Blogles Archives Page 13 of 41 › Független Hírügynökség

A washingtoni „munkalátogatás” elé

Stephen Elekes

-

2019-05-08

Nagyon szűkszavú a Trump-Orbán találkozóról szóló magyar média. Inkább csak találgatások, alig van valami konkrétum. A budapesti kormány a megszokott visszafogottsággal foglalkozik a témával, éppúgy, ahogy az egész „Trump jelenséggel”. Nem tudják hová tenni.

A magyar ellenzék pedig az amerikai ellenzék, a demokrata párt, szócsöveként tetszeleg: ott szidják Trump elnököt, ahol csak lehet. Mintha más hírforrás nem is lenne, mint a CNN és a New York Times. Ezért szinte lehetetlen reális képet kapni Trump-ról és a közelgő orbáni „munkalátogatás”-ról. Mindenesetre az világos, hogy ez nem egy államközi látogatás. Hiszen hiányoznak az ilyenkor szokásos protokolláris formaságok, pl. katonai díszszázad, himnuszok játszása, emlékhelyek előtti fejhajtás, koszorúzás, stb. Ez egyértelművé teszi, hogy Orbán kizárólag hazai propagandáját kívánja erősíteni, főleg az EU választás előtt. Az amerikaiak, az amerikai külügy, tisztában van a magyar helyezettel. Többet tudnak, és pontosabban ismerik a magyar viszonyokat, mint ahogy az a hazai köztudatban él. Az „illiberalizmus” nem szimpatikus a tengerentúlon (sem), a magyarországi korrupció ugyancsak közismert, és megvetendő.

Nem (volt) véletlen annak a hat magyar köztisztviselőnek a beutazási vízum megtagadása. Igen, az amerikai cégek jelentették követségüknek, hogy meg akarták vesztegetni őket. A budapesti nagykövetség pedig csak „finoman” közvetített a magyar kormány felé, akik aztán semmit sem tettek ez ügyben. Ezt nem felejtik el a State Department-ben.

Különben is, az amerikai külügy (szinte) függetlenül cselekszik a washingtoni kormánytól, pláne korrupciós ügyekben. Ami látható, és jól érzékelhető: a demokrata (Obama) vezetés „bevágta a durcást” és mellőzte, levegőnek tekintette az illiberális Orbán-kormányt. Orbán hiába próbálkozott, a Fehér Házba nem hívták meg. Olyan trükköt vetett be, mint meghívatta magát egy nemzetközi konferenciára, ahol lehetősége volt egy fotózásra az amerikai elnökkel (Obama). A Trump adminisztráció változtatott ezen a demokrata párti gyakorlaton, és „békejobbot” nyújtott az EU-taggá vált volt szocialista országoknak. A jelenlegi amerikai vezetés úgy látja „vissza kell szerezni” ezeket a népeket, melyek képtelenek a nyugati felzárkózásra (és gondolkozásra), ezért inkább Oroszország (Putyin) felé fordulnak. No meg Kína felé! Trump nagyon jól látja, hogy itt nagyhatalmi, világgazdasági harcok folynak, melyben jelenleg Európa (EU) meggyengült, mind politikailag, mind gazdaságilag. A Brexit-tel felborult az addigi „gazdasági (világ)rend”. Politikailag, pedig felerősödött a nacionalizmus – és vele együtt az antiszemitizmus, valamint a különféle fóbiák, különösen a kisebbségek irányába.

A legkárosabb az orbáni eszme, ami a „nemzetállamok” kifejezésben testesül meg.

Szinte már nevetséges az a képzavar, ahogy a föderalizmust, azaz az „Európai Egyesült Államok”-at liberális, „baloldali” „államellenes” gonoszságnak tartja, miközben a föderalizmus fellegvára, az Amerikai Egyesült Államok, elnökének kegyeit keresi. Trump valóban szokatlan jelenség, viselkedésével, modorával kilóg az eddigi elnökök sorából. Ő talán az egyetlen olyan elnök, akinek nincs közigazgatási gyakorlata. Elődjei mind kormányzók voltak valamelyik szövetségi államban, tehát „kicsiben” (helyi szinten) gyakorolták az „elnöki” feladatokat. Szókimondása, következetlen „csapongása”, fenyegetései sokaknak nem tetszik, nincsenek ehhez hozzászokva. Trump egy igazi üzletember, aki alkudozásban kiváló, viszont a diplomáciai tárgyalások nem az erőssége. Ha látja, hogy nem éri el célját, azonnal vált, és egy másik alternatívát próbál sikerre vinni. Mint

minden amerikainak, nemcsak elnöknek, az alkotmány, azon belül a „fékek és egyensúlyok” (checks and balances) rendszere szent! Ahhoz nem akar és nem is tud hozzányúlni.

A hibáit, akadályait, gátjait hamar felismeri, és azonnal vált. Talán még nem volt ilyen elnöke az USA-nak, aki minisztereitől, tanácsadóitól oly könnyen és gyorsan megvált volna, mint Donald Trump. Ez különben egy valódi üzletemberre jellemző, aki a cél érdekében azonnal lecseréli tárgyaló csapatának tagjait, miközben sokszor blöfföl, fenyeget, zsarol, hogy a tárgyalás végére győztesen kerüljön ki.

Ezt alkalmazza az EU-val szemben is. Védővámokkal fenyeget, amitől aztán – általában – tárgyaló partnerei „megijednek” és kompromisszumot kötnek. Lásd pl. a szójabab európai eladásának megduplázása. Most az amerikai folyékonygáz eladásának növelésén munkálkodik. Igaz, drágább, mint az orosz földgáz, viszont Európát (és az EU-t) meg tudná szabadítani az orosz gazdasági függéstől. A lengyelek már jelezték „átállási” szándékukat. Sőt, amerikai alakulatok (állandó) lengyelországi állomásoztatásáról is tárgyalnak, amiért Varsó milliárdokat fizet, hogy ezzel növeljék a valós és vélt orosz fenyegetéssel szembeni biztonságérzetüket. Ezek a tények mintha visszacsengenének a magyar külügy által közreadott május 13.-i „munkalátogatás” főbb pontjaiban: az „energiabiztonság és védelmi berendezések vásárlása”. A NATO kiadásokhoz való nagyobb hozzájárulás címszó alá ez belefér.

Amiről nem szólnak a jelentések:

a NATO égisze (amerikai főparancsnokság) alatt a tagállamok (így Magyarország is!) teljes ellenőrzés alatt vannak. Ez volt az alapelv 70 évvel ezelőtt, a megalakuláskor is. Nem véletlen, hogy csatlakozásunkkor (Lengyelország, Csehország, Magyarország) mi voltuk az egyetlenek, mely nem volt határos NATO tagországgal. Felvételünket az indokolta, hogy Európában Magyarországnak van a legnagyobb lélekszámú határon túli kisebbsége, ezért nagyon fontos azok védelme. Nem keveredhet fegyveres konfliktusba a Kárpát-medence egyetlen országa sem. Erre biztosíték a NATO amerikai főparancsnoksága. A helyzet drasztikusan megváltozhat, ha Trump beváltja fenyegetését, és a tagállamok hozzájárulásainak be nem fizetése miatt, elhagyja a védelmi szervezetet. Ez lehet, hogy a nacionalistáknak, élükön Orbánnal, tetszene, de Európa számára katasztrófa lenne.

Magyarországon kevés szó esik a világgazdaságról, pedig annak része a „nemzetállamok Európája” elképzelés is, ami a kontinens 70 éves gazdasági fejlődését és az azon alapuló békét robbantaná fel.

Jelenleg három nagy gazdasági hatalom és érdekszféra ütközését látjuk: USA, Kína, EU. Az USA védővámokkal próbálja vezető szerepét biztosítani. No meg, termékeinek megvételére kényszeríteni kereskedelmi partnereit. Igen, Trump az üzletember, és számára „Amerika az első” (America First), ugyanakkor Kína az elsőszámú gazdasági „ellenség”. Ma már a nyugati, szabadvilág médiában eltűnt a „vörös” és/vagy „kommunista” (megkülönböztető) jelző, ami ugyancsak 70 éve uralta a közbeszédet. Sőt, az ideológusok is mélyen hallgatnak a kínai egypártrendszer gazdasági sikeréről. Változik a világ, amit valójában nem akarunk, vagy nem tudunk (egyelőre) megérteni. Pedig érdemes (lenne) Trump-ra odafigyelni, ahogy Kínával „egyezkedik”. Most vetett ki egy (25 %-os) külön vámot minden kínai import termékre, amire eddig nullától max. 10% volt az amerikai behozatali vám. „Mr. Dealmaker”, ahogy Trump-ot gazdasági körökben nevezik, szokásos hazardírozásba kezdett: vagy sikerül a Népköztársaságra (gazdasági) nyomást gyakorolnia, vagy ha, nem, akkor remek bűnbak lesz Kínából.

Ez az „üzleti” gondolkodás, mintha hiányozna Európából, az EU-ból. A magyar média is csak odáig jutott, hogy (kormánypárti oldalról) dicsérik a Budapest-Belgrád vasútvonal megépítését, pardon felújítását, miközben az ellenzék másról sem regél, mint „már megint Mészáros Lőrinc gazdagodik, hiszen a kormány neki adta a vasútvonal felújítási jogát”. Az világos, hogy a „kommunista” kínaiak igazi kapitalisták, akik hitelt adnak a szállítási vonal kiépítésére, majd azt (hosszútávon) busás haszonnal kéretik visszafizetni. Ezen rágódik már egy ideje a magyar közbeszéd. Azt viszont (Brüsszelen kívül) még senki sem vetette fel, hogy ez az új, modern „selyemút” vajon egy, vagy kétirányú lesz? Azt tudjuk, sejtjük, hogy kínai áruk érkeznek majd Magyarországon keresztül az EU-ba, de cserébe mit fog az EU szállítani Kínába? Különös tekintettel a magyar termékek exportjára! Erről semmi konkrétumot nem hallani az illiberális Orbán Viktortól. Csak azt tudjuk, hogy Washingtoni „munkalátogatása” előtt Kínában járt és aláírt néhány kereskedelmi egyezményt a „kommunistákkal”, akiket továbbra is „testvérek”-nek tekint.

Putyinnal való kapcsolatunk sem egyértelmű, ezt Washingtonban is jól tudják. Lásd annak a két orosz fegyverkereskedőnek az esete, akiket Magyarországon kaptak el, és amerikai kérés ellenére Oroszországnak adtak ki Orbánék. Vagy a Budapestre költözött orosz Nemzetközi Beruházási Bank, mely szokatlanul nagy kedvezményeket kapott az EU-tag magyar államtól, kormánytól: működésébe a magyar fél nem láthat, és nem szólhat bele.

Persze a CEU elüldözéséért sem fogja Trump a magyar kormányfőt megdicsérni, hiszen egy amerikai egyetemről van szó!

Az, hogy Sorossal nem szimpatizál Trump, még nem jelenti, hogy az amerikai elnök ne támogasson bármilyen amerikai érdekeltséget!

A Sorossal szembeni unszimpátia viszont egyértelmű: a milliárdos amerikai filantróp dollár milliókkal támogatta a demokrata párti elnökjelöltet: Hillary Clintont. A tengerentúlon a patriotizmus felülírja a politikai nézetkülönbségeket. Ott ismeretlen az orbáni magyar(os) gondolkodás: „aki nincs velünk, az mind ellenünk van – és soha többé nem szabad a hatalomhoz engedni”. Emiatt tartják egyfajta diktatórikus gondolkodás terjesztőjének a magyar miniszterelnököt Washingtonban is.

Orbán és a cselekvő politika

FüHü

-

2019-05-06

0

„A hagyományos európai elit ugyanis dekadens” – mondja Orbán Viktor a Kleine Zeitungnak adott mai interjújában. „Mit ért dekadensen?” – kérdez vissza az újságíró, amire Orbán ezt feleli: „Dekadens abban az értelemben, hogy az elit nem hisz a politikai cselekvés erejében.”

Klasszikus fordulathoz értünk. Én most nem beszélnék arról, hogy Nietzsche óta – bizony, még a katolikus teológiai gondolkodásban is, vesd össze pl. a jezsuita Henri de Lubac munkásságát) – legalábbis annak, aki folyamatosan a kereszténységre hivatkozik (mintha az csak egy kötőszó lenne) illene számot vetnie azzal, hogy a dekadencia egyik meghatározó forrása – eszmetörténeti és mentalitástörténeti értelemben egyaránt – éppen maga a kereszténység, amely – hogy Nietzschére hivatkozzam – minden pozitívumot a túlvilági létbe, a transzcendenciába, az örökkévalóságba helyez, az evilági, immanens, temporális életet és értékeket mélyen lenézve, lebecsülve és elutasítva, s a világi létezésnek folyamatosan tragikus, végzetes, gyászos és komor karaktert adva.

Az viszont tény, hogy a Harmadik Birodalom ideológusai mély undorral és megvetéssel utasították el a dekadenciát,

mint jellegzetes zsidó bűnt és szennyet, s miközben az „elit” – Orbánnak tetsző módon – kizárólag a politikai cselekvésben hitt, a dekadens kultúrával látványosan igyekezett leszámolni. Picasso, Dali, Nolde, Otto Dix, Chagall, Beckmann, Kandinsky, Franz Marc és mások (az impresszionisták, az expresszionisták, a dadaisták, a szürrealisták, a kubisták, a Bauhaus vagy épp az atonális zene képviselői stb.) művészete az „entartete Kunst” (elfajzott művészet) elnevezést kapta, s hol elégették az alkotásokat, hol nagy kiállítást rendeztek Münchenben az „Elfajzott művészetnek”, elrettentésképpen, s olyan magyarázó aláírásokkal, mint például „kretén és kurva”, vagy „a zsidó faji lélek jelentései.”

Orbán interjújában egyébként felvonul a „tudományos” magyar nemzeti karakterológia:

„Ha az ember magyar, akkor alapérzés az, hogy elárulták… Nekünk, magyaroknak pedig romantikus hajlamunk is van, ami néha naivvá tesz bennünket. A magyaroknak nagy szívük van. És gyakran szívből és nem az értelemből indulnak ki. Meglepődnek, ha valaki, akivel baráti volt a viszonyuk, kezdi nem a szívét, hanem az érdekeit követni.”

Aztán megjelenik a háttérhatalom, „egy egész Európát” átszövő „hálózat”. „Én ezt liberális hálózatnak nevezem. Ez egy civil szervezetekből, think-tankekből, a médiából, baloldali értelmiségiekből, egyetemekből és politikusokból álló hálózat. És ha ezek rászállnak egy politikusra, akkor annak nagyon megnehezítik az életét… Fasizmus, nacionalizmus, populizmus, ezek mind olyan kifejezések, amelyeket a liberális hálózat politikai bunkósbotként használ. Lehetetlenné teszik, hogy a haza szeretetéről vagy Jézus tanainak követéséről beszéljünk.”
Orbán azt is kiemeli, hogy

„az európai eliteknek az a problémája, hogy nem hisznek a személy, a vezető személyiség erejében. Veszélyesnek tartják azokat a vezető személyiségeket, akik képesek lelkesíteni az embereket.”

Ez bizony az ún. Führerprinzip kedves és megértő átcsomagolása.
S végül megfogalmazza Magyarország kulturális sokszínűségét, ahol – mint felsorolja – együtt élünk „szerbekkel, szlovákokkal, horvátokkal, ukránokkal, zsidókkal, románokkal és magyarokkal.”

Azért ne feledjük: a felsorolás (az együttélés) egyúttal elválasztást is jelent: jelen esetben például a magyarok és románok, a magyarok és szlovákok, a magyarok és szerbek, a magyarok és horvátok és a magyarok és zsidók elválasztását.
Amúgy pedig várhatóan ma veszi kezdetét a dekadens MTA végső szétverése, amely jól érzékelhető részét képezi az egész Európát „átszövő hálózatnak.”
Nagyon szar időknek nézünk elibe!

Gábor György

A kapitalizmus elleni küzdelem butaságáról

Béndek Péter

-

2019-05-04

0

A kapitalizmus elleni küzdelem butaságáról

Aki próbált már megegyezni valaki mással egy viszonylag komplex gondolat igazságában (vegyük ezt, hogy „jó dolog a vasárnap délutánokat cukrászdában tölteni”, vagy hogy „John Rawls igazságosságelméletének legfontosabb episztemikus forrása Bodin csalódása az arisztoteliánus erénytanban”), az pontosan tudja, hogy miről beszélek, amikor azt mondom, hogy Isten mentsen minket attól, hogy közös erkölcsök és kollektív érzületek határozzák meg egy ember boldogulását a közelebbi és távolabbi közösségeiben. Mert az egyetlen helyes, igazolható és érvényes ilyen tudást egyszerűen nem lehet létrehozni (felépíteni eleve nem, a kierőszakolása viszont nem lesz se helyes, se igazolható, se a kierőszakolt konszenzus érvényes).

Hasonlóképpen, aki tud egy objektív pillantást vetni a saját identitására, az pontosan tudja, hogy ennek n+1 forrása, összetevője és ki nem fejtett konfliktusa akadályozza már magát az önmegismerést is, nemhogy a normatív általánosítás kollektivista projektjét (ahol az n tetszőleges szám).

A piac és a pénz leegyszerűsíti a mindennapi életünket

Ha komplex gondolatok – röviden – nem operacionalizálhatók egy modern társadalomban, milyen megkönyebbülés, hogy bármilyen komplex terméket, szolgáltatást és gondolatot két-három szóval pénzre lehet váltani és ki lehet cserélni (meg lehet venni) ugyanitt! Nem értékeljük eléggé, ahogy a piac és a pénz mérhetetlenül leegyszerűsíti a mindennapi életünket és – még meghökkentőbb hatékonysággal – akadályozza meg, hogy minden nap tíz- és százezrek haljanak meg egy magyarországnyi társadalomban is (hamar felszámolva az egészet) csak azért, mert nem tudnak megegyezni a magyar nemzet mibenlétéről, a kereszténység értelméről, a helyes erkölcsökről vagy a szabadság leghatékonyabb intézményi rendjéről.

Egy társadalom addig működik jól, amíg az emberek közötti kapcsolatok legalapvetőbb formái a kölcsönös érdekekre és ezeken belül a pőre anyagi haszonszerzére irányulnak. Ha ezek nem volnának, az emelkedett viták hitről, vallásról, esztétikáról, politikáról, klímaváltozásról, nemi egyenlőségről, csupa nagyszerű értelmiségi témáról már rég az emberiség önfelszámolását eredményezték volna, mert sose jöhet létre ezekről egyetértés, nemhogy általánosan működő intézményi rend. Az anyagi célú tranzakciók viszonylagos zavartalansága az emberi élet fennmarádásának kulcsa; ahol ezek csorbulnak, ott előbb izgalom, de rögtön utána elszegényedés, később polgárháború, a legvégén meg – hogy adjunk a szellemieknek is – egy abszurd tragédia jelenetei várnak a népekre, amelyekben azonban ők a szereplők.

Magyarországon elindultunk a polgárháború felé, miután a szegénység már egy ideje velünk tart.

A kapitalizmus elleni látens küzdelem a tolvajok oldalán, az implicit bírálat a progresszív oldalon és az explicit marhaságok a romantikus kommunista portálokon mind a működő társadalmak modus vivendijét, a kapitalizmust ássák alá, amiben nagy szerencsétlenségünkre mindegyik résztvevő – ami hallatlanul mély értelmet rejthet és örök feladatot jelöl ki számukra – támaszkodhat múlt- és jelenbeli nyugati mintaadókra is. A kimérikus mélységű magyarságtudat, a hazug kereszténység, az ócska nácizmus és a röhejes kommunizmus olyan eszmék, amelyekért egy vasat se adnánk a saját pénzünkből egy szabad piacon, ami pontosan mutatja az emberi élet szempontjából vett értéküket; annál többet költenek rá közpénzből ilyen-olyan gazemberek, hogy a politikai eszmék és erkölcsök kényszergazdaságában lenyomják őket (force feed) a kómába döntött fogyasztók torkán.

„A hatalom természetes végső határa az a pont, ameddig az alattvalók hűsége kitart.”

FüHü

-

2019-04-28

0

Valamikor a hetvenes évek legvégén, a nyolcvanas évek legelején láttam először a Caligula helytartója c. drámát, s a színházi élményt követően olvastam el a művet. Ekkor jegyeztem meg belőle néhány mondatot, amelyeket azóta sem felejtettem el. Nem nézek most utána, remélem, jól idézem valamennyit: „Az alattvalók egyetlen valódi mentsége az, hogy túlélik a császárt. De hát, ez egy emberélet tartalmának mégiscsak kevés.”

„A hatalom természetes végső határa az a pont, ameddig az alattvalók hűsége kitart.”
„Mert, ahogy ti a parancsától függtök, úgy függ parancsa tőletek. Ne hajtanátok végre bármit, nem parancsolhatna akármit.”

Továbbra sem tudok napirendre térni Kövér Lászlónak a független bírák előtt elmondott beszéde felett. Egy ezzel foglalkozó posztomban azt írtam, hogy a hónap legvérfagyasztóbb mondata zubogott elő Kövér szájából. Tévedtem. Az elmúlt évek legvérfagyasztóbb mondata volt az, amikor Kövér megrendelte és előírta, miként kell ítélkezniük a bíráknak, s megfenyegette azokat, akik nem „az államot építők”, vagyis a züllött és koszhadt hatalom javára ítélkeznek, hanem annak ellenében.

Én már azt sem értem, hogy mit keresett ott a hatalom embere, velejéig züllött bábfigurája ezen az ünnepségen? Hogyan merészelte betolni a képét a független bírák közé ez a közjogi méltóságnak álcázott pártkáder, országgyűlési pártpedellus? (Hatalmi ágak elválasztásának elve? Montesquieu? Na, ne röhögtessenek!) Adott volna föl egy táviratot, amelyben üdvözölte volna a bírákat és további jó munkát, erőt, egészséget kívánt volna nekik, ám ehelyett odament, s világosan megfogalmazta a pártállami elvárásokat. Miheztartás végett! És a bírák többsége, ebben egészen biztos vagyok, undorodva és hányingerével küszködve hallgatta ezt az alakot, mélyen lenézték és megvetették őt, de egy sem akadt közöttük, aki szépen felállt volna, lassan, hogy mindenki megértse, azt mondta volna, hogy Kövér elvtárs, húzza innen el a belét a jó büdös francba, s ha Kövér elvtárs ennek ellenére zavartalanul továbbrágicsálta volna a reprezentációs célból vásárolt ropit, az illető komótosan odaballagott volna az ajtóhoz, kilépett volna rajta, s úgy vágta volna be maga mögött a nyílászárót, hogy az tokostól kiszakadt volna, s a szanaszét hulló vakolat jelentős része épp a díszvendég kackiás bajszán ért volna célba, s pihent volna meg.

De nem akadt senki sem.

És eszembe jut a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének a Parlament Felsőházi termében rendezett másfél évvel ezelőtti kongresszusa, amikor a zsúfolásig megtöltött teremben, Erdő Péter bíboros, prímás és több keresztény egyház püspöke előtt Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy őt a Jóisten kereszténynek, magyarnak és férfinak teremtette. És ekkor sem állt föl senki a teremben, nem mondta azt, hogy kedves miniszterelnök úr, az a nagy helyzet, hogy a Jóisten senkit sem teremtett kereszténynek, még talán magát sem, úgyhogy bandukoljon innen szépen haza, otthon rontsa a levegőt, s esetleg olvasgassa el mindazt, ami eddig nem fért bele az életébe, noha 10.000 km/sec-os sebességgel bőszen hivatkozik a kereszténységre, hogy a népek magában lássák meg a kereszténység védelmének ősz bajnokát, ám maga, elemi ismeretek hiányában, rozzant bohóctréfát csinál a hitünkből.

Ugyanis, aranyos miniszterelnök úr, hogy eszem azt a csöpp kis orcáját, az a helyzet, hogy itt nem illik csúnyául beszélni, elvégre keresztény értelmiségiek vagyunk, vagy mi, s még akkor sem, ha egykor a mi Pázmány Péterünk olyan hangon emlegette volna a maga felmenőit egy ilyen szöveg után, hogy azt még a focipályán szocializálódott agyával sem volna képes felfogni, de én ezt most nem teszem, csupán annyit mondok magának, hogy a keresztény felfogás szerint – ha egyáltalán ismeri a keresztény szót és annak jelentését – születésekor senki sem keresztény, hanem a keresztség alatt válik azzá, s elfogadván Krisztust, mintegy újjászületik a keresztségben.

Ahogy ezt Pál apostolnál olvassuk: „A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk.” (Róm 6,4). Vagy, ahogy ezt Tertullianus, II-III. századi keresztény apologéta mondta: „Az emberek keresztényekké lesznek és nem mint ilyenek születnek” (Apol. XVIII,4).

Szóval miközben emberek lelkiismeretét, felkészültségét, szakmai önérzetét és meggyőződését, vagy éppen hitét alázzák meg nap mind nap, miközben a legpofátlanabb módon hirdetik meg a pártállami diktatúra visszajövetelét, vagy hitvédőkként állítják be magukat, ám az adott hit legfontosabb alapelemeivel sincsenek tisztában, közben senki sem akad, egyetlen ember sem, aki felállna, megszólalna, s aztán bevágná maga mögött az ajtót.

És – visszatérve Kövér beszédére – ez a gyalázat még az úgynevezett „ellenzéki” sajtót sem rendítette meg, de az „ellenzéki” politikai erőktől sem lett hangos az ország. Szóval ne legyenek illúzióink, egy parányi sem!

És jó lenne tudni, hogy a három néppárti bölcs füléhez eljutottak-e Kövér László szavai, avagy a Mercedes és az Audi alapzaja végleg elnyomta a diktatúra eljövetelét harsogó ovációval és dühödt fenyegetőzéssel köszöntő fertelmes óbégatások lármáját?

Mindenesetre a magyar ember, akihez alig-alig jut el az Audi és a Mercedes alapzaja, magától, saját jószántából és belátásából vált néma ökörré és süketté, mint az ágyú.

Gábor György

Az ellenzéknek fogalma sincs

Béndek Péter

-

2019-04-27

0

Rogán tárcájának kiegészítését az informatikai funkcióval megint jól el lehet röhögni, de akik röhögnek, már évek óta nem értik, mi folyik itt – semmi stratégiai gondolkodás, ideértve ellenzéket és véleményformálókat. Ezek itt épp a kezdő lépések a totális digitális ellenőrzés felé, amelyben a Facebookot és a Google-t – a telefonkészülékek és a telefon szolgáltatók mellett – is le fogja váltani a kormány a kínai-magyar változatokra.

A FB-progresszivizmus, amely az érzelmek kifejezését döntően néhány emotikonon keresztül engedi, és friendnek nevezi, akivel még életünkben nem találkoztunk személyesen, csak kiegészül a szavak (megvéd, segít, szabadság, demokrácia, család, kereszténység, nemzet) fasiszta eltulajdonításával és új értelemmel való megtöltésével: üzlet és politika egymással versengve a közélet elprimitívizálását („demokratizálását”) szolgálja a „felhasználók” rapid módon erősödő függése mellett.

A játék kifutása a technológia, a kontroll, a propaganda/manipuláció és a demokrácia egyesítése egy csúnya új világban, amire az ún. liberálisoknak semmi reakciójuk nincs – nem beszélve a szabadság proaktív újrateremtéséről, amely mára elsüllyedni látszik a múltban és lassan már igény sincs rá. Annyira fájó és unalmas az ostobaságnak az árja a régi és új pártoknál! A szabadságot – stratégiai fontosságú narratívaként – még hatalmi célból sem képesek újra napirendre venni és kimerülnek a napi jelentéktelenségekben.

A magyar kultúra ismeretes módon nem fogalmi, hanem inkább tapasztalati típusú, kevésbé képes az elvont, mint a konkrét gondolkodásra. Nos, ez nyilvánvaló az ellenzék fogalmatlanságából – azzal a különbséggel, hogy a konkrét tapasztalatainkat sem képesek visszaadni és beforgatni a politikába.

A vállalatok növekvő algoritmizálása hosszabb távon megoldhatja a kevésbé versenyképes vállalati kultúrák felzárkózását a hatékonysági maximumhoz – e sorok szerzője is ismer olyan architektúrát, amellyel hatékonyabb vállalatirányítás válik lehetővé, mint bármi, amire a mai legjobb gyakorlatok, ideértve az IoT kezdeményeket, képesek. Ez – a közösségi médiával és digitalizált állami szabályozással kiegészítve – elavulttá teheti a liberális piacok ideálját is (nem beszélve a gyakorlatáról). A lényegi kérdéseket szemmel láthatóan jobban ismerik a felforgatók, mint a status quóban érdekelt Nyugat, nem beszélve az ötvenöt balkezes EU-ról, és ez lehet az utóbbi veszte.

A harc nem a globalizáció párti és globalizáció ellenes erők között, hanem – mivel az feltartóztathatatlan – a globalizáció irányításáért folyik. A tét az, hogy ez – a hatalom és a hatékonyság – elválik-e végül a politikai liberalizmustól. A magyar nép ebben a harcban eszköz csak, ami világos már csak abból is, ahogy a hazai KKV-k egyre nagyobb hátrányba szorulnak az állami forrásokért folytatott küzdelemben a globális társaságokkal szemben. Ez így is marad, illetve az egyetlen változás a magyar gazdaságszerkezetben az lehet, ahogy a kínai tőke lassacskán egyre nagyobb szerepre tesz szert a nyugati (főleg a nem-német) tőke kárára.

Paks II. szerződései: régi csibészek

FüHü

-

2019-04-17

0

A paksi bővítésnek sok értelme nincs, magyarázata is kevés, de ezek közül az egyik legfontosabb a projektből kilopható pénz. Korábban is jól látszott, hogyan áramlanak a milliárdok a Fidesz holdudvara felé. A projektcég 2017-es szerződéseinek elemzése ugyanennek a folyamatnak a továbbélését támasztják alá. Fideszes politikusok, Rogán Antal szomszédja, és még sokan mások sütögetik a pecsenyéjüket az egyre bizonytalanabb kimenetelű bővítés körül. Ha nem is épül meg a két új blokk soha, amíg a projekt él, addig is a pénz bőven buzgó forrása a Fidesz-körüli üzleti körnek. Sajnos a mi pénzünk buzog abban a forrásban – ezzel kezdi Facebook-bejegyzését Jávor Benedek.

Még egy kapavágás sem történt, de Paks II. így is sok tízmilliárd forint közpénzt éget el évente, ahogyan az Átlátszó.hu is megírta, 6 év alatt körülbelül 15 milliárdot fizettek ki csak bérekre. De nem csupán a bérköltségek óriásiak, hanem az egyéb beszállítói szerződések is hatalmas összegeket emésztenek fel. Korábban a Közérdekvédelmi Központtal együttműködésben nyilvánosságra hoztam a 2014 és 2016 kötött szerződéseket, tavaly ősszel a 2017-ben kötött egymillió forint feletti szolgáltatási és beszerzési szerződéseket kértem ki közérdekű adatigényléssel, ebben a bejegyzésben ezeket mutatom be. És bár a Paks II. Zrt a dokumentumokat csak költségtérítés befizetése után volt hajlandó megküldeni, úgy döntöttem, a nyilvánosságnak joga van ezekhez a szerződésekhez, és kikértem őket. Nézzük hát, mire költötte a Paks II. Zrt.a pénzünket.

A szerződések döntő többsége a társaság működéséhez kapcsolódó szolgáltatások beszerzésére irányult, többek között irodabérletre, névtábla készítésére, páncélszekrények beszerzésére, autómosásra, mobiltelefon javításra, tolmácsolásra és jogi szolgáltatás nyújtására, ahogyan természetesen nem maradhattak ki a különböző kommunikációs szerződések sem a sorból. A rendelkezésemre bocsátott mintegy 30 szerződésből nézzünk meg néhány érdekeset.

Irodabérlet Pakson

A MO-VIMMO Ingatlanforgalmazó Kft-vel 2017. augusztus 17.én kötött szerződés alapján Paks II. bérbeveszi a 667 négyzetméteres bútorozatlan egykori posta épületét a hozzá tartozó parkolóhelyekkel együtt. A bérleti díj havi 11 ezer Euro + ÁFA, amelyhez még hozzájön az üzemeltetési díj, amelynek mértéke mintegy 2,5 millió forint havonta, tehát évente hozzávetőlegesen 41 millió forint bérleti díjat és 30 millió forint üzemeltetési díjat kapnak Paks II.-től. A bérbeadó Kft. ezzel az üzlettel jelentős mértékben megnöveli üzleti eredményét, hiszen a cégjegyzékben elérhető adatok szerint 2016-ban a nettó árbevétele 47 millió forint volt, amelyet a következő évben 70 millióra növelt. Az együttműködés mindenesetre mindkét fél számára gyümölcsöző lehetett, mert a Paks II. honlapján közzétett információ szerint 2018 nyarán az épület alagsorát is kibérelték 10 évre, amelyért 217 millió forintot fizettek. A MO-VIMMO új ügyvezetője 2019. január 29-e óta Bakos Tamás, aki információink szerint a makói Fidesz alapszervezetének alelnöke volt, jelenleg a Makó Polgármesteri Hivatal – Innovációs és Városfejlesztési Iroda irodavezető-helyettese.

Őrző-védők

A Jánosik és Társai Kft. a takarítás- piacon igazi nagyágyúnak számítanak. Ők takarítják egymilliárd forintért a MÁV állomásainak egy részét, de az Országos Vérellátó Szolgálat beszerzésén is ők győztek. Némiképp meglepő, hogy az állami atomcég budapesti irodájának recepciós pultjánál ellátandó személy- és vagyonőri szolgáltatás nyújtására kiírt közbeszerzést is ők nyerték meg. A szerződés szerint mintegy 67 millió forintért vigyáznak az iroda recepciójára. Láthatjuk tehát, hogy a Jánosik és Társai Kft. komoly portfolió-bővítést hajt végre az elmúlt években, hiszen a Németh Szilárd gondos felügyelete mellett ők építik a Csepeli Birkózó Akadémiát is, amelyhez az adófizetők 2 milliárd forinttal járulnak hozzá..

Közönségtájékoztatás

Az Euroshow Kft. is megbízható ügyfele lett a Paks II. Zrt-nek, hiszen az országot „interaktív” kamionnal járva már korábban is aktívan tájékoztatták a lakosságot a felépítendő atomerőmű minden előnyéről. Az új szerződés szerint 2017. június 21-e és 2018. december 31-e között tovább folytathatták ezt a tevékenységet mintegy 270 millió forintos keretösszegért. A szerződés a keretösszegen belül meghatároz egy 112 millió forintos keretet, amelyből többek között a közterületfoglalási díjakat is fedezni kellett volna. Mindez csak azért érdekes, mert ahogyan azt egy korábbi blog-bejegyzésben kifejtettem, az Euroshow szinte valamennyi, a roadshow-ban érintett önkormányzattól igyekszik mentességet kérni a közterületfoglalási díj kötelezettsége alól.

Médiatervezés- és monitoring

A paksi bizniszből természetesen Rogán Antal szomszédja, Csetényi Csaba sem maradhatott ki, hiszen cégei a korábban megnyert központosított közbeszerzésen keresztül szerződtek Paks II.-vel médiavásárlási- és tervezési, reklámügynökségi, valamint közvélemény-kutatási feladatok ellátására. A 2017 márciusától az év végéig terjedő időszakra Network 360 Reklámügynökség Kft és az Affiliate Network Kft. konzorciuma 138 millió forintot kapott. Mindkét cég a Csetényi és Krskó Tibor által gründolt Hamu és Gyémánt Média Kft. körüli szövevényes birodalom része, ahogyan azt az Átlátszó cikke kiválóan bemutatja. Krskó amúgy Tombor Andrással közösen a rádiós piacon is jól hasít, mindennek ellenére nehéz anyagi helyzetben lehet, hiszen a rászorulók megsegítését szolgáló operatív program forrásaiból is jelentős szeletet hasít ki, a program eredményeinek kommunikálására, amire a teljes program keretösszegének harmadát fordíthatják. De hát ki szorul itt ma jobban rá az uniós forrásokra, mint a Fidesz-körüli oligarcha-kör?

A fentiek csupán néhány példa a Paks II Zrt. által kötött szerződésekre, ezen a linken az összes szerződés megtalálható. Ezek a példák is megmutatják azonban, hogyan vált a paksi bővítés már a projekt korai szakaszában megbízható kifizetőhellyé, ami előrevetíti azt is, hogy a későbbi szakaszokban, amelyeknél összehasonlíthatatlanul nagyobb volumenű munkák várhatóak, mire számíthatunk. Különösen, ha figyelembe vesszük, hogyan fonja egyre szorosabban körül az egész atombizniszt a hol Mészáros Lőrincnek, hol Garancsi Istvánnak, hol Paár Attilának, hol másnak látszó miniszterelnök (erről cikkek itt, itt, itt, itt és itt).

A paksi bővítés azonnali leállítása nem csupán amiatt elengedhetetlen, hogy egy értelmetlen beruházásból időben, még relatíve kis veszteséggel kiszálljunk. A közpénzek szemérmetlen elrablásának is így tudunk a leghatékonyabban gátat szabni.

A nemzetállamok Európája

Stephen Elekes

-

2019-04-17

0

A magyar média nem igazán számolt be olyan részletesen és pártatlanul a milánói találkozóról, mint az elvárható lett volna a nyugati, elsősorban angol nyelvű tudósítások alapján.

Sokkal inkább belterjes, provinciális módon, (és kárörvendően) Orbánt tették az ott történtek középpontjába annak ellenére, hogy a magyar miniszterelnök – sportnyelven – labdába sem rúgott, ezért el sem ment, pedig meghívása volt! Ugyanakkor a találkozónak komoly visszhangja lett a világsajtóban. Az EU választások előtt igenis oda kell figyelni, mi történik a világban, különösen Európában. A nyugati megfigyelők a „szélsőjobb” (far-right) jelzővel illetik azt az új formációt, amely erős frakciót alakíthat a májusi európai parlamenti választások után. Ennek az új EU-s frakciónak az olasz Északi Liga elnökét, jelenlegi kormányfő-helyettest és belügyminisztert, Matteo Salvini-t tekintik a szellemi atyjának.

Igen, valamikor szó volt, hogy Orbán is jelentős szerepet kaphat, de a „pávatánc”-ot a nyugat-európai szélsőjobboldaliak sem veszik be.

Ha Orbán egy új frakcióban akar vezető pozíciót (mondjuk alelnöki posztot), akkor előbb ki kellene lépnie az EP legnagyobb frakciójából, a néppárti tömörülésből (EPP). Mint ahogy ezt 2000-ben tette, amikor lemondott a Liberális Internacionálé alelnöki tisztjéről, és pártjával (Fidesz) együtt átlépett az Európai Néppártba. Napjainkra eltűnt ez a húsz évvel ezelőtti (politikai) elszántság, helyette populista lett, aki – mint a magyar lélek kiváló ismerője – csak azt fújja, amit hazai hívei hallani szeretnének.

Az EU-s választási kampányban jó partnernek bizonyul a hazai ellenzék is, mely ugyancsak a megszokott Orbán-ellenes szövegeket szajkózza, miközben még csak célzás sincs alternatívára, például a jövőt illetően, mit kellene Magyarországnak tennie. A „maradjunk az EU-ban”, meg „mi európaiak akarunk maradni”, édeskevés. Épp olyan semmit mondó, de jól hangzó (populista) kortes beszédek, mint az EU-s kampánytól független eddigi ellenzéki megszólalások. Sehol egy utalás, magyarázat, figyelemfelkeltés, hogy valójában van-e koncepciója Orbánnak arra, hogy mi legyen Európával, és benne Magyarországgal, ha annyira megerősödne az európai parlamenti szélsőjobb, hogy kormányzási, de legalábbis beleszólási jogot szerezne? A megszokott nacionalista szlogeneken kívül („megvédjük határainkat”, „idegeneket nem engedünk be és nem keveredünk velük”, „a mi hazánkban nekünk senki se dirigáljon külföldről”, stb.)

Orbán, eddig semmilyen jövőképet nem vázolt fel. Például, hogyan nézne ki a „nemzetállamok Európája”? Különös tekintettel annak gazdaságára, melynek fel kell majd vennie a harcot az USA-val és Kínával.

Ez a legfőbb probléma ma is az EU-ban. Ezt Nyugat-Európában látják, és ha eddig csak szőrmentén jelezték, azért tudvalevő, komoly átalakításokat terveznek a májusi választások után. Ezt jól érzi és látja Orbán is. Nem hiába rémisztgetik, pardon „készítik fel”, miniszterei a lakosságot a közeledő „válságra”. Magyarul, az EU-s pénzek elapadására.

Különben az összes feltörekvő szélsőjobboldali mozgalommal ez az igazi baj: halvány lila elképzelésük sincs a nemzetállamok együttműködéséről, az európai gazdaság működéséről. Ha nem „Brüsszel irányít”, akkor mi lesz a gazdasággal? Ha központilag nem szednek be adókat, mert az a nemzetállamok kezébe kerül, és minden ország maga intézi dolgait, akkor az esetleges pillanatnyi pénzügyi nehézségeiket hogyan fogják egymás közt kisegíteni? Vajon a nemzetállamok például védővámokat fognak bevezetni tartalékaik feltöltésére? Mi lesz a „közös valutával” (euró)? Ismét váltani kell majd a „nemzeti valutákra”, ami igencsak meg fogja nehezíteni a külkereskedelmet, a kezelési költségekről nem is beszélve!

Egyáltalán, hogyan képzelik el az európai prosperitást (a gazdasági, üzleti fellendülést), a versenyképességet az USA-val, Kínával szemben? Ezek nagyon fontos dolgok, egy ország, egy nemzetállam, és azok Európája számára. Ezt hiányolják leginkább a szakértők is az alakuló új európai parlamenti frakció, és jövendő tagjai, elképzeléseiből.

Jelenleg négy európai országban van szélsőjobboldali, populista kormány hatalmon: Olaszország, Magyarország, Ausztria és Lengyelország. Legalább még két országban (Franciaország és Hollandia) jelentős a szélsőjobb. A milánói összejövetelre 20 országot hívott meg Salvini, amire végül csak négyen jöttek el. Salvini-n kívül két EP képviselő, Jörg Meduthen, a német AfD-től, és Anders Vistisen, a dán „néppárt”-tól, valamint Olli Kotro, aki nagy reménységű jelölt a nacionalista finneknek az EU-s parlamenti választásra. A most vasárnap (2019. március 14.) tartott finn parlamenti választáson mindösszesen 0,2 %-kal (5.000 szavazattal) maradt alul a győztes szociáldemokratáktól, a Finnek nevű párt, mely igen erős (szélső)jobboldali jelenlétet mutat a finn politikai életben.
Megfigyelők szerint, bármennyire is erősödnek a szélsőjobboldali pártok (saját hazájukban), egy ütős, erős parlamenti frakció létrehozása nem valószínű. Borzasztó nagy elvi ellentéteket kellene félretenniük. Salvini szoros barátságot épített ki a francia Marine Le Pen Nemzeti Gyűlés/Tömörülés nevű pártjával. Ugyanezt az olasz szélsőjobboldali Salvini-nek nem sikerült elérnie a lengyel Jarosław Kaczyński-val, mert bármennyire is azonos a gondolkodásuk a migráció és az „európai kultúra” terén, a lengyelek történelmi orosz-ellenességét senki sem tudja megváltoztatni. Különösen Salvini nem, aki köztudottan Putyin csodálója, és az Oroszország elleni szankciók mielőbbi megszüntetésének szorgalmazója.

Megfigyelők szerint a franciákat és a lengyeleket nem lehet közös nevezőre hozni.
Salvini meg akarja törni a jelenlegi Európát (EU) domináló francia-német tengelyt is. Mint látható, Orbántól eltérően, a nyugat-európai szélsőjobbnak van elképzelése egy „új Európa megteremtésére”, kivéve a gazdaság átalakítására, ami nélkül nem lehet prosperáló Európát építeni. Kicsit hasonló a probléma, mint a szélsőbaloldali eszmék terjedése és uralkodása idején. A kommunista rendszerek is a gazdaságba buktak bele.

Orbán-Csányi összecsapás jöhet?

Béndek Péter

-

2019-04-15

0

Itt és itt már megírtuk, hogy Csányi Sándor OTP-elnök – „Mészáros” élre törése előtt megkérdőjelezhetetlenül a leggazdagabb és Orbán után minden bizonnyal a legbefolyásosabb magyar – lehetett volna Orbán egyetlen esélyes kihívója egy mindent átfogó hatalmi vetélkedésben, amelyben a politika az egyik mozzanat. Lehetett volna, de nem lett, mert Csányi nem vette fel a kesztyűt, vélhetően sokkal fontosabbnak és testhezállóbbnak érezte a bankári munkáját és befektetései kezelését, illetve ha lettek volna is indítékai egy alternatív politikai centrum létrehozására, pontosan tudta, hogy a jelenlegi politikusi és káderállománnyal ezt aligha teheti meg. Olyan vereséget kockáztatott volna, amely maga alá temeti egyebek mellett a MOL-ban lévő és az agrárbefektetéseit is, és nem akart kockáztatni. Kérdés, megóvhatja-e a saját és családja javait így, ezután.

Az egyik itt linkelt cikkben 2020-21-re tettem, amikor Orbán ráfordulhat az OTP megszerzésére, miután – ahogy az utóbbi hónapok fejleményei mutatják – létrehoz egy hasonlóan erős bankot. A lépés logikusan – azaz szükségszerűen – következik a NER természetéből, miszerint „csak egy maradhat”, továbbá összhangban van Orbán kárpát-medencei törekvéseivel, amelyekhez az OTP és a MOL stratégiai pozíciókkal járulhat hozzá.

Mintha Csányi is érezné újabban a változást

Miután – az utóbbi két évben látványosan – mindent megtett azért, hogy Orbán partnert lásson benne, az utóbb napokban kétszer legalábbis félreérthető nyilatkozatokat tett. Először a devizahitelezést kárhoztatta, amit ismert módon az első Orbán-kormány vezetett be és a fideszes Járai MNB-elnöksége alatt meglépett jelentős kamatemelések tettek népszerűvé. A devizahitelezés felemlegetésének köze lehet ahhoz, hogy a mostani Orbán-kormány még használhatja az EU bírósága és a Kúria kedvező szakmai véleményével újra terítékre került végleges rendezést az OTP gyengítésére és könnyebb megszerzésére (ha az irányítás átvétele szépszerével nem sikerül), míg más – barátibb – bankok esetében a tőkepótlást simán intézheti majd állami forrásokból.

Csányi második „elszólása” Orbán repülőútjai kapcsán történt, amelyeket szerinte Orbán saját zsebből fizetett, amit a miniszterelnök – ismerve ezeknek az utaknak a piaci árát – nem tehetett volna a bevallott jövedelméből és vagyonából. Csányi növekvő aggodalmaira utalhat az is, hogy a keringő pletykák ellenére az OTP-ben nem lépték meg közgyűléssel és nem is fogják elsietni az elnöki és vezérigazgatói pozíció szétválasztását, azaz Csányi nem szándékozik megkönnyíteni hatalommegosztással a bank bekebelezését. Az OTP és a NER közötti nézeteltérésekre utal a Nagy Márton MNB-alelnök és Csányi közötti szóváltás, valamint a tranzakciós illeték megújuló bírálata, amelynek eltörléséért Csányi láthatóan hiába lobbizik.

Csányi ellen szól (marginálisan) és felhasználható a vérszegény MLSZ-elnöki szereplése

Maga az a tény, hogy hagyta magát belerángatni ebben a játékba bizonyos rövidlátásra vall – és érzésem szerint a váltás ezen a poszton lehet majd az első nyilvános jele a készülő összecsapásnak, talán rögtön a devizahitelezéssel kapcsolatos kormányzati retorika megváltozása után.

Egyelőre persze ez édeskevés még egy rendes konteóhoz is, de számol a NER „fejlődési” logikájával, azaz amíg az ellenkezőjét nem látjuk legalább a ciklus végéig, nem is vetendő el. Nem mellesleg egy ilyen súlyú összecsapást – noha az eredményéhez aligha fűzhető kétség – Orbánnak jól elő kell készítenie. Mivel a mai politikai környezetben egyik félnek se lesz érdeke nagy dobra verni a fordulatait, a nyilvánosság aligha fog túl sokat érzékelni belőle – mielőtt az eredménye maga megmutatkozna.

Szemforgatás

FüHü

-

2019-04-13

0

A nyugdíjas éveit élő XVI. Benedek pápa a minap egy levelében annak adott hangot, hogy a papok által elkövetett szexuális visszaélések a 60-as évek szexuális forradalmának következménye.

A pedofília jelensége egészen a 80-as évekig nem volt jelen – így a volt pápa –, s az Isten halálát meghirdető tanítások vezettek el a szexuális erkölcsök összeomlásához, a „homoszexuális klikkek” létrejöttéhez. A megoldás a pápa szerint az, hogy újra Istennek tetsző életet éljünk.

Csak zárójelben: hasonló ökörséget és aljasságot mond Veres András, a magyar püspöki konferencia elnöke, aki szerint a liberalizmus mindennek az okozója.

Hát egy nagy túróst!

Mindenekelőtt rögzítsük, hogy a homoszexualitás – enyhén szólva – nem azonos a pedofíliával, s aki a kettőt összemossa, az vagy kínosan tudatlan, vagy aljas gazember. A homoszexualitás persze probléma az egyház számára, hiszen ezzel zsarolhatóvá válhatnak a meleg papok.

És akkor jöjjön a lényeg.

A Didakhé, amely a legrégebbi (II. század első fele) ránk maradt egyházi rendtartás (pszeudoapostoli rendtartás) az alábbiakat mondja ki: „gyermeket meg ne ronts, ne paráználkodj.” (Didakhé, II.1.). A 300 körül ülésező Elvirai zsinat LXXI. kánonja az alábbiakat tartalmazza: „Akik fiúkat becstelenítenek meg, még életük végén se kapják meg a közösségben való részesülést.” Márpedig – mint az tudható – szabályokat, törvényeket, rendeleteket csak létező, előforduló és legalább viszonylagosan gyakorinak mondható esetek meglétekor hoznak.

De menjünk tovább! Tertullianus, II-III. századi keresztény szerző De Pudicitia címmel könyvet ír a szexuális bűnökről, valamint arról, hogy saját „mocskos” korában, amelyben gyakoriak az ilyen bűnök, felháborító módon miként képes megbocsátó magatartást tanúsítani az ilyen bűnökkel szemben néhány egyházi vezető. A középkor egyházi és világi irodalma egyaránt komolyan foglalkozott a szexuális bűnökkel, amelyek egyházi körökben is előfordulnak, mint például a szodómia, vagy a fiatal fiúkkal való paráználkodás. Beda Venerabilis VII-VIII. században élt tudós szerzetes például a Genezis-kommentárjában foglalkozik a fenti kérdéssel, s amikor „kimondhatatlan bűn”-nek nevezi, pontosan tudja, hogy a bűnről szinte mindenki tud, mert sokan gyakorolják. Beda mellett sok más szerző is foglalkozik a fenti problémával (vesd össze pl. Christopher Monk: Sodom in the Anglo-Saxon Imagination). Petrus Damianus, a XI. században élt bencés szerzetes, később bíboros egy egész könyvet ír Liber Gomorrhianus címmel (1051 körül), amelyben a szexuális bűnöket veszi sorba, köztük a szodómiát, a számára legvisszataszítóbbnak nevezett ephebophiliát (serdülő korú gyermekek iránti szexuális vágy), továbbá keményen bírálja azokat az egyházi vezetőket, akik elnézőek az ilyen bűncselekményekkel, különösen a gyermekekkel szembeni szexuális bántalmazásokkal. Amúgy Dante az Isteni színjátékban Petrus Damianust a Paradicsom legmagasabb szférájába, a Hetedik Égboltba (a Szaturnuszba) helyezi (Paradicsom, 21,106-135).

Folytathatnám, de inkább ugorjunk egyet. 2001. május 18-án született meg az akkori Joseph Ratzinger (később XVI. Benedek pápa) bíboros, a Hittani Kongregáció feje által jegyzett, szigorúan titkos dokumentum, az Ad exsequendam ecclesiasticam legem, amely belső használatra szánt dokumentumként előírja a feltárt bűncselekményeknek a rendőrség és a nyilvánosság előtti teljes titokban tartását, továbbá azt, hogy a bizonyítékokat a sértett nagykorúvá válását követő 10 évig titokban kell tartani. A rendelkezés megszegőit kiközösítés sújtja. Ám ez a dokumentum egy 1962-es hasonló dokumentum álláspontját ismétli meg, a Crimen sollicitationist, amelyet Alfredo Ottaviani kardinális, a Szent Officium titkára jegyzett, s amely dokumentumot XXIII. János pápa hagyott jóvá. És ez a dokumentum szintúgy megismétlése volt az 1922. június 9-én született hasonló dokumentumnak, amelyet Merry del Val kardinális jegyzett, s amelyet XI. Piusz pápa fogadott el.

És persze közismert(nek kellene lennie), hogy például Írországban már az 1930-as évektől, az USA-ban, Hollandiában és Németországban már az 1940-es évektől ismertekké váltak egyházi körökben elkövetett szexuális bűncselekmények, s az USA-ban már az ötvenes évektől statisztikai adatok állnak rendelkezésre: az USA-ban, az 1950-es években eddig 939 esetre derült fény, amely az összes eddigi eset közel 10%-a. Az 1930-as évek előtti időszakról azért nem lehet tudni, s ma már nem is lehet vizsgálni, mert a potenciális sértettek nincsenek az élők sorában.

Viszont, ami a hatvanas éveket illeti, valóban érintett ez az időszak az egyházi abúzusok történéseit tekintve. Tudniillik kimutathatóan és egyértelműen 1968-at követően kezdődtek meg azok a folyamatok, amelyek a szabad (és nem nyakig beszari) sajtó közreműködésével elindították a lavinát, a nyugati világban történt esetek felderítését, a sértettek megszólalását és az elkövetők bíróság előtti számonkérésének folyamatát. Mindaddig erre nem volt lehetőség, amíg az egyház – így vagy úgy – részesedett a politikai hatalomból, s amíg a sajtó a politikai hatalom kiszolgálója volt.
Pont úgy, ahogy a mai Magyarországon.

Gábor György

Mi lesz a következő állomás Trianon és Auschwitz után?

Béndek Péter

-

2019-04-07

2

Mi lesz a következő állomás Trianon és Auschwitz után?

A radikális antimigrációs politika (narratíva) logikája erősen emlékeztet a Trianon és Auschwitz közös gyökerét jelentő kismagyar xenofób politikáéra. Nem egyszerűen arról van szó tehát, hogy xenofób a mai magyar politika, hanem ezen túl a xenofóbia – a politika túlsúlyos vezérmotívuma lévén – olyan logikát is ad neki, amely miatt (a termékeny ellensúlyokat nélkülöző politika) nem tud megállapodni egyetlen ponton sem és folyamatosan radikalizálódik.

Trianon és Auschwitz egyetlen trendvonalba illeszkedik, amelyeknek ugyan nem egyedüli oka a xenofób etnicizmus, de ez terelte kényszerpályájára a kismagyar külpolitikát. Már ma is látszik ugyanennek a logikának az ismétlődése szlovák, szlovén, román, ukrán, osztrák irányban, a néppárti fiaskóban, illetve a Gulágot újranyitni és oda magyarokat deportálni akaró (!) Mi Hazánk nevű náci mozgalom szárnybontogatásában is. Orbán végül Horthy hasonmása lehet az eredményeiben, a kérdés csak az, hogy miként fog kinézni az új Trianon-Auschwitz.

Továbbá, ceterum censeo, az ellenzék a kollaboráns tagjait is leszámítva azért nem lesz sikeres, mert a magyar politikai kultúrában nincs hova visszanyúlnia. Mivel az egyetlen potens politikai hagyományunk a nemzeti szocializmus, semmilyen más narratívát nem lehet megértetni és természetes könnyedséggel megélni ebben az országban. Az ellenzék alapvetően nem érti a helyzetet és minden lényegi ponton tévesen politizál. Ha netán növelni is tudná a részhatalmát 2019-ben – nem fogja -, az sem változtat ezen semmit.

Trianon és Auschwitz után a következő állomásra várunk, amelyet a magyar politikai logika diktál. Ez a keretrendszer az, amelyben a magyar történelem utóbbi másfélszáz éve – a korábbi genetikus trend alapján – értelmezendő.

Blogles

A legkárosabb az orbáni eszme, ami a „nemzetállamok” kifejezésben testesül meg.

minden amerikainak, nemcsak elnöknek, az alkotmány, azon belül a „fékek és egyensúlyok” (checks and balances) rendszere szent! Ahhoz nem akar és nem is tud hozzányúlni.

Amiről nem szólnak a jelentések:

Magyarországon kevés szó esik a világgazdaságról, pedig annak része a „nemzetállamok Európája” elképzelés is, ami a kontinens 70 éves gazdasági fejlődését és az azon alapuló békét robbantaná fel.

Az, hogy Sorossal nem szimpatizál Trump, még nem jelenti, hogy az amerikai elnök ne támogasson bármilyen amerikai érdekeltséget!

Az viszont tény, hogy a Harmadik Birodalom ideológusai mély undorral és megvetéssel utasították el a dekadenciát,

„az európai eliteknek az a problémája, hogy nem hisznek a személy, a vezető személyiség erejében. Veszélyesnek tartják azokat a vezető személyiségeket, akik képesek lelkesíteni az embereket.”

A piac és a pénz leegyszerűsíti a mindennapi életünket

Magyarországon elindultunk a polgárháború felé, miután a szegénység már egy ideje velünk tart.

Mintha Csányi is érezné újabban a változást

Csányi ellen szól (marginálisan) és felhasználható a vérszegény MLSZ-elnöki szereplése

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA