„A hatalom természetes végső határa az a pont, ameddig az alattvalók hűsége kitart.”

0
2705
Nemzeti Színház

Valamikor a hetvenes évek legvégén, a nyolcvanas évek legelején láttam először a Caligula helytartója c. drámát, s a színházi élményt követően olvastam el a művet. Ekkor jegyeztem meg belőle néhány mondatot, amelyeket azóta sem felejtettem el. Nem nézek most utána, remélem, jól idézem valamennyit: „Az alattvalók egyetlen valódi mentsége az, hogy túlélik a császárt. De hát, ez egy emberélet tartalmának mégiscsak kevés.”

„A hatalom természetes végső határa az a pont, ameddig az alattvalók hűsége kitart.”
„Mert, ahogy ti a parancsától függtök, úgy függ parancsa tőletek. Ne hajtanátok végre bármit, nem parancsolhatna akármit.”

Továbbra sem tudok napirendre térni Kövér Lászlónak a független bírák előtt elmondott beszéde felett. Egy ezzel foglalkozó posztomban azt írtam, hogy a hónap legvérfagyasztóbb mondata zubogott elő Kövér szájából. Tévedtem. Az elmúlt évek legvérfagyasztóbb mondata volt az, amikor Kövér megrendelte és előírta, miként kell ítélkezniük a bíráknak, s megfenyegette azokat, akik nem „az államot építők”, vagyis a züllött és koszhadt hatalom javára ítélkeznek, hanem annak ellenében.

Én már azt sem értem, hogy mit keresett ott a hatalom embere, velejéig züllött bábfigurája ezen az ünnepségen? Hogyan merészelte betolni a képét a független bírák közé ez a közjogi méltóságnak álcázott pártkáder, országgyűlési pártpedellus? (Hatalmi ágak elválasztásának elve? Montesquieu? Na, ne röhögtessenek!) Adott volna föl egy táviratot, amelyben üdvözölte volna a bírákat és további jó munkát, erőt, egészséget kívánt volna nekik, ám ehelyett odament, s világosan megfogalmazta a pártállami elvárásokat. Miheztartás végett! És a bírák többsége, ebben egészen biztos vagyok, undorodva és hányingerével küszködve hallgatta ezt az alakot, mélyen lenézték és megvetették őt, de egy sem akadt közöttük, aki szépen felállt volna, lassan, hogy mindenki megértse, azt mondta volna, hogy Kövér elvtárs, húzza innen el a belét a jó büdös francba, s ha Kövér elvtárs ennek ellenére zavartalanul továbbrágicsálta volna a reprezentációs célból vásárolt ropit, az illető komótosan odaballagott volna az ajtóhoz, kilépett volna rajta, s úgy vágta volna be maga mögött a nyílászárót, hogy az tokostól kiszakadt volna, s a szanaszét hulló vakolat jelentős része épp a díszvendég kackiás bajszán ért volna célba, s pihent volna meg.

De nem akadt senki sem.

És eszembe jut a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének a Parlament Felsőházi termében rendezett másfél évvel ezelőtti kongresszusa, amikor a zsúfolásig megtöltött teremben, Erdő Péter bíboros, prímás és több keresztény egyház püspöke előtt Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy őt a Jóisten kereszténynek, magyarnak és férfinak teremtette. És ekkor sem állt föl senki a teremben, nem mondta azt, hogy kedves miniszterelnök úr, az a nagy helyzet, hogy a Jóisten senkit sem teremtett kereszténynek, még talán magát sem, úgyhogy bandukoljon innen szépen haza, otthon rontsa a levegőt, s esetleg olvasgassa el mindazt, ami eddig nem fért bele az életébe, noha 10.000 km/sec-os sebességgel bőszen hivatkozik a kereszténységre, hogy a népek magában lássák meg a kereszténység védelmének ősz bajnokát, ám maga, elemi ismeretek hiányában, rozzant bohóctréfát csinál a hitünkből.

Ugyanis, aranyos miniszterelnök úr, hogy eszem azt a csöpp kis orcáját, az a helyzet, hogy itt nem illik csúnyául beszélni, elvégre keresztény értelmiségiek vagyunk, vagy mi, s még akkor sem, ha egykor a mi Pázmány Péterünk olyan hangon emlegette volna a maga felmenőit egy ilyen szöveg után, hogy azt még a focipályán szocializálódott agyával sem volna képes felfogni, de én ezt most nem teszem, csupán annyit mondok magának, hogy a keresztény felfogás szerint – ha egyáltalán ismeri a keresztény szót és annak jelentését – születésekor senki sem keresztény, hanem a keresztség alatt válik azzá, s elfogadván Krisztust, mintegy újjászületik a keresztségben.

Ahogy ezt Pál apostolnál olvassuk: „A keresztségben ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy miként Krisztus az Atya dicsőségéből feltámadt a halálból, úgy mi is új életre keljünk.” (Róm 6,4). Vagy, ahogy ezt Tertullianus, II-III. századi keresztény apologéta mondta: „Az emberek keresztényekké lesznek és nem mint ilyenek születnek” (Apol. XVIII,4).

Szóval miközben emberek lelkiismeretét, felkészültségét, szakmai önérzetét és meggyőződését, vagy éppen hitét alázzák meg nap mind nap, miközben a legpofátlanabb módon hirdetik meg a pártállami diktatúra visszajövetelét, vagy hitvédőkként állítják be magukat, ám az adott hit legfontosabb alapelemeivel sincsenek tisztában, közben senki sem akad, egyetlen ember sem, aki felállna, megszólalna, s aztán bevágná maga mögött az ajtót.

És – visszatérve Kövér beszédére – ez a gyalázat még az úgynevezett „ellenzéki” sajtót sem rendítette meg, de az „ellenzéki” politikai erőktől sem lett hangos az ország. Szóval ne legyenek illúzióink, egy parányi sem!

És jó lenne tudni, hogy a három néppárti bölcs füléhez eljutottak-e Kövér László szavai, avagy a Mercedes és az Audi alapzaja végleg elnyomta a diktatúra eljövetelét harsogó ovációval és dühödt fenyegetőzéssel köszöntő fertelmes óbégatások lármáját?

Mindenesetre a magyar ember, akihez alig-alig jut el az Audi és a Mercedes alapzaja, magától, saját jószántából és belátásából vált néma ökörré és süketté, mint az ágyú.

Gábor György

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .