Blogles

Az (i)gazság sötét műhelyei

0

Ami a Fidesz itteni fő fiókpártját illeti, lemaradt a korrupció-ellenességgel (mégoly formális) való kampányolás és tematizáció vonatjáról, bele ragadt a korruptként percipiált pártok mocsarába, és nehéz/lehetetlen lesz onnan kimásznia. Nem ez történt a magyarországi kormánypártokkal, akik a kétharmados többség birtokában, törvénykezéssel és utólagos lepapírozással stb., továbbra is képesek elrejteni korrupt ténykedésüket, a maffiaszerű működést.

Az (i)gazságszolgáltatás működésének újra szabályozásáról szóló áldatlan és elnyúló, sőt minden más aktuális politikai témát maga alá rendelő vita – hogyan is lehetne másképp? – túlmutat egyszerű jogtechnikai, vagy az intézményi reform keretein. Az egész politikai mezőnyt tematizálja, és mozgósítja nemcsak a civil társadalom jórészét, hanem a Romániára figyelő külföld az EB és az USA figyelmét is fölkelti, állásfoglalásra készteti. Ami tizenegy hónapja e téren folyik messze túlmutat a jogszolgáltatás harmonizációján (valóban van AB határozat a törvények módosításáról), a zavaros törvénycikkelyek pontosításán, az intézmények modernizációján, a nemkívánatos személyek és intézmények eltávolítási kísérletein és az ügyészségek-bíróságok – különösképpen a DNA – alárendelési, átpolitizálási kísérletein is. A keret és a politikai kultúra, mely a vitát jellemzi, minden tisztességes és jogi érvelést eltérít és a populista-demagóg politikai diskurzusok fele visz, nincs fekete és nincs fehér, holott minden megszólaló ennek létét bizonygatja, sőt egyre erőszakosabban akarja, a másik félre erőltetni. Az érvek és ellenérvek tipikusan a félig telt, illetve félig üres pohár harci zászlóként való lobogtatásával igyekeznek egymásnak feszülni: a kormánypártok (és a Fidesz itteni fiókpártjai az ők oldalán) úgy tesznek, mintha parlamenti többségük és egész kormányzatuk kerülne veszélybe, ha elbukják félig-meddig jogos és félig-meddig ásatag, saját korruptjaikat mentő álláspontjukat, ha nem lesznek képesek erőből átvinni szándékaikat. (Első körben a vox populi akadályozta meg a kormányt abban, hogy még január végén, egy a mai vitákban szereplőnél radikálisabb, a jogállamiságot valóban fenyegető törvénymódosítási javaslatot – 13. Kormányrendelet – „az éj leple alatt átvigyék”, és ez a formula, ez a billog rajtuk maradt és még fog is maradni, a közbeszédben: „Éjjel, mint a tolvajok”! Azóta minden egyes jogszolgáltatásra vonatkozó javaslatukat ebben a regiszterben, a korruptak fölmentési kísérletének keretében interpretálják, mindegy, hogy ez igazolható, vagy sem, így azonosítják be, oda skatulyázzák a „civilek”, és az őket mindeddig sikeresen mozgató, lendületüket kihasználó, államelnök. De az ellenállás momentumát és közvetített képeit, jelszavait és dinamikáját tekinti mérvadónak a politikai nyugat is). Az ellenzék, és az államelnök, no meg a civil társadalom aktív és mobilizálható része – többé kevésbé jogosan – a liberális demokrácia, a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, és ennyiben a jogállamot félti a kormánypárti módosításoktól. (Jellemző módon pedig, ők sem jogi érvekkel, hanem a vezető párt elnökének rovott múltjával, a korrupciós-harc eddigi eredményeinek veszélyeztetésével, meg az eredendően elszúrt Iordache-féle kormányhatározat kísérletre való sűrű utalással érvelnek. És az ők hangja hitelesebb a politikai nyugaton, az elnök álláspontja erősebb a nemzetközi megítélésben, ezért az onnan érkező támogatást maga mögött tudók „tartani tudják a frontot”, kisebbségből is képesek voltak mindezidáig megakadályozni a kormánypárti módosítások törvénybe foglalását). Nem vagyok jogász és nem is szólnék a dolog tisztán jogi szabályozásának ügyéről, laikusként sok megfontolandót látok a most napirenden levő módosítók közül, még akkor is, ha politikai szimatom azt sugallja, az egész cirkusz kimenetele, amennyiben így folytatódik, semmi jót nem hozhat az országnak. (A bírák és ügyészek státusának szétválasztási kísérlete, többek között, nagyon is aktuális és a titkosszolgálatokkal való rejtett összefonódások fölszámolására tett kísérlet is helyénvaló, bár valószínű tisztán jogszabályi téren nem megvalósítható, másképpen kellene azt szabályozni stb.).

Miért? A rossz leütés miatt, hogy a nyilvános, sőt parlamenti vitát megkerülve akarnak elfogadtatni sarkalatos jogi szabályozásokat, mégpedig nagyon sürgősen a kormánypártiak. A sürgősség és a rendkívüli eljárások (lásd. a Iordache-féle szuper parlamenti bizottság) tovább növelik a gyanút, hogy rejtegetni valójuk van, hogy egyfelől elterelő hadműveletet folytatnak, másfelől meg kiskapukat igyekeznek elhelyezni, melyen korrupt politikusaik kicsusszanhatnak az ügyészség-bíróság vádjai alól. A dolog pedig végletesen megosztja a társadalmat, olyan indulatokat kelt, melyek bármikor atrocitásokba csaphatnak át, de minden esetre fölösleges és kontrollálhatatlan feszültséget kelt (az ex-király halála elhalasztotta a kormánypárti utcai megmozdulásokat és esetleges atrocitásokat, de a dolog továbbra is napirenden van és forró pillanatokat okozhat). Rontja az ország megítélését és fölzárkózási esélyeit, sőt a már szégyenpadon ülő Magyarország és Lengyelország sorsára, marginalizálódásra ítéli Romániát (és nem kétséges az EU – eddigi töketlenségeinek ellensúlyozására is – egyre erőteljesebben fog föllépni a liberális demokráciát vélhetően veszélyeztető nemzeti kísérletek ellen), ez pedig pénzügyi szankciókat és gazdasági problémákat fog okozni.

Kilátástalan politikai helyzetet eredményezhet az áldatlan és parttalan vita, mert mindkét fél sarkalatos politikai kérdéseket és egész harci arzenálját sűríti bele a vitába, és korántsem csupán jogi kérdések és érvelések – egyébként az ilyenekre a közönség nem is igazán figyel –, eldöntésre váró módosításokról szól, hanem a lenni vagy nem lenni szélsőséges politikai kérdését feszegetik. (A kormánypártok megveszekedettsége, éppen az elnökök /PSD, parlament és ALDE szenátus/ korrupciós ügyei miatt, úgy értelmeződnek, mint önmaguk és korrupcióval vádolt/elítélt társaik, fölmentésére tett kétségbeesett kísérlet, függetlenül a módosítók tartalmától. Ugyanakkor figyelemre méltó az a mélyen reakciós és megtévelyedett, szűk látókörű föllépés, melynek legkirívóbb példája – amennyire sajnálatos, éppen olyan jellemző módon – egy rommagyar képviselő attitűdje, amivel a kilencvenes években zajlott bányászjárásokhoz hasonlította a most tiltakozó civilek föllépését. Úgy tűnik Márton Árpádnak egy emberöltő sem volt elég – 27 éve képviselő – hogy keveset is tanuljon a politika természetéről, és a jogi csűrés-csavarás csapdájáról, modortalanságáról már ne is szóljak, és csapdát állított magának, melybe aztán bele is sétált. De, sebaj, a rommagyar következmények nélküli politikai mezőnyben, még sokáig helye lesz, ha nem másért, hát „tapasztalata” okán, che bella voce!). Amikor a politikai harc eljut a végső kérdések fölvetéséig, akkor SZIMBOLIKUS JELLEGE dominálja a pragmatikus dimenziót. Akik jóhiszeműen jogi kérdéseket látnak az ügyészi-bírói munka újraszabályozásában (holott a törvénykezés maga a legfőbb politikai eszköz, és csak másodsorban jogi szövegezés, vagy aktus), azok ezt tévesztik szem elől, azt, hogy a jelen pillanatban minden módosítás, tartalmától függetlenül, a KORRUPCIÓ-ELLENES HARC gyengítésére tett kísérletként értelmeződik, a szimbolikus mezőnyben. Márpedig a politika jelenlegi színpadán a korrupció-ellenes harc szimbolikus jelentősége intenzívebb a pragmatikus jogi meggondolásoknál, ha úgy tetszik erősebb politikai akaratképző funkcióval bír, mint holmi jogi pontosítások, ráadásul olyanok részéről, akik többé-kevésbé joggal tekinthetők a „korruptabb” félnek. (A korrupció-ellenes harc végét látni a mostani módosításokban, erős túlzás, hiszen tudható, a harc sikere nem csak a jogi szabályozáson múlik, elsősorban erős és elkötelezett, integráns politikusok, ügyészekre, bírákra, és úgyszintén elkötelezett civil társadalmi mozgalmakra, nem utolsó sorban pedig független és hiteles médiára, van szükség a sikerhez. Viszont szimbolikus harcot lehet folytatni és azt megnyerni ennek hangoztatásával, a jogállam végével való riogatással, korrupt politikusokra való mutogatással). Ezért az elnök és civil társadalom, valamint a mégoly halovány ellenzék, külföldi támogatással megspékelve, sikeresen akadályozza a hatalmat, a többséget, politikai szándékának átvitelében.

A politikai háború jelenlegi állása szerint mindenki jobban járna, ha JEGELNÉK A MÓDOSÍTÁSOKAT, mert a kormánypártok, ha időt nyernek hitelüket építhetik vissza, jó kormányzás, ígéreteik betartása esetén. (Persze, a gazdasági folyamatok és a kapkodó közpolitikák, azt jelzik: képtelenség tartani az ígéreteket). Ha marad a háború és erőltetik a módosításokat a kormánypártok és csatolt részeik, a téma központi elnökválasztási kampánytémává lesz, és Johannis biztos befutó. Az ellenzék, elnök és civil társadalom pedig, nyugodtabban kezelhetnék a dolgot fél év múlva, és a további bel- és külföldi konzultációk, növelnék a teljes mezőny hitelét, és javítanák megítélését.

Ami a Fidesz itteni fő fiókpártját illeti, lemaradt a korrupció-ellenességgel (mégoly formális) való kampányolás és tematizáció vonatáról, beleragadt a korruptként percipiált pártok mocsarába, és nehéz/lehetetlen lesz onnan kimásznia (Nem ez történt a magyarországi kormánypártokkal, akik a kétharmados többség birtokában, törvénykezéssel és utólagos lepapírozással stb., továbbra is képesek elrejteni korrupt ténykedésüket, a maffiaszerű működést. Többek között azért is, mert a kis korrupciót, főleg, mely nem hozzájuk kapcsolható, továbbra is üldözik a grand corruption pedig sokak számára láthatatlan, a nemzeti populista-demagóg szövegek sikeresen álcázzák azt).

Magyari Nándor László

 

Ropogós friss populizmus eladó – csak tessék!

0

A nacionalista populizmus nemzeti szuvenír-bolt, folklorizált giccsek tárháza, termékei hazavihetők és még sokáig elállnak csipkés tévén, poros falipolcon és fényes vitrinben is, csak megenni nem lehet őket, csak meleget nem adnak, sőt bölcsebbé sem tesz a nemzetiszínre pingált, apró nippek társasága.

„Eltitkolni annyi, mint úgy tenni, mintha nem lenne az, amink van. Szimulálni annyi, mint úgy tenni, mintha lenne az, amink nincs.” Baudrillard

Amikor a fogyasztás kultúráját, mint a későmodern kapitalizmus globális jelenségét tettük minden lehetséges cél- és értékrendszer keretévé, egyszerűbben fogalmazva, olyan életmóddá, melyben mindenki megtalálhatja élete értelmét, mintegy bekódoltuk azt is, ami a tapasztalható politikai fejlemények lényegét adja. Azt hiszem a fogyasztás kultúrájára való rátérés a román rendszerváltás kezdeti sikerének, vonzerejének, és azután kudarcának központi fogalma lehetne. Az átmenet, a hiány, a visszafogott, sőt tiltott és elítélt fogyasztói társadalom értékeinek elutasításáról, egy hedonisztikusan és hisztérikusan fogyasztói logikát követő állapotba való gyors áttérést jelentette. Nem a demokrácia eszméi és nem is a pluralizmus és szabadságjogok vonzalma mozgatta az átmenet aktorait, hanem a fogyasztás ígérete. És hogy pontosan értsük, nem a jólét – hiszen az átfogóbb és nem csak fogyasztás alapú, hanem az élet szinte minden területére kiterjedő kategória, ugyanakkor közösségi is, hiszen másokkal együtt gyakorolható – hanem a végeláthatatlan és frenetikus fogyasztás. Az egyéni alapú konzumerizmus, magyarán a végre „egyszer jóllakni” – amolyan Móriczosan halálra zabálva magunkat – erkölcse uralta és uralja átmeneti társadalmunkat.  A régióban zajlott átalakulások így leginkább a „fogyasztói forradalom” fogalmával jellemezhetők, egy olyanfajta ethosszal, mely fogyasztható cikkekben, egyéni fogyasztók és legfennebb fogyasztói szubkultúrák vetélkedésében méri a haladást: az vagy, amit fogyasztasz, még inkább amit szemkidülledve felzabálsz, pillanatok alatt elnyűsz, és szemétre küldesz. Ráadásul a régió sajátossága, hogy sokan, túlságosan is sokan – a szegénységben és mélyszegénységben élők – valóban csak a fogyasztás illúzióját kapják, ahogy azt Baudrillard szellemesen/cinikusan jelzi. Ők nem is a reklámokban ígért árukat és szolgáltatásokat, csupán a reklámot fogyasztják, abban az illúzióban élve, hogy ezzel a gesztussal csatlakoznak a „gazdagok világához”, azokhoz, „akik bármit megengedhetnek maguknak” fölzabálni, elhasználni, hanyag gesztussal szemétre vetni.

Nem vagyok a fogyasztás ellensége, és ennyiben a mértékkel, de nem kizárólagos jelleggel való fogyasztási kultúrát (akár mint a valós- és szimbolikus tőke meglétét fölmutató jelt, presztízsfogyasztást) is elfogadom/gyakorolom, csakhogy. Azért e hosszúra nyúlt bevezetés, mert azt hiszem a demagóg szövegekre és összeesküvés-elméletekre alapozott populizmus a legmenőbb politikai kommunikációs termék, melyet e századelő kitermelt, elfogadása, sőt az igény rá, egyértelműen következik a fogyasztói kultúra, és ethosz sajátosságaiból. A populizmus ugyanis ugyanazokat a fogyasztási cikkeket, pontosabban illúziókat reklámozza, csomagolja fényes staniolba, helyezi fényes kirakatokba és árulja, mint a bármely területén eladó kereskedők teszik. Alig is tűnik föl, hogy az eladásra kínált lufik és kütyük között a polcról éppen a politikust tesszük bevásárlószekerünkbe és – bár sorsoláson résztvevő kasszablokkot és garancialevelet nem kapunk hozzá – azután jóízzel fogyasztjuk szövegeit, ha megkopnak szemétre velük, újat veszünk jövő karácsonyra belőlük, gondolhatjuk. A politikust és diskurzusát, nemcsak úgy árulják, mint mosóport teszik, hanem a politikus már maga a (fékezett habzású, vagy sem) mosópor, vagy legalábbis annak ígérete, egy választható, megvehető áru. A politikai mezőny, másképpen a mediatikus tér, melyben az áru-politikusok „vásárolhatók meg”, mégpedig mindenféle ízlésnek és bugyelárisnak megfelelően, a potenciális illúziók és hiúságok kicsiny boltjai.

Ha a populizmust, annak főként nacionalista változatát, mely egyre inkább eluralkodik nemcsak a széleken, hanem a liberális demokráciák magországaiban is egyre erősebb (az USA-ban már hatalmon van, de ott bábáskodott a brexitnél és erős pártokat mozgat a politikai nyugat szinte minden országában) tényező, áruként – a politikai kommunikáció sajátos termékeként – vizsgáljuk, megérthetjük sikerét. A populizmus, a populista politikus, mint beszélő doboz, olyan termék, mely a vásárlót dicséri, úgy tesz, mintha kiválasztásával a vásárló/szavazó folyton bölcsességéről tenne tanúbizonyságot. Mindegy is, hogy a nacionalista, populista, demagóg szövegek, vagy összeesküvés-elméletek, mely részét választja a polgár, a populista politikus úgy tesz, mint a jó pincér és mindenre azt mondja: nagyszerű választás (what a wonderful choice). A populizmus ígérete az instant „boldogság”, rögtön és minden erőfeszítés nélkül jól lakat, hozzákapcsol a virtuális – választásokkor valóban – többséghez (főként nemzetként meghatározott többséghez: „a nemzet nem lehet ellenzékben” – mondta híres-neves populistánk). A populista politika, olyan, mint egy nagyáruház, minden megtalálható benne cipőfűzőtől, lapostévén át, fűig és fáig, melynek nem tud ellenállni a mindenevő vásárló. Megférnek benne egymásnak homlokegyenest ellentmondó gondolatok és filozófiák, hiszen azok nem bántják egymást a polcon diszkrét kis dobozokban, fedeles tégelyekben, jól zárt üvegcsékben. Szépen kivilágított szupermarket a populizmus háza, csakhogy benne is mindennek ára van, és Black Friday sincs minden nap. Éber őrök állják el a bejáratot az egyébként lelkes pénztelenek előtt, akik így csak a vásárlás illúziójával távoznak. De sebaj, mert a karizmatikus üzletvezető (a sokat idealizált manager) imádata bódítja a kispénzűt is, miközben a gazdagok és kiváltságosak jól bevásárolnak közvagyonból, közpénzből. A populizmus az „egyszerűek” ópiuma, olyanoké, akik nem szemüknek és nem is eszüknek, csak érzelmeiknek, benyomásaiknak, besulykolt ősképeiknek hisznek, annak amit vezérük „megtestesít”. Kiváló fogyasztói az illúzióknak, reklámot esznek és azzal is álmodnak, mondjuk ki: ideális vevők, imádják, ha megvezetik őket, nem is várnak mást.

A nacionalista populizmus nemzeti szuvenír-bolt, folklorizált giccsek tárháza, termékei hazavihetők és még sokáig elállnak csipkés tévén, poros falipolcon és fényes vitrinben is, csak megenni nem lehet őket, csak meleget nem adnak, sőt bölcsebbé sem tesz a nemzetiszínre pingált, apró nippek társasága.

Magyari Nándor László

Nyílt levél Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének

2

Az Ön beteg egója despota és morálisan üres államért kiált. Csalódást okozott a népének. Azt kell remélniük, hogy Ön sürgősen távozik hivatalából, mert csak akkor tudnak újra szabadon élni, normálisan gondolkodni, és újra egy jobb jövőről álmodni”.

Amerikai állampolgárként mélyen aggasztja a folyamatosan romló magyarországi helyzet, és a meggondolatlan politika, amelyet Orbán Viktor a NATO, az EU és az egész magyar nép érdekei ellen folytat – írta a magyar miniszterelnökhöz intézett nyílt levelében Dr. Radvanyi K. Miklos, a Frontiers of Freedom elnevezésű, jobbközép értékeket követő amerikai intézet külpolitikai kérdésekkel foglalkozó alelnöke.

A szerző felidézte Orbán Viktor ifjúkori tevékenységét, majd rámutatott, hogy Orbán Antall József miniszterelnök halála után átalakította pártját, és kiengedte a nem létező magyar etnikai felsőbbrendűség palackjából a nacionalizmus szellemét. 1998-ban győzött a választásokon, és noha pártja mindössze 42 százalékot szerzett, Orbán „a győztes mindent visz” politikáját vezette be, ami szégyentelen korrupcióhoz, és a kormány vérlázító vircsaftjához vezetett. Ennek megfelelően a szavazók 2002-ben elutasították a pártját, majd az ellenzékben töltött nyolc év alatt „Ön utcai zavargásokat és más erőszakos zavaró akciókat szervezett, totális ellenállást hirdetett, és nem volt hajlandó részt venni a parlament ülésein, vagyis megtagadta a parlamenti ellenzéki vezetőként viselt felelősségét, és önmagát, valamint a pártját nagymértékben destruktív erővé változtatta a magyar politikában” – idézte fel egyebek mellett a szerző.

Miután 2010-ben kétharmados többséggel tért vissza a hatalomba, és egy pártállam vezetőjeként ugyanazon a destruktív úton haladt tovább. „Kötetekre rúgna az Ön politikai, gazdasági, szociális, kulturális és erkölcsi bűneinek felsorolása.

Ám a leginkább romboló politikai, gazdasági és erkölcsi bűneit fel kell sorolni. Valós esélye lett volna arra, hogy megteremtse az európai demokrácia modelljét, ha tiszteletben tartja a kormányzás mindhárom ágának, különösen az igazságszolgáltatásnak a függetlenségét. Ehelyett Ön feltalálta az »illiberális demokrácia fogalmát«, amely csak azt bizonyította, hogy Ön egyáltalán nem érti, miről is szól a demokrácia. Háborodott arroganciájában szétverte az utóbbi negyedszázad reformjait, és a kirekesztő nacionalizmus mérgező ideológiáját terjesztette. Most a magyar kiválóság idióta verziójában azon van, hogy olyan alázatos generációt neveljen fel, amely bizonyosan nem lesz képes helytállni a globális versenyben” – írta a levél szerzője. Így folytatta: „Ön a gazdaságban azt nem értette meg, hogy mit jelent a kapitalizmus.

Az államkapitalizmus korrumpált formáját vezette be, amelyet »Houdini-gazdaságnak« neveznek: amelyben a magántársaságokat és termékeik elosztását egyaránt Ön és az Ön követői ellenőriznek. Az Önnek tetsző egyének előnyben részesítésével, valamint azoknak a kizárásával, akik nem hajlandók részt venni az Ön »fizess, hogy játszhass« játékában, Ön ugyanazt a gazdasági rendszert vezette be, amely Mussolini fasiszta államát, Hitler nemzetiszocialista birodalmát és Sztálin Gulag-gazdaságát jellemezte. Az Ön közmunkája egy olyan képzetlen dolgozó alsó osztályt hozott létre, amely teljesen az Ön kormányától függ. Ez az osztály, amely a munkaerő harmadát teszi ki, sem gazdaságilag, sem politikailag nem szabad. Ön és társai kielégíthetetlen étvágya a korrupcióra tönkretette az egészségipart, és az eddig kiváló magyar oktatási rendszert.

A külpolitikában az Európai Unió politikai prostituáltjává tette önmagát. Miközben az EU pénzügyi juttatásai biztosították a létfenntartást, amely ahhoz szükséges, hogy a gazdaság a víz felett maradjon, Ön naponta támadta Brüsszel »birodalmi kormányzását«. Politikai zálogként felhasználva a szomszédos országokban élő magyar kisebbségeket, megpróbálta faji és etnikai vonalak mentén megosztani az EU tagállamait. Ezzel egyidejűleg széles körben publikált lépéseket tett Vlagyimir Putyin orosz elnök felé, hogy igazolja otthoni diktatórikus rezsimjét. Ugyanilyen módon az Erdoğan török elnökhöz fűződő állítólagos barátsága csupán azt szolgálta, hogy Ön indoktrinálja a magyar fiatalokat.” Végül a szerző rámutatott:

„Ön nárcizmusával és megalomániájával elhagyta Magyarország és Európa politikai, társadalmi, és morális eszméit. Ehelyett a saját »illiberális demokráciáját« és korrupt gazdasági elképzeléseit reklámozta. Ezek nem azok az értékek, amelyek miatt a magyar emberek megválasztották Önt, és nem azok, amelyekre a magyarok törekednek. A magyarok igazi demokráciát és gazdasági szabadságot akarnak. Ezt a realitást viszont Ön nem akarja elismerni. Az Ön beteg egója despota és morálisan üres államért kiált. Csalódást okozott a népének. Azt kell remélniük, hogy Ön sürgősen távozik hivatalából, mert csak akkor tudnak újra szabadon élni, normálisan gondolkodni, és újra egy jobb jövőről álmodni”.

Kína olcsón felvásárolja Kelet-Európát?

0

Ezzel a címmel jelent meg Balogh S. Éva legújabb blogja a Hungarian Spectrumon. Ebben a szerző részletesen idéz szakértőket, akik megkérdőjelezik például a Belgrád-Budapest vasútvonal felújításának ésszerűségét. Ezenkívül kitér arra is, hogy Kína érdekövezetekre szeretne hitelekkel szert tenni, az unió gyanakvóan szemléli az eseményeket, Orbán Viktor viszont minden alkalmat kihasznál, hogy borsot törjön a liberális demokráciák orra alá.

Is China buying up Eastern Europe on the cheap?

It was in May of this year that I wrote a post about Chinese plans for the reorganization of the global economy and Hungary’s role in this scheme. At that time, I outlined Chinese plans for the modernization of the Budapest-Belgrade-Skopje-Athens-Piraeus railroad line, announced in December 2014. The Hungarian section, which runs between Soroksár, just south of Budapest, and Kelebia, on the Serbian border, is 166 km. long and will cost 750 billion forints or $2.85 billion. It will be built with the help of a 20-year Chinese loan at 2.5% interest, which will cover 85% of the cost.

The contracting entity is the Chinese-Hungarian Railway Nonprofit Ltd., which was set up about a year ago. (I don’t know whether it chose nonprofit status to avoid paying taxes or to admit that the line would never turn a profit.) The state-owned China Railway International Corporation and China Railway International Group hold 85% of the Chinese-Hungarian Railway and the Hungarian State Railways (MÁV) holds 15%. The deal was structured as an EPC (“Engineering, Procurement, and Construction”), whereby the EPC contractor is made responsible for all activities–from design, procurement, and construction to the commissioning and handover of the project to the end-user or owner.

According to Hungarian economists, this deal is good only for China. The line is barely used for passenger trains and it touches only one small city, with a population of 27,000. Clearly, it was designed for freight trains that haul Chinese goods from the port city of Piraeus through the Balkans to Hungary. Since China isn’t sinking any money into the project, if the rail line is a flop, it is nothing off the skin of the Chinese. Hungary would be left holding the bag. According to some critics, the Belgrade-Budapest line will be the world’s most expensive, and if the project fails, Hungary will never be able to recoup its investment. HVG’s Benjámin Zelki figured that perhaps after 2,400 years the line might be profitable. I don’t think he meant it as a joke.

Viktor Orbán’s decision to get a loan from China when the European Union is quite willing to give money for the development of Pan-European corridors can be explained by the unprofitability of the project. It is unlikely that he would have gotten money from Brussels for such a financially hopeless project. The lure of the project, if it ever becomes reality, is that China might use Hungary as a distribution hub. For that  elusive prospect, the Orbán government is ready to get involved in this risky venture.

Of course, there is a good possibility that nothing will come of the whole project. The Chinese have offered Hungary many enticing deals, including a loan for a railroad line between the Ferenc Liszt Airport and downtown Budapest, but nothing came of it. Beijing also offered loans for building railroad lines in Greece, Macedonia, and Serbia, but none of these projects got off the ground.

The European Union is not all happy about Viktor Orbán’s close “strategic partnership” with China. First, just like with the Paks II Nuclear Power Plant, there were no competitive bids. Therefore, about a year ago the project was put on hold when infringement procedures were launched against Hungary. The latest news is that Hungary announced on Monday that it would publish a new procurement tender for its section of the line. As HVG put it, “there is no escape” from this monstrous project.

Another, more serious political consideration makes the European Union suspicious of Viktor Orbán, who hosted Li Keqiang for the sixth annual meeting of the Cooperation between China and Central and Eastern European Countries or “16+1.” Eleven of these countries are member states of the European Union. According to The Financial Times, Brussels is rattled as China reaches out to Eastern Europe because “some of the arrangements between China and these countries are touching on EU competences, or they are going into new areas where there are already initiatives between the EU and China.” They are worried about Chinese influence in the region. Diplomats fear that closer Chinese-East European relations could undermine Brussels’ effectiveness in dealing with China. According to Forbes, China is in the midst of buying “Eastern Europe on the cheap” while Viktor Orbán is using the occasion to “poke Western Europe in the eye.”

According to Süddeutsche Zeitung, China knows the weak spots and fault lines in Europe, and therefore in the last five years it has developed close relations with the “16+1” club. “There is mighty China with 16 dwarfs, receiving lucrative orders.” With investment they are buying influence. The European Union must recognize how the internal divisions and contradictions weaken it in the eyes of the outside world. The article specifically mentions Viktor Orbán and Miloš Zeman, whom it describes as the most vulnerable political leaders to the siren voices of the Far East because they are “representatives of secluded societies.” They believe that in China “they find not only sponsors but also allies in the fight against liberal democracy.”

Yes, Viktor Orbán has committed his country to another risky venture. But since work will begin on the rail line only after 2020, there is always the faint hope that the whole project will die, as so many other Chinese ventures did.

NOVEMBER 29, 2017

A demagógia, mely összehoz

0

Kevesen figyelnek föl rá, vagy úgy is mondhatnám sokan, túl sokan érdekeltek a hallgatásban, de Kelemen Hunor az illiberális államot promotálja (méghozzá ezerrel, és némi intellektuálisnak tűnő fényt adva az antidemokratikus irányzatnak), a populista autoriter hatalomgyakorlást, ennyiben is Orbán itteni hangja.

Amikor azt állítom, hogy a rommagyar politikai mainstream, hasonlóan az ország és a régió többi politikai elitjéhez, félreérti, illetve rosszul fogja föl a jelenlegi válságának különösen hosszútávú következményeit, nem az egyes politikusok szellemi képességeire utalok. Nem azért indulnak el a téves úton – a legtöbbszőr, szinte kényszeresen, vagy saját legjobb belátásukat téve zárójelbe, jobb sorsra érdemes politikusok – mert nem lennének képesek fölfogni az amúgy valóban bonyolult változásokat, hanem inkább azért, mert eleve rosszul pozícionáltak. Abból a kilátótoronyból, mely alig emelkedik a talaj fölé, mely ráadásul sűrű erdő közepén, a bokrok alján épült, alig látni rá a valós tényekre és folyamatokra, köldököt nézni persze onnan is lehet és még kényelmesebb is, mint távlatosan gondolkodni.

Ennyiben a demagóg szövegek, melyek, mint csapból a vezetékes víz folynak, a szellemi restség termékei is. Már persze elsősorban a megvezetési, manipulatív, önigazoló és rejtegetni való célok legitimmé tételére kitalált hazugsággyűjtemények, mert mi más lenne az alternatív tények és az igazság utáni valóság, amit a deep state konteójával egyesítenek, mint hazugsággyűjtemény? Márpedig folytonosan hazudozni nem intelligencia-hiány, hanem jellembeli hiba. Ha nem másért hát azért, mert a demagógia – amelyről elkövetői jól tudják, hogy hamis kijelentések gyűjteménye – másik sajátossága, hogy ha nem is idiótának, de minden esetre ignoránsnak tekinti hallgatóságát. A demagóg diskurzusok csak akkor és annyiban hatnak, ha elkövetőik és hallgatóságuk egyaránt szemet hunynak, vagy ez utóbbiak helyzetüknél fogva (a karhatalom, vagy a megvezetettség, vagy anyagi fenyegetések stb., az ok mindegy is) nem léphetnek föl ellene.

A vezérek meg egyenesen örömüket lelik összemérhetetlen kategóriák összehasonlításában, hamis szaktekintélyekre való hivatkozásokban, áldilemmák fölállításában, egymáshoz nem illő tények párhuzamba állításában, mások demonizálásában, ellenségképek kialakításában, érzelmi támadásokban, gyűlöletkeltésben, sejtelmes és hazug utalásokban, stb. Mert hogyan másképpen hathatna és válhatna már-már hihetővé, világösszeesküvések fölemlítése, a sorosozás, alternatív tényekre, párhuzamos- vagy mély államra való utalás, ha nem a hallgatóság bűnös/kényszerű cinkosságával? A médiapolitizálás korában, a legelső és kitüntetett fontosságú hallgatóság, maga a kiszolgáltatott média, mely minden kritikai megjegyzés és az elemző gondolkodás legkisebb jele nélkül átveszi és sulykolja a demagóg diskurzusokat. (A média hatalmi struktúrában elfoglalt helye és tulajdonosi érdekstruktúrájának következtében – tisztelet a kevés valóban független médiának – a jelzett cinkosság transzmissziós szíja, elterjeszti a populista-demagóg diskurzusokat és meggyőzi hallgatóságát). Sőt, nemcsak visszhangozza, hanem generálja is a demagógiát és a populista diskurzusokat az állandó ismételgetés már önmagában is fölerősíti, egyfajta álhitelességgel ruházza föl a demagógiát.

Jó példa erre Liviu Dragnea párhuzamos állam definíciója (melyet a kormányfő nem is ért), mely szerint létét rengeteget hangoztatják a nyilvánosságban, és „mindenki érti” (sic!)… Dragnea and Co demagóg kijelentéseit nehéz – és kevesen teszik – komolyan venni, hiszen az ő rejtegetni valójuk annyira áttetsző, hogy motivációik – nemcsak kikandikál, hanem orrba is rúg, az a bizonyos lóláb – a többség számára beláthatóak. Dragnea-Tariceanu-Iordache (akinek balján állandósulni látszik Márton Árpád képviselő, mint fődemagóg) és társaik még csupán nevetséges hazudozóknak, elzavarható pojácáknak tűnnek, de senkit ne tévesszen meg, ha megerősödnek – mondjuk sikerül a parlamenten átverni korrupciót támogató elképzeléseiket – bebetonozzák hatalmukat (az orosz, török, magyar, lengyel stb. példák mérvadók ebből a szempontból), kormányra viszik a demagóg-populista politikát.

Annál bosszantóbb a rommagyar politikában és nyilvánosságban eluralkodó demagóg diskurzusokat olvasni, hogy jól tudjuk: ez nem saját kútfőből, hanem megrendelésre termelődik és forgalmazzák. És ráadásul magát a budapesti megrendeltséget, az utasításos-klienteláris rendszert, a teljes politikai mezőny kiszolgáltatását és az önálló rommagyar politikai cselekvés korlátozását is el kell rejteni. Kelemen Hunor nem egyszerűen Dragneat – elv- és szerződéses politikai barátját – utánozva hangoztat demagóg szövegeket, hanem ezt ráadásul orbáni ukázra teszi. Amit mond és ahogyan mondja az – ha ugyan lehet fokozni a demagóg-populista szövegelést – többszörösen demagóg és hiteltelen. Oly sok mindent próbál elfödni, eltagadni és nem létezővé tenni, hogy az immár egyre inkább szabványossá váló párhuzamos államra való hivatkozás rövid takaró (apró zsebkendő egy jókora kupac bélsáron), a hazugság-hegyen.

És akkor itt van az újabb majdnem kifejtett demagógia, mely Dragneától indul (a deep statet „nem én találtam ki, ennek ma már van szakirodalma” (Sic!) – mondja) és immár Trump összeesküvés-elméletére hajaz, hogy azt mondja a Fidesz fiókpártjának vezére, hogy nincs párhuzamos állam, csak deep state van. Amit viszont definícióként igyekszik megfogalmazni, az a liberális demokráciák nélkülözhetetlen eleme, a fékek és ellensúlyok rendszerének őt zavaró működésére utal. Szögezzük le a hatalmi ágak szétválasztása és kölcsönös kontrollja, és igen, a „nem választott intézmények” hatékony működése (ez zavarja ám a demagóg-populista politikusokat, de nagyon) nélkül a populista és demagóg politikai irányzatok és politikai vezérek éppen a demokrácia fölszámolásában válhatnak sikeressé. Helyesen fejtegeti, hogy a vízfejű és agyonbonyolított bürokrácia, az elsősorban gazdasági, kibontakozás akadálya, hogy a korrupt bürokrácia, olyan saját érdekeket fejlesztett ki, melynek leépítése nélkül valóban nehéz előre lépni. Csakhogy a jelenlegi, általa is támogatott kormány, egekbe emelte a bürokraták és a fő-fő kinevezettek, az adminisztratív személyzet fizetését és ezáltal hatalmát, nem pedig csökkentette bürokráciát, vagy egyszerűsítette a működésüket.

Az egy év óta a korrupció-ellenes törvények enyhítéséért folyó ádáz harc, az igazságszolgáltatás politikai kiszolgáltatására való igyekezet, melynek egyik fő mecénása egy rommagyar képviselő, éppen hogy megnöveli a potenciális korrupciót, a Kelemen szóhasználatában mély államnak nevezett korrupt bürokratikus rendszer erejét, nem pedig korlátozza. Azután a civil szféra folyamatban levő korlátozásával hagynák kicsúszni a társadalmi kontroll alól a bürokratikus rendszert, melyet másfelől minden baj forrásaként jelölnek meg (erre mondaná Caragiale, hogy „curat murdar”, azaz „tisztára piszkos”). Magyarán Kelemen az általa definiált deep state érdekében szólal föl és nem ellene, akárcsak Dragnea and Co, akik korrupt ügyeik miatt illegitimek és ezért ellehetetlenítik magát a kormányzást, miközben láthatatlan erőkre, konteókra hivatkoznak. Álságos a kormányzás céltalanságát emlegetni – miközben a Fidesz itteni fiókpártja partnerséget vállal a PSD-ALDE-s hatalommal – hiszen ezzel csak elrejteni próbálja azt, hogy a kormányzat csupán a pártvezér menekvési érdekeit szolgálja, van cél, csak kimondhatatlan és nyilvánosan vállalhatatlan, mert a korrupt politikusok és közéleti aktorok fölmentését célozza.

Ehhez adja nevét és arcát Kelemen, ezt csomagolja ilyen-olyan, lényegét tekintve demagóg-populista mezbe a pártvezér, és ezt akarja elhitetni velünk, balgának néznek és észre sem vesszük, sőt eszköztelenek vagyunk föllépni ellene, nincs alternatíva, mert nincs rommagyar pluralizmus (a jelek szerint még sokáig nem is lehet), kiszolgáltatottak vagyunk, mert klienteláris érdekek alapján kiszolgáltattak.

Kevesen figyelnek föl rá, vagy úgy is mondhatnám sokan, túl sokan érdekeltek a hallgatásban, de Kelemen Hunor az illiberális államot promotálja (méghozzá ezerrel, és némi intellektuálisnak tűnő fényt adva az antidemokratikus irányzatnak), a populista autoriter hatalomgyakorlást, ennyiben is Orbán itteni hangja.

Magyari Nándor László

Végső búcsú „mindenki Laci bácsijától”

0

Másnap (november 16.) dél körül csörgött a mobilom és egy hang azt mondta, hogy az MTI-től keres, mondjam meg neki, hol, ill. hogyan érheti el Cseke családját, hogy a hírt meg tudják erősíteni. Mondtam, én Zsuzsa telefonját nem adhatom ki, ugyanakkor furcsállottam, hogy ennyire bizalmatlanok egy halálhírrel kapcsolatban.

Őszintén, Géza halála nem ért váratlanul. Már tavasszal sejteni lehetett, hogy nincs sok hátra a 90. születésnapját március 24-én ünneplő legendás Csekének. Az ünneplés csak a magyar médiában volt követhető.  Géza, 2016 vége felé már nem járt el a szabadeurópás kollegák havi összejövetelére. Érezhetően megromlott az egészségi állapota.  A bajor állam még októberben köszöntötte 60. házassági évfordulója alkalmából. Felejthetetlen dátum, hiszen 1956 októberében volt nászúton Velencében, amikor az egyik reggel látta, hogy az olasz lapok nagybetűvel a címlapon írták: „Forradalom Magyarországon”. Nem hitt a szemének, azonnal telefonált a müncheni szerkesztőségbe, majd az első vonattal visszatért Münchenbe és felvette a munkát. Furcsa volt mindezt 60 év távlatából újból átélni: Magyarországon a forradalmat, Münchenben pedig Géza házassági évfordulóját.  A 90. születésnapjára (1927. március 24) életműve bemutatásával készültem. Szülinapja előtt felhívtam lányát, Zsuzsát azzal, hogy írásomat e-mail-ben átküldöm neki, nyomtassa ki, és vigye el a papának. Zsuzsa közölte, hogy természetesen megteszi, de nem biztos, hogy édesapja el tudja olvasni. No, ezen igencsak meglepődtem. Aztán elmondta, hogy a mama (Géza felesége, Sisi) januárban meghalt, a papa pedig egy München elővárosi (Gröbenzell) idősek otthonába van, és felesége elvesztése óta állapota rohamosan romlik. Nem szereti ha zavarják, a külvilágtól szinte teljesen elzártan él. Géza egyik jó barátja és egyben kollegája (Kund János, 85) megszervezte, hogy ha Zsuzsa meglátogatja, adja már oda Gézának a mobilját, hadd beszélgessenek. Ez meg is történt. Viszont Géza nem akart beszélgetni. Azt hajtogatta, hogy örül a hívásnak, de nem tud beszélni. Ez újabb jel volt, hogy a „Cseke” feladta az életet. Ebben a tudatban vártuk a szomorú hírt, ami most november 13-án következett be. Zsuzsa másnap (nov. 14.) felhívta Kund Jánost, hogy a papa meghalt. A szomorú hírt János továbbította Budapestre, a Széchenyi Könyvtárhoz, ahol a Rádió (SZER) hanganyagát őrzik. Lukács Bea, az osztály vezetője azonnal engem hívott, hogy a márciusi szülinapi megemlékezéssel emlékezzenek meg Gézáról. Természetesen beleegyeztem, és elsőként közöltük Magyarország felé a szomorú hírt, amit aztán az internetes hírportálok azonnal át is vettek. Másnap (november 16.) dél körül csörgött a mobilom és egy hang azt mondta, hogy az MTI-től keres, mondjam meg neki, hol, ill. hogyan érheti el Cseke családját, hogy a hírt meg tudják erősíteni. Mondtam, én Zsuzsa telefonját nem adhatom ki, ugyanakkor furcsállottam, hogy ennyire bizalmatlanok egy halálhírrel kapcsolatban. Délután aztán megjelent az MTI („hivatalos”) jelentése, miszerint „az MTI-nek megerősítette a müncheni magyar főkonzulátus az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) hírét.”

Hogy a müncheni főkonzulátus mit tett, nem tudom, viszont Kund Jánostól tudom, hogy Zsuzsa elárulta a további teendőket. A temetés időpontja attól függ, hogy Géza Amerikában élő két fia mikor tud hazajönni (Münchenbe). A temetés különben a Waldfriedhof-ban lesz, ahol a mama (Géza felesége) is nyugszik. Géza feleségével közösen úgy döntöttek, hogy hamvasztás legyen, és egy fa alá helyezzék hamvaikat öröknyugalomra. Egy kis malőr jött közbe. A temetőnek külön része van, ahol ezt a „fa alá temetést” („Baumbeerdigung”) végzik.  Sisit januárban temették az egyik ilyen fa alá, ahol maximum nyolc urna helyezhető el. Közben „betelt” a fa körüli hely, így Géza egy másik fa alá fog kerülni. Egyházi szertartás nem lesz, viszont fia (Gábor) búcsúztatja majd a papát, „mindenki Laci bácsiját”.

Stephen Elekes

MSZP and DK at the negotiating table

0

The winner of these protracted negotiations seems to be the Demokratikus Koalíció. According to the latest public opinion polls by Závecz Research and Medián, the difference between MSZP and DK is only 2%, in favor of MSZP, but I wouldn’t be at all surprised if in the November polls DK would surpass MSZP.

Although most people would consider a Fidesz win at the next national election preordained, several political analysts consider the situation not that straightforward. There are several reasons to believe that Fidesz’s road to victory might be more difficult than it would seem at first glance. First of all, Fidesz voters at the moment appear to be complacent. Four years ago Fidesz was very effective in getting out the vote. But in several recent by-elections relatively few Fidesz voters bothered to go to the polls. Second, we know that the majority of voters would like to see a change of government. Only the sorry state of the opposition is responsible for the enormous Fidesz lead. Third, although opinion polls show an unstoppable Fidesz, support for the government party is usually overestimated in polls. Fourth, although few analysts pay enough attention to it, dramatic changes are taking place on the left that might change the political landscape. Here I am referring to the slow but steady disintegration of MSZP. Fifth, there is still an untapped pool of 1.5 million men and women who tell pollsters that they will definitely vote but at the moment are still undecided about their party preferences. These conditions, I believe, provide a level of political fluidity that may result in a closer election than most people expect.

Today I will concentrate on party politics, primarily the battle between MSZP and DK. Ever since László Botka decided to throw in the towel, both DK and MSZP politicians have been telling us that they are furiously and effectively negotiating. The winner of these protracted negotiations seems to be the Demokratikus Koalíció. According to the latest public opinion polls by Závecz Research and Medián, the difference between MSZP and DK is only 2%, in favor of MSZP, but I wouldn’t be at all surprised if in the November polls DK would surpass MSZP.

Why? DK just launched its election campaign with an impressive program, whose highlight was an hour-long speech by Ferenc Gyurcsány. We know from past experience that Gyurcsány is an effective campaigner. Also helping DK is its campaign against the voting rights of dual citizens which, I understand, is going well. With this issue DK is reaching people across the political spectrum because we know that a great majority of the Hungarian electorate opposes voting rights for those who don’t bear the burden of their decisions at the ballot box. DK obviously finds this approach to be of such importance that the party is investing in robocalls, to take place this week. With all this effort, I expect a surge in DK support. Of course, the question is whether DK will be able to appeal to any of those 1.5 million unaffiliated voters or will only siphon off disenchanted MSZP voters.

First, a few words about the gala opening of DK’s campaign. Judging from the video, it was a glitzy affair with lots of enthusiasm for the party’s chairman. The occasion  reminded Gábor Török, a political analyst, of American political rallies. In Török’s opinion, Gyurcsány is an oddity of sorts in Hungarian politics because he knows what his political interests are and he works resolutely on achieving his goals. On Olga Kálmán’s program on Hír TV Török called him “a potent politician.”

If there is agreement on the 106 electoral districts, which means only one opposition politician against the Fidesz candidate, Gyurcsány said he is “absolutely optimistic about the election.” At the moment, he believes that his support is 12-13%, as opposed to the 10% reported by Medián and Závecz, and he hopes that by election time DK might reach 15%. This is probably too optimistic an assessment of the chances of the opposition at the forthcoming election, especially since there are serious obstacles to DK and MSZP agreeing on those 106 electoral districts. At one point negotiations broke down, and a few days ago MSZP announced that, in addition to István Hiller and Bertalan Tóth, two former chairmen, Attila Mesterházy and József Tóbiás, will join the MSZP negotiating team.

Apparently, in at least two districts there was a serious rift between the two parties over whose candidate will be the Fidesz challenger. One was the electoral district in Újpest; the other, one of the two seats in the city of Szeged. Let’s start with Újpest because its fate has already been decided. MSZP caved. László Varju (DK) will replace Imre Horváth (MSZP). In response, Horváth left the party, although he will sit with the MSZP delegation between now and the end of the current parliamentary session. This is a sad turn of events because in November 2014 Horváth, against all odds, won a by-election after the death of Péter Kiss. It was a tremendous victory. Péter Kiss in the spring had received 40.7% of the votes while the Fidesz candidate got 35.2%. In November Horváth got 50.6% of the votes and his opponent only 30.6%. No wonder that now, three years later, Horváth feels that his party has thrown him to the dogs, allowing DK to take over a traditionally socialist district. According to rumor, Horváth either will run as an independent or perhaps he will be LMP’s candidate, running, of course, in the same district against Varju.

Another bone of contention is one of the two Szeged districts that the local MSZP people refuse to hand over to DK. László Botka, the mayor of Szeged and former MSZP candidate for prime minister, is still strong enough to defend his territory against the MSZP negotiating team. István Ujhelyi, a member of the European Parliament and a strong Botka supporter, gave a press conference in Brussels, of all places, where he said that the local MSZP leadership has no intention of replacing a “winning team,” a claim that is only partially true. It is correct to say that Sándor Szabó (MSZP-Együtt-DK-PM) won one of the two Szeged districts, but the other went to László B. Nagy (Fidesz). The local MSZP’s candidate for the second district is Márton Joób, a MSZP-DK-Együtt-PM member of the city council and a close associate of Botka. Given the very loose party discipline in MSZP, it is not exactly easy to negotiate with the socialists. The center might make decisions that the national leadership finds important for the party as a whole, but the local party leadership can rebel, citing its own priorities.

All of this is hellishly complicated. The electoral law devised by Fidesz counted on just these kinds of situations that occur in each and every electoral district when it comes to dividing the political terrain among several parties. On the other side, Viktor Orbán handpicks the candidates, who are nothing more than loyal voting machines.

NOVEMBER 22, 2017                                                   Balogh S. Éva

Georg Soros’s messages and the Hungarian government’s reactions

0

A relatively new internet news site called Független Hírügynökség collected all the early responses to the rebuttal and the interview from pro-government sources and came to the conclusion that most of these slavish organs of government propaganda needed a few hours to recover from the shock.

George Soros, simultaneously with releasing his rebuttal of the Hungarian national consultation on the alleged Soros Plan, gave an interview to Andrew Byrne of The Financial Times, in which he explained his decision to break his silence. He cannot remain quiet any longer because the Hungarian government about a month ago announced its intention to investigate the so-called Soros network. Under these circumstances, he felt he had to “set the record straight in order to defend these groups and individuals who are going to great lengths to defend European values against persecution.” At the same time he urged EU countries to raise their voices against “Orbán’s treatment of civil society and address fears over the rule of law in Hungary.”

It is hard to know for sure whether this interview and rebuttal by George Soros came as a surprise to the Orbán government or not, but I suspect that it did. After all, the campaign against Soros has been going on for almost two years, yet Hungary’s benefactor hasn’t publicly criticized the Orbán government’s treatment of him and hasn’t come out in defense of the NGOs he has been supporting. During these two years he spoke out only once, thanking the 20,000-30,000 people who demonstrated on behalf of the beleaguered Central European University he founded. The devilish idea of a national consultation on the Soros Plan was born months ago, the questionnaires were sent to eight million voters more than a month ago, yet Soros said nothing. So, I assume Orbán believed that Soros would not engage verbally but would simply take all of the abuse showered on him and the employees of the civic organizations that have been the beneficiaries of his largesse.

A relatively new internet news site called Független Hírügynökség collected all the early responses to the rebuttal and the interview from pro-government sources and came to the conclusion that most of these slavish organs of government propaganda needed a few hours to recover from the shock. As is normally the case, these so-called journalists wait for the word from above. Once the government mantra is handed down, the “parrot commando” takes over. This time the magic phrase is “frontal attack.” It was Gergely Gulyás, the new Fidesz parliamentary whip, who got the assignment of sounding the trumpet. We can be assured that from this time on we will encounter the same phrase in all pro-government publications. According to Gulyás, George Soros until now has attacked Hungary and its government only “through organizations he finances, the European Parliament, and his Brussels allies,” but now he has personally joined the fight. He is attacking the government’s nationwide public survey, “making accusations, threats, and slanders.”

Gulyás, who has shed his gentlemanly demeanor since he became the Fidesz whip, wasn’t satisfied with criticizing Soros’s interview. Obviously he was told that he must announce that the investigation of the NGOs George Soros is worried about might be extended to Soros himself. Here is exactly what he said: “Civic organizations function freely in Hungary within a constitutional framework, but if there is an organized attempt at discrediting Hungary from abroad, this activity must be investigated.”

Let’s step back briefly to the Hungarian government’s “investigation” of the partially Soros-funded civic organizations. It was about a month ago that Viktor Orbán called these NGOs a threat to national security. Last week János Lázár announced that the government had asked Sándor Pintér, minister of the interior, to report on the possible dangers these civic groups pose to Hungary. This afternoon Pintér was to report to the parliamentary committee on national security about these alleged dangers. Before the hearing took place, Magyar Idők published an editorial which hypothesized that George Soros had timed his attack on Hungary in order “to divert attention from Pintér’s report” and “ahead of time to discredit it.” That sounded like a plausible theory, but to the obvious chagrin of the Orbán government, Pintér was unable to come up with any national security threats these human rights organizations present to Hungary. According to information that reached Index.hu, Pintér sidestepped the question. Obviously, he cannot go against the government’s position, but at the same time professionally he couldn’t find any national security risks stemming from these organizations’ activities. He apparently simply repeated what he had told the media a few days ago: “I don’t know whether George Soros poses any danger, but ideas he promulgates do not conform to the Hungarian conceptions and to Hungarian law. An open society, a society without borders are not accepted at the moment. They are futuristic.”

Yes, Soros stood up and fought, not so much for himself as for the people who as human rights activists are being threatened by the regime. Once he broke his silence he decided to go all the way. When RTL Klub asked for an interview, he sent a video message in Hungarian which the network immediately put up on its own website. It is a very moving video that lasts maybe two minutes. “It is a tragedy for Hungary that its present government is trying to keep itself in power by distorting reality and by misleading the population…. I’m terribly worried about Hungary; I think a lot about Hungary, and I want the Hungarian people to know that I will continue to do everything to support them.” It’s good to know that there are still people like George Soros around. The RTL Klub’s segment on Soros on its news program can be viewed here.

Balogh S. Éva (Hungarian Spectrum)

Célkeresztben a civil társadalom

0

Ehhez csendestárs, aki hallgat, aki civil-ellenes törvényeket támogat, aki párhuzamos államot emleget és korrupt politikusokat támogat. Itt tart ma a Fidesz itteni fiókpártja, erről beszél nemcsak Liviu Dragnea, hanem Kelemen Hunor is: „tél jön” és hosszúnak ígérkezik.

Különös határozatot hozott, a kormányt adó, magát szociáldemokratának mondó, politikai alakulat vezérkara, dörgedelmeset és a korszellemnek megfelelően, alternatív tényekre, álhírekre, láthatatlan és ellenséges, valamint minden bizonnyal fiktív, összeesküvés-elméletre alapozottat. Ahogy az egyes „rosszabb helyeken” – értsd putyini Oroszország, Trump-féle AEÁ, orbánista Magyarország, és Kaczynszki-féle Lengyelországon kívül, talán leginkább az Erdogan uralta Törökországban – dívik. Azt üzeni a párt vezetősége, mely büntetett előéletű elnökének megvédésére, utolsó megvádolásának okán vészesen fogyatkozó hitelének megerősítésére gyűlt össze, obskurus virágnyelven ugyan, de jól kivehetően, hogy a párhuzamos állam (leánykori konteo nevén: „háttér hatalom”, deep state, Soros György, Fethullah Gülen) nem engedi, hogy a megvádolt, vagy egyenesen elítélt politikusok zavartalanul folytathassák garázda tevékenységüket. Ergo, a párhuzamos államra le kell csapni, politikai és jogi eszközökkel egyaránt. Osztály, illetve pészédé-áldé-ellenes összeesküvését le kell leplezni, lefejezni és láthatatlan fejét, elrettentő példaként, a városkapukra kitűzni. Keveset tudni arról, hogy mit is jelent az aktuális politikai zsargon kulcs szava a párhuzamos állam, hiszen maga Liviu Dragnea, a fő hangoztatója is csak annyit nyilatkozott róla, hogy: „Hosszú ideje (sic!) beszélnek róla a nyilvános térben, és mindenki érti (sic!)….”, de minden esetre sokakat megtéveszt, illetve félrevezet. És minden bizonnyal azért nem lehet meghatározni a párhuzamos államot, vagy akár csak képviselőit pontosan megnevezni – mindazok az eufemizmusok, amelyek a titkosszolgálatokhoz, a DNA-hoz, vagy újabban Johannis elnökhöz kapcsolják, szintén csak sejtetések – mert a köd, a többértelműség fenntartása a cél, hangoztatásával. Valami olyasmi, mint a Soros-terv, ami ugyan nem létezik, de félelmet és szorongást kelt, sőt (lényegében antiszemita) gyűlöletkeltésre alkalmas konteóra utal.

Nem kis kihívás a párhuzamos állam lehetséges intézményi és személyi struktúrájának kifürkészése, hiszen a konteók természete, hogy titkosak és képesek ezerarcú fenyegetésként megbújni akármelyik bokor, akarom mondani intézmény mögött. Hol a titkosszolgálatok (főként a SRI), hol a Korrupció-ellenes Ügyészség (DNA és annak vezetője), hol pedig az EB Igazságügyi jelentése (MCV), (egyszer majd a betűszavak különös politikai karrierjéről is érdemes lesz szemiotikai elemzést végezni, hiszen úgy jelölnek valamit, hogy közben el is rejtik lényegét: benyomást, érzelmi viszonyulást keltenek, anélkül, hogy valós jelentésük, racionális tartalmuk lenne), de egyre inkább az államelnök szimbolizálja a rejtett hatalmat, amely nem hagyja Dragnea és tsainak, hogy minden létező intézményre rátegyék kezeiket, hogy megszállják az államot és a központi hatalmi intézményeket, hogy maguk alá gyűrjék az (i)gazságszolgáltatást. Sajnos a PSD-ALDE nincs egyedül az illiberális állam kiépítésének szándékával, a fékek és ellensúlyok rendszerének gyengítésével, hiszen egyre inkább „természetes szövetségesük”, az Orbán elvárásait közvetítő, Fidesz itteni fiókpártja (hogy a jelentéktelenekről ne is szóljunk), valamint azok az „ellenzéki” pártfrakciók, képviselők és szenátorok, akik korrupciós ügyekben érintettek. Várom, hogy nálunk majd a korrupcióellenes politikákat nevezzék meg a liberális demokráciák felszámolási kísérleteinek okaként, mint ahogy az áldozatokat szokták rendre felelőssé tenni molesztálási, bántalmazási ügyekben.

Minden esetre a párhuzamos állam, úgy ahogyan azt hangoztatják (rokonságban Putyin és azután Orbán és régióbeli társainak hagymázas elméleteivel) egyetlen dologra kezd hasonlítani, mégpedig a mégoly halovány és vérszegény, de utolsó bástyaként működő CIVIL TÁRSADALOM-ra. Eszerint a párhuzamos állam mi magunk, A CIVILEK, főként az aktív és ellenálló civilek! A nyomakodó és sajnos egyre inkább teret nyerő, K-K-európai kormányok és populista pártok (alt-right) ellenségei a civil társadalom és annak képviselői az NGO-k (ezek támogatása Soros fő „bűne”), az általuk megmutatkozó ellenállás, mely Romániában – egyelőre – képes ellensúlyt képezni a politikai mainstreammel szemben. A párhuzamos állam a vox populi, mely utcára vonul (mely paradox módon nem megy, vagy csak módjával vesz részt a szavazáson) és időről-időre felforgatja az „illiberális állam” híveinek terveit, elzavar kormányokat, megvédi a jogállam alapjait stb. Mert a civil társadalom hagyományosan is „szemben áll” az elnyomó állammal, mindenféle totalitarizmussal és autoritér vezetéssel (Habermas definíciója szerint más a civil társadalomra jellemző rendszer logikája [párhuzamos], mint az államhatalomé. A civil társadalom ugyanis nem formalizált, a közvetlen és személyes kapcsolatok világa, de legfőbbképpen az “uralommentes kommunikáció szférája”.), diktatórikus hajlammal. Nem csak Romániában, hanem az egész régióban az utolsó védvonal, mely még megvédheti a többé-kevésbé Európától elfordult kormányok és mainstream politikai elittel szemben az európai liberális demokrácia értékeit az, a civil társadalom. Ezért támadják, ezért igyekeznek korlátozni (putyini mintára nemrég Magyarországon, most meg egy hallgatólagosan elfogadott törvénymódosítóval nálunk is. Vajon hol volt a Fidesz fiókpártja, amikor ez történt? Vagy maga is elfogadja, hogy az elsősorban bennünket, de a szervezetet magát is érintő, megbélyegzés és kirekesztés, potenciális üldözés lehetőségét jogszabályba foglalják? Hogy korlátozzák a civil társadalmi szerveződések mozgásterét, hogy okkult politikai erők céltáblájává, cimkézésnek tegyék ki az NGO-kat és képviselőiket?), tevékenységüket, ezért bélyegzik meg és igyekeznek hitelteleníteni (ennek része a CEU-elleni támadás is!).

És a párhuzamos államozással – ha még nem is vált hivatalosan a kormánypropaganda részévé, de minden esetre a legjobb úton halad az felé – Románia csatlakozott, a térségben Putyint követő, Orbán által közvetített és kiszínezett EU-ellenes politikai blokkhoz. Ha évekkel ezelőtt országos műfelháborodást váltott ki annak még csak a halovány fölvetése is, hogy Bukarest útja az EU-ba Budapesten át vezet, ma Dragnea and Co. nyíltan vállalják, hogy Romániát az orbáni útra terelik: ha nem a jó irányba, de majd a romlásba Budapesten át halad Bukarest is. Aki ezt az átállást ellenzi, ugyanakkor a korrupció-ellenes föllépést támogatja, aki legalábbis potenciálisan megakadályozhatná a hatalom nyomulását, egy újabb autoritér rezsim bevezetését az ellenség: a párhuzamos állam pribékje. Ehhez csendestárs, aki hallgat, aki civil-ellenes törvényeket támogat, aki párhuzamos államot emleget és korrupt politikusokat támogat. Itt tart ma a Fidesz itteni fiókpártja, erről beszél nemcsak Liviu Dragnea, hanem Kelemen Hunor is: „tél jön” és hosszúnak ígérkezik.

Magyari Nándor László

Financing of Hungarian sports: court rules it must be transparent

Even small victories can lift anti-Orbán hearts nowadays in Hungary. Thanks to the recent decision of the Kúria, Hungary’s highest judicial body, Viktor Orbán was rendered a defeat that must have hit him hard. At risk is what he considers to be one of his greatest achievements, the Felcsút Football Academy. Hungarian Spectrum:

Transparency International spent a considerable amount of time and energy investigating the government’s lavish support of sports and came to the conclusion that the sports financing system the Orbán government established is rotten to the core. In the course of its investigation Transparency International also ascertained that the „absolute winner of the whole system is the village of Felcsút and its football club.” Felcsút has become the symbol of everything that is wrong in Viktor Orbán’s Hungary. It is a village of 2,000 people with one of the most lavish football stadiums, which can seat 4,500. The club uses all sorts of tricks to entice people to attend the club’s games, usually to no avail. The stadium is practically empty most of the time. In fact, according to those in the know, Hungarian football is dead, and the incredible amount of money that was poured into the game was an utter waste. Hungary’s FIFA standing is the same as it was before.

Over the years people have tried to find out how much money was being spent on sports, mostly football. But the system is intentionally complicated in order to hide the exact amount that comes from two main sources: direct grants allocated for sports in the budget and something called Társasági Adókedvezmény/TAO (Corporation Tax Allowance), introduced in 2011. Corporations can get a tax break if they support one or more of five sports: football, handball, basketball, water polo, and ice hockey. Money allocated to support sports is considered to be part of the tax owed. Thus, all money that is donated to these sports is a direct loss to the central budget. Since 2011, according to the latest estimate, 330 billion forints of corporate tax money was diverted to sports organizations. Or, put another, more shocking way, in the last six years the Hungarian state has given up one out of every nine forints in tax revenue.

From this money 128 billion went to football clubs and 86 billion for handball, while the rest was shared by basketball, water polo, and hockey. Viktor Orbán has been insisting for years that TAO is not public money and therefore no one has the right to learn about the sponsors, the recipients, and the amount of the money donated.

Transparency International, being convinced that the tax allowance is public money, asked the ministry of human resources for their allocation figures, which was denied. Transparency at that point sued the ministry. In the first instance, Transparency lost the case. The decision was based on tax secrecy. In addition, the judge didn’t consider the requested data to be of public interest. On appeal, however, the decision was reversed. Tax secrecy as a reason for denying access to the information was discarded, and the court ruled that the TAO monies are, after all, considered to be public funds. The ministry then turned to the Kúria, and on October 25, 2017 the decision of the appellate court was upheld.

Concurrently with Transparency International’s suit against the ministry of human resources, Demokratikus Koalíció (DK) sued Viktor Orbán’s Academy in Felcsút for the release of all contracts for jobs that were financed by TAO money. Felcsút apparently received about 14 billion TAO forints in the last six years. In July 2016 the Székesfehérvár Court ruled in DK’s favor, but Felcsút Academy had no intention of obliging and appealed. In February 2017 the Budapest Appellate Court also ruled in DK’s favor, but for a different reason from the Székesfehérvár Court. While the lower court considered TAO to be public money, the appellate court based its verdict on the non-profit status of Felcsút Academy. Felcsút Academy was obliged to turn over all documents relating to TAO funds within 15 days. Felcsút Academy again appealed the verdict, and thus the case ended up in the Kúria for a final decision. On November 15 the Kúria ruled that Felcsút must provide details of how they spent the enormous amounts of “public” money. The verdict could have been predicted because a month earlier, in connection with the Transparency International case, the Kúria had already declared TAO funds to be a public resource.

Index described the verdict as “the final and humiliating defeat of Orbán’s football academy.” János Lázár’s reaction a day later amply showed what kind of a country Hungary has become in the last six or seven years. During Lázár’s usual press conference on Thursday, when asked his opinion of the Kúria’s decision, he said: “There is a judge in this country who is very angry with Hungary’s government and Fidesz. His name is András Baka. Because of his changed official status, he has been greatly offended, and for some strange reason all TAO cases end up on his desk. I wouldn’t want to suppose that any bias would have influenced the judge, who on numerous occasions publicly criticized Fidesz and the government.”

Let’s stop here for a moment and go back to 2011, when the Hungarian Supreme Court became the Kúria. The chief justice at the time was András Baka who, prior to his appointment in 2008, had been a judge at the European Court of Justice for Human Rights for 17 years. Although he was considered to be a conservative judge, he became worried about Viktor Orbán’s so-called judicial reforms. He objected, for example, to the forced early retirement of judges, which gave the government a free hand to fill about 300 positions that became vacant as a result of the new law on retirement. Orbán desperately wanted to get rid of Baka and eventually came up with a good excuse. Baka hadn’t been a judge in Hungary for five years. His 17 years with the European Court of Justice were not considered relevant. Baka turned to the European Court of Human Rights and eventually was awarded about 100,000 euros, which naturally the Hungarian government, or to be precise Hungarian taxpayers, had to cough up. Baka couldn’t return to his old post, which had been filled by someone else, but he was reinstated, I’m sure grudgingly, as one of the leading judges in the Kúria.

The Kúria’s answer to Lázár was brief and to the point. They will not comment on politicians’ statements concerning their activities, but the spokesman explained that the assignment of cases is determined a year ahead and given to judges according to their professional specialties.

Unfortunately, I’m not at all sure that this is the end of the story because János Lázár intimated at the press conference that it was time “to make order” as far as TAO is concerned. To make order to me means that they will most likely come up with some modification to the law that would prevent the public from learning where that incredible amount of money has gone.

S. Balogh Éva

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK