamatot, ezirányban. Magyarán az, hogy a jelenlegi magyar és román hatalom egyetérteni látszik az illiberalizmusban, a Romániába is begyűrűző EU-ellenességben és az idegengyűlöletben, nemhogy nem a jó irány, hanem a viszonyok további megromlását készíti elő. A román nemzeti ünnep meg nem ünneplése, legalább a diplomáciai szokásrend és a jószomszédi, közös EU és NATO-tagsági szolidaritást jelölő minimális szinten, eltávolít mindenféle megbékéléstől. Való igaz, hogy Magyarországnak és nekünk erdélyi magyaroknak sincs ünnepelnivalónk az impériumváltás századik évfordulóján. De – ahogyan azt ismét csak Szilágyi N. Sándor fejti ki, egy román portálon megjelent esszéjében ajánlja – elkezdhettünk volna arról beszélni, hogy az ünnepet nem román nemzeti ünnepnek, hanem “Románia ünnepének” kellene nevezni. Így talán minden nem román nemzetiségű állampolgár – ugyan különféleképpen, vagy más más hőfokon, de – inkább magáénak érezhetné az ünnepet.

Szóval december 1-je, ahogyan azt ma ünneplik, nem a mi ünnepünk, de azért tiszteletben tarthatjuk, és akkor járunk el helyesen, ha nem kapcsolunk hozzá, olyan, a populista politikai diskurzust szolgáló képeket és attitűdöket, melyek nem oda tartoznak. Senkitől nem lehet eltagadni, hogy nemzeti ünnepet jelöljön ki és azt megünnepelje, ez önmagában nem irányul mások ellen, a román éppúgy nem, mint a magyar, szerb, szlovák, vagy lengyel. Ha meg megbékélni akarunk, akkor viszont ne a nemzeti ünnepnapon böstörögjünk, hanem a hétköznapokban építkezzünk, keressük a közös pontokat, amire jövő épülhet, és erősítsük azokat a szálakat, melynek révén egy nagyobb egységbe tömörülve – és az EU ilyen egység lenne, legalábbis szándéka szerint – közös jövőt képzelhetünk és azután tehetünk érte. Azután meg kimondható, hogy “La multi ani!”, nem von ez le semmit magyarságunkból, de hozzátesz európaiságunkhoz.

Magyari Nándor László

A hazugság ára

Igen, kedves barátaim, a hazugságnak ára van. Ára van, mert akik ismerték az igazságot, ismerték a bajt, akik tehettek volna, hogy időben orvosolják a saját maguk által elkövetett hibákat, felelős kormányzás és cselekvés helyett hazudoztak, hamisítottak és csaltak, csak ki ne derüljön, milyen állapotba sodorták az országot. A hazugság ára ott van a kilátástalan itthoni helyzet miatt külföldre készülő fiatal lemondásában, s ott van a nyugdíjak megkurtításával szembe néző idős emberek csalódottságában is. Igen, a hazugság ára ott van az elmaradó nyaralásban, az egyre soványabb ebédekben, az egyre ócskább és foltosabb ruhákban.

Ha nem fékezzük meg a kormányt a szociális vívmányok szétverésében, akkor nem lesz megállás. A mai szociális válság újabb és újabb családokat, nyugdíjasokat és dolgozókat ránt majd magával. Lássuk be, hogy ez a kormány szociálisan érzéketlen, és azokat a szociális értékeket, vívmányokat, amelyeket a magyar emberek hosszú évtizedeken át felépítettek, és a rendszerváltás viharai közepette is átmentettek, most kész esztelen módon lerombolni.

Szociálisan rombolják le Magyarországot, módszeresen verik szét a szociális biztonságot, a szociális ellátást. Módszeresen széttépik a szociális hálót, és ez sokkal nagyobb bűn, mint bármi, amit eddig tettek. A szociális biztonság, amely szolidaritásra épül, az ország egyik legfontosabb összetartó ereje. Ezt szaggatják most szét, és ebből volt elég.

Elég volt a rombolásból. Mindannyian tudjuk, hiszen ismerjük magunkat. A magyar ember nem szeret asztalt borogatni. Mi, magyarok nem egy könnyen veszítjük el a fejünket. Meg tudjuk várni, amíg betelik a pohár. Hát most betelt. Hiába a hatalom lekezelő, kioktató pökhendisége. A cukormázban úszó ígéretek garmadája. Hiába az őket szolgáló bértollnokok hada, a teljes állami gépezet.  Hiába a számolatlanul sorakozó pénzeszsákok. Mindez ma már hiába, akinek van füle, hallhatja a föld alatti vízáramok hangját.

Elég volt, hogy a beteg embereket, a súlyos sérülteket ellátás helyett ide-oda küldözgessék az országban. Elég volt az elszegényedésből, hogy az emberek milliószám nem tudják hó végén kifizetni a számláikat. Elég volt abból, hogy a kormány nem veszi ember számba az időseket, a betegeket, a diákokat, a rászorulókat. Elég volt a kíméletlenségből, az érzéketlenségből, elég volt abból, hogy egyre nehezebb megélni, miközben egyre többet dolgoznak az emberek.

Elég volt, hogy egyre kevesebb jut azoknak, akik gürcölnek, gyereket nevelnek, egymásról gondoskodnak, becsülettel próbálnak fennmaradni, miközben egyre több jut a léhűtőknek, a hazudozó milliárdos szélhámosoknak, az állam védelmét élvező ügyeskedőknek. Elég volt abból, hogy mindent elvesznek, amiért az emberek megdolgoztak, és mindent eladnak, ami az emberek közös vagyona. Elég volt abból, hogy egy kiváltságos csoport agyalágyultnak nézi az embereket, és azt vágja a képükbe, nem jár nektek semmi. Gondoskodjatok magatokról, és fizessetek többet és többet. Elég volt abból, hogy az emberek mindig rosszul járnak, miközben a hatalmon lévők egyre több luxust, egyre nagyobb gazdagságot, egyre több kiváltságot szereznek maguknak.

Részletek Orbán Viktornak az őszödi beszéd évfordulóján elmondott beszédéből. Elhangzott a 2007. szeptember 18-i Fidesz-gyűlésen.

Fábry csak viccelt, amikor lefasisztázta Orbánék tévéit?

Két nappal ezelőtt Fábry Sándor műsora kapcsán arról írtam, hogy már a magát jobboldalinak tartó értelmiségnek is elege van abból, ami az országban zajlik. Nem a csak a korrupció nem fér össze az értékrendjükkel, de azt is egyre nehezebben tolerálják, hogy a kormány gyűlöletkeltésre használja a hatalmát és a sajtóját.

Tanult barátom, Zöldi László, akinek kiváló blogja napi rendszerességgel foglalkozik a magyarországi média dolgaival, lehűtötte – tegyük hozzá: mérsékelt – lelkesedésemet. Ezt írja legutóbbi bejegyzésében: „Az ellenzéki orgánumok ugyanis csak azt hallották ki Fábry Sándor szavaiból, amit ki akartak hallani. Ő azonban nem is annyira a hatalmon lévőkön csipkelődött, mint inkább az ellenzéken köszörülte a nyelvét. Ama politikusokon, újságírókon és kommentelőkön, akik elszigeteltségükben és elkeseredettségükben hajlamosak a fasisztázásra.

Mondatát úgy értelmezem, hogy ha már ti lakájmédiának nevezitek azokat a tévéket, amelyekben én is megjelenek (vagy megjelenhetnék), akkor tovább fokozom a fránya minősítést, hogy nyilvánvalóvá tegyem az árnyalatlanságát. Kijelentésének megítéléséről árulkodott a stúdióban ülő közönség magatartása. Nem mertek rajta igazán nevetni, mert azon morfondíroztak, vajon mit is mondott ez a Fábry. Nos, az a helyzet, hogy Fábry ironizált. Márpedig az irónia azért értelmiségi fegyver, mert kétélű. Nemcsak golyó megy ki a csövén, hanem a légnyomás miatt vissza is üthet.

Ám a hatalom nem értelmiségi. Épp olyan süket az iróniára, mint a közönség. Nem azt hallja meg, hogy Fábry Sándor a maga furmányos módján védte meg a tehetetlenségében toporzékoló ellenzékkel szemben, hanem hogy az udvari bolond elégedetlen a királyi média működésével. Erre meg is van az oka, de azt nehéz elvitatni tőle, hogy csipkelődése ellenére azonosult a hatalmon lévők értékrendjével. Mondandójának színe az azonosulás, fonákja pedig a csipkelődés.”

Ezt írta Zöldi László, és ez volt az oka annak, hogy újra megnéztem a Fábry-műsor vonatkozó részét. A közönség valóban zavartnak tűnt: volt nevetés, meg taps is, de egetrengetőnek, frenetikusnak egyik sem volt mondható.

Nem tudom, hogy kinek van igaza

Az Echo TV Sajtóklub című műsorában számon kérték Fábryn, hogy akkor most mondja el, hogyan is gondolja ezt a fasisztázást, ez azonban nem jelent semmit, a hatalomnak, ahogyan Zöldi László is írja, nincs humorérzéke.

Már nem vagyok biztos benne hogy igazam van, és Fábry a mostani kiszólásával tényleg figyelmeztetni akarta az övéit, hogy eddig, és ne tovább. Már nem vagyok biztos benne, hogy számára – és még sok jobboldali értelmiségi számára – valóban vállalhatatlan az, amit Orbán Viktor és kormánya Magyarországon és Magyarországgal művel.

De az ellenkezőjét sem merném biztosan állítani. Ha Fábry tényleg viccelt, akkor azt ezúttal meglehetősen alacsony színvonalon tette. Szakmailag nem volt a topon, legalábbis, nem jött le a porondról, hogy megjegyezését iróniának, poénnak szánta, és nem az övéinek, hanem az ellenzéknek üzent.

Ha valóban ironizálás volt a célja, akkor azóta már neki is tudnia kell, hogy a kilőtt golyói célt tévesztettek.

A jobboldali értelmiség ébredése

„– Jaj, ha már a média. Szóval komolyan mondom. Tényleg. Most ugye, hogy van ez, hogy M1 meg Echo TV meg HírTV, három fasiszta jellegű kormánypárti televízió van, és van úgy, hogy egy este mind a három helyen elcsípem Kovács kormányszóvivőt, például. És akkor kattintgatsz, hogy kicsit menekülnél, és akkor itt is Kovács, ott is Kovács vagy a rosszabbik változat, Bakondi”.

Zavarban vagyunk, mert nem tudjuk, hogy miért épp most keletkezett zavar az erőben. A fenti idézet ugyanis nem valamilyen idegenszívű, ballib, vagyis bevándorláspárti személy szájából hangzott el. Fábry Sándor beszélt így november 22-én, a Duna televízióban.

Sokan vannak, akik már régóta azt gondolják, amit Fábry most kimondott. ám most a kormányoldal számára hiteles, vagy eddig hitelesnek tartozó prominens illető mondta el mindezt.

A helyzetet tovább tetézi, hogy a műsort leadta a Duna TV, amely szintén ahhoz az istállóhoz (MTVA) tartozik, melynek egyik ékkövét, az M1 televíziót Fábry fasiszta jellegűnek nevezte.

Fábry Sándor humorista a Fidesz holdvarához tartozó, magát jobboldalinak mondó értelmiség egyik zászlóshajója. Nyilván nem rögtönzött, nem ott helyben szopta a saját ujjából a fenti mondatokat, ezért is lenne jó tudni, hogy miért és miért épp most jött mindez elő belőle.

Akikkel erről beszéltem, első reakciójuk az volt, hogy megkezdődött a menekülés a süllyedő hajóról. Szerintem ez nem igaz, nem tartunk még ott. A hajó nem süllyed, legalábbis semmi jele annak, hogy idővel a víz alá kerül. Előbb-utóbb persze el fog süllyedni, és amikor majd elmerül, nagyon gyorsan tör be a víz, de elég a táblázatra nézni, hogy belássuk: ennek ma még nincs semmi jele.

Egy másik, jóindulatúbb változatban nem patkányokról és süllyedő hajóról esik szó, hanem arról, hogy a jobboldali, vagy mondjuk úgy, konzervatív értelmiség gyomrát is kikezdi az, ami most van. A jogállam lebontása, a szabadságjogok semmibe vétele, a lopásról nem is szólva. Mert vannak olyan emberi értékek, amelyek nem attól függnek, hogy valaki jobb, vagy baloldali, liberális netán konzervatív.

Én azt gondolom, hogy az igazság valahol máshol van. Ott például, hogy a valóban hívő embereket bántja, hogy kedvenc, magát kereszténynek mondó kormányuk nem Jézus tanításait követi. Nem segíti, hanem üldözi a szegényeket, az elesetteket.

Igaz, Orbán értelmisége idáig jól el volt ezzel a tudattal, valahogy elhelyezte a maga világrendjében – mitől változott volna meg ez hirtelen? Talán attól, hogy amit a kormány és médiája tesz, az már egyre többek számára vállalhatatlan. 2010-ben még tán trendi volt a NER követőjének lenni, mára ez jobb társaságokban kínos. Talán ennek adott hangot most Fábry és ezért lőtt fel egy figyelmeztető rakétát az övéinek. Azt üzente nekik: nem jó, hogy a Fidesz lesajnált, szomorú, önmagával megbékélni nem tudó helyet  csinált a hazából.

Lassan a jobboldalon is eljön az ideje az ébredésnek. Az álom szép volt, a találkozás valósággal nehéz lesz.

Megvan, hogyan növelheti a kormány a születések számát

0

Engedélyeznie kell a marihuána fogyasztást! Ez nem vicc, hanem egy amerikai tudományos kutatás eredménye. Az igen tekintélyes National Bureau for Economic Research tanulmánya szerint, ha minden amerikai szövetségi állam legalizálná a füvet, az mintegy 120 ezerrel növelné évente a születések számát az Egyesült Államokban.

Az amerikai tudósok egyebek között arra a statisztikai tényre hivatkoznak, hogy ahol legalizálták a marihuánát, megnőtt a szexuális aktusok száma, miközben csökkent az óvszerek forgalma. A fű fogyasztása számos felmérés szerint ugyanis növeli a szexuális aktivitást.

A fű engedélyezésének más pozitív hatásai is lennének

Én már korábban is írtam arról cikket, hogy támogatom a legalizálását, mert ezzel lehetne visszaszorítani a veszélyes drogok fogyasztását. Ez ellentmondásnak tűnhet, pedig teljesen logikus és bizonyítható. Az igaz, hogy a fű is tudatmódosító szer, ha úgy tetszik drog, de a legkevésbé veszélyesek közzé tartozik. Jóval kevésbé veszélyes még a legális tudatmódosító szernél, az alkoholnál is. A füvezők által látogatott amszterdami „kávéházakban” nem szoktak kocsmai verekedések, késelések történni. Ennél is fontosabbak az egészségügyi következmények: az alkohol miatt rengetegen betegszenek meg, sok alkoholista meg is hal, a fű pedig arányaiban nagyságrendekkel kevesebb betegséget okoz.

Legalizálása azért szorítaná vissza a veszélyes drogokat, mert a fogyasztói nem a dílereknél vásárolnák, hanem ellenőrzött üzletekben. A fű ára így az adókon keresztül nem a maffiát, hanem az állami költségvetést gazdagítaná. A bűnszervezetek ezzel meggyengülnének, ennek belátásához elég felidézni, hogy az amerikai maffia, Al Caponéval az élén éppen az alkoholtilalom idején erősödött meg. (Más kérdés, hogy a költségvetésre meg a politikai maffia teszi rá a kezét…)

Az is fontos, hogy a füvezők így nem kerülnének kapcsolatba a dílerekkel, akik ma megpróbálják rábeszélni őket más kábítószerek, a kemény drogok és az akár életveszélyes dizájner drogok vásárlására, mert azokon még nagyobb a hasznuk.

Szóval a kormány, ha tényleg komolyan gondolja, hogy több magyar gyereket szeretne látni, megfontolhatná a kanadai és kaliforniai példa követését. Az talán még számukra is nyomós érv, hogy a fű legalizálása növelné az állam (lenyúlható) bevételeit…

Gajdicsolóknak üzenem

Jelentsetek fel! Olvassátok soraimat, minden szavamat, melyek az elektromos felületeken megjelennek! Ti, akik ellenségei vagytok nemes cselekedeteknek s barátai hőssé vedlett baltás gyilkosoknak, közörvényes bűncselekmény miatt börtönbe vonulás elől menekülő kormányfőnek.

Mondjátok csak, hogy genetikai hulladék vagyok, mert diáktüntetésre vittem szombaton transzparensemet, melyen egyébként Minerva, a bölcsesség és műveltség istennője az MTA címeréből és a Mordorként ábrázolt Figyelő szerepelt.

A tündebeszéd felejthetetlen szépséglankáin bandukolva elérhetnétek ti is a megnyugvás mesebirodalmát, ha a jókkal összefognátok és szövetségre lépnétek. Ha elkerülhetnétek végre a hazugok földjét. Ha nem szeretnétek soha azokat, akik csak stigmázottan engednek maguk közé. Ha küzdenétek ti is a fölényeskedőkkel és szeretnétek ti is Magyalföldöt Eregionban, mert az a mi Tündérországunk!

Gajdicsolásról egyébként akkor beszélünk, amikor valaki habzó szájjal, előítéletektől fertőzötten, vagy akár kidülledt szemekkel mondja a magáét, anélkül, hogy tudná, miket beszél. Honnan is ered ez az elnevezés, és ki a névadó, arról pár sorban a 444 ad némi tájékoztatást. Hogy közben mi játszódhat le a névadó agyában, azt videofelvételek tudják hitelesen ábrázolni, melyekből mindenki levonhatja maga számára a neki tetsző következtetést. Innen csak egy ugrás a gajdicsolás keveredése, a meggondolatlanul kimondottakkal. Ezek gyűjtőneve egyébként: az előítéletes butaság.

Jelentsetek fel csak bátran, gerinctöröttjei a magyar időknek, mert engem sem sikerült nyakig beásni az orgoványi erdőben, és nem mondtam Ferenc pápáról azt – keresztény alapokon -, hogy „vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember”. Vizslassátok csak itteni soraimat, mert olyasmit úgy sem találtok benne, mint ami  megjelent az interneten egy hangfelvételben, ahol elhangzott a házelnök szájából: jó, “ha az ellenzék nem rúg labdába”. Csak a mihez tartás végett!

Mi a bajotok velem? Hogy nem vagyok olyan, mint emblematikus szellemóriásotok, akinek szavaiból és arcvonásaiból az ATV-ben csak úgy sugárzik a gajdicsolás?

Vasárnap van, szomorú vasárnap. Vezéretek is érzi. A Ripost című kormánylap szerint a mi­nisz­ter­el­nök alig­ha­nem a vasárnapi rend­kí­vüli EU-csúcs prog­ram­ját kom­men­tálta így. Ma írták alá ugyanis az unió állam- és kor­mány­fői a Bre­xit le­zá­rá­sá­ról szóló nyilatkozatot. Orbán Viktor vasárnap délelőtt a Facebook-oldalára posztolta ki a Szomorú vasárnap című dalt Marozsán Erika előadásában.

Az is lehet persze, hogy a hétvégi diáktüntetésre gondolt és eszébe juthatott, ez még csak a kezdet. A vég kezdete, nem a brexiteké. Mert jövőre, májusban alakulhatnak másképpen is a dolgok, mint ahogyan ő szeretné! Gajdicsolók, úgy vigyázzatok!

Nem leszünk burkanép

Épp ideje volt már, hogy valaki végre a sarkára álljon és benyújtsa a burka viseletét tiltó törvényjavaslatot, az pedig kifejezetten üdítő, hogy a Fidesz-KDNP azonnal csatlakozott ehhez az előremutató, de főleg praktikus kezdeményezéshez.

Valljuk be őszintén: évtizedek óta ki nem beszélt problémája a magyar társadalomnak, hogy viselhessenek a nők burkát az utcán, vagy sem. Ezért is jó, hogy a téma most megint előkerült, mert bár lehetett volna beszélni az egészségügyről, az oktatásról, vagy éppen a szegénységről, de ezekről a témákról rendszeresen szó esik, miközben a burkaviselet mély hallgatás övezi. Pedig, ha valami ez valóban megoldásra váró probléma, hovatovább az ember ki sem teheti a lábát az utcára, hogy ne botoljon bele burkát viselő asszonyba, vagy lányba. Bemész egy hivatalba, az első, akit meglátsz, biztosan egy burkás hölgy lesz, akinek jobb esetben is csak a szemét látod, miközben a testének többi részét legföljebb csak elképzelni tudod. Meg aztán, mondjuk meg őszintén: a burka nem tartozik az ősi magyar népi viselethez, és a dolgozó nők mindennapi ruházatától is távol áll

De ha már, hála Dúró Dórának és a Fidesz-KDNP-nek, végre valóban fontos dolgokkal foglalkozunk, a jéghegyeken történő utazást is szabályozni kellene Budapest belvárosában, mert az is legalább olyan gyakori és sokakat irritáló jelenség, mint az, ha valaki burkában jelenik meg a munkahelyén. A nagyobb városokban űzött mélytengeri halászat tilalmát is törvénnyel kellene szabályozni, mert bár nekem személy szerint nincs bajom azzal, ha valaki a belvárosban tengeri halakra vadászik, de azokat is meg tudom érteni, akiket zavar ez a tevékenység.

Dúró Dóra, valamint a Fidesz-KDNP figyelmébe ajánlanám továbbá, hogy sok magyar embert zavar – megjegyzem, jogosan – a szabadesés, valamint a napi középhőmérséklet. Arról nem is szólva, hogy sokféle vércsoport létezik, ember legyen a talpán, aki mindet fejben tartja, sokkal egyszerűbb és áttekinthetőbb lenne, ha mondjuk kétféle vércsoportot engedélyeznének. És az évszakok számát is csökkenteni lehetne, számomra például a tél tejesen fölösleges, de ha valaki az őszt hagyná el, nekem az ellen sincs kifogásom.

Végezetül még annyit: én személy szerint nem támogatnám, hogy tiltsuk be Dúró Dórát és a Fidesz-KDNP-t, azt viszont el tudom fogadni, hogy mind Dúró Dóra, mind pedig a Fidesz-KDNP hölgytagjai nyilvános helyen, különösen mélytengeri halászat alkalmával, kerüljék a burka viselését.

Házmesterország

„Eleged van az egyetemen zajló, kéretlen baloldali politizálásból az órákon? Úgy érzed, véleménye és igaza egyedül a liberális oktatódnak lehet? Ha igen, írd meg nekünk a velemeny@888.hu e-mail-címre és megfelelő forrásvédelem keretein belül közzétesszük történeted.” A 888-ban, Házmesterország kormányának egyik internetes portálján olvashatjuk ezeket a veretes sorokat. Nem kell magyarázni, tudjuk, miről van szó. A legsötétebb korok legaljasabb embereiről, akiknek a szelleme ma is köztünk él.

Eszembe jut Irénke néni, a migránsvadász.

Irénke nénit a TV2 Mokkájában mutatták, még három évvel ezelőtt, a drága hölgy a déli határszakaszon teljesített szolgálatot. Önkéntes szolgálat volt az Irénke nénié, nem járt érte fizetség, tán még a költségeit is maga állta.

Régen besúgónak, nyilas házmesternek mondták volna a hivatalos okiratokban Friedrich Irene néven szereplő élőlényt, aki teljes harci díszben, lelkesen mesélte a Mokka riporterének, hogy miként telik egy napja. Hogyan kutatja fel a migránsokat, köztük gyerekeket, s adja őket a hivatalosságok kezére.

Családokat, a reménytelenségből a semmibe menekülő embereket.

Őrület, de van benne nemzeti együttműködő rendszer. Egy hetvenéves öregasszony távcsővel és mobiltelefonnal felszerelkezve, létrára mászva kémleli a migránsokkal teli horizontot. Bozótban kúszik, nyomot keres, mint egy indián – vicces volna, ha nem lenne véresen komoly.

Magyarországon vagyunk, az Irénke nénik országában. Akik félnek az idegenektől, mert úgy tudják, hogy veszélyt jelentenek az országra, de nem félnek attól, amitől valóban tartaniuk kéne. Az Irénke nénik simán lenyelik, hogy a miniszterelnök saját lábon álló vejének vállalkozása mindent visz. Hogy Orbán Viktor kötélbarátja, Garancsi István cége milliárdokért építhette fel a vizes vb létesítményeit, ráadásul egy olyan megbízás alapján, ami már kiírása előtt törvénytelen volt. Hogy Magyarország legjobban kereső gázszerelője az élet császára, Rogán propagandaminiszter helikopteren jár vidéki lakodalomba, a miniszterelnök magánrepülőgépen utazik kedvenc futballcsapatának külföldi meccseire.

Hogy Magyarország kormánya köztörvényes bűnözőt bújtat és menedékjogot ad neki.

Az Irénke nénik országában mindent meg lehet tenni. A szükségesnél drágábban építeni – uniós pénzből természetesen – mert az Irénke néniket az sem érdekli, hogy Kósa Lajost debreceni polgármester korában miért hívták Mr. 20 százaléknak.

Hogy stadiont építenek kórházi ágy, falusi kisvasutat iskola helyett. Hogy a független legfőbb ügyész felesége havonta ötmillió forintot keres az ugyancsak független Magyar Nemzeti Bankban.

Az Irénke nénik nem az országot szennyként ellepő korrupciótól, a hatalmi ágak kóros és káros összefonódásától, hanem a kilátástalanság elől menekülő – bennünket messze elkerülő – emberektől féltik az országot. Nem Garancsit, Mészárost, Tiborczot, Orbánt, Rogánt, vagy éppen Kósát dobják fel, hanem a határon egy szál ruhában menekülő szerencsétleneket.

Sunyi, álságos, földszintes világnézetük van az Irénke néniknek. Kegyelmet, könyörületet nem ismernek, a vészkorszak lett volna az ő világuk. Amúgy templomba járó, jó keresztények ők, könny szökik a szemükbe, ha meghallják a magyar himnuszt.

Ha a 888 olvasója vagy, jelentsd fel az egyetemeden oktató liberális tanárokat, a 888 majd szépen megírja. Jelentsél fel mindenkit, aki nem úgy gondolkodik, érez, mint ahogyan azt a Kedves Vezető és a Belső Párt kívánatosnak tartja. Nyomd fel a tanáraidat, kozmetikusodat, orvosodat, anyádat, apádat, gyerekedet!

Legyél te is házmester, leplezd le a nép ellenségeit!

Rohadunk a forradalomba!

Egy volt külügyminiszter az Orbán-kormány külpolitikájáról

0

Néhány évvel ezelőtt olvastam egy elemzést, amely szerint Orbán Viktor külpolitikája kiszámíthatatlan. Az volt a véleményem, hogy nagyon is kiszámítható. Mindent habozás nélkül megtesz, ami a személyes hatalmát tovább erősíti, ami őt, családját és barátait még gazdagabbá teszi. Nem korlátozzák elvek, normák,szabályok, mert nincsenek elvei, a normák, szabályok pedig nem érdeklik.

Előfordul, hogy az interneten látok róla egy régi felvételt, vagy olvasom egy korábbi beszédét és látom, hallom, hogy korábbi álláspontjának most az ellentétét képviseli. Nagy Imrének, a csupán 10 napig tartó 1956. októberi forradalom mártírhalált halt miniszterelnökének újratemetése alkalmából elmondott, valóban nagy hatású beszédéről már régen kiderült, hogy az csupán színjáték volt. Az első lépés a korlátlan hatalomhoz vezető úton.

Hívei ma is úgy emlékeznek, hogy ő volt az aki „hazazavarta” a szovjet csapatokat. A közvélemény jelentős része dicsérte a bátorságát, sokan hősnek tartották. Én akkor a Horn Gyula vezette Külügyminisztérium államtitkáraként viszont tudtam, hogy Horn Gyula és szovjet partnere, Eduard Sevarnadze hónapokkal korábban már informálisan egyeztetett a szovjet csapatok kivonásáról, ahogy előtte megtette ezt Németh Miklós miniszterelnök és Mihail Gorbacsov szovjet pártfőtitkár is. Ezek a lépések akkor szovjet kérésre nem kerültek nyilvánosságra, mert a szovjet vezetés el akarta kerülni, hogy láncreakció szerűen a Varsói Szerződés többi országa is hasonló kéréssel forduljon Moszkvához. Ha valaki erre, vagy a korábbi magyar-szovjet viszonyra emlékeztetné Orbán Viktort, aki évek óta Magyarország szövetségesének tekinti Oroszországot, nyilván azt válaszolná, hogy Oroszország nem hasonlítható a korábbi Szovjetunióhoz, ami bizonyos értelemben igaz. Ám az is tény, hogy Oroszország teljhatalmú vezetője, Vlagyimir Putyin a Szovjetunóban nem az akkori rendszer ellenzékéhez tartozott, hanem a titkosszolgálat magas rangú tisztje volt.

Politikai pályájának kezdetén Orbán Viktor elkötelezett liberális volt. Pártját a Liberális Internacionálé soraiba vitte, ő maga pedig a pártcsalád egyik alelnöke lett. Amikor Antall József halála után látványosan meggyengült az MDF, Orbán lehetőséget látott arra, hogy hazánkban a FIDESZ töltse be a jobboldalon kialakult űrt. Nyilván azt is mérlegelte, hogy Nyugat-Európában az Európai Néppárt, mint kereszténydemokrata és konzervatív pártcsalád sokkal erősebb pozíciókkal rendelkezik, mint a liberálisok. Az akkor még a jogállamiság és a demokrácia, a szabadságjogok, valamint az euro-atlanti szövetségi rendszer hívének mutatkozó FIDESZ fokozatos közeledését, majd később a csatlakozását az Európai Néppárt is szívesen fogadta.

Egyszer egy Göncz Árpád által külföldi államfő tiszteletére adott vacsorán egymás mellett ültünk a FIDESZ egyik 30 éve magas közjogi tisztségeket betöltő vezetőjével. Arról kérdeztem, hogy hol tart ez a váltás, a liberálisoktól a kereszténydemokrata-konzervatív pártcsaládhoz történő átállás. Válasza durva, de egyértelmű és őszinte volt. „Mi az ilyen kategóriákat, hogy liberális, konzervatív kereszténydemokrata lesz..juk. minket egy dolog érdekel, a hatalom”. A FIDESZ szinte mindenben megváltozott az elmúlt 30 év során. Ebben biztosan nem.

Ha megpróbáljuk valamilyen ügyben előrelátni Orbán Viktor várható reagálását, lépését akkor ezt ne az elvek, a normák, a szabályok oldaláról, hanem a saját hatalmi érdekei felől közelítsük. Egy dolgot azonban érdemes ezen túl is fontolóra venni. Ez pedig a személyes rokonszenve a hozzá hasonlóan gondolkodó és cselekvő vezetők iránt. Amikor például Donald Trump győzelmét valószínüsítette az amerikai elnökválasztás előtt és az eredmény ezt igazolta, hívei zseniális előrelátását ünnepelték. Én inkább a Trump övéhez hasonló személyisége iránti szimpátiájának tulajdonítottam a találatot. Most nagy összegben mertem volna fogadni, hogy nem fogja kiadatni
Gruevszkit, a volt macedon kormányfő meg fogja kapni a politikai menedékjogot. Ugyanis sok a hasonlóság Orbán és Gruevszki között. 10 éves kormányzása alatt Gruevszki is lebontotta a jogállamot, korlátozta a demokráciát és a szabadságjogokat.
Ő is szoros baráti kapcsolatokat ápol Putyinnal. Igaz, éppen Putyinnal összefüggésben van egy különbség, de ezt nem tartom sorsdöntőnek. Putyin igyekszik akadályozni a balkáni országok csatlakozását az euro-atlanti közösséghez. Gruevszki kormányfőként fékezte Macedoniának az EU-hoz és a NATO- hoz történő csatlakozását, amit Putyin jó néven vett. Orbán viszont támogatja, sőt sürgeti a még kívül maradt balkáni országok csatlakozását. Ő ugyanis azt reméli, hogy ezek az országok támogatni fogják az ő Brüsszel ellen vívott harcát.

Ami sajnálatos, hogy Magyarország érdekei ebben nem számítanak. Hazánk megítélését és az elmúlt 8 évben már amúgy is súlyos sérüléseket szenvedett nemzetközi tekintélyét tovább fogja rontani, hogy a magyar kormány a macedón kormány által kiadott nemzetközi kőrözés és letartóztatási kérelem ellenére nem adja ki az illetékes macedón bíróság által jogerősen 2 éves börtönbüntetésre ítélt és még további ügyekben is megvádolt Nikola Gruevszkit. Hogy egy uniós tagállam politikai menedékjogot ad egy elítélt bűnelkövetőnek.

Orbán Viktor, nemcsak megjósolta Trump elnökké választását, de az elsők között gratulált neki és többször kijelentette, hogy győzelme jó Magyarországnak és Európának is. (Megjegyzem, ezzel eléggé egyedül áll!) Ezek után ő és hívei azt remélték, hogy az elsők között kap majd meghívást a Fehér Házba. Két év múlt el, de a meghívó még mindig nem érkezett meg. Most újabb akadályt jelenthet a Gruevszki ügy. Erre utal az amerikai Külügyminisztérium nyilatkozata, amely nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a Gruevszki elleni vizsgálat alapos és átlátható volt, vissza kell térnie Macedóniába és a többi ügyben is a bíróságok rendelkezésére kell állnia.

Orbán Viktor döntése ellentétes a menekülteknek járó nemzetközi oltalomra vonatkozó ENSZ egyezményben foglalt feltételekkel. Nikola Gruevszkit nem etnikai származása, politikai nézetei, vagy vallása miatt ítélték börtönbüntetésre, hanem bűncselekmény, korrupció miatt. A neki megadott politikai menedékjog ezért védhetetlen.

Kovács László, volt külügyminiszter (Facebook)

Hattyúdal és pártokrácia

0

Miközben, a rommagyar mainstream politikai elit, és az értelmiség nagy része is, megkötötte a maga különalkuját, akárcsak Ceauval tette ’67 után, mostanra már teljesen Orbán és Dragnea kompatibilis, egyek az illiberalizmusban, a hibrid putyinista rendszer igenlésében.

Ami ezidáig csak eufemizmusnak tűnt, az hogy a Dragnea and Co. vállalkozása – és ne legyenek illúzióink, a rommagyar politikai párt, mely mára csak a Fidesz végeken újratermelt alteregója – a megboldogult, “létezett” kommunista pártok mintájára működik, egyre nyilvánvalóbb realitás. Az átmenet végül visszavezetett – és ez nemcsak helyi nyalánkság, hanem regionális valóság – a nomenklatúra-pártok, új nevükön a klienteláris, elvtelen és amorális pártlojalitáson, ugyanakkor elkeseredett belső káder-harcokon épülő korrupt és kilátástalan, pártokráciához, az ismétlődő “nyolcvanas évekhez”. A jelenlegi román és benne rommagyar politizálás megértéséhez leginkább – a szovjet pártvezérek budoárjába vezető – a felmelegített kremlinológia lenne alkalmas, modernebb és módszeresebb, valamint tudományosabb eljárások hatástalanok. Az a helyzet, hogy a politológia kipróbált analitikus fogalmaival, megragadhatatlanok azok a folyamatok, melyek az elbukott nyugatosodási kísérletek, az orosz hibrid-háborús befolyás, a demokratikus hagyományok hiánya stb., stb., nyomán régiószerte létrejöttek. Az eddig is csak áhítozott, mégis úgy ahogy demokratikus politizálásnak, az áttetsző és racionális kategóriákkal elmondható, sőt számonkérhető politikai diskurzusoknak és a velük járó tényszerűségen és korrekt tájékoztatáson alapuló médiának, rövid úton, befellegzett. A történelem igen rövid ciklust követően ismétli magát, és ezt a stílus, a politikai elit ízlés(telenség)e jelzi a leginkább.

Bár meg kell hagyni, hogy Dragnea sanyarú mosolya és cinikus, “smekker”-kedése, amint “központi bizottsági” gyűlésről kijövet a médiát froclizza, vagy Iordachenak a parlamentnek egyébként sem nevezhető, sokkal inkább nagy nemzetgyűlésnek tűnő plénumában történt, duplán felmutatott középső ujja, mégiscsak mulatságosabb, mint elődjeik karlengetése és a Ceau-féle nagynemzetgyűlés ütemes tapsa. A nyolcvanas évek ismét itt vannak, kissé talán emberarcúbb, kicsit flitteresebb, de annál kilátástalanabb, a határok még nyitottak, és ez persze nagy különbség, csak az utolsó oltsa majd le a villanyt.

A pártvezérek vadászatainak képei viszont semmit sem változtak és a kamarillapolitika, a kulisszák mögötti egyezkedések, a hübéresi-vazallusi rendszer, a közvagyon korrupt hálózatok és klienteláris összefonódások szerinti szétosztása, ugyanúgy megy, mint az átkosban. És a káderpolitika, a kontraszelektált, félművelt-félanalfabéta pártelit kiválasztása, elő-, valamint leléptetése is a régi, amint az a hetek óta húzódó, végre (elvben) megtörtént kormányátalakítás látható/bemutatott képeiből kiderül. A román kormány (és csatolt részei) újra, és ismét csak nyíltan felvállalva a(z utód) “párt” nyúlványa, a pártvezér játékszere, kénye-kedvének kiszolgáltatott végrehajtó “élcsapata”, hajlékony gerincű, sőt az “imádott vezér” akaratát kitaláló, annak elébe menő kliensek hevenyészett gyülekezete. Hevenyészett, hiszen szűk két év alatt három “saját kormányt” fogyasztott el a hatalom, és mintegy ötven minisztert menesztettek (“rémaniáltak”, hogy ezt a minden ajkon ott levő kifejezést se feledjük el), csak gazdáik által tudott okok és meggondolások alapján. Ezt biza megirigyelhetné az exdiktátor, de akár Sztálin is, a kremlini modell él és virágzik, legalábbis egyelőre.

Egyébként nincs is itt semmi látnivaló, csak Dragnea – sztálinista mintára – éppen leszalámizta párton belüli ellenfeleit. Egyesek (Adrian Tuțuianu, Marian Neacșu, Paul Stănescu, volt alelnökök, a legbelsőbb hatalmi kör tagjai) kicsit kellemetlenkedtek, végül khm …. lábuk közé húzott farokkal, elvonultak (még szabadon megtehették), végül Gabriela Firea Bukarest főpolgármestere maradt “félellenzékben”, de ő sem érzi nagyon jól magát, a tisztogatás folytatódni fog. A káderek forgatása – éppen, hogy rendszert ne lássanak a “rendszerben”, hogy emlékeztessék őket kiszolgáltatottságukra, hogy megalázásuk képeit felidézzék, hogy tudják hol a helyük stb. – központi szinten megtörtént (persze alacsonyabb szinteken még sok mozgás várható). A Daddy minden módszert bevetett, amit egy klasszikus sztálinista vezér pártján belül eljátszhat: kihasználta a párt kiskirályainak gyengeségeit és hiúságait megosztva és egymás ellen kijátszva azokat – ha kell, akár feloszlatott helyi szervezetet (lásd. Ilfov); a háborgók csoportját felszalámizta, funkciókat biztosított a megtérőknek (Ecaterina Andronescu, Nicolae Bădălău), viszont a pártból is elzavarva, funkcióiktól megfosztva a makacsabbakat; a háttérben, titkos „előgyűléseken” dolgozta meg a központi bizottságban szavazattal bírókat, fenyegetve és mézes madzagot húzogatva; a területi pártstruktúrák kontrollját az ideiglenesen kinevezett – és nem a párt szabályzatának megfelelő, választásokon kijelölt – kiszolgáltatott területi vezetőkön keresztül kontrollálja, és persze kulcspozíciókat juttat a szó nélküli lojálisaknak. A hozzáértés, a szakmaiság – az eddigi munkaügyi miniszter fogja vezetni, ha igaz, a szállítási minisztériumot, egy közismert exminiszter közismert divatboy a fejlesztési miniszter élére kerül, és egy matektanár fog a kultúra ügyeivel foglalkozni, miniszteri rangban – már formálisan sem szerepel a miniszterek kinevezési kritériumai között.

A román és rommagyar pártokráciának, mely egyre inkább minden álca nélkül mutatja arcát, semmi köze a demokratikus hatalomgyakorláshoz, de a kormányozhatóság alapfeltételeit is kikezdi. A múlt rendszer éppen az ilyenfajta tehetetlenségbe bukott bele, nem lehetett folytatni, mert mindenestől illegitim volt, nem lehetett folytatni, mert erőforrásai (a külföldi kölcsönök is, visszatérítésük megszállott politikája is) kimerültek, nem lehetett folytatni, mert társadalomellenes volt. És itt vannak a nyolcvanas évek, ami nem világos, hogy az elején tartunk és még elhúzódik, vagy már a végén? Dragnea rendszerét ugyanolyan meggondolásokból, mint a ceausizmust – persze a megváltozott viszonyok mellett – nem lehet folytatni, csakhogy közel-e az újabb ’89? A keleteurópai nyomorúság része, hogy akárhányszor nekilendül a „nyugatosodásnak” előbb-utóbb elakad, megijed, frusztrálttá válik és visszafordul (erre mondja Ady, hogy Magyarország „Komp-ország, komp-ország, komp-ország”). A megrémült elit pedig folyton rosszkor „zár össze”, úgy tesz mintha minden kormányváltás mindenkor rendszerváltás lenne, mintha nem lenne alternatívája, ezért a rövid ciklusok, a gyakori visszatérések, a rendszer redundanciája és körforgása, egyhelyben toporgás és forradalminak tűnő fellángolások.

Miközben, a rommagyar mainstream politikai elit, és az értelmiség nagy része is, megkötötte a maga különalkuját, akárcsak Ceauval tette ’67 után, mostanra már teljesen Orbán és Dragnea kompatibilis, egyek az illiberalizmusban, a hibrid putyinista rendszer igenlésében. Viszont van még „másik román társadalom”, civil ellenzék, csak az kétséges elég erős-e, hogy elzavarja a korrupt hatalmat? A történelem ismétli önmagát, most már csak reménykedhetünk, hogy Marxnak van igaza, vagyis ami egyszer, mint tragédia kerül színre, az másodszorra komédiaként áll elébünk. Akárhogyan is, tapsolunk, nevetünk vagy könnyezünk, az előadás sponzorai és elszenvedői mi magunk vagyunk, és nem mindegy, hogy mi marad miután a függöny legördül.

Azután meg, az a kérdés, hogy mit érlel annak az EU-nak a sorsa, melyet – legalábbis a dolgok mai állása szerint – Dragnea kötélen rángatott bábja Viorica Dăncilă fog vezetni? Nem nehéz kitalálni: megérett a pusztulásra, és végzetét elkerülni, aligha áll módjában!

Magyari Nándor László

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK