Blogles

A magyar tragédiától az Orbán-komédiáig

„Nem az a fontos és figyelemreméltó, hogy hasonló helyzetekben hogyan viselkedik egy ennyire a hatalom által dominált média, hanem, hogy maga a hatalom nem veszi észre: egy ilyen fellépés az utolsó szög abba a koporsóba, mely testre szabottan épp számára készült.”

Mára megszokott dologgá vált, hogy a magyar kormány politikájáról tűpontos, tényszerű, jól informált elemzések jelennek meg a világ vezető lapjaiban. A karácsonyi ünnep pillanatát találta alkalmasnak a The New York Times, hogy újra számbavegye Orbán Viktor viselt dolgait. Alig pár nappal korábban ugyanezt tette a Politico is. Európában pedig ma már a vidéki lapok is a tarthatatlan magyar állapotokról cikkeznek, nem hogy olyan meghatározó médiák, mint a Frankfurter Allgemeine Zeitung, Le Figaro, Die Welt, Neue Zürcher Zeitung, Die Presse stb. – hogy csak a konzervatívakat emeljük ki.

Most először azonban különös egységfront van kialakulóban e téren a V4-ek sajtójában is – adta hírül kitűnő cikkében Bőtös Botond. Ez is újdonság, valami egészen más, mint ami az elmúlt évtizedekben történt. Az Európai Unióhoz való csatlakozás formálta V4-es kényszerű koalíció államainak politikai figyelme hosszú időn át igencsak aszimmetrikusnak bizonyult. Prága és Varsó horizontján Budapest gyakorlatilag nem volt jelen, még ha voltak is nagy ritkán szabályt erősítő kivételek, miként Budapest horizontján sem tűnt fel soha Bukarest vagy Pozsony. A közelség és a számos személyes kapcsolat dacára a magyar politikában a szlovák és a román érdekek értelmezése, nyomon követése ötödrangú dolognak számított, miközben persze Bukarest és Pozsony nagyon is tudatában volt annak, hogy maguknak európai teret legkönnyebben Budapest rovására szerezhetnek. Sok – nagyon megalapozott – fejtegetés szólt arról, hogy Robert Fico korábbi populista szlovák miniszterelnök milyen mesterien használta fel az orbáni túlkapásokat és kihívó döntéseket, hogy ezek tükrében az ő túlkapásai és kihívó döntései másodlagosnak és tolerálhatóaknak tűnjenek.

Fotó: Miniszterelnökségi Kabinetiroda

Könyvtár a miniszterelnök palotájában: az összes, Orbán által nem olvasott mű.

Hasonló volt Bukarestben is tapasztalható. Egyik nyugati kollégámnak a korábbi román elnök, Traian Băsescu – két interjú szünetében – négyszemközt mondta: „Számtalanszor említettem mind Barrosónak, mind pedig Junckernek, hagyják már Orbánt, hadd játszadozzon piciny farkával saját homokozójában, ügyet se vessenek rá…”

A maga nemében ugyancsak gátlástalan román politikus, aki viszont Orbánnál sokkal rafináltabb volt mindig, a maga szempontjából a legbölcsebb tanácsot adta az uniós vezetőknek, ugyanis tudta: ha Orbán azt tesz majd Magyarországon, ami saját és rendszerének logikájából oly nyilvánvalóan következik, akkor Bukarest mind a nemzetközi presztízs, mind az európai biztonság szempontjából végre leelőzheti Magyarországot.

Ez mára megtörtént.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy már rég nem e két balkáni állam versengéséről van szó, és végképp nem a magyar presztízs elvesztéséről, hanem arról a biztonsági kockázatról, amit az Orbán rendszer egész Európa számára jelent. Nem véletlen, hogy ha átlapozzuk az elmúlt hetek legjelentősebb nemzetközi elemzéseit, azokból az tűnik ki, hogy több Orbánnal kapcsolatos bírálat jelent meg, mint amennyiben ez idő alatt Putyin részesült. Okkal egyébként, hisz a „Putyin ügynöke” szerepében feltűnő Orbán bírálata már önmagában is magában hordozza az orosz rezsim által jelentett összes kihívásra való figyelmeztetést.

Az említett elemzések egyébként ma már világosan utalnak arra is, hogy az Orbán rezsim, belső logikája egy olyan abszurd teret hozott létre, mint amilyen abszurd önnön létezése a 21. században. Ez is elkerülhetetlen a távoli vagy éppenséggel a közel múlt hasonló politikai „fejlődéseinek” tükrében. Csak azok számára tűnik az MTI Országos Sajtószolgálata által komoly szövegként közreadott felhívás Orbán és Putyin megosztott Béke Nobel-díjjal való jutalmazására, akik megfeledkeztek arról, miféle politikusokat próbált saját lakájmédiájuk már e kitüntetésre ajánlani, az ugandai Idi Amin Dadától egy bizonyos Nicolae Ceauşescuig bezárólag. Nem az a fontos és figyelemreméltó e téren, hogy hasonló helyzetekben hogyan viselkedik egy ennyire a hatalom által dominált média, hanem, hogy maga a hatalom nem veszi észre: egy ilyen szervilis ötlet az utolsó szög abba a koporsóba, mely testre szabottan épp számára készült.

wikipedia commons

És az sem véletlen persze, hogy egy – egyébként végül is jelentéktelen – esemény, vagyis Orbánnak a várba való költözése, milyen hangsúlyokat kapott a nemzetközi térben, elvégre e tekintetben is azonnal működésbe léptek a közelmúlt párhuzamai, Ceauşescu balkán-barokk palotájától Viktor Janukovics posztszovjet, aranylábakon forgó vécécsészéjéig. Bár mondjuk a várbeli karmelita-kolostor felújítása-átalakítása – első látásra – ízlésben nem említhető a bukaresti-kijevi párhuzamokkal egy napon, a jelenség politikai abszurditása viszont tökéletesen megegyezik a bukaresti és a kijevi példával.

Hogy Hegel egyik bölcs mondását idézzem, melyet később Marx tőle vett kölcsön többször is: „A történelem ismétli önmagát, de míg először tragédiaként jelentkezik, később, mint komédia tér vissza.”

Ara-Kovács Attila

Dragnea hattyúdala

A politikai mérlegelés és döntés, a politikai diskurzus általában, ha nélkülöz mindenféle morális meggondolást, éppen annyira félrehord, mintha minden racionális (politikusok sokszor pragmatizmusnak mondják) meggondolást mellőzne. A politika morális dimenziója az egyetemes, vagy legalábbis a partikularizmust szélesebb keretbe foglaló szempontot jelenti, az ahhoz való igazodást, hogy más is ember és a politikai cselekedetek következményei így vagy úgy őket is érinti, ezért az ők érvei, szempontjai és érdekei is figyelmet érdemelnek, integrálni kell őket is. Az amorális politika t.k. – a békasegge alatti nézőpontok, a gyűlölködés, a többes mérce propagálása – politika alatti, a mégoly szenvedélyes, viszont egyoldalú és kirekesztő diskurzusok különösképpen a demokratikus politizálás mércéjét nem érik el: diszkurzív értelemben antipolitikák. Persze az uszító, lejárató, gyűlöletkeltő, kirekesztő és intoleráns, alternatív tényekre és poszt-igazságokra, konteókra, magyarán szemenszedett hazugságokra, alapozott politikai diskurzusok hatnak, vagy még inkább fertőznek: a populizmus eléri és megerősíti közönségét, amikor minősít, ígérget, hiteget, kirekeszt és ajnároz.

Ezért is nehéz a PSD-vezér legutóbbi hosszú szövegelését valódi politikai előadásnak, különösen programatikus beszédnek tekinteni, egy sokszorosan meghasonult és rettegő politikai szereplő, önjelölt vezér, sőt diktátorjelölt, elkeseredett és cinikus, sőt szarkasztikus beszédét mondta vasárnap Liviu Dragnea. A király meztelen, hiszen ami két éve tudható, hogy a hatalmon levő párt(ok) egyetlen reális célja megvádolt, sőt elítélt vezéreinek (és egyéb korruptaknak) a fölmentése, minden eszközzel és minden áron, éppen beszédében vált egyértelművé. Az abszolút prioritás, minden kendőzés, ötölés-hatolás nélkül, az amnesztia és közkegyelem sürgősségi (sic!) kormányrendeletbe foglalása, mint utolsó lehetőség, hogy a vezérek megússzák a börtönt. Márpedig erre politikát, különösen racionális közpolitikákat építeni egyszerűen lehetetlen. Ezért történhetett meg két saját kormány elzavarása, a harmadik viszont fél éve nem képes semmiféle távlatos tervet kivitelezni, egyik napról a másikra sodródik, amint a pártvezér üzeneteit leső – illetve az itteni Habony, a szintén elítélt Darius Vâlcov “bölcs tanácsait” követő – báb-miniszterelnök asszony kormányon téblábol, sem autoritása, sem hozzáértése, biodíszlet.

Mit közvetít a pártnak és a “világnak” Dragnea pártvezér hosszas expózéjával? A pártvezér diskurzusa képtelen kontextust teremteni, ez a politikában – ezt Paretotól tudjuk – gyakran azt jelenti, hogy a politikus szenvedélyes lózungokkal elrejti valódi szándékait és érdekeit. Dragnea szarkazmusai mögül viszont minduntalan kilóg a lóláb, sőt már maga az egész lótetem. Mitől jobban fél, attól nagyobbakat mond, támad és lejáratni próbál mindent és mindenkit. Viszont az emlegetett – ügyészt fenyeget ezzel – megroggyanó térd éppen rá a jellemző, fél és félelmét igyekszik agresszív ellentámadásba csomagolni, hasztalan. De nemcsak logikus, vagy legalább követhető programot képtelen vázolni, hanem – bár az egész beszéde azt célozza, arra igyekszik – a fő ellenséget sem képes betájolni, és kétségbeesésében igencsak széles körben, egymásnak is ellentmondó részekből álló ellenség-felhőt vázol. Így lesz ellenség az EU-mellett az egész politikai nyugat, Soros, a multik, az ügyészek-bírák, és mindenekelőtt a “nem román” államelnök, akit hazaárulással vádol meg, sőt utasítja szárnysegédjeit, hogy mondvacsinált okokból konkrét vádemelést hoznának össze Johannis ellen. Beszédének egyetlen kötőeleme a szélsőséges etno-nacionalizmus (adott pillanatban a kormányról mondja, hogy “románnak kell lennie”, mintha a mostanit éppen harmadszorra és többszörös átalakítást követőn nem ő alakította volna olyanra, amilyen), amit viszont még “a köznapi értelmezhetőség” nyelvére sem képes lefordítani, beszéde szétesik, humorosnak vélt szarkasztikus megjegyzésekkel, vízkortyolgatásokkal és indokolatlanul kitartott sakállmosolyokkal igyekszik tagolni azt. Név szerint utasítgatja a kormánytagokat – mert a kormány a párt, mert maga a nép is a párt, ahogy azt a vranceai kisbáró szíves közléséből tudjuk –, mert miniszterelnök és miniszterek a PÁRT ÉS NEM AZ ORSZÁG “SZOLGÁI”, a PÁRT pedig DRAGNEA!

Más kérdés, hogy mitől virulensebb, parttalanabb és töredezettebb a beszéd annál nehezebb – illetve sok vonatkozásban egyértelműen abszurd és lehetetlen – gyakorlattá átfordítani, és minden valószínűség szerint gondot okoz majd kivitelezni. Ezt az (i)gazságügyminiszter máris jelzi, amikor az amnesztia és közkegyelemről hozandó sürgősségi kormányrendeletről mondja, hogy “utolsó megoldás” lehet, és egyelőre nincs is napirenden. De még kínosabb – nem is nyilatkozik a “kijelölt feladatokról” – az egyébként mindenben obediens miniszterelnök-asszony, számára vállalhatatlan a nyugatellenesség, amikor 2 hete maradt, hogy átvegye az “EU soros elnökségét”. Dragnea fenyegetései és etno-nacionalista kirohanásai megfejtésre várnak, ma még nem látható, hogy egyáltalán követi azt a pártapparátus – már a kötelező lojalitást fölmutató rituális gesztusokon és ismételgetésen kívül – vagy pusztába kiáltott szó marad. Ne feledjük a PSD a ceusescu-féle sajátos nacionál-kommunista párt örököse, hálózatai, egész beágyazottsága a régi párt modelljére épül, ezért a kettős beszéd (Orvell, na), a központi ukáz csendes elszabotálása és közben lojalitás mímelése a vérereiben van. Ami kívülállónak abszurdnak és lehetetlennek, ellentmondásosnak, illetve kognitív disszonanciát okozónak tűnik, azt a párt “alapsejtjei” simán megoldják képmutatással, mimézissel. Teszik ezt egyfelől a “fölfele nyalni, lefele rúgni” bizánci logikája szerint, másrészt viszont, néha fönt és a lent, a politikai karnevál groteszt szabályai szerint, megfordulnak, néha a vidék, a lent diktál. Nemcsak a vidéki szervezetek és potentátok, a megyei és városi kisbárók a foglyai Dragnea és társainak, hanem megfordítva a központ – végső soron, és a választási mobilizálásért cserében, a klienteláris viszonyok implicit szabályai szerint – is a párt alapsejtjeinek a foglya: róka fogta csuka.

Azután van egy másik körbefutó kisebb hálózat, egy egyre szoruló hurok, mely Dragneat és Tăriceanut, a kisebbik kormánypárt vezérét, összekapcsolja és a kölcsönös zsarolás helyzetébe hozza. A PSD azzal zsarolja a szenátus elnökét, hogy utat enged parlamenti szavazatával az ellene folyó újabb ügyészi kivizsgálás és esetleges megvádolásnak, ha nem támogatja az amnesztia és közkegyelem kihirdetését (már azon is túl, hogy maga is haszonélvezője lenne az intézkedésnek), amit megmaradt elveinek (még pontosabban az európai ALDE) nyomására nem szívesen támogat. Călin Popescu Tăriceanu, másfelől pedig arra akarja rávenni Dragneat, hogy ő maga legyen a PSD-ALDE közös államelnök jelöltje jövőre: csuka fogta róka.

És ha a központ és vidék, valamint a PSD és ALDE kölcsönösen zsaroló hálózatai, a román politikai mezőny struktúrájába illő hálózatok és hurkok, „hagyományos” politikai viszonyoknak mondhatók, a Fidesz itteni fiókpártjainak hatalmat, pontosabban Dragneat, támogató magatartása nem illik a képbe. Néhány körülmény van, ami minden valószínűség szerint – hiszen a titkolózás, a manipuláció, a sajtó megszállása, a cenzúra, a rommagyar egypártrendszer legfőbb jellemzői – motiválja a Dragnea-Tăriceanu-Kelemen trió szövetségét. Azt gondolom, hogy deduktív úton közelítve, elsősorban az orbáni illiberalizmus, játszik szerepet a trió fönntartásában, a fékek és ellensúlyok kiiktatásának, az (i)gazságszolgáltatás alávetésének a szándéka a közös. Azután az EU-ellenesség, mégpedig éppen azért, mert az bírálni merészeli a jogállamiság fenyegetettségét, számon kéri az európai normák betartását. De a Soros-konteó mantrázása, szintén közös, csak a rommagyar mainstream, érthető okokból, halkabban sorosozik. Végső soron pedig az orbáni etnonacionalizmus, a szélsőséges populizmus, pontosabban alt right-hoz való kapcsolódás a kötőanyag, aminek a kisebbség szempontjai szerinti újfradefiniálásával kapcsolatban adós még a rommagyar politikai spin doktorok hada.

Ott tartunk, hogy Dragnea nyugodt lélekkel támadhatja a visszaszolgáltatási folyamatot a Fidesz itteni fiókpártjai, egyetemben a folyamat fő haszonélvezőivel az egyházakkal, meg sem mukkan. Eddig úgy tudtuk, hogy az elkobzott javak visszaszolgáltatását (restitutio in integrum), illetve a kártérítést, ahol nem lehetséges, kezdeményezték, támogatták, sőt sürgették (még nemzetközi fórumokon is) a rommagyar politikai formációk és egyházak. Nos, mára már ezt is fölülírja az illiberalizmus, az alt right igenlése, az Orbán-imádat.
Meddig még?

Magyari Nándor László

Áldott karácsonyt

2012. novemberében keveredtem haza Afrikából. Amikor leszállt a gép, depressziós téli táj képe tárult elém a sok szín után. Téli cuccom nem volt, így vacogtam. A fákra néztem, sehol egy levél, egy banán, egy akármi, amit a természet kínál. Egykori lakásomba vánszorogtam, ahonnan rövid úton utcára tettek. Mit keresel itt? Menj vissza a kurváidhoz Afrikába! Elmondhatom, hogy már jóval a nagy népvándorlás előtt migráns lettem…

Fáztam. Menedéket, befogadást kerestem. Telefonálgattam, de csak negatív választ kaptam. Éppen elutazunk, jaj, most pont nem jó, phuuu, felújítunk stb. Maradt a Deák és Batthyány tér. Akkor még nem tudtam, hogy hetekig beragadok ebbe az állapotba. Nem az önsajnáltatás íratja velem ezeket a sorokat, inkább azt szeretném érzékeltetni, mi játszódik le az emberben, amikor ilyen helyzetbe kerül. Először is kerül minden ismerős, főleg rokoni tekintetet, kapcsolatot. Miért? Mert szégyelli az állapotát. Hiába utólag a kérdések, miért nem hívtál, miért nem jöttél? Akit hívni akartam úgyis hívtam, de negatív választ kaptam, innen már felfogható, hogy egy más kasztba sorolódtam, tehát nem a visszakapaszkodás, hanem az adott kasztba, annak hierarchiájába beilleszkedés a cél. Hogy miért? Mert az ember állat és hierarchiában él, akár akarjuk, akár nem. Ha lecsúszunk egy jó helyről, akkor még a nyomorultak sorában is az utolsó helyre kerülünk.

Miután hosszas veszekedés után sikerült helyet szorítanom magamnak az aluljáróban, elkezdtem a ki vagyok én sztorit a többi csöves előtt. Tudjátok ki vagyok és? Voltam ez, meg az, diplomata és vezérigazgató stb. Az egyik sorstársam megszólalt: hagyd abba! Itt minden második ember vezérigazgató volt. Abbahagytam. Kezdtem beérni a kicsivel. Ez nem az életben, hanem a létben maradást célozta. Egy nagy utazótáska volt nálam, ebben volt minden ruhám. Amit tudtam magamra öltöttem. A táskán ültem éjjel, nappal, hogy el ne vegyék mindenemet, ami maradt. Ezt cipeltem magammal mindenhova.

Közben elkezdődött az átalakulásom. Fizikai és lelki. Kiszőrösödtem, kezdtem bűzleni, de ezt csak mások érezték, a hajlatokban a bőr begyulladt, viszketett, áporodott lettem. Fáztam, de inkább arra vártam, hogy fagyjak meg, vagy legyek túl ezen az egészen. Már nem kommunikáltam, inkább a gondolatok terében éltem. Eszembe sem jutott emberi kapcsolatokat kialakítani. Olyan lettem, mint egy háziasítás előtti állat, aki kerüli az embert. Visszailleszkedni? Hova? Hiszen idegenné vált az a világ! Minden, amit kínál, csak egy újabb banánhéj, amin újabb csúszás vár! Hajléktalan szálló? Hogy még azt a keveset is elvegyék, amim van? Hiszen ők nem bajtársak, hanem konkurencia! Az életért küzdő versenytársak! Egy holtponton túl innen nincs visszaút. Legalábbis saját erőből nincs.

Egy napon, karácsony előtt egy ismerős arc szólított meg a Batthyány téren. Zoli volt. Ő ott volt elnök, ahol én vezérigazgató annak idején. Te vagy az? Én, mondtam. Amíg én élek, te utcán nem lehetsz, mondta. Házába vitt és helyet adott. Akkor még nem kommunikáltam emberként, fel sem fogtam mi történik velem.

Három dolgot kérek tőled, Balázs, mondta. Nekem te ne adj vissza semmit. Ha majd egyszer módodban áll, add vissza mindezt a rászorulóknak. A másik, hogy bocsáss meg nekem! Miiiiiii, kérdeztem? Miért kellene megbocsájtanom? Azért, mondta Zoli, mert általában azok szoktak velem legjobban kiszúrni, akiken segítek, ezért már most kérem bocsánatodat. Igen, bólintottam. Így már értem. És mi a harmadik? Most eszel, iszol, kipihened magad és nekiállsz megírni az életedet és gondolataidat. Amúgy meg itt a karácsony, csatlakozz hozzánk.

Két napig aludtam. Amikor felébredtem és láttam, hogy nem álmodtam csupán mindezt, nekiálltam írni. Azóta is ezt teszem.

Hát ilyen egy hajléktalan sors, amit én itt csak hetekig éltem meg. Akiket az utcán látunk, évekig, sőt évtizedekig élnek kivetettségben, többségük ott is hal meg. Igaz, Afrikában is éltem így, de ott más. Ott mindenki hajléktalan. A civilizált Európában mindez sokkal embertelenebb. Elnézem a sok majmot a Facebookon. Kocsi, jó cuccok, felhazudott életszituációk. Áhhhh! Darwin visszafelé is működik, higgyétek el. Az ember nem azon a szinten van, ahol magát mutogatja. Igaz ez egyénre és társadalomra egyaránt. Kirakat emberek között és kirakat társadalmakban élünk, ahol minden illúzió. Csak magunk vagyunk valóság, ami körbevesz, az hazugságözön. Köszönöm Istennek, hogy végül valós emberekkel hozott össze. Kívánom nektek ugyanezt. Áldott karácsonyt mindenkinek.

Mihálffy Balázs

Viktor! Putyin nem boldog

A Fidesz-szóvivő jól mondja (ha nem is ezt mondja): Putyin nem örül majd, amiért a nem várt magyar események európai visszhangja visszahat majd a szélsőséges EU-ellenes pártok népszerűségére és ronthatja a tavaszi szereplésüket szerte a kontinensen.

A magyar állampártnak nyilvánvaló prioritása ettől kezdve az események eszkalációjának és márciusi újraindulásának megakadályozása, és ehhez minden bizonnyal az ellenzéki pártok ma egyetértésnek látszó együttműködését akarja majd megbontani, miközben a nyilvánosságban törvénytelennek bélyegzi, Soroshoz köti és nevetségessé próbálja tenni a tüntetéseket. Ami Bayer Zsoltit és a nyilasokat illeti, hiába ajánlkoznak, nyílt utcai összecsapások a CÖF-Betyársereg és a tüntetők között, így a polgárháború árnyékának felfestése pont nem az, amire Orbánnak most szüksége van (gyorsan le is keverte Volnert a saját pártja); finomabb, részint már bevált eszközök kellenek ide: a színfalak mögötti konkoly, pénz és zsarolás.

A magyarországi diktatúra gyors vezértémává válása a migráció helyett akár a Fidesz kidobásával fenyegetne még a mostani cinikus Néppártból is, ha hirtelen kiderül, hogy több a vesztenivaló a vele való közösködésen. Ám ennél is jóval nagyobb veszteség lenne a Kreml számára, ha az európai bomlás visszafordulna és a populizmusnak kihívója akadna: a jogállam féltése.

Béndek Péter

Neue Zürcher Zeitung a tüntetésekről

0

A nemzetközi sajtót már vasárnap este elöntötték az Orbán-kormány ellen Budapesten és más városokban zajló tüntetésekről szóló hírek és fotók, számos orgánum munkatársai a helyszínen voltak, a BBC élőben, a tüntetést is mutatva, a helyszínről számolt be.

Meret Baumann, a svájci konzervatív liberális lap bécsi tudósítója jelentése címében azt emelte ki: fokozódik az ellenállás az Orbán-kormánnyal szemben, és az ellenzék egységesen vonult az utcára. Egy tüntető azt mondta a tudósítónak: „Már nem balról és jobbról van szó, most együtt vagyunk”. A tudósító hozzátette: Orbán 2010-es visszatérése óta első ízben szervezett tüntetést együtt az összes ellenzéki párt. Bauman emlékeztetett rá, hogy a tüntetést közvetlenül a szerdán elfogadott „rabszolgatörvény” és a közigazgatási bíróságok létrehozásáról elfogadott jogszabály váltotta ki, és idézett egy szocialista képviselőt, aki azt mondta: az ellenzéki pártok egységének oka, hogy a parlamentben a szavazás közüli tumultuózus jelenetek során eljárásrendi szabályokat sértettek meg.

A tudósító megállapította: a tiltakozási hullám dinamikája csak azért alakulhatott így, mert olyan ellenállást fejez ki, amely messze túlmegy az éppen elfogadott törvények ellenzésén. A transzparenseken és a beszédekben a tekintélyelvű tendenciákat, a korrupciót, a független sajtó felszámolását és a CEU elleni fellépést pellengérezték ki. Emlékeztetett a cikk az internetadó elleni 2014-es tüntetésre, és azt írta: amennyiben kitart a tiltakozási mozgalom, lehetséges, hogy Orbán ezúttal is meghátrál. Ám a helyzet 2014-hez képest jelentősen megváltozott: a kormányhű sajtó túlsúlya annyira fojtogatóvá vált, hogy a tüntetők szinte kizárólag néhány független sajtóorgánumon át tudják eljuttatni céljaikat a közönséghez, míg a propaganda-média főleg a rendőrökkel való összecsapásokról számol be azzal, hogy a tüntetők úgymond káoszba akarják taszítani az országot.

A Fidesz is az erőszakos fellépéseket emelte ki állásfoglalásában, és azt állította, hogy a tüntetéseket „a migráns-barát Soros-hálózat” szervezte. Az ellenzék összefogása különösen figyelemre méltó, mert a választások előtti együttműködés eddig még mindig meghiúsult. A baloldal „demokratikus ellenzéknek” nevezte magát a radikális Jobbikkal szemben, és ez a megosztottság jelentős mértékben hozzájárult Orbán nagy többségének létrejöttéhez.

Amennyiben a mostani együttműködés tartósnak bizonyul, az fejtörést okozhat majd a kormányfőnek. Az akarat megvan – erről biztosította a tudósítót több résztvevő a tüntetésen. Azt mondták: a „rabszolgatörvény csak az utolsó csepp volt a pohárban” – idézte a szerző.

Ara-Kovács Attila

Az MTI megtagadta a MÚOSZ közleményének közlését

ÚJABB #CENZÚRA! Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnöke az imént arról tájékoztatott, hogy a közmédia nem hajlandó a legnagyobb újságíró-szövetség közleményét közzétenni az MTI Országos Sajtószolgálatán (MTI OS) még pénzért sem. #múosz #mti #mtva #közmédia

Alább Hargitai Miklóséknak küldött visszautasító levél és a közlemény.

Tisztelt Hargitai Miklós!

Tájékoztatom Önt, hogy az MTI OS-hez eljuttatott „A MÚOSZ a közmédia működési zavarairól.” kezdetű közleményük az OS Szabályzatának (http://os.mti.hu/szabalyzat ) 14.2. pontjába ütközik ezért azt nem áll módunkban kiadni.

Felhívom továbbá a szíves figyelmüket arra, hogy a Szabályzat 15. pontja értelmében az MTI jogosult egyes közlemények közzétételét megtagadni, a közlemény közzétételének megtagadásáért semmilyen felelősséggel nem tartozik.

Természetesen kvótájukat visszaállítottuk.

Kérjük tájékoztatásunk szíves tudomásul vételét!

Üdvözlettel,

A MÚOSZ a közmédia működési zavarairól

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége szerint a közmédia működését nem az ellenzéki képviselők jelenléte veszélyezteti: a kormánykritikus társadalmi kezdeményezéseket elhallgató, azokról a nyilvánosságot nem tájékoztató köztévé maga a működési rendellenesség.

Dulakodásig fajuló konfliktus alakult ki az elmúlt órákban az MTVA székházánál, miután ellenzéki parlamenti képviselők eredménytelenül próbálták rávenni az intézmény vezetőit a napok óta zajló demonstrációk követeléseinek beolvasására. Az incidens – szégyenszemre csupán a Facebookon közvetített – képei élő egyenes adásban világítottak rá a közmédia működésének súlyos torzulásaira.

Magyarországon működik – GDP-arányosan – Európa legdrágább állami médiája, amely évente százmilliárdos összeget költ magára, egypárti (fideszes) irányítással, társadalmi és közpolitikai kontroll nélkül. A jelenlegi médiarendszer kiépítésekor, amikor 2015-ben az M1-et hírcsatornává alakították, az állami adó tízmilliárdos összegért vásárolt az élő közvetítéseket lehetővé tevő korszerű felszerelést. Ennek fényében nincs rá elfogadható szakmai magyarázat, hogy a napok óta zajló kormányellenes demonstrációkról a csatorna – tájékoztatási kötelezettségét súlyosan megsértve – képtelen volt az esemény hírértékének megfelelő, élő tartalmat sugározni, miközben a párizsi sárgamellényes tüntetéseknek lényegesen nagyobb figyelmet és műsoridőt szentelt, mint a budapesti és vidéki kormánykritikus megmozdulásoknak.

A MÚOSZ felhívja a közmédia vezetői, illetve az őket irányító kormánypolitikusok figyelmét: az MTVA törvényben rögzített feladata a pártatlan és sokszínű, az állampolgárok politikai véleményalkotását elfogulatlanul segítő tájékoztatás. Tisztességes, demokratikus országokban az ellenzéki parlamenti képviselőket a közmédia nem eltakarítandó akadálynak, hanem rendszeresen megszólaltatott műsorvendégnek tekinti – hiszen közszolgálati feladatához az ellenzéki politikai álláspontok tárgyilagos bemutatása is hozzátartozik.

A MÚOSZ felszólítja a közmédia vezetőit, hogy haladéktalanul térjenek vissza a törvényes működés keretei közé, és foglalkozzanak végre a közszolgálattal, vagyis a demokratikus médianyilvánosság biztosításával.

facebook/Szalay Dániel

A NER már szegénységbe fordult; visszafordul-e a pályáján, mielőtt véres rezsimmé válna?

0

A legújabb Eurostat összesítés szerint az életszínvonalat tekintve csak Bulgáriában rosszabb a helyzet, mint nálunk. Ott 54 százalékos az a mutató (a 100 százalék az EU vásárlóerő paritáson mért egy főre jutó tényleges fogyasztásának átlaga), míg nálunk és Horvátországban szintén 62 százalék. Figyelemreméltó, hogy amíg Romániában 2015-ben – amikor Magyarország 63 százalékon állt – az AIC 58 százalékos volt, 2017-re már 68 százalékra nőtt. Kellően tudja értékelni az olvasó ezt a tényt a rendszerváltás korábbi stádiumainak és aspirációinak fényében?! Hogy Románia is megelőzött már minket?

Nota bene, a mindent mindenkinél jobban tudó, mások által irigylendő, világ-köldöke magyar nemzetet? Pedig csak annyi történt, hogy megint kiderült, nincsenek csodák: a NER-t elérte minden központosító, korrupt, hazug, amatőr álmokat kergető rezsim sorsa; a nyugati adófizetőktől érkező hatalmas pénzforrások ellenére is hanyatló pályára került a gazdasági és társadalompolitikai teljesítménye. Nincs ebben semmi különös. Orbánnál okosabb embereknek – akik pl. a kommunisták között voltak – sem sikerült irracionális vágyakból és pszichotikus akaratból élhető országot csinálni.

Budapest hanyatlik

Ha valaki Budapesten jár, de közben ismer nyugati és északkelet-európai városokat, pontosan tudja, hogy Budapest hanyatlik; a NER-lovagok elnyerte, többnyire rossz minőségű, ízléstelen beruházások mellett a régi lakókörnyezet hanyatlik, az infrastruktúra hanyatlik, a városi élet minősége sok évvel ezelőtti állapotokat tükröz. Aki a vidéket is ismeri Budapesthez képest, ott a leszakadás Európától – mivel eleve hatalmas behozni való volt az azonos nagyságú városokhoz és kistelepülésekhez viszonyítva – már behozhatatlannak látszik ebben az évszázadban. Kelet-Magyarország néhány tucat néhány tenyérnyi irdatlan pénzen kistafírozott belvárosán kívül nem létezik a jövő számára.

A NER fokozódó erőszakossága nem véletlen

Torzítja a szemléletet az ellenzék eddigi inkompetenciája, amely az utóbbi néhány napban demokráciákban nem szokatlan akciózásba fordult, de akár a parlamenti, akár az utcai jeleneteket nézzük, ezek mindenről árulkodnak, csak politikai stratégiáról nem. A NER azonban ettől függetlenül megítélhető a jogszabályalkotása és alkalmazása terén: olyan rezsimről beszélünk, amely az egyre többek által belátott és még belátandó kudarcosságát nagy eséllyel vérrel fogja megpecsételni, mert nem tehet mást. Már több éve visszatérően elemzem, hogy Orbánnak nincsen exit stratégiája, amellyel békében, belátva a kudarcait el tudná engedni a hatalmát. Különösen az orosz behatolás – pontosan még nem ismert, csak sejthető – mértékében vélhetően már a döntés sem egészen maradt az ő kezében. Félő, hogy Orbán politikája következtében Magyarország már rabjává vált a nyugati világot bomlasztó olyan konzorcium akaratának, amely akkor is meghatározza ennek az országnak a pályáját, ha adott esetben ez már a vezetői igényeivel sem találkozik.

Orbán és társasága vitán felül állóan a bűnözőké. Az övékénél sokkal nagyobb kaliberű érdekek hálójában, ami a rezsim „normalizálódását” akkor is valószínűtlenné tenné, ha a kudarc belátása megtörténne. Ettől azonban nem lesz okvetlenül nehezebben elzavarható a rezsim, mert most már világos, hogy ez utcai harcok nélkül semmiképpen sem fog menni. Mivel a magyar demokrácia nem demokrácia és nem tudja becsatornázni, politikai döntésekké transzformálni és levezetni a valós társadalmi akaratot, ez az akarat – ahogy folyamatosan erősödik – csak a demokrácián kívül tud majd megnyilvánulni. Fogják majd – hogy már el is kezdték – ezt az akaratot mindennek elhazudni, de annál rosszabb lesz majd a végkifejlet.

Béndek Péter

A tudás üldözésével a magyar nemzet felszámolása eddig ismeretlen fázisba ért

0

Az Orbán-rezsimmel a modern kori magyar történelem (amit csak azért nem bővítek a honfoglalás óta eltelt időszakra, mert nehézzé válik az összehasonlítás) legkárosabb tartós periódusa szabadult az országra. Rövidebb, kivált emberi életekben mérve sokkal károsabb politikai korszakaink voltak ugyan (1914-1918, 1919-1920, 1942-45, 1949-1953, 1956-1963), de ilyen tartós, szívós egyértelműséggel egyik kormányzat sem pusztította a saját népét, annak erkölcsi, tudásbeli és anyagi kompetenciáit – ráadásul, de csak ráadásul, önként és szuverén módon.

A konzervatív igazságosságkoncepciónak való megfelelés minden szempontja hiányzik ebből a kormányzatból: a közösség nem manipulált tudása, a személyek közösségi tudásra vonatkozó kritikájának szabadsága és a kettő reflexív (ugyanakkor multilaterális), a közösség objektív érdekének mérlegelésében megnyilvánuló gyakorlata. A hazai tudás szabályos üldözése, amely már több éve megkezdődött a politikai és eszmei ellenfelek hiteltelenítésével, a közösségi viták intézményes rendszerének rombolásával, a nyilvánosság frontvonalak mögé rendezésével, majd folytatódott – a teljesség igénye nélkül – a közoktatás lezüllesztésével és ma a CEU és az MTA tönkretételében éri el a szellemnek (na, rendben) a magyar történelemben páratlan rombolását, a nemzet elleni szisztematikus hadviseléssel felérő folyamat.

Ez a nemzet jövőjének felszámolásával ér fel

Minden valamennyire értelmes ember tudja, hogy ásványkincsek, tőke stb. híján ennek az országnak hagyományosan a legfontosabb erőforrása az emberi tehetség, tudás, aminek sűrűségére ezen a 93 ezer négyzetkilométeren méltán vagyunk büszkék. (Tegyük most zárójelbe a tehetségeink ugyancsak hagyományos elüldözését, a számolatlan kiirtásukat és a korrumpálásukat, amelyek a fenti dátumokat indokolják.) Ez ellen hadjáratot vezetni valóban a magyar nemzet gyilkolásával, a jövőjének felszámolásával ér fel, ha érti ezt a többség, ha nem. A manipulált etno-demokrácia abszolutizmusa tönkreteszi az emberi szellemet, az ország regenerációjának esélyeit és a maradék erkölcsi tartását.

Ha ebben az országban az óriási többség számára az Orbán környezetének minősége válik nemcsak mércévé (ez eddig is volt), hanem az egyetlen lehetőséggé, mert minden nemzetmegtartó (erkölcsi, szellemi) kiválóság és tudás elé akadályok gördülnek, akkor ennek a nemzetnek semmi esélye nincs a jövőben. Kis szavak ezek a tragikus valósághoz képest.

Béndek Péter

A „közérdek” veszélyes értelmezéséig jutottunk

0

Orbán a közérdekre hivatkozva kormányrendeletben tiltotta meg az új fideszes médiaholding versenyhivatali vizsgálatát. A versenytörvény 2013-as módosítása kimondja: a kormány felhatalmazást kaphat arra, hogy az engedélyköteles összefonódást rendelettel közérdekből – így különösen a munkahelyek megőrzése, az adott ágazat nemzetközi versenyképességének megerősítése, az ellátás biztonsága érdekében – nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítse.

Demokráciában demonstratívan pártszempontokat szolgáló sajtóbirodalom, amelyet ráadásul közpénzek felhasználásával hoztak létre, eleve elképzelhetetlen lenne. Az ilyen sajtó és a demokrácia kizárják egymást. De ami itt van, az már régóta nem is demokrácia. Hogy mégis annak nevezik, az döntően éppen a most használt fordulattal lehetséges: mert a demokráciát olyan érdeknek – a „közérdeknek” titulált magán- és csoportérdeknek – veti alá a nemzet vezére, amely bevallottan túlmutat a demokrácián.

Közérdek válhat még bármiből

A „közérdek”, a nemzetstratégia és a nemzetbiztonság döntően szinonim fogalmakként, a demokrácia pedig ezek bunkósbotjaként kerül szembe a liberalizmus és a jogállam maradékával. A előbbiekbe az elasztikusságuk (gumifogalom voltuk) miatt bármi belé képzelhető, amit Orbán nem szégyell. De ha – mint most – közérdek a pártsajtó hegemóniája, azaz választók zavartalan pártcélú manipulálása, akkor ez nem demokrácia, hanem pártállam. Pontosabban, mivel párt nincs, csak a vezér és köre, ezért autokrácia. És közérdek válhat még bármiből, az olvasó fantáziájára bízom. A rossz szellemű Boross ex-miniszterelnök például leplezetlenül nyilas tempóban a „nemzetietlen” kultúrmunkások kirekesztését és egzisztenciális ellehetetlenítését nevezi annak. A jogállam ma addig tart, amíg az önkény érdeke engedi. De nemsokára az élet is tarthat csak eddig.

A magyar választók többségének fogalma sincs ennek a fordulatnak a veszélyeiről; arról, hogy precedensszerűen megnyitja az utat akár egy durva diktatúra előtt. Ha a demokrácia létjogosultsága abból áll, hogy ráüsse a pecsétet a jogállam nemzeti jelszóval való kivéreztetésére, az egyformán a demokrácia, a jogállam és a nemzet valós értelmének kiforgatása és a szavak abszolút elértéktelenedésére utal. A magán- és hatalmi érdekek közérdeknek, a közérdek nemzeti érdeknek való beállítása, az eleve manipulált demokrácia felszívódása ebben a dekódolhatatlan, csak a Vezér által megfejthető nemzeti érdekben, azaz a nemzet és érdekének önkényes értelmezésében, végül – ami egyedül várat még magára – a neki való „ellenszegülés” kriminalizálása az emberi történelem legsötétebb lapjait idézi. Orbán nem áll távol attól, hogy a sötétség új lapjait nyissa meg a történelmünkben az övéi kollaborációjával, a választói ostobaságától kísérve és régen látott emberi szenvedések rémét a falra vetítve. Kétségbeesni nem kell. Komolyan kell venni, ami itt folyik.

Reménykedjünk, hogy a komoly idők végül felszínre dobják azokat is, akik komolyan szembenéznek velük túl az utóbbi tíz év percpolitikusain és a Schiffertől Karácsonyig terjedő bohócellenzéken. Most már tényleg ideje lenne.

Béndek Péter

A magyar külpolitikai kilátásokról

0

Szlovénia nem adja meg magát a Putyin-Orbán-Habony tengelynek. Szerencsére a magyar minta már nem tűnik vonzónak senki számára, a korábbi félelmeink dacára ma úgy tűnik, elmúlt a lehetősége az áttörésre.

Lengyelország is beleunni látszik a (mienknél jóval enyhébb) orbanizációba. Ha a Brexitet is sikerül visszafordítani, a Putyin kezére játszó „sárga mellényeseket” hazaküldeni és Macronnak stabilizálnia a hatalmát, Németországban a centrista CDU-jelölt lesz a pártvezér, az EU-ban tavasszal meggyőzően szerepel a centrum, Weber pedig megválasztva valóban elkezd foglalkozni az európai értékekkel is, ezzel párhuzamosan sikerül az orosz információs hadviselést végre megbízhatóan feltartóztatni, a demokrata képviselőház – noha az amerikai külpolitika alapvetően elnöki hatáskörbe tartozik – visszatereli Trumpot az atlantista irányba, illetve az utóbbi harciassága Kínáról az oroszokra tevődik át, akkor könnyen lehet, hogy megint érvényesül a magyar külpolitikai hagyomány és nemcsak megint beszorulunk a rossz oldalra, de a legtöbbet is veszítünk vele.

Sok a „ha”, de az EU talán már elérte a mélypontját

Magyarország még messze van attól, mert az ottani stabilizáció itt agressziót fog szülni és a magyarok kárára akarja majd élezni a két „tábor” közötti helyzetet. Kevés az esély arra is, hogy ha az EU stabilizációja előrehalad, akkor az Orbán-kormányt kívülről meg akarnák majd buktatni; nem lesz ez senkinek érdeke, ha már csak a magyaroknak tud ártani, a nyugati érdekeket viszont kiszolgálja a megfelelő gazdasági környezet fenntartásával.

Eközben az olajárak újabb esése és az energiapiac átalakulása, az esetleges újabb fegyverkezési verseny a 80-as évek után megint a padlóra fogja vinni az oroszokat, amihez a gazdaságuk állapotát látva nem sok kell már; szóval nekünk Pakssal, az ide koncentrálódó orosz gazdasági és külpolitikai érdekekkel, bankokkal, hírszerzői hálózattal, a fontos embereknek nyújtott menekülési útvonallal – egyszóval derékig az orosz hínárban – az egyik oldalon, a szövetségi rendszereinkben elszenvedett bizalomvesztéssel a másikon oldalon, pusztán alacsony hozzáadott értékű gazdasági beszállítóként, így együtt, nagyon rossz lehet. Mármint nekünk, a magyarok 95%-ának.

Béndek Péter

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!